2013. december 26., csütörtök

47 Lab Model 4717

Bevallom itt én kerestem magamnak a bajt. Miután tántongó lukat vertem a családi költségvetésbe a CD játszóval még volt pofám szimplán csak úgy elkérni az erősítőt is. Minden vételi szándék nélkül az ünnepekre. A forgalmazó meg nem általkodott odaadni - köszönet még egyszer!

Egyszerűen úgy éreztem muszáj utánajárnom mit kezd a CD a saját erősítőjével - nálam. Ennek az utolsó szónak persze itt igen nagy hangsúlya van. Egyrészt mert a blogon csak arról írok, amit itthon, nálam van módóm hosszabb ideig hallgatni, másrészt mert minden komponens csak annyira tudja magát itt nálam kifutni, amennyire az itteni rendszer ezt megengedi. Na most én igen szeretem a Quad hangfalaim, azt hiszem erről a kapcsolatról kész irodalom van ezen a blogon, de nyílvánvaló, hogy egy ilyen elektronika (akár a Model 5, akár a Shigaraki erősítő, pláne a CD) "elbírna" jobb hangfallal is. Ebből így most annyi fog kiférni, amennyit a Quad enged. Megjegyzem, a változásokat a rendszerben szépen leköveti, itt inkább olyasmi lehet, hogy nem tudják az elektronikák teljesen kifutni magukat.

Az erősítő műszaki bemutatását nem erőltetném, sok helyen - Magyarul is - találni róla leírásokat. Kicsi és funky, legyen ennyi elég :)

A meghallgatás élményeit viszont ez úttal nem tudom másképp érzékeltetni, csak ha hangsúlynak melléteszem a Model 5-öt is. Egyrészt mert annak jól ismerem a hangját, másrészt mert a Shigaraki sokat tanított a Model 5-ről is. Meg aztán lesz még a végén egy ritka kűr is egy másik összehasonlítással. Úgyhogy vágjunk is bele a tesztelős hifi legmélyebb bugyrába, ABC és egyéb tesztek. Audiolife meg biztos sírva fakad, de ez van :)

47 Lab Model 4717 vs. Avantgarde Acoustic Model 5
Nagyon ritka kép a blog életében. Belóg a szerző térde a képbe!
Azt már szinte közhely leírnom, hogy a Shigaraki erősítő sem azt a vonalat képviseli, amit külseje alapján gondolnánk (én már picit sem lepődtem meg), ugyanis filigrán külseje ellenére egy valóságos méregzsák, egy ökölnyi méretű energiabomba. Sőt, az energia talán az egyik legmeghatározóbb szó, ami vele kapcsolatban eszembe jut. Üt, rúg, pumpál, fenyeget, rohan ha kell, nem egy öregúr. Viszont sosem bántó, nincs semmi karcos, éles, bántó a hangjában. Ez így önmagában már igen szórakoztató. De emellé még van egy olyan képessége is, hogy valahogy megtalálja, megragadja a zene lényegét, a fő üzenetét és azt tálalja ezzel a mindenképpen élvezetes hozzállásával. Sok hangszeres, sok énekessel és hanggal operáló művek sem képesek kihozni a sodrából. Szegény Quad már annál inkább kapkodja a fejét időnként. A Model 5 ezzel szemben egy szikárabb hang, megvan benne a hajlamosság arra, hogy felkeményedjen a hangja, bár ez lehet csak azért van, mert a Quad azért érzékenységre nagyon nem egy Avantgarde tölcsér. Viszont cserébe dinamikában többet tud, mint a Shigaraki erősítő. Időnként úgy bukkanak elő a hangok a semmiből, hogy az szó szerint ilyesztő tud lenni. Mondjuk ezt én élvezem, de azt hiszem ezzel a kisebbség vagyok. Továbbá a Model 5-be nincs beleépítve a Shigaraki zenelényegfókuszálófluxuskondenztárora, inkább mindent megpróbál megmutatni. Ez egy nagyon nehéz trükk, mert ebből szokott az lenni, hogy darabjaira, szilánkjaira esik a zene a nagy mutatványban és sosem lesz megint egész belőle. De a Model 5 tudja ezt, nem véletlen nem beugró erősítő ő sem.

Van tehát két erősítő, amik számomra meglehetősen másképp állnak hozzá a zenéléshez, de mindketten igazi zenészek. Én egy kicsit mást vártam, mert hát a Model 5 inspirációja Kimura munkássága volt (konkrétan a Gaincard), azt gondoltam jobban egy ívásúak lesznek. De aztán jó is volt így, többet tapasztaltam azt hiszem így.

Volt azonban számomra még egy nyitott kérdés...

Mega Shark vs. Mecha Shark
(47 Lab Model 4717 vs. K.U.K.A.)
gegenüber ellen versus...jáj!
A K.U.K.A. erősítőm ugye egy kísérlet volt arra, hogy mit tudok otthon kihozni Kimura koncepciójából. Igyekeztem semmit sem változtatni azon, amit tudtam az eredeti kapcsolásról, tehát nem építettem bele csak azért is nagyobb kondikat, pufferfokozatot, csövet az elejére, stb...maradt a minimál. Sőt, közben csak végfok lett belőle, hiszen a Quad CD játszóval annó fölösleges volt a hangerőszabályzó az erősítőbe. Igaz, csak rövid kisérletként használtam úgy. Jelen helyzetben viszont képbe kellett hoznom passzív Heed előfokomat, mert a 47 Lab CD nem rendelkezik szabályozható kimenettel. A kérdés tehát az, mennyit sikerült átmentenem a K.U.K.A. erősítőbe az eredeti koncepcióból?

Hát nem sokat. Van a K.U.K.A-nak egyfajta simasága, ami távolról emlékeztet a Shigaraki-ra, de sehol a méregzsák energiaforrás, se a zenefókuszáló képesség. A Shigaraki-hoz képest maradt egy távolibb, kevésbé hangsúlyos hang, pont a lényeg veszett el. Én továbbra is azt gondolom, hogy azért, amennyiért meg lehet építeni nem rossz dolog, mert legalább nem visít. De - nekem legalábbis - nem sikerült az eredetit megközelítőleg sem replikálni és ugye ez "csak" a Shigaraki, a Gaincard (amit másolni próbáltam, illetve próbál mindenki) gondolom még egyel "arréb" van.

2013. december 14., szombat

47 Lab Model 4716 + 4715

Mint ahogy az már sejthető volt a Shigaraki reklámból, az új CD játszóm a 47 Lab-tól került a szobámba. De tulajdonképpen ez már a történet közepe, kezdhetnénk az elején is...

Elhagyni a logikát...

Azt hiszem a 47 Lab az a márka, amelyről mindenki hallott már, annak ellenére, hogy valójában egy pici cég. A neten böngészve jellemzően két megállapítást lehet találni a készülékeiről: zenei a hangjuk (írják, akik hallották), borzasztóan hatalmas lehuzás (írják mások). Mondjuk ez utóbbi kijelentést valljuk be nem nehéz alátámasztani. Legjobb példa erre a Gaincard erősítőjük, ami egy maréknyi semmi anyagért egy vagyon. (Erről már röviden írtam itt.) Én személy szerint egyszerre vonzódtam a termékek különlegességéhez és ahhoz, hogy mennyire bátran megy szembe a hifi dogmákkal a cég filozófiája. Másrészről - mivel villamosmérnök a végzettségem - úgy éreztem képtelen lennék pénzt adni egy ilyen semmit tartalmazó termékért. Nem is keveset ráadásul. Kiváncsiságból persze én is eljátszottam a koncepcióval (lásd K.U.K.A.).

Hogy akkor mégis hogyan, miért? Valahogy eljött az a pont, hogy ráébredtem a hobbim se nem azért van, hogy túl komolyan vegyem (és mondjuk kilóra mérjek ár/érték tartományt), se nem azért, hogy általam kreált mindenféle koncepciókkal keretekbe szorítsam. Az én kettős hobbimnak (zene/hifi) a hifi része leginkább olyan elemekből áll, hogy:

- szóljon jól
- legyen öröm használni
- legyen öröm ránézni
- legyen öröm birtokolni (és ezzel összekötődik, hogy legyen kicsit különleges a készülék)

Azt hiszem az elsőt úgy általában mindenki felvállalja (az is, akinek tulajdonképpen mindegy ez a faktor), a többi meg nem olyan divatos, dehát ez van. Szólhat például akármilyen jól egy Marantz készülék, nekem nem lesz, mert számomra nem lenne öröm birtokolni (nem elég különleges). Mondjuk persze egy nagy adag szubjektivítás van szinte minden szempontban, mert nekem kifejezetten öröm ránézni a bejegyzés tárgyára, míg másnak egy technikaórán összecsapott tákolmánynak látszik. De hát nekem még valami perverz módon a Quad CD játszója és kedves volt, pedig az tényleg csúnya. Biztos mert egyedi volt :)

Ez nem oly régen tisztult le bennem és ezen felismerések nélkül sose lettem volna képes erre a készülékre pénzt kiadni.

Egyébként további alapelveimet is sikerült megtartanom, amennyiben sikerült egy demo példányhoz hozzájutnom Kürthy Tamás és az Analog Audio segítségével (nyílván ez a készülék így sem belépő árkategória), a cég nemzetközi szinten ismert és nem ezer éves példányt vettem. Check, check, chek.

Elhagyni az iskolapadot...

Magáról a készülékről már Ear is írt itt, a halfnote-on is találhatók utalások róla itt-ott. Röviden összefoglalva van a futómű, annak a tápja, a DAC, meg annak a tápja. Utóbbi három - tényleg pici dobozka -a Shigaraki nevű kerámiaféleségből készült - innen a készülék neve. Ez a kerámia ugyanakkor egy elég tömör, "halott" anyagnak tűnik. Meglehetősen sötéten koppan az anyag, nem cseng-bong.
Transzport és mögötte balra a DAC
Meg a két táp

Ezen felül ezen készülék kapcsán lehet egy érdekeset értekezni az analóg és digitális szűrő nélküli DAC-ról meg hogy miért nem jó a PLL szabályozás vagy a túlmintavételezés (angolul itt). Ugyanakkor nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ha ennek a készüléknek a kapcsolási rajzát adtam volna be a diplomamunkám alapjának nem találtam volna értő fülekre (értsd jó nagy karó). Mivelhogy egy átlag CD játszó D/A átalakítója után jöhetnek olyan elemek, hogy analóg/digitális szűrők, analóg kimeneti fokozat(ok), ezekhez külön, fokozatonként extra stabilizált tápegységek és még lehetne cifrázni. No az itt két ellenállás. Mármint a sztereóra értelmezve. És még ráadásul olyan szinusz jel jön ki belőle, amelyen tisztán látszanak a kvantalási lépcsők. Hát nórmális?

Ráadásul történik itt egy csomó más minden, ami teljesen más síkon zajlik, mint amiket egy villamos mérnök mondjuk erősen fontolóra vesz, ha jó CD játszót akar tervezni. Itt ugyanis igen nagy hangsúly van a rezgéscsillapításon (ezért nem pörög "dobozba zárva" a CD lemez és ezért a Shigaraki, mint anyag használata) na meg egy elv következetes végigvitelén (minimalizmus). Ez a készülék nagyon következetesen és gondosan van megtervezve, csak éppen nem a szélesen elfogadott és elvárt normák szerint.

No de hogy működik a gyakorlatban mindez?

Elhagyni az elvárásokat...

Nem tudom, biztos mások is vannak úgy vele, hogy bizonyos elvárásokkal közelít meg dolgokat. Nem feltétlen racionálisan, inkább csak úgy áthallásosan. Mondjuk a 47 Lab már egyszer eljátszotta velem ezt a fejbekólintósan más vagyok, mint gondolnád játékot, hiszen a Storatos kábelszett filigrán megjelenése ellenére tulajdonképpen egy inkább mély tónusú kábel.

Ezt a tradíciót ez az együttes is folytatja. Volt már nekem olyan D/A átalakítóm, ami ezt az elvet "másolta", az Ethosz Audio Mini DAC. Ez a készülék nem akart sokat, de azt tisztességesen csinálta. A részletek helyett inkább a zene folyamára figyelt. Inkább körvonalazott. Ez a hang ezért bennem egyenlő lett ezzel az elvvel. A Shigaraki-t többször hallottam másnál és máshol - nyílván nem véletlen vettem - de azért más az, amikor otthon "ismerkedhetünk" a hanggal, az együttélés során.

No szóval, ez a lejátszó - ellentétben az Ethosz NOS átalakítójával - fejbekólintósan nagy felbontással rendelkezik. Teljes szólamok, dallamok képesek megjelenni, csak kapkodtam a fejem - hol voltak eddig ezek az infók a lemezen? Szándékosan nem írom, hogy részletek, mert helyenként a zene fő elmei szólalnak meg immár másként, különösen igaz ez a mélytartományra. Ami eddig egy hömpölygés volt, vagy csak energia, annak most már körvonala, tónusa, rétegeltsége lett - és e mellett még az energia is megmaradt. Az első pár napban szinte csak olyan lemezeket (albumokat) tettem fel, melyeket akár 20 éve ismerek és hallgatok. Azaz ezeket a lemezeket nagyon sok rendszeren keresztül hallottam, kezdve a Walkman-ekkel tinédszerkoromban át az összes rendszeren, ami ezen a blogon is olvasható. Úgy éreztem kialakult bennem valami "megértés" ezekkel a lemezekkel kapcsolatban. Mindegyik rendszer egy kicsit másképp mutatta meg őket és úgy gondoltam kívül-belül ismerem őket. De mégsem. Ismeretlen ének szólamok éppúgy bukkantak fel, mint a háttérben megbúvó szinti mágiák, amelyek most már nem csak effektként itt-ott elővillannak, hanem saját dallamukat játsza egyszer csak "itt" voltak. És pontosan ez a másik érdekessége ennek a felbontás növekedésnek, azaz hogy ez a rengeteg információ amit ez a forrás szolgáltat olyan természetességgel jelenik meg, hogy abban semmi műviesség, vagy erőfitogtatás nincs. Egyszerűen csak ott van minden. Koncentrálni, figyelni nem kell csak befogadni.

E mellé párosul ugyanakkor még egy sajátosság, mégpedig hogy óriási csendjei vannak a Shigarakinak. Ezt nem csak a lecsengések/elindulások kezelésére értem, hanem akkor is, amikor éppen minden szól. Egyszerre többet hallok a felbontás miatt és mégis, mintha egy csomó minden eltűnt volna. De nem a zenéből, csak a reprodukcióból. Napokig bogoztam ezt magamban és arra jutottam, hogy a torzítások hiányát hallom. Eddig volt zene meg torzítás, most lett zene több infóval és kevesebb torzítás. Két lépés előre. Azt gondolom ezen torzításoknak egy része valóban mechanikai és nem elektromos eredetű lehetett.

Aztán amit lehetett tudni és tényleg úgy van: dinamika és ritmus hegyekben, az is van. Meg több energia is. Ez az a pont, amivel a Quad hangfalak picit nem tudnak mit kezdeni, mert a közép és felső tartományban tartják az iramot a Shigarakival. Mélyben ugyan megindulnak, mégsem tudják azt az energiát végigkövetni amit feljebb. Ettől a balansz picit elbillent, bár itt még a Model 5-ön is gondolkodom, hogy nem miatta billent-e meg egy kicsit felfele az energiamérleg.

Mindenesetre az elmúlt hetekben majd minden estét zenehallgatással töltöttem, már szabályokat kellett hoznom magamnak, hogy 2 lemez és nem több, mert pihenni is kell. Ja és hinni kell a forgalmazónak. Ha azt mondja hagyd bekapcsolva, akkor nem véletlen mondja. Az első napokban a futóművet kikapcsolatam, de csak az lett a vége, hogy az első 30 percben mindig látványosan javult a hang. Pedig a DAC-ot ki sem tudom kapcsolni.

Jelenleg a transzport tápkábele és a digit összekötő semmi extra, ami tyúkbelet itthon találtam, de természetesen már készülgetnek a 47 Lab kábelek - külön öröm, hogy ez már nem egy nagy összeg.

Hát így...szól a zene. Ja és lemezt most már - megint nem - betesszük, hanem feltesszük :)

2013. december 7., szombat

Elköszönő - Quad 99 CDP

Ez is egy első, eddig még sosem váltam meg egy készülékemtől azért, mert felmondta a szolgálatot - márpedig ebben az esetben sajnos ez a tényállás. Április óta a rendszerben nem változott semmi, csak a lemezek gyarapodtak. Működött a dolog, a hangsúly a zenére terelődött, a hifi mint aktív hobbi meg is szűnt tulajdonképpen, eszköz lett.

A Quad CD pár hónapja már jeleit adta betegeskedésének. Időnként nem olvasta be a lemezeket. Ilyenkor szegényem teljesen összezavarodott, majd szégyenében moccani sem akart semmerre a becsődölt helyzetből - stand by ki/be, lemez ki/be és ennyi, ment a műsor. Mondjuk 50 beolvásból egyszer ha. Aztán ebből egyre több lett, már 20-ból 1. Egyetlen egyszer olyat is csinált, hogy "túlpörgette" a lemezt, azt hittem felszáll a polcról. (Ezt is csak hírtelen stand-by módba váltással tudtam orvosolni.)

Nem volt mit tenni, utánakutattam hol a szakszervíz idehaza és eredeti csomagolásában útnak indítottam a gyógyulás felé. Egyszerűen nem akartam elengedni, végre összeállt a hang és erre ez.

Nem szeretném idézni a szakszervízzel folytatott telefonbeszélgetésem, a lényeg, hogy volt egy postadíjam az ördögnek, gyorsan elhoztattam lejátszót. Ekkor még mindig nem tudtam mi legyen, felvettem a kapcsolatot mindenkivel, akiről úgy gondoltam segíthet...szakik, német szervíz, esetleg kimérem magam mi a gond...aztán beletörődtem. 3 hete húzodott már a dolog, az emeleti szobában le is állítottam a fűtést, de ez így nagyon nehéz volt. A Quad kitűnően látja el a feladatát mint DAC, de az nekem nem az igazi, kell a lemez. Kell egy új CD játszó. (Igen, nem DAC, ócska, régimódi CD játszó).

A Quad-tól tehát csupa jó emlékkel váltam meg. Mint DAC kelt el, talán 2 napig hírdettem, igaz nem is próbáltam valami eszement árat kérni érte. Viszont jó helyre került, ez vígasztal.

Ha nem lett volna gondja fogalmam sincs mikor cseréltem le volna. Nem egy felbontás bajnok lejátszó de zenél, megbocsájtó a rossz felvételekkel és e mellé még sokoldalú is. Hetekig keseregtem raja, hogy ennyi volt.
Utolsó út

2013. december 5., csütörtök

2013. április 28., vasárnap

Múlt, jelen és jövő


= Quad 21L. Mármint a hangfalat illetően és persze nem örökre, de jó időre.


Az elmúlt hetekben egyre több és több óra "került" a Quad-ba, ami bizony el is volt lustulva, mivel előző gazdájánál inkább csak álldogált. Szóval pörögtek a lemezek, megtalálták a helyüket a hangfalak és kicsit ki is simult a hangjuk.

Az első pár nap azt állapítottam meg, hogy a hang jóval kisebb, mint amit a Klonedo+AZ-3 párostól megszokhattam. Leginkább az energiák hiányoztak. Az énekhang a sarokban sincs hozzá képest. Oda a nagy érzékenységgel járó apró hangerőn élvezetes zenehallgatás is. Pozitív oldalon viszont ezzel a hangfallal nem veszik össze a Model 5, nincs búgás, dobozhang. Ugyanakkor időnként picit mégis aggresszív volt a hang, de csak picit. Basszusban viszont meglepő mit tol a Model 5. Sokkal mélyebbre megy a 21L most, mint annó 909-essel. Sőt az energia is több lett. Ami azért is meglepő, mert a Model 5 27W-os, a 909 meg 140W-ot tudott 8 Ohm-ra. 4-re meg 200-at. De ez inkább tonalítás kérdése, mint teljesítmény. A Model 5 egy jóval lineárisabb, neutrálisabb erősítő, mint a 909. Amannak a közepei értek aranyat, alul felül konyult a lendület, de nagyon szerethetően. Érdekes volt, hogy ennek ellenére képes volt a hangkép a Model 5-el nagyobb hangerőn összezavarodni. Gondoltam, na ez már a teljesítményre utal. De aztán mégse, csak túl messze voltak a hangfalak. Fél méterrel közelebb költözve már ilyen probléma nincs. Sőt, most valamivel hangosabban is hallgatom a rendszert, mint az AZ-3-al.

Miután aztán megtalálta minden a helyét és én is "csak" zenét hallgattam a rendszerrel kezdte megszokni a fülem a lefele utat és ma már nincs hiányérzet. Sőt, a finombeállítgatásokkal a Quad megint előhúzta kalapjából az eltűnős trükköt, brutális teret rajzol, teljesen levállik róluk a zene. A pakolgatások során a következőket követtem el:

- Visszakerültek a Galgahang állványra a saját üvegeik (edzettek azok is), arra Daruma és arra megint edzett üveg.
- A márványlapok megint beköltöztek a hangfalak alá (próbáltam alattuk is a Daruma-t, de nem jött be. Megette az erejét)
- Ebben a felállásban jól esik a hangszóróselyem, ha a helyén van. Picit lágyabb talán a hang.
- A hangafak nem pont rám néznek, picit látni a belső oldalukat.


Ezzel a rendszerrel hifizni ugyan nem lehet, viszont fel lehet oldódni a zenében.* Ha akarom hallom hol lehetne jobb, de megtanultam értékelni időközben azt, ami jó. És ez jó. Meg nem egy vagyon, nem nyom agyon a gondolat mennyit áldoztam a hobbimra. Ezért marad most jó ideig ez. Mert persze szeretnék jobbat, sőt! Ettől már csak sokkal jobbat szabad, mert különben csak jobbra-balra lépkednék csomó pénzért.

A sokkal jobb azonban sokkal drágább is, annak meg még nincs itt az ideje. Nem vagyok én se megszállot, se szent őrült, hogy csak erről szóljon az élet. Úgyhogy most hosszútáv kezdődik, remélem kibírom ha majd a célösszeg fele már meglesz és nem költöm el :) Annyit elárulok, hogy több éves etapról van szó...

Szóval félidő következik, pörgesse most más a nagyvilágot! A blogírás amúgy számomra élvezetes dolog lenne, csak éppen nem szeretnék arról írni, hogy teszem azt olvastam egy cikket a neten a kedvenc márkám egy termékéről...sok hozzáadott érték nem lenne benne.

* Oly sokszor elhangzik ez a bizonyos " ez a rendszer zenél, amaz hifizik" klisé. Itt van például én mit értek ez alatt. A következő szám a Magashegyi Underground "Ezer Város" című, csak a neten fellelhető újragondolás lemezéről való. Szándékosan lo-fi, ez itt a koncepció része. Amelyik rendszeren csak a hibákat halljuk és hogy torz, pocsékul szól, az nekem a rossz értelemben vett hifi. Ahol pedig a zenét halljuk, az meg nem.

2013. április 22., hétfő

47 Laboratory Storatos kábleszett

Azaz minden ami a mostani rendszerembe kell. 1 db összekötőkábel, 2 db tápkábel és hangszórókábel. Még mikor a Zu kábeleket próbálgattuk nálam, akkor is jól érezhető volt, hogy legjobb eredményt akkor kaptuk, ha a rendszer elejétől a végéig egy logikát követett. Szóval szinergia a kábelezésben.

A 47 Laboratory kábele több szempontból is megfelelt nekem. Egyrészről nem egy világvége az ára, még egy ilyen teljes szett esetén sem. Másrészt igen jó kritikákat találni róla mindenhol. Harmadrészt meg van annyira különc dolog a maga lehetetlen vékony vezetőivel, hogy muszáj volt kipróbálnom.

A probléma csak az, hogy ezt rajtam kívül még így gondolhatják páran, mert használtam nem lehet találni. Ismerek olyat, akinek van. Már sokkal jobb, Kondo kábelt használ. Mégsem adja el a 47 Lab-ot, mert az árához képest óriás, lehet vele együtt élni ha úgy van a Kondo árnyékában is. Egyszerűen nem éri meg eladni.

Szóval egyik szabályom megszegve újonnan vásároltam. Ehhez el is vándoroltam itthoni felelőhelyére, az Analog Audio főszállására. (Erről az élményről még a bejegyzés végén ejtenék azért pár szót.)

A kábelek maguk az életben egyáltalán nem tűntek törékeny dolognak, sőt elég erős tartásuk van. Az összekötőkábel és a hangfalkábel a 0.4mm-es verzióból készült, a tápkábel 0.6-os szálakból, természetesen védőfölddel.
IC, hangfalkábelek, majd a végén alig látszik már a tápkábel
A kábeleket az Analog Audio-nál készítették elő. A hangfalkábel a minimalizmus keretében semmilyen csatlakozót nem kapott, a csupaszolt kábelvégek kaptak viszont ezüstözött forrasztást. Az összekötőkábelnél és a tápkábelnél szintén az volt a cél, hogy a lehető legkevesebb fém kerüljön a hang útjába, hasonlóan az eredeti műanyagdugós megoldáshoz (ami sajnálatosan igen megdobta volna a kábelek árát). A szerelt csatlakozók ugyan jó minőségű, stabil darabok, de súlyos, fukszos megjelenésre ne számítson senki.
Itt egy kicsit jobban látszódik a tápkábel 
A kábelszálak valós fizikai tulajdonságaival akkor szembesültem, mikor úgy döntöttem kicsit hosszabban blankolom a kábelt, mint ahogy kaptam, hogy ezzel egyből kiváltsam a Quad által használt kis rudacskákat. Lustaságból szikével álltam neki a feladatnak, amibe valami japán fekete pengét vettem, hogy tuti éles legyen. Hát nem csak blankoltam, de vágtam is egyből a kábelt. A szigetelő rész ugyan jól védi a kábelt, de ha azon túljutunk onnan már elég védtelen az a 0.4-es szál. Kábelblankolóval azonban nem volt gond. Most szintén lustaságból simán csak hosszabban van blankolva a kábel és egy kicsit én is megónoztam.

Pont annyi a vezető rész, amennyi a két csatlakozó között látszik.
A kábelek a Quad hangfallal együtt kerültek haza. Barátom megesketett, hogy nem fogom egyből bekötni őket, először csak hallgatom a meglévő gatyamadzagokkal a rendszert a régi-új hangfallal. Mert hogy akkor így hallom majd mit hoz a kábel. Természetesen rögtön bekötöttem az összes kábelt, szórakozzanak ilyen játékokkal a hifisták :) Van-e hang, vagy nincs?

Ilyetén módon persze tényleg nem tudok arról beszámolni, hogy pont a kábelek mit csinálnak. Annyi viszont biztos, hogy vastagságuk (vagy éppen vékonyságuk) ellenére egyáltalán nem vékony a hangjuk. A Model 5-el karöltve olyan mélyre ereszkednek a Quad hangfalak, amire a 909-el és az Excalibur kábellel nem voltak képesek. Tényleg meglepő ebbe belegondolni. Hogy aztán ezen felül mennyiben járul hozzá a hangfalhoz...fogalmam sincs. Mindenesetre sehol nem érzem, hogy szorítanan a cipő, ami benne van a rendszerben az ki is jön ezekkel a kábelekkel. Ettől többet pedig én nem is kérek tőlük. Nem döglött a hang, nem hifizik és ebben a kábelek is benne vannak.

And now something completely different...

Azért pár szó arról az Analog Audio-s látogatásról. Jó három órát volt lehetőségem alapvetően három különféle rendszer és vendéglátóm társaságában eltölteni. Fényképezni nem volt kedvem, az Analog Voice-nál is csak a látogatás végén lőttem szégyenlős egyetlen képet. Valahogy nem illet nekem oda a csattogtatás, képelkedés. 

Némi eszmecsere után lehetőségem nyílt egy 47 Laboratory Shigaraki alapú rendszert meghallgatni, előbb ALR/Jordan, majd a talán a legkisebb FAL hangfalak társaságában. Kábelnek 47 Lab és Tiglon került sorra (azért a Tiglon 3x drágábban tényleg jobb volt, mint a 47 Lab). Nekem innen a FAL neutralításával jobban tetszett, mint az ALR/Jordan álló hangfala, bár könnyen el tudom képzelni, hogy az utóbbi több hallgató tetszését nyerné el. Van tüdejük a Jordan-oknak, az már biztos. A FAL viszont úgy eresztette át magán a zene lényegét, hogy hiányosságai másodlagossá váltak. Tudnék azzal a hanggal élni. 

Ezt követően ráhallgattunk egy Model 5/Duo hangfalpárosra. Itt csak analóg forrás volt, így saját lemezt nem tudtam berakni, de amit hallgattunk (francia szakítós szám) számomra lenyűgöző volt. Végtelen felbontás és könnyedség, dinamikai finomságok hegyekben és látszólag (hallólag) nulla torzítás. Összesen két dolog szól a rendszer ellen. Az ára, meg hogy a legtöbb lakótérben nehézkes lehet két ekkora tölcséres hangfalat lerakni. A hangjába nem hogy nem tudtam belekötni, de egyenesen elvarázsolt. Állat, na.

Eztán jött a "nagy" rendszer. Amit megjegyeztem, hogy volt ott 47 Lab Flatfish és D/A, Kondo integrált erősítő és két hangfal. Mármint a szó szoros értelmében két fal, FAL hangszórókkal. Biztos zavaros, de akkor is valahogy így :) Meg csupa ezüst kábelezés, valami nagyon komoly analóg forrás és minden Darumán pihent. Nem is ez volt a lényeg (úgy is elérhetetlen árkategória a számomra, csillagokat is számolgathanék ennyi errővel, hogy melyik lesz enyém), hanem a hang. Nos, ez a rendszer nagyon komolyan vette amit csinált, nem engedett eltávolodni a zenétől, teljesen bevont. Már-már veszélyes mértékig. A sok szakítós szám után (amit bevallom én kezdtem egy Péterfy Bori számmal) itt kaptam egy depresszívebb számot...hát egy idő után sétálnom kellett a szobában, mert hatni kezdett. Ez meg arra volt jó, hogy megtapasztaljam, ezek a hangFALak (de olcsó szóvicc) mindenhonnan ugyanúgy szólnak. Viszont Prince-től a Strollin legalább akkora pozitív löket volt, mint amennyire letaglozó a világvége szám előtte. Ezzel a rendszerrel már vigyázni kell, mert ez ráncigálja az embert a hangulatok közt ahogy csak akarja. Élmény volt ilyet is hallani...

2013. április 6., szombat

Quad 21L (megint)

Hát ez az, amit még sose csináltam...azaz eddig még sose vásároltam meg újra valamit, amit egyszer már eladtam. Sőt, ebben a minősített esetben nem megint egy 21L-et vettem, hanem pontosan azt, ami nekem volt. Szerencsére még egyben voltak a szálak a hollétét illetően.

Itt és itt írtam róluk többek közt. Az elmúlt hónapokban megtanultam, hogy az a fajta zenei hangzás, amit a Quad rendszerem tudott bizony ritkább dolog, mint gondoltam. Legalábbis mindenképpen sokváltozós történet és rengeteg türelem kell hozzá. Mehettem volna árban az AZ-3-tól felfele is, de nem volt kedvem. Amit ismerek és tetszik az sajnos egyelőre túl messze van (AN-K/Spc például). Ugyanakkor időközben az is egyre világosabb lett, hogy a klasszikus hi-fi értékek egyre kevésbé számítanak nekem. Tán' már nem is fog viszketni, hogy a Quad például nem megy olyan mélyre mint az AZ-3. Hiába, ez a hobbi is egy tanulási folyamat.
Újra itt
Tegnap este kerültek haza, pár órát töltöttem el csak még velük, eddig bíztató. Nagyon várom hosszabb távon mit művelnek a Model 5-el a Quad 909-hez képest. Sőt, már másmilyen szobaakusztika is és hát új kábelezés is van, amiről majd később!

2013. március 23., szombat

100

Ennyiedik bejegyzés
Az aktualítás most éppen az lenne, hogy az AZ-3 már nincs a házban. Meg sem hírdettem. Csak itt írtam arról, hogy irányt kell választanom. Azért ez azt hiszem sokat elmond az Audio Note-ról, mint márkáról. Szó szerint keresik.

Mégsincs kedvem pont elköszönőt írni a 100-ik bejegyzésnek. Minden vég egyben valami újnak a kezdete is és bár hiányzik a Klonedo és az AZ-3 párosának hangja, bizakodva tekintek a jövőbe. Egyébként is, ha a Model 5-öt vették volna meg nagy valószínűséggel az összes magamnak kreált szabályomat szembeköpve megpróbáltam volna elalkudni valahogy Ear-től a Klonedo-t, amivel anyagi nyomorba taszítottam volna magam egy időre. Nem mintha bántam volna, de mégis...

Közben Ear (szinte szó szerint) kezembe nyomott két pici hangfalat, egy pár JPW Sonata-t. Biztos velem van baj, de szerintem ezek jól szólnak. Egyáltalán nem szabadna olyan jól szólniuk, ahogy teszik. Pedig állványom sincs hozzájuk, csak úgy natúr pihennek a az Ikea-án. Ezen aztán elszégyelltem magam és gyorsan alájuk raktam a Darumákat. Csak vakargatom a fejem és nem értem. Illetve, értem, hallom mibe lehetne hifis szempontokból belekötni, de az meg egyre inkább nem érdekel.  Zene van, ritumus van, boogie van, dallam van, hang van. Persze, nincs akkora terjedelme a hangnak, se annyi részlet nincs, se olyan tér (bár az még talán lehetne is, ha állványra tenném).
Nem általlanak zenélni
De aztán ez a bejegyzés még csak nem is ezekről a kis dobozkákról szól, hanem arról az útról, amiről ez a 100 bejegyzés tanúskodik. Előbb-utóbb azért mindenkinek leesik ebben a hobbiban, hogy mi az irány, merre van az arra. Kezdtem már úgy bejegyzést, hogy nem vagyok én hifista és úgy érzem ez a kijelentés egyre aktuálisabb, egyre mélyebben megül bennem. Talán erről szól az is, hogy ezek az apróságok is meg tudnak fogni. Zavarban vagyok velük és magammal is, mert tudnék együtt élni ezekkel a pofátlan olcsón megszerezhető dobozokkal és már nem érezném, hogy bármiből is kimaradok. Persze, elektronikai oldalról erősen meg vannak támogatva, kicsit csalfa a kép. Ettől független most erősen kívülállónak érzem magam ebben a szubkultúrában. Hangosan kellene ciccegnem, mikor hibádzik a hangkép. Nem mozgatja a tüdőm a mélytartomány, időnként elfedik egymást részletek. De valamiért csak a zenét hallom.

Ugyanakkor mégse mindegy milyen rendszer szól, mert amelyik bánt, rámerőlteti magát azt idő múlva kerülöm, mert fáraszt. Amelyik döglött hangú, az mellett meg elalszom. A kivülállóság abban kezdi felütni a fejét, hogy a többet, jobbat kérdéskör foglalkoztat egyre kevésbé. Ezeknek a kicsi dobozoknak a tanulsága számomra az, hogy nem anyagiak kérdése, hogy megéljem és megtaláljam azt, ami számomra ebben a hobbiban fontos. Talán inkább csak arról van szó, hogy ismerjük, tudjuk mit keresünk és lesz az, szinte pénztárcától független. Mert irány és út sok van, de abból csak pár olyan akad, amin szívesen is járunk.

És hogy ezek után hogyan tovább? Váratlan fordulat következik, olyat teszek, amit még nem! Legyen egyelőre még titok, de a szemfülesebb olvasóknak elrejtettem egy kis utalást a jövőre vonatkozóan.

Addis is:

2013. március 17., vasárnap

Más tollával ékeskedni...

Előfok, végfok
Azt, hogy hogyan is került hozzám ez az előfok és végfok nem részletezném, olvasható itt. A lényeg, hogy némi tapasztalatszerző csere-bere keretében egyelőre elköltözött a Model 5 és beköltözött helyette ez a páros*. Hogy mi is ez? Ezt sem ecsetelném sokáig, gazdája ez előbb belinkelt szösszenetben szépen összeszedte már azt is. Fókuszálnék inkább arra mit is működik itt nálam az AZ-3-al a kombó.

Először is, ami az elmúlt pár hét alatt kikristályosodott, hogy nincs az a felvétel, ami rosszul szólna. Helyesbítek: aminek ne jönne át a zenei üzenete. Általában nálam ez úgy van, ha új készülék kerül a rendszerbe jön egy időszak, mikor csak cserélgetem a lemezeket. Amolyan zenei szörfölés, egyik számról asszociálok egy másikra, vagy csak simán eszembe jut: az a felvétel vajon most hogy fog szólni? Nemigen szeretem ezt a pár napot/hetet, mert egyrészt ilyenkor még nagyon pörög bent a kérdőjel (vajon jó vételt csináltam?), másrészt a számonkénti ugrálás nem éppen egy elmélyült zenehallgatás. Hát ez most kimaradt. Amit betettem, az végigment. De ez is amolyan sajátos, sosem tapasztalt módon. Nem ugrott rám a zene (amit én egyébként szeretek), és ami nálam a titka annak, hogy lekösse a figyelmem a zene. Ha csak elprüngyölög a háttérben a zene, akkor hamar unatkozni, vagy gondolkodni kezdem. Szóval itt ilyen nem volt. Észre is vettem, hogy pár szám után elkalandoztak a zenéről a gondolataim. De ahogy csak egy picit a figyelmem a zene felé fordítottam az rögtön "befogadott", behúzott. Ha akarom végig a zenében "maradok", de azt is engedi a rendszer, hogy kicsit visszavonuljak. Ahogy gondolom...nagyon érdekes, hogy ez megint csak minden lemeznél megvan. Ez volt az egyik oka, hogy minden lemez végigment.

A másik - szinte már vicces megfigyelésem az volt, hogy folyamatosan kerestem a hibáját a hangnak, majd mikor lemezről lemezre csak az élmény maradt mentegettem magam, hogy hát persze miért is szólt jól. Közben meg már a legócskább felvételekkel etettem a rendszert. Régi Sziámi lemez (ahol a cintányérnak például olyan hangja van, mintha fél méterről egy bádogvödörbe pisilnénk) - teljesen Sziget hangulata volt. Naná, hát nem volt pénzük széteffektelni a felvételt, biztos azért jó. James Bond filmzenék csokra, az elsők még nagyon régiek és döbbenetesen szóltak. Persze, persze, akkor még egyben játszottak a zenekarok, a szénmikrofon, meg a metró hangosbemondóját megszégyenítő torzítás meg ugye itt nem is lényeg. "Lopott" koncertfelvétel, ami csak magnószalagról maradt meg, onnan került átírásra, keverőpultról szerezve mindenféle mastering nélkül, na ez már konkréten bitang jól szólt. Ok, ez tényleg nincs keverve, nincs is jobb, mint az élő felvétel. A Quimby sorlemezére (Ékszerelmére) már legyintettem, hogy hát persze, azért erre már odafigyeltek, na, nem csoda. És így tovább. Vagy egy hétig próbáltam "szivatni" magammal mindazzal, amit ótvar felvételnek gondoltam, de mindhiába. Aztán raktam be "jobb" felvételeket is, és azok meg hát tényleg piszok jól szóltak.

Szerelem első hallásra
Közben pedig rá se ismertem az AZ-3-ra. Kifordult magából, szárnyakat kapott. Eltűnt minden korábban helyenként erőre kapó nyersesség, dobozhang és csattogás. Egységgé olvadt a hang. A Model 5 kapcsán többször felmerült bennem a gondolat, hogy "túl sok" az AZ-3-nak. Annyi részletet akar leerőltetni a torkán, amivel nem bír az AZ-3. A Klonedo viszont olyan harmónikusan szólítja meg a hangfalat, hogy végül az több felbontást tud eredőben felmutatni, mint a Model 5. Ebből most kéretik nem az leszűrni, hogy a Model 5 rossz erősítő, pusztán arról van szó, hogy a szinergia rengeteget hoz.

Ugyanakkor azt is megemlíteném, hogy a Klonedo nem egy klasszikus (vagy inkább rossz) csöves hang. Nem egy meleg, kerek burok. Sőt, inkább neutrális szikárnak hívnám, ha már. Miközben meg sose bántó. Az életszerű jó szó lenne.

A nagy kérdés persze az, hova is tehetjük magunkban ezt az elő-végfok párost? Mennyiért lehet egy ilyen hangot hazavinni? Attól tartok boltból arcpirítóan drágán. Pusztán a beépített alkatrészek ára is egy kisebb vagyon, ilyen minőségű megépítést sajnos vastagon a hétszámjegyű kategóriában lehet látni.

* Az erősítők mellé érkezett még egy jó kazal Zu kábel is. Nehéz lenne azonban csak róluk írni, mivel nem csereberélgetem őket. Nem tudnám izolálni, mint csinálnak pont a kábelek. Mondjuk annyira nem is érdekel, mert így egyben jó ahogy van ami itt van. Dehogy fogok most nekiállni kábeleket teszegetni. Élvezem amíg itt a Hang.

2013. március 11., hétfő

Csak egy maradhat...

Külön bejegyzést fogok majd róla írni, de most az van, hogy itt van Ear Klonedo-ja valamint a hozzá tartozó előfok és nagyon jó. Piszok jó.

Végleges: az AZ-3 és a Model 5 nem hagyják egymást kifutni. Bármelyik köré lehet egy kitűnő rendszert építeni véleményem szerint, de nem egymással. Egy lehetséges megoldás az AZ-3-al épp kéznél is van, a Model 5-höz meg keresgélni kell, de a két készülék közül a Model 5 szerintem a kevésbé válogatós.

És hogy most mi lesz? A sorsra bízom. A Model 5-öt már meghírdettem, az AZ-3-at megfogom és amelyik marad a köré folytatom rendszerépítést.
Melyik marad, melyik megy?

2013. március 8., péntek

Shhh...

Több szempontból különleges hobbi ez a mienk. Egyrészt nagyon családbarát, hiszen mennyivel jobb, mint ha kocsmába járnánk zenehallgatás helyett. Ezt így konkrétan több hölgytől is hallottam. Ugyanakkor egy-egy jobb készülék ára sokkolólag hathat szebbik felünkre, szélesebb családi körünkre és az átlag media-markt termékeken szocializálódott ismeretségünkre. Mondjuk az átlag bolti darabcucc szorkettes értékéig még lehet és akár érdemes dicsekednünk legújabb szerzeményünk értékével, a felett viszont könnyen értetlenségbe csap át a dolog. "Mit tud ez az erősítő ennyiért?" - szól a kérdés, s közben látjuk, hogy a kérdő fél eközben azt méregeti hol lehet az érintőképes kijelző eldugva az egy tekerőgomb mellé ami a készüléken van. Mi meg mondhatjuk, hogy hát "szól, azt tudja".

De hogy még kényesebb témára tévedjek, a haladó hifista egyben kitünő kreatív könyvelő is. Hobbitársaim között végzett gyors felmérés során a készülékek beszerzési és "otthoni" ára bizony jelentősen el tud térni. Olyan bombavételekről hallottam már, hogy szinte csuklani kezdtem, de hát a családi béke az fontos, csak szeretetből van az egész na. Akire meg nem vonatkozik, ne vegye magára, de jobb, ha tudja, hogy kissebségben van.

Sőt, ha jobban meggondolom karakterisztikusan a következő megállapítások tehetők, amelyek alkalmazása hobbitárshoz való látogatáskor sem ártalmas:

- A hifi úriemberek sportja, tehát árakról nem beszélünk. Nagyságrendileg sem. Kerüljük tehát az olyan kijelentéseket, hogy "nahát, igazán irigylésre méltó ez XY cucc, bárcsak én is a hobbimra tudnám költeni egy használt kocsi árát!"
- A kábeleknek sincs áruk, említésre sem méltók. Van belőle egy csomó a falban is, nem nagy cucc. Csak udvariasságból nézegetjük, meg hogy mennyire hajlik.
- Lehetőség szerint diszkréten hívjuk fel hobbitársunk figyelmét egy új hírdetésre: "Bakker, most csak 153534552-ért van eladó abból a hangfalból, amit kerestél." Lehet tényleg jó vétel, de egy ilyen kijelentés megnehezíti a későbbi kreatív könyvelést.
- Minden ami csöves az elve csak valami régi, olcsó kacat, pláne ha még teteje sincs. Ajánljunk fel egy olcsó bádogost, hátha...

Nekem mondjuk könnyű dolgom van, mivel kevés randább CD játszó van, mint a Quad és a hangfalaimba is csak csóri papírmembránok jutottak :)

2013. március 3., vasárnap

Tapsfogók

Már egy ideje érett bennem, hogy ezt ki nem kerülhetem. Elég a sok teóriából az akusztikát illetően, valamit tenni is kellene végre!
Gyakorlat teszi a mestert
Igaz, nagyban segített lustaságomon, hogy egy hobbitárs kölcsönadott pár általa eszkábált hangelnyelő prototípust és ki tudtam próbálni segítene-e valamit valami hasonló dolog. Kabátbelsőbe varrt közetgyapotról és egy pár szeggel összekalapált könnyű kis faszerkezetről van szó. Négyet kaptam kölcsönbe. 1 pár 10cm-es kőzetgyapottal, a másik kettő pedig 5cm-essel volt ellátva. A csörgő visszhang nem szűnt meg teljesen tőlük, de a csökkent és a hang is határozottan jobb lett. Nekem is kell ilyen! Csak lehetőleg picit több...

Így aztán elment a helyi építési anyag ellátmányozóba kőzetgyapot után érdeklődni. Olyat találtam, hogy 6db 10-cm-es van egy csomagban, nem is sokért. Két bála nem fért be a kocsim hátsó ülésére, meg egyből 12 elnyelőt építeni talán túlzás is lett volna. Így teljesen tudományos alapon úgy döntöttem 6 db elnyelőt fogok építeni.

Második lépésben a párom elment kabátbelsőt venni. Egyrészt meglepő, hogy az eladók tudták, hogy ezt ilyen célra is használják (igen, ilyesmire ezt szokták vinni), másrészt viszont képtelenek voltak kiszámolni mennyi anyag kell 6db 100x60cmx10cm-es téglatest beburkolásához. Így most még csak 5db van meg, a 6-hoz még egyszer meg kell támadni a "rongyboltot".

A kereteket a helyi bútorlapszabászatban vágattam wenge színben, hogy kb. menjen ahhoz a kevés bútorhoz ami már megvan. 100x60x20cm-es kereteket fiam segítségével raktam össze, hadd kötődjön idejekorán a hobbihoz. A 20 cm-es mélység biztosítja a 10cm-es "légrést" a kőzetgyapot mögött, másrészt direkt nem számoltam a keret anyagvastagságával (2x1.8cm). Így a befogó méret nem 100x60cm lett - amekkora a közetgyapot tábla - hanem kicsit keskenyebb, 100cmx56,4cm. Ez azért jó, mert így kellemesen passzentosan lehet berakni a kabátbélésbe rakott közetgyapotot és más rögzítésre nincs is szükség.
Hátulról
Párosan szép az élet
Ez még a 10cm-es prototípus amit kaptam. A tetőteret csillapítja.
Érdekes volt megfigyelni mekkora különbséget jelent a 10cm-es légrés. Elébb készült el a 4 bevarrt közetgyapot mint a keret, így előbb csak magukban ácsorogtak a hangfalak mögött. A csörgő visszhang csökkent már így is, de azért még maradt. Gondoltam sebaj, az irány jó, majd építek többet. Most, hogy keretben vannak, így viszont már tudnom kell mit akarok hallani, hogy egyáltalán felfigyeljek a jelenségre. Job done!
Akusztikai terelők újra...de mi az az erősítő???

2013. február 24., vasárnap

Taps!

Ma körbejártam a szobát hangosan tapsolva. Ez nyílván csak aztán jut eszembe, hogy kimérettem a szobát (és rendben találtatott) . Van egy határozott csengése. Nem erős, de hallható. És akárhol tapsolok, mindenhol ugyanakkora és ugyanolyan. Elhatároztam ezt meg kell szűntetni! Aztán leültem egy laza 3 órát zenét hallgatni, de akkor is...
Ezt nekem, mert eddig ezt nem próbáltam

2013. február 17., vasárnap

"Mert most a szférák zenéje, a szerelmes rész következik..."*

Így a 90-ik bejegyzésen túl úgy gondoltam ideje megvallanom, hogy én igazából nem vagyok "hifista". Ezt a hobbit inkább eszközként használom a zene megéléséhez és ebből aztán sok minden következik. Például az is milyen hangot/termékeket keresek. A klasszikus hifi paraméterek csak egy pontig érdekelnek, a lényeg inkább az, hogy ne legyen zavaró hangú a rendszer és egységes legyen a hangja (ezt nem is olyan könnyű hozni!).  Ha ez megvan mint alap, akkor már sokkal inkább az érdekel mennyire meséli a zenét a rendszer. Mivel a zenét magát is érzelmi alapon élem meg, ezért nagyon fontos, hogy a rendszer képes legyen ilyen szinten is kommunikálni. Na ez még nehezebb trükk, pláne, hogy mindenféle kacat lemezeim vannak amiket szeretnék is élvezni és nem a hibáit hallgatni. Kezd bonyás lenni a dolog, igaz?

De nem is igazán erről szerettem volna most bejegyzést írni, inkább ennek az egész hobbinak a gyújtópontjáról: a zenéről és a kapcsolatomról a zenével. Személyes dolog ez, éppen ezért (is) nem írok amúgy zenékről. Az már túl intim lenne számomra.

Szóval legelső emlékeim egész kicsi koromban a magnó melletti elavásig nyúlnak vissza. Még édesanyámmal aldutam egy szobában, oly régen volt. Ő tett be mindenféle zenéket, Tanita Tikaram-ra konkrétan emlékszem, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy sötét volt és zene. Egyfajta esti szokás lett. Ez a mai napig elkísér. Este 9 előtt általában nem hallgatok zenét, nem is tudnék. Addig zajlik a családi élet, mindig van tennivaló. De belül is így kívánom.

Aztán nem tudom...bátyám mindig hallgatot valamit, de tényleg nem tudom miket. Jean Micheal Jarre volt, meg Sade is. Ilyesmik. Volt, hogy egy szoba falán keresztül hallgatam amit ő a szomszédban és kopogtam neki, ha hamar abbahagyta. Volt valami randa narancssárga műanyag lemezjátszója.

Általános iskola végén az MTV korszakkal érkezett meg az első "saját" zeném. Teljesen érthető okokból találtam rá első kedvencemre a tinédzserkor hajnalán: Prince - Gett Off. Na, aki látta esetleg ennek a számnak a klippjét, az tudja hogy elment volna a Pro7-en este erotikus filmnek. (Sajna nem tudom youtube-ról linkelni, mert a művész úr folyamatosan törölteti onnan minden zenéjét).
Na, ők ketten szerepeltek a klippben, ennél jellemzően kevesebb ruhában.
Nekem mindenre elég indok volt.
Nyílván ennyi elég is egy fejlődő szervezetnek, hogy ráismerjen az értékre :) A meglepetés akkor jött, mikor megvettem életem első kazettáját, a Diamonds and Pearls albumot. Emlékszem 600 Ft-ba került és ezzel egyben a legdrágább volt. Jackson és Madonna kiadványai is csak 580-ba fájtak. Ennek az árnak aztán nagyon fontos szerepe lett, az album ugyanis egyáltalán nem tetszett. Fogalmam se volt ki is ez a Prince és mit várhatok tőle. Gondoltam kapok még több olyan számot, mint a Gett Off. Nagyon nem így lett, de hát olyan sokba volt az a kazetta...Ráadásul csak az az egy volt, hát hallgatni kellett (nyílván valami vacak pár száz forintos walkman-en). És lassan elkezdtek azok a számok is tetszeni, amik addig nem. Végül egyenesen azok lettek a kedvencek (Insatiable például), amiket ki sem állhattam első hallásra. Ezeket még ma is igen szeretem, szemben a Gett Off-al, amit nemigen hallgatok. Ezzel helyből és egyből megkaptam azt a leckét, hogy vannak zenék/zenészek akiknek időt kell adni, különben sok igazán jó zenétől fosztjuk meg magunkat. Ez a felfedezés (mármint Prince), aztán az én kis "dolgom" lett, rajtam kívül senki nem hallgatta (leginkább csak b@zizta) és a 2007-es Londoni koncertig szinte egy kezemen meg tudtam számolni azokat, akik egyáltalán elviselték a zenéjét. Egyre mélyebre kerültem a zenéjében. Tudni kell róla, hogy nagyon "termékeny" zenész és sokáig szinte minden lemeze más stílusban készült mint az előző. Vegyítette a pop/funk/rock/jazz/blues és ki tudja még milyen zenéket. Egyfajta vákuumba kerültem vele. Szó szerint évekig tartott, mire végigjártam és megismertem főbb kiadványait. Még nekem is, aki alapvetően szerettem a zenéjét sokszor kellett nekifutnom egy-két lemezének, hogy "megérkezzen". Így aztán sok minden elmasírozott mellettem, ami fiatalkorom, a korosztályom zenéje volt.

A hifi iránti igényemet is Prince rakta le. A 90-es években sokkal több zenét szeretett volna kiadni, mint megtehette volna. A kiadó korlátozta évi 1 lemezre. Ebből aztán az lett, hogy egyre sűrűbb, egyre több rétegen zajló zenét vett fel (mondjuk a Lovesexy-vel kezdődően). Így mikor hozzájutottam bátyám sokkal jobb walkman-jéhez, bizony döbbenten tapasztaltam, hogy mennyi minden van a felvételen, amit korábban nem hallottam. Szokása volt az egyszerűbb, fülbemászóbb ritmusokat mélyen eltemetni a mixben, ami így inkább csak tudatt alatt hatott talán, nem tudom. De olyat is gyakran csinált, hogy egy-egy érdekes dallamot csak egyszer vett elő, mondjuk épp a szám végén. Olyat, amiből mások slágert gyártottak volna. Szóval kellett a minőség is, ami akkoriban egyre jobb sétálómagnókban és Sony Fontopia fülhallgatókban merült ki. Itt aztán be is fejezném taglalni Prince zenéjével kapcsolatos dolgaimat, mert sose lenne vége. Mai napig nagyra értékelem, 60-nál több kiadványom van tőle.

Az egyeduralmat aztán a főiskola elején Tori Amos törte meg. Bizonyos tekinteben szöges ellentéte volt Prince-nek (talán azért is, mert nő). Zenéje helyenként teljesen spontánnak tűnt és messze nem volt olyan bonyolult és elvont mint amit megszoktam, de nagyon emberi és női volt. Tori sokat beszélt a koncerteken és ez a közvetlenség ott volt a stúdió lemezein is. Mindenkori kedvencem tőle a "Boys for Pelé", amit megint csak meglepetés volt, mivel a Professiona Widow remix-e miatt vettem meg, amit akkoriban szénné játszott az MTV. Ismételten egészen más zene volt a lemezem, mint amire számítottam, de ez is betalált.
Valami egészen más volt, mint bármi addig...
Ő alapozta meg a szeretetem az alternatív zenék felé és neki is nagyon sok lemezét beszereztem. Aztán jöttek a főiskola budapesti évei és a város zenéje, a Depeche Mode. A mai napig emlékszem azokra az estékre, amikor hétvégén fentmaradtam a kollégiumban és este az ablakban ülve hallgattam a Music for the Masses-t a város fényeit nézve. A Depeche hozta be azt a keserédes melankóniát a zenei életembe, ami mai is mindenféle formákban fontos része a gyűjteményemnek. Első lemezem tőlük az Ultra volt, ami (gondolom ezért) mai napig a kedvencem.
Populáris zene, amit mégis mindenki rétegzenének él meg.
Ha jól meggondolom ezekben a fő irányzatokból kibogozható majd minden zeném ami van. Néha persze nagyobb elhajlásokkal. Laurie Anderson például nyílván nem köthető egyből hozzájuk, de hogy csak a magyarokat említsem példának a Tereskova lemezemen visszaköszön Tori szemtelensége egy kicsit megfűszerezve. Az Air alapjai ott vannak a szintetizátoros zenében, a Jamiroquai balról köszön Prince-nek, hogy Beck-ről ne is beszéljek. Bowie például kicsit kilóg, de őt még nem is tudtam teljesen befogadni, próbálkozom vele. Vannak persze a koromból akadó furcsaságok, hogy mondjuk egy Massive Attack remix-ből találtam vissza a Doors-ra ami szintén nagy kedvencem lett.

Nincs amúgy sok lemezem, nemrég katalogizáltam őket, filmzenékkel de klasszikus zene nélkül 338 kiadványom van. Ezek között vannak 6 lemezes dobozok is, de rengeteg pár számos kislemez is. Prince, Tori és Depeche esetében a kislemezeket is gyűjtöttem, akár japán kiadásokat, lényeg a B-oldalas dalak megszerzése volt. Jellemző, hogy ha egy művész/zenekar megtetszik, akkor beszerzem majd az egész diszkográfiáját. Most éppen a Moby, Faithless vonal épül nagy tempóban. Azt hiszem talán egy sincs közöttük, ami audiofil felvételnek mondható. Amin én is meglepődtem, hogy tavaly 72 lemezt vettem és idén is már 20 fölött vagyok, pedig még csak február van.

Az úgy nezvezett "komolyzenét" illetően nagyon az elején vagyok a történetnek, de nem is siettetem. Majd megjön az is. Orosz romantika, pár alapmű, 10-20 lemez.

Szóval így. Nincs Jazz at the Pawnshop, se Diana Krall, meg ilyenek. Ennek tükrében tessék értelmezni mindazt, amit itt írkálok. (A bejegyzés írása alatt a The Weeknd: Triology 1-es és 3-as mixtape-ja szólt.)

*Idézet Müller Péter Sziámi "Halandzsa" című számából.

2013. február 10., vasárnap

Carboncopy@Analog Voice

Harmadik (és egyben lezáró lépésként) ezúttal arra voltam kíváncsi hogyan érzi magát az AZ-3 "otthon". Vajon mennyire illeszkedik a nálam kikevert mix (Quad/AA/AN) hangzása ahhoz, amerre a hangfal szeretne menni?

Ezt a legegyszerűbben úgy tudtam kideríteni, hogy "hazavittem" az AZ-3-at. És ha már a hangfal befért az autóba, elfért a Model 5 is.

Azt előre bocsájtanám, hogy képekkel kevésbé lesz színesítve ez a bejegyzés, mert csak az utolsó pillanatban kapcsoltam, hogy fényképezni is lehetne. Aki járt már az Analog Voice-nál azt tudja, hogy két rendszer van feállítva egy szobában. Az egyik falon egy "kisebb" rendszer, majd a mellette lévőn egy jóval komolyabb. A szoba teljesen átlagosank mondható, egyáltalán semmi extra akusztikai megoldást nem találtam.

Mi alapvetően a kicsi rendszerrel kezdünk játszani, ami egy OTO Phono SE erősítő és egy K/SPe hangfal köré épült kiegészítve egy TT Two Deluxe/IQ3 lemezjátszóval és ha emlékem nem csal egy CD 2.1x-el. Külön szimpatikus volt, hogy nem voltak "titokban" milliós kábelek bekötve, egy mezei AN-D szolgált hangfalkábelnek. Elsőnek nem is bontottuk meg a rendszert, hanem ide dobáltunk be lemezeket. Én némi felvezetés után rátértem az Amorf Ördögök Tündérdomb című szerzeményére. Nálam például problémás ez a szám, bizonyos szintetizátor hangok csúnyán kontrollt vesztenek. Az rögtön egyértelmű lett, hogy abban a szobában az OTO/K páros semmi ilyen csúnyaságot nem csinált. Zenét viszont annál inkább. Döbbenetes szólnak ezek a kis semmi kinézetű dobozok! Külalak alapján kéretik nem ítélni. Hifizni nem fog, csimm-bumm itt nincs. Zene van. Meg nagyon megfogott, pontos hangzás a sterilítás legkisebb jele nélkül. Véleményem szerint a legócskább visítozó lemezeinket és élvezettel lehetne vele hallgatni, ráadásul úgy, hogy a zenéről nem maradunk le. Azt hiszem ez az, amikor a hifi nem áll a zene útjába. Nem is nagyon akaródzott az AZ-3-at bekötni.
Egyébként és nem mellesleg gyönyörű
De hát aztán ha már elcipeltük az AZ-3-at hát átkötöttük. Itt megállnék egy pillanatra, mert a nap végére letisztult bennem egy dolog a hallotakkal kapcsolatban. Mégpedig az, hogy az ilyen gyorstalpaló esetén, ahol  egy délelőtt alatt az AZ sorozattól el lehet jutni a nem éppen alap kiszereltségű AN-E hangfalig könnyen zárójelbe tehet mindent a legjobb rendszert kivéve. Hiszen egyre jobb és jobb hang hallható (nem kell magyarázni a különbségeket), könnyen mondhatnánk, hogy az előző szint bizony kevés. De ez így csak a gyors élmény és nem a teljes igazság. Mert az a K hangfal, ami előbb még lenyűgöző volt nem lett rosszabb attól, hogy meghallgattuk az AN-E-t. Csak éppen a referencia került máshova. Némi idővel azonban "visszatalál" a fül és helyére kerülnek a dolgok. Nem csak a hegy csúcsán van élet. Ezt kell megérteni az AZ-3-al kapcsolatban is a K után. Egyértleműbben egy "olcsóbb" hangot hallottunk. Messze nem volt olyan pontos, mint a K. Több volt alul és felül is a hang, ami akkor számomra csak feleslegnek tűnt. De csak azért, mert a K előtte megmutatta, hogy nem ezen áll, vagy bukik. Mindenesetre egy pici visszaköszönt az otthon ismert kiabálásból, bár messze nem annyira, mint otthon.

Később aztán bekötöttük a Model 5-öt is. Az AZ-3-al bizony az OTO SE jobb páros, ezen nincs vita. Valóban nem tudja az Avantgarde-al kifutni magát a hangfal. Ami számomra meglepő volt, hogy a K-val viszont mennyivel jobban együtműködött a Model 5.
Kicsit látszik a K rendszer, a háttérből befenyeget az E is,
de a kép csúcspontja kétségkelen a pokróc az AZ alatt
Ennyi körbejárás után most már a következőket merem kijelenteni:
- A Model 5 nem ideális pár az AZ-3-al, helyesebben fogalmazva házon belül jobb hangot lehet csinálni vele
- Ami hangzásbeli probléma nálam van, csak részben tudható be ennek. Másik része viszont továbbra is akusztika. (Akkorát azért nem hibázott a Model 5 az AZ-3-al ott, mint itthon)

Hogy most hova tovább? A legegyszerűbb megoldás lenne valamelyik komponens cseréje, de mielőtt ilyenre szánnám el magam kicsit tovább fogok foglalkozni az akusztikával. (Tulajdonképpen már foglalkoztam is, hosszú ez a hétvége :)

És most valami teljesen más...

Mert azért meghallgattuk persze a "nagy" rendszert is. Direkt nem írtam össze mi minden volt benne, kár is lenne lajstromba venni, számomra elérhetetlen. Inkább hagytam hadd szóljon. Az élményről röviden annyit, hogy szerencsétlen Tündérdombot kb. 6x-ra raktuk fel aznap. Már kezdett elegem lenni belőle, hiába szeretem. Ezen a rendszeren végig lúdbőrőztem a számot. A megszólalás alapjaitól kezdve másról szólt mint a hifi rendszerek, bár azok minden attribútumával rendelkezik. Egészen elképesztő volt. Nem próbálnám meg most pár szóban leírni, úgyse megy. El kell menni meghallgatni...

2013. február 1., péntek

Hivox@Carboncopy

Mint az egy korábbi bejegyzésemben előrevetítettem megpróbálom több oldalról körbejárni a mostani rendszeremet.

Második lépésként a szobaakusztikát vettem kicsit jobban gorcső alá - méghozzá objektív módon. Ehhez segítségül hívtam a Hivox-ot. A cég fő motivátora és tulajdonosa szívesen foglalkozik ezzel a témával, önzetlenül is sokakat segítve.

A cél tehát egy akusztikai mérés volt, kíváncsi voltam találunk-e valami anomáliát. Az előző bejegyzésben mutatott felálláshoz képest már megint kicsit másként álltak a hangfalak. Távolabbra kerültek, de továbbra is alkalmaztam azt az ötletet, hogy szőnyegen álljanak. (A közelebb felállított hangfalak energikusabban szóltak, széljelebb téve viszont több tér jutott a hangoknak kibontakozni. Ízlések és pofonok). A gyerekeknek is napi szokás feljönni 5-10 percet táncolgatni, szóval elkerültek a földről az elektronikák. A Galgahang állványt használtam fel kicsit szokatlan módon, mivel saját üveglapjait nem vettem igénybe. Az állvány keretére először tettem kicsi gumi műszerlábakat, arra jött a márványlap amit annó a hangfalak alá készítettem, erre a Daruma és végül az edzett üveg. Így nem csörömpöl. Szóval ebből a felállásból indultunk a méréssel. Ez abból állt, hogy laptop-on keresztül rózsaszín zajjal vezéreltük meg a rendszert, majd közeltéri és távolabbi (a hallgató pozícióban történő) méréseket végeztünk.

A tevékenység rendkívül egyszerű és nagyon szemléletes. Főleg, mikor a hallgató pozícióból zajlik a mérés és közben finomállítgatjuk/forgatjuk a hangfalat hiszen valós időben látjuk a számítógép képernyőjén, hogy hogyan változik a rendszer átviteli görbéje. Ugyanakkor sokat első körben nem is tudtunk állítani, hiszen az eredmény egyáltalán nem volt rossz. A közeltéri mérések pedig kifejezetten kiegyenlített átvitelt mutattak. Persze ehhez kellett némi magyarázat is, mert nem szakember számára egy ilyen görbe nem sokat mond:
sárga: hallgató pozíció, világos kék: közeltéri mérés, sötétkék: hátsó tölcsérkijárat
Én leginkább jó nagy egyenletlenséget láttam benne, de megnyugtattak, hogy ez a görbe bizony egy tisztességes átvitelt mutat. A sárga görbén a 80-100Hz körüli kiugrás a szoba, de az sem vészes.

Miután ezt így jól megállapítottuk leültünk kicsit zenét hallgatni, ahol sor került arra is, hogy rámutassak arra, ami nekem a fejfájást okozza aktuálisan. Ehhez azonban két dolgot is meg kell jegyezni: először is, nagyon ráált már a fülem erre a nyavalyára, úgy tűnt sokkal érzékenyebb vagyok erre, mint aki először hallja. (Most, most, most volt! Az a hang, na...elindítom mégegyszer, eleje fele lesz...). Mondjuk úgy, rá kellett mutatnom a dologra, hogy egyértelmű legyen, nem ugrott rá a hallgatóságra a jelenség. Másodszor pedig: mostanság rákattantam az Amorf Ördögök lemezekre, főleg hogy sikerült beszerezni a Molylepke Minibárt és a Cellux Szimfóniákat is. Ezek amolyan...nem is tudom milyen zene, én szeretem, de hogy nem audiofil felvétel az tuti. Egyébként nincs is tán nekem olyanom és el is várom, hogy a rendszerem minden lemezzel megszólaljon. Ugyanakkor talán mégis kicsit csapda egy ilyen nem éppen referencia felvételhez belőlni a rendszert.

Lényeg a lényeg, a probléma megtalálása után három apróságot vittünk még végbe. Először a közvetlen a hangfalak mögött lévő könyvesdobozokat egy sorral magasabbra építettük és kicsit előrébb húztuk, hogy elférjen a plusz sor (kb. ilyen magas lesz majd akkor is, ha nem papírdobozok lesznek a bútorok). Aztán az eredetileg műszobasarok bútorlapjaimat beraktuk hangterelőknek az oldalfalakra az elsődleges reflexiós ponthoz. (Az mi? Zenehallgató székből amikor az oldalfalmentén tükörből látszik a magassugrázó, na az.) Illetve előrébb húztuk a bordó szőnyeget, hogy a két hangfal között se legyen csupasz padló. Valahogy így:
Terelnek a terelők
Még egy sor könyv.
Ez hallhatóan hozott a konyhára, csillapodott a rendszer kicsit harsány hangja. Összegezve érdekes tapasztalat volt és kiderült, hogy ebben a felállásban így nincs jelentős probléma már most sem az akusztikával. A tetőtér csúcsát érdemes lehet csillapítani, de nagy befolyása a hangra nem lesz. A közeltéri mérések azt is megmutatták, hogy mindkét hangszóró (magas és mélyközép is) igen jó minőségű és a váltó sem rondít bele a képbe. Ha valami zavaró marad még most a hangban (és ehhez még azért le kell ülnöm pár lemezhez), akkor az sokkal inkább rendszerszinergia kérdése lesz...az ítélet mindenestre most még várat magára, mert az élmény még nagyon friss (pár órája volt a mérés).

2013. január 27., vasárnap

A bajnok

Egy ideje már kikívánkozik belőlem ez a bejegyzés, hogy egyértelműsítsem azt, ami a talán azért átsejlik ezen blog sorain keresztül is. Némileg, hogy a hifi nekem kevésbé hobbi mint a zenehallgatás és  bizony sok szempontból az út elején járok, mert nem is pont ezen az úton sietek valamerre.

A blog-ot is leginkább csak magamnak kezdtem írni, tulajdonképpen jóval régebben, mint az itt megtalálható legrégebbi, 2009 áprilisi bejegyezés. Csak akkor még a freemail (vagy mi) szolgáltatónál írtam. Borzasztóan kezelhetetlen volt a felülete, abba is maradt. Az ott megírt tartalmakat másoltam át aztán hosszabb szünet után erre a helyre, majd folytattam az írkálást.

Akkoriban azonban a blog még inkább személyes műfaj volt, ma már inkább szervesebb része a közéleti médiának is. Éppen ezért érzem szükségét, hogy nyílvánvalóvá tegyem, én inkább csak ismerkedem ezzel a hobbival és ami itt megjelenik ennek az utazásnak a lenyomata. (Tessék csak belegondolni mit küzdök ezzel az AZ-3-al). Szóval ha valaki olvassa a blogot, kérem így tegye ezt. Mivel ez a bejegyzés nem lesz mindig a legelső lapon ezt az üznetet némileg elrejtettem a blog átírt új alcímében is: egy kezdő hifista kalandja. Mondjuk nem tetszik, majd átírom, ha jut eszembe jobb.
Na itt nem tartok
Végezetül pedig a helyzethez némi erőszakkal kapcsolható Müller Péter Sziámi dalszöveg...

A bajnok mit tehetett?
A bajnak elébe ment
Pedig a zsebében nem is volt más,
Csak a mágia
Csak a mágia képes...
A mágia mindenre képes!
A képes Mágia Zsebenciklopédia

Na és voltak nála még varázsigék
És hókuszpókuszok
Előtte próbák, amiket ki kell majd állnia
A fejében meg egy emlék
Arról, hogy mi volt még nemrég
Meg egy elképzelés, hogy mivé kell válnia
Nézd őt, a bajnokot, nézd meg őt
Az abszolút elszánt kezdőt!
Csak azt lesi mindig és mindenütt
Hogy te mikor leszel már felnőtt

Megszállottság a szívében
A kezében ezüstkard
Meg egy pár hamubasült hatás
Miket a tarsolyában tart
Tartogatja őket az esetre
Ha nagyon neki lenne keseredve
Vagy, hogyha elérhetetlenül
Messzinek tűnne a part
Nézd őt, a bajnokot, nézd meg őt
Az abszolút elszánt kezdőt!
Csak azt lesi mindig és mindenütt
Hogy te mikor leszel már felnőtt

A sárkányokkal nem is lett baj
A fejeiket hullatták sorba
A forgatóköny szerint az összeset
A körülöttük izzó porba
De aztán meglátott téged
Rájött, hogy téved
Te egy vizuális szirén vagy
Túlságosan vonzó, kikerülhetetlen
Látvány, de az árad, az nagy
- Te volnál hát az igazság?
- Mondhatom, szép kis igazság!
- Te volnál hát a jutalom?
- Mondhatom, szép kis jutalom!
Megvakultam! Páncélom vakított el
Százezer ragyogó pikkely

Halfnote@Carboncopy

Az előző bejegyzés gondolatmenetét követve először annak kívántam utánajárni, vajon milyen a beállás nálam? Egyáltalán abba az irányba mutat nálam a hang, amerre a termékek mutatnak?

Egy gyakorlotabb fület szerettem volna megnyerni a próbához, aki ismeri azt a hangot, amit a rendszerem hozhat. Az én tágabb ismeretségi körömben erre a legmegfelelőbb a Halfnote oszlopos tagja, az oldalon is használt kódneveknél maradva: revox.
De miért is éppen pont ő? Nos, a termékeket illetően ugyanazt a CD játszót használja mint én, sőt az erősítő is majdnem ugyan az, csak éppen nála az 5+ verziója van a Model 5-nek. (Több más erősítő mellett.) A hasonlóságok aztán persze itt véget is érnek, de korábban évekig élt AZ-2-essel.

Ami azonban ennél is fontosabb, az az emlék, amit annó a Konus Essence installja jelent. Fültanúja lehettem hogyan állította be a hangfalat a szobámban. Semmi "mágia", ködösítés nem volt a dologban, csak a szokványos tologatás, hallgatózás, de ami közben előbújt abból a hangfalból azt mai napig fel tudom idézni. Pedig 10 éve volt idestova. Mindenkinek, aki akkor ott volt (közeli barátom, feleségem), egyértelmű volt mikor érkezett meg a Hang. Ekkor a hangfal majdnem a pici albérleti szoba közepén állt (szemben a gyártó ajánlásával, miszerint szereti a fal közelségét), nem lehetett több, mint másfél méter köztük és piszok jól szólt. De vajon mennyi próbálkozás után jutottam volna akkor el ehhez a beálláshoz? Talán sose. És ezzel együtt azt a hangot se hallottam volna sose. Itt most nem elsősorban tonális különbségekről beszélek a beállítás alatt (persze, az is van), hanem hogy mikor kezd el kommunikálni, üzenni a rendszer. Mindenesetre hogy egyértelműen és egyszerre hallottuk mikor "kattan össze" a rendszer nekem azt jelentette hasonló a megítélésünk azt illetően mi a jó hang. Ez talán a legfontosabb. Meg hát nem mellesleg rengeteg rendszert hallott már a legkülönfélébb helyeken/szobákban.

A megérkezést követően hamar a rendszerre vetettük magunkat. Ránézésre véleménye szerint is megfelelően lett felállítva a rendszer, az első hangot követően azoban sűrűsödni kezdett a csend. Véleménye sem szerint stimmelt valami, illetve alig stimmelt egyáltalán valami. Fel-le ugrált a székből, igazgatta a hangfalat de nem adta magát a megoldás. Mivel emberünk készült a találkozóra házi kincsestárából előkerült egy-két kábel, hátha majd az...Mind a CD játszó, mind az erősítő kapott egy Kondo KSL SPc tápkábelt, összekötőnek pedig a KSL-Vc ugrott be. Ugyan javult a hang, de a rendszer problémáit nem kompenzálta (most éppen az a felállás volt, ahol terelőkkel viszonylag közel álltak a hangfalak). Aztán gyanússá váltak a Darumá-im, mivel nincsen rajtuk Final matrica. Mivel az is volt kéznél, gyorsan cseréltünk azt is biztosan eredetire. Bár később arra jutottunk az enyémek is igen nagy valószínűséggel eredetiek. Viszont fordítva használtam őket. Azaz a "pogácsa" azon részét tettem alulra, amelyikben ki van alakítva a kis gödör a golyónak. Kétségtelen, hogy úgy egyszerűbb beállítani.

Aztán az én darumáim bekerültek a hangfalak alá. Itt értünk el oda, hogy a sok kis apróság kezdte kiszedni az időnként, csak bizonyos frekvenciáknál megjelenő kontrollvesztést a rendszerből. Nekem ez már majdnem a siker volt, de azért a Hang nem jött meg és ha már ott voltunk miért ne lettünk volna őszinték egymáshoz: ez még nem az.

Hát akkor rakjuk át az egészet a rövid falra. Először udvariasan, de határozottan tiltakozni kezdtem. Magyaráztam, hogy már próbáltam és katasztrofális, aztán meg úgy gondoltam végül is miért ne. Mit veszthetünk?

A Ikea CD polcot nem telepítettük át (amúgy is gyanús lett az is). Némi kreatívkodás után a szőnyegre kerültek a korábban a Quad hangfalak alá használt kis márványlapok, azokra a Darumák (immáron helyesen összerakva), edzett üveg lap és arra a készülék. Kábelnek előkerült egy sárga AN-B is (vicces egy gyártó, na), illetve egy KSL-SPc-ből készült kábel is kerekedett a gyári KSL-VC mellé.
A hangfalakból kikerültek a tüskék és szintén a szőnyegen végezték. Végül pedig a bútorlap terelők következtek. Ez sem volt az igazi, de attól sokkal jobban szólt, mint amit megszavaztam volna a felállásnak, hiszen majdnem ugyan ezt én is felraktam így. Illetve nálam akkor - mivel csak gyors próbának gondoltam a beállást - simán csak a földön voltak az elektronikák, tüskén a hangfalak és ettől jóval messzebb voltak egymástól. Némi hallgatózás után megállapítottuk, hogy energia végre lett rendesen, de van még mindig kis búgásszerűség a hangban. Gyanakodtunk a terelőkre, úgyhogy kikerültek a rendszerből. Egész jó. Némi tologatás, mm-ekkel játszás és szépen letisztult a hang, ami leginkább abban volt mérhető, hogy komplex-ebb zenéket is bírt végre nagyobb hangerő mellett a rendszer. Kb. ez lett a vége:
Hozzá kell tenni, hogy az igazi Hang nem tudott megjönni. Még ez sem az. Nekem egy új AZ-3-am van, ami úgy tűnik alapvetően (igazából nem vagyok ezen meglepődve) csöves erősítőkhöz lett hangolva. Talán jobban, mint a régebbi szériák. Kicsit talán sok is neki az információ, amit a Model 5 odatol neki. Nem tudtam még sokat hallgatni ezt a felállást, de így egy újabb hangzást kaptam a korábbiak mellé, így most sokkal több energiával bír a megszólalás.

És most valami teljesen más...

A hajnalban hajló estének azonban itt nem lett vége, mert előkerült egy pici dobozkából két még kisebb a hangfal: a 47 Lab Lens. Igazából csak játék volt a dolog, hiszen állvány sem volt hozzá kéznél, de némi hangolgatás után bizony meglepő hangot produkált ez a kis törpe.
csak az íze kedvéért
Először leginkább énekhangok terén, ott valami félelmetes nyíltságot és erőt mutatott és nem is kis hangerőn. Teljesen doboztalan hangja van. Aztán meg olyan teret rajzol, hogy azon már helyenként csak nevetni lehetett. Dobtam rá Anima Sound System-et is, halljuk hogy vérzik el, de nem. Nyílván korlátos volt a mélyátvitel, de messze nem annyira, mint a méretei sugallnák. Annál sokkal többet tud. És darálja a ritmust, gyors, pereg, pontoz, ebben is jobb volt, mint az AZ-3. Igazából úgy általában jobban illet ebbe a rendszerbe, mint az AZ-3.

Érdekes volt még hogy mit kezdett a rendszer a két hangfal esetén az összekötőkkel. Az AZ-3-al a végeken a kerekebb, barátságosabb, melegebb KSL-SPc-ből gyártott IC volt a befutó, a drágább, gyári VC nem működött olyan jól. A Lens-re váltva viszont a VC ugrott nem is kicsit előre, pontosabb, precízebb, még eszköztelenebb lett vele a hangkép. Egyértelműen hallható volt, hogy a KSL-ből készült IC inkább békít, mintsem könyörtelenül igazat mondana. 

Szó ami szó, nagyon érdekesre és tanulságosra sikerült a látogatás. Hasonló lehet, mikor egy tapasztalt kereskedő telepíti a berendezést az ügyfél otthonában. Nem tudom ez mennyire elterjedt idehaza, de véleményem szerint egy gyakorlott fül nagyon sokat segíthet a hangzásideál megvalósításában. Főleg, ha ismeri a berendezéseket és tudja mit lehet elvárni tőle. Lehet sok elégedetlen zenehallgatónak nem is kellene más, csak egy jobb beállítás a már meglévő rendszeréhez.