2010. december 24., péntek

Pure Music


Az AyreWave-el történt igen pozitív csalódásom eredményeképpen persze egyből kedvet kaptam kicsit mélyebben beleásni magam a dologba. Legalábbis megismerni egy alternatívát.

A Pure Music szolgáltatásait tekintve egy sokkal komolyabb szoftver. Leírni is sok lenne mi mindent tud. Képes például szoftveres keresztváltás megvalósítására is, csak hogy egy kissé extravagáns képességét ragadjam ki. Meg van hozzá dokumentáció, ami az AyreWave-hez még egyáltalán nincs. És teljes iTunes integráció, azaz nem kell egy külön lejátszási listába kimásolni a számokat, mint az AyreWave esetében. Indíthatjuk a fájlokat ugyanúgy az iTunes-ból. Csak éppen nem az fogja lejátszani, hanem a háttérben (oldalt) megbúvó Pure Music. Ez eddig igen pozitív. Fizetős termék, de 15 napos próbára bárki benevezhet és az ára sem olyan vészesen földtől elrugaszkodott (kicsit több mint 130 EUR a mostani ára ÁFÁ-val).

Az első betöltés után ami rögtön feltűnt, hogy ez az alkalmazás bizony ronda. Nincs mit szépíteni, az ikon is, az alkalmazás is erős tervezői izlésficamról ad tanúbizonyságot. Nézzék csak:


Szerintem ha akarnám sem tudnám sokkal disszonánsabbra csinálni, de lehet csak én nem vagyok elég kreatív. Mindenesetre a sorok közt számomra ez a kivitelezés azt üzente, hogy a készítője inkább műszaki ember, mint design pápa (valamint nincs pénze megterveztetni a programjának kinézetét mással), de ez nem feltétlen rossz, ha a szoftvernek a képességei számítanak igazán. Zenehallgatáskor úgy is kikapcsoljuk a kijelzőt. Pirula lenyelve.

Jöhet tehát a lényeg, a meghallgatás. Nem hifis A/B tesztekkel rugaszkodtam neki a dolognak, egyszerűen csak zenéthallgattam, úgy mint az AyreWave-el is. Aztán majd kialakul egy érzés bennem a dologgal kapcsolatban. Nem húzom tovább a dolgot, szemben az AyreWave-el, amin húz bele a zenébe a Pure Music inkább csak távolított tőle. Fárasztott a zenehallgatás, mintha aggresszív, éles lett volna a hangzás. Én kifejezetten szeretem a direktséget a zenében, nem zsánerem a lekerekített, cukorvatta hangzás, de amit a Pure Music csinált az számomra nem ilyen értelemben őszinte nyersesség. Sokkal inkább valami mesterségesség, valami hideg dolog. Kivette a zene lelkét. Több este is igyekeztem visszatérni a dologra, de 3-4 szám után mindig feladtam. Elment a kedvem a zenétől, fáradtnak éreztem magam (az is voltam persze). Aztán úgy az ötödik nap rögtön utána AyreWave-el folytattam a zenélést. Maradtam még egy órát, vagy kicsit többet.

Aztán persze próbáltam A/B tesztelni. Szokás szerint itt már nehezebb a dolog, mert a zene helyett minden más apróságra kezd figyelni az ember, tornáztatja a rövidtávú memóriáját. De a fent leírt hidegség itt is előjött számomra. Vagy csak már beskatulyáztam magamban a dologot, végül is nem vakteszt volt. Perzse mindegy is, a szoftver teljesítménye az ezt megelőző esték "együttélésekor" dőlt el.

Így hát nekem marad az AyreWave.

2010. december 11., szombat

AyreWave

Amarra, Pure Music... a számítógépes zenehallgatást figyelemmel követők számára ezek a nevek talán már nem csengenek idegenül. Már ha a számítógép alatt a OS X rendszert értünk.

Egy ideje én is játszom a gondolattal, hogy valamelyiket kipróbáljam. Elsősorban engem egy jól megvalósított digitális hangerőszabályozás érdekel, amivel ki tudom váltani egy digitális forrást tartalmazó rendszer esetén az analóg hangerőszabályozást. Hogy ez miért jó? Egyrészt mert tovább egyszerűsödik a jelút, másrészt mert nincs tökéletes együttfutással rendelkező analóg potméter. Harmadrészt meg mert sosem szerettem különösebben azt, hogy a hangerőpotival lecsökkentjük a már meglévő jelünket, hogy a végfok erősítéséhez illeszkedő rendszerhangerőt állítsunk be (szélsőséges esetben hogy ne vezéreljük túl azt.) Nem lenne egyszerűbb akkor már rögötn akkora jellel dolgozni amekkora kell és nem hullámvasutazni a jelszinttel? Az analóg világban történő jelosztás majd erősítés mindig plusz zajforrást jelent. Persze digitálisan is csökkentjük a jelszintet, minden hangerőszabályzás ezt teszi, de elvileg ezt sokkal precízebben meg lehet oldani a digitális világban, mint az analógban. 

A probléma azzal van, hogy a számítógépek zenelejátszásra kitalált alkalmazásai nem kifejezetten audiofil igények kiszolgálására készülnek. Inkább cél a funkcionalítás, a katalogizálás biztosítása. Egyik terület, ami kissé hanyagolva van az pontosan a digitális hangerőszabályozás.

Ezekre (és sok más problémára még) kínál megoldást a felütésben kínált két szoftver és a jelen bejegyzés tárgyát képező AyreWave is. Ez utóbbi igen nagy előnye, hogy - mivel egyelőre még - béta verzió ingyenesen letölthető és használható.

Egy próbát megér, gondoltam. Lett döbbenet. Jelentősen muzikálisabb, zeneileg érthetőbb és "mesélősebb" a hang. Ha valaki úgy kívánja, hát elég könnyű az A/B teszt is. Egyszer az AyreWave-ben indítjuk a zenét, aztán iTunes-ban. A különbség határozott és szerencsére nem hifis beetető módon a mélyekre/magasakra koncentrál, hanem egyfajta zenei kvalításra.

A kezelőfelület és az iTunes integráció az AyreWave esetében mondhatni szegényes, de stabilan működik minden. Aki - akárcsak én - kicsit kétkedve néz ezekre a szoftveres kiegészítőkre próbálja ki, nem fogja megbánni.

Én pedig, amint időm engedni ezek után több lelkesedéssel fogom kipróbálni az alternatív megoldásokat. Addig pedig kiélvezem az ingyen kapott rendszerfejlesztést.


2010. augusztus 3., kedd

Sign O' The Times



Jó ideje nem frissült már a blog, ennek pedig egy oka van: hifi terén nem sok változás állt be. Egyelőre nem is fog, így "hibernálódik" ez a hely. időnként fog csak feléledni, ha éppen valami változás történik. Mivel azonban nem hifigyűjtő/kereskedő vagyok ez várhatóan nem havonta fog történni. Hiszen most a házon kell sokat alakítani, hogy elérkezhessek ahhoz a ponthoz, mikor megnyithatom a zenehallgató szobát. Onnan lesz értelme igazán mélyen ismét elmerülni a hifiben. Meg hát idén télen immár harmadik alkalommal gyarapodik a család, akit tudja ez mit jelent az első pár hónapban az tudja :)

Az Ethosz D/A átalakítóval egyébként az elmúlt idők tapasztalata alapján is teljes mértékben meg vagyok elégedve, talán ennyi.

Aztán meg hadd lépjek ki a blog keretei közül egyszer, hadd ajánljam e számomra több okból is kedves formációt...mintegy macskakörömben megemlítve.

2010. május 24., hétfő

Zenehallgatás újratöltve


A számítógép, mint zeneforrás használata audiofil körökben legalábbis vitatott. Mint műszaki megoldás ellen és mellett is érvek sokasága sorakozik.

Másik szempont, hogy a műszaki tartalmon továbblépve hogyan alakítja a zenehallgatási szokásokat a számítógép nyújtotta "kényelem". Ezen a fronton számomra sokkal valósabb érvek állnak a számítógép ellen, mint a műszaki oldalon. Tulajdonképpen megszűnik a fogalom, "album", ha éppen úgy akarjuk. Ezzel már bizony lehet veszteni. Nem érdemes eldobni azokat a számokat, amik elsőre nem tetszenek, később sokszor pont ezek bizonyulnak értékesebbnek, időtállóbnak. Egy jó album tanít is. Ezzel sem mondok azonban semmi újat.

Az én problémám a számítógépes zenehallgatással még egy lépéssel visszább kezdődik. Meggyőződésem, hogy a fejlett társadalmakban korunk betegsége, melynek én is áldozata lettem, az információfüggőség. Divat büszkén írni, hogy ki mennyi ideje nem tévézik. Én inkább hallgatok, bár idestova 6-7 éve nem nézek tévét. Esetemben nincs ugyanis mögötte semmi tudatos életformálás. Egyszerűen túl lassú, merev médium lett számomra. Számomra is ilyesztő, hogy egy szendvicset is lemondások árán fogyasztok el valamilyen on-line médium olvasgatása nélkül.

Mi köze ennek a hifihez? Két fronton támad a dolog. Egyrészt az elmúlt években ez a felpörgetett agy-fordulatszám egyre nehezebben tud mit kezdeni az annyira szeretett elmélyült zenehallgatással. Másrészt a forrás maga a számítógép, az információs nexus. Hangfalas zenehallgatással kevésbé probléma a dolog, lévén a gép lekapcsolt fényerő melett a hifiállványom van és az iPhone-ról távirányítom (bár már így is előfordult, hogy ránéztem a levelezésemre, hiszen csak egy érintés azon a fránya a telefonon). Hanem a fejhallgatós zenehallgatás, az az igazi kihívás.

Még szerencse, hogy a zene gyógyítja ezt a fura viszketegséget. Egy-egy zenével eltöltött este után ismerősként köszönt a kellemes fáradtság, az élmények. Csak előtte át kell esni egy holtponton. Sok pozitívuma van az információtechnológiának. De azért, hogy elvette azt a bizonyos nyitottságot a nyugodt zenehallgatáshoz, azért neheztelek rá. 10 évvel ezelőtt ha nem hallgattam napi 1-2 óra zenét nem voltam egész ember. Az utóbbi években szinte feladatként választottam esti időtöltésnek a zenét és nem azért, mert bármi gondom lenne a minőséggel. Talán tudatt alatt nagyon is tudtam, hogy nem szabad elengednem a zenét az életemből. Most azonban, hogy ismét 2-3 este ezzel tellik egy héten kezd kitűnni mennyire hiányzott a zene. Talán nem is voltam egész ember. Talán éppen a határról sikerült visszafordulnom, mielőtt végképp a "számítógép előtt ül" lett volna a hobbim.

2010. május 14., péntek

Ethosz Mini DAC


Két dolgot szűrtem le kis kitérőmből, amely sorám különböző fej-és fülhallgatókkal hallgattam meg a MacBook kimenetét

1) Az AKG K-501-el igenis jól szól. Nekem már elég jól, bármennyire perverz is a párosítás.
2) A fenti eset egy különös szinergia és nem általános jellegű minőségi mutató a MacBook-ot illetően.

A második megállapításról a legegyszerűbben úgy tudtam meggyőződni, a Marantz helyére a MacBook-ot tettem, csak úgy natúr. Egyébként kicsit jobb volt, legalább nem visított annyira. Korántsem voltam olyan elégedett azonban, mint az AKG esetén. Azért be kell valljam inkább erre számítottam.

Ez annyira így van, hogy december végétől február elejéig terjedő időszakban terveztem is egy D/A átalakítót. Tulajdonképpen semmi különös, mondhatni a standard analóg és digitális szűrő nélküli alaptörténet. Másolhattam is volna netes megoldásokat, de meg akartam érteni dolgot. (Ezúttal is köszönöm Whitefül mindig segítőkész leveleit!). Tulajdonképpen minden készen állt, legvégül elkészült a költségbecslés is. Nos, dobozzal együtt olyan 45-50e. Ha mondjuk semmit nem rontok el és egyből minden működik. Pedig túlkapások sem voltak a tervben. Semmi exotikus szentelt alkatrész. Talán csak az öt független stablizátort és az OSCON kondikat említeném meg, mint igényesség fele mutató utalásokat. Sokat tanultam a tervezése közben, jól is esett vele foglatoskodni. Hogy miért nem épült meg végül? Hát pontosan ezért.

Azért mementónak ideteszem a nyomtatott áramköri terveket.




Merthogy a tervezett anyagköltség feléért használtam hozzájuthattam egy D/A-hoz, ami tulajdonképpen ugyanazon elveket valósítja meg, amelyekkel én is terveztem. Vásároltam még egy optikai/Toslink kábelt a MacBook-hoz és egyben is lett a rendszer, szinte fillérekből. (Az már más kérdés, hogy manapság örülök, ha ennyi jut a hobbimra). Illetve kiegészítőként még a rendszerhez tartozik az iPhone-om, ami a Remote alkalmazással elsőrangú táviránytó.

(Plusz zároljelben hozzátartozik az is a teljes képhez, hogy az átállás miatt le kellett cserélnem az új MacBook gyári 160GB-os merevlemezét egy 500GB-osra, hogy azért elférjenek a zenék. Samsung-ot vettem, sajnos sokkal hangosabban működik mint a gyári, pedig ez is csak 5400-et pörög. Az ilyen rendszerek esetében kötelező archiválásról pedig egy 1TB-os külső vincseszter gondoskodik, amire a Time Machine alkalmazással mentek. Ja, meg két hétig minden nap lemezek másoltam fel a vincseszterre...metaadatok karbantartása, borítók szkennelése/beszerzése. De szerencsére ezen most már túlvagyok.)

Szóval kíváncsian vártam hogyan is szólal meg ez a mindenféle szűrő nélküli D/A átalakító. Valamiért az a kép alakult ki bennem, hogy ezzel a műszaki megoldással egy tiszta, de alapvetően könnyedebb hangzás fog párosulni. Kicsit aggódtam is, hogy nem lesz jó a párosítás az amúgy is igen fogott mélyekkel rendelkező hangfalammal és picit "légies" hangképű K.U.K.A. erősítővel. Boy, I was wrong...Ennyire egyértelműen nem rázta még ki skatulyából magát készülék nálam. Szerettem volna belopni a készüléket kedvesem szívébe is, ezért a bemutatkozó zenélést egyik közös kedvencünkkel kezdtem, az Amorf Ördögök "Betyár a Holdon" lemezével. (Szívből ajánlom mindenkinek!) Nem is értettem, amit hallottam, tán' még az állam is leesett. Az énekhang szerencsére megmaradt közvetlennek, valóban emberinek, talán csak kicsit finomodott, bársonyosabb lett, de nem vesztett éléből, dinamikájából. A magasabb hangok viszont igen finoman, szelíden szólaltak meg, mégsem veszett el belőlük a csillogás. Ezt nagyon értékeltem a Marantz sivítozása után. A mélyszekció viszont egyszerűen ég és föld. Teljesen megváltozott a hangkép, sokkal hangsúlyosabb lett a mélyszekció (vagy talán végre a helyére került?). Nem hifis brummogásról van szó. Inkább hangsúlyról, követhetőségről és jelenlétről.

Második este vagyok fent késő estig, várom hogy csillapodjon a dolog, hogy sorra kerüljenek szép lassan mindenféle albumok. Mindenesetre eddig nagyon bíztató a kép.

Végezetűl pár kép a készülék belsejéről. Merthát természetesen kíváncsi voltam, hogy anyagköltségben mit vonultat fel ahhoz képest, ami én terveztem. Nos, legalább annyit. Jól láthatóan kisszériás, részben "kézműves" termékről van szó, helyenként a csöves erősítőkből átvett légszerelési megoldással. 







Utóirat



Nem hagyott nyugodni a dolog. Létezhet ilyen egyszerű válasz? MacBook > AKG K-501 és ennyi? Több más fülessel is kipróbáltam a MacBook-ot, az eredmény sokkal rosszabb volt. Leginkább a nagyérzékenységű, fülbedugható modellek esetében vérzett el a dolog. Egyszerű Sennheiser CX-300-assal is jól hallható módon súg/zajos a MacBook kimenet. Viszont az továbbra is fenntartom, hogy az 501-es AKG (érzéketlensége miatt is) jó partner a MacBook-hoz. Nem kérdés, hogy lehetne jobbat, de valami váratlan, valószínűtlen szinergia van a két készülék között.

Egyébként nem csak én kergültem meg, tessék link.

Sajnos nagyon hamar átcsap a beszégetés Windows vs. OS X vitába, de igén nagy tapasztalattal rendelkező fórumozók is hasonlók tapasztalatokról számolnak be.

2010. április 10., szombat

Forget hifi...


Halogatom csak hogy leírjam ami fő bennem pár napja, nehezen tudom valahogy elfogadni a dolgot.

Mivel a lányom most ért abba a korszakba, hogy mindenre (vagy mindennek a hiányára) fel tud ébredni, az utóbbi időben nem nagyon hallgattam hangfalon zenét. Egyrészt hogy ne toljak ki direkt a párommal aki rohangálhat a gyerekhez, másrészt mert én sem tudok úgy elmélyülni a zenében, hogy közben két szobával arréb megy a jövés menés és egyebek. Meg hát ki szeretné, hogy NIN-re aludjon el a 9 hónapos lánya? :) Például ugye.

Gondoltam akkor fejhallgató megint, az 501-es AKG mindig kéznél van. Ekkor jött a nagy csalódás a Marantz lejátszóval kapcsolatban, amiről a legutóbb írtam. Meg a kisebb meglepődés az iPod minőségét illetően, még akkor is, ha csak mp3 szólalt meg róla.

Időközben (pontosan két hete) megjött az új laptop-om. Lecseréltem az éppen három éves fehér MacBook-omat egy új, aluházas 13'-as MacBook Pro-ra. Na, nem azért, mert ennyire felvet a pénz. Béren kívüli juttatásból viszont kijött. Már amikor az előző MacBook-ról írtam itt talán akkor átjött, hogy erősen hajlok egy számítógép alapú rendszerre. E felé tett egyik lépés, hogy ahogy időm engedi digitalizálgatom újra lemezeimet, ezúttal veszteségmentes formátumra. Mondjuk sok van még vissza...Szóval adott az új MacBook, meg visszarakva rá ami megvan veszteségmentesen. Gondoltam egy próbát megér. Barátságos különben a dolog, mert a világító billenytűzet lehetővé teszi, hogy levegyen a teljes kijelzést. Nem kell vakon a megfelelő gombot keresgélni, ha például a hangerőt akarom állítani. (Az elszunnyadó billentyűvilágítást meg a tapipaddal lehet találomra is éleszteni.) Teljes sötétségbe lehet burkolni a gépet, nem kell azzal szembesülnünk, hogy számítógépet hallgatunk.

Próbáltam kiritkus lenni. Főleg mert lenne egy kis mozgásterem. Egy olcsób DAC, esetleg egy külső hangkártya. De igazából arra jutottam, hogy amit hallok teljesen élvezhető. Sőt. Lehet keresni a kákán a csomót persze. A meghajtás lehetne jobb ugyan, de alapvetően nagyon rendben vannak a dolgok. Dinamika, térleképzés rendben. Nem maszatol, nem unalmas, nem is sivít. Órákig lehet hallgatni. Az egyes hangszerek szépen követhetők és ez még csak a hifi része. El lehet merülni a zenében. Hogy mégis mi a legnagyobb kerékkötő? Azt elfelejteni, kiverni a tudatból, hogy mi szól. Hogy ne sértse a hifista büszkeséget, hogy éppen mi tetszik.

Aztán persze az is eszembe jutott tinédzser koromban miket hallgattam és mekorra örömmel. Persze akkor minden új volt. Leginkább a zenehallgatás maga. Emlékszem egy barátommal majdnem összevesztünk a majálison lőtt "egypálcás" feljhallagatón. Mondjuk ettől volt kicsit jobb a Sony Walkman-ek hada amiket elnyűttem. Onnan tudtam, hogy merülőben van az elem, hogy nyávogi kezdett. Nem számított. Most egy kicsit megint így érzem magam. Egyrészről birizgál a dolog, hogy javítsak a hangon. Másrészről élvezem, hogy ennyire súlytalan a dolog és mégis elég.

Úgyhogy most vagy táskarádió effektus van, vagy simán csak annyira elmászott fülem, hogy már azt se tudom mi a hifi. Azt hiszem a lényeg az, hogy nekem jó...

(u.i.: a bejegyzés képe a kedvesem keze munkája. Bár a kép azt gondolom a legtöbb ember számára szomorúságot jelent, nekem valahogy inkább az elvonulás jelenik meg benne. Ami néha persze szomorú, de akkor is nagyon kell. Ilyen "elvonulás a felhjallgatós zenehallgatás is. Ezért a kép.)

2010. március 23., kedd

Re: Marantz CD53

Tegnap előtt este mindkét pici nyugtalan volt, gondoltam majd fejhallgatóval hallgatok zenét. Már szinte akartam zenét hallgatni, nem is annyira kívántam. Persze, kong a szoba, de azért ennyire nem kellene kerülni a rendszert...Fogtam hát az 501-es AKG-t, rákötöttem közvetlen a Marantz-ra...és 5 percet bírtam. Szörnyű. Hirtelen minden negatív emlékem előtört a lejátszóról, az első érzések amik a megvásárlását követték.
Sokat akar(t) miközben a lényeg marad ki. Széles térleképzés, apró zizegések, minden nűansz előretolva a hallgató arcába (pardon, fülébe). De közben visít, összezavarodik és legfőképpen cseppet sem zenei. Inkább csak zavaró. Persze az 501 meghajtása túl nagy falat a beépített kis IC-s füleserősítőnek és biztos így is van.

Csakhogy.

Fogalmam sincs milyen indíttatásból jutottam erre a párosításra, de fogtam és rádugtam az 5 és feledik generációs 30GB-os iPod-omra ezt a böszme AKG-t. 192kbs mp3. (Autóban forrás leginkább). És skandallum, de jobb. Nem kicsivel. Kerekebb, egységesebb hangzás, nem érzek erőlködést. Nem egy releváció, de nem is zavar. És ennyi elég is volt, estébe nyúlóan élveztem a fejhallgatózás intimitását. Végre sorra kerülhetett egy-két album amit a picik miatt nem akartam hangfalon hallgatni. Bowie:Outside például. Franc akar a gyerekeknek rémálmot, nekem viszont jól esik süllyedni néha. Vagy ajánlom az új Massive Attack-ot.

Marantz meg nem véletlen lett annó félretéve. Ez van. Másnak kenyere nekem mérgem.

2010. március 7., vasárnap

A (hang)erő legyen veled


Már korábban írtam, hogy új helyünkön sajna elég üres még a szoba és nyárig ez biztos így is marad, talán tovább is...válság na. Egyszóval kong a szoba, sok a reflexió, visszaverődés szinte minden frekvencián. Mit lehet tenni, hogy mégis legyen valahogy? Hát hiába a nagy szoba, közeltéri hallgatás, lehetőleg minden direktbe kapjak. Másrészt a hangerő...van hogy 10 perc is eltellik, mire belövöm a megfelelőt, másik lemeznél előről. Jelen esetben felülről határolt a dolog, hamar "telítődik" így a szoba. Pedig kell egy bizonyos hangmennyiség, hangtömeg...Nálam ez valahogy úgy működik, hogy az énekhanghoz lövöm be a rendszert mindig. Az kb. legyen valóságos hangerejű. Mintha a szobában énekelne az előadó, vagy ahhoz közeli. Tessék csak kipróbálni, ha suttog suttogjon, ha kiabál, hát kiabáljon. A többi meg majd jön melllé. Tapasztalatom szerint ez már az átlagosnál hangosabb, teljesen alap rendszerek biztosan összezavarodnak bele.

Amúgy meg Hesse Demian-ja most éppen jobban leköt, mint a zene.

2010. február 27., szombat

Előfokoról


Van pár kérdés az audiofil elektronikákkal kapcsolatban, amelyek menetrendszerűen fel-fel bukkanak. Ilyen örökzöldek a csöves kontra tranzisztoros (talán majd később erről is), hangfalaknál a sokutas kontra egyutas megoldások, vagy éppen az erősítőknél az erőmű kontra pár wattos megoldás. Nincs természetesen egyedüli üdvözítő, mindenki számára érvényes megoldás. Már csak azért sem, mert az említett kérdések tisztázása is csak egy adott rendszerben lehetséges. Szóval sokkal inkább az a kérdés, hogy hova mi való, illetve mit párosítsunk mivel.

Az én ilyen első kérdésem, ami már az első készélükém tervezésekor foglalkoztatott az az előerősítő kérdése volt. Mármint hogy minek? Vagyis mire jó az manapság? Régebben egyszerű választ kaptunk. Jellemzően két nagyon eltérő jelszintű forrás volt a rendszerekben. A lemezjátszó a maga pár milivoltos kimenetével meg mondjuk egy kazettás magnó 1-2 volt körüli kimenttel. Kellett egy készülék ami képes volt szintre hozni a két jelet a végfok felé. Legyen ez az előfok. Ez azonban nem a teljes igazság, hiszen ezt a feladatot végül is nem az előfokozat végzi, hanem az előfokba épített aktív RIAA korrektor. Annak a kimenete már összemérhető egy magnó (vagy akár egy CD játszó) kimenetével. Pont úgy, ahogy ezt ma is teszik a külső dobozos RIAA korrektorok. Ezért is lemezjátszó előerősítő a nevük és alfajuk. Szóval akkor mit csináljon még az előfok, ha a bemeneti jelszintjeink összemérhető szintűek. Hogy ne a legtriviálisabbal kezdjem, szolgáltatás szinten általános volt sokáig a különféle hangszinszabályzók megléte. Kellhet? Meglepő válasz: esetleg. Jó minőséghez azonban nem az kell, ami egy általános előfokban megtalálható. Ha meg már jobbat használunk, akkor már nem is előfoknak hívják. Szóval ez se. Ballansz? Hát...én sose használtam. Mi maradt? Hangerő. Ez egyértelmű. Meg bemenetválasztás. Aztán még valami. Impedanciaillesztés. Ez egyrészről nem szakértők számára komfortzónán kívüli szó, másrészt műszaki irányultságú emberek is több mindent érthetnek rajta.

A fogalom hifiben nem a klasszikus impedanicaillesztést takarja, ahol a meghajtó és terhelő fokozatok teljesítményillesztésre vannak méretezve  (75 Ohmos antennarendszerek például), hanem úgynevezett feszültséggenerátoros illetsztést. Legyen a meghajtó fokozatom ellenállása kicsi, a fogadóé nagy. Így nem jön létre a kettő között feszültségosztás. A kimeneti jelünk csökkenés nélkül megjelenik a fogadó oldal bemenetén. Máshonnan megközelítve a kimeneti fokozatnak nem kell számottevő mértékben áramot leadni, hiszen a nagy terhelő ellenálláson (impedancián) nem folyik nagy áram. Ohm törvény. Mi történik, ha az illesztés nem közelít a tökéleteshez, azaz a feszültséggenerátoroshoz? Csökkenhet a bementi fokozaton megjelenő jel, máshonnan nézve ugyanazt a kisebb bemeneti ellenállású fokozat jobban terheli az előtte lévőt, azaz több áram kell, hogy fojjon felé. Baj? Silányul méretezett meghajtó fokozat esetén igen. Nehezíti a helyzetet, ha közben még egy összekötő kábel is szerepel a képben, mivel annak összes impedanciás jellege további terhelésként jelentkezik. Ha ez így együtt túl nagy falat a meghajtó fokozatnak, akkor egészen durván torzulhat a jelelak. Vagy még inkább, amit a gyakorlatban többször megélünk, tapasztalunk, csökken a rendszer dinamikája, elvesznek finomságok, döglötebb, unalmasabb a hang. Mit tehetünk?

- Aktív előfokot használunk. Legalább annyira feladata az impedanciaillesztés mint a hangerőszabályzás.
- Maradunk a passzív előfoknál, de figyelembe vesszük a rendszer korlátait.

Mit jelent pontosan a két megoldás? Milyen előnyök, hátrányok jellemzik őket?

Aktív rendszer


Jól látható, hogy a hangerő potméter mögé a kimenetre kerül egy aktív elem. Ez a legáltalánosabb és első körben legcélravezetőbb elrendezés aktív előfok esetén. Ennek oka az, hogy a hangerőpotméter maga egy feszültségosztó és mint ilyen minden állásában más-más kimeneti ellenállásértékkel rendelkezik. E miatt szélsőségesen rossz illesztés esetén egy potméter, mint passzív eszköz akár hangerőfüggő minőséget is okozhat. Az aktív fokozat gondoskodik róla, hogy mindig megfelelően nagy bemeneti ellenállásal terhelődjön a potméter, így megmaradajon a feszültséggenerátoros illesztés. Mivel az aktív fokozat közvetlen a potméter után van az előfokban, ezért a kettőt összekötő kábelnek (NYÁK vezetésnek) nincs számottevő kihatása a hangra.

Aztán olyat is lehet, hogy a bemenetünket is igyekszünk jobban illesztetté tenni, azaz oda is teszünk egy aktív fokozatot. Ilyenkor nagyobb bementi ellenállást tudunk mutatni az előfokot megelőző készülék(ek)nek (mondjuk CD játszónak), mint amit a potméter bemeneti (többnyire állandó) ellenállásértéke lehetővé tesz. Plussz maga a potméter is alancsony kimeneti elleneállású fokozatról hajtható, azaz itt is biztosítani tudjuk a feszültséggenerátoros megoldást. További előny, hogy a különböző források külömböző kimeneti ellenállásértéke sem fog annyira beleszólni a végeredménybe a tökéletesebb illesztés miatt.


Általában elmondhatjuk az aktív vonali előerősítkőkről, hogy jobb illesztést tesznek lehetővé a megelőző és követő fokozatok közt. Minőségük kevésbé rendszerfüggő. Hátrányuk az aktív elemek alkalmazásából fakad, hiszen ezek minden lehetséges hibaforrást hoznak magukkal, amit csak egy aktív fokozat jelenthet. Azaz tápoldali zavarok bejutása a rendszerbe, félvezetők okozta nemlineáris torzítások, különféle kapcsolástechnikai megoldások kihátásai. A spektrum igen-igen széles. Az aktív előfokozat gyenge pontja tehát a szükségszerűen a rendszerbe kerülő plussz torzítások és zavarok, hiszen tökéletes erősítőfokozat nincs. Magyarán szólva aktív előfokot csak tényleg jót, mert könnyen több problémát okozunk, mint amit megoldunk. Csak másmilyeneket.

Passzív rendszer

Azaz többnyire egy hangerőpoti és egy bementválasztó kapcsoló. Nincs aktív elem a rendszerben, tehát onnan nem is fog semmiféle plussz torzítás a rendszerbe kerülni. Ezt szokás leginkább előnyeként felemlegetni.



Belép viszont a képbe mindaz, amit eddig a feszültségillesztetlen állapotról megállapítottunk. Kábel és készülékfüggő lesz a rendszerünk, hiszen perdöntő lehet milyen kimeneti fokozata van péládul a CD játszónak, hogy a milyen kábelt használunk és hogy illeszkedik mindehhez a végokunk bemenete. Ideális tehát jó minőségű, terhelhető forrásról hajtani és nagyon rövid kábeleket használni mind előtte, mind utána. Bizony, mindkettő pozíció fontos. Műszakilag a passzív előfok utáni rész a kirtikusabb, viszont amit előtte elvesztünk az se jön már vissza. Ezért nem feltétlen jó megoldás egy végfok elé kis műszerdobozban egy potmétert biggyeszteni, bármennyire is Zen megoldásnak tűnik. Nemcsak a végfok bemenetének közvetlen közelében kell lennie a potméternek, de a meghajtó fokozat is jobb esetben csak centiméterekre van tőle. Azért ez így ritkán fordul elő. Az utóbbi feltételnek a hangerőpotival gyárilag felszerelt erősítők sem tesznek eleget. Jó forrással azonban ezek már igazán jó alternatívát nyújthatnak bármilyen aktív előfokkal szemben.

A séf ajánlata

Az én szememben a legideálisabb megoldás a passzív előfokozat messzemenően körültekintő alkalmazása. Ha teljesen a magam esetére szűkítem a kérdést, akkor az én megoldásomban egy készüléken belül megtalálható lenne a forrás, annak közvetlen közelében a hangerőszabályzás, majd rögtön utána a végfok. A három fő komponens között centiméterekben mérhető távolságokkal. Egy számítógép alapú rendszernél a bementválasztót is el lehet hagyni, hiszen egy forrásából minden megkaphatunk. A végeredmény egy nagyon egyszerű és direkt felépítésű, majdhogynem "célrendszer".

Azért erre nem csak én jöttem rá, lásd Naim Unity. Vagy mégsem. Nyílván mert nehezen lenne eladható, de nem láttam még erre az irányzatra kihegyezett kereskedelmi megoldást. Valahogy ez az irányzat mellé mindig jár egy jó adag egyéb képesség is, amelyek nem pont a hangminőséget, inkább a felhasználói komofortot szolgálja.

2010. február 19., péntek

A másik út

Van egy alapvető kérdés, ami sokszor eszembe jut a hifizés/zenehallgatás kapcsán. Meddig tekinthető egy hobbi ártalmatlannak, egészségesnek? Hol van a józan ész határa? A hifizés ebből a szempontból kicsit egyedi megítélés alá esik, mivel fizikailag közvetlen nem ártalmas. Nem szakítja el a családtól a hobbit űző illetőt, ez is jó.  Alapvetően "ártalmatlan", idős korban is művelhető. Mégsem gondolom, hogy ne kellene néha a józan ész górcsöve alá venni mennyi áldozatot is hozunk ezért a hobbiért. Gyakran elhangzanak olyan érvek, hogy inkább tápkábelre költsön százezreket, semminthogy eligya, szerencsejátékba ölje, vagy ilyesmi. Persze, ha innen nézzük és egy eleve rossz helyzetet veszünk kiinduló alapnak akkor valóban jobb. Az én megítélésem szerint azoban kell lennie egy egészséges "ennyi és ne tovább" hozzáállásnak ennél a hobbinál is, mint mindenhol máshol.

A hifi azonban még valami más miatt is kitűnik a technikai hobbik közül. Ez pedig a hifihez kapcsolódó zene, illetve az azon keresztül megjelenő művészet. Ki hogy éli meg, de a véleményem szerint ha van Isten, akkor leginkább a művészeteken, zenén, festményeken, szobrokon, irodalmon keresztül érhető tetten. A zene talán mind közül a legnagyobb kényszerítő erővel bíró. Fülünket nem tudjuk oly könnyedén becsukni mint a szemünket. Értelmünkre sincs sokszor szükség, maguktól mozognak odabent ősrégi kapcsolatok.

Könnyen összekeveredhet a két halmaz, a zene értékén keresztüli határokat nem ismerő üzenet és a bizonyos fokig azt lehetővé tevő technika. Nem is olyan nehéz megérteni, hogy ha valakinek csak egy adott típus/márka/műszaki megoldás teszi lehetővé a zene (és azon keresztül annak üzenetének) legtisztább megértését, akkor szinte vallásosan fog ahhoz ragaszkodni. Legalábbis mindenképpen érthetetlenül túlságosan ahhoz képest, hogy egy technikai eszközről van szó. Minél erősebb ez a fajta különös kötődés annál inkább nem számít mi mennyibe kerül. Hiszen valójában már nem azért a kábelért fizetjük ki egy csúcs laptop árát, hanem ahhoz a bizonyos megértéshez akarunk közelebb kerülni. Ez az a terület, ahol már semmi sem támadható és minden védhető. Tulajdonképpen ugyanúgy hitről beszélünk, mint bármely vallás estén. Logika tehát nincs a pályán. Lehet panelban bútorok nélkül millós hangfallal együtt lakni, egész család 2 hetes nyaralását alátétre költeni.
 
Mégis... a művészetek megértéséhez más út is van azon kívül, hogy egyre tökéletesítjük azt az eszközt, amely így egyre sikeresebben képes velünk feltétel nélkül megértetni az üzenetet. Egy üzenetet nem csak közölni kell (zene+berendezés), hanem befogadni is (hallgató). Javíthatjuk a közlés és befogadás hatásfokát, erejét úgy, hogy egyre tökéletesebben közlünk (= jobb berendezés), de úgy is, hogy egyre jobb befogadók leszünk. Az utóbbi talán a nehezebb út, de ebben sem vagyok biztos. Idő és önismeret kell hozzá, az biztos. És ha így, akkor azt is megérthetjük némely zeneszerető miért nem akad fent a táskarádión, egyáltalán miért nem érdekli a hifi mint olyan. Az egyenlet befogadó oldala lehet olyan szintű, hogy egyáltalán nem szükségeltetik az oly tökéletes igehírdetés.
 
Aztán már csak azt kell helyére tenni, hogy hol a saját határunk. Mi az amire tényleg szükségünk van a befogadáshoz. Minden készülékfétisizmus nélkül. Ez nehéz, főleg ha valaki korábban aktívan hifizett, hiszen lehet visszatalálunk a táskarádióhoz...

2010. február 14., vasárnap

CD futóművekről

Mint már említettem mérnök végzettségű ember lennék, ebből kifolyólag munkahelyemen is többnyire mérnökök vesznek körül. Két dolog történik, ha kiderül, hogy hobbim a minőségi zenehallgatás. a) igen elmélyült szakmai beszélgetés kerekedik bizonyos műszaki elvek előnyeiről b) igen elmélyült szakmai vita kerekedik ugyanezen műszaki elvek valóságtartalmát illetően.

Én ezúttal is valahol ahhoz a kisebbséghez szeretnék tartozni, aki egyik irányban sem kötelezi el magát. Vannak témakörök, amiket igenis szakmailag is megvédhetőnek tartok (mégha szakmai körökben vitatott is) és vannak amikre én is csak legyintek. Lehet attól persze igaz...akárhogy is, a mai bejegyzés egy ilyen vita nyomán születet a CD futóművek/beolvasók hangra gyakorolt hatását illetően. A felvetés (inkább informatikai irányultságú kollégám oldaláról) az volt, hogy szédítés az egész...

Az, hogy a transzport mechanikai felépítése kihathat a hangminőségre abból a megfigyelésből (is) eredhet, hogy gyári, hibátlan lemezek esetén is megfigyelhető a hibajavító kód használatának szükségessége. Korai CD játszók, mint a Philips CD104 rendelkeztek egy LED-el, amely felvillant, ha hiba történt a kiolvasáskor.

Audio CD játszókban három különféle hibasúlyosságot ismerünk:

- Hiba történik a kiolvasáskor, de az elektronika (a beépített hibajavító algoritmus segítségével) ezt tökéletesen javítja. Az ilyen hibák közvetlenül nem észelhetők. Ez a hibafajta teszi ki a hibák többségét.

- A kiolvasáskor történt hibát az elektronika nem tudja javítani, másfajta algoritmus lép életbe, amely interpolál. Azaz megpróbálja kitalálni mi lehett a kiesett minta. Ezek rövid idejű hibajelenségek. Egyénenként eltérő, hogy ki mennyire hallja ki őket.

- A harmadik hiba akkor lép fel, ha bekenjük a lemezt mogyoróvajjal és nem áll rendelkezésre elég adat az interpolációhoz. Ilyenkor a kimenet elnémításra kerül.

Az említett Philips CD játszó az utóbbi két hibát jelölte LED felvillanással. Mivel ez a visszajelzés aggasztotta a fogyasztókat (miért van hiba egy tökéletes digitális rendszerben egy új lemeznél?), a funkció egy-két év alatt minden lejátszóból eltűnt. A megfigyelések azt támasztják alá, hogy mindkét hibatípus előfordul mind gyári, mind írt lemezek olvasásánál, az írtaknál több kettes szintű hibával. Ennek oka az írt lemezek pitjeinek eltérő geometriájában található.

Mivel a vizsgálatok azt mutatták, hogy a kiolvásás nem tökéletes, számos módon probálták javítani egy CD transzport kiolvasási minőségét.

1. Tápegység minőségének javítása stabliabb tápfeszültség biztosításával és a különböző rendszerekből érkező áthallások csökkentésével

2. A transzport által használt referenciafeszültségek minőségének javítása (hőmérséklet- és terhelésváltozásoktól független, pontos érték biztosítása)

3. A transzport órajelgenerátorának feljavítása (nagy pontosságú oszcillátor, dedikált tápegység, hőmérsékletingadozásokból eredő behatások kiküszübölése (termosztát alkalmazása)

4. HR/FR jelek "tisztítása"

5. Mechanikai izoláció, az akusztikus visszacsatolás csökkentése a transzport mechanikai csillapításával.

Most csak az 5-ik pontra koncentrálva megfigyelhetjük, hogy két különböző elképzelés létezik, amelyeket gyakran együtt is alkalmaznak.
 
I. CD lemez pörgés közben jelentkező mechanikai oszcillációjának csökkentése
II. Magának a kiolvasú mechanikának a külső mechanikai visszahatásoktól való elcsatolása

Mindkét elképzelés célja, hogy a kiolvasó fej ideális körülmények között dolgozhasson

I. Megvalósítása általában valamilyen lemezleszorító súly segítségével történik, ami akár az egész lemezt "betakarhatja", mint egy második lemez. A megoldás otthoni kivitelezés esetén sokszor többet árt, mint segít, mivel a CD lemez beolvasása nem állandó szögsebességgel történik. Belső track-ek olvasásakor gyorsabban kell pörgetni a lemezt, mint a lemez szélén lévőknél, hogy biztosítható legyen a konstans adatátviteli sebesség. Ez egy igen precíz PLL szervó rendszer segítségével történik, amelynek nem hogy nem segít, ha növeljül a rendszer innerciáját (azaz tömegét), hanem egyenesen árt. Szélsőséges esetben a motor el sem tudja érni a megfelelő sebességet, mert nem a megnövekedett teherre lett tervezve, de a PLL szervó válaszideje minden esetben csökken, a kefés motorok éllettartama pedig a kommutátorokon történő korai szénképződés miatt csökken jelentősen.

Alternatív megoldás a mágneses leszorítás megvalósítása. Ilyenkor maga a leszorító eszköz súlya csekély, a leszorító hatást a mágneses kölcsönhatás adja (lásd összes Naim lejátszó, magasabb kategóriás Sony CD játszók, stb...)

Például Naim CD5i:
II. Mechanikai elcsatolás. Ez többnyire a készülékház és a transzport mechanikai csillapításával történik. Így például a hangfalak által gerjesztett akusztikai energiák nem hatnak vissza a leolvasásra, a kiolvasó fej az ideálishoz közelebbi körülmények között dolgozik.

Például a Mark Levinson ML 31-es lejátszójában alkalmazott transzport:
Alternatív megoldások:

1. Pioneer "Stable Platter Mechanism".

Ebben az esetben a lemezt fordítva (fejjel lefele) kell behelyezni a lejátszóba, az olvasás fentről történik, mivel a lemez alatt egy tömör, csapágyazott, gumifelülető tálca található. A drágább modellekben a forgatómotor kefe nélküli és javítják a csapágyazás minőségét. A technológiát átveszi a Wadia is.

Példa: Pionner PD-S901 mechanika
Sajnos a Pioneer manapság a házimozira helyezi a hangsúlyt, ezért a megoldást már nem gyártják.

2. TEAC VRDS. Egy kép száz szóval is felér. A lemezre egy "kiegyensúlyozó" és leszorító másdik lemez kerül rá, amelyet egy hidszerkezet tart. A Wadia ezt is alkalmazta egyes készlékeiben és ma is gyártásban van mind a TEAC, mind a Wadia részéről.

Példa a TEAC VRDS-NEO futóműve:

3. SONY "Fixed pick up" mechanika. Az elgondolás lényege, hogy a transzportban a legkisebb tehetetlenséggel a maga a leolvasó fej rendelkezik, ezért valójában magának a leolvasó fejnek az rezgésektől mentes mozgatása nehezebb feladat, mint a jóval nagyobb tömeggel rendelkező lemeznek. Ezért itt a leolvasó fej fixen rögzítésre kerül és a lemez csúszik felette egy szánszerkezeten. A Sony ezt a megoldást párban használt a mágneses leszorítással együtt.

Kérdés: Nekem egy sz*r, 3999 Ft-os CD-Rom leolvasó van a gépemben. 20x beolvastam ugyanazt a lemezt, összehasonlítottam bitről bitre, ugyan az. Most akkor hogy van ez? Az egy sz*r műanyag, mégis 20x tökéletesen olvas. Át akartok engem vágni, ebben biztos vagyok már.

Válasz: A CD-ROM-al való beolvasás számítógépes környezetben történik, ahol jóval erősebb szoftveres támogatás áll rendelkezésre a hibák felismerésére, ami legtöbb esetben (a számítástechnikában elfogadott hibajavítás hiánya okán) újraolvasással korrigálható. Ebből a szempontból az is mindegy, hogy a CD-ROM hányszoros sebességgel pörög, a lényeg, hogy egy bit többször is beolvasásra kerülhet. Egyes szoftverek kifejezetten az audio CD-k pontos beolvasására lettek kihegyezve, mint az EAC a Windows környezetben, vagy a CDparanoia a Linux rendszereken. Ezek a szoftverek statisztikával is szolgálnak a beolvasás minőséségét tekintve.

Ezzel természetesen más is tisztában van, lásd például Meridian, aki hagyományos DVD-ROM olvasót alkalmaz méregdrága lejátszóiban. A kiolvasott adat pedig átmeneti memóriába kerül, amely biztosít elég kapacítást az esetlegesen szükséges újraolvasáshoz. Érdekes tény, hogy egészen a közelmúltig jitter mentesebb jelet lehetett előállítani a CD lemez kiolvasásakor a PLL szervóval, mint ha memóriából olvasnánk ki a jelet. Ez a jelenség ma is fent áll, csak már léteznek használható méretű memóriák, ami alkalmasak a feladatra (nx100kB). Amennyiben a számítástechnikában használatos memóriába beolvasnánk mondjuk az egész lemezt (mit nekem 1GB RAM?), akkor jóval nagyobb jitter-el tudnánk csak kivenni a jelet. A PC-ről történő visszajátszás például e-miatt is megköveteli az olyan külső D/A átalakítók alkalmazását, melyek újra "clock"-olják a bejövő jelet. Vagy mondjuk újabban USB interfész használatával és közvetlen I2C busszal kerülhető meg a jitter probléma (a meglehetősen ritka asszinkron kapcsolat esetén).

Kérdés: Miért szól jobban a zeném merevlemezről, mint eredeti CD-ről? Újabb bizonyíték, hogy a hi-fi, csak hülyeség, hisz a számítógép olcsóbb mint egy középkategóriás CD játszó és még egy csomó mást is lehet vele csinálni. Mert hülye azért nem vagyok.

Válasz: Valóban, a merevlemezen tárolt adatokat a számítástechnikában alkalmazott adatvédelem védi, ahol interpoláció nem megengedett. Törekedni kell tehát az eredeti lemez minél pontosabb rögzítésére, utána már bithelyesen u.a. kapjuk garantáltan vissza. Ezen okból kifolyólag egyre több hi-fi elkötelezett használja a számítógépét, mint transzportot. Természetesen ez még nem jelent automatikusan jó hangot, hiszen a PC csak transzport. A jelet jitter mentesen el kell jutattni a D/A átalakítóhoz. Ha mindez egy hangkártya képében valósul meg, akkor könnyen lehet, hogy egy asztali buta CD játékos mégiscsak jobban szól.

Ezotéria

- Elsőként a francia YBA CD 1 készülékében helyezett el Yves-Bernard André kék LED-et, amellyel megvilágította a lemez beolvasott oldalát. Véleménye szerint ezzel egy optimális zajt állított elő, amellyel ki tudja emelni az LSB biteket az amúgy véletlen zavarokból.

- CD lemez széleinek leköszörülése. Ennek az eljárásnak a hátterében az a feltételezett hatás áll, hogy a lemez felületére nem teljesen merőlegesen érkező lézerfény a lakkrétegben "elpattog" a lemez széléig, majd rossz esetben onnan visszaverődik (a lemez széle merőleges) és a visszafele "pattogó" fény interferálhat a kiolvasó lézerfénnyel, ezzel elmaszkolva a jelet. Ha 30 fok körül köszörüljük a lemez szélét, akkor az odáig eljutó lézersugarak ott mindenképpen kilépnek a lemezből és nem lesz interferencia. A durva az, hogy ezt hallottam is :|

- A CD lemez demagnetizálása. Az elmélet szerint bár a CD lemez anyaga műanyag, a gyakorlatban minden esetben található benne valamilyen mágnesezhető szennyeződés. Amennyiben ez ténylegsen mágneseződik (pl. utazunk a villamoson) a lemez forgatása (lejátszás) egy forgó mágneses mező létrehozását eredményezi, ami zavarokhoz vezet. Ezzel ellentmondásban van a mágneses leszorító sapkák széles körű elterjedettsége.

- A CD lemezek visszajátszása javul, ha alaposan lehűtjük lejátszás előtt őket. Azaz mélyhűtőben tároljuk a lemezeket. Mögöttes teória: a hideg következtében fellépű kikrisztályosodás következtében élesebbek lesznek a pit-ek jelző mechanikai határok a lemezen (maguk a lenyomatok) így nagyobb biztonsággal olvas ki a CD játszó.

2010. február 10., szerda

Just do it?


Elnézve a jobb oldali kis kimutatást elég hangsúlyosan szerepel a blogon a DIY (azaz Do It Yourself - csináld magad) kifejezés. Mégse mondanám, hogy különösebben logikus dolog erre az ösvényre lépni.

Hogy véleményemet kicsit perspektívába tudjam helyezni annyi személyes információ ide tartozik rólam, hogy villamosmérnök a végzettségem. Anno még a diplomamunkám is egy erősítő tervezése volt. Hobbi szinten maradt meg ez az érdeklődés, időnként tervezgettem ezt-azt, még ritkábban meg is építettem. Általában saját ötletek valósítottam meg, próbáltam ki. Mások elképzeléseinek megépítése (mint a K.U.K.A. esetében) sose volt igazán szimpatikus. Mindez csak annyiban érdekes, hogy hivatásos audio tervezőnek nem lennék hívható, de a DIY mozgalomhoz kapcsolódó, teljesen hobbi szinten az elektronikával foglalkozó társasághoz sem tudnék csapódni.

És hogy kinek is nem logikus a DIY? Hát annak, aki zenét szeretne hallgatni és közben adni szeretne a minőségre is. Plusz nem ellensége a pénztárcájának. Gondolom főleg ez az utolsó kijelentés lehet furcsa a DIY kapcsán, ami tapasztalatom szerint sokszor összekapcsolódik a fejekben a töredékáron drága berendezést fogalomával.

Miért gondolom ezt?

Nos, a távolról indulva a DIY a lerosszabb pénzbefektetés amit audio-val kapcsolatban tehet valaki. Feltéve ha nem pofátlan olcsó dolgot épít. Ez esetben nem veszít sokat a dolgon, ha a padláson porosodik a mű fél év múlva. Olcsó építés esetében azoban ritkán éri meg egyáltalán nekiállni a kétes minőség miatt. Továbbá (újra)értékesítési lehetősége A DIY készülékeknek közel zéró. Talán még anyagáron sem lehet eladni őket. Hiába van bennük adott esetben mindenféle ezotérikus és megszentelt alkatrész, az nem a nívóját emeli egy ilyen helyzetben a készüléknek, hanem még valószínűtlenebbé teszi az eladást. A magasabb ár mellett ugyanis egyre több névvel rendelkező, használt készülék is beszáll a ringe. DIY erősítőt valószínű el lehet adni 10e-ért (már ha valaki megbízik benne annyira, hogy elé meri kötni a hangfalának), 150e-ért már közel reménytelen a dolog. Márpedig ezt az anyagköltséget korántsem lehetetlen összehozni jó minőségű csatlakozókkal, rendes táppal, pufferkondikkal, hűtőbordával és dobozzal, hogy magáról az elektronikáról ne is beszéljünk. Már ha valaki "komolyan" veszi az építést.

Én azonban a gazdasági kérdések mellett is nagyobb problémának látom, hogy egy-egy ilyen vállalkozás végkiemeneteleként előálló termék hangja zsákbamacska még a készítője számára is. Ha nem így lenne, akkor pontosan tudná milyen részmegoldás mit hogyan befolyásol majd a végleges hangban (és a rendszerben, amibe kerülni fog). Én nem is tudom ilyen ember él-e a földön. Komolyabb cégeknél pont ezért vannak a meghallgatásos tesztek és finomhangolások. De vajon egy DIY projektbe belevágó ember készül-e ilyen "finomhangolásra"?

Ehhez ugyanis nagy pénztárca kell. Például hogy több példányban megépítse a készüléket, megvizsgálandó az egyes alaktrészek kihatását a hangra. Különféle NYÁK rajzolatok? Perdöntő lehet hogy jó-e egy NYÁK, vagy nem. Ez nyílván nem éri meg DIY szinten, csak sorozatgyártásnál kifezetődő sajnos.

És kell még a finomhangoláshoz fül. Meg hozzá referencia. Referencia, mint élő kapcsolat a zene természetes megszólalásával. Értsd rengeteg koncertélmény, a hangszerek valós megszólalásának igen jó ismerete. Meg referencia, mint referencia készülék, amit bármikor előhúzhatunk, hogy támpontot adjon a hangolás során. Nem tartanám életszerűnek, hogy egy komoly rendszerrel rendelkező ember DIY-re adja a fejét. Azért, hogy talán, hosszú hónapok munkájával csináljon egy olyat, mint ami már van?

Nem egyszerűbb már kész termékeket egymás mellé rakni és eldöntni melyik áll a legközelebb hozzánk? Már ha az számít, hogy a pénzünkért olyan hangot kapjunk amit szeretnék.

Hogy akkor mégis miért?

Ezt ezen a blogon leginkább saját esetemre vonatkoztatva tudom megválaszolni, de mint az elején írtam én nem feltétlen tartozom a DIY tábor túlnyomó többségéhez. Szóval az én esetemben a miért-re a válasz: azért, mert szeretek alkotni, készíteni valamit, amit működik. Ez nem is feltétlen csak elektronika, készítettem bútort is. Viszont ez az érzés, az alkotás folyamata nálam akkor komplett, ha megértem miért építek valamit olyanra, amilyen lesz. Ideális esetben teljesen saját kútfőből építek, de legalább hozzárakom a sajátom a teljes képhez. Ez a lényeg számomra. Hogy egy gyakori középiskolás matematika fordulattal éljek: vegyük észre, hogy...nem célom ezekkel a készülékekkel kiváltani a nevesebb gyártók termékeit. Nem is gondolom, hogy erre hivatottak. Van ami jobban sikerül (lásd szimmetrikus fejhallgató erősítő), van aminek az anyagárából használtan tudtam volna jobbat venni.

A legtöbben azoban nem akarnak újítani és ezzel rizikózni. Megbízható, kipróbált kapcsolásokat építenek. Vagy gondolják, hogy teszik azt. De én akkor már inkább azt mondom, hogy ha már mindenképpen építés, akkor KIT. Ott még valamilyen szinten garantált az eredmény. Szerencsés esetben még meg is hallgatható a készülék bevásárlás előtt. Máskülönben mindenképpen talány mibe öljük a pénzünket és időnket amíg meg nem szólal (jó esetben) a végeredmény.

Ezért én úgy tartom a DIY-t érdemes egy hobbinak tekinteni. A minőségi zenehallgatást meg egy másiknak. Ha szerencsénk van összeér a két halmaz anélkül, hogy gazdaságilag telejesen irrális áron hoznánk létre az adott minőségi szintet. Én azonban, ha lehetőségem van rá nem erre a szerencsére alapozom a dolgot. Már amennyiben tényleg a zenehallgatás a cél.

2010. február 3., szerda

Jobb a több?


Elég korán ellentmondásba keveredtem az úgynevezett "hifizéssel". Van ugyanis az a furcsa jelenség, hogy egyes hifi rendszerek annyira idegesítően, fárasztóan tudnak megszólalni, hogy szó szerint kedvét veszik az embernek a zenétől. Nem feltétlen a legolcsóbb rendszerek ezek. Tartózkodnék tőle hogy olyan hatalmasakat mondjak: pocsék milliókat érő rendszer. De a százezer forintos kategóriában nagyon könnyen össze lehet ilyet állítani. Nekem ilyen volt a Marantz CD53, az a régi 70-es évek beli Technics erősítő és a Quadral összeállítás. Az erősítő volt a hunyó egyébként, de a lényeg inkább az, hogy ez a százpárezer forintos kategória az, amit egy nem audiofil, de azért "igényesebb" vásárló kiad egy rendszerre. Az eredmény pedig gyakran kiábrándító. Hovatovább ezt legtöbbször fel sem ismeri a hallgatója, csak épp szép lassan elhagyja a zenehallgatást.

Mert mit is tud egy ilyen rendszer? Hát először is van sok lenyűgőző basszusa, amit én "csillagromboló" effektusnak hívok. Jó vastag 40-50Hz közötti kiemelés. Minden finomkodás nélkül. Ritmuskövetés szinte semmi. Basszusgitár, szintetizátor, nagybögő egyremegy. De legalább mellbevág. Szélsőséges esetben akkor is, ha nincs is basszus a felvételben. Szám elején elindul a mélynyomó a végén meg leáll. Csak amíg szünet van. És van sok csilingelő, susogó magas, lehet villogni a Lemon Tree elején az üvegtöréssel. Csak éppen külön él a zenétől az egész felső sáv. A dob és a cintányér ritmusa szinte sosincs egyben. Meg hát ami közte van. Például az érthetetlen énekhang. Egyszerűen követhetelen a dalszöveg. Szó szerint érthetetlen. Szól egy massza, énekel valaki, de hogy mit?

Viszont brummog, csilingel és tud jó hangos is lenni. Távirányítható és sokszor bizony igen ismert nevekről van szó, tehát magyarázni sem kell a típust. Ez a hifi, van, vettem, ott van a polcon, áldoztam rá pénzt, nem kínai gagyi. Néha bekerül egy lemez hangulatnak ha jönnek a barátok meg szól karácsonykor a betlehemes lemez. Régebben összeállított rendszereknek jellemzően a mai napig része a kazettás magnó is, ami persze 10 éve be sem volt kapcsolva. (Négyfejes, számkeresős)

Nem tudom kárhoztatni érte a tulajdonosát. Én se hallgatnám. Mert idegesít és fáraszt.

Des ott az érem másik oldala. A konyhában/műhelyben megbújó kis rádió. Nyiltan felvállalhatjuk, hogy pocsék a hangminősége. Még talán recseg is. Mégis, pont a maga elvonatkoztatásában szerethetőbb. Nem akar több lenni, mint ami. Szól belőle a zene és ha az "I feel good" kerül sorra akkor mi is fütyüljük meg dúdoljuk vele, a szomorú vasárnapra meg kicsit csendben maradunk, mert szomorú. A legtöbb hifi rendszer ezt nem tudja. Mert valljuk be egy százezer forintos kommersz rendszer többet akar, mint amit tud. Agyonnyom a felesleges effektjeivel, amik egy jottányit sem visznek közelebb a zenéhez. Lehet ennyiből is rendszert építeni, de ahhoz "underground" kell. Furcsa kis dobozkák, amik nem arra törekednek, hogy elkápráztassanak. Sokkal inkább a zene egy kis szeletét, a szövetének legalább egy részét meg akarják mutatni. Néhol egészen nyílvánvaló auditív korlátokkal, mint például az olcsóbb egyutas rendszerek. De ugyan ki vesz ilyen rendszert? Utcáról senki, egy ilyen rendszerhez előélet, tapasztalatok és kialakult ízlésvilág kell. (Hol kössek kompromisszumot, hogy nekem jó legyen?)

Túl kell élni a tömeghifit valahogy. Ha szerencsénk van ez úgy sikerül, hogy megmarad a zeneszeretet. Másoknak azonban azzal ér véget az elmélyültebb zenehallgatás világa felé tett nyitás, ha egy ilyen rendszer a birtokába kerül. Jó esetben azért a konyhában náluk is megmarad a táskarádió...

2010. január 31., vasárnap

Present perfect?


Ezzel elértünk  jelenbe...azaz a jelenlegi rendszer egy ősrégi, kissé megpiszkált Marantz CD53, a K.U.K.A. erősítő és a DIY Dynaudio hangfal. Plussz még a Galgahang állvány. Kábelezés teljesen általános, mondhatni semmi különös.

Ha most visszatekintek a készülékekre amik a birtokomban voltak, azt hiszem elmondhatom, hogy voltak ennél jóval nívósabb darabok. Persze a jelen is csak egy lépés a jövő felé...igaz a legnagyobb baj a jelenlegi rendszerrel, hogy túl visszhangos szobában van helye, lévén kevés a bútor. E végett egyelőre nem is tudom igazán kritikusan megítélni a rendszer hangját.

Elért viszont a blog is egy fordulóponthoz, hiszen vége a múltbatekintő készülékfelsorolásnak. Jön viszont két új címke, a speaker's corner mintjárára az "Így gondolom" valamint a technika iránt érdeklődőknek a "Műhely".

2010. január 28., csütörtök

K.U.K.A.

A Naim erősítők eladása után hifi terén hosszú csend következett, leginkább az autós rendszert hallgattam, aminek a forrása az iPod-om volt 192kbit-es mp3-al. Szóval semmi hifi. Mert hát nem is nagyon lett volna hol.

A családi házba való kiköltözés közeledtével azonban egyre inkább foglalkoztatott a dolog, hogy azért csak van egy pár jó hangfalam. A probléma inkább az lett, hogy más sincs, csak a hangfalak. Nagyjából. Első lépésként előbányásztam a sarokban porosodó Marantz CD53-as lejátszót. Újfent jobb minőségű kimeneti IC-ket raktam bele, a diyaudio.com-on döbbenetes mennyiségű információ áll rendelkezésre a típus tuningolását illetően.

Nem volt azonban erősítőm. Egyáltalán semmilyen. Se pénzem, hogy mondjuk a fülhallgató erősítőnél kidolgozott kapcsolást megépítsem "nagyban". Két alternatíva volt. Valami olcsó használt, vagy valami olcsó DIY. Első lépésként körbenéztem milyen alkatrészek vannak otthon, a legolcsóbb nyilván abból kihozni valamit, ami már van.

Volt itthon Black Beauty Alps hangerőszabályzó például, ami egyáltalán nem rossz. Meg készülékdobozok, RCA és hangfalcsatlakozók. Hűtőbordák. Meg még egy csomó tranzisztor, jelszintű IC-k, apróságok, ilyesmik. Azt is tudtam azonban, hogy ha DIY-be vágok, ezúttal nem lesz túl sok időm és biztosra kell mennem, különben csak kidobott pénz lesz az egész.

Így jutottam egy olyan döntésre, amiről korábban nem is álmodtam volna. Teljesítmény IC-s erősítő, vagy ahogy manapság divatos hívni "Gainclone". Minimális befektetés, alig pár alkatrész és ráadásul még sokan dícsérik is. Több mint 10 éve már, hogy megépítettem első, saját tervezésű audio áramköröm. Az is egy fejhallgató ersőítő volt. "A" osztályú és visszacsatolás nélküli, szimmetrikus felépítéssel. Az azt követő 10 évben szinte folyamatosan tanultam, terveztem. Sok minden persze sosem épült meg, de mint hobbiként valahogy folyamatosan megvolt a dolog. És a 10 év alatt kialakult az én "stílusom". Az én tervezési kompromisszumaim, az én döntéseim. Ezeket a mai napig az itt is megírt hídkapcsolású fejhallgató ersítő képviseli a leginkább. Ez az integrált áramkörös erősítő azonban nem az én döntéseimről és nem az én tapasztalataimról szól. Hanem egy bizonyos Junji Kimura nevű úriemberé.

Nem szeretnék itt a 47Lab történetbe belevágni. Egyrészről mert sokan mások megtették helyettem, másrészről meg aki követi az audio világát és nem egy kő alatt élt az elmúlt években az úgy is kívűlről fújja. Harmadrészt pedig nem szeretném a saját magam által épített erősítőt túl sokáig egy lapon emlegetni a GAINCARD-al, mert nem az. Csak az elve hasonló.

És hogy miért K.U.K.A? Hát mert a legtöbb alkatrészt bizony visszamaradt projektekből származik, vagy éppen korábban épített készülékből bontottam hozzá. Szerettem volna egy működőképes erősítőt, de bevallom annyira nem bíztam az eredményben, hogy sokat áldozzak rá. Természetesen direkt nem akartam szabotálni a dolgot. Hiszen lett egy kétdobozos kis erősítő teljesen duál mono felépítéssel, oldalanként egy 150VA-es trafóval, MUR860-as exra gyors egyenirányítókkal, alacsony soros ellenállású pufferkondenzátorokkal és persze a Black Beauty-val. Utólag összeszámolva azonban rá kellett jöjjek, hogy bizony ez egyszerű kis erősítő is 60e forint anyagköltség lett volna, ha mindent frissibe vásárlok.

Aztán a megépítés sem ment teljesen problémamentesen. Egyszerűen semmi nem akart összeálni. Zúgott, a működése bizonytalan volt, egyszer még ki is gyulladt egy IC. Talán túl félvállról vettem. Sose építettem ilyen egyszerű áramkört, talán csak technikus tanonc koromban. Aztán nagy levegőt vettem, megadtam a figyelmet és tiszteletet a dolognak és megépült. Paradox módon az összes megépített berendezésem közül ez lett a leginkább "kész". Hiszen az erősítő eleve tartalmaz mindenféle védelmet amivel az én áramköreim sosem dicsekedhettek.

A hangján pedig meg kellett, hogy lepődjek. Egyáltalán nem rossz. Sőt. A számomra legfontosabb középtartomány kiemelkedően jó. Ugyanakkor összetettebb zenéken mintha kicsit össze tudna zavarodni. De alapvetően erőlködés nélkül hajtja a Dynaudio hangszórókat. És sosem bántó, de nem is unalmas. Igazából sokkal több, mint amire számítottam.  Több helyen is járt "meghallgatáson" ez az erősítő és mindenki talált benne valami szerethetőt, bár komoly megmérettetésről szó sem volt.

2010. január 26., kedd

A legdrágább komponens


A ház. Nálam legalábbis úgy működik a dolog, hogy zenehallgatás este, 10 után a nap végén. Amíg tennivaló van nehezen találom az alkalmat ahhoz, hogy elmélyülten tudjak zenét hallgatni. 10 után meg társasházban megint nehéz a dolog. Persze ez lelki alkat kérdése is, de engem felettébb tud feszélyezni, ha valakit feszélyezek. Nem tudom magam úgy átadni a zenehallgatásnak, hogy közben bármikor átkopoghatnak, vagy valami ilyesmi.

Kell tehát egy családi ház, lehetőleg némi telekkel körülötte. Aztán ha már ez megvan, akkor kérdés a házban hova tegyük a rendszert. Ideális esetben nem toljuk falra a hangfalakat és nem is tesszük a szekrény tetejére. Meg kell tér is, hogy legyenek mélyhangok, ne telítődjön a szoba a hangerőtől. Mondjuk a nappali? Fokozott a veszély családosok esetében, akinek van pici a családban biztosan tudja mire utalok. Ráadásul erősen belép a Feleség Tűrési Faktor is a képbe. A végén legalább annyi kompromisszumot jelent a egy nappaliban felállított rendszer mint amennyi lehetőséget nyújt.

Úgyhogy nem volt más, ha már egyszer építkezünk kell egy zenehallgató szoba. Tulajdonképpen ezért lett tetőtérbeépítéses a ház. Pince persze jobb lenne, főleg a mélyhangok miatt, de felénk magas a talajvíz, szóval nem akármilyen pince kellett volna. Sokkal drágábban jött volna ki, mint egy tetőtérbeépítés. És hát így sem lehetett korlátlan nagy persze. Keresztbe egy 7.5 méteres zsinórt tudnék kihúzni, hosszában 5 méterest. A 7.5 méteres távolságban természetesen benne van, hogy a zsinór két végénél a találkozik a padlóval az ereszkedő tető. Ami bejárható az 5.5 méter x 5 méter plussz még kis légtér a két oldalt. A szoba magassága is a tetővel változik, nincs mennyezet, látszanak a tartógerendák és felettük a tetőcsúcs.

Ez bizony luxus és mivel ezt saját magamnak kell előteremtenem a legtöbb anyagi forrásom a ház viszi el. Az emelet még meg sincs nyitva, szóval maradt a földszinten lévő nappali/konyha egyelőre. Ami viszont nagyobb, mint ez a fenti tér. Cserébe (ismétcsak egyelőre) szegényesen bútorozott, szinte kong. Úgyhogy nagy hangerőt nem bír a szoba. Ráadásul a gyerekek miatt az egész rendszer az egyik sarokba van összepakolva egy spanyolfal mögé. Zenehallgatás a spanyolfal eltávolításával és a hangfalak megjelelölt helyére tételével kezdődik. 5 perc torna. Egyelőre.

2010. január 24., vasárnap

And now for something completely different...


vagy persze talán nem is...hiszen az autóhifi is hifi. Csak éppen szerintem mégis nagyon más. Sok szempontból nehezebb, több odafigyelést és kitartást igényel mint az otthoni hifizés. Én azonban nem másztam mélyre a dologba. Éppen csak az alapszintig vagy talán az alá valamivel. Mégis ez a rendszer az, amit jelenleg a legtöbbet hallgatok, hiszen napi több mint két órát vezetek, elég messziről ingázom a munkahelyemre.

Az egész azzal kezdődött, hogy vettem egy autót, amiben volt egy ugye egy gyáro CD játszó/erősítő meg volt/van egy 30GB-os iPod-om rajta a zenéim mp3-ban. Egy ideig nem érdekelt annyira, hogy nem lehet összekötni őket, idővel azonban egyre jobban nem volt kedvem eredeti, olykor igen ritka lemezeket az autó CD játszójára bízni. Így aztán csak felfedeztem, hogy a kormányvezérlés bementi választója enged kiválasztani valamiféle misztikus "aux" jelet, amelyhez azonban nincs semmiféle bemenet. Némi méregetés után azonban megtaláltam a CD játszó csatlakozóján ezt a bementet, rákötöttem egy mini-jack-ben végződő kábelt és már szólt is az iPod.

Sokáig csak ennyi volt. A legfőbb gond az volt, hogy elég veszélyes mutatvány volt menet közben keresni az iPod-on.

Aztán csak úgy gondoltam lehetne ez jobb is, elhatároztam kiépítek egy autóhifi rendszert. Véletlenszerűen jött az első elem, használtan vettem egy pár Massive CK6 Stage 2-es első hangszórót. Ezt a gyári hangszóró helyére kötöttem be, keresztváltó is befért az ajtóba, csak a magasaknál kellett kicsit faragni. Minden más maradt az eredeti, a gyári CD játszó beépített erősítője hajtotta. Naná hogy inkább romlott a hang, mint javult volna. De úgy hozta az élet majd egy évre ennyibe is maradt a rendszerépítés. Aztán nagylevegő és jött egy Alpine IDA-X200-as iPod fejegység. Kicsit már jobb. Aztán egy szub "rendszer", Massive P500.1-es monoblokk, CW12-es mélynyomó és szintén a Massive-tól egy 2F-os kondi. (Mindet használtba halászva.) A 42 literes zárt dobozt magam készítettem, kárpitoztam. Jobb küszöb alatt jel, bal alatt tápkábel hátra és kb. ennyi. Az egyetlen említésre méltó dolog, hogy az egész szub részleget úgy alakítottam ki, hogy gyorsan kiszedhető legyen, felszabadítva a csomagtartót hosszabb családi utakra. Ezt egy villanyszerelésből ismert megoldással oldottam meg úgy, hogy tűzveszélyes se legyen a dolog. (Hiszen a rendszer lecsatlakoztatása után még mindig a csomagtérben marad a tápellátás ami nem lenne jó, ha zárlatot tudna okozni.)

Mivel az első hangszóró még mindig csak az Alpine fejegységről jár, ezért a mélyrendszer sokkal jobb minőséget képvisel, mint amit az első szett mutat. Az bizony hajlamos kiabálásra allultápláltsága okán. De alapvetően hallgatható a rendszer. Meg hát nálam az autós zenehallgatás valahogy nem olyan kritikus, más zenéket is hallgatok a kocsiban. Persze ha sokkal csendesebb járgányom lenne lehet más lenne a helyzet...de ez már messzire vezet. Szóval jó ideje ez van és szerintem nem is nagyon fog változni, lévén van megint lehetőségem otthoni zenehallgatásra. Most inkább költeném oda a pénzem, mint az autós rendszerre.

Naim NAC92 + NAP90.3



Igazából ez a történet még akkor kezdődött, mikor még megvolt a Naim CD játszó és a Harman/Kardon erősítő. Az előfokot láttam meg eBay-en és fogalmam sem volt, hogy 40-50e között megkapható. Szinte csak heccből tettem rá tétet, ha ennyiért enyém lesz, hát legyen alapon. Enyém lett. Bécsből hoztam el, személyesen a gazdájától. Aki mondanom sem kell azért adta el, mert felfele lépett a Naim létrán. Persze azt sem tudtam, hogy tápegység sincs az előfokban. Vagy a hozzávaló végfok táplálja, vagy egy külső Naim táp. Egyszóval semmire nem tudtam használni, mégis...nem bántam. Ki is nyitottam a dobozt, nem a mai világ terméke. A minőségellenőr saját kezűleg írta alá, hogy ez a készülék bizony jó.

Szóval csak állt a polcon és közben ment a Harman/Kardon, majd a Naim CD játszó is. Aztán írt az előfok eladója, hogy eladó lenne a hozzá tartozó végfok is. Talán 70e volt. Megvettem persze. Eddigre már nem maradt más a hifimből, mint a DIY Dynaudio hangfal. Szereztem még a Penna segítségével jó áron 2x5 méter NACA5 hangfalkábelt. Bár forrásom csak régi CD játszó volt (a Marantz nem került eladásra) a Naim megint nem okozott csalódást. Talán elvileg 2x30W-ot tud a rendszer ha jól tudom...ettől függetlenül olyan dinamikával, könnyedséggel hajtotta az elvileg teljesítményéhes hangfalam, hogy szinte érthetetlen. És az a klasszikus Naim tulajdonság, hogy nem lehet mit tenni, behúz a zene itt is megvolt. Sőt talán még erősebben, mint a CD játszónál. Mondjuk a Naim-esek közül sokan vallják, hogy szórakoztatóbb, élettelibb hangja volt a régi, úgy nevezett "Olive" szériának. Akárhogy is, hangfalkábellel együtt olyan 150e-be volt az elő/végfok és nem éreztem, hogy nagyon bármerre lépni kellene innen, ha a zene érdekel. Persze, lehet mindenből jobb és több, de aki egy ilyen párossal nem tud zenéthallgatni, az nem is akar. És ez nagy szó egy belépő szintű készülékhez.

A helyzet továbbra is az volt azonban, hogy csak a kis szoba volt, illetve nagy ritkán (de tényleg nagy ritkán) volt alkalmam nagyobb szobába kirakni a rendszert. Azaz többnyire porosodott a rendszer. Ezért lett eladva. Egész máshova ment a pénz, de egy része például a számítógép alapú zenehallgató rendszer kiépítésére. Fillér veszteség nélkül adtam el. Viszont tudom milyen irányba induljak, ha megint ilyen nagyságrendben akarnék erősítőt venni.

2010. január 23., szombat

MacBook



Ez talán így elsőre idegen egy hifivel foglalkozó blogon...bár ki tudja, talán ma már nem is annyira. Munkahely terén 2007 elején muszáj volt, hogy úgy mondjam "nyitottan" gondolkodni. Egyik irány magában foglalta, hogy szükségem lehet egy laptop-ra. Mivel anyagilag épp egy hosszabb hullámvölgybe érkeztem ismét azzal kellett főzzek amim volt. Így hát nagy szívfájdalom mellett ment a Naim CD játszó. 1 éves lehetett. Kedvezményes bevezetési áron vettem, szinte ugyanennyiért adtam el, veszteség nélkül.

Mikor választanom kellett milyen gép is legyen a laptop szinte csak megérzés alapján választottam a MacBook-ot, OS X-et előtte nem is használtam. Úgy gondoltam Intel architektúra mellett nem lövök nagyon félre maximum felrakok egy Windows-t. Leendő munkámhoz meg nem is jött rosszul, hogy még egy rendszert megismerek.

Viszont már akkor éreztem, hogy ha az első helyen a zene és nem a készülékekhez/megszokáshoz való ragaszkodás áll, akkor előbb-utóbb a számítógép szerepet kap a hifiben is. Ennek oka az, hogy elég sok zeném van, ami egyszerűen nincs meg lemezen, mert nem is lehet meg. Sosem megjelent számok, stúdióból "kikerült" munkafelvételek, keverőpultról "lemásolt" koncertek. Az igazi műértő underground ezen a szinten zajlik csak igazán az erre érdemes előadóknál. Ezeket írhattam naphosszat CD lemezekre persze, de ez kissé kényelmetlen volt. Vagy ott vannak a 2-3 számos kislemezek kítűnő "B" oldalas csemegékkel. Ritkán kerültek elő, hiszen nagyon rövidek, sűrűn kell cserélgetni őket. Apróságok ezek, de mégis befolyásolták a zenehallgatási szokásaimat. Egy rendszernek pedig ebből a szempontból a legmegengedőbbnek kell lennie. Nemcsak hangminősége okán, hanem akár ilyen szempontok szerint is transzparensnek kell lennie.

És hát az Apple partner ebben. Míg Windows-on eszembe nem jutott volna iTunes-t használni  saját környezetében már egyáltalán nem ördögtől való dolog. A rendszer érezhetően az ember keze alá dolgozik és stabil. Meg még ergonómikus is.

Sokszor elhangzik kritikának, hogy a zenerajongónak hiányzik a lemez kézbevétele, a füzet lapozgatása. De ezt nem is értem...ki tiltja meg, hogy mikor kiválasztok egy albumot a számítógépen akkor ha úgy tetszik magát a lemezt is a kezembe vegyem? Ja, hogy kell hozá az eredeti lemez? :) Hát igen...másrészről a digitális "zenetárunkat" is lehet ápolni, karbantartni. Én például az összes lemezborítómat beszkenneltem, ügyelek rá, hogy konzisztens legyen a könyvtár. Külön library-ban vannak az mp3-ak, a veszteségmentes könnyűzene, a komolyzene és az...ömmm...a nem létező kiadványok :) Szóval nem olyan lelketlen dolog ez feltétlen.


Persze a számítástechnika óhatatlanul szerepet kap és szerepet is kell, hogy kapjon. Több száz lemezt beolvasni, a hozzá tartozó adatokat karbantartani nem kis idő. Biztonsági mentés muszáj hogy legyen. Szerencsére az Apple ehhez is kínál beépített megoldást az "Időgép" formájában, csak egy külső vincseszter kell hozzá. Ami esetemben egy Airport Extrem végén csücsül.

A teljes képhez hozzátartozik még egy iPhone, ami egyébként egy kitűnő távirányító a rendszerhez, hiszen a Remote alkalmazás segítségével még a géphez sem kell odalépnünk, hogy keressünk a zenéink között. Nincs ugyanis számomra kiádrándítóbb egy félhomályban kellően elmerült zenehallgatást a monitor éles fényével, egérrel/billenytűvel megbontani.

A MacBook pár hét múlva lesz 3 éves. Bár nagyon sajnáltam eladni a Naim CD játszó jó helyre került az értéke. Minden téren elégedett vagyok vele.