2020. augusztus 9., vasárnap

Campfire Audio Cascade

 Ha nyár akkor fejhallgatózás? Vagy jelen esetben már fülhallgatózás...

A meleg megérkeztével ismét előkerültek a Polaris-ok. Sőt, még további "füldugaszokat" is rendeltem hozzájuk. Valami fórumon futottam bele, hogy ezekkel a legjobbak. Nekem viszont ugyanazt csinálták, mint a Final típusok, túl sok basszust.


Maradt az eddigi kedvenc. De hát egy IEM nagyon "fülfüggő". Kinek hogy passzol.

Ugyanakkor azt vettem észre nem volt kedvem mindig valamit a fülembe gyömöszölni. Elővettem az M50-et, amit mostanában már inkább nem én használok. Hát...nevetséges volt a Polaris után. Plusz hámlik a fejpárna (megint, egyszer már cseréltem), kezdik megadni maguk a fülpárnák is. Kértem árat egy felújításra még tavaly. Hozzáteszek pár ezer Ft-ot és veszek újat, nem éri meg. Pedig funkcionálisan tökéletes, kár hogy ennyire megviseli az idő foga. Na de ott tartottunk, hogy a Polaris után nem volt alternatíva az Audio Technica. Véznán, távolról, ködösen szólt a Campfire cucchoz képest.

Irány a head-fi, olvasgassunk kicsit. Hamar meglehetősen elveszve éreztem magam. Mikor 10+ éve még aktívabb voltam a fejhallgatókat illetően alapvetően volt a Beyerdynamic, AKG, Sennheiser triumvirátus. Meg a különc Grado és az elérhetetlen Stax. Nagyjából ennyi. A Sennheiser-t a 600-assal szerzett élményeimmel kapcsolatosan örökre kizártam a lehetőségek közül, legalább ennyivel könnyebb. Viszont cserébe úgy tűnt, hogy nagyjából mindenki és még a mindenkinek az unokatesója is több száz/ezer eurós fejhallgatók gyártásába kezdett az elmúlt 10 évben. Mondhatni felrobbant a fejhallgatózás piaca, vagy ahogy manapság hívják a "személyi sztereó". Csak úgy gyorsba, ami eszembe jut: Hifiman, Abyss, RAD-0, Kennerton, ZMF, Meze, Audeze, Final, MrSpeakers, HEDD...plusz beszállt az üzeltbe a Focal. Sony, Denon szintén jelen van nagyobb modelekkel. Meg persze a régiek ugyanúgy. Közel követhetetlen...

Úgyhogy fel kellett állítani valami egyszerű kritériumrendszert. Legyen zárt, ez fontos, hogy a lehető legtöbb helyzetben tudjam használni. Legyen hordozható azért valamilyen formában. Legyen képes az Audioqest Cobalt is meghajtani. Na meg persze ne legyen olyan gyalázatos a Polarishoz képest, mint az M50. Olyan iszonyat drágát sem akartam. Fogalmam sem volt végül fogom-e használni és mennyit. A Polaris is csak nyáron kerül elő, akkor sem minden nap. 

Nettúrás indul, hetekig csak olvasgattam, próbáltam belőni irányokat. Végül visszajutottam a kályhához ahonnan indultam, azaz a Campfire-hez.

Cascade

Először is minden formai kritériumnak megfelelt. Zárt, könnyen hajtható, kis táskájában cipelhető...a hangjával kapcsolatban pedig nagyjából 3 fix pontot szűrtem le a különféle tesztekből, fórumokból. 

- Sok basszusa van. Van akinek túl sok. Ez mondjuk a Polaris-ról is el lehet mondani, az sem szégyenlős. Nekem az bejött, van esély, hogy itt sem fog akkor zavarni. 

- Járatni kell. A gyártótól kezdve minden tulajdonos, aki nem csak 5 percre tesztelte nem győzi eléggé hangsúlyozni. Be kell járatni.

- Szórakoztató hangja van, másképp mondva élvezet vele zenét hallgatni.

Sok ponton a Polaris-ra ismertem, ugyanaz a cég, gondoltam jó lesz ez. Kipróbálni itthon úgysem tudom, nem leszek okosabb, csak ha megveszem.

Pont ugyanonnan vettem, ahonnan a Polaris-t. A vásárlást követő kommunikáció most sem volt erőssége a cégnek, de hibátlanul megjött az árú.

A füles maga nekem nagyon tetszik. Plusz semmi műanyag nincs rajta. Utálom mikor amúgy értékes füleseken pont a forgó/állítható részeket műanyaggal oldják meg. Kódolva van, hogy el fog törni. Itt minden fém, aluminium és bőr. Minden. Erre mondják, hogy úgy van megépítve, mint egy tank. Kis hordtáskát is kapunk hozzá.

Ezen felül a kábel cserélhető. Sennheiser csatlakozóval van ellátva a fülhallgató oldalon, de szerencsére a komolyabb, 800-as szériában használt típussal. További érdekesség, hogy a párna mágnesesen kapcsolódik a fejhallhatóhoz, szó szerint egy mozdulat levenni és visszarakni.

Ez azért is jó, mert rendeltem egyből alternatív fülpárnát is hozzá, ami a báránybőr helyett egy lazább szerkezetű, szövet borítású darab. 

Aztán vannak még itt szűrők. 4 fajta egyből. Különféle anyagvastagsággal készültek. Kis füzetecske segít eligazodni köztük. A leírás szerint a basszust lehet vele szabályozni. Érdekes, hogy mennyi helyen tévesen azt írják a magas/közép tartományt befolyásolja. Pedig nem. 

Hatásáról majd később, ide csak annyit talán, hogy az egész termék nagyon átgondolt, szerethető. Két dolog nem tökéletes. Az egyik pont ez a "szűrőzés". Tényleg az van, hogy érdemes cserélgetni a fülpárnákat (másra jó a bőr és másra a szövet), valóban egy mozdulat az egész. Viszont minden cserénél kieshetnek a kis szövet szűrők, hiszen a párna tartja a helyén őket. Lehet keresgélni ha leesik.

A másik a fejpánt alakja. UFO, na. Nagyon eláll a fülek fölött. Nekem eszembe jutott, hogy lehet azért, hogy baseball sapka viselése mellett is oké legyen a design. Elég laza arc a tervező, Ken Ball...ki tudja.

A Cascade a Campfire egyetlen fejhallgatója, a fő irány továbbra is az IEM. Nagyjából 3 évig lett simogatva, hangolva míg termék lett belőle. Az én verzióm már tiszta fekete, eredetileg a CA logó nem volt feketítve. Meg úgy hallom most van egy újabb átdolgozás. 4 helyett két szűrőt jár csak és más a felületkezelési (feketítési) eljárás. Szóval leginkább kozmetika. Időnként nincs fent a Campfire oldalán, ennek az az oka, hogy ki szoktak fogyni belőle.

Ja, megépítéshez még. Ez nem egy nagy fejhallgató. Éppen nagyobb, mint egy fülre tehető darab. Nekem nincs nagy fülem, kényelmesen elfér a párnában, de van akinek ezzel problémája volt. Készült is ezért XL-es fülpárna is (csak bőrből, szövetből nem). Zárt fejhallgatóhoz képest maga a "ház" kifejezetten vékony. Ennek ellenére egész széles teret tud visszaadni.

Első benyomások

Mikor májusban megvettem a Cascade-okat, nem volt más amire ráköthettem volna, mint a Cobalt. A Polaris-ból kiindulva gondoltam lesz itt most csimm-bumm, földindulás, miegyébb. Ehhez képest egy annyira ványadt, elfáradt hang fogadott, hogy 20 perc után teljes értetlenséggel feladtam a próbálkozást. Mi a fene? Ennyire nem lehet félrelőni ennyi véleménynek. Nem szoktam ilyet csinálni, de feltettem a telefont a töltőjére és hagytam hadd menjem a Tidal, járjon a füles. Mármint ilyen bejáratást nem szoktam csinálni, jön az magától, ahogy használom a cuccot. Hát most nem volt kedvem használni.

Pár óra múlva este ráhallgattam. Az ellentéte mindannak, amit előtte hallottam. Leszedte a fejem. Mintha egy légkalapácsot hallgattam volna. Régi, 80-as évek vékony hangzású poplemezeivel kb. még oké volt, de bármi modernebb, eleve basszus súlyosabb felvétel egy gyilok volt. Próbaképp beraktam Massive Attack-től valamit...viccesen eltúlozottnak se mondtam volna, egyszerűen ízléstelen sok volt az amúgy egytúnusú basszus. Újra eltűnődtem, most azon, hogy hogyan gondolhatja bárki a világon, hogy ez a fülhallgató termék lehet. 

Szerda volt a nap,  mikor megjött a postán a füles, az első napot így zártam. Csütörtök este megint ráhallgattam, játszottam a szűrőkkel, lényegileg nem változott semmi. De régebbi lemezeket elkezdtem vele hallgatni. Doors az volt, tudom. Az első nem rossz élmény. Aztán pénteken csak felhívtam a kereskedést, hogy a 14 nap visszaküldési garancia ugye külföldre is igaz. Mert ez nagyon nem jön be. Megnyugtató választ kaptam. Sőt, telefononos konzultációt is felajánlottak, hogy segítsenek kiválasztani mi legyen helyette. Ettől megnyugdtam kicsit, de aznap már úgysem tudtam volna feladni a csomagot, megbeszéltük, hogy hétvégén még járatom azért picit.

Egész péntek este ment a füles, szombat délelőtt nagy részét...a gyártó 150 óra bejáratást ír. Az rengeteg idő. Még ezzel sem kerültem a közelébe sem.

De valami történt mégis. Szombat este kiültem a teraszra a kis rendszeremmel és jó volt. Nagyon. Megjött a "fun-factor". Még mindig nagyon prezenszes volt a mélytartomány, de nem zavart annyira. Meg kerültem is a basszus-nehéz számokat. Ami feltűnt, hogy a magasai sosem bántanak. Soha. Ott volt minden, sőt, meglepően sok részlet, felbontás, de nem lett kifilézve egyetlen felvétel sem. Elkezdett folyni a zene, lett ritmus, emelkedés. Hmmm...

Mire hétfő lett nem akartam visszaküldeni. Úgy gondoltam nem ez lesz a végállomás, de esélyt akartam adni neki, éreztem benne a potenciált. 

Hosszabb távon

Májusban került hozzám a Cascade, de még most sem vagyok benne biztos, hogy teljesen bejáratódott. Ki tudja...Ami kialakult, hogy zenére a bőrpárna kell, film/game az meg a szövet. Utóbbi nem olyan meleg (mármint szó szerint) és kicsit teresebben szól. A bőr fülpárna viszont kell a magic-hez. Lineárisabban, semlegesebben szól a szövetpárnával, de nincs annyi sodrása, súlya, drámája és öröme a hangnak vele.

Szűrőt nem használok végül. Nyitotabb a hang nelküle. Sőt, egyetlen mod-ot is végrehajtottam. A bőrpárnán leszedtem a gyári szűrőt. Ezt maga Ken javasolta próbára a head-fi fórumon. Vissza lehetne tenni egyébként, nem végleges átalakítás. Tovább nyílt a hangja tőle.

A jobb oldali szövet párnán még fenti a gyári szűrő

A másik tapasztalat, hogy a Cascade nagyon jól skálázódik. Azaz érdemes jobb cuccokat elékötni. Érzékenysége okán elvan a Cobalt-al is (sőt, az LG monitorom füleskimenete is rendesen meg tudja hajtani), de egész mást mutat komolyabb rendszerben. 

Nyílván érdekelt, hogy mit csinál, ha a Cobalt helyett az Aqua a forrás. Viszont sehogy nem tudtam rákötni a "nagy rendszerre", nem volt füleserősítőm.

Úgyhogy írtam a TMP-nek, hogy hadd próbáljak ki egy Ant-ot idehaza.

Hát az Aqua/TMP lánc egész más hangot mutatott, mint a Cobalt. Nagyon ottragadós élmény lett. Elgondolkodtatóan jó élmény. A TMP erősítőnek volt egy kis alapzaja a rendszeremben, ezért nem maradt rögtön örökre. Rendeltem egy lecsupaszított saját darabot. Ez a történet még folyamatban van.

Viszont úgy tűnt komolyabban is szerepet kaphat a jövőben a fülesezés. Egyrészt mert tetszik, másrészt mert a gyerkekek tindézserkorba lépésével lehet össze kell kötni a párom a műhelyét egy pár évre a zenehallgató szóbával az meg nem feltétlen kezdvez a hangfalazásnak. Ez is még kiderül...

Harmadrészt a fülhallgatózás sokkal rugalmasabb dolog mint a hangfalazás. 3 pár hangfalat tartani és használni egész más kihívás, mint 3 pár fülhallgatót. Sőt, (füles)erősítőből is könnyebb többet kihasználni. Ebbe a posztba most csak annyit, hogy így lett egy teljesen szimmetrikus (vagy mondhatjuk hídkapcsolású) felépítésű füleserősítőm is. Lesz róla külön poszt, megérdemli. Nagyon jól emlékeim vannak a saját kísérleteimmel kapcsolatban, ahol szimmetrikusan hajtottam fülhallgatót. Kíváncsi voltam mit tud még kijönni a Cascade-ból.

Ehhez persze kellett egy kábel is, ami lehetővé teszi a szimmetrikus hajtást (azaz nem háromeres). Itthonról szereztem be, rézkábel. Masszív, jó megépítés.

Az eredmény? Hidegen is jól szól ez a rendszer, de nagyjából fél óra melegedés után szinte eltűnik a fejhallgató a fejről. Csak a zene marad. Azért ezt elérni nagyon jó. Az örök prezenszes basszus is egyre fegyelmezetebb és természetesebb lesz, ahogy komolyabb elektronikák hajtják a Cascade-ot.

Itt viszont meg már felmerült a kérdés, hogy mi van, ha minderre az elektronikára nem egy alapvetően hordozható fülhallgatót kötök rá, hanem valami otthonra szánt komolyabbat. Úgyhogy mikor ezt a posztot írom még két fülhallgató van úton hozzám a postán. Ebbe a lyukba most beleestem pöttyet, ez berántott.

És azért ez alapvetően a Cascade érdeme. A vásárlásakor még azt se tudtam fogom-e használni, most meg minden napot fülesezéssel zárok. Ennyire jó.

Mindemellett zárószónak mégiscsak azt írnám, hogy hifistáknak, puristáknak és neutralistáknak nem ajánlom. Még talán azt is mondhatnánk nem hifi. Zenét hallgatni viszont iszonyat jó. Mindenféle zenét.

Épp a napokban került fel a youtube-ra egy 3 részes kis sorozat, ahol két nem audifil beállítottságú ember hallgat meg különféle high-end füleseket. Nagy Final D8000-es, Meze Emphyrian, Focal Utopia és valami csínyből kifolyólag idekeveredett a Cascade is. Itt az első rész. Érdemes nézni a reakciókat a Cascade-nál. A harmadik rész alatti kommentekben az is kiderül, hogy ha ár nem számít, akkor a Meze volt a kedvenc. De könnyen lehet mindkét delikvens vesz egy Cascade-ot. Valahol talán ez foglalja legjobban össze mit is csinál ez a füles. Bevállaltan fun-projekt. Dögös, pörgős, húzós, arcbavágós, ugyanakkor megfelelő körítéssel lenyűgözően könnyed, nagyvonalú és sima. Olyan hang, amit senkinek nem kell magyarázni, csak a hifistáknak.