2019. december 29., vasárnap

"10 year challenge"

Valamikor az év során jött szembe ez a hullám, hogy "10 éves kíhívás", így szabad fordításban. Egyébként ez a kedvencem...


Aztán rájöttem, hogy ez a blog is pont 10 éves idén. Bár igazából ezen a helyen már feltámasztott. Előtte volt valahol máshol (ugyanezen a néven) az első pár bejegyzéssel, de ott  elhalt. Aztán itt meg megmaradt.

10 év...mondjuk 2009-ben még pont költözködés alatt voltunk, az első nem összegző bejegyzés 2010-es. Ez már abban a házban felállított "rendszerről" szól, amiben most lakunk. De akkor a tetőtér még csak beton volt, a nappali pedig akkor is és most is alkalmatlan (lenne) zenehallgatásra.

A 10 év alatt megírtam ide, ami nálam megfordult itt, legalábbis többnyire. Ami nagyon nem működött, arról meg inkább nem írtam. Útkeresés van épp elég itt, nem hiányzik még az is, ami nálam valamiért egyáltalán nem működött. Nagy felismerésre se jutottam, csak általánosságok. Minden számít, mindent hallani. Az jelútban lévő anyagminőségéket, a rezgéscsillapítást, nyílván azt, hogy mennyire jól van megépítve/megtervezve egy adott készülék. Szoftverek is. Akusztika, install...ezek nagyon elöl vannak. Visszatérő tapasztalat, hogy a DSP zenegyilkos dolog. Ilyesmik.

A rendszer további fejlesztését illetően a 230V-os táplálás csiszolgatása még előttem áll. Jelenleg Lapp-Ölfex kábelek vannak Bals csatalkozókkal mindenhol, az elosztó pedig egy Kontaset típus. Még az Avantgarde-okkal együtt kerültek a rendszerbe.

Került már a rendszerbe az évek során szinte mindenféle szűrő, leválasztótrafó magyar és neves küldföldi gyártóktól vegyesen, de eddig egyik sem volt elég jó hozzá, hogy maradjon is. Még egy-két kísérlet van a célkereszetben, aztán lehet hagyom a dolgot. Ha nem kell ide, hát nem kell.

A tápkábelek kérdése is izgalmas, ugyanakkor itt nagyon megbossszulja magát a sok komponensből megépített rendszer. Sok kábel kell hozzá. Majd. A tápkábel lesz talán az egyik utolsó lépés.

Addig még gondolkodom a digitális rész feljesztésén. Szeretnék I2S kapcsolattal bemenni a DAC-ba, ha már egyszer tud ilyet. Erre (jelenlegi ismereteim szerint) három módon lenne:

- A még nem kapható Aqua LinQ segítségével.
- Egy Pink Faun végpont segítségével, amibe a DAC-hoz passzoló I2S kártyát tetetek.
- Vagy megnézem, hogyan tudnám a mostani Luxor PC-ben belesuvakolni a Pink Faun I2S kártyáját

Az első két opció sajnos sok pénzbe kerül a harmadik meg nem tudom működik-e. Majd szép lassan a végére járok.

Aztán szívesen gyűjtenék tapasztalatot az audió hálózatokba tervezett switch-ekkel kapcsolatban is. A digitális frontot azért nagyon sokáig lehet finomítani.

Tervezem aztán még az install folytatását is. Egyszer el szeretném pakolni középről az elektronikákat (leszámítva a monoblokkokat). Ehhez is kell sajnos pénz a kábelezés miatt.

Ugyanakkor ez mind-mind alapvetően a kíváncsiság szűlte lépés (lesz). Ha csak a zene élvezete felől nézzük a kérdést, azaz hogy a most nálam lévő hanggal elégedett vagyok-e, akkor meg nem is kellenek. Már a Rethm-el is úgy voltam, hogy el tudnék vele bármeddig élni, a "Son" viszont emelt még egyet a szinten. A legjobb hangfalam, ami eddig volt (beleértve az Avantgarde-ot is) és sikerült a helyét is megtalálni. Nem is hiszem, hogy kell ettől jobb hangfal. De ugyanezt gondolom az Audiopax végfokokról, az előfokról, a Townshend kábelezésről vagy az Aqua DAC-ról. Ezek mind számomra már megfelelő minőségű komponensek, amik még szeretik is egymást.

Mindezek mellett a 2020-as év - ahogy most látom - hifi szempontjából sokkal lassabb lesz, mint mondjuk az idei. Egész egyszerűen másra fog kelleni a pénz nagy valószínűséggel.

Úgy általában véve is azt érzem, hogy még maximum 4-5 évig tudom ezt a rendszert alakítani, aztán anyagi határaimhoz érek. Ez azt jelenti, hogy egyetlen komponens cseréje is a jövedelmi szintemhez képest aránytalan nagy kiadás lenne. Mondjuk ha le akarnám cserélni a Model 88-at az M50-re. "Soha ne mondd, hogy soha", tartja a mondás, de ha azt mondom nagyon valószínűtlen, hogy ez megtörténik, akkor biztos nem túlzok. A jobbra-balra lépkedést meg inkább hanyagolnám, az csak egy pénzvesztő. Meg borulhat a szinergia és a végén lehet mindent cserélni.

Szóval 10 év után most így. Az eredeti célom igazából többször is elértem, bár ha teljesen őszinte akarok lenni a legkompromisszummentesebb hang számomra a mostani.

Nagyon szerettem a teljes Quad rendszert (hangtömegében volt csak korlátos). A kávzi Note rendszert a Shigaraki CD játszóval (illeszkedő előfok hiányában gyönyörű, de kicsit mégis komótos hanggal). Az Avantgarde rendszerem miután rugókra kerültek a hangfalak. A feleségem még most is visszasírja a tölcsérek látványát és azt az érzést, amit nagy hangerőn tudtak csinálni. Meg hát egészen friss emlék a Rethm a Townshend cuccokkal. Az a hangfal egy igazi óriásölő.



Zárószó sincs, maximum szünetjel. A 2014-eshez hasonló lassú évre számítok.

2019. december 22., vasárnap

Forráscsere 6 - AudioLinux

Legutóbb a Luxor PC/Roon+HQPlayer kombinációnál tartottam, ez év januárjában.

Operációs rendszer mindehhez egy standard Ubuntu Studio. Alapvetően szükségem volt egy Desktop-al rendelkező operációs rendszerre, mivel nem volt kedvem megvenni a HQPlayer "embedded" verzióját. (Amihez nem kell grafikus interfész). Igazából az egész felépítés valahol a HQPlayer köré épült. Szóval ez ketyegett pár héttel ez előttig. Egyébként problémamentesen. Az Ubuntu összevárta a frissítéseket kétheti ciklusra. Ha volt kedvem akkor újraindítottam, ha nem, az se zavarta. Működésbeli gikszer/akadás nem volt semmi.

Időnként (mondjuk negyedévente) rutinszerűen rápróbáltam a csupasz Roon-ra (HQPlayer nélkül), de mindig megállapítottam, hogy valahogy túl darabos, durva a HQPlayer-hez képest.

Aztán jött a "Son" meg az új hangfallal járó ismerkedés. Meg nagyjából ekkor a Roon 1.7-es verziója is. Először a Roon saját fórumán olvastam, hogy javult az 1.7-es verzióval a Roon hangja. Már ha a core és a végpont egy gépen van (mint nálam). Szemfülesebbek rá is mutattak a változtatások listájában egy adatgyűjtésre (bufferelésre) vonatkozó sorra. Mármint hogy azon dolgoztak egy sort. Meg hogy talán attól.

Ezzel párhuzamosan a "Son" meg annyira végtelen simán szólt a felsőbb regiszterekben, hogy az már túl sima volt. Nem gondoltam, hogy fogok ilyet digitális forrásból hallani, de ilyen is van. Hozzá kell tenni, hogy a rendszer ekkor még a hosszú falon volt a 90 fokos forgatás előtt. Azaz több és kevésbé kontrollban tartott basszus párosult egy nagyon légies magassal. Kicsit több harapás (is) kellett volna a hangba. Emlékeim szerint meg a Roon magában kicsit durvább, egyenesebb bár sajnos szétesettebb is mint, mint a HQPlayer.

Azért egy próbát megér alapon (két kattintás kb.) rápróbáltam megint a Roon-ra magában (itt már 1.7-es verzióval) és számomra is döbbenetes módon csak előnyét hallottam a változásnak. Jobban karcolt, húsosabb volt a hang, élőbb és nem volt szétesve. A HQPlayer ezzel szemben finomabb volt, cizelláltabb és simább, viszont a csupasz Roon-hoz képest kicsit művibb.

Kapcsolgattam egy ideig, de teljesen egyértelmű volt most (és ebben a rendszerben) a sima Roon előnye számomra. Úgyhogy maradt.

Aztán ment tovább az install, átforgattam a szobát, megint rápróbáltam hogy úgy jobb-e HQPlayer-el, továbbra sem. Azért igen csodálkoztam, mert annó nagyon megnyerte nálam a csatát a HQPlayer. Megvan a licenc-em is rá, szóval igazából választási kényszer sincs. De egész egyszerűen nem kellett már a rendszerbe.

The King is dead...long live the Queen!

Na ezt a tény még ült egy darabig, aztán szép lassan rájöttem, hogy ha nem kell HQPlayer, akkor viszont el lehet hagyni a grafikus interfészt. Ennek van egyrészt szoftveres előnye. Jóval kevesebb szoftveres lenyomata van egy olyan rendszernek, ami nem futtat semmilyen grafikus környezetet. Másrészt hardveresen is jó dolog, mert nem kell egy HDMI kábelt odahúzni a géphez, billentyűzet/egér összeköttetést biztosítani és hát a komplett monitor elpakolható. Tisztább install.

Úgyhogy elkezdtem kutakodni milyen oprendszer legyen az Ubuntu utódja. Microsoft termék ez úttal is kizárva, OS X-et végképp nem állok neki felvarázsolni nem támogatott hardverre. Maradt valamelyik Linux disztribúció. Ha már, akkor már alapon kifejezetten audio célokra optimált kiadásokat néztem végig. A teljesen ingyenesektől a drágábbakig van minden.

Én végül az AudioLinux mellett kötöttem ki. Kellően célreszabottnak tűnt - nem véletlen kerül ennek egy verziója a Pink Faun audió számítógépekre. Teljesítette azt az elvárásom, hogy támogatottan fusson rajta a Roon és legyen "headless", azaz monitort nem igénylő verziója. Cserébe nem ingyenes, de nem is kell belehallni az árába. Plusz kapunk támogatást is a telepítéshez.

Úgyhogy egy kellemes szombat délután belevágtam, gondoltam egy minimális Linux-ot feldobni egy image-ról nem nagy cucc. Ubuntu is hogy felugrott Roon-al és HQPlayer-el együtt. Este már belehallgathatok hoz-e valamit.

Tévedtem.

Van amikor az univerzum titkos erői egyszerűen nem akarják, hogy valami sikerüljön. Ilyenkor vagy összekuporodunk a szőnyegen magazatpózban és várjuk, hogy elmúljon az együttállás, vagy küzdünk. Egy ideig még reménykedünk, hogy csak egy-két bukkanó volt, aztán belátjuk, hogy ezúttal - ha végig akarunk menni az úton - minden lépésnél kapunk valami kis ajándékot. Nem először volt ez így, ismerem jól az esélytelenségnek ezt az érézését. Mikor mennie kellene a dolgoknak, de nem. És nem és nem. (Annó a 2000-es évek elején elég sokat bűvöltem Linux-okat). Viszont a szőnyegen kuporgáshoz én türelmetlen alkat vagyok, úgyhogy küzdöttem...


Az első jel az volt, hogy a vásárlást követően nem történt semmi. Mivel az oldalon nincs letöltési link (és valahogy védeni kell a szellemi tulajdont), logikus volt, hogy kapok egy vásárlást megerősítő levelet linkkel együtt. De nem jött semmi. Nem akartam rögtön piccsogni, vártam egy szerény 3 órát aztán csak rákérdeztem, hogy ilyenkor vásárlás után minek kellenetörténnie.

Csodálkozó válasz, hogy dehát ment 10 percen belül a levél instrukciókkal és linkkel...azért itt van még egyszer. Tényleg jött egyébként, csak a google mail berakta spam-nak és én nem láttam. Na innen indult és csak jött és jött. Csak mert még eleven bennem az emlék amúgy listaszerűen:

- a letöltési linken két image fájl volt. Egy 210-re végződő és egy 211-re. Meg egy HSA fájl, amivel a letöltés helyességét lehet ellenőrizni. Mint kiderült a 210-el nem kell fogalkozni régi, a HSA fájl pedig egyik verzióhoz sem tartozott, ezért úgy tűnt mindig hibásan töltök le. (Első levélváltás).
- A telepítéshez megadott terminál parancs (kitömörítés + image másolás) nagyjából 3 óra alatt futott le, mert biteknként másolt (nem volt megadva a parancsnak másolási blokk nagyság). Kétszer szakítottam meg, mert azt hittem lefagyott a másolási folyamat. Újabb levelezés-  de jó az! - kivártam. Elkészült a telepítésre alkalmas pendrive, de lefagy a telepítés.
- Gondoltam mégis csak lehet hiba egy ilyen több órás másolási folyamatban, átálltam  a már bevállt Echer-re, amivel megbízhatóan és gyorsan lehet image-t írni. Az bezzeg megcsinálta 20 perc alatt. De a telepítés továbbra is lefagy.
- Megint levelezés, kikapcsoltam-e a secure módot a BIOS-ban. Nem. (Másik féltucat beállítást sikerült megcsinálni probléma nélkül). Fél óra kutakodás a neten mire rájövök hogy kell. Alapból nem kikapcsolható, biztonsági kulcsokat kell törölni a BIOS-ból hozzá. (Extra megnyugtató, hogy 3x kérdez rá, ezt biztos és tényleg törölni akarom?)
- Újabb BIOS varázslások, újabb kudarcok mire véletlen rávezetjük egymást, hogy miért 8GB-os pendrive-al próbálkozom. Legalább 16GB, de inkább 32 kell. Egy 2.7GB-os image fájlhoz. Merthogy arra csomagolja ki a teljes rendszer magát először. Szuper, tényleg ott van az oldalon is ez az infó, (sok minden más mellett). Este 9-kor Tesco-ba be, 32GB-os pendrive megvesz.
- Gondoltam akkor na, ez volt a baj, majd most az eredeti terminál paranccsal, szépen mindent a leírás szerint. 2 óra várakozás után 11-kor aludni térek, reggelre majd megírja a pendrive-ot.
- Cserébe reggel egy hibaüzenet vár, miszerint kitömörítési hiba miatt nem futott végig a folyamat.
- Megint Etcher, megírja 20 perc alatt. Telepítés és fent van!
- De kér jelszót az első belépésnél, az mi? Ja itt van az oldalon: audiolinux0. Kár, hogy a terminál nem mutatja a jelszót amit beírunk és a magyar billentyűzeten az "ő" betű a nulla és nem a nulla. De ezzel csak 5 percet vesztettem el. (Most. Évekkel korábban sokkal többet).
- Bent vagyok a menürendszerben, fut az AudioLinux! Ki is írja, ha először vagyunk itt telepítsük a szükséges szolgáltatásokat, mert alapból semmi nem fut. Menüből lehet egyszerűen választani, kérem szépen a Roon-t. Hibára fut a telepítő, de miért?
- A rendszer által alapból telepített Roon tükörszerverek listájában az ausztrál az alap, ott meg valamiért hibás csomagok vannak fent. Megszerkesztem a fájlt, élővé teszem a magyar tükröket, feltelepül, fut a Roon!
- De nem látja a Back-Up-ot a NAS-on. Igazából nem látja samba-n a NAS-t. Adok fix IP címet a AudioLinux-nak, megmutatom neki a NAS-t IP-címmel, úgy megy. De nem szép.
- Rájövök a routerem kell megadni elsődleges DNS szervernek egy konfigurációs fájlban, úgy megy. Tudom lokálisan Linux alá csatolni a NAS-t, a Roon meg arra mutat.

És...azt hiszem ennyi. Nem tudom mi lehetett volna még. Mondjuk selejtes a pendrive amit a Tesco-ban veszek, de nem teljesen, csak valami furmányos módon, hogy ne rögtön jöjjek rá. Az végülis nem volt. Így kb. nettó 6-7 órám ment el a dologra.

Na de miután kikacagta magát rajtam az univerzum már minden rendben ment. Helyreállt a korábbi könyvtár és atomstabil a rendszer.

No és a hangminőség? Szerintem úgy nagyjából minden jobb lett. Nehéz itt teljesen biztosra menni, mert jó egy nap szünettel tudtam ráhallgatni a rendszerre. Nem létezett az Ubuntu és az AudioLinux egyszerre.  De így két hét után is azt gondolom alapvetően életszerűbb, lazább lett a megszólalás. Meg kevesebb a kábel és teljesen el tudtam pakolni a mointort meg a billentyűt.

Szóval végeredményben jóság ez, meg jó hogy van. A telepítés meg elvileg egy pofonegyszerű dolog, csak nekem nem így jött ki a lépés. A támogatás egyébként végig gyors volt, éreztem hogy együtt gondolkozik (és időnként csodálkozik) velem a rendszer megalkotója.

Úgyhogy ennyi. Leginkább amolyan naplószerűen: ez most a szoftveres megoldás a rendszeremben.

2019. december 17., kedd

Wolf von Langa "Son"

Megszeretni...

Bár nagyon nem emeltem ki itt a blogon, de a "Son" története még idén München-ben kezdődött. Az Air-Tight szobákban volt "Son", mindkettőben.

Ez volt a "nagyobb" szoba
Meg a kisebb
Második képen az Air-Tight CEO-ja is látható. Meg az is milyen picik tulajdonképpen ezek a hangfalak. A legfelső emeleten volt mindkét szoba a Kondo és Thomas Mayer rendszerek közelében. A szobába benézve nem volt túl lenyűgöző az amúgy is kissé megalomán müncheni kiállítás életérzésben a rendszer (főleg a pont a hangfal méretei okán), de az Air-Tight-ot mindenképpen meg akartam hallgatni. A Wolf von Langa-ról még csak nem is hallottam eddig. És nekem akkor ott egy kiállításon eljött az álleesős érzés. Hogy itt valami nagyon jó. Laza, életvidám, nyitott, de kellően lehengerlő hang. Mindez egy viszonylag pici szobában ami adott egyfajta intimítást a megszólalásnak. Meg úgy el tudtam képzelni, hogy mondjuk ezt otthon is lehet hallgatni.

Ellentétben mondjuk ezzel. Mondjuk ha palotában laknék végül is lehet...
Ráadásul mindkét szobában (eltérő méretük ellenére) nagyjából ugyanazt a hangot hallottam. Ez is bíztató a hangfal szobába integrálhatóságát illetően. Az is van, hogy bizonyos dolgokat elektronikák rontanak el vagy csinálnak jól és megint másokat a hangfalak. Persze a kettő össze tud veszni (elektronika és hangfal) és akkor mehet a nyomozás, de nekem itt egyértelműen a hangfal vitte el a műsort. Ezt a fajta nyitott, gyors, levegős, sima megszólalást...ehhez nagyon jó hangfal is kell.

Nem azt mondom, hogy a hang amit abban a két szobában hallottam az abszolút etalon mindenkinek. De hogy engem ez a prezentáció fogott meg a legjobban az összes rendszer közül, az számomra tény.

Fel is lelkesedtem, hogy egyszer szerzek egy ilyet. Majd. A "majd" főleg az által lett hangsúlyosabb, hogy megkutakodtam az árát. Nem teljesen lehetetlen az új ára, de azért rendesen neki kell futni. Impulzus vásárlás nem lesz, hogy úgy mondjam.

De mit is tudtam meg erről a számomra ismeretlen márkáról és típusról a borsos árán kívül?

A cég maga német. Mondjuk ezt így adja a neve, "Wolf von Langa".  Hogy is mondjam, valóban van egy történelmi csengése. Aztán az is hamar világossá válik, hogy ez egy pici manufaktúra amely sosem szégyellt kísérletezni és nagyjából mindenféle technikához hozzányúl. Épít tölcsért, szélessávú hangszórót, használ szalagsugárzót, szóval mindent amit jónak talál.

WVL Wolf von Langa WOLFVONLANGA outline model survey 2019-09 references and awards
Aktuális kínálat
Ami viszont mégiscsak krédója a cégnek az az elektromágnesek használata. A "Son" esetében ez csak a mélyközép hangszóró, a nagyobb típusoknál az összes hangszóró ilyen felépítésű.

Az elektromágnesek (más néven gerjesztett hangszórók) használata egy nagyon régi dolog. A legelső hangfalak mind ilyenekkel készültek, mivel a ritkaföldfémek az 1920-as években...ritkák voltak. Lett előbb az AlNiCo majd a Neodium mágnesek és ezek az állandó mágnesek végül teljesen kiszorították az otthoni felhasználásból (mint például a hangszórók) az elektromágneseket. Ennek is - mint a legtöbb mindennek az iparban -  a költség volt az oka. Az elektomágnesek a lengőtekercsen kívül egy még egy második tekercset is igényelnek amely nem csinál természetesen semmit egy külső tápegység nélkül, ami tulajdonképpen a gerjesztést adja.

Szóval drágább megoldás, de technikailag van előnye is. Elektromágnesekkel nagyobb mágneses térerő érhető el, mint az állandó mágnesekkel. A "Son" használati útmutatójában szerepel is, hogy felmágnesezhető mechanikus órával vigyázzuk a közvetlen közelében. A másik előny, hogy a tápegységet meg lehet úgy építeni, hogy állandó áramot biztosítson a lengőtekercs mozgása mellett is. Azaz folyamatosan állandó mágneses térben mozog a hangszóró, független attól, hogy a mozgótekercs mozog. Ezt semmilyen állandó mágnessel nem lehet megoldani. Előnye a nagyobb linearítás, kisebb torzítás, jobb impulzus válasz. Ráadásul így a hangszoró is kevésbé beszél vissza az erősítő kimenetére.

Ez így nagyon jól is hangzik, de biztos tele van apró buktatókkal a megvalósítás, mert még a nagyon drága kategóriában is csak kevesen használják. Például a Focal az utópia sorozatának mélysugárzóinál (amelyek nevében az EM jelzés szerepel).

Kicsit visszatérve a "Son"-ra...ez a modell egy 30cm-es papírmembrános elekromágneses hangszórót kapott.
wolf von langa_det.jpg
Állítólag a legköltségesebb hangszórója a cégnek ami a "Son"-ban van, mivel sokkal magasabb fekvenciákra kell működnie, mint a csak szubnak használt testvérei. 2KHz körül kezd el váltani egy másodrendű keresztváltóval. Azért ezt az infót egy ideig én is ízlelgettem, hiszen arról beszélünk, hogy 30cm-es papírmembrán csinálja ezt.

A képen is jól látható módon a hangszóró része egy 1cm vastag alumínium lap is, ami így leváltja az általában használt hangszórókosarat. Merthogy masszívabb, stabilabb, mint az öntvény kosarak.

A furcsaságok sora azonban még nem ért véget, rögtön a hangfal hátulján folytatódik.

Membrán hátul is
Ugyanis nem csak elöl, de hátul is van egy 30cm-es membrán. Igaz, ez csak passzív membrán. Mindez becsomagolva egy 20mm vastagságú HDF-ből készült dobozba. Belső csillapítása asszitnemtrikusan elhelyezett merevítőkből és minimális elnyelő anayból áll. Az egészre kerül ey masszív lakkréteg és kész is az alja a hangfalnak. Ez a pici méregzsák kb. 40 kg.

A magassugárzó szintén egy speciálisan megerősítet AMT darab, amit a Mundorf szállít. Ez egy 6 fokban hátrafele döntött plexi állványkában ül. A plexi lapot mágnesek tartják a dobozon. Pontosabban a hangfal dobozában csücsülnek elrejtve mágnesek, a plexi talapzatába pedig 2 fém pogácsa van illesztve. A képeken is láthatóan nyitott konstrukció, ami a Heil magasaknál azért ritkább.

Végeredményben ez a hangfal egyfajta dipol (is), hiszen a mélyközépben is dolgozik előre-hátra, a magasa pedig teljesen nyitott.

Az egész csomag tápegységestűl így néz ki.
Megszerezni...

Az én történetem ezzel a hangfallal München után úgy folytatódott, hogy sehogy, ugye az ára miatt. Csekkoltam a hifishark-ot, de nagyon ritkán (kvázi sosincs) használt eladó. És nem is voltam benne biztos, hogy szerettem volna használtat egyáltalán. El is voltam jól a Rethm-el, úgy voltam vele kell egy hosszútávú cél is. Ha egyáltalán.

Végül egy hobbitárssal október környékén szóbakerült egy beszélgetésben megint a hangfal (nyílván ő sem hallott még róla). Még aznap jött tőle egy sms, hogy éppen frissiben felkerült egy pár a használtpiacra. Ráadásul annyira nem is lehetetlen áron. És nem is annyira messze. A kísértés.

Beszéltem a gyártóval, ismerte a darabot, egy volt viszonteladójának a demodarabja. Konkrétan ez a példány volt tesztelve a német Stereoplay-ben. Megfelel az aktuális verziónak, azaz annak amit München-ben hallottam. Aztán beszéltem az eladóval, kicsit még sikerült is alkudnom és mivel az audio iparban dolgozik még papírt is kapok a vásárlásról garanciával. Ilyenkor jön az a menetrendszerű gondolat, hogy ilyen alkalom csak nagysokára lesz, ha egyáltalán. A hírdetés feladását követő 3-ik napon véglegesítettük a vételt.

A következő lépés a hangfal hazaszállítása volt. 1000km. Oda. Meg vissza is. Egy nap oda, egy vissza. Szerencsére Köln mellé kellett mennem, szóval nagyjából autópálya végig. A sávtartót meg az adaptív tempomat végleg a szívembe zártam, ilyen hosszú utaknál óriási könnyedség.


Az eladónál az állapoton és a működésen kívül semmit nem tudtam ellenőrizni. Mármint érdemben ráhallgatni. TV mellé volt installálva egy csengő-bongó nappaliba egy Benchmark erősíővel, laptop-al. Borzasztó vékonyan és sehogyse szólt. Hát ha így demózta, nem csoda, hogy nem tudott eladni belőle...

Szerencsére elfért minden kényelmesen az autóban (én is) probléma nélkül megjártam az utat oda-vissza.

Megismerni...

Itthon felállítva aztán nagyon nem úgy szóltak a hangfalak mint az eladónál. Iszonyat kis méregzsák módjára pakolták a basszust. 25Hz-es alsó átvitelt írnak hozzá és érzésre nem is vicceltek. Indult a szokásos install "játék". Mennyire messze legyenek a hangfalak a hátsó faltól, bázistávolság...ami feltűnt, hogy a magas igazából mindenhogy jó. Sima, gyors. Közben meg nem is hívja fel magára a figyelmet. Csak úgy jó. A ki-be forgatásra sem annyira érzékeny, majdnem mindegy neki. Amivel érdemes volt játszani, hogy kívül vagy belül legyenek a magasak. A plexi tartók a két hangfal között szabadon cserélgethetők ami a magassugárzó asszimetrikus elhelyezése miatt kiadja ezt a hangolási lehetőséget.

Sőt eilvileg azzal is lehet játszani, hogy hova tesszük a magast. Gyári ajánlás szerint 13cm-re kell rakni az előlaptól, de pár mm-t előrehozva kicsit attack-osabb hangot lehet kapni. Tényleg mintha így lenne.

De ami sehogysem állt össze, az a mélytartomány. Illetve...nagyon magas hangerőn jó volt érdekes módon, mert valahogy minden enegriává kezdett válni és brutálisan jó lett. De ki akar mindig koncerthangerőn zenét hallgatni? Volt egy (mélyebb)frekvencia tartomány, ahol túl aktív volt a hang. Ütött, csapatott. És mindez a nagyon nyugodt magassal együtt egy kissé fejreállt világ.

Minél kijebb húztam a hangfalat annál tisztább lett az énekhang (ahogy illik), de erősödött a csapkodás a nevezett frekvencián. Hátrébb tolva a hangfalat szelidült a mély, de nem volt olyan tiszta a közép. Nem minden zenén volt ez probléma, voltak szép pillanatok így is, a potenciál ott volt, de azért a célállomás még messze volt. Nagyjából ezzel a pozícióval tudtam ekkor a legjobb hangot/kompromisszumot megcsinálni.



A piros csík a padlón a Rethm helyét mutatja, annak ott volt a frontja. De aztán volt előrébb és hátrébb is, összébb és széljelebb a "Son". De igazán véglegesen jó sehogyse volt.

És közben végig úgy éreztem, hogy ha picit ennek is tudnám állítani a mélyét meg lenne mentve a helyzet. De hát nem lehet...illetve...és ekkor ugrott be, hogy mivel számítógépről hallgatok zenét akár a Roon-al, akár a HQPlayer-el tudok DSP funkciót használni.

Először is mértem egyet és hamar kiderül igazából összesen két frekvencián van gondom. 64Hz és 108Hz. Először gyorsan Roon-ban tettem be két lapos kis 3dB-es szűrőt és bizony-bizony el is tűnt a bosszantó ütés a hangból.

Na de ettől tuti lehet profibban is csinálni. Nem először futottam neki a dolognak, szóval nem nulláról indultam. A magamfajta amatőrnek inkább az a probléma, hogy teljesen ellentétes dolgokat bír találni a neten. Mármint hogy mit is kellene csinálni.

Magyarul van ez a cikk. Próbáltam kiindulni abból amit itt olvastam, de az ellenkezőjét is megtaláltam annk, ami itt van (16 szürő a teljes frekvenciatartományban). Egy francia fórumon találtam egy 6 lépéses "hogyan csináljuk szobakorrekció" szálat, ami közelebb állt hozzám. Az első négy lépés arról szólt hogyan tegyük rendbe a szobát akusztikailag és hogyan installáljunk a rendszert. Csak az utolsó kettő foglalkozott a DSP-vel. Ökölszabályként: csak 300Hz alatt, kiemelni tilos és ha lehet 3dB-nél többet ne avatkozzunk be. Hosszan taglalta azt is, hogy miért nem szabad 300Hz alatt a rephase-hez hasonló fáziskorrekciót alkalmazni. Keresgéltem most egy fél órát a fórumot, de sajna nem találtam, hogy idelinkeljem, csak a jegyzeteim maradtak meg. Szakmai fórum volt, nekem teljesen hiteles.

Úgyhogy csináltam REW-el saját impulzus válasz fájlt (wav formátumba) a fenti elvek szerint, amit meg jól beraktam a HQPlayer konvolúciós beállításaihoz. Még jobb volt.

De azért tudtam én, hogy igazából nem értek ehhez és ezért nem szégyeltem még fizetős szolgáltatást sem igénybe venni. Van ez a szimpatikus kis (megint csak francia) cég, hogy "home audio fidelity".

A lényeg, hogy mi megcsináljuk a méréseket a cég meg elkészíti nekünk a korrekciós állományokat. Sok tapasztalattal meg profi szoftveres háttérrel, tehát mindennel, ami nekem nincs. Külön érdekesség, hogy lehet rendelni olyan speciális korrekciós fájlt is, ami csökkenti a hangfalak "keresztbebeszélését". (Angolul: crosstalk reduction).

Az elgondolás szerint alapvetően hibás a sztereó hangvisszaadás esetén, hogy a visszajátszásnál a bal fülünkkel is halljuk a jobb oldalt és fordítva. A szoftveres megoldás ezért - figyelembe véve a hangfalak távolságát egymástól, a hallgató pozíciótól illetve a fülünk távolságát és fejünk méretét (ezt mind meg kell adni!) - kivonja a némi időkésleltetéssel a bal csatornából a jobb csatorna jelét és fordítva. Nem tudom egyszerűbben leírni, a linket oldalon tök jó kis videó van róla. Létezik ilyen hardveres megoldásban is hegyni pénzért. BACCH-SP.

Kíváncsi várva az eredményt nekiáálltam és megcsináltam az előírt méréseket. 9 mérést készítettem, nagyjából egy fél méteres kört leképezve minden irányban a hallgatói pozícióhoz képest.


Maga a szolgáltatás nagyon flottul ment. Gyors kommunikáció és munka, ahogy azt kell. 24 órán belül megvoltak a fájlok ráadásul az árban benne volt, hogy ha valamit kicsit másképpen szeretnénk, akkor van mód változtatásra.

A szűrők telepítése is könnyen ment (ez úttal is HQPlayer-ben), de most a matrix/pipeline funkció használatával. Mindkét oldalnak két szűrő is jutott.

Ráhallgatva az eredményre azt tapasztaltam, hogy kicsit kiforgatja a rendszert a sarkaiból. A legfurább a magastartomány lett, ami így képes lett itt-ott tolakodóvá válni. A mély meg kicsit már túlságosan jólnevelt. A non-crosstalk verzió viszont meglepően érdekes volt! Mintha egy zenebuborékba ültem volna. Sima sztereó felvételek esetén is plasztikusabb, domborúbb lett az előadás. Szellős színpadkép, az énekes tényleg mintha a kitejedést, valós testet kapott volna, mintha a szobában állt volna. Csak ugye összességében nem teszett itt-ott a megszólalás.

Úgyhogy készült még két verzió. Egy amilyek lefele kicsit "emelkedett", azaz picit több volt a basszustartományban, de ugyanúgy a teljes frekvenciasávot optimálta, meg egy másik, ami csak 300Hz alatt csinálta a dolgát.

Pár hétig elvoltam ezekkel, leginkább az a verzió tetszett, ahol csak a mélytartomány volt kezelve. Aztán előbb mégiscsak kisesett a non-crosstalk verzió, mert idővel múlt a varázs és picit zavaró kezdett lenni. Mintha néha bizonyos hangok ellenfázisban szólnának, volt hogy szinte komplett hangszerek tűntek el (szubjektíve) e miatt. Szóval érdekes, de inkább ne.

A másik, tiszta 300Hz alatti optimalizációval meg két dolog volt.

Az egyik koncepcionális probléma. A basszus módosításával ugyanis simán jöhet az, hogy újfent kicsit tenni-venni kell a hangfalat. De akkor meg már nem érvényesek a szűrők, újakat kellene csinálni megint. Ugyanígy nem változhat a hallgató pozíció helye sem.

A másik meg...elvileg minden rendben volt a hanggal, de közben mégsem. Valamiért érdektelen lett az egész prezentáció. Aztán lehet ám, hogy ezért...


Az a hosszú csik ott középen a digitális jelút. Érkezik először egy MQA fájl (oké, a legperverzebb helyzetet emeltem ki). Ezt az MQA dekóder kicsomagolja 24bit 96Khz-re. Ez után a Roon (mert itt épp abban volt a korrekció) felnyomja a bitmélységet 64bit-re, hogy ne vesszen információt a számításoknál. Alkalmaz -3dB kivezérlés csökkentést (digitális szűrők használata esetén erősen javasolt), végrehatja jelen esetben a 3 sávos ekvalizációt, visszateszi a HQPlayer elvi maximumát képező 32 bitre a mélységet, majd odaadja ezt a jelet a HQPlayer-nek. Ez innen fogja és visszateszi 24 bitre (mert az Aqua DAC maximálisan annyit kezel), elvégez egy 192KHz-re történő túlmintavételezést és egy ötödfokú digitális zajmodulációt. Hát na...a DAC-om meg alapból egy túlmintavételezés és digitális szűrő nélküli létrahálós megoldás ami lelkületben közelebb áll egy 47Lab megoldáshoz, mint a fentiekhez.

A végeredmény ebben a konkrét esetben pedig az lett, hogy a sima 16bit/44Khz-es verzió messze jobban szólt, mint az MQA-val és minden egyébbel megspékelt társa. Menet közben kiöntöttük a gyereket a fürdővízzel, ahogy mondani szokás.

De az igazság az volt, hogy akármennyire picit próbáltam DSP-vel belenyúlni a hangba az üzenet elveszett. Mindegy volt, hogy Roon-ba, HQPlayer-be és hány biten tettem vagy milyen óvatosan. Nem szólt rosszul egyáltalán a rendszer (sőt!), csak minek szól. Ez volt az érzésem. Egyébként sajnos ez minden DSP-vel megtámogatott rendszerre igaz, amit eddig hallottam (legutóbb Kii Three, Linn a "space" optimalizációjával, Tact/Lingdorf rendszerek, Meridian...). Enyém se lett kivétel.

Úgy éreztem ezt az utat is megfelelő mélységben körbejártam csak éppen megoldáshoz nem jutottam. Ami legfőképpen azért volt nagyon bosszantó, mert a potenciált végig lehetett hallani. Ott van a nagyság a rendszerben, csak elesik saját magában, leginkább az install miatt.

De ha már install, akkor lehet nagyobbat is váltani.

Legutóbb tavaly nyáron, még az Avantgarde-okkal fordítottam meg 90 fokkal a dolgokat, ebben a bejegyzésben látható is róla egy kép. 2002 óta a hosszú falon hallgatok a rendszert, előtte a röviden volt, de akkor még sehogysem állt a szoba berendezése. A tavalyi kísérlet is csak úgy tessék-lássék volt, ledobtam a hangfalakat az új pozíciba, de a szobában hagytam minden ahogy a rövid falas zenehallgatsára kialakítottam. Nem tetszett, nem is szőröztem vele.

Most viszont megint befészkelte magát a gondolat a fejembe, hogy meg kellene próbálni, de ez úttal rendesen. Nem csak a rendszert, de a szobát is átpakolni, optimalizálni. Hosszában csak többet lehet játszani a basszussal!

Első körben nagyjából 3 óra volt átrakni az alapvető dolgokat, de még 1-2 napra rá is alakítgattam a dolgon a meglévő akusztikai elemek felhasználásával.

Az egyik kritikus pont a hangfalak mögötti tér kialakítása lett. Leginkább azért, mert kezeletlenül hagyva nagyon kiabált a sima gipszkarton fal, de ha túlságosan "lecsuktam" - például a korábban a hosszú falon lévő elnyelőkkel, akkor meg bentragadt a hang, nem volt "szárnyalása". Több kísérlet után a nyerő kombináció ez lett...


Mármint ezt a kiindulási állapot. A szoba mindkét "csúcsos" oldalán hagyatékból megmaradt könyvek voltak a bútorok mögött egyenletesen "elterítve", hogy kicsit csillapítsanak (talán). Meg mert nem tudtam őket hova rakni. Könyvet ugye nem dobunk ki, mégha nem érdekel akkor sem. Először ezeket mind áthordtam az átellenes oldalra, ezzel teljesen kiürítve a teret.


Az eddig a hátsó falon álló 90x100cm-es elnyelőből kettő fektetve bekerült középre, jobbra-balra pedig a hosszúkás diffúzorok, tulajdonképpen a bútorok mögött takarásban. Elég sokat pakolásztam, hallható hogy ott vannak, vagy nem. Nélkülük kevésébé homogén a mélytartomány, a fekvő helyzetben lévő elnyelő meg az énekhangon segít. Ha állítva van (akár a később még látható diffúzor mögött), az már sok, kiveszi a levegőt.


A szintén korábbról megmaradt közetgyapot "zsákokból" került egy-egy a fekvő diffúzorok mögé. Maradt még 6db ilyen zsák, azok a szélekre, a sarkokba kerültek, oldalanként 3 db.


Itt pedig már a diffúzorok is a helyükön, ez egy pillantás így a kulisszák mögé, az egészből nem nagyon látszik semmi.

Amin még (megint csak és ismét!) dolgozni kellett az a tetőtér. Le kellett zárni a hallgató pozíció felett a csúcsot, amit a maradék két nagyobb elnyelővel oldottam meg. Első próbaként mind a négyet feltettem, de az megint csak sok volt, elvette a levegőt a hangból.


Az eddigi "hátsó" falat pedig visszarendeztem olyanra, amilyen volt.


Leszámítva, hogy az íroasztalom elkerült a radiátor elől, hogy több hely legyen a hangfalnak és ne ácsorogjon a nagy vízszintes lapjával az elsődleges refleksziós ponton. Cserébe viszont az eddig tetőtérben használt kazettás diffúzorokat mintha pont ideszabták volna.


A végeredmény pedig ez lett...



Ez egy szinte közeltéri hallgatásnak megfelelő installáció, a hallgatói pozíció a hangfalaktól 2.2m-re van. Szerencsére a "Son" gyári ajánlás szerint is megfelelően egyben szól már 2 métertől és így is hallom én is. A másik ami látszik - és ami miatt végül is az egész pakolászás történt - hogy közel 2 méter van a hangfalak mögött. (Illetve attól függ hol mérjük, van ahol jóval több). Eredménye, hogy egyáltalán nem kell DSP-t használni a mélytartományhoz (sem).

Ami nem jellemző általában közeltéri hallgatásra felállított rendszerekre, hogy itt ugyan viszonylag közelről hallgatom a rendszert, de mégis nagy térben szól a meglehetősen nagy membránfelület.


A hallgatói pozíció mögött közel 5 méter van még. Viszont egyrészt itt jó a basszus, másrészt nagyon szeretem ezt a fajta "beleülök" a zenébe érzést. Fordítva megközelítve, nekem furák a szoba távoli pontjáról felém kiabáló rendszerek. Lehetne messze hátul is hallgatni a rendszert (ott megint jó a basszus), de nekem úgy nem tetszik.

A képeken még az is látszik, hogy jelenleg nincsenek a rugókon a hangfalak. Még mindig nem tudtam eldönteni kellenek-e alá, most éppen a nélkül hallgatom őket.

Viszont nagyrészt megvan a hang, amit kerestem. Nyitott, gyors, dinamikus, szellős és van jó ritumusa. Meg azért így sem mélyszegény azt is be kell ismerni. Nem az a felfele húzó analitkus hang. A magas tud néha szinte már túl szelíd lenni, cserébe tényleg nem lehet egy rossz hangot kiszedni belőle. Kórusműveket hallgatni ennek okán például tiszta élvezet. Mindegy hányan és hogyan adják ki magukból ami éppen bennük van.

De amit a legjobban szeretek ebben a felállásban, az az, hogy mindezt valahogy úgy csinálja, hogy nem kéri a hangerőt. Lehet neki tolni, nem zavarodik össze, de nem kell neki. Kisebb hangerőn is megmarad a súly, a ritmus, a részletek, az apró finomságok pedig talán még hallhatóbbak is maradnak. Nem tudom ez-e az install vége, a Rethm-öt 9 hónap után sikerült berakni abba a pozícióba, ahol teljesen megjött. Most itt tartok és nagyon élvezem. Amolyan zenei kukabúvár rendszer, bármit kedvem van rajta hallgatni és abszolút nem fárasztja a fejet, sokszor húzodik késő estébe a zenélés. A Rethm is tudta ezt, de ez megint egy fokkal fejlebb van a létrán.

Annó úgy terveztem, hogy összegyűjtöm a hangfal új árát, leteszem letétbe a gyártónál és elhozom egy hétvégére. Aztán ha jó a szobámba megtartom, ha mégse visszavisszem. Ha így tettem volna visszavittem volna a hangfalat, mert nem hiszem, hogy egy hétvége alatt eljutottam volna oda, hogy keresztbefordítom a szobát és kialakítom a rendszert így. Örülök, hogy nem így alakult.


2019. november 23., szombat

Szobára hangolva

Szinte már szégyenlem...de megint akusztika.

Itt hagytam abba, még a nyáron. Megcsináltam a tetőrészt, kicsit dolgoztam a hangfalak mögötti elnyelőkön. Alapvetően az RTA (azaz lecsengési idő) értékét optimáltam a szobának. Talán kicsit túl jól is. Na nem az értékek szerint, mert a 300-400msec közötti értékek elvileg pont jók egy zeneszobához. (Ettől némivel alacsonyabb nem árt mondjuk egy moziszobába.)

Mégis, néha az volt az érzésem kicsit megfolytottam a hangot a szobában. Valahogy nehezen szárnyalt, jobban kérte a hangerőt a rendszer, mint eddig. Elvileg minden oké, aztán mégse.

Csak épp nem tudtam hova nyúljak, megint elértem a saját határaim úgy éreztem. Végül felvettem a kapcsolatot a "Perfect Acoustic"-al. Őket már a poszt elején hivatkozott bejegyzésemben is megemlítettem, de nem találtam az "utat" feléjük akkor. 

Jobban átnézve az oldalat ráakadtam az on-line tanácsadás opcióra, ami igazán nem kerül sok pénzbe, így rizikózni sem kell vele. A szolgáltatás lényege, hogy az ügyfél jól körbefényképezi a szobáját, leírja miből vannak a falak, méreteket, cserébe meg kapunk vissza ajánlásokat. Én megtoldottam az alapinformációkat a REW méréseimmel is, az is támpont. 

Első gyors visszajelzés az volt, hogy bár lehetne az egészet másképp csinálni (más megoldásokat máshova tenni a szobában), de a mért értékek alapján ez így rendben van. A továbblendülést a probléma felvázolása jelentette, mi is ami nekem nem tetszik, amin javítani szeretnék. Kaptam vissza kicsit megdolgozott képeket a szobámról, ahol jelölve voltak hova mit kellene tenni. Alapvetően diffúzorokról volt szó, hiszen szélessávú elnyelő volt épp elég már a szobámban.

A javaslat érintette a hangfalak mögötti falat, a tetőrészt, a hátsó falat és a ferde oldalfalakat is. Azaz egyszerűbb, ha azt írom a padlót nem :) Úgy döntöttem a gipszkarton oldalfalakat egyelőre (és valószínűleg végleg) békénhagyom. Egyrészt nagyon messze vannak a hangfalaktól, másrészt nem akartam a szobából egy lépésben stúdiót faragni. Szóval lépjünk csak egyet (azaz 3-at) egyszerre.

Az egyik amit megtanultam, hogy a hangfalak mögé inkább diffúzorok kellenek (a cég szerint), semmint elnyelők. Ezt így első körben elég jól alátámasztotta, hogy az amúgy elég kis mérető fekete elnyelőmet tényleg jobb volt, ha nem raktam be legközépre. Szóval rendeltem két nagyobb méretű álló diffúzort a hangfalak mögé. Aztán két kicsit karcsúbbat a hátsó falra. A tetőrészhez pedig két rácsos diffúzort. Mindent saját méretre, hogy valahogy igazodjanak a meglévő elemekhez. A tetőtéri darab meg egyszerűen felfekszik a keresztgerendákra.

Személyesen mentem el értük, mert igen nehezek, postázni nem lett volna olcsó. Anyagból készült mind, a gyártó szerint a súly is fontos paraméter, hogy a megfelelő hatást hozzák a diffúzorok.

Éppen befértek az autóba
Hazaérve berakosgattam mindent, ahogy megterveztük. Nagyjából ez lett.

Két nagy elnyelőpanel ki, diffúzorok a helyükre
Hátsó falra a két hosszúkás darab került
A tetőtérbe meg elég volt "feldobni" a két rácsost
Az így előállt helyzettel az volt, hogy egyrészt megborult a szoba vizuális egyensúlya, főleg a hangfalak mögötti falon. A diffúzor fehér színe elütőtt az elnyelők kicsit bézses fehéjétől, érzetre középen meg semmi. Egyszer túl mozgalmas, aztán meg túl üres a fal. Mondjuk ez csak látvány, de azért ez is fontos. Főleg ha már ezzel a fallal szemben ülök. Másodrészt felszabadult két nagy elnyelő, amivel nem tudtam mit kezdeni. Ez nem volt meglepetés, de akkor is. A képen látszik, hogy beraktam őket félig takarásba az IKEA bútorok mögé, majdnem egészen a falig (ettől se lett szebb a szoba). De a legfontosabb, hogy a hang se stimmelt. Mert most meg valahogy össze tudott keveredni az üzenet az összetettebb, mozgalmasabb zenéknél. Elveszett a nyugalom belőle. Először valahogy a látványt próbáltam rendberakni némi bútor átcsoportosítással.

Két oldalra magasabbra raktam az IKEA polcokat
Ez hangon nem segített igazán, látványban is csak picit. Ezt követően rendezkedtem a hátsó falon kicsit a meglévő elemekkel.

Ugyanaz, csak másképp
De ez sem rakta rendbe a dolgokat. Az első fallal volt a gond. Itt aztán vettem egy nagy levegőt és úgy döntöttem jobban hiszek a saját fülemnek, mint az ajánlásnak. Némi kombinatórika után minden elemet megint csak kicsit másképp felhasználva erre jutottam...

Régi/új
A hangfalak mögé visszakerültek a szélessávú elnyelők úgy, ahogy eddig voltak. Kikerült viszont az elosztót és tápkábeleket rejtő doboz. Helyére ment az egyik nagyobb diffúzor. Ha kihúztam, hogy eleje egy szintbe kerüljön az elnyelőkkel, akkor ugyanúgy el tudott bújni mögötte az elosztó a kábelekkel.

Továbbra is rend van
A hátsó falon pedig csak folytatni kellett, amit már így is elkezdtem. A megmaradt nagyobbik diffúzor szerencsémre szinte pont bepasszolt egy nagyobb üres felületre.

Ott van jobbra szélen
Így a szoba is visszanyerte a hangulatát, nem is maradt semmi, amit ki kellett volna dobnom és ami a legfontosabb, hogy megtalálódott a hangzásban is az egyensúly. Kellően levegős, tágas a hang, de nem is túl izgága. Nagyjából 4-5 hónapja hallgatom így a szobát, azt hiszem ez a része kész. Se a fülemnek, se a szememnek nem hiányoznak további diffúzorok az oldalfalakról, úgyhogy az a lépés elmarad.

Nem ment elsőre, munka is volt vele nem egyszer, de úgy érzem ehhez már nem kell nyúlnom.

Done, ahogy a művelt spanyol mondaná.

*Az időbeliséget néha (látszólag) nehéz a bejegyzések között fentartani. A végleges elrendezésről készült képeken még a rugókon állnak a Rethm-ök, de az előző posztból kiderül, hogy aztán ezek ott igazán mégsem váltak be.

2019. november 17., vasárnap

Zsebrendszer

Úgy átlalában törekszem arra, hogy egyetlen rendszerem legyen és az az egyetlen rendszer az anyagi lehetőségeimhez képest a legjobb minőséget képviselje. Ezért nincs két hangfalam, erősítőm, egyebem. Ha valamiből veszek újat a régit eladom (úgy is kell az ára a kasszába).

Sőt, ezt a gondolatot annyira teljesen értelmezem, hogy kétfajta forrást sem tartok fent. Ha CD, akkor csak CD, ha streaming, akkor csak az és megpróbálom erre maximalizálni a rendszert. Ezért nem lesz soha LP rendszerem. Pedig nem kérdés (számomra), hogy jobban szól, mint bármilyen digitális. Zenék és eszközök szintjén is párhuzamosítanék, ami csak osztja az anyagi forrásaim. Az irány pedig (forrás esetén) mindig a legtágabb kapu felé vezet. Ez most a streaming, ahol havi egy CD áráért szinte korláltan mennyiségű új zenét fedezhetek fel. Music first.

Ezért aztán nálam a másodrendszer kérdése sem merült fel soha.

Eddig a nyárig.

Kellett pár dolog, hogy eljussak a döntésig. Például hogy a nyár elején sokat voltam munka miatt úton/külföldön. Aztán közvetlen utána nyaralás(ok) miatt sem voltam itthon. Plusz nyáron szeretek akár este is a jó levegőn ücsörgöni a teraszomon, semmint a padlástéri szobámban.

Szép lassan megérett a dolog, hogy kell egy második rendszer, amit magammal tudok vinni bárhova és ami nem köt a szobámhoz. Van egy kis Bose Soundlink táskrarádió forma hangszóróm amit a telefonommal össsze lehet kötni és meglepően élvezhető, de ettől jobb minőségre gondoltam.

Maradt a fülhallgató témaköre, ami időről időre feljött ötletként, de nem találtam ár okot minek is valójában. Na most végre lett ideológia hozzá!

Addig is nagyon hamar eljutottam, hogy ha komolyan veszem a hordozhatóságot, akkor ez nem lehet egy nagyobb darab otthoni füles, hanem inkább a fülbedugható fajta. Idegenül IEM, azaz "In Ear Monitor". Ezek nagyon hasonlóak a telefonokhoz kapható kis füldugaszokhoz, de azért mégis mások. Nem a hallójárat elején csücsülnek a fülben, hanem picit be is csúsznak. Ettől olyan jó (ideális esetben) a külső zajok elnyomása. Mondhatni füldugók is egyben.

Nosza neki head-fi.org. Régebben még magam is aktív tagja voltam, mikor az 501-es AKG-vel csapattam. Jól megváltozott, megnőtt az oldal és gyártók kínálata is. Azt hiszem trendi a fülesezés valamilyen formája.

Valami nem teljesen kezdő, amolyan középkomoly fülest szerettem volna, amit azért nem teszek le 5 perc múlva, hogy hát na...sok-sok olvasás és levelezgetés után végül egy Campfire modell mellett döntöttem. Én eleve nem vagyok egy komolyzene/jazz megszállott, sőt kifejezetten sok elektronikát/indie és egyéb alternatív nyalánkságot hallgatok, ezért direkt ritmusosabb, lazább, mesélősebb darabot kerestem. Nem a neutralítás volt a cél.

Meglepően egy irányba kezdtek húzni a hivatalos és nem hivatalos tesztek/vélemények a Polaris 2-vel kapcsolatban. Bugi van benne, nem szégyenlős alul egyáltalán és leginkább bevállaltan "fun" hangzás. Árban pont befért az elképzelésbe, úgyhogy megrendeltem jól. Technikai részletektől kímélnék mindenkit, neten ezer helyen fent van hány meghajtó van benne és mi minden van a dobozban, ha kinyitjuk. Jól megépített, átgondolt konstrukció ami nekem még bumfordiságával és látható csavarjaival együtt is (vagy éppen ezért) tetszik.


De mivel rendszerben gondolkodunk, mire kössük? Nyílván telefonra közvetlen lehet, de vajon mennyi potenciált dobunk ki ezzel az ablakon? Lehetne valamilyen DAP (Digital Audio Player), de az még egy eszköz és hogy kerül rá zene? A kiinduló pont a Tidal volt, ahhoz szeretnék ezen a rendszeren is hozzáférni. Ahhoz meg még mindig az okostelefon a legjobb felület, ráadásul az van is. Céges szabályként almás, második privátot nem tartok.

Úgyhogy adta magát az Audioquest USB memória méretű D/A és fülhallgató sorozata, ami éppen akkor bővült a Cobalt-al. Van még a Red meg a Black, de én a Cobalt-ot akartam, mert a Polaris is kék, meg a Cobalt is. Ez is egy rendszerszemlélet :)

Ezen felül már csak egy dolog kellett, hogy életre keljen a rendszer, mégpedig egy speciális kábel, ami iPhone Lightning csatlakozójából csinál USB-t, amibe be lehet dugni a Cobalt-ot. Azt hiszem kamera adapternek hívják és egy nettó lehúzás az egész. De sajna kell.

"Rendszer"


Ez így minden egyben belefér a Polaris gyári tokkjába, ami meg a pont becsúszik a pénztárcám alá a táskámba ami mindig nálam van. "Ezt is elviszem magammal".

Ott van benne minden
Mikor viszont mindez megvolt készen állt a rendszer. Forrás lehet tulajdonképpen akármi. Laptop, iPad, telefon, ami kéznél van. A legtöbbet nyílván a telefonom volt erre a célra befogva.

Érdekes tapasztalás lett a dologból, mert ez így ahogy van bizony piszok jól szól. Nyílván bírni kell a fülesezést, ez egy más élmény, mint a hangszórózás, de erősen elgondolkodtató volt a dolog. Ennek a kis rendszernek egy nagyon pörgős, jó értelemben vett harapós hangja van. Hangfalas karaktert időző mélyekkel, ami nyílván egy csalás, de roppant élvezetes. És nem herél ki semmit, nem visít, nem analizál. Egy mindenevő. Sokat hallgattam vele a Karen O/Daner Mouse dúó "Lux Prima" lemezét, a Late Night Tales sorozatot vagy éppen a Siriusmo "Comic"-ját. Nem éppen audiofil csemegék (oké, Late Night Tales mondjuk jó). Csak a zene, semmi hifizés. A szállodai szobá teraszán, a nyaraláson fantasztikus kilátás mellett vagy éppen munkába sétálva. Tisztára mint tinédzserkoromban. Menetelés a Purple Rain-ra. Egy életérzés, amibe nem tudott úgy mellesleg az audiofil énem sem belekötni.



Úgy hirtelenjében nem is értettem miért ülünk otthon egy fallal szemben. A szituatív zenehallgatás nagyon erős élmény. A nyár nagyjából ezé a "rendszeré" volt. A másikat,  a "nagyot" alig kapcsoltam be.

Aztán vége lett a nyárnak, kellemesebb lett a klíma idefent és...szerintem úgy két hónapja elő sem vettem az utazószettem. Hallgatom a zenét a fallal szemben és nagyon élvezem. Most megint azt, a hangfalazást, a "nagyrendszert". Mert azért az mégis más.

De azért minden nap nálam van. Ha akárhova vetne a sors, ott van. És lesz jövő nyár is. Kicsit azért már várom. Ezért is. Ha most csak annyi pénzem lenne, amennyiből ez a zsebrendszer kijön én erre mennék.

2019. október 12., szombat

Townshend kúra

Még a nyár során két lépcsőben teljes Townshend kezelésben részesítettem a rendszerem. Azaz tulajdonképpen (szinte) mindent végigpróbáltam, amit a cég manapság kínál.

Kicsit lassabban gyűltek a tapasztalatok, de mostanra nagyjából összeállt a kép.

Nulladik lépésként kialakítottam saját elképzeléseim szerint egy új készülékállvány rendszert. Ennek a központi eleme a Townshend rugók alkalmazása volt. A cél a minnél "tömörebb" és minnél kisebb felületet mutató, izolált állvány elkészítése. Ismét a már jól beváltt Söund Arts készítette el rajzaim alapján a meglehetősen minimális/kicsi állványkákat.

Az első elem egy egyszerű szub-állvány, ami saját rugózást kapott, erre került az audio PC. Az állványnak nincsenek polcai, 5cm széles gránit csíkokat helyeztem fel úgy, hogy pont passzoljanak a készülék lábai alá. A gránit lapocskák gyurmaragasztóval lettek csatolva a fém állványhoz, az állvány maga pedig homokkal lett sűrűn feltöltve. Kongatásra jó nagy nehéz semmi jön vissza.

Először még bútorlap csíkok voltak, míg a gránit elkészült
A rugókat 8-as hernyócsavarral az állványba előkészített menetbe lehet rögzíteni, így a teljesen masszív a felépítmény. A PC alatt a 4 db sárga színjelölésű rugómat használtam.

A vízszintezést a rugók saját gyári megoldásával oldottam meg
Erre kis állványra "épült rá" egy picit nagyobb, második állvány, ami fizikailag sehol nem érintkezik az elsővel és saját rugói vannak.

Kicsit jobban megnézve láthatóak a belső állvány rugói is a külsők mögött
Ezt már úgy terveztem, hogy a középső szinten fogadja a DAC-ot a legtetejére pedig az előfok kerül. Szintén megtöltöttem homokkal és szintén nagyon halott hangja van. Rendeltem egyébként sörétolmot az állvány feltöltéséhez, de annyira sokára (rendelés után majd 2 hónappal) jött meg, hogy feladtam és homokot használtam. Lehet egyszer még kicserélem a "töltetet".

PC és DAC a helyén az új állványban.
Az végfokok alá az Avantgarde-ok alá készítetett álványkákat használtam fel. Kellően stabilan tartják a végfokat. Ők is megkapták a homoktöltést.

Egyik oldal, a gyurmaragsztó "pötyökkel"
Ezek négy kis gyurmaragasztó "pötty" egyébként pár óra után úgy összegyógyul az erősítővel meg az állvánnyal, hogy meg lehet emelni az egészet egyben az erősítőnél fogva. Szét lehet választani őket sérülés nélkül, de erő kell hozzá.

Az első csomag megérkezése után lett teljesen belakva az állvány, az előfokkal együtt.

Itt már az előfokkal és a fractal összekötőkkel
Meg kell mondjam az egész Townshend történetben ez a lépés lepett meg a legjobban. Mármint mikor az elektronikák rugókra kerültek. Nem játszottam végig, hogy csak az erősítők, vagy csak a forrás van rugón, egyben próbáltam ki. Pontosan ugyanazt hallottam, mint amit hangfal alatt csinálnak (mármint amit az Avantgarde-nál tapasztaltam). Lazult, oldódott a hang, nőtt a felbontás, megjelent egyfajta "lebegés". Csak pozitív változást hozott és nem elhanyagolható mértékűt. Ha akarom persze mögé tudok valamit magyarázni (főleg a csöves erősítő esetén, hogy ott miért jó a rezgéscsillaptás), de ettől fontosabb a tapasztalat.

A másik nagyon érdekes dolog, hogy az Audiopax-nak a felújítása után is maradt egy minimális mechanikus trafózúgása. (Tényleg minimális). Ez a "zúgás" az első hetekben kitolódott valahova jobbra, a hangfalon kívülre (azaz onnan hallottam). Továbbra is az erősítőből jött, nem a hangfalból, mégis elvándorolt arréb a térben. Majd pár hét után teljesen megszűnt. Mármint a trafózaj. Ennek is örültem azért.

Ezzel el is érkeztünk az első csomaghoz, ami tulajdonképpen az előfokból és a két fractal összekötő kábelből állt. (Előző posztomhoz híven újonnan szereztem be őket). Az előfok egy fém "táskában" érkezett, a két összekötő kábel pedig egy pizzásdoboz méretű kerek, műanyag dobozban.

Gyári csomagolás
Az új vásárlásból kifolyólag a legaktuálisabb verzió érkezett. Egy kis "+" jel utal erre a nevében. Azaz Allegri+. Kicsit nagyobb a háza, mint a régebbi tipusnak, állítólag vannak belül is változtatások. Került bemenetből a készülék elejére is, erről a legkönnyebb megismerni.

Aki nem hallott volna erről a szinte kultikus előfokról, annak dióhélyban annyit róla, hogy ez egy passzív előfok, azaz elektronika nincs benne. A passzívak közül azonban egy ritkább fajta, mert transzformátoros típus, és azon belül is a ritkább, azaz autotranszformátoros. A sima transzformátoros megoldásoktól (TVC) rögtön megkülönböztethető azzal, hogy egyenfeszültséget is átvisz. Neten hosszas értekezéseket lehet találni a különféle passzív megoldások előnyeiről és hátrányairól. Az autotranszformátoros megoldások mellett szól általában, hogy nem nyelnek le semmit a dinamikából, sávszélekből, felbontásból.

Egyfajta impedanciaváltóként működnek. Teljes hangerőn tulajdonképpen egy darab drótként viselkednek és ahogy tekerjük le a potit úgy kapcsolunk a transzformátor egymás után következő kiállásaira. (Amiből jelen esetben 24 darab van). A kimenő és bemenő impedancia hányadosa pedig ennek arányában folyamatosan nő, azaz minél kisebb a hangerő annál kisebb a kimeneti és annál nagyobb a bemeneti impedancia. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy -6dB állásnál a D/A átalakítóm a végfokaim bemeneti ellenállásának négyszeresét "látja", a az erősítő pedig a D/A átalakító kimeneti ellenállásának negyedét. Ez nagyon nem tipikus viselkedés egy passzív eszköztől és talán pontosan ezért nem veszt a rendszer a dinamikájából (sem) a tesztek szerint.

Hátrányuk meg az áruk. Igazán olcsó nincs is egyáltalán tudtommal.

Mindig kérdés az ilyenfajta fix fokozatokkal rendelkező hangerőszabályzók esetén, hogy vajon mennyire finoman tudnak szabályozni. Ha nagy ugrások vannak két fokozat között előfordulhat, hogy pont a kellemes hangerőt nem találjuk. Egyik még kicsit halk, utána meg már kicsit sok. Nálam ilyen probléma nincs. Sőt, ha hangosítani akarok általában kettőt tekerek a potin, mert egy kattanás tényleg csak nüansz. 24 fokozat ide, nekem bőven elég.

Ugyanakkor van egy sokkal izgalmasabb téma ennek a kérdésnek a hátterében. Mégpedig a rendszer (és nem az előfok!) erősítési struktúrája. Vagy nem tudom hogy hívjam. Sok rendszerrel találkozhatunk, ahol a hangerő potit csak az alsó sávban tudjuk használni. 10 óra állásnál már disco van. Erre gondolok. Mekkora a forrás kimenő jele, onnan mekkorát erősít az erősítő és végül milyen érzékeny a hangfal. Nagyjából ez a hármas. Mert ha a forrás mondjuk kiad magából manapság általánosnak tekinthető 2V-ot, az erősítőnk meg fél voltos bemeneti feszültség mellett adja le a teljes maximális feszültséget a kimeneten, akkor érezni, hogy itt a potinak bizony valahol a 10-edre osztás a feladata. Ha ezt esetleg még meglőjük hátulról egy érzékeny hangfallal, akkor még tovább le kell osztani a jelet. Csinálunk a rendszerünkben egy fel-le hintát a jellel. A D/A mondjuk kiad 2V-ot, aztán a potival letekerjük úgy, hogy az erősítő bemenetén legyen belőle 100mV, azt meg jól felerősíti az erősítő. Mi a gond ezzel? Leginkább az, hogy a poti végénél visszaosztjuk a már felerősített jelet közelebb a zajszinthez, majd onnan meg jól felerősítjük. Nyílván zajjal együtt.

Ebben a rendszerben az előfok normál zenehallgatásnál éppen fél állás alatt van, de csendesebb lemez és bugihangulat esetén már csak 3-4 fokozat van tartalékban a teljes feltekerésig. Azaz itt nem osztódik feleslegesen vissza a jel. Ezért leginkább az Audiopax erősítő a felelős, mert nincs neki feleslegesen nagy erősítése. Pontosan a fentebb leírtak miatt és mert a gyártónak is egyértelmű volt, hogy sokan párosítják Avantgarde hangfallal, az meg minden zajt megmutat. Ahhoz, hogy ez így működjön nyílván kell egy érzékeny hangfal a túloldara, különben kevés lehet végül a kivehető hangerő. A Rethm 96dB/m, ez még pont jó. Ettől sokkal érzéketlenebb hangfal itt már lehet nem lenne ideális. Szóval a hol áll a hangerő poti kérdése valójában egy teljes rendszert átfogó kérdés.

Visszatérve a Townshend-ra a fractal kábelekkel meg úgy voltam, hogy nem akartam okosabb lenni a gyártónál. Feketén-fehéren leírják, hogy ha hallani is akarjuk mit csinál valóban az előfok, akkor elé-mögé kerüljön ugyanaz a kábel, ami benne van. Nyílván üzeltileg érhető (részükről) az irány, de van benne logika is. Rosszat én Townshend kábelről meg amúgyse hallottam (jót viszont igen), szóval ezt én így egy csomagként kezeltem.

A hangbéli dolgokról viszont nehéz írni. Egyrészt mert ez a motyó úgy semleges, hogy közben tényleg nem mutogatja magát. Beraktam a rendszerbe és semmi. Mármint a jó értelemben. Egyszerűen a rendszer része lett, nem kiabál ki semmerre, nem hívja fel magára a figyelmet. Szabályozza a hangerőt.

Aztán pár hét után próbaképpen visszaraktam a saját kis passzív tákolmányom, előtte-mögötte a Kondo kábelekkel. Az pöttyet arconcsapott. Fefele mindig nehezebben hall az ember (én biztos), a visszalépést viszont könnyű észrevenni. Elnehezedett a hang, elveszett egy jó darab a könnyedségéből, gyorsaságából, ritmusából. Gyors "aha" élmény volt, ment vissza a Townshend a helyére.

Másrészt az is van ilyenkor, hogy nem csak azt hallani mit tud az új eszköz (jelen esetben előfok), hanem azt is, hogy mit "szabadít" fel a teljes rendszerből. Az előtte és utána lévő eszközökből.

Ez az előfok a kábelekkel együtt összességében olyan cucc, amit el lehet adni, mert nem csinál semmi különöset aztán meg lehet utána mindig bánni, mert hiányzni fog.

Nagyjából egy hónap múlva érkezett angliából a második csomag. Ennek a tartalma egy pár Fractal hangfalkábel, egy pár szupermagas és a Rethm hangfalak súlyához választott rugós elcsatolás (speaker bar) volt.

Kábel a bőrőndben, szupermagas és alul a rugók
Ezek közül talán a hangfalkábel a legritkább idehaza. Sajnos borzasztó drága. Max maga szereli készre, ami azt jelenti, hogy az ő órabérét is meg kell fizetni a felhasznált anyagok mellett. Méretre készül. Nevezett borzasztó ár miatt igyekeztem a legrövidebbett rendelni, ami még elég lehet. Mivel a monoblokkok közel helyezhetők a hangfalakhoz és mivel a hangfalam csatlakozói lent vannak elméletileg 1 méter is elég. Ennyit rendeltem. Aztán kicsit rápánikoltam, hogy mennyire fogom tudni így tologatni a hangfalat ha úgy kívánná és gyorsan utánarendeltem, hogy legyen másfél méter. Cserébe inkább időben hátratoltam a szupermagast meg a rugókat. Erre azt kaptam válaszul, hogy az elégedett ügyfél a legjobb ügyfél, 1 méter árában megkapom a másfelet. A gyakorlatban aztán még ettől is picit hosszabb lett a kábel. Nagy pirospontot adtam magamban ezért a cég hozzáállásának.

Nem a legfiligránabb kábel amit valaha láttam.
A kábelnek nem csak az ára különleges. Belső felépítését tekintve két speciális kezelésen átesett (ezért fractal) réz szalag alkotja, amelyek nagyon közel halandnak egymáshoz. A kábel burkolata úgy lett kialakítva, hogy a lehető legkevesebb ponton legyen érintkezés a vezetővel és megfelelő mechanikai csillapítást nyújtson. A végeken pedig jókora fémhenger található, amelyben - valószínűsíthetően - egyfajta Zobel hálózat található, hogy ne gerjessze be a felépítéséből jókora induktivítással rendelkező kábel az erősítőt. Azt biztos nem lehet rá mondani, hogy újracsomagolt OEM.

Belső felépítés

Szintén a felépítésnek köszönhetően ez az a kábel, amivel lehet "tolni". Bár lehet hajlítani, de elég merev kábel és csomót sem fogunk rá kötni.

Ez volt az első, amit a hármasból bekötöttem. Semlegesnek, simának éreztem a hangot. Itt könnyebb volt egyből változást hallani, de talán inkább azért, mert az előző hangfalkábelem kicsit erősebb saját karakterrel rendelkezik.

Elég gyorsan nyugtáztam a történteket, aztán ugrottam a következő csomaghoz. Ez egyébként hiba volt, ettől több időt kellett volna adni ennek a lépésnek (mint később kiderült).

Szóval jöttek következőnek a rugók a hangfalak alá. Ennek azért volt némi előjátéka, hiszen voltak a "háznál" rugók, amikkel előtte is próbálkoztam.

Először így...
Aztán így
Próbáltam azokból az elemekből építkezni (sarokelemek, rugók), amik már megvoltak. Alapvető problémát jelentett, hogy túl sok rugóval tudtam csak a stabilítást megoldani. Ennyi rugó a 60kg-os Avantgarde alá kellett, a Bhaava 40 alatt van. Nem adja ki magát a matek. Ideig használtam így a hangfalat, de végül nem tetszett amit hallottam. Valahogy feszült, ideges lett a hang, elhúzott magasba a tónus. Ezt nagyon furáltam mert egyáltalán nem ezt tapasztaltam, mikor az Avantgarde-okat rugóra tettem. Betudtam annak, hogy nem jó a súlyarány. Az egész rugós/izolációs történetben a hangfal lenne a legkönyebben magyarázható történet. Mármint, hogy miért segítenek a rugók.

A rendelt "speaker bar"-okkal viszont már a megfelelő súly arányt tudtam beállítani 4db zöld rugó/hangfal használatával.

"Speaker bar"
Örömmel konstatáltam, hogy ellentétben a házi próbálkozásokkal a megfelelő mennyiségű rugó esetében nem tűnt felborultnak a hangkép. Szórakozásból még annyit eljátszottam, hogy a hallgatói pozícióból csináltam REW-el egy mérést a rugók felszerelése előtt és után. Számomra semmi lényeges különbséget nem tudtam találni az áviteli görbékben, de simán lehet, hogy csak én nem tudom azokat jól olvasni.

Lényeg a lényeg, hamarost fekerültek a szupermagasak is.

A legkisebb doboz
Feketében rendeltem őket és kicsit talán ezt vártam a legjobban, hogy megtapasztaljam mit csinál. Erről is sokat lehet olvasni mindenfele, magyarul is. A Rethm-höz elvileg nagyon adja magát (mármint papíron).

Egyrészt mert egy szélessávú ugye nem megy olyan magasra, segíthet neki az átvitel felső sávjában a szupermagas. A Townshend supertweeter már 6Khz-től jelen van a hangképben!

Másrészt (és ennek köze van a viszonylag alacsony 6Khz-es ponthoz) a szupermagas egy ismert pszichoakusztikai hatást használ ki. Agyunk a magasabb frekvenciák esetén két időben nagyon közel érkező hang közül mindig a korábbit észleli, a később érkezőt figyelmen kívül hagyja. Ez csak magas frekvencián működik és csak nagyon kis időeltéréssel. Ezért ha egy hagyományos (mondjuk dóm) hangszóróval párhuzamosan egy gyorsabb magassugárzót is használunk, akkor csak az utóbbit fogjuk hallani.

Meg nyílván ráadásul mindenki akit ismerek és aki ismeri ezt a cuccot arról számolt be, hogy felül tulajdonképpen nem is hallja az ember, a méytartomány viszont sokat javul tőle. Szóval furafajta dolog, érdekelt mit csinál nálam.

Rugókkal, szupermagassal megtámogatott Rethm
Hát nagy fejvakarás, az lett belőle. Azt vettem észre, hogy hangkarakter, amiért megvettem a Rethm-öt már szinte nyomokban sem volt fellelhető. Az alapvetően alul mély és onnan építkező "piramis" hangból lett egy oszlop, ami mintha felül még kicsit szélesebb is lett volna, mint lent. Ha ez az analógia valahogy érthető. Ráadásul egy-egy lemez elkezdett karcosan szólni, zavaróan. Mondhatnánk, hogy hát ez van a lemezen, de ez sem ilyen egyszerű. Igazán jó rendszerek a "rossz" lemezekről is a zenét mutatják, nem a hibát. Sőt, továbbmenve általában az derül ki, hogy nem is a felvétel volt rossz, hanem a rendszer hiperexponált valamelyik részére az átvitelnek és az zavar (jogosan).

Szóval voltak felvételek, ahol érezhető volt a pozitív hatása a szupermagasnak. Egyfajta légies erő, dinamikai szabadság, szárnyalás pluszban. Másokon meg már hallgathatlan volt nekem. Cserébe nélküle mindig hallgatható maradt a rendszer.

2 nap kísérletezés után felhívtam Max-ot, beszélgettünk mi lehet. Mondta próbáljam ki csak a szupermagast. A hallgatói pozícióból 3-4 erősségi állás között nem szabad egyáltalán hallgatni. Én nagyjából 3 méterről hallgatom a hangfalakat és bizony hallottam őket. 4-es állásnál még a dalszöveget is ki tudtam venni. Próbálkoztam vele, hogy mennyire van egy síkban a hangfal elejével, a hangszóróval, mennyire van befordítva a zenehallgató szék fele. Minden, ami eszembe jutott. Nem egyszer jártam úgy, hogy estefele befejezvén a zenehallgatást azt mondtam: most megvan végre, ez az. Aztán másnap bekapcsoltam a rendszert és megint nem tetszett.

Itt épp a hallgatói pozíció felé fordítva a szupermagas


Alapvetően nagyon fárasztó volt ez a "hifizés". Mindig ott lebegett a kérdés, kipróbáltam-e mindent és miért pont nálam nem működik. Többször elraktam dobozába "tartalékba" a szupermagast, aztán elővettem pár nap múlva, ha eszembe jutott valami. (Mondjuk HQPlayer zavarhatja-e, meg ilyenek. Jobb egyébként nem használni vele!)

Aztán eladtam. Meghírdetni sem kellett, kerestek pont ilyet. Nyílván jó nagy veszteséggel, mivel újonnan vettem. De legalább nem egy buherált termék cserélt gazdát.

Most jön a tanulság...

És ezen a ponton ugarnék vissza oda, ahol bekötöttem a hangfalkábelt. Gyakorlott öreg rókák már rég látják mi a probléma ezzel a történettel. Túl gyorsan lettek a változások alkalmazva a rendszerben.

Hangfalkábel be, ok, ez jó, rugókra a hangfal, szupermagas, mindez nagyjából 2 napon belül. Ahol meg is torpant ugye a történet.

A szupermagas eladását követően több hónaig hallgattam a rendszert változatatás nélkül. Néha kicsit (centiket) tologattam a hangfalat ide-oda. De ez meg sokszor azért volt, mert nem vártam meg azt a 20-25 percet míg bemelegszik a végfokom. Leültem, nem tetszett picit, tologattam rajta, aztán fél óra múlva vissza oda-ahol volt. 3-ik ilyen kör után azért megtanultam a leckét.

De augusztus körül kezdett bennem megfogalmazódni, hogy mi lenne, ha kipróbálnék 2 szubot. Valahogy néha a legalja, súlya hiányzott. Azért a tudatos énem tiltakozott a komplexitás további növelése ellen. Már így is volt a rendszerben két monoblokk meg két akítv méllyel rendelkező hangfal. Hát kell még két erősítő?

Mígnem aztán - hónapok elteltével - kíváncsiságból levettem a rugókról a hangfalat, visszaraktam a gyári kis tüskékre. Nem kell ide semmilyen szub. Nem is értettem a dolgot. Megint vissza a rugó. Zene indít, de hát megvan a mély. Aztán beleülök kicsit a zenébe és megint hiányzik valahogy a fundamentum, az alapzat. Tüskére vissza, megvan.

Kisebb mértékben ugyan, de a gyári megoldás is azt csinálja, mint a "tákolmányaim", amivel korábban próbálkoztam. Míg az Avantgarde alatt semmi negatívumát nem hallottam a rugóknak, a Rethm ezt sem engedi be végső soron. Ez egy "füllel" készített termék. Van mögötte tonális, megszólalási koncepció. Tervezője pontosan tudta miért pont olyan lett amilyen. Ha belenyúlok ebbe a koncepcióba (akár a szupermagassal, akár a rugókkal) kidobom az ablakon ezt a tudatos tervezést. Amiért amúgy megvettem.

A "speaker bar"-okat nem adtam el, nem is hírdetem. Tönkre nem mennek, kenyeret nem kérnek. Még várok velük, hátha vár rájuk még valami.

A történet azonban meg mindig nem ér véget. Most ott vagyunk, hogy a Townshend termékekből a rendszerben van az előfok, a két összekötő kábel és a hangfalkábel. És innen jött az, hogy meg kellett tanulnom mit csinál a hangfalkábel. Ami az első lépés kellett volna, hogy legyen.

Amelett, hogy sima, semleges hangja van, tulajdonképpen csak úgy mellékesen sokkal, de sokkal több infót hoz le, mint az előző kábel. De nem a nüanszok szintjén, nem is a lecsengéseknél. Hanem a térlekpézéssel kapcsolatban. Vagy ahhoz leginkább közelebbi dolog. A lényeg, hogy a Jim Smith könyvből aranyszabályként vett 83% hangalbázistávolság itt tényleg csak kiinduló pont. Mert amíg az előző hangfalkábelemnél ez egy szinte tökéletes arány volt a megfelelő tonalítás eléréséhez, a Townshend hangfalkábbel felállított rendszer nagyjából 90%-ra kérte magát. Magyarán széjelebb kellett húzni a hangfalakat.

A korábbi kábelemmel ilyen bázistávolságnál elkezdett elvékonyodni a hang. Kicsit két oldalas ping-pong effektus és némileg lyukas színpadkép kíséretében. A Townshend kábellel meg varázsol egyet a rendszer hírtelen. Hatalmas levegőt vesz és lebegve ott is marad a föld felett. Ezt meg kellett találni. Ez lett volna az első lépés. És akkor innen tovább.

Beraktam megint a rugót pár hét után, sajnos ezzel a hangfallal továbbra sem jó páros. Azt viszont már nem tudom meg, hogy most mit csinálna a szupermagassal.

Összességében nagyon szeretem azt a hangot ami most nálam van. Nem viszket semmi. Húz, hív magához a rendszer. Egyszerre pihentet és feltölt a zenehallgatás vele.

A hobbi tecnikai aspektusát nézve is végig tudtam járni, amit kitűztem. A rendszer egyszerre egy teljesen aktív konfiguráció, hiszen minden hangszórónak saját erősítője van. A szélessávúaknak az Audiopax-ok, a mélynyomóknak a beépített erősítők. Mindemelett az analóg jelút nehezen lehetne ettől direktebb, egyszerűbb. A D/A átalakító analóg fokozata egy visszacsatolás nélküli, kétfokozatú csöves/MOSFET-es kapcsolás ami egy trafós hangerőszabályzáson keresztül kapcsolódik a csöves végfokokhoz. Ezek pedig keresztváltó nélkül direktben hajtják a szélessávú hangszórókat. Ettől kevesebb elektornikával nehéz megúszni a dolgot. Ez egy nyitott, direkt, élő hangot eredményez, amit én nagyon szeretek.

(A bejegyzés margójára meg: szevasztok egy délutános A/B tesztelők...)