2013. április 22., hétfő

47 Laboratory Storatos kábleszett

Azaz minden ami a mostani rendszerembe kell. 1 db összekötőkábel, 2 db tápkábel és hangszórókábel. Még mikor a Zu kábeleket próbálgattuk nálam, akkor is jól érezhető volt, hogy legjobb eredményt akkor kaptuk, ha a rendszer elejétől a végéig egy logikát követett. Szóval szinergia a kábelezésben.

A 47 Laboratory kábele több szempontból is megfelelt nekem. Egyrészről nem egy világvége az ára, még egy ilyen teljes szett esetén sem. Másrészt igen jó kritikákat találni róla mindenhol. Harmadrészt meg van annyira különc dolog a maga lehetetlen vékony vezetőivel, hogy muszáj volt kipróbálnom.

A probléma csak az, hogy ezt rajtam kívül még így gondolhatják páran, mert használtam nem lehet találni. Ismerek olyat, akinek van. Már sokkal jobb, Kondo kábelt használ. Mégsem adja el a 47 Lab-ot, mert az árához képest óriás, lehet vele együtt élni ha úgy van a Kondo árnyékában is. Egyszerűen nem éri meg eladni.

Szóval egyik szabályom megszegve újonnan vásároltam. Ehhez el is vándoroltam itthoni felelőhelyére, az Analog Audio főszállására. (Erről az élményről még a bejegyzés végén ejtenék azért pár szót.)

A kábelek maguk az életben egyáltalán nem tűntek törékeny dolognak, sőt elég erős tartásuk van. Az összekötőkábel és a hangfalkábel a 0.4mm-es verzióból készült, a tápkábel 0.6-os szálakból, természetesen védőfölddel.
IC, hangfalkábelek, majd a végén alig látszik már a tápkábel
A kábeleket az Analog Audio-nál készítették elő. A hangfalkábel a minimalizmus keretében semmilyen csatlakozót nem kapott, a csupaszolt kábelvégek kaptak viszont ezüstözött forrasztást. Az összekötőkábelnél és a tápkábelnél szintén az volt a cél, hogy a lehető legkevesebb fém kerüljön a hang útjába, hasonlóan az eredeti műanyagdugós megoldáshoz (ami sajnálatosan igen megdobta volna a kábelek árát). A szerelt csatlakozók ugyan jó minőségű, stabil darabok, de súlyos, fukszos megjelenésre ne számítson senki.
Itt egy kicsit jobban látszódik a tápkábel 
A kábelszálak valós fizikai tulajdonságaival akkor szembesültem, mikor úgy döntöttem kicsit hosszabban blankolom a kábelt, mint ahogy kaptam, hogy ezzel egyből kiváltsam a Quad által használt kis rudacskákat. Lustaságból szikével álltam neki a feladatnak, amibe valami japán fekete pengét vettem, hogy tuti éles legyen. Hát nem csak blankoltam, de vágtam is egyből a kábelt. A szigetelő rész ugyan jól védi a kábelt, de ha azon túljutunk onnan már elég védtelen az a 0.4-es szál. Kábelblankolóval azonban nem volt gond. Most szintén lustaságból simán csak hosszabban van blankolva a kábel és egy kicsit én is megónoztam.

Pont annyi a vezető rész, amennyi a két csatlakozó között látszik.
A kábelek a Quad hangfallal együtt kerültek haza. Barátom megesketett, hogy nem fogom egyből bekötni őket, először csak hallgatom a meglévő gatyamadzagokkal a rendszert a régi-új hangfallal. Mert hogy akkor így hallom majd mit hoz a kábel. Természetesen rögtön bekötöttem az összes kábelt, szórakozzanak ilyen játékokkal a hifisták :) Van-e hang, vagy nincs?

Ilyetén módon persze tényleg nem tudok arról beszámolni, hogy pont a kábelek mit csinálnak. Annyi viszont biztos, hogy vastagságuk (vagy éppen vékonyságuk) ellenére egyáltalán nem vékony a hangjuk. A Model 5-el karöltve olyan mélyre ereszkednek a Quad hangfalak, amire a 909-el és az Excalibur kábellel nem voltak képesek. Tényleg meglepő ebbe belegondolni. Hogy aztán ezen felül mennyiben járul hozzá a hangfalhoz...fogalmam sincs. Mindenesetre sehol nem érzem, hogy szorítanan a cipő, ami benne van a rendszerben az ki is jön ezekkel a kábelekkel. Ettől többet pedig én nem is kérek tőlük. Nem döglött a hang, nem hifizik és ebben a kábelek is benne vannak.

And now something completely different...

Azért pár szó arról az Analog Audio-s látogatásról. Jó három órát volt lehetőségem alapvetően három különféle rendszer és vendéglátóm társaságában eltölteni. Fényképezni nem volt kedvem, az Analog Voice-nál is csak a látogatás végén lőttem szégyenlős egyetlen képet. Valahogy nem illet nekem oda a csattogtatás, képelkedés. 

Némi eszmecsere után lehetőségem nyílt egy 47 Laboratory Shigaraki alapú rendszert meghallgatni, előbb ALR/Jordan, majd a talán a legkisebb FAL hangfalak társaságában. Kábelnek 47 Lab és Tiglon került sorra (azért a Tiglon 3x drágábban tényleg jobb volt, mint a 47 Lab). Nekem innen a FAL neutralításával jobban tetszett, mint az ALR/Jordan álló hangfala, bár könnyen el tudom képzelni, hogy az utóbbi több hallgató tetszését nyerné el. Van tüdejük a Jordan-oknak, az már biztos. A FAL viszont úgy eresztette át magán a zene lényegét, hogy hiányosságai másodlagossá váltak. Tudnék azzal a hanggal élni. 

Ezt követően ráhallgattunk egy Model 5/Duo hangfalpárosra. Itt csak analóg forrás volt, így saját lemezt nem tudtam berakni, de amit hallgattunk (francia szakítós szám) számomra lenyűgöző volt. Végtelen felbontás és könnyedség, dinamikai finomságok hegyekben és látszólag (hallólag) nulla torzítás. Összesen két dolog szól a rendszer ellen. Az ára, meg hogy a legtöbb lakótérben nehézkes lehet két ekkora tölcséres hangfalat lerakni. A hangjába nem hogy nem tudtam belekötni, de egyenesen elvarázsolt. Állat, na.

Eztán jött a "nagy" rendszer. Amit megjegyeztem, hogy volt ott 47 Lab Flatfish és D/A, Kondo integrált erősítő és két hangfal. Mármint a szó szoros értelmében két fal, FAL hangszórókkal. Biztos zavaros, de akkor is valahogy így :) Meg csupa ezüst kábelezés, valami nagyon komoly analóg forrás és minden Darumán pihent. Nem is ez volt a lényeg (úgy is elérhetetlen árkategória a számomra, csillagokat is számolgathanék ennyi errővel, hogy melyik lesz enyém), hanem a hang. Nos, ez a rendszer nagyon komolyan vette amit csinált, nem engedett eltávolodni a zenétől, teljesen bevont. Már-már veszélyes mértékig. A sok szakítós szám után (amit bevallom én kezdtem egy Péterfy Bori számmal) itt kaptam egy depresszívebb számot...hát egy idő után sétálnom kellett a szobában, mert hatni kezdett. Ez meg arra volt jó, hogy megtapasztaljam, ezek a hangFALak (de olcsó szóvicc) mindenhonnan ugyanúgy szólnak. Viszont Prince-től a Strollin legalább akkora pozitív löket volt, mint amennyire letaglozó a világvége szám előtte. Ezzel a rendszerrel már vigyázni kell, mert ez ráncigálja az embert a hangulatok közt ahogy csak akarja. Élmény volt ilyet is hallani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése