2017. augusztus 27., vasárnap

Forráscsere 3/b. - Aqua LaScala Optologic MK2

amelyben szóba is kerül a hangzás, meg nem is

A mély, magas, közép elemzése továbbra sem kenyerem, de mégis milyen hangja van így az új forrásnak? Mármint úgy egyben, ahogy én használom, azaz MacBook, Roon, Audioquest Carbon USB kábel, DAC és ha úgy tetszik még hozzá a TIDAL/NAS.

Elvárásaimat alacsonyan tartottam, mert valahol azért ódzkodtam a számítógépes zenehallgatástól. Ha csak a ár/érték arányt nézzük szerintem még mindig jobb hangot lehet kapni dedikált CD játszóból. Az Aqua árából vehettem volna például Flatfish-t a 47 Lab-tól ami ettől a hangtól jobb. Ugyanakkor a cél most az volt, hogy nyissak a stream-ing felé és maradjon még úgy is jó a hang. A nyereség rettentő sok zene lesz.

De még ehhez képest is katasztrófa volt a rossz csövekkel produkált hang. Szóval mélyről indultunk. Eredeti célnak azt lőttem be, hogy jó lenne hozni hálózati forrásról (NAS, TIDAL), azt amit a Quad hozott CD-ről. Egyébként nem feltétlen olyan egyszerű feladat.

Ehhez képest miután minden a helyére került azért csak sikerült előre lépni. Nagyjából úgy mindenben egy kicsit. Kicsit lazább hang, kicsit több felbontással, picit nagyobb dinamikával, térrel. A Quad elég kiegyenlített játékos volt, a mostani forrás is az, csak más szinten. Tisztult, nyílt a hangkép, jó értelemben sikerült direktebbnek lennie. Ennek pozitív direktségnek a mestere eddig (nálam) a Shigaraki CD volt. Az is egy nagyon nyitott, szabad hang és van mellé egy játékos attitűdje. Még tonalításnak sem hívnám, tényleg egyfajta hozzállás. Lehet nagyon szeretni, tényleg szó szerint képes mosolyt csalni az ember arcára, ugyanakor nem is törekszik igazán a semlegességre. A mostani forrás sokat lép ennek a nyitottságnak, direktségnek az irányába, de nem engedi meg magának azt a fajta játékosságot. Marad a háttérben, ennyire nem tesz hozzá. Érezni, hogy felnőtt hang, amit sokáig érleltek. Mindemelett beválltan a dinamikára, a lendületre helyezi a hangsúlyt. Kevésébé hallani analítikusnak a hangot még a mellett sem, hogy valójában sok mindent megmutat. 

Ugyanakkor még mindig úgy érzem - így nagyjából 2 hónap után is - hogy mozog a célpont. 

Pár hete írtam a Roon-ról. Egészen addig túlmintavételezéssel használtam a DAC-ot. Még aznap este visszatértem egy lemezre amit útóbbi időben jó párszor hallgattam. Élő felvételt találtam róla, érthető okokból pont a gospel kórus nincs így az anyagban ami emeli azért a számot, de ilyesmi...(TIDAL-on csekkolható az albumverzió természetesen).
Szóval ez a lemez szólt és túl kultúrált volt. Nem harapott, csak úgy lecsúszott az, aminek azért jobban kellett volna horzsolnia. Kikapcsoltam a túlmintavételezést, mert úgy éreztem túl sima az egész. A túlmintavételezés meg pont ezt csinálta, simított. Csak éppen annó túlmintavételezés nélkül nem csak harapósabb lett a hang (jó értelemben), de rossz értelemben karcosabb is. De mikor aznap este kikapcsoltam már csak a jó értelembe vett harapósság maradt, semmi a karcosságból. Ha még valaki érti, hogy miért jó a harapósság, mért hiányzott a horzsolás és miért rossz a karcosság :) Mindenesetre végül így lépett sokat a Shigaraki nyíltsága felé a hang. 

Ha tippelnem kellene a csöveknek kellett némi bejáratási idő. 

De mintha még mindig picit tudna javulni a hang, szóval fene se tudja vége van-e. Meg közben az Audiopax egyik bemenőcsövét lecseréltem a Telefunken-ekre (szoktak vele ilyet, hogy így is raknak kis asszimetriát a két sorba kötött erősítőbe), azoknak is járatódni kellett.

Aztán igazából ez sem a lényeg, mert ami számít, hogy tényleg nehéz felállnom a rendszer elől és nagyon sok új zenét is behúztam magamnak az elmúlt hónapokban. Tulajdonképpen csak ez számit.

Már csak azért is, mert az amit eddig írtam, az meg igazából semmit se jelent. Vagy alig valamit.



Az elmúlt hónapokban jópáran megfordultak kíváncsiságból nálam. Még egy olyan egyszerű és szerintem viszonylag jól megfigyelhető paraméterre vonatkozóan sem volt konstans a vendégek tapasztalása, mint hogy beáll-e középre az énekes. A teljes skálát meghallgattam:  "legjobb ebből a szempontból amit valaha hallottam", "minden szól mindenhonnan", "mászkál az énekes". Ennél eltérőbb véleményeket nem is hallhattam volna. Nyílván nekem is megvan a véleményem, engem borzasztóan idegesítene, ha mászkálna a hang például. De ebben nem is ez a lényeg, hanem hogy ha elhisszük (és miért ne tennénk?), hogy az illető azt hallotta, amit mondott, akkor úgy tűnik radikálisan különbözően is képesek vagyunk ugyanazt hallani. (Tényleg zárójeles megjegyzés: ha gyártó lennék ilyen élmények után érezném nagyon talajtalannak ezt az egész hi-fi dolgot.)

Akkor mit jelent, mit tud jelenteni bármi, amit leírok a rendszer hangjáról? Egyáltalán hányszor lehet leírni, hogy na most nőt a felbontás. Például. Meg még több részlet. Múltkor már nem sok volt?

Egyre inkább azt gondolom, hogy ez így sehova nem vezet egy idő múlva. 

Annak is tudatában vagyok, hogy a legtöbb eszköz amit használok nem a legelterjedtebb idehaza, szóval már csak ezért is nehéz lehet mihez viszonyítani az olvasónak.

Aztán ahogy ezen tűnődtem az jutott eszembe, hogy ha egy készülékről olvasok (szinte bárhol), a következő információkkal szoktam szinte mindig találkozni:

- A készülék műszaki leírása (gombok számától a belső felépítésig, az író felkészültségétől és az olvasótábor igényéhez mérten szakmai módon)
- A hangminőségre vonatkozó benyomások, megítélés
- A "teszt" során használt zenék (vagy listaként a teszt végén, vagy ezek mentén elemezve a hangot)
- Katalógusadatok

Amikkel néha találkozom:

- A rendszer többi eleme (ez ha van, akkor is legtöbbször csak egy lista, vagy felsorolás)
- Szinergikus és kevésbé szinergikus rendszerelemek említése (azaz milyen eszközökkel próbálta meg összepárosítani a tesztelő az vizsgált eszközt, hogy megismerje a benne rejlő potenciált)
- A zenehallgatás helyére vonatkozó információk (szobaméret, akusztikai jellemzők)
- Mérési eredmények 

Amikkel pedig még ritkábban találkozom:

- A tesztet végző személyre vonatkozó információk. Milyen hangot szeret? Mi az ami fontos, amitől működik neki egy hang és mi az, amitől nem? Hogyan illeszkedik az életébe a zenehallgatás?

Utóbbi kérdéskörre lehet egyébként válaszokat találni sok tesztelőről, de nem egy csokorban, hanem munkásságukat kísérve, sok tesztüket elolvasva, infó-morzsánkból összerakva. Értem is persze, mert aki ebből él, annak neutrálisnak kell maradnia, vagy minimum arra kell törekednie.

Én viszont nem ebből élek, nyugodtan lehetek kijelentéseimmel "kirekesztő", nem kell semmiféle érdekfonta kötéltáncot járnom.

Szóval milyen zenehallgató vagyok én? Mi a fontos nekem, mit keresek én a hangban?

Részben azért a blogon - itt is így - voltak kisebb morzsák, de most megpróbálom egyértelműbben, összeszedetebben leírni.

Először is, ha zenét hallgatok nem csinálok mást. Nem nyomkodok kütyüt, nem olvasok, nem takarítok, nem dolgozok le e-mail-eket és nem írok hi-fi fórumra, hogy most is milyen szuperül szól éppen a rendszer :) 

Leginkább este hallgatok zenét, mondjuk 8 után. Maximum 3 óra, de inkább 2. Szóval 2-3 lemez. Bár egy időben lementem 1 lemezre. Hadd működjön, hadd hasson. Filmet se hármasával néz az ember. De ez aztán mégiscsak ritkán van így, zene húzza a zenét.

Sötétben hallgatok zenét.

Hangerőre vonatkozóan szerencsére ezekben a késői órákban sincs korlátozás. Nem halkan hallgatok zenét, de nem is üvölt. Azért legyen teste mindennek, de nem szeretem se a fülemet, se a fejemet szétcsapatni. Amit én megtapasztaltam másoknál abból kiindulva átlag ahhoz képest picit hangosabban hallgatom. Kisebb rendszerek nem is feltétlen bírnák el ezt a hangtömeget. Csak hogy életszerű legyen. Ugyanakkor olyat is ismerek nem is egyet, aki nálam jóval-jóval hangosabban hallgatja a rendszerét. 

Eddig az alapok. A nélkül, hogy teljes kasztrendszert alakítanék ki, azt mondanám én azok táborába tartozom, akiknek az illuzió a fontos, az elsődleges. Képesnek kell tudnia a rendszernek arra, hogy elhitesse velem a zenét és kikapcsolja a külső világot. 



Ennek van egy "belső" zenei kommunikációs vonzata, erről azért gyakran hallani. Akarjon már valamit mondani az az a zene. Vagy mondjuk úgy maradjon meg zenének, ne essen szét hangokra. Legyen mire érzelmileg reflektálni.

De van egy sokkal hifisebb jelentése is nálam. 

Legyen a hangzás olyan, ami körbevesz. Mármint szó szerint. Nem szeretem, ha szemből üvölt rám egy nagyranőtt boombox. Azonnal kiránt a zenehallgatás illúziójából és arcomba tolja, hogy egy rendszerrel szemben ülök. Ezért vannak a hangfalaim nálam kb. 3 méterre egymástól. Mindig olyan szélesre húzom őket amennyire a hangfal és a szoba engedi és amíg még be tud állni középre is a hang. Ez a rendszerfelállítási jellemző ránézésre sokat elárul a hallgatójáról (már ha tudatosan instalállja a rendszerét). Sok Avantgarde tulajdonos egyáltalán nem így installál. Egymáshoz közelebb teszi a hangfalakat és a hátsó fallal szinte párhuzamosan, nem a hallgató pozíció felé fordítva. Na ők nem azt keresik amit én. Mondhatnám, hogy legyen tere a rendszernek. Ezt meg divat szídni, hogy nincs is olyan, hogy tere van a felvételnek, mert minden mesterségesen van elhelyezve (kivéve persze az akusztikus, két mikofonos felvételeket). Biztos így is van. Mégis, ezek az információk is rajta vannak a lemezen és ha hagyjuk őket megjelenni számomra sokkal-sokkal élvezhetőbb a zenehallgatás. Átláthatóbb a hangképp, nem tömörülnek a hangszerek és sokat hozzátesz az "illúzióhoz" mikor nem a hangfalból szólalnak meg hangszerek, hangok.

Legyen a hangzásnak "húsa". Az énekesnek legyen tüdeje, ne csak hologram legyen. A hangszereknek legyen teste, ne csak hangja.

Ha sok a mély, legyen sok a mély. Ha megindul a zene, tudjon megindulni. Az élő és a reprodukált zene között tonálisan ezt hallom a két legnagyobb különbségnek. Az otthoni rendszerek sokszor még hozzávetőlegesen sem képesek visszaadni az élő zene dinamikáját és volumenét. Akár addig a pontig, hogy értelmét is veszti a zene, mert e nélkül alappilérek hiányoznak. Ezért vannak Avantgarde-ok itt, mert elég jól veszik ezt az akadályt. Jobban mint a többség. A többi fenti pont sok más termékkel is megoldható.

Ne legyen műfajfüggő a rendszer. Young Thug nálam ugyanúgy van a repertoárban, mint Liszt.

Egészen biztos vagyok benne, hogy sokféle ilyen kis mini összefogaló készülhetne. Kicsit, vagy éppen teljesen másmilyen fókusszal, pontokkal. Az én élményeimet, beszámolóimat ennek tükrében érdemes olvasni. Az is érthetővé válik miért bizonyos pareméterek, jellemzők térnek vissza ezen a blogon.

És most akkor egy hírtelen kanyarral vissza az Aqua-hoz

Félretéve tehát a sokadik "nőtt a felbontást, nyitottabb lett a hang" kijelentést inkább arra a kérdésre válaszolnék, hogy hihetőbb lett-e az illúzió az által, hogy bekerült a rendszerbe?

A válasz pedig egyértelmű igen. És nekem ennyi tulajdonképpen elég is. Good job!




2017. augusztus 10., csütörtök

Forráscsere 3/a. - Aqua LaScala Optologic MK2

amelyben a szerző bemutatja új szerzeményét, de hangjáról még nem ír

A rendszerem elejének cseréjével kapcsolatosan volt már szó szolgátatásról (TIDAL) és szoftverről (Roon). A kört a "vas" zárja, a klasszikus értelemben vett hi-fi eszköz. Jelen esetben egy DAC.

Annyi azért hozzá tartozik a történethez, hogy késő tavasszal és csak a már említett Lumin vendégszereplése miatt határoztam el magam a forráscserére. Előfokot terveztem idén venni. Úgy sejtem hangban egy jó előfokkal nagyobbat tudtam volna ugrani. Fontosabb lett azoban a zenei választék, amit a TIDAL legálisan nyújt és hát ez lett a vonal.

A márka "Aqua" nem sokat mondott nekem. Pedig így, hogy már ismerem tulajdonképpen tele van vele a net, nagyon sok helyen láttatják magukat. A név maga nekem egy kicsit katyvasz. Az Aqua-nak nem a vízhez van köze, hanem az Acoustic Quality rövidítése (kicsit érezzük át ezt magyarul is, termékünk neve: "akusztikus minőség"...). Ezt követi a LaScala, ami elhelyezi földrajzilag honnan is ered a készülék, van egy kellemes emelkedettsége, hogy aztán fejbecsapódjon egy frankensteini Optologic jelzővel. S ha mindez nem volna elég, még MK2 is, biztos mert elsőre nem sikerült olyan jól (?).

NOS átalakítot kerestem magamnak, mert ennek a technológiának a hangja tetsztett eddig a legjobban (Note, 47 Lab). Azonban sem a Note, sem a 47 Lab nem a streaming-re hegyezi ki magát. Bementek tekintetében célszerű ha van USB bemenet, különben újabb kütyük és kábelek kellenek hogy SPDIF jelet teremtsünk a DAC-nak. Találtam viszont a Metrum-ot és az Aqua-t, ők ezen a pályán fociznak.

Ami az Aqua oldalára billentette nálam a mérleget, az egyrészt a modularítása. Majdnem minden egység (analóg kimeneti fokozat, USB áramköri lapok, DAC modul) gyári fejlesztések esetén cserélhető, fejleszthető. Ezt fontosnak véltem annak tükrében, hogy mennyire gyorsan fejlődik a digitális technika. Pontosan ilyen fejlesztés keretében lett elérhető a nagyobb testvérben, a Formula-ban alkalmazott R2R, azaz ellenállás létrás megoldás a LaScala számára. Ez volt a másik, amire kíváncsi voltam, így kezdett összeállni hogy jó lesz ezt kipróbálni. A hangját illetően lehet róla ezt-azt olvasni, még összehasonlításokat is. Az alapján is nekem valónak tűnt, de erről bővebben később. Előre meghallgatni ezt a legújabb, ellenálláslétrás verziót idehaza nem volt mód.

Röviden összefoglalva ez egy NOS DAC, tehát túlmintavételezés nélküli átalakítást alkalmaz. Továbbá nincs benne digitális szűrő, sőt ebben a verzióban klasszikus értelemben vett DAC chip sem található. Magát az átalkítást egy nagyon precíz ellenálláshálózat végzi (angol fórumokon ezeket hívják R2R DAC-nak), a jelfolyam vezérlését pedig egy erre a célra programott FPGA intézi. Legközelebb a multibit-es DAC-ok állnak ehhez a megoldáshoz, viszont a DAC chip megkerülésével szélesebb körben tudja a tervező saját elveit megvalósítani. Van még itt a vezérlés és a létraháló közötti galvanikus és magnetikus elcsatolás, teljesen diszkrét kimeneti fokozat cső/MOSFET hibrid kapcsolással, lináris, diszkrét tápegységek és stabilizátorok garmadája, jitter-mentes asszinkron USB kapcsolat, tulajdonképpen minden ami ma létezik. Itt lehet a gyártó oldalán tovább tájékozódni.
Nem állnék neki otthon a konyhaasztalon
Analóg kimeneti fokozat
USB kapcsolat 3 emeleten
Ez meg itt az ellenálláslétra DAC chip helyett
Végeredményben külsőre egy klasszikus hi-fi komponenst kapunk (nem is tudom mikor vettem utoljára normál, 43cm széles berendezést). Olaszságát picit íves előlapja, szépen eltalált tipográfiája és a "szellőző" rés miatt le sem tagadhatná. Utóbbi külön kis látványosság, bár a csövek szellőzése miatt van, picit látni nem csak a csöveket, de bizonyos szögből a nyugalmi áramokat beállító LED-eket is. 

Belül
Kívül
Ellentétben az Uno Nano-val vagy a Model 88-al ez nem egy kicsit régebbi cucc, hanem az ellenálláslétra fejlesztéssel egészen aktuális. 1, azaz egy darabot találtam ilyet használtan, az új ár 60%-ának tekinthető standard áron. Meg lett volna még egy olcsóbban a régi DAC kártyával, de ha elküldöm a céghez kicserélni a DAC modult, pont ugyanott lettem volna. Ebbe a példányban tavaly december közepén került bele az ellenálláslétra modul, plusz a fejlesztett USB bemeneti panel és az analóg kimeneti fokozatnak egy frissített veriója. Gyakorlatilag új. Nem is sikerült egy fityinget se alkudnom a meghírdetett árából. Engem valahogy mindig elkerülnek az ismeretségi körben oly gyakran felbukkanó csoda vételek, ahol a felének a feléért kerülnek kézhez fóliás új dolgok. Már beletörődtem. Azért a postaköltséget belealkudtam.

Bár ne tettem volna. Eladóm leinformálható volt, több évre visszamenőleg számos pozitív visszajelzéssel az audio-markt-ról, szóval alapból nem izgultam a vásárlás miatt, viszont én biztos nem a DHL-t választottam volna. Hozta is a cég a papírformát, rögtön azzal kezdődött a kiszállítás, hogy még ott helyben Madridban (ahonnan indult a küldemény) 2 napra elveszett a csomag. Ugyan volt szállító számom, az semmilyen rendszerben nem jelent meg ebben a két napban. Fotó volt az elküldött csomagról, amin olvasható volt a "tracking number" és ennyi. Eladómnak nem kis utánajárásába került, hogy végre előkeverdjen a csomag. Na most ez, ezen az oldalon ülve egy idő múlva elég ilyesztőnek tud tűnni. E miatt a késés miatt pont beleesett még pluszba egy hétvége is a szállításba, ahol szombat hajnalban elhagyta Pestet a csomag irányomba, csak hogy hétfőig megint eltűnjön valahova (nincs hétvégi kiszállítás). Összességében nem éreztem a törődést.


De aztán csak megjött és olyan atombiztosan volt csomagolva, hogy nem is lett semmi baja. Első bekapcsolás előtt még kinyitottam, hogy bent is biztosan minden a helyén van-e és mehetett is a polcra amit már előkészítettem neki. A Quad CD ekkora már nem volt meg, egy héttel elkerülték egymást. USB kábelnek beszereztem egy Audioquest Carbon-t, a Roon telepítve (akkor még próba verzióban) a MacBook-ra és a feleségem iPad-jére. TIDAL előfizetés is élesítve.
Cucc a helyén
És valami döbbenet katasztrofálisan szólt. Nagyon hangos volt a DAC és mintha kalapácsok dolgoztak volna benne, minden a rossz értelemben vett erőszakosan, erősen szólt. Semmi lágyság, nyugalom a hangban. Mikrodinamika nyomokban sem. A MacBook fülhallgató kimenete kiegyensúlyozotabb hangot adott. Gondoltam hideg a cső, nem volt sokáig bedugva, fáradt vagyok, meg ez különben sem lehet. Látszik hogy ez az a készülék, amit venni szerettem volna, nincs gányolva. Ilyen nincs, mert ez így eladhatatlan lenne. Mentem aludni, mást nem tudtam tenni, majd holnap, pihent fejjel.

De másnap ugyanaz. Pocsék és kész.

Vajon mi lehet az oka. Első körben kaptam ígéretet hobbiárstól egy szatyor kábelre, bár az ő első tippje a cső volt. Én erre annyira nem gyanakodtam, mert decemberben volt a gyárban és a frissítés része volt, hogy NOS Telefunken csövek kerültek bele. Még egy trafós előfokot is majdnem beszerveztem, mert úgy éreztem, mintha túlvezérlődne valahol az elektronika. Gondoltam mi van, ha a Quad előfoknak túl nagy a bemeneti jel. Igaz, specifikáció szerint ez se lehetne.

Ugyanakkor éreztem, hogy itt valami alapjaiban nem jó. Ezen se kábel, se jobb előfok nem fog igazán segíteni. Szarból ugye nem lehet várat építeni. Úgyhogy két nap alatt eljutottam oda, hogy írtam a gyártónak. Hogy nem értem mi a fene lehet és nem lehet, hogy ők ezt úgy gondolják ez jó hang, hadd küldjem el nekik behallgatásra a készüléket. Bizonyítandó, hogy tényleg van egy ilyenem gyári állapotban mellékeltem egy képet, amit akkor készítettem, mikor leellenőriztem a belsejét első bekapcsolás előtt. Viszonylag gyorsan kaptam is választ, amiben több értelmező kérdés melett azt az infót kaptam, hogy azok ott biztos nem a gyári Telefunken csövek benne. 

Kiszedtem, megnéztem, nem volt rajta felirat. Kérdeztem csöveket jobban ismerő hobbitársam: mi lehet ez? Hát nem Telefunken. Annyira nem, hogy nem is a DAC-ba való ECC81, hanem talán E83CC (ha jól emlékszem).
balra van a jobbik pár
Ez mondjuk legalább viszonylag sok mindent megmagyarázott. Gyártó ilyet persze nem rak bele, eladóm meg sose cserélte benne a csövet. Nyílván a legyek horták bele. Megmarad akkor X-aktának.

Rendeltem egy pár NOS Telefunken csövet, illete javasolták, hogy próbáljak ki régebbi Philips-et is, lett az is. Úgy is kell tartalék. Addig meg be sem kapcsolatam többet a DAC-ot amíg ezek meg nem jöttek. Még jó, hogy mikor pár hétre rá beletekintettem a csöves fiókomba ezt láttam. Rövid ész, majonéz, ECC81-ek vannak az Audiopax bementén is. Az eredeti 4 darab ott pihent végig a fiókban. Na mindegy, azért én vártam egy hetet türelmesen.


Ezek után a beszerzéssel, installációval járó kálvária véget ért. A benyomásokról viszont majd a 3/b-ben hosszabban, mert ez így azzal együtt már túl hosszú és széjjelesős lenne.

Azért a végére még egy kép, mert végre nem a csupasz fal van a rendszer felett és ennek meg módfelett örülök :)


2017. július 26., szerda

Noise against the Machine

Kicsit szinte on-line módon, mai napon történt hogy...szóval fura ez az idei nyár, hol esik, hol süt. Ma éppen szemetelő eső. Kirándulni, tekerni, kertbelenni nem jó. Ideális zenehallgatáshoz, olvasáshoz...esetleg bütyköléshez.

Imádom az Audiopax erősítőimet. Momentán nem tudom elképzelni, hogy valaha lecserélem. A "kis mozdonyok". Néha ez jut eszembe róluk. A formájuk okán is valahogy, meg van bennük hajtás, biztos azért is.

Mikor megjöttek recsegtek a timbre-lock potik, öregek voltak a csövek és bekapcsolás után zúgtak kicsit a trafói. A recsegést megoldotta kontakt-spray, az (el)használt csövek helyett lettek újak. A trafó viszont maradt zajongni. Fura mód igazán nem zavar a zenélésben, pedig szoktak az ilyesmik bosszantani. A 47 Lab CD játszóm lemezpörgetése kifejezetten zavart mikor ráállt a fülem. Vagy idővel hangosabb lett. Ez valamiért végül is nem.

De azért is mégiscsak. Legyen már tökéletes, ha lehetne.

Írtam még annó a gyártó oldalán az info@ e-mail címre, csak úgy bele vaktába. Nem is sokára a tulajdonos maga jelentkezett és kicsit elcsevegtünk hogy lehet kinyitni az erősítőt, mire figyeljek. A trafókat illetően két tanácsot adott: húzzam meg a csavarokat és illetve újítsam fel őket házilag. Utóbbira nem vállalkoznék. Csavarokat kicsit meghúztam ahol értem, de mivel annyira nem zavart nem akartam sokat időzni a dologgal. Inkább hallgatni szerettem volna akkor frissiben őket. Meg aztán azt is láttam, hogy a trafók körül használt gumialátétek öregek és kemények már. Egyszer erre jobban rá kell tenni az időt.

Így aztán hagytam és hallgattam azóta is.

Ma viszont szemerkélt az eső, szabin is vagyok, szóval miért ne?

Elsőnek szépen kialakítottam a tetthelyet, ha már lett asztalom is itt fent. Aztán ahogy az lenni szokott, mehettem is boltba. Egyrészt ez egy brazil erősítő, azaz nem európai méretű anyák vannak benne. 6-os kulcshoz nagy, 7-eshez kicsi. Vidéken meg azért jó lakni, mert nyílván erre a problémára semmi megoldást nem talál az ember, ha egy órán át száguldozik is a városban. Végül megoldottam állítható szerszámmal, mert más nem volt. Meg ugye kellett volna gumialátét, de az se volt. Vagy majdnem. Találtam ilyen egybefémgumi alátétet. Ha elfér jó lehet. (Elfértek).
Munkára készen, de még előtte egy kávé a látkép felmérése közben
Néha olyan érzésem volt nem is erősítőt szerelek, hanem mondjuk kismotort. Épp csak olajos nem lett a kezem. Csak trafók, csavarok.
Ennyi maradt a gumialátétből. Inkább volt műanyag hatása, mint gumi. Mire mindet leszedtem lett egy marékkal.
Az az érzés is megvolt, hogy időnként csak azért kellett bontanom dolgokat, hogy hozzáférjek ahhoz, amit bontani szeretnék. Gondolom nem ismeretlen érzés másnak sem.
Itt éppen a kimenőcsövek bekapcsoláskésleltető paneljét kellett leszerelnem, hogy hozzáférjek az alatta lévő folytótekercs rögzítőcsavarjához.
Ugyanennek a folytótekercsnek a másik csavarja a hálózati trafó "árnyékában"
Viszont már tavalyról emlékeztem, hogy ez így lesz. Eleve úgy ültem neki, hogy idő lesz, nem kapkodás és végül is tök jó időtöltés volt elbogarászni az erősítő belvilágában.
Itt épp a két folytótekercs látszik a már kész gumialátétes szereléssel, illetve látszanak a hálózato trafók csavarjai is.
Ha leszámítom a boltbarohangászást szerintem gyenge egy óra volt az egész. Műterheléssel még szédszedett állapotban ráhallgattam csendesebb lett-e a végeredmény, de nem tűnt úgy. Van ez így, megpróbáltam. Beraktam az elektronikát a kávájába, bekötöttem. Gondoltam ráhallgatok minden rendben-e. Így végleges helyén bekapcsolva azonban érezhetően halkabb lett a zúgás. Ezen kicsit meglepődtem, mert zárt állapotban, kávájában múltkor hangosabb volt az erősítő, mint nyitottan. Nem lett teljesen csendes, de jobb.

Hát akkor jöjjön a második. Fiam is felsomfordált érdeklődve mit csinálok, bevettem a csapatba.

Na, ez a másik darab, ez egy orbitális szívás volt. Az első tapasztalatai alapján tudtam, hogy először a csőfeszültséget kapcsoló kis panellel kell kezdeni. Felesleges nekiállni a trafókat feloldani, mert ha azok a helyükön vannak kényelmesebben tudom az erősítőt oldalára fektetve szerelni a kis panelt. 1 óra volt a négy csavar, ami az első példánynál 5 perc. Ott se volt könnyű hozzáférni, de legalább lehetett velük haladni. Itt viszont le voltak lakkozva az anyák és egyszerűen nem forogtak a csavaron, plusz ugye a nem standard méret. Jól is jött a fiam plusz két keze. Leimádkoztuk hát a panelt (legalább tanult a türelemről), de utána meg egyszerűen nem tudtam megindítani az alatta lévő folytótekercs csavarját. Akárhogy próbáltam nem. Másiknál ez semmi extra nem volt. Rápróbáltam a másik folytókerecs szabad csavarjára, az sem ment. Ez a példány nem akarta adni magát. Úgyhogy kis panel vissza. Már jobb csavarokkal, legalább ezzel már nem szenvedek, ha még egyszer szét akarom szedni. Trafókat azért összehúztam és hálózati trafó rögzítését át tudtam szerelni. Bár ott is ilyet láttam:
Csavar fölé nyúló csavar? Hát öööö...
Megoldható volt, de nem szép dolog. De már nem volt kedvem még jobban szétkapni az erősítőt, mert az első példányon tapasztaltam, hogy 100%-os sajnos úgy sem lesz az eredmény.

Azért csendesebb lett. Meg végül is jót elegerésztem vele.

De azt sem zárom ki, hogy eljön még az a nap, hogy élek a Silvio felajánlásával, miszerint Európában, Monaco-ban is van egy telephelye, ahol szívesen átnézi az erősítőt, nem kell visszaküldeni a szülőországába.

De nem most. Még ráér. Még sokat kell ahhoz zenélnie, hogy akárcsak átmenetileg megváljak tőle.

2017. július 21., péntek

Forráscsere 2. - Roon

Ezzel a szóval - Roon - meglehetősen sokszor találkoztam, mikor próbáltam magam képbehozni a streaming/számítógép alapú rendszerekkel. Csak éppen a futólag átolvasott sorokból az nem akart világossá válni tulajdonképpen mi is ez ténylegesen és mire is lenne jó. Főleg nekem kell-e, ez érdekelt a legjobban.

El lehetne kezdeni felsorolni lista szerűen azt a pár szolgáltaltását amit én megismertem, de talán érdemesebb a rendszert felépítésén keresztül megérteni.

Itt található angol nyelven egy tulajdonképpen elég jó összefoglaló, talán csak az nehezíti a megértést, hogy elég gyorsan használatba kerülnek a "core", "endpoint", "control point" és egyéb fogalmak, így az elején lehet össze-vissza kattintgatni a beágyazott hivatkozásokra.

"Core" - mag

Ő az agya a rendszernek. Általában egy számítógép, ritkábban mondjuk egy felokosított NAS. Ezen az eszközön gyűlnek a metaadatok (leíró információk) a zenéinkről. Itt integrálódnak egy szoftveres környezetben mondjuk a TIDAL és hálózati meghajtónkon vagy éppen a "mag" gépen található zenék.

A "mag" biztosítja tovább a RAAT kommunikációs protokollt a végpontok felé. Ez a magas szintű protokoll bitperfekt jelátvitelt biztosít jelenleg 384KHZ/24 bit illetve DSD256 felbontásig.

Továbbá az 1.3-as verzió óta megjelentek DSP funkciók is, amelyek szintén a "mag"-on futnak.

Egy hálózatban egy van.

"Endpoint" - végpont

Ez az a készülék, aminek általában van egy hálózati (LAN) csatlkazója és USB kimenete, ezt kötjük a DAC-ba. A piacon ilyen elérhető végpontok az Aurlaic Aries, a SoTM...tulajdonképpen a hálózati futóművek.

Másik lehetőség, hogy maga stream-er tud beszélni a "mag"-al, a Lumin-ok például ilyenek.

Arról van szó, hogy az érintett készülék ismeri-e a fent említett RAAT protokollt, tud-e beszélni a Roon "mag"-al. Ha egy hálózati futómű, vagy DAC "Roon ready", akkor az ezt jelenti. (Tehát "mag" szolgáltatásokat nem fog futatni, csak tud ahhoz csatlakozni.)

Egy hálózatban több is lehet.

"Control point"  - kontroll pont

Ezen az eszközön keresztül vezéreljük a "mag"-ot, annak összes beállítását illetve ezen választjuk ki a zenéket. Általában ez egy iPad amin fut a Roon vezérlő applikáció.

Ebből is lehet több egy hálózaton.

Ahol egy kicsit meg lehet kavarodni, hogy maga a rendszer rugalmasan felépíthető, a komponensnek lehetnek mind akár egy gépen, vagy teljesen külön is.

A legjobb persze, ha teljesen külön vannak, mert úgy az egyes eszközöknek csak egy-egy feladatra kell figyelniük. A legegyszerűbb telepítés esetén pedig a számítógép egyben a "mag", a "kontroll pont" és az USB kijáratán keresztül a "végpont" is. A teljes tagoltság esetén a "mag" egy hálózatra kötött számítógép (szerver), a "végpont" valamilyen streamer a "kontrol pont" pedig mondjuk egy iPad. Mint a fenti képen.

Nálam egy köztes állapot van, miszerint a MacBook-ra egy "mag + végpont" szoftvercsomag került telepítésre. Azaz az irányításhoz szükséges szoftver komponenseket fel sem telepítettem. A "kontroll pont" pedig egy iPad.

Tényleg dióhéjban ennyit a rendszerelemekről, a már linkelt oldalon angolul tudók számára még sokkal több infó érhető el.

Használat, tapasztalatok

Mikor ismerkedtem a rendszerrel nekem elsőre az lett szimpatikus, hogy segítségével hasonló - sőt, felhasználói élmény oldaláról nézve jobb - rendszert tudok kialakítani, mint amit egy Lumin/Linn vagy éppen Auralic stream-er kínál.

Nem néz velem farkaszszemet a hifi komponensek között egy billenytűzet meg egy monitor...ehhez még annyi kellett, hogy telepítsek a latop-ra egy "NoSleep" alkalmazást. Ennek segítségével akkor sem alszik el a MacBook, ha lecsukom a kijelzőt. (Kérdéses volt, hogy így túlmelegedik-e esetleg a laptop, de a tapasztalat azt mutatja, hogy nem zavarja.) Így aztán szépen belesimul a laptop is a látképbe.
Ott van felül
Innentől kezdve a rendszer pont úgy viselkedik, mint a korábban nálam vendégeskedő Lumin és szerencsére elmondható, hogy pont olyan stabil is. Az elmúlt két hónapban egyszer sem volt semmiféle probléma a működéssel.

Így néz ki a felület, ahol a zenéket ki tudjuk választani. A kedvencek közé rakott TIDAL albumok és a NAS-on található zenék egy katalógusban jelennek meg, a bal felső sarokban látható kis ikon árulja el honnan valók.



A lejátszott lemezről külön kis információs oldal van, ahol nem csak a számok látszanak, hanem némi leírás is magáról a lemezről, együttesről, a lemezen szereplő zenészekről (Credits fül alatt). Utóbbi azért is igen hasznos, mert a szereplők nevei egyben linkek is az ő munkáikhoz. Nagyon könnyű barangolni íly módon is a zenék között. (Például ez is egy a sok metaadat közül amit a "mag" a zenéinkről tárol).


Külön szeretem például a dalszövegek elérhetőségét is felületen belül.


A beállításokat böngészve megtaláljuk a DSP funkciókat is.


Ha nem is lehetőségek egész hadával van dolgunk, de kicsit azért testreszabhatjuk a rendszert.


A fenti beállítás például igen fontosnak bizonyult, mert számomra teljesen váratlan módon akkor jött meg igazán a rendszer hangja, mikor bekapcsoltam a túlmintavételezést. Ezt is azonban két féle képpen lehet megtenni. Abszolút maximum értékre amit a DAC-om tud (24 bit, 380KHz), vagy a forrásanyag eredeti frekvenciájának 2 egész szorzatával kifejezhető maximumára. Előbbi beállítás esetén a zene mellett pattogó hangot is kiadott a DAC, tehát nem felesleges tulajdonság az utóbbi.

A digitális átviteli láncunkról kaphatunk egy kis áttekintést, ha a szám címe melleti kis színes csillagra bökünk.


Látszik is szépen, hogy 352,8kHz-en (44.1kHz x8) és 24 bit-en dolgozik a túlmintavételezés. A pontocskák színeinek is jelentése van. A lila szín jelző a veszteségmentes adatforgalmat, a kék csillagok a veszteségmentes adatfeldolgozást (DSP feladatok). Narancssárgát kapunk, ha mp3 forrás és zöld-et, ha mondjuk a MacBook digitális hangerőszabályzója bennmarad a rendszerben (magas minőség, de nem vesztésgmentes). Szerintem hasznos kis funkció.

Van egyébként parametrikus hangszínszabályzó is, ahova akár fájlból is fel lehet tölteni a kívánt átviteli görbéket, de (egyelőre) nem fogalkoztam vele.


Az összes DSP funkció akár zenehallgatás közben is ki/be kapcsolható, csak pici kimaradás lesz a zenében így hatásuk könnyen megfigyelhető, fülvégre kapható.

A végére egy gyomros

Nem ingyenes. Döbbenet. Mármint döbbenet, hogy ezen mennyien fennakadnak. Hivatalos tesztelőtől olvastam (nemzetközi szakíró), hogy hát a Roon-t nem használja, mert kívül esik a pénzügyi keretein. De két cikkel arréb 1000 EUR-os tápkábelről értekezik. Persze gondolom azért nem fizetett, megkapta tesztre, visszaküldte utána, de akkor is ferde az egész valahogy.

A számítógépes zenehallgató rendszerekben a szoftver ugyanolyan komponens mint bármi más, ugyanúgy kihat a hangzásra, mint egy USB kábel (ha nem éppen sokkal jobban). A minőséget itt is meg kell fizetni, mint mindenhol máshol.

A szoftver is termék, ha azt szeretnénk folymatosan feljesztve legyen (mint ahogy a Roon igen), hogy legyen támogatása (pár órán belül válaszoltak kérdéseimre), akkor annak ára van. Jelen esetben éves díjról beszélünk, kb. 30e Ft. Én túl tudtam lendülni rajta. Cserébe van egy atombiztosan működő, igényesen összerakott felületem ami segítségével nem kell a számítógépemet nyomkodnom.

2017. július 1., szombat

Forráscsere 1. - Streaming/TIDAL

Nagyjából átalakult mostanra a lánc eleje. Nem tudom még milyen mélységig lesz érdemes szétbontani a történetet, de az biztos, hogy a végéről kezdeni nem jó taktika.

Tulajdonképpen ezzel kezdődött a dolog:
Lumin A1
Valahol már említettem itt a blog-on, hogy nem szokásom és nem hiszem, hogy illendő lenne vendégeszközökről, vagy látogatásokról írni. Most muszáj kivételt tennem, hiszem ez a Lumin A1-es indította el rendszerem elején azóta történt változásokat.

A készülék nem azért volt nálam, mert eladó, én voltam kíváncsi rá és kölcsönkaptam egy hétre. A hangjáról röviden annyit, hogy van benne valami nagyon jó nyugodtság, egyszerűen jól esik vele zenéthallgatni. Ezen felül valahogy nagyon egyívású tonalításra a Quad CD-vel. Még kicsit hifiztem is, ugyanazt a zenét meghallgattam CD-ről, NAS-ról a Lumin-on keresztül és Tidal-ról. A sorrend nagyjából a NAS (Lumin) > CD (Quad) > Tidal (Lumin) lett. Bár utóbbi teljesen véletlenszerűen volt, hogy nagyon jó volt, meg olyan is, hogy pocsék.

De nem is ez a lényeg. Hanem hogy működött a dolog. Ráadásul teljesen problémamentesen, röccenés nélkül. iPad-ról ment természetesen a távirányítás, a Lumin saját szoftverével. Próbáltam én már ilyet, nem is éppen tegnap. Apróságok miatt nem vált be. Néha kiesett a jel, néha lassan találta meg a könyvtárat a rendszer, ilyesmik. iPad se nagyon volt akkor még, vagy talán éppen.

Mostanra, mára azonban összeállt ebben a készülékben úgy az elképzelés, hogy tényleg stabilan és problémamentesen működik.

És megcsapott. Nem a hangminőség, bár nem volt azzal sem gond. A választás totális szabadsága. Mindig a zene felől közelítettem ezt a hobbit. A zene elérhetősége nem szabad, hogy a szűk keresztmetszet legyen. Akármiért is. Ezért nincs - és nem lesz - analóg rendszerem. Rövid ideig volt, mást se hallgattam, csak ami lemezem volt. Nem az én zenéimet, hanem amilyen lemezeim voltak. Apám Zorán lemeze, meg hegedűs a háztetőn, meg ilyenek. Próbáltam persze beszerezni, amit tudtam, de nem lehetett utolérni a CD kínálatát. Ráadásul másodszor vettem meg egy csomó zeném. Így hát felszámoltam az analógot és némi szokási fázis után visszaálltam CD-re.

De napjainkban már a CD is egyre inkább szűk keresztmetszett.

Lassú folyamat ez és a repedések több irányból indultak a CD-vel való kapcsolatomat illetően. Az első, tulajdonképpen nagyon régi repedés a Bootleg-ek világa. Koncertfelvételek, kiadásra sose került stúdiólemezek sora.
Ez a Diamonds and Pearls lemez egy korábbi konfigurációja egyenesen a stúdió keverőpultjáról

Ez a Purple Rain turné Soundcheck-je. Szintén a keverőpultról. 
Némi képzavarral élve érdemes az arra érdemes előadók nem oly publikus dolgait is felkutatni. Néha jobb, mint ami hivatalosan napvilágra került. Régebben ezeket a lemezeket lemezbörzéken lehetett asztal alól venni, de láttam egy-egy példányt annó a 2000-es években még teljesen normál lemezboltban is. A művészet a jó minőségűeket megtalálni, mert a közönségből telefonnal felvett koncert néha tényleg hallgathatatlan.

Aztán egy másik, már újabb repedés a digitális albumok megjelenése. Hivatalos, megvehető tetszőleges felbontásban (mondjuk Bandcamp-en), vagy fent van TIDAL-on, Apple Music-on, de nincs fizikai kiadvány.
A legfelső a bolti, eredeti fizikai. A másik kettő ugyanúgy hivatlos, de sosem jelentek meg.
Egy példa csak a fenti. A bal oldalinak még volt "artwork"-je egy borítókép formájában, a lemez hátulját, számfeliratozást már én készítettem. A jobb oldali esetén csak a számokat tudtam megvenni, a lemezborítót én készítettem. Van belseje, hátulja. Végül is ez is egy hobbi lehetne. Még nyomdával is felvettem a kapcsolatot, egy időben teljesen belejöttem a "lemezkészítésbe". Ugyanakkor az ilyen írott lemezeknél az írás maga megint egy külön téma lehetne. Plextor íróval, meg aranyozott lemezekkel egyetemben. Meg hogy meddig bírják ezek az írt lemezek. Mindegyikről van másolat (vagy eredeti?) a NAS-on.

A harmadik repedés az elérhetőség. Mármint mióta vadászok a második, kék Hiperkarma CD-re eredetiben? Nincs. De ha veszek valamit azt is Amazon-ról szoktam leginkább rendelni, ha csak nem abszolút mainstraim és véletlen megvan a Media Markt-ban. Mert hát vidéken lemezbolt se nagyon van. Amazon esetén meg sokszor 3 hét is megvan a postázás. Lassú és körülményes lett a lemezek beszerzése. Ja, meg pofátlan árakért adják a lemezeket. A Musicland-os 1500-2000Ft azt gondolom reális. De onnan meg majdnem mindent megvettem már, ami volt nekik és érdekelt engem.

Negyedik...az is van. Gyári CD polcon meggondolta magát, hogy olvasható legyen. Lemezgyűjtői szemmel nézve nincs sok kiadványom, 600 körül...ebben van maxi, meg 10 lemezes doboz is, mindenféle. De már ez is bőven sok ahhoz, hogy mindig mindet hallgassam. Megtaláltam az elsőt pár hónapja, amivel ez lett. Az utolsó előtti track ugrik. Nem piszkos, nem karcos, ránézésre nincs vele semmi gond. És mindig ugyanott és ugyanúgy. Mondjuk ez a legkisebb repedés, de zavart.

És ezek után bekapcsoltam a Lumin-t. Látta a NAS-omon az összes biztonsági másolatot. Azokat a felvételeket, amiket még nem írtam ki lemezre. Meg a TIDAL teljes kínálata. Megcsapott.

Középen lévőnek érzem magam. Sokan már nagyon régóta átálltak a számítógépes/stream alapú zenehallgatásra. Mások erősen elhatárolódnak még tőle. Valahogy nekem se ment könnyen fejbe ráállni a gondolatra, hogy most erre van az út. 
Valahogy így éreztem magam
Aztán elengedtem a dolgot és hagytam magam. Felraktam a TIDAL klienst a telefonomra is. Munkábamenet belehallgatok a héten frissen érkezett lemezek válogatásába. Ami tetszik az be a favoritba. Otthon ugyanebből a kedvenclistából lehet tovább építkezni. Milyen az egész lemez amiből tetszett a szám? Milyen lemeze van még az előadónak? Minden elérhető, csak nyitottság és idő kérdése. 2 hét alatt nagyjából 20 új előadót tettem a kedvenceim közé.

Külön kedvencem volt a Digital Audio Review kezdeményezése, amennyiben megkérte olvasóit, hogy ők vajon milyen számokat tennének be a mücheni High-End shown Diana Krall és a Take 5 helyett. Lett egy szép 200 Track-es olvasói lista, amit egy kattintással importáltam a cikkből a TIDAL-ba. Ebből is esett ki pár jó cucc.

Egy hét után a Lumin visszament gazdájához de nagy űrt hagyott maga után. Tudtam, hogy valami hasonló megoldás kell nekem is.

Úgyhogy szép lassan majd jön az is, hogy mi lett nálam az irány.

2017. június 11., vasárnap

Kábelekről (röviden)

Nem nagyon írok kábelekről, vagy az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimról. Most se leszek hosszú.

Sokáig igyekeztem nem is nagyon foglalkozni velük, úgymond nem "túlmisztifikálni" a dolgot. Nem is azért, mert nem voltak meg a tapasztalatok, hogy számít és hallani a különbséget. Inkább talán azért, mert nem érzem még késznek a rendszerem arra, hogy értemlesen tudjak foglalkozni a kérdéssel. Amíg a fő elemek sincsenek a helyükön, addig milyen rendszerbe is keresem a kábelt?

Ugyanakkor párszor mostanában szembejött a dolog. Itt volt ugye az eset az Avantgarde gyári összekötő kábelével, ami sajnos eléggé elrontotta a tölcsér hangját. Aztán a Quadlink (bár az egy összetettebb kérdés a plusz elektronika miatt). Ezen kábelek cseréje jól hallható változást, javulást hozott.

Aztán volt közben nálam ez a mostanában divatos fekete-sárga kábel (azt hiszem Belden valamelyik, nem jegyeztem meg a számát). Hát az olyan semmilyen volt. Igaz, nem próbáltam bikábelezve, de a Lexus hangfalkábel azért előrébb volt. Mondjuk legalább nem csapta haza a hangképet.

Nemrég próbának beraktam egy Zu Wylde interkonnektet, mert van a rendszerben egy RCA kábel, ami még inkább DIY. Hivox féle szénkábel alapanyagból csináltam még nagyon rég. Ez van a CD és az előfok között. Gondoltam valami gyári mégiscsak jobb lesz, Zu-ra meg kíváncsi voltam. Mintha egy pokrócot dobtak volna a rendszerre, teljesen bentragadt a zene. És ez nem azt jelenti, hogy a Zu univerzálisan rossz, csak ebbe  rendszerbe, ahogy most van, nem való. Meglepett a mértéke, hogy mennyire nem.

Végül aztán - kissé rezignáltan, tényleg csak az érdeklődés végett - vettem egy második szál Lexus hangfalkábelt. Leginkább azért, mert pont a megfelelő méret volt, pont az erősítő oldalon volt villával szerelve (nem tud két banánt fogadni az Audiopax csatlakozója) és mert ugyanaz a széria, mint a már meglévő.
Banán, villa. Eper, málna, mentol
Éppen ezért volt meglepő, hogy ez meg mekkorát rúgott felfele a hangon. Annyival egyszerűbb lenne, ha nem lennének ilyen tapasztalások és nem hallanám a különbséget. Mondhatni nem is akarom hallani és mégis. Megint tudott nyugodni a hang (nem punnyadni, csak simulni) a keverésben mélyebre elrejtett részletek több tömeggel, egyértelműbben jelennek meg.

Biztos mindenkinek van olyan felvétele, amin a rákevernek a zenére egy suttogás szerű háttéréneket. Miközben zakatol a szám, nem egy gitárás pengetés mellé értem. Ha nincs ilyen felvételed, akkor is van, csak nem hallod még :) Péterfy Bori-tól Prince-án minden katalógusban találni ilyen játékot. Hát ezek a "hangulati" elemek most szépen beúsznak a szobába, szinte tapintható módon. Ilyesmi módon nőtt a rendszer felbontása, nem a szöszözés szintjén.

Ez nekem kicsit elkeserítő, mert egyre biztosabban látom, hogy hosszú távon nem fogom megúszni, hogy komolyan vegyem a kábelezés kérdését. Elbiccelgetek még egy ideig ezzel a Lexus szettel (a hiányzó interkonnektet még be kellene szerezni), de ha egyben lesznek a fő elemek erre sajnos időt kell szánni. Hogy miért sajnos? Tartok tőle a jó ezúttal sem lesz feltétlen olcsó.


2017. április 8., szombat

És most?

Mielőtt lett volna saját tölcsérem mindig teljesen lenyűgöztek arra a hosszabb-rövidebb időre, míg alkalmam volt hallgatni őket.  A beszerzést megelőzően azonban  mindig-mindig visszatért egy kétely. Vajon mennyire szerethetőek hosszútávon?

Büdös lesz a lehellete öregkorában?
Nemcsak csak saját magam gondolataiból fakadt ez az érzés, mások is felhívták erre a figyelemem. (Megint mások meg csak legyintettek: jó az!)

Számomra ez a kétely leginkább annak kapcsán fogalmazódott meg, hogy a tölcséreknek nagyon "eleven", életszagú a hangja. Nem burkol be semmit semmiféle komfortzónába. Koncert minden alkalommal. De nem fárasztó ez? Akarok én minden este koncertre menni?

Közelít az egy év, hogy birtokomban vannak és szerintem nagyjából fél éve nem nyúltam se az elhelyezésükhöz, se a mélyszekció beállításaihoz.

Immár bőségesen vannak saját tapasztalataim annak kapcsán milyen élmény is ez az "együttélés".

Kezdeném talán onnan, hogy nálam egy rendszer "sorsa" nem akkor és attól dől el, hogy másoknak tetszik-e. Voltak páran meghallgatni kíváncsiságból a rendszert, volt akinek tetszett, voltak akiknek úgy láttam kevésbé. Ebből nem kell nagy ügyet csinálni, nem csak az ízlések különbözőek, az is hogy ki mit keres a hangzásban és ez még idővel változik is.

Mikor melyik?
Ezért ez a kérdés nálam mindig magamban dől el. Mikor felrakok egy lemezt és érzem, hogy nem húz, nem működik. Berakok egy másikat, az sem valahogy. Nem érdekel a zene. A 3-ik lemeznél kikapcsolom a rendszert, mást csinálok, olvasok leginkább. Legközelebb talán már semmi ilyen élmény nincs, minden jó. Még meg is állapíthatnánk, hogy fáradt volt a fejem én nem voltam jó hangulatban. De ha ez - még nem is oly sűrűn - de elő-elő fordul, akkor elbillen valami súly ott bent és érzem, bár még nem feltétlen fogalmazom meg, hogy ez nem egészen az, amit kerestem. Valami mégse jó.

Fel tudom idézni magamban ezt az érzést, mikor valahol mélyen már tudom, hogy eldőlt egy kérdés, amin lamentálok, nincs is igazán már opcióm. Csak éppen ki kell mondani, meg kell tenni. Néha a futással vagyok így. Hazafele azon tépelődőm az autóban mennyire vagyok fáradt, mennyire van hideg, fúj a szél és a többi, aztán mégsicsak mintha egy kikerülhetetlen erő vezérelne öltözöm át, húzom a futóruhát, cipőt és mire kilépek az ajtón már elszállt minden kétely, tudom, hogy ez volt a jó döntést. De mindezt megelőzi egy nagyon jellegezetes gondolati állapot, amikor mélyebben már bizonyosság az, ami a tudatos szinten még "vita tárgya".

Ez az érzés tehát számomra a legerősebb iránymutató, ha arról van szó, megtaláltam-e azt, amit keresek. Így közel fél év állandósult "állapot" után ez az érzés nincs sehol. Úgy tűnik tényleg ez volt a jó döntés.

Ő is érzi már, hogy hideg így a szőnyeg
Mindezek mellett voltak elvárásaim, melyek aztán hol így, hol úgy teljesültek.

Ez egyik ilyen elvárás a tölcsérekkel (vagy ha tetszik, ezzel a rendszerrel kapcsolatban) az volt, hogy képes legyen rekreálni azt a hiperszenzitív zenére nyitottságot, amivel fiatalabb koromban fordultam új (zenei) élmények felé. Gondolok itt a késő tinédzser korra, főiskola...nagyot nyílt akkoriban a világ, nyílván több okból. Az volt a teóriám, hogy egy komoly rendszernek kell rendelkeznie megfelelő "érzelmi kényszerítő" erővel. Képesnek kell lennie kizárnia mindent a zenén kívül. Ebbe benne foglaltatik saját magam is. Direkt kapcsolat a zenéhez, legyen az felemelő vagy éppen lesúlytóan depresszív. Nem szeretném, ha bármi kifékezné ezeket a tapasztalásokat, nálam pontosan ez a cél. Meg talán egyben ez számomra az igazán jó rendszer mércéje. No ez részben valósult meg. Egyszerűen azért - azt hiszem - mert mindenhez hozzá lehet szokni. Valahogy ehhez is. De részben meg azért megvalósult és még mindig sokkal jobban, mint eddig bármelyik rendszermnél. Időnként úgyanúgy fejbeüt az "üzenet", mint ahogy azt annó reméltem. De nem minden alkalommal. Totális érzelmi kényszerítés nincs. Időközben nem is vagyok benne biztos, hogy akarnám-e.

Aztán meg volt pár lemezem, ami egyszerűen valamiért ezzel vagy azzal a rendszerrel nem működött együtt. Nem szólt semmiről, unalmas lett, mikor más rendszeren szerettem. Vagy túl tömör, sokrétű és kibogozhatatlan volt. Esetleg rossz felvétel. Azt reméltem egy igazán jó rendszer nem válogat és megnyitja ezeket a zenéket is. Ez nagyjából így is lett. Talán egy lemez van, amin tényleg annyira rossz a felvétel, hogy az még mindig várat magára, mert továbbra is nehezen hallgatható. Amúgy megnyílt az összes többi. Kicsit különös, de úgy van, hogy mikor elektromos, pörgősebb zenét hallgatok arra gondolok: na most elemében van a rendszer. Szinte el sem tudom képzelni, hogy szólhatna igazán jól egy nagyzenekari mű. Mikor aztán azt hallgatok, akkor meg úgy vagyok vele: nyílvánvalóan az akusztikus hangszerekkel készült felvételek tudnak igazán élményt nyújtani, mert van mit "reprodukálni", van valós alapja annak amit hallok. Egészen addig, míg nem kerül elő valami énekes orientált mű, mert akkor az a legjobban passzoló és így tovább. Ez egy nagyon élvezhető helyzet.

Ez meg egy másik élvezhető helyzet
Korábban kudarcok tárgya volt az "egyszerű" zenék hiteles megszólaltatása. Ahol a fő sodrás tulajdonképpen maga az üzenet és valahogy minél nagyobb felbontású rendszeren hallgattam annál inkább semmibe veszett az egész lényege. Csak hogy egyértelmű legyen, egy példa:


Ezt a számot először, mikor megjelent a sógorom széferében hallottam egy fogalmam sincs hány éves táskarádió szerűségen miközben valamit húztunk/vontunk. Mit mondjak, ütött. Aztán az akkori rendszeremen egy semmi lett belőle mikor beszerztem a lemezt. Most ezek is működnek, szóval ez is pipa. Ez főleg nyers erő, dinamika, sebesség kérdése úgy tapasztalalom. Ha ezekből van bőven, akkor működni fog. Következő állomás a táskarádió, vagy annak valami fejlettebb formája (vagy egy Bose Soundlinke-em, azon is működik). Középen ezek a zenék valahogy nehezen élnek meg. Vagy igen, de akkor meg más nem. Ilyen ez a popszakma. (Csak tényleg zárójelben, most hogy ezt írom átfutott a gondolat rajtam, hogy milyen szépen végig lehetne akár ezzel a számmal trollkodni a high-end kiállítások rendszereinek jó részét).

No és a koncert minden este? Ez tényleg limitál, korlátoz bizonyos értelemben. Kicsit meg kellett tanulni együttélni ezzel a rendszerrel. Pontosabban meg kellett tanulni tudatosabban kezelni a hangerőt. Nincs plafon, hamarabb adja fel a szoba meg a fejem, minthogy torzítani kezdene a rendszer. Ez nagyon adja, hogy azért az átlagosnál hangosabban halgassam, hiszem a valóság illúziója hitelesebb, ha a hangszereknek tényleg van ereje is. És jó is ez és sokszor nagyon élvezem is. De valahogy olyan ez a rendszer, hogy nincs visszafele a hangerőből. Power corrupts. Ha egyszer elkezdtem/elértem a zenehallgatást egy adott szinten, akkor sehogy sincs kedve az embernek halkítani. Kell az a valósághű érzet, mert jó. Viszont ha tényleg fáradt a fejem van, hogy nem esik jól pár perc után. Akárhogy is sok. Szóval a játékszabály: ha fáradt vagyok, alulról indulok. Amíg nem tekerem meg neki, teljesen jó és nincs hiányérzet. Meg elég sokszor van az is, hogy fáradtabb vagyok, óvatosabban kezdek és valahogy hozzámelegszem a zenéhez és közben emelkedik lassacskán a hangerő is.De akkor már jól is esik. Ajtóstúl rontani a házba viszont néha sokkoló tud lenni.
Főleg itt kell figyelni a hangerőre, így hogy a hangszóró a lemezjátszó felett van
Ja, igen, az intelmek. Én nem hallom, hogy visítana a rendszer. Vagy hogy külön szólnának a hangszórók. Lemaradna és külön zenélne a mély. Ezekre vagy nem vagyok érzékeny, vagy nincs ilyen itt, én szempontomból mindegy is. Olyan sincs, hogy 2 méter széles az énekes szája mondjuk. Erre érzékeny lennék, ez zavarna, de nincs.

Összeségében tehát nyugvópontra jutott a rendszerem. Az igazi "győztesek" nyílvánvalóan a Quad-ok ebben a  felállásban. Amolyan "placeholder"-nek, dobtam be őket a rendszerbe, de nem igazán rugózzák ki magukat. Tuti van tovább és lesz is, de nem hajt semmi kényszer semerre.

u.i.1: Nemigen találtam a bejegyzés tarkításához megfelelő képeket, szövegfalnak meg unalmasan nézett ki, úgyhogy ez lett. Akit sért esetleg, attól elnézést.

u.i.2:  E begyejzés címét ez a videó (illetve ennek a paródiája) ihlette. Ezért is én kérek elnézést, de akkor is itt van: