2013. december 7., szombat

Elköszönő - Quad 99 CDP

Ez is egy első, eddig még sosem váltam meg egy készülékemtől azért, mert felmondta a szolgálatot - márpedig ebben az esetben sajnos ez a tényállás. Április óta a rendszerben nem változott semmi, csak a lemezek gyarapodtak. Működött a dolog, a hangsúly a zenére terelődött, a hifi mint aktív hobbi meg is szűnt tulajdonképpen, eszköz lett.

A Quad CD pár hónapja már jeleit adta betegeskedésének. Időnként nem olvasta be a lemezeket. Ilyenkor szegényem teljesen összezavarodott, majd szégyenében moccani sem akart semmerre a becsődölt helyzetből - stand by ki/be, lemez ki/be és ennyi, ment a műsor. Mondjuk 50 beolvásból egyszer ha. Aztán ebből egyre több lett, már 20-ból 1. Egyetlen egyszer olyat is csinált, hogy "túlpörgette" a lemezt, azt hittem felszáll a polcról. (Ezt is csak hírtelen stand-by módba váltással tudtam orvosolni.)

Nem volt mit tenni, utánakutattam hol a szakszervíz idehaza és eredeti csomagolásában útnak indítottam a gyógyulás felé. Egyszerűen nem akartam elengedni, végre összeállt a hang és erre ez.

Nem szeretném idézni a szakszervízzel folytatott telefonbeszélgetésem, a lényeg, hogy volt egy postadíjam az ördögnek, gyorsan elhoztattam lejátszót. Ekkor még mindig nem tudtam mi legyen, felvettem a kapcsolatot mindenkivel, akiről úgy gondoltam segíthet...szakik, német szervíz, esetleg kimérem magam mi a gond...aztán beletörődtem. 3 hete húzodott már a dolog, az emeleti szobában le is állítottam a fűtést, de ez így nagyon nehéz volt. A Quad kitűnően látja el a feladatát mint DAC, de az nekem nem az igazi, kell a lemez. Kell egy új CD játszó. (Igen, nem DAC, ócska, régimódi CD játszó).

A Quad-tól tehát csupa jó emlékkel váltam meg. Mint DAC kelt el, talán 2 napig hírdettem, igaz nem is próbáltam valami eszement árat kérni érte. Viszont jó helyre került, ez vígasztal.

Ha nem lett volna gondja fogalmam sincs mikor cseréltem le volna. Nem egy felbontás bajnok lejátszó de zenél, megbocsájtó a rossz felvételekkel és e mellé még sokoldalú is. Hetekig keseregtem raja, hogy ennyi volt.
Utolsó út

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése