2016. november 6., vasárnap

Audiopax Model 88

Mikor végigfutottam gondolatban mit is kellene írnom erről az erősítőről beugrott, hogy az eddigiektől eltérően érdemes lenne magáról a márkáról, a készülék felépítéséről is írni, nem csak a hangjáról. Idehaza nem túl ismert a típus. Legalábbis senkinek nem csillant fel a szeme akinek említettem mire tettem szert. Még a jártasabbaknak sem. Ennek egyik oka lehet az is, hogy a gyártó cég Brazil, nem európai.


A hónap nyuszija

Az én történetem a márkával 2003-ra tehető. Akkoriban előfizetője voltam a Hi-Fi+ kiadványnak, másodrészt, hogy az angolom karbantartsam, leginkább mert jók voltak benne a cikkek. Az Audiopax pedig pont ebben az időszakban robbant be a nemzetközi audió világába. Címlapra is került az első ismertebb termékével rögtön. Némi utánkövetéssel megtaláltam a 6moons tesztjét, ahol ugyancsak meleg fogadtatásban részesült. Írt róla Soundstage két cikket is, illetve az Enjoy the Music is górcső alá vette. Végül a 6moons-t alapító Srajan Ebaen külön interjút készített lelkesedésében a konstrukőrrel, Eduardo de Lima-val. 


Ahogy a címlaplányoknál, úgy a hi-fi termékeknél is megvannak a hónap "nyuszija" címre jogosult, ugyanakkor múlandó "sztárok". Hogy ezek közül éppen melyik kerül ki valakinek a falára az sokszor csak a véletlen és az időbeni egybeesések adják ki. Részben tehát ezért is ismertem a márkát. Pont akkoriban voltam aktívabb olvasója a nyomtatott (és netes) audió világnak. Persze nem gondoltam, hogy valaha lesz ilyenem, de felkerült a kívánatos, kipróbálandó készülékek listájára. A régebbi, még több dobozos plexi előlapos Meridián CD játszó (ami sosem volt és már nem is lesz), a Heed Nexus erősítő (volt) és a tölcsérek mellé (van).

Mikor kiválasztottam az UNO-t azért rendesen utána olvastam a neten. Bár elsődlegesen az érdekelet mit írnak a hangfalról egy erősítő neve újra és újra előkerült az Avantgarde tölcsérekkel kapcsolatban és ez nem más volt, mint pont a 2003-as év nyuszija, az Audiopax Model 88. Leginkább abban a kontextusban, hogy hát milyen erősítővel szól igazán jól egy Avantgarde. Valahogy mindig ott volt ez a név, a 10 évvel ez előtti hozzászólásokban és a mostaniakban is. 

Bogár elülteve.

Eldöntöttem megy a Quest Silver, feladtam a hirdetést. Úgy saccoltam értéke miatt nem lesz gyors ügymenet. Talán 1 hónapja hírdettem mialatt egyetlen bizonytalan, ámde pofátlan ajánlatot kaptam. Aztán valahogy szemem elé került a Model 88. Igazából addig el sem gondolkodtam rajta, hogy mi legyen a Note erősítő után. Az Audiopax-ot meglátva nagyon gyorsan megfogalmazódott bennem, hogy ezt kellene kipróbálni. Csak hát az sem éppen egy olcsó darab, sőt tulajdonképpen új ára épp annyi, mint a Quest Silver-nek. Használtan valamivel olcsóbb (ha nagy ritkán felbukkan), hiszen nem akkora név. Gondoltam de jó lenne megvennék a Note-ot, meg tudnám venni az utódot. Csak éppen meddig kell várnom a vásárlóra és meglesz-e még akkor a 88-as? 

A megoldás végül pofonegyszerű volt. Egy angol kereskedőház hirdette az Audiopax-ot. Írtam nekik, hogy hát 1 az 1-be cserével érdekelne. Bíztam az ajánlatban, hiszen garantálva volt némi nyereség és a márka okán könnyebb eladhatóság a kereskedőnek. Le is csapott rá, megegyeztünk.

Itt jött a szokásos bugyibacsoki időszak, hogy minden rendben menjen a postázással. Ne sérüljön meg a Quest kifele, ne téglát küldjenek vissza (bár erre az ismert kereskedőház miatt kicsi volt az esély) és visszafele se legyen sérülés. Nagyon lazán kezelték egyébként a dolgot. Persze cseréljünk, add fel, mi is küldjük. Ennyi. Meg küldtek egy címet, amit alig bírtam kihámozni, hogy itt mi az utca, meg a megye, meg egyáltalán. Gondolom náluk napi ügymemenet a több ezer EUR-os készülékek postázgatása. Végül berekesztettem a parázást, feladtam. Döbbenetesen gyorsan ott volt, hétfőn majdnem este vitték el a csomagot és csütörtök délután már át is vették Angliában. Az én erősítőm csütörtök reggel indult felém, nem várták be mit is küldtem. Más világ. (Az mondjuk igaz, hogy küldtem képeket a csomagolásról, a követési számot, minden ilyesmi.)

A csomag kicsit sérült volt (mármint a doboz) mikor megérkezett, ezért segítséget bevonva végigvideóztuk a kibontás és első bekapcsolás folyamatát, de nem volt semmi gond. Az erősítő közel új állapotban volt (és van). 

Belső értékek

Szóval volt egy Single Ended triódás, 300B-re épülő, visszacsatolás mentes monoblokk párom sok földi jóval (értsd minőségi alkatrészek, felépítés) ellátva. Ez így nagyjából érthető és elképzelhető, hogy mi.

Lett helyette egy másik csöves erősítő monoblokk pár ami...és itt egy nem olyan egyszer történet következik.

Eduadro de Lima bizony alaposan megcsavarta a csöves erősítők szokványos történetét. Részben éppen ezért aratott akkora sikert a Model 88. Több tíz évvel a csöves technika megjelenése után, mikor már közhely volt, hogy kapcsolástechnikailag nincs új a nap alatt egyszer csak mégis lett. Ráadásul a tesztek tanúbizonysága szerint nem öncélú technokratizmus volt a hajtóerő, mert a hangminőség is kiemelkedőnek bizonyult.

Megpróbálom összefoglalni, amit megértettem (és megérthető) a publikálásra került információkból, de nem mondanám, hogy teljes a kép. Az alkalmazott megoldások itt-ott tényleg egyediek és villamos mérnöki múlttal sem követhetők teljesen vissza. 

A történet ott kezdődik, hogy mindegyik monoblokkban két erősítő van (azaz sztereó felállásban 4 erősítőt hallgatunk). Az egy monoblokkba épített két erősítőnek közös hálózati és fütőtranszformátora van, de külön tekercseléssel a két erősítő számra. Ennyi volt a nagyjából közös. Mindegyik erősítőnek van egy saját "pi" szűrője a tápban, azaz passzív tápszűrés kondenzátorral és folytótekerccsel. Mindegyik erősítőnek van saját kimenőtrafója is. Azaz oldalanként kettő kimenőtrafó van. Most jön a durva csavar, ezek sorba vannak kötve a kimenő terminálon. 


Ha csak ránézünk az erősítőre és meglátjuk az oldalanként kettő KT88-at, akkor gondolhatnánk a szokásos párhuzamos kapcsolásról van szó a teljesítmény növelésének érdekében és hát bizony nem.

Ráadásul a két sorba kötött erősítő kicsit eltér egymástól. Nem kapcsolásában, hanem egyes alkatrészek értékeiben, ezzel tudatosan beletervezve egyfajta asszimetriát.

Ami mondhatni szokványos, hogy a KT88-ak Single Ended kapcsolásban, visszacsatolás nélkül működnek, de újabb pofon a high-end pedigrének: pentóda üzemmódban.

Illetve még ez sem igaz, mert a kimenő csövek és a KT88-ak csatolása sem éppen szokványos. Mivel magam nem vagyok járatos az elektronika ezen szegletében, csak annyit tudtam megérteni, hogy a de Lima által LM3-nek nevezett megoldás (Low Mu Triode with Higher Raw Efficiency Emulator) ötvöz egy publikált, de termékben sosem megjelent szuper-ultralineár kapcsolást, a Quad erősítőkben megjelent speciális tekercselést, a Hafler féle csapolással és de Lima saját katódkörbe iktatott ellenállásával. Ezzel lehet a tervező szerint befolyásolni a cső és kimenő trafó csatolását és ezzel a harmonikus torzítást, a torzítás spektrumát és kimeneti ellenállást. A végeredmény egy olyan kimentőtranszofrmátor lett, melyről azt nyilatkozta tervezője, hogy nyugodt abban a tekintetben, hogy nem fogják visszafejteni hogy is épül fel.

Mindez nyakon van öntve azzal az elgondolással, hogy a kicsi trafó nem jó, de a túl nagy sem optimális. Pont jó kell. Például a megfelelő mélyátvitelhez. Így hát a Model 88-ban a high-end körökben megszokott samot tégla méretű és sulyú trafókhoz képest kifejezetten kicsi példányok találhatók. Ugyanakkor a robosztusság is fontos szempont volt, nem tipikus módon nem megy tönkre attól, ha hangfal csatlakoztatása nélkül járatjuk. Mármint nem 10 másodpercig, az erősítő tervezése során 2 napos ilyen stresszen kellett átesnie a konstrukciónak. Azért ezt általában véve nem szokásos, kéretik otthon csöves erősítővel nem kipróbálni!

A fentiek okán szinte csak trafókat, tekercseket látunk belül

Kb. ezt tudtam kihámozni abból, ami nem látszik.

Ugyanakkor maga a megjelenés is egyedi, saját kis talpain áll az erősítő, ami a szellőzést biztosítja, a légáramot lentről fel. Maga a konstrukció is érdekes, az erősítő egyben kiemelhető egy bölcsőszerű foglalatból, ami az alja és az oldala az készüléknek, de semmi több.


Gyári adatok szerint 18kg darabja, el is hiszem. A krómozott felület réz, igen masszív az egész, a tetőn található füleknél meg is lehet emelni, semmi sem csak odabiggyesztett giccs.

A bekapcsolás a hátoldalon található jókora billenőkapcsolóval történik, ami kb. úgy kattan mintha valami labortápot kapcsolnánk be, a KT88-ak késleltetéssel élednek fel, amit újabb relékattanás jelez.

Gondolnánk akkor ennyi is volt, de nem. Mi ez a két potméter?


Ez lenne az úgy nevezett "Timbre Lock" kezelőszerve. A KT88-as csövek áramát lehet velük +-15mA értékben szabályozni, tehát úgy, hogy mindenképpen biztonságos értéken belül maradnak. A szabályzást csak akkor szabad végezni, ha nem szól az erősítő. Ekkor a képen látható két kis kapcsolót elbillentve kigyullandnak a LED-ek és a potméterrel állíthatjuk az értéket, melyet a fény vándorlása a kör mentén mutat. Ha beállítottuk az értéket, akkor a monitor funkciót kikapcsoljuk a kis kapcsolókkal és lehet hallgatózni. Zenehallgatás közben ha be van kapcsolva a Timbre Lock monitor (visszajelző) funkciója, akkor a LED-ek vadul villognak fel-le és tönkre is mehet a kapcsolás. 

És hogy ez mire jó? Egyetlen célt szolgál minden trükk, asszimetria és állítási lehetőség: triódás hangot kreálni annak teljesítménybeli korlátai nélkül. Ennek háttere de Lima több éves kutatása, melynek során a harmonikus torzítások kialakulását vizsgálta és mely nem kis mértékben tisztán matematikai vizsgálódás volt. 

Ebből jöttek aztán olyan teóriák, hogy miképpen is lehetséges az, hogy egy látszólag nagyobb torzítású erősítő (tipikusan SE csöves) hallhatóan tisztábban szól, mint egy mérőpadon lineárisabb félvezetős. Elgondolása szerint a lényeg az, hogy az erősítő a hangfalhoz hasonló torzítási spektrummal kell, hogy rendelkezzen. Ha ez a két torzítás megfelelő fázisban találkozik kioltás jön létre és az eredő rendszertorzítás kisebb lesz, mint a komponenseké magában. Ha másféle torzítások "találkoznak" nem kioltás, hanem összeadás lesz a dologból. Sőt, a hangfal a maga torzításával és egy lineáris erősítővel eredőben torzabban fog szólni, mint egy torzításban összehangolt rendszer. Pontosan ennek a torzítás összhangnak az elősegítését teszi lehetővé a Timbre Lock.

A felhasználói beszámolók és a saját tapasztalatom szerint is egy asszimetrikus (kb. 2 LED távolságra lévő) beállítás az optimális. Nálam a képen látható értékekkel, de ez hangfalról hangfalra és szobáról szobára változik.

De Lima munkásságnak tanulmányozása közben úgy érzi az ember, hogy feneketlen zsákból kerülnek elő az újabb és újabb részletek, elgondolások. Amit itt röviden leírtam messze nem minden és amit érintettem azt is csak felületesen. Akit szakmailag mélyebben érdekel a téma a cikk elején lévő linkekből elindulhat. Kávé, tea szükségeltetik mellé, mert idő lesz.

Ugyanakkor egy ponton túl nem érzem, hogy szükséges ezt az egész témát boncolgatni. A végfelhasználót alapvetően a hangminőség érdekli.

Mi vele ellentétben most már koncentráljunk a tudomány helyett az élvezetekre
A hangot illetően 300B-ről váltva félő volt, hogy lesz némi veszteség a középtartomány megjelenítésében, eltűnik az a bizonyos varázs. Hiszen ez az erőssége a 300B-nek, úgymond az unikuma. Semmi ilyen nem történt. Talán egy kicsit kevésbé romantikus a megszólalás, de hidegnek sem nevezném. Megmaradt a nyitottság a hangban, az apró tonális részletek és a súly amitől emberiek lesznek a hangok. 

A mélytartomány tekintetében némi "csontosodás", szálkásodás figyelhető meg, nem olyan mély a tonalítása mint a Note-nak, viszont sokkal több információval rendelkezik az alsóbb regiszterekben. Ez abból is fakad, hogy jóval gyorsabb mint a 300B kapcsolás. Nem kapkod, de hajt mint egy kis mozdony, megvan a ritmus, ha a zene úgy kívánja itt nincs megállás. Sebességben felveszi a versenyt az Avantgarde Model 5-ösével, ami csövestől nem kis szó.

És innen bizony csak a plussz-ok jönnek. 

Érezhetően lazán, nagy tartalékokkal játszik. Mi sem jellemzi ezt jobban, hogy az erősítőcserével rá kellett jönnöm, hogy van egy két csavar, amit meg kell húznom a tölcséren, mert berezgett a középtölcsér miközben nem hallgattam hangosabban. Ugyanakkor a dinamikai képességeknek köszönhetően halkan is teljesen élvezhető a produkció. (Az már más kérdés, hogy ha nem esik össze a rendszer hangja normál hangerőn akkor minek liliputi elődadással finomkodni...)

Felfele is tiszta a hangzás, bökés szúrás nélkül átlátható a hangkép. Külön élvezet mikor odavágnak a cinntányérnak. Ez azért nem mindig van így.

Ezen felül ekkora teret még semmi nem rajzolt a szobámba, mint ez a kombó. Fel-le, előre-hátra, jobbra-balra. Bármi megtörténhet a szoba falain belül, néha csaknem azon túl is. Nem fontos dolog, de ha van igen szórakoztató. Vagy épp ijesztő. A szobában a hátan mögött van az ajtó, fiam időnként felcaplat közölni valami számára fontos dolgot (megvan a 6-os szintű varázslótorony a falujában...). Azért ilyenkor legkésőbb azt hallom, hogy nyílik az ajtó mögöttem. Épp elmélyülten hallgattam Prince-től a Rainbow Children-t, mikor közvetlen mellettem megszólalt egy hang. Először fel sem fogtam, hogy mi történt, csak hogy valaki mellém lopódzott, úgy kaptam oda a fejem, hogy majdnem belerándult a nyakam. Nem volt ott senki, a szó angol volt és a nevezett művész mondta. Hát ilyen. Eddig azt se hallottam, hogy ez rajta van a lemezen, nemhogy ennyire plakatívan jelenlen meg.

Ehhez persze az is kell, hogy - mint ahogy eddig - minden hangnak, hangszernek van tere, elférnek, a hangkép átlátható sűrűbb zenéknél is.

Igazán jó tölcséres hangot nem olyan könnyű találni. Legényfogó beállítások, installok könnyen összehozhatók, ahol a tölcsér dinamikája és grandiózussága hamar lenyűgözi a hallgatót. A hosszú távú szerelem záloga azonban éppen az, hogy a tölcsér jellegzetességei fel tudjanak oldódni és az egész részévé váljanak, ne kiemelkedő képességnek. Egy tölcsér ugyanúgy el tudni tünni a hangképből - jó esetben - mint bármely más magas minőségű hangfal. Nem kiabál, nem hívja fel magára a figyelmet. Viszont olyan mértékben lecsupaszítva tálalja megfelelő installban a zenét, hogy néha olybá tűnik tényleg nincs hangfal a szobában. (És itt visszajutottunk a megfelelően tálalt dinamikai képességekhez.)

Összeségében azért vagyok kicsit bajban, mert az egyik, ha nem a legjobb hang amit eddig rendszerből hallottam nálam van most. Felfele hallani meg lassú folyamat, hiába élek majd két hónapja együtt az összeállítással még mindig fedezek fel benne értéket.

Végeredményben ami számít, hogy most egyáltalán nincs kedvem hozzányúlni a rendszerhez, működik a szoba - hangfal - erősítő trió és ez nagyon fontos. 

Mindig előre - always forward - de azért most picit megpihennék itt.

U.i.: Sajnos Eduardo de Lima már nem él. Készült még pár készülék, például az ehhez a végfokhoz tartozó tranzisztoros(!) előfok és a külsőre is lenyűgöző Maggiore M100. A cég működik, váltottam velük pár levelet, de messze nincs annyira a figyelem középpontjában mint annó. Azért a tölcséresek falán ott sárgulnak még a poszterek szerte a világban...



2016. október 23., vasárnap

Elköszönő - Audio Note Quest Silver


Hát ez rövid lesz.

Nem igazán a hangja miatt váltam meg tőle. Vagyis nem azért mert azzal valami baj lett volna. A közel egy év együttélés alatt persze volt módom jól kiismerni, de igazán belekötni nem tudnék.

Ha mégis írnom kellene valamit, az egyrészt a ritmusjátszó képesség, ami nem volt az erőssége. (Főleg így utólag). A béke szigete volt, folyt belőle a zene, de olyan állandó sebességgel. Orvosi célzatú rekrecációs foglalkozásokhoz is kitűnő lehetne szívinfarktus után. Kicsit másképp hallgat vele az ember zenét, amolyan eltűnődős nyugalommal.

Vagy talán azt, hogy fél-háromnegyed óra járás után kezdett el igazán zenélni. Az első 10 perc helyenként kifejezetten fájdalmas tudott lenni. Mikor még új volt a tölcsér volt hogy elmozgattam a hangfalakat, mert nagyon nem tetszett, csak hogy egy óra múlva - mikorra bemelegedett az erősítő - visszategyem oda, ahol voltak. Ennyire. Előre bekapcsolás nem ért, zenélnie kellett. És javult, simult, nyílt a hangja még 2 óra zenélés után is. Ez annyira nem illett mondjuk a zenehallgatási szokásaimhoz. Hétköznap 1, esetleg 2 lemezt hallgatok meg. Talán éppen bemelegszik. Lehet persze járatni a rendszert amíg a vacsorát eszem például, de nálam ettől sokkal ötletszerűbb, hogy melyik nap hallgatok zenét. Talán ez volt a legnagyobb gyengesége. De ez inkább fakad a nagy csőből, nem annyira a konstrukcióból. Ha kézmeleg volt a kimentő trafó, akkor volt jó.

Elképzelhető, hogy ezeken segített volna a hozzá tartozó előfok. Bár a bemelegedésen nem hiszem, máson valószínű. Lehet ez így sokkal inkább volt egy kettétört kard, mint egy végfok, mégha egyébként annak is hívják, hívjuk. Csak találgatok itt.

De nem ezek miatt váltam meg tőle, mert ezekkel együtt tudtam élni és a tölcsérrel is kifejezetten szerették egymást.

Hogy akkor mégis miért? Nem érdemes mélyen belemenni, sok köze a termékhez nincs. Pár hobbitársat ismerek, nem is kellett sok mindent mondani, a történet kirakta saját magát. Sajnálom, ha ez valakinek érthetetlen, belterjes dolognak tűnik, mert az is. De bármennyire csekély olvasottságú blog ez, mégis publikus hely és nem minden illik ide.

Végsősoron ez van. Lett más, ami a tölcsérekkel még nagyobb szerelmeben van.


2016. július 30., szombat

Avantgarde Acoustic Uno Nano


...meg még több egyéb apróság, mert valahogy azok is gyűltek.

Megvalósítani egy álmot..



A történet persze több éve kezdődött. Aki olvassa a blogot, annak nem titok, hogy vonzottak a tölcsérek, írtam is róla, mikor volt nálam Solo kölcsönbe. Azóta szerettem volna kipróbálni milyen az együttélés. Mert hogy rövid távon nagyon leveszi az embert a lábáról az Avantgarde, az világos. Másik dolog együtt élni vele.

Aztán majdnem mégsem vettem, mert nagyon beleszerelmesedtem az AN E hangjába. Mégha régi is volt, akkor is. A bakancslista azonban bakancslista, azért van, hogy végigjárja az ember.

Legyen akkor tölcsér! De melyik és honnan? Egy dolog álmodozni valamiről, más azt valóban meg is szerezni. Ezekből a hangfalakból eleve nem sok van itthon, még kevesebb, ami nem nagyon öreg. Marad a külföld, lehet nézegetni a hifishark-ot például.

Nagyon más érzés volt azzal a szemmel nézegetni a hírdetéseket, hogy vásárlási szándék is van mögötte. Milyen messze van? Vajon tényleg hibátlan? Ráadásul az összes lehetséges jelölt egyszerűen túl messze volt. Mármint nekem...ha én vezetek akkor mondjuk napi 800km még biztonságos. Ha ennél több, akkor kettévágom. Mindegyik 1200km felett volt. Azaz 2 nap oda, 2 nap vissza. Ez nekem túl sok kiesés.

Azért érdeklődni kezdtem. Magánszemélyek és kereskedők a két nagy halmaz. A kereskedő a kommunikáció miatt esett ki. Félszavakból odaugatott válaszok tarkítva az " elküldhetem futárral, de drága lesz neked" megjegyzésekkel nem nyerő.

Magánszemélyeknél előbb persze mindenképpen személyes átvételt preferáltam. Egy hírdető rögtön ki is esett (mindenképpen csak postázni tudott volna, mert épp elköltözött, máshol van a hangfal stb...). Végül két Uno maradt a listán, egy G2-es (ettől egyel újabb kicsit drágábban) és a bejegyzés tárgya. Itt már csak a kommunikáció milyensége és az eladó lekövethetősége döntött.

Ez a példány Finnországból került hozzám. Az eladó egyetemi tanár (megtalálható az aláírásában szereplő egyetem honlapján), költözés miatt adja el (egyetem lapján szintén kint, hogy relokálják), Avantgarde galériában fent a rendszere. Facebook-on megtalálható, levelekre gyorsan és emberi módon válaszol. Megállapodunk, hogy utalok és ő postáz. Nem alkudtam, csak annyit, hogy a megjelölt árban legyen bent a biztosított küldés (mint kiderült ez önmagában kicsit több, mint 400EUR lett neki).

Azért sok minden átfut az emberen, mikor egy nagyobb összeget elutal bele a világba és reméli, hogy végül mégsem téglákat kap a csomagban. Bíztam a megérzésemben, abban ami például a G2-es eladótól távoltartott.

Emberünk egyébként nagyon precíz volt a csomagolást illetően és folyamatosan tájékoztatott róla hogy áll a folyamat. Küldött például ilyen képeket, mikor feladta a csomagot.

Nem kavics van a dobozban
Csak mert így nem látszana mi is van benne
160kg egyébként a pár, muszáj volt palettán küldeni. Összességében már a vásárlás is érdekes tapasztalat volt. Meg azt hiszem szerencsém is volt, mert egyben és épségben érkeztek házhoz a hangfalak.

Mert hogy rövid távon nagyon leveszi az embert a lábáról, az világos...

Legalábbis eddig ez volt a tapasztalatom akárhányszor AA tölcsért hallgattam. Egyszerűen letaglózott az semmi más hangfalhoz nem hasonlítható dinamika, sebesség és erőtlen energiakonverzió amit ezek csinálnak. Éppen ezért fejben arra a kihívásra rendezkedtem be, hogy milyen ez hosszú távon.

Ehhez képest az üzembehelyezés után messze nem az történt, amit vártam. Ideges, átláthatatlan, magasba húzó hang, az lett. Se dinamika se sebesség. Elég kétségbeejtő volt.

Mikor elvitték az E-t ledobtam őket, hogy a vevő meg tudja hallgatni, így ni:


Lezenélte a majdnem huszonéves E, így a szoba közepére dobva.  Sejlett valami a potenciálból, de hogy hámozzam elő? A következő 2-3 hétben több turpisságra is sor került.

Az első, amivel komolyan el kellett játszani az elhelyezés és a szub beállításának sokszöge. Mert ugye nem mindegy, hogy hol a hangfal, ahhoz képest hol ülök, mennyire engedem fel a szubot és hol vágom az alját, mennyi hangerőt adok neki. Ez így nagyon sok paraméter egyszerre.
Ezt mind lehet nyomogatni meg kapcsolgatni
Meglehetősen máshol kötöttem ki végül, mint a gyári ajánlás.

A következő fejbekólintás a kábelezés volt. Nem fektettem eddig túl sok hangsúlyt erre a témára. Most éppen AN Lexus hangfalkábelek vannak meg Lexus IC a rendszerben. Hogy nem írtam külön beszámolót róluk jelzi, hogy bár hallom amit csinálnak, nem tartom kiemelkedő fontos dolognak. Illetve tartottam. Ugyanis szállítanak a hangfalhoz is egy kis kábeldarabkát, amivel az alsó szub/magas részt össze lehet kötni a középtölcsérrel. Amolyan 50 cm-es jumper kábel. Eladóm említette, hogy ezeket ugyan küldi, de neki eszébe se volt sose használni. Gondoltam nekem jó lesz, mit árthat. Aztán a próba kedvéért bekötöttem helyettük a 47 Lab kábelem (úgy is kihasználatlanul hevert, miért ne alapon). Minden előítéletem ellenére a változás nem kicsi volt. Szelidült a magas és végre megjelent némi szellőség a hangban, nem csak ordibált minden. Lett a hangoknak saját kis tere, lecsengése, helye, értelme. Mindez előtte csak valami baltával faragott kiabálás volt - elég elkeserítő élmény volt. Először itt lélegeztem fel, hogy lesz ebből még hang.

Aztán megint csak kábel, de most a Quad előfok és CD között használt Quadlink. Ez kicsit trükkösebb, mert itt nem csak a kábel volt a ludas, ha jól tudom plusz elektronika is belekerül ilyenkor a jelútba mind a CD, mind az előfok esetében. A lényeg, hogy igen egyszerűen tesztelhető mi történik, mert a Quadlink-et meghagyva a CD-t be lehet kötni a normál RCA kimenetéről az előfok egyik AUX bemenetére. Ilyenkor egy bemenetválasztással lehet egyszerűen váltogatni a Quadlink és a normál RCA megoldás között. Döbbenetes mennyit ront a Quadlink megoldás. A Quad által javasolt kábelezéssel felmászik a falra a hang és ott is marad tapétának, megeszi a középtartomány kiállását, a zene prezenszét. Nem is értem. Ennyit a gyári ajánlásról.

A szélen itt megjegyezném, hogy az se semmi, hogy így, Quadlink nélkül csak és kizárólag két távirányítóval használható már a szett. Iszonyat béna megoldás.

Még kábelek...

Itt inkább az északi rendszerető énem játszott közre. Egységes megoldást szerettem volna a tápkábelezésre/elosztóra, de nem akartam vagyonokat költeni rá. Ezért aztán idehaza csináltattam magamnak Kontaset elemekből elosztót. Meg Lapp kábelek, Bals dugók...kellett nekik 2-3 nap, míg lecsillapodtak a helyükön. Elsőre úgy tűnt nagyon hifiznek és szétcsapják a hangot. De az is lehet, csak képzelődtem. Most nem gondolok semmi ilyet a hangról, de külön nem tesztelgettem őket.

Viszont ránézésre meg olyan lett a rendszer, mintha lefejelte volna a padlót Miss Medúza.

Elég kautikus látvány
Elhatároztam, hogy ezzel valamit kezdek. Nyílván óriási fantáziával ebből egy (jókora) doboz lett, ami nemcsak az elosztót, de a feles kábelhosszot is képes elrejteni. Ráadásul így szebben terelhetők külön a tápkábelek meg a jelkábelek.
Tető nélkül, install közben
Benne a felesleg
Egyből szebb
Viszont nem pici
Tovább a minimalizmus útján...

A letisztultságra való törekvésem következtében az eredetileg általam készített, kicsit mancsos-lábas akusztikai elemeket is lecseréltem egy hazai manufaktúra termékeire (KR Akusztika). Valamint egy lépésben megszabadultam az IKEA lebegőpolcoktól is. Zavart, hogy gyűjtik a port és picit nem merőlegesek a falra.
Egyik hátul
Másik hátul
Az elsők meg látszanak a többi képen. Bársony(szerű) bevonattal rendelkeznek, igen szépen vannak megcsinálva, tényleg összehasonlíthatlanul igényesebbek a saját kis tákolmányoknál.

Hangra elsőre kicsit "hidegebb" lett a szoba, talán mert nem olyan vastagok, mint az eredetiek voltak? Némi minimális hangfal tologatással helyrehozható volt a dolog és a végére kicsit levegősebb, frissebb is lett a hang. Bár itt az esztétika legalább olyan fontos volt, mint maga a hatás, lévén eleve nem volt már rossz az akusztika.

De most akkor milyenek a tölcsérek?

Kérdezheti jogosan az olvasó ennyi "kitérő" után. Idézőjelben érthető persze csak a kitérő, mert minden beleszól a hangba és a tölcsérek ezt meg is mutatják.


Összességében ha az előző hangfalammal, a Note E-vel kellene összehasonlítanom azt mondanám, hogy az E azoknak való, akik zenét szeretnének hallgatni. Nagyon barátságos, megbocsájtó hangjuk van, a lényegre, a zene üzenetére koncetrál. Nem hifizik, nem felvágós a hangja. Az Avantgarde nehezen ajánlható ugyanennek a körnek, mert kötelező vele hifizni. Megmutat minden slendriánságot a rendszerben és reagál mindenre. A szubját meg van aki fél évig állítgatja. Cserébe ha sikerül ezen magunkat túlrágnunk ugyanúgy képes a zenére figyelni, de már egy más szinten mint az E. Tudja azt a trükköt, hogy beránt (érzelmileg is) a zenébe. Libabőröztet és bizseregtet, akkor is ha 5 perce még egyáltalán nem voltam ráhangolódva a zenére. Időnként elámít a hifikungfuval, amit szintén csuklóból kiráz. Igazi nagyvonalú hang, ha kell bent a szobában a teljes kórus, de finomságokat se nagyolja el. Sőt, ezeket tudja egyszerre és ettől átütően életszerűen tud szólni. Nem annyira elnéző a felvételi hibákkal, mint az E, sokkal jobban mutatja őket, de nem lesz hallgathatatlan a produkció. Nyers erővel nyer a felbontás és a tiszta hangzás.

Nagyjából 2 hónapja hallgatom őket, amiből az első 3 hét inkább rossz értelembe vett hifizés és "hangkeresés" volt.  Ennyi idő után az tudom mondani, hogy megmarad a zene a megszólalás grandiózussága ellenére emberileg befogadhatónak, nem fáraszt, nem űz. A nagy kérdés nyílván az, hogy mit mondok majd mondjuk 1-2 év múlva. Meglátjuk...


Mindezek mellett biztos vagyok benne, hogy van még tovább ezekkel a hangfalakkal. A Quad-ok hozzák amire szántam őket, nem rántják mélybe a rendszert, de lesz ez még ettől jobb is jobb elektronikával.

Mindenesetre most megint hosszabb szünet következik, mert ezt az évet tettem fel arra, hogy eljussak egy szintre, ahol egy időre (értsd 1-2 évre) megállok és átengedem a terepet a zenének. Van pár száz lemez, amit lehet újra hallgatni...

Ma reggeli fényben

2016. június 26., vasárnap

Quad Elite CDS + Eilte Pre

A Shigaraki után némi vákuumba kerültem merre tovább.

Logikus választás lett volna egy Note CD játszó, amit talán éppen ki tudtam volna finanszírozni (mármint olyat, ami kb. egy szinten van a Quest Silver-el, azaz 4.1x), de akkor annyi is lett volna idénre a láncépítés, megint maradtam volna előfok nélkül (mert ugye ez se lehet akármilyen, Note esetében minimum M2, de inkább M3). Abban sem voltam biztos, hogy egy Note CD játszó egyáltalán meg tud hajtani egy passzív előfokon keresztül direktbe egy végfokot. Úgy gondolom nem erre lett tervezve. Tehát előfok és CD egyszerre nem megy.

Szóval elkezdtem nézelődni milyen megoldás jöhet még szóba. Persze fontos lett volna, hogy egy gondolati "családból" származzon azzal, amit elkezdtem építeni.

Nagyon szűkült a kör. Egyrészt olyan termékek jöttek szembe, amik szimpatikusak voltak, de élő embert nem találtam aki hallotta volna. Ilyen volt az Ancient Audio Lektor (ebbben van előfok is).
Másrészről volt egy-két jelölt, amikről azok akik ismerik valamennyire az ízlésem és valamennyire a terméket egyszerűen lebeszéltek. Ilyen volt például a Wadia 381. Nem találtam embert, aki ajánlotta volna nekem.

Ráadásul árban ezek a dolgok számomra már nehezen sorolhatók a kipróbálom aztán meglátjuk kategóriába.

Hagyaték

Aztán bevillant a Quad. Szerettem amíg volt és működött. A Shigaraki egy nyitottabb, szórakoztatóbb hang, de a Quad megfelelően kiegyensúlyozott karakterrel rendelkezik ahhoz, hogy hosszú távon is együtt lehessen vele élni. Meg hát talán eddig ér Csontos István "hagyatéka"? Nem egyszer láttam/hallottam Quad elektronikát (leginkább CD-t) Audio Note/47Lab/Avantgarde rendszerekben amiket ő állított össze. Az a bizonyos "gondolatiság". Tapasztalatom szerint alapvetően a készülékek által képviselt irányzatnak kell stimmelnie egy rendszerben. Vannak variácók és szintek is ezen belül, de ha egy irányba húznak a lánc elemei akkor már nagyjából nyertünk.

Szóval Quad. És ezt most kéretik nem félreérteni, de a fenti példákhoz képest majdhogynem aprópénz. Mármint újonnan. Talán ezt volt a legfurább lenyelni, bármilyen képtelennek is hangzik. De hát ahogy mondani szoktam, nem büdzsére, hanem hangra vásárlunk.

Ha viszont nem viszik a fél házat a CD játszóért, akkor mi lenne, ha kipróbálnánk a hozzá tartozó előfokot? Ennek meg egyik fő oka a "lustaságom". Az elmúlt időszakban a Heed passzív előfokkal elégszer átéltem, hogy milyen oda-oda sétálni a potméterhez zenehallgatás közben, míg a lemez elején megtalálom a hangerőt ami éppen a felvételhez szimpatikus. Nem kérek sok mindent így a 21. században, de a hangerőszabályozás távirányítóról azért nem rossz dolog. Bónusz, hogy így egy gyári távirányítóról minden funkció elérhető.

Úgyhogy ez úttal teljesen szokványos módon felhívtam a magyar forgalmazót (hifibarlang), hogy van-e ebből párosból. Volt, vettem. CD-t nem szerettem volna használtam venni, ezt az előfokot meg nem is tudom láttam-e már használtan. Ha jól értettem a közeljövőben drágábban fognak a polcra kerülni sajnos a Quad termékek. Hallottam új árakat (CDX például), nyilatkozzon minden kedves érdeklődőnek a forgalmazó ez ügyben, de azon az áron már sokkal többet gondolkodtam volna.

A technika

Pár szó magukról a készülékekről. Egész csinosak feketében. Az előd szürke, kék, zöld színei után kifejezetten komolyabban vehető külcsínre. Persze itt vannak a fehér/kékes kijelzők és a szintén fehér színnel világító Quad felirat. Utóbbi nem túl nagy, előbbire meg gondoltam úgy is kikapcsolható. Kivéve, hogy nem. Azaz félig. Mert a CD kijelzője valóban kikapcsolható, de csak a saját távirányítójáról, az előfokéről (ami rendszertávként is funckionál) nem. Mi az értelme ennek az egésznek?

Főleg azért furi, mert ha a gyári ajánlás szerint kötjük össze a CD-t az előfokkal, akkor majdhogynem egy egységgé vállnak. Vezérlésre és jelátvitelre ott a Quad link, egy RS232-höz hasonló soklábú kis csatlakozó, ami annyira rövid, hogy csak egymás tetejére lehet tenni a két készüléket.
Ezen szimmetrikusan közlekednek a jelek, meg pluszban még van csatorna a rendszervezérlő jeleknek. Csak az előfokhoz jár. Van még pici tápkábel is, amivel a CD az előfok 230V-os kimenetéhez tud csatlakozni, tehát a ki-be kapcsolást is intézi az előfok. Konformizmust választottam és így, a gyári ajánlás szerint kötöttem össze a két készüléket.

Így tulajdonképpen lett egy CDP-hez nagyon hasonló, csak éppen kétdobozos CD játszóm, analóg bemenetekkel és nem a CD-be beépített digitális hangerőszabályzót használhatom, hanem a Pre-be épített analóg (de digitális szabályzású) megoldást.

Sajnos a Pre ugyanúgy 32 fokozatban szabályozza a hangerőt, mint annó a CDP és ugyanúgy időnként túl durvának találom a lépéseket. Viszont nem esik a minősége alacsonyabb hangerőn úgy, mint a CDP beépített digitális megoldásának.

Meg még talán annyi, hogy a CD nem szereti az írt lemezeket. Nem nagy truvájjal készítettem eddig a lemezeket (kiadatlan stúdiofelvételek, koncertek) egyszerűen a MacBook-ot használtam erre. A Shigaraki-nak ezzel nem volt gondja, sőt az átmenetileg (alig) használt Pioneer DVD játszó is megette őket. A CDS vagy be sem olvassa, vagy ha mégis, akkor nem játsza le. Ennek nem örülök.



A hang

Józan alternatívaként vettem a párost, nem számítottam világverésre és pontosan valami ilyesmi történt. A Quad - mint mindig - különösebb magamutogatás nélkül, de azért biztos kézzel szépen elzenélget. Akármeddig hallgatható, nincs digitális, éles hangzás és sokkal inkább a zenei történést teszi előtérbe, mint a hifis paramétereket. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a páros így együtt több felbontásra képes, mint a Shigaraki, gondolom mert az előfok rendesen hajtja a végfokot.

Amíg nem volt CD játszóm próbáltam együtt élni a Pioneer DVD-vel. Mondogattam magamnak, hogy elvileg csak nüanszokról beszélünk, finomságokról, csak nem vágja haza az egész rendszert. De. Volt, hogy komplett hét kimarad zene nélkül. Kár is elemezni a sok okot miért, nem húzott a rendszer, hogy menjek hallgassam. Szép lassan leépült a hobbim, téli álomra ment. Hát ezt csinálja egyetlen rossz komponens.

Ezek után a Quad igazi megváltás volt. De mindenféle dolgok közül legelébb azt tűnt fel, hogy megint vannak érzései az énekesnek. A hang nem valami papírból kivágott rajzolt körvonal. Hogy mennyi finomág van az énekben, apró tonális váltások, színek. Ezek mind sehol nem voltak. Aztán jött a jól ismert és vágyott nyugalom, kisimultság, természetesség érzése ami mindig mutatja a komolyabb elektronikát. A ritmus nem hatásvadász, de egyben játszik a zene minden pólusa, egy ritmusra dolgozik a dobos mindkét keze, de még a lába is.

Aztán meg nehéz a Quad-ról mit írni, mert a leginkább tényleg az igaz rá, hogy úgy rendben van. Klasszikus, tedd le, kapcsold be és használd készülékek. Ez is egyfajta anti-hifi.

2016. április 21., csütörtök

Meghalt Prince

Ezen a napon, 2016 április 21-én. Zenéje 10 éves korom óta végigkísérte az életem, jó 25 éve benne van a mindennapjaimban.

Nyugodjon békében.


2016. március 20., vasárnap

Komfortzónán kívül

Az egész egy rigolyával kezdődött...vagy azzal, hogy pont a hobbimmal kapcsolatban tényleg maximalista tudok lenni. Szóval az volt, hogy bármennyire szerettem a Shigaraki CD játszó hangját úgy találtam számomra túl hangosan pörgeti a lemezt. Esküdnék rá, hogy hangosabban, mint mikor hozzám került, de mérési protokollom nyílván nincs róla.

Mivel tényleg nagyon szerettem a hangját, ezért felkészültem rá, hogy inkább nélkülözöm egy ideig megint (mint a fejcserénél) és kicseréltetem a mechanikáját. Fel hát Pestre a forgalmazóhoz leadni az árut.

Azért a biztonság kedvéért (és mert a forgalmazó is alapos és nem hamari ember) ráhallgattunk együtt mit is fájlalok én. Én hallottam, ő kevésbé. Nyílván más egy pesti társasházi lakás mint az én vidéki menedékem és ott összességében tényleg nem volt már olyan zavaró. De én akkor is hallottam. Talán mert ha rátalál az ember füle valami zavarra...azt nem engedi.

Összehasonlításképpen ráhallgatunk hogy pörget a Midnight Blue lejátszó. Hangosabban.

Összeállt a kép, nem a készülék hibás, a tervezési koncepcióba ez belefér. Semmi értelme szervízekbe küldözgetni, nem is biztos értenék mi a bajom vele. Ellenben a sok postázásban még baja is eshet. Lassan 40 leszek és már ismerem magam. Tudtam ennek a szerelemnek itt a vége. Nem feltétlen ésszerű döntés, de nálam így van ez.

Úgyhogy feladtam a hírdetést, Shigaraki eladó, majd csak elviszik egyszer. 1 héten belül új gazdára lelt, aki igen boldog a hangjával (érthető módon). Csak éppen erre a gyors lefolyású vállásra nem számítottam. Azért még húztam volna még a románcot. Egy-két búcsú...randi, ilyesmi. E helyett hirtelen elköltözött és volt nincs.

Zenét viszont hallgatni kell, de mivel?

Nyílván elkezdtem böngészni a hirdetéseket, de előbb gyorsan szétnéztem ideahaza mit találok amibe lemezt lehet rakni. Ezek akadtak a horgomra: Pioneer DV-350 és Sony CDP-XE510. Előbbi még jó régen a DVD játszónk volt utóbbit az apósomtól hoztam el még évekkel ez előtt, mert nem működött - nézzek már rá. Neki meg odaadtam a Marantz CD játszóm. Na szóval ez így azért fura. Eléggé...szerény elektronikák. De aztán arra gondoltam játéknak jó lesz. Meg kicsi visszacsatolásnak most hogy hallok ilyen szintű forrásokat, mennyire találom kritikusnak.

Pioneer


Nem is olyan rég már használtam, mert ő volt a futómű a Shigaraki DAC-al, amíg fejcsere volt a műsoron. Így azt tudtam, hogy működik, de eddig eszembe nem volt önmagában ráhallgatni. Nem kerülgetném a témát: nem jó. Gombócos, kb. minden középről szól, érdektelen és színtelen hang. Háttérben el tud tücsörgni. Használtam 1-2 hétig, szoktattam hozzá a fülem, próbáltam pozitívan hozzáállni, az értéket keresni benne. És végül hát annyi, hogy csak kicsit visít, nagyon nem. Ritmikája sincs persze. Ebből nem lett világverő titkos tipp. Next...

Sony



Ez már trükkösebben indult, mert kb. 7 éve úgy raktam le, hogy majd egyszer belenézek miért nem működik. Annó addig jutottam vele, hogy be sem olvassa a lemezt. Előhámoztam a dobozból amibe raktam, leakarítottam. Kicsit szídtam magam, mert a távirányítóját elemmel tettem el, abból meg már szívárgásnak indult a belseje. Szerencsére még menthető volt minden. (Sőt, nyom nélkül!) Bekapcs, lemez berak, működik! Mi a fene. Másik lemez...nem olvassa be. Tálca ki-be, beolvassa. Hát ez valószínű csak piszkos odabent. Tető le, sűrített levegővel átfújtam és azóta működik is.

A hangja nagyon tanúlságos. Egy az egyben a tinédzserkorom hangképe köszönt vissza. Hiszen volt is annó Sony CD játszóm, meg bátyámét is hallgattam. Energikus (kicsit túlmozgásos, amolyan kapkodós hang). Erős felsőbasszus (a birodalmi csillagromboló morgására tessék gondolni) kiemelés, amitől jól egy hangjegyűvé válik a mélytartomány, mert elnyom mindent. Magas cicceg, zizeg, de semminek nincs olyan hangja, aminek köze lenne a valósághoz (se női ének hang, se hangszer). Próbálja szétdobálni a hangot jobbra-balra, de a szétrakott darabokat nem tudja egymással összekötni. Az emberi hang, a középtartomány kicsit hátravonult és semmi nem marad meg az énekesből, se tüdő, se test, csak a hang, mint valami absztrakt dolog. Na erre emlékeztem nagyon, erre az énekhangra. Van egy íze. Egy ideig még szórakoztatott is, felraktam azokat a lemezeket, amiket akkoriban hallgattam. De összeségében ez is pocsék. Másképp, mint a Pioneer és teljesen jól tettenérhető rajta a Hi-Fi, mint negatív jelző legtöbb megtestesülése. Egyébként szerintem lenne akinek tetszene, mert olyan csinn-bumm kicsit. Pioneer  kevésbé idegesítő, ezért lehet az a kevésbé rossz.

Plinius CD-101


Közben találtam egy hírdetést, ami felkeltette a figyelmem. Multibit konverteres lejátszó a felsőbb házból, igaz túlmintavételezés van benne, de ez nem kizáró ok. A netes vélemények alapján nem tudtam eldönteni tetszene-e. Aztán úgy voltam vele, gondolkodhatok én ezen a végtelenségig itt a székemben, de az igazságot csak akkor tudom meg, ha kipróbálom. Lebeszéltem a gazdájával, hogy árának letételezése mellett van egy hétvégém kipróbálni. Ha nem tetszik visszavisszem és visszakapom a pénzt. Egymás kezébe csaptunk és ennyi. Szeretem megélni azt, hogy tud még bizalom lenni két ismeretlen közt.

A CD játszó egy atombunker felépítésével vetekszik, a távirányítójával meg végig tudnák gyilkolni a Walking Dead-et, akkor is csak le kellene törölni róla a vért és működne...megépítettség csillagos ötös. Nem ez volt a szempont, de el kell ismerni.

A hang. Nos, ezt az "irányt" ennyire messzire eltolva, megvalósítva még nem volt alkalmam itthon megtapasztalni. Ennek a CD játszónak valami hihetetlen felbontása van. És raádásul úgy rakja a hallgató elé mindezt a temérdek infót, hogy az még emészthető is és megvannak az egymásra hatások is a hangok közt. Energia és hajtás a legmagasabb fokon, lenyűgöző tényleg. Színpadkép a szomszéd falutábláig nyúlik. Dinamika is példás. Talán csak a magastartományban van némi fésületlenség, néha aggresszív tud lenni. De az is lehet a két nap alatt nem melegedett be eléggé, én most inkább ezt mondom. Mert amúgy nem érteném ezt a tonális hibát. Hallatszik, hogy nem véletlen szól úgy a készülék ahogy, biztos nem hagynak ilyen "hibát" a hangban, ha már ennyire stimmel mindenhol máshol.

De egyrészt ebben nem lehettem biztos, 2 napom volt dönteni és az alapján tudtam ítélni amit hallottam. Ugyanakkor talán nem is ez volt a legnagyobb tanulság, ami ezen CD játszó kapcsán elgondolkodtatott. A 47 Lab CD játszó egy analóg és digitális szűrő mentes, multibites megoldás. Ennek a megoldásnak is megvannak a maga megszólalásbeli sajátosságai, amik talán nem mindenki számára ideálisak. Nekem viszont tudott egy dolgot, amit azóta se hallottam más konstrukcióktól: organikus, szinte már analóg megszólalás. Ennek - minden pozitívuma mellett - a Plinius pont az ellentéte. Szinte mindenben amire kitértem jobb, mint a Shigaraki volt, csak ez egy dolog, ez nem volt meg. Berakod James Brown-t és a Plinius odateszi eléd az eseményt. Úgy érzed igen, ez az, így szólhatott aznap este ez a koncert. A Shigaraki-nál ilyen nem jut eszedbe. Abból csak folyik a laza funk. Nekem az utóbbi fontosabb, mint bármilyen egyéb paraméter.

Tanulság 1: Megvan az a hang, az az irány, ami az én fülemnek tetszik és nem tudom már átverni. Ez egyrészt jó, mert tudom mit keresek. Másrészt meg miért mindig az a legdrágább, ami tetszik?

Tanulság 2: A Shigaraki piszok jó. Kicsit tán el voltam vele kényeztetve...

Tanulság 3: Azért azt vegyük észre, hogy mind a Pioneer, de főleg a Sony hosszú évek nem használata után elő lettek rángatva a hajuknál fogva és minden funkciójuk úgy működik, ahogy kell. Zajmentesen, precízen. Ennek tükrében azért elgondolkodtatók azok a "high-end" masinák, amik 4-5 év után elkezdenek kényeskedni.

2015. november 21., szombat

Audio Note Quest Silver


A blog szokásaihoz képest szoktalan korán - 1 hónap együttélés után - úgy gondolom eléggé megismertem ezeket a készülékeket, hogy véleményt formáljak róluk. Részben biztosan azért is, mert az elmúlt hónapban sokkal több időt töltöttem zenehallgatással, mint előtte.

De ne is rohanjunk előre, csak szép sorjában...

Miért pont ez az erősítő?

Miután letettem a voksom az E prezentációja mellett elhatároztam, hogy megpróbálom kihozni belőle, amit tud. Ezt a legjobban olyan komponensekkel fogom tudni megtenni (nagy valószínűséggel), amit hozzá terveztek, ami vele egy alomból van. Tehát valami Audio Note.

Azt is tudtam, hogy valami triódás kellene nekem leginkább, ez az előző bejegyzésben is leírt tapasztalások jól mutatták.

Az E/Sp valahol a mai 3-as szint körül mozog véleményem szerint a Note ranglétrájában, elkezdtem hát megnézegetni mi van ott, ami triódás.

3 fő irány kapásból. Integrált erősítő vonal, sztereó végfok/előfok páros, monoblokk végfokok/előfok páros. Illetve ezen belül felmerül még a 300B vagy 2A3 kérdéskör.

Megérzésből (tehát nem tapasztalati problémák okán) jobban kedvelem azokat a megoldásokat, amelyek nem párhuzamosítanak aktív elemeket (ez esetben csöveket). Nem kell kerülgetni azt a kérdést, vajon mennyire egyforma az a két elem, ami párhuzamosan van kötve.

Maradt a 2A3 istálóból a Vindicator mint alternatíva, viszont nálam határeset a maga 4.5W-os teljesítményével, hiszen nem kis szobában kell megszólalniuk.

Így aztán a 300B-k: Meishu mint integrált, Conqueror mint sztereó végfok és Quest mint monoblokk.

Innen a praktikum döntött: mi van elérhető a piacon, amit ki tudok fizetni? Kezdtem rögtön a kályhánál és becsörögtem a magyar képviselethez. Nem én leszek az első, akinek segítenek akár nem vadiúj készülék beszerzésében, hiszen ismert a hazai felhasználói közösség és az is, ha valaki váltani, fejlődni akar. A fenti hármasból lett egy ajánlatom egy pár Quest Silver-e, ami egyrészt fent volt a listámon amúgy is, másrészt meg nem is. Az a "Silver" szócska bizony szemmel jól látható összeget tesz hozzá az alap kiszereléshez.

Amiről ritkán beszélünk

Kényelmes lenne most a készülékkel gyüjtött tapasztalataim leírására ugornom, de azért van itt egy aspektus, ami előbb utóbb így is úgy is felmerül (megérte?). Mégpedig az ár. Anélkül hogy most ide forintokat írnék azt azért szerintem mindenki sejti aki ismeri a Note készülékeket, hogy ez nem lehetett olcsó.

Ilyen értékű készüléket még nem vettem és bizony hosszasan rágódtam már mielőtt belevágtam az érdeklődésbe, hogy el akarok-e indulni ezen az úton. Aztán nem egyszer végigfutott rajtam az arcpír, mikor konkrétan előttem volt az ár. Sok éve volt már, hogy megfogalmazódott bennem: szeretnék egyszer egy igazán komoly rendszert. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz meghozni a döntést, amikor a kapuban kopogtat a lehetőség.

Talán így van ez az álmokkal. Felnövünk és mire elérhetnénk rájövünk, hogy bolondság. Olyan könnyű halogatni, kifogásokat keresni, jövőre elrakni a tervet.

Úgyhogy egyrészt mérlegre tettem, hogy amit tenni készülök, az "kórós"-e. Megáll az anyagi életünk ettől hosszú hónapokra? Kell olyan kompromisszumokat hoznom, ami a környezetemben másokra (család) is kihat? Ezekkel szerintem fontos szembenézni, a helyzettel felelősségteljesen bánni. Családfenntartó nem lehet egy "szent hifista", aki üres szobában, csupasz villanykörte fényében, matracon alszik a sok milliós berendezések árnyékában.

Aztán mikor ezzel a számadással megvoltam arra jutottam, hogy nekem kell meghoznom a döntést, körülmény nem fogja helyettem, nincs tilalomfa az úton. Akkor aztán arra gondoltam, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy mindent okosan és racionálisan csináljuk. Kell bele valami egészséges őrültség is.

Úgyhogy nagylevegő és fejjel előre bele...

Tapasztalások

Az első rögtön egy meglehetősen fizikai jellegű felismerés volt. Az egy dolog, hogy a két monoblokk egy dobozban van és a teljes súly a kéziköny szerint 65kg, de ez a doboz bizony nem is kicsi. Annyira nem, hogy normál méretű szedán autómba bizony sehogyse fért volna be. A csomagtér túl alacsony, a hátsó ajtó általában nem tud ekkorára nyílni. 60cm x 65 cm x 67 cm. Ezt a kockát kellett volna hazacipelnem Pestről. Kérnem kellett egy kombit.


Ezen felül előre beizzítottam egy rokont, hogy hazaérkeztemkor segédkezzen felcipelni az emeletre. Ez szerencsére végül nem volt olyan nehéz feladat, mert négy fülecske van megfelelően elhelyezve a dobozon, ketten könnyedén tudtuk vinni.

A doboz kibontásokor nem fogadott ugyan ismeretlen kép, de valahogy akkor esett le, hogy valószínűleg nekem már sosem lesz "normál hifi" méretű készülékem. Ezek a monoblokkok 22cm szélesek és 53cm(!) mélyek. Meg ugye egyenként több, mint 27 kg a súlyuk.


Nem is tudtam őket hova rakni rendesen. A lemezeket is tartó IKEA Expedit-ra csak keresztbe fértek fel. Úhogy készítettem is gyorsan nekik saját kis állványt (Söund Arts) és kicsit át is rendeztem a szobát.


Ezek után a 47 Lab hangfalkábeleimet pimpeltem meg egy kicsit, hogy biztos ne törjenek többet és nagyjából össze is állt a mostani konfig.

Ez a rendszer számomra két szempontból is jellegzetes.

Egyrészt mert minden komponens (forrás, ,erősíő, hangfal) alapvetően inkább anyagtudmányról és egy tervező vizíójáról szól, mint például kapcsolástechnikai tüzijátékról. Minden végletesen egyszerű és minden csak azért működik, mert nagyon ki van találva mi legyen és milyen legyen az a pár alkatrész, ami kiteszi ezeket a készülékeket.

Másrészt a rendszer maga borzasztóan minimalista. Talán túlságosan is. A D/A átalakítóban az áram/feszültség konverzió egy ellenállás segítségével történik, amit nem követ semmilyen aktív fokozat. Tehát a D/A chip után következik egy ellenállás, ez után kábel, ez bele a háztartásomban mindig fellelhetú Heed Audio passzív előfokba (némi kábel, bemenetválasztó, hangerőpoti, némi kábel), majd újabb kábelen eljut a végfokig, amiben oldalanként van 2 db aktív elem. A bemeneten egy kisjelű kettős trióda és a 300B. Tehát a D/A chip direktbe hajtja a végfokot egy csomó kábelen és csatlakozón keresztül. Ha ennél egyszerűbb lenne, nem szólalna meg.

Hangok

És hát végül a lényeg: hogy is szól? Voltak vele kapcsolatban prekoncepcióim. Őszintén szólva nem sok minden vártam tőle. Tudtam, hogy félbevágtam egy erősítőt, hiszen előfokot nem tudtam venni hozzá. Türelemre intettem magam és arra gondoltam ez egy lépés egy új rendszer kiépítése felé, sok minden hiányzik még. A sejtésem az volt, hogy kapok egy barátságos, nem hisztizős hangú végfokot és ennyi egyelőre.

Részben igazam lett.

A meglepő dolog ezekkel az erősítőkkel kapcsolatban a felbontásuk. Ha most így végiggondolom 3 különféle "felbontásra" gondolok, ha erről beszélek. Az első az a képesség, amikor minden apró neszezés, pici kis információ hallhatóvá válik. A klasszikus megnyekken a szék a hegedűs alatt. Ezt egyébként sok mai rendszer magas szinten műveli. (Hogy ez fontos-e, az nekem kérdéses). Aztán van az a felbontás, amikor a rendszer képes a zene különböző egymásra épülő héjait kibogozni. Ez a "nem is tudtam, hogy a háttérben van még egy hammond orgona", "jéé ezt ketten éneklik" és társai hatás. A harmadik pedig, amikor a zene egyes elmei annyira plasztikusan tudnak megjelenni, hogy külön terük, levegőjük, helyük lesz. Ilyenkor van az, hogy rájövünk a gitárhang ott balra szélen nem csak valami pöngetés, hanem ténylegesen egy dallamot hallunk. (A problémát az szokta okozni, ha ezeknek a "háttérdallamoknak" saját idejük, ritmusuk van a fősodorhoz képest. Sokszor hallottam, hogy sosem állnak már össze az egyes hangok egy időben összefüggő, értelmezehető történéssé.)

Na most ez az erősítő mind a hármat tudja és ez annál meglepőbb volt, hogy nem vártam tőle. Mondhatni az előzetes elképzeléseimmel ellentétben.


Az egyetlen kávzi negatív élményem is ezzel kapcsolatos. Prince "One night alone" koncertfelvételét hallgattam, ahol a tömeg lelkesedése valahova középre a hangfalak mögé van keverve. Ezen a koncerten nagyobb blokkokat játszott egyetlen zongorával megtámogatva (nyílván azon is ő játszott). Na most vannak neki híresebb, lassú számai (például Adore), aminek nyílván megörül a női hallgatóság. Ez esetben azonban az egyik hölgy produkált egy közel 2 perces epilepsziaroham gyanús sikoltozást. Hát ezt eddig így, hogy ő ott, nem volt módom hallani. Kedvem lett volna nyakonvágni, hogy maradjon már kussban és eszembe jutottak azok a koncertemlékek, amikor sajnos közvetlen közelről éltem át ilyen mániákusokat. Mégis mi a francnak sikítozza végig teli torokból a kedvenc számát? Na ez, eddig el volt temetve a lemezen, most meg itt bosszant ez a hülye a liba a tömegben.
Ezt lett volna kedvem tenni a sikitozóval
Ez az, amit könnyen meg tudok fogalmazni az erősítő hangjával kapcsolatban. A nehezebb rész, amire a bejegyzés elején utaltam. Heti 4-5 estémet töltöm zenehallgatással, 2-3 órás blokkokat. A többit csak azért nem, mert már szégyenlenék minden nap elvonulni. Húz magához a rendszer. Mindegy milyen hangulatom van, milyen lemezt rakok be abból valami élmény fog kisülni. Próbálgathatnám boncolgatni, hogy ez miből áll össze, de leginkább pont valami egység az, ami ezt okozza.

Tegnap például igen korán feküdtem, mert nagyon fáradt voltam. 8 körül. 11 körül meg megébredtem, aludt mindenki. Gondoltam felmegyek zenét hallgatni (első jel, hogy itt valami nagyon működik). Anima Sound System, majd Tori Amos koncert végén Latinovics verseslemez. Így adták egymás után magukat a lemezek. Ez utóbbi annyira intenzív volt, hogy utána nem lehetett több lemezt berakni. József Attila - Nagyon fáj. És nem volt tovább. Feküdtem utána az ágyamban hajnali 1-kor és úgy éreztem valahol messze jártam, valahonnan most hazajöttem...



Innen hova

A helyzet az, hogy mindezek mellett nem tökéletes a rendszer. Csak éppen nem drámázik ezen sem a hangfal, sem az erősítő. Azért az avatott fülnek elmesélik, hogy ide bizony kellene egy aktív előfok. A hang belső fénye, dinamikája még nem teljes, ezt tudom, majd ez előfok hozza meg. Kicsit több teste is lesz a hangnak. Meg elvileg még jobb lesz a felbontás, bár ezt most nem tudom hova még...Legalábbis eddig ezek a tapasztalataim miben segít egy jó előfok és nagyjából pont itt hallok még potenciált.

De nem álltatom magam, ez az egész valószínűleg akkor fog egy nagyot összekattani, ha a végére érek. Mert hát tulajdonképpen régóta ez a kérdés foglalkoztat engem is: milyen együttélni egy igazán jó rendszerrel. Van olyan, hogy high-end? Az az elhatározásom, hogy végigjárom ezt az utat és megtudom a választ erre a kérdésre. Nyílván a félmegoldások csak félválaszok lennének.

Az Audio Note annyiban szerencsés iránynak tűnik, hogy élvezem azt is, hogy úton vagyok és viszonylag jól kitalálható merre is kellene menni. Hifivegyészeknek, kotyvasztóknak nyílván kevésbé szórakoztató, itt kitaposott ösvények vannak.

Én most elkezdtem az utam az egyik ilyen ösvényen...