Wolf von Langa "Son"

Megszeretni...

Bár nagyon nem emeltem ki itt a blogon, de a "Son" története még idén München-ben kezdődött. Az Air-Tight szobákban volt "Son", mindkettőben.

Ez volt a "nagyobb" szoba

Meg a kisebb

Második képen az Air-Tight CEO-ja is látható. Meg az is milyen picik tulajdonképpen ezek a hangfalak. A legfelső emeleten volt mindkét szoba a Kondo és Thomas Mayer rendszerek közelében. A szobába benézve nem volt túl lenyűgöző az amúgy is kissé megalomán müncheni kiállítás életérzésben a rendszer (főleg a pont a hangfal méretei okán), de az Air-Tight-ot mindenképpen meg akartam hallgatni. A Wolf von Langa-ról még csak nem is hallottam eddig. És nekem akkor ott egy kiállításon eljött az álleesős érzés. Hogy itt valami nagyon jó. Laza, életvidám, nyitott, de kellően lehengerlő hang. Mindez egy viszonylag pici szobában ami adott egyfajta intimítást a megszólalásnak. Meg úgy el tudtam képzelni, hogy mondjuk ezt otthon is lehet hallgatni.

Ellentétben mondjuk ezzel. Mondjuk ha palotában laknék végül is lehet...

Ráadásul mindkét szobában (eltérő méretük ellenére) nagyjából ugyanazt a hangot hallottam. Ez is bíztató a hangfal szobába integrálhatóságát illetően. Az is van, hogy bizonyos dolgokat elektronikák rontanak el vagy csinálnak jól és megint másokat a hangfalak. Persze a kettő össze tud veszni (elektronika és hangfal) és akkor mehet a nyomozás, de nekem itt egyértelműen a hangfal vitte el a műsort. Ezt a fajta nyitott, gyors, levegős, sima megszólalást...ehhez nagyon jó hangfal is kell.

Nem azt mondom, hogy a hang amit abban a két szobában hallottam az abszolút etalon mindenkinek. De hogy engem ez a prezentáció fogott meg a legjobban az összes rendszer közül, az számomra tény.

Fel is lelkesedtem, hogy egyszer szerzek egy ilyet. Majd. A "majd" főleg az által lett hangsúlyosabb, hogy megkutakodtam az árát. Nem teljesen lehetetlen az új ára, de azért rendesen neki kell futni. Impulzus vásárlás nem lesz, hogy úgy mondjam.

De mit is tudtam meg erről a számomra ismeretlen márkáról és típusról a borsos árán kívül?

A cég maga német. Mondjuk ezt így adja a neve, "Wolf von Langa".  Hogy is mondjam, valóban van egy történelmi csengése. Aztán az is hamar világossá válik, hogy ez egy pici manufaktúra amely sosem szégyellt kísérletezni és nagyjából mindenféle technikához hozzányúl. Épít tölcsért, szélessávú hangszórót, használ szalagsugárzót, szóval mindent amit jónak talál.

Aktuális kínálat

Ami viszont mégiscsak krédója a cégnek az az elektromágnesek használata. A "Son" esetében ez csak a mélyközép hangszóró, a nagyobb típusoknál az összes hangszóró ilyen felépítésű.

Az elektromágnesek (más néven gerjesztett hangszórók) használata egy nagyon régi dolog. A legelső hangfalak mind ilyenekkel készültek, mivel a ritkaföldfémek az 1920-as években...ritkák voltak. Lett előbb az AlNiCo majd a Neodium mágnesek és ezek az állandó mágnesek végül teljesen kiszorították az otthoni felhasználásból (mint például a hangszórók) az elektromágneseket. Ennek is - mint a legtöbb mindennek az iparban -  a költség volt az oka. Az elektomágnesek a lengőtekercsen kívül egy még egy második tekercset is igényelnek amely nem csinál természetesen semmit egy külső tápegység nélkül, ami tulajdonképpen a gerjesztést adja.

Szóval drágább megoldás, de technikailag van előnye is. Elektromágnesekkel nagyobb mágneses térerő érhető el, mint az állandó mágnesekkel. A "Son" használati útmutatójában szerepel is, hogy felmágnesezhető mechanikus órával vigyázzuk a közvetlen közelében. A másik előny, hogy a tápegységet meg lehet úgy építeni, hogy állandó áramot biztosítson a lengőtekercs mozgása mellett is. Azaz folyamatosan állandó mágneses térben mozog a hangszóró, független attól, hogy a mozgótekercs mozog. Ezt semmilyen állandó mágnessel nem lehet megoldani. Előnye a nagyobb linearítás, kisebb torzítás, jobb impulzus válasz. Ráadásul így a hangszoró is kevésbé beszél vissza az erősítő kimenetére.

Ez így nagyon jól is hangzik, de biztos tele van apró buktatókkal a megvalósítás, mert még a nagyon drága kategóriában is csak kevesen használják. Például a Focal az utópia sorozatának mélysugárzóinál (amelyek nevében az EM jelzés szerepel).

Kicsit visszatérve a "Son"-ra...ez a modell egy 30cm-es papírmembrános elekromágneses hangszórót kapott.

Állítólag a legköltségesebb hangszórója a cégnek ami a "Son"-ban van, mivel sokkal magasabb fekvenciákra kell működnie, mint a csak szubnak használt testvérei. 2KHz körül kezd el váltani egy másodrendű keresztváltóval. Azért ezt az infót egy ideig én is ízlelgettem, hiszen arról beszélünk, hogy 30cm-es papírmembrán csinálja ezt.

A képen is jól látható módon a hangszóró része egy 1cm vastag alumínium lap is, ami így leváltja az általában használt hangszórókosarat. Merthogy masszívabb, stabilabb, mint az öntvény kosarak.

A furcsaságok sora azonban még nem ért véget, rögtön a hangfal hátulján folytatódik.

Membrán hátul is

Ugyanis nem csak elöl, de hátul is van egy 30cm-es membrán. Igaz, ez csak passzív membrán. Mindez becsomagolva egy 20mm vastagságú HDF-ből készült dobozba. Belső csillapítása asszitnemtrikusan elhelyezett merevítőkből és minimális elnyelő anayból áll. Az egészre kerül ey masszív lakkréteg és kész is az alja a hangfalnak. Ez a pici méregzsák kb. 40 kg.

A magassugárzó szintén egy speciálisan megerősítet AMT darab, amit a Mundorf szállít. Ez egy 6 fokban hátrafele döntött plexi állványkában ül. A plexi lapot mágnesek tartják a dobozon. Pontosabban a hangfal dobozában csücsülnek elrejtve mágnesek, a plexi talapzatába pedig 2 fém pogácsa van illesztve. A képeken is láthatóan nyitott konstrukció, ami a Heil magasaknál azért ritkább.

Végeredményben ez a hangfal egyfajta dipol (is), hiszen a mélyközépben is dolgozik előre-hátra, a magasa pedig teljesen nyitott.

Az egész csomag tápegységestűl így néz ki.

Megszerezni...

Az én történetem ezzel a hangfallal München után úgy folytatódott, hogy sehogy, ugye az ára miatt. Csekkoltam a hifishark-ot, de nagyon ritkán (kvázi sosincs) használt eladó. És nem is voltam benne biztos, hogy szerettem volna használtat egyáltalán. El is voltam jól a Rethm-el, úgy voltam vele kell egy hosszútávú cél is. Ha egyáltalán.

Végül egy hobbitárssal október környékén szóbakerült egy beszélgetésben megint a hangfal (nyílván ő sem hallott még róla). Még aznap jött tőle egy sms, hogy éppen frissiben felkerült egy pár a használtpiacra. Ráadásul annyira nem is lehetetlen áron. És nem is annyira messze. A kísértés.

Beszéltem a gyártóval, ismerte a darabot, egy volt viszonteladójának a demodarabja. Konkrétan ez a példány volt tesztelve a német Stereoplay-ben. Megfelel az aktuális verziónak, azaz annak amit München-ben hallottam. Aztán beszéltem az eladóval, kicsit még sikerült is alkudnom és mivel az audio iparban dolgozik még papírt is kapok a vásárlásról garanciával. Ilyenkor jön az a menetrendszerű gondolat, hogy ilyen alkalom csak nagysokára lesz, ha egyáltalán. A hírdetés feladását követő 3-ik napon véglegesítettük a vételt.

A következő lépés a hangfal hazaszállítása volt. 1000km. Oda. Meg vissza is. Egy nap oda, egy vissza. Szerencsére Köln mellé kellett mennem, szóval nagyjából autópálya végig. A sávtartót meg az adaptív tempomat végleg a szívembe zártam, ilyen hosszú utaknál óriási könnyedség.

Az eladónál az állapoton és a működésen kívül semmit nem tudtam ellenőrizni. Mármint érdemben ráhallgatni. TV mellé volt installálva egy csengő-bongó nappaliba egy Benchmark erősíővel, laptop-al. Borzasztó vékonyan és sehogyse szólt. Hát ha így demózta, nem csoda, hogy nem tudott eladni belőle...

Szerencsére elfért minden kényelmesen az autóban (én is) probléma nélkül megjártam az utat oda-vissza.

Megismerni...

Itthon felállítva aztán nagyon nem úgy szóltak a hangfalak mint az eladónál. Iszonyat kis méregzsák módjára pakolták a basszust. 25Hz-es alsó átvitelt írnak hozzá és érzésre nem is vicceltek. Indult a szokásos install "játék". Mennyire messze legyenek a hangfalak a hátsó faltól, bázistávolság...ami feltűnt, hogy a magas igazából mindenhogy jó. Sima, gyors. Közben meg nem is hívja fel magára a figyelmet. Csak úgy jó. A ki-be forgatásra sem annyira érzékeny, majdnem mindegy neki. Amivel érdemes volt játszani, hogy kívül vagy belül legyenek a magasak. A plexi tartók a két hangfal között szabadon cserélgethetők ami a magassugárzó asszimetrikus elhelyezése miatt kiadja ezt a hangolási lehetőséget.

Sőt eilvileg azzal is lehet játszani, hogy hova tesszük a magast. Gyári ajánlás szerint 13cm-re kell rakni az előlaptól, de pár mm-t előrehozva kicsit attack-osabb hangot lehet kapni. Tényleg mintha így lenne.

De ami sehogysem állt össze, az a mélytartomány. Illetve...nagyon magas hangerőn jó volt érdekes módon, mert valahogy minden enegriává kezdett válni és brutálisan jó lett. De ki akar mindig koncerthangerőn zenét hallgatni? Volt egy (mélyebb)frekvencia tartomány, ahol túl aktív volt a hang. Ütött, csapatott. És mindez a nagyon nyugodt magassal együtt egy kissé fejreállt világ.

Minél kijebb húztam a hangfalat annál tisztább lett az énekhang (ahogy illik), de erősödött a csapkodás a nevezett frekvencián. Hátrébb tolva a hangfalat szelidült a mély, de nem volt olyan tiszta a közép. Nem minden zenén volt ez probléma, voltak szép pillanatok így is, a potenciál ott volt, de azért a célállomás még messze volt. Nagyjából ezzel a pozícióval tudtam ekkor a legjobb hangot/kompromisszumot megcsinálni.

A piros csík a padlón a Rethm helyét mutatja, annak ott volt a frontja. De aztán volt előrébb és hátrébb is, összébb és széljelebb a "Son". De igazán véglegesen jó sehogyse volt.

És közben végig úgy éreztem, hogy ha picit ennek is tudnám állítani a mélyét meg lenne mentve a helyzet. De hát nem lehet...illetve...és ekkor ugrott be, hogy mivel számítógépről hallgatok zenét akár a Roon-al, akár a HQPlayer-el tudok DSP funkciót használni.

Először is mértem egyet és hamar kiderül igazából összesen két frekvencián van gondom. 64Hz és 108Hz. Először gyorsan Roon-ban tettem be két lapos kis 3dB-es szűrőt és bizony-bizony el is tűnt a bosszantó ütés a hangból.

Na de ettől tuti lehet profibban is csinálni. Nem először futottam neki a dolognak, szóval nem nulláról indultam. A magamfajta amatőrnek inkább az a probléma, hogy teljesen ellentétes dolgokat bír találni a neten. Mármint hogy mit is kellene csinálni.

Magyarul van ez a cikk. Próbáltam kiindulni abból amit itt olvastam, de az ellenkezőjét is megtaláltam annk, ami itt van (16 szürő a teljes frekvenciatartományban). Egy francia fórumon találtam egy 6 lépéses "hogyan csináljuk szobakorrekció" szálat, ami közelebb állt hozzám. Az első négy lépés arról szólt hogyan tegyük rendbe a szobát akusztikailag és hogyan installáljunk a rendszert. Csak az utolsó kettő foglalkozott a DSP-vel. Ökölszabályként: csak 300Hz alatt, kiemelni tilos és ha lehet 3dB-nél többet ne avatkozzunk be. Hosszan taglalta azt is, hogy miért nem szabad 300Hz alatt a rephase-hez hasonló fáziskorrekciót alkalmazni. Keresgéltem most egy fél órát a fórumot, de sajna nem találtam, hogy idelinkeljem, csak a jegyzeteim maradtak meg. Szakmai fórum volt, nekem teljesen hiteles.

Úgyhogy csináltam REW-el saját impulzus válasz fájlt (wav formátumba) a fenti elvek szerint, amit meg jól beraktam a HQPlayer konvolúciós beállításaihoz. Még jobb volt.

De azért tudtam én, hogy igazából nem értek ehhez és ezért nem szégyeltem még fizetős szolgáltatást sem igénybe venni. Van ez a szimpatikus kis (megint csak francia) cég, hogy "home audio fidelity".

A lényeg, hogy mi megcsináljuk a méréseket a cég meg elkészíti nekünk a korrekciós állományokat. Sok tapasztalattal meg profi szoftveres háttérrel, tehát mindennel, ami nekem nincs. Külön érdekesség, hogy lehet rendelni olyan speciális korrekciós fájlt is, ami csökkenti a hangfalak "keresztbebeszélését". (Angolul: crosstalk reduction).

Az elgondolás szerint alapvetően hibás a sztereó hangvisszaadás esetén, hogy a visszajátszásnál a bal fülünkkel is halljuk a jobb oldalt és fordítva. A szoftveres megoldás ezért - figyelembe véve a hangfalak távolságát egymástól, a hallgató pozíciótól illetve a fülünk távolságát és fejünk méretét (ezt mind meg kell adni!) - kivonja a némi időkésleltetéssel a bal csatornából a jobb csatorna jelét és fordítva. Nem tudom egyszerűbben leírni, a linket oldalon tök jó kis videó van róla. Létezik ilyen hardveres megoldásban is hegyni pénzért. BACCH-SP.

Kíváncsi várva az eredményt nekiáálltam és megcsináltam az előírt méréseket. 9 mérést készítettem, nagyjából egy fél méteres kört leképezve minden irányban a hallgatói pozícióhoz képest.

Maga a szolgáltatás nagyon flottul ment. Gyors kommunikáció és munka, ahogy azt kell. 24 órán belül megvoltak a fájlok ráadásul az árban benne volt, hogy ha valamit kicsit másképpen szeretnénk, akkor van mód változtatásra.

A szűrők telepítése is könnyen ment (ez úttal is HQPlayer-ben), de most a matrix/pipeline funkció használatával. Mindkét oldalnak két szűrő is jutott.

Ráhallgatva az eredményre azt tapasztaltam, hogy kicsit kiforgatja a rendszert a sarkaiból. A legfurább a magastartomány lett, ami így képes lett itt-ott tolakodóvá válni. A mély meg kicsit már túlságosan jólnevelt. A non-crosstalk verzió viszont meglepően érdekes volt! Mintha egy zenebuborékba ültem volna. Sima sztereó felvételek esetén is plasztikusabb, domborúbb lett az előadás. Szellős színpadkép, az énekes tényleg mintha a kitejedést, valós testet kapott volna, mintha a szobában állt volna. Csak ugye összességében nem teszett itt-ott a megszólalás.

Úgyhogy készült még két verzió. Egy amilyek lefele kicsit "emelkedett", azaz picit több volt a basszustartományban, de ugyanúgy a teljes frekvenciasávot optimálta, meg egy másik, ami csak 300Hz alatt csinálta a dolgát.

Pár hétig elvoltam ezekkel, leginkább az a verzió tetszett, ahol csak a mélytartomány volt kezelve. Aztán előbb mégiscsak kisesett a non-crosstalk verzió, mert idővel múlt a varázs és picit zavaró kezdett lenni. Mintha néha bizonyos hangok ellenfázisban szólnának, volt hogy szinte komplett hangszerek tűntek el (szubjektíve) e miatt. Szóval érdekes, de inkább ne.

A másik, tiszta 300Hz alatti optimalizációval meg két dolog volt.

Az egyik koncepcionális probléma. A basszus módosításával ugyanis simán jöhet az, hogy újfent kicsit tenni-venni kell a hangfalat. De akkor meg már nem érvényesek a szűrők, újakat kellene csinálni megint. Ugyanígy nem változhat a hallgató pozíció helye sem.

A másik meg...elvileg minden rendben volt a hanggal, de közben mégsem. Valamiért érdektelen lett az egész prezentáció. Aztán lehet ám, hogy ezért...

Az a hosszú csik ott középen a digitális jelút. Érkezik először egy MQA fájl (oké, a legperverzebb helyzetet emeltem ki). Ezt az MQA dekóder kicsomagolja 24bit 96Khz-re. Ez után a Roon (mert itt épp abban volt a korrekció) felnyomja a bitmélységet 64bit-re, hogy ne vesszen információt a számításoknál. Alkalmaz -3dB kivezérlés csökkentést (digitális szűrők használata esetén erősen javasolt), végrehatja jelen esetben a 3 sávos ekvalizációt, visszateszi a HQPlayer elvi maximumát képező 32 bitre a mélységet, majd odaadja ezt a jelet a HQPlayer-nek. Ez innen fogja és visszateszi 24 bitre (mert az Aqua DAC maximálisan annyit kezel), elvégez egy 192KHz-re történő túlmintavételezést és egy ötödfokú digitális zajmodulációt. Hát na...a DAC-om meg alapból egy túlmintavételezés és digitális szűrő nélküli létrahálós megoldás ami lelkületben közelebb áll egy 47Lab megoldáshoz, mint a fentiekhez.

A végeredmény ebben a konkrét esetben pedig az lett, hogy a sima 16bit/44Khz-es verzió messze jobban szólt, mint az MQA-val és minden egyébbel megspékelt társa. Menet közben kiöntöttük a gyereket a fürdővízzel, ahogy mondani szokás.

De az igazság az volt, hogy akármennyire picit próbáltam DSP-vel belenyúlni a hangba az üzenet elveszett. Mindegy volt, hogy Roon-ba, HQPlayer-be és hány biten tettem vagy milyen óvatosan. Nem szólt rosszul egyáltalán a rendszer (sőt!), csak minek szól. Ez volt az érzésem. Egyébként sajnos ez minden DSP-vel megtámogatott rendszerre igaz, amit eddig hallottam (legutóbb Kii Three, Linn a "space" optimalizációjával, Tact/Lingdorf rendszerek, Meridian...). Enyém se lett kivétel.

Úgy éreztem ezt az utat is megfelelő mélységben körbejártam csak éppen megoldáshoz nem jutottam. Ami legfőképpen azért volt nagyon bosszantó, mert a potenciált végig lehetett hallani. Ott van a nagyság a rendszerben, csak elesik saját magában, leginkább az install miatt.

De ha már install, akkor lehet nagyobbat is váltani.

Legutóbb tavaly nyáron, még az Avantgarde-okkal fordítottam meg 90 fokkal a dolgokat, ebben a bejegyzésben látható is róla egy kép. 2002 óta a hosszú falon hallgatok a rendszert, előtte a röviden volt, de akkor még sehogysem állt a szoba berendezése. A tavalyi kísérlet is csak úgy tessék-lássék volt, ledobtam a hangfalakat az új pozíciba, de a szobában hagytam minden ahogy a rövid falas zenehallgatsára kialakítottam. Nem tetszett, nem is szőröztem vele.

Most viszont megint befészkelte magát a gondolat a fejembe, hogy meg kellene próbálni, de ez úttal rendesen. Nem csak a rendszert, de a szobát is átpakolni, optimalizálni. Hosszában csak többet lehet játszani a basszussal!

Első körben nagyjából 3 óra volt átrakni az alapvető dolgokat, de még 1-2 napra rá is alakítgattam a dolgon a meglévő akusztikai elemek felhasználásával.

Az egyik kritikus pont a hangfalak mögötti tér kialakítása lett. Leginkább azért, mert kezeletlenül hagyva nagyon kiabált a sima gipszkarton fal, de ha túlságosan "lecsuktam" - például a korábban a hosszú falon lévő elnyelőkkel, akkor meg bentragadt a hang, nem volt "szárnyalása". Több kísérlet után a nyerő kombináció ez lett...

Mármint ezt a kiindulási állapot. A szoba mindkét "csúcsos" oldalán hagyatékból megmaradt könyvek voltak a bútorok mögött egyenletesen "elterítve", hogy kicsit csillapítsanak (talán). Meg mert nem tudtam őket hova rakni. Könyvet ugye nem dobunk ki, mégha nem érdekel akkor sem. Először ezeket mind áthordtam az átellenes oldalra, ezzel teljesen kiürítve a teret.

Az eddig a hátsó falon álló 90x100cm-es elnyelőből kettő fektetve bekerült középre, jobbra-balra pedig a hosszúkás diffúzorok, tulajdonképpen a bútorok mögött takarásban. Elég sokat pakolásztam, hallható hogy ott vannak, vagy nem. Nélkülük kevésébé homogén a mélytartomány, a fekvő helyzetben lévő elnyelő meg az énekhangon segít. Ha állítva van (akár a később még látható diffúzor mögött), az már sok, kiveszi a levegőt.

A szintén korábbról megmaradt közetgyapot "zsákokból" került egy-egy a fekvő diffúzorok mögé. Maradt még 6db ilyen zsák, azok a szélekre, a sarkokba kerültek, oldalanként 3 db.

Itt pedig már a diffúzorok is a helyükön, ez egy pillantás így a kulisszák mögé, az egészből nem nagyon látszik semmi.

Amin még (megint csak és ismét!) dolgozni kellett az a tetőtér. Le kellett zárni a hallgató pozíció felett a csúcsot, amit a maradék két nagyobb elnyelővel oldottam meg. Első próbaként mind a négyet feltettem, de az megint csak sok volt, elvette a levegőt a hangból.

Az eddigi "hátsó" falat pedig visszarendeztem olyanra, amilyen volt.

Leszámítva, hogy az íroasztalom elkerült a radiátor elől, hogy több hely legyen a hangfalnak és ne ácsorogjon a nagy vízszintes lapjával az elsődleges refleksziós ponton. Cserébe viszont az eddig tetőtérben használt kazettás diffúzorokat mintha pont ideszabták volna.

A végeredmény pedig ez lett...

Ez egy szinte közeltéri hallgatásnak megfelelő installáció, a hallgatói pozíció a hangfalaktól 2.2m-re van. Szerencsére a "Son" gyári ajánlás szerint is megfelelően egyben szól már 2 métertől és így is hallom én is. A másik ami látszik - és ami miatt végül is az egész pakolászás történt - hogy közel 2 méter van a hangfalak mögött. (Illetve attól függ hol mérjük, van ahol jóval több). Eredménye, hogy egyáltalán nem kell DSP-t használni a mélytartományhoz (sem).

Ami nem jellemző általában közeltéri hallgatásra felállított rendszerekre, hogy itt ugyan viszonylag közelről hallgatom a rendszert, de mégis nagy térben szól a meglehetősen nagy membránfelület.

A hallgatói pozíció mögött közel 5 méter van még. Viszont egyrészt itt jó a basszus, másrészt nagyon szeretem ezt a fajta "beleülök" a zenébe érzést. Fordítva megközelítve, nekem furák a szoba távoli pontjáról felém kiabáló rendszerek. Lehetne messze hátul is hallgatni a rendszert (ott megint jó a basszus), de nekem úgy nem tetszik.

A képeken még az is látszik, hogy jelenleg nincsenek a rugókon a hangfalak. Még mindig nem tudtam eldönteni kellenek-e alá, most éppen a nélkül hallgatom őket.

Viszont nagyrészt megvan a hang, amit kerestem. Nyitott, gyors, dinamikus, szellős és van jó ritumusa. Meg azért így sem mélyszegény azt is be kell ismerni. Nem az a felfele húzó analitkus hang. A magas tud néha szinte már túl szelíd lenni, cserébe tényleg nem lehet egy rossz hangot kiszedni belőle. Kórusműveket hallgatni ennek okán például tiszta élvezet. Mindegy hányan és hogyan adják ki magukból ami éppen bennük van.

De amit a legjobban szeretek ebben a felállásban, az az, hogy mindezt valahogy úgy csinálja, hogy nem kéri a hangerőt. Lehet neki tolni, nem zavarodik össze, de nem kell neki. Kisebb hangerőn is megmarad a súly, a ritmus, a részletek, az apró finomságok pedig talán még hallhatóbbak is maradnak. Nem tudom ez-e az install vége, a Rethm-öt 9 hónap után sikerült berakni abba a pozícióba, ahol teljesen megjött. Most itt tartok és nagyon élvezem. Amolyan zenei kukabúvár rendszer, bármit kedvem van rajta hallgatni és abszolút nem fárasztja a fejet, sokszor húzodik késő estébe a zenélés. A Rethm is tudta ezt, de ez megint egy fokkal fejlebb van a létrán.

Annó úgy terveztem, hogy összegyűjtöm a hangfal új árát, leteszem letétbe a gyártónál és elhozom egy hétvégére. Aztán ha jó a szobámba megtartom, ha mégse visszavisszem. Ha így tettem volna visszavittem volna a hangfalat, mert nem hiszem, hogy egy hétvége alatt eljutottam volna oda, hogy keresztbefordítom a szobát és kialakítom a rendszert így. Örülök, hogy nem így alakult.