Sőt, ezt a gondolatot annyira teljesen értelmezem, hogy kétfajta forrást sem tartok fent. Ha CD, akkor csak CD, ha streaming, akkor csak az és megpróbálom erre maximalizálni a rendszert. Ezért nem lesz soha LP rendszerem. Pedig nem kérdés (számomra), hogy jobban szól, mint bármilyen digitális. Zenék és eszközök szintjén is párhuzamosítanék, ami csak osztja az anyagi forrásaim. Az irány pedig (forrás esetén) mindig a legtágabb kapu felé vezet. Ez most a streaming, ahol havi egy CD áráért szinte korláltan mennyiségű új zenét fedezhetek fel. Music first.
Ezért aztán nálam a másodrendszer kérdése sem merült fel soha.
Eddig a nyárig.
Kellett pár dolog, hogy eljussak a döntésig. Például hogy a nyár elején sokat voltam munka miatt úton/külföldön. Aztán közvetlen utána nyaralás(ok) miatt sem voltam itthon. Plusz nyáron szeretek akár este is a jó levegőn ücsörgöni a teraszomon, semmint a padlástéri szobámban.
Szép lassan megérett a dolog, hogy kell egy második rendszer, amit magammal tudok vinni bárhova és ami nem köt a szobámhoz. Van egy kis Bose Soundlink táskrarádió forma hangszóróm amit a telefonommal össsze lehet kötni és meglepően élvezhető, de ettől jobb minőségre gondoltam.
Maradt a fülhallgató témaköre, ami időről időre feljött ötletként, de nem találtam ár okot minek is valójában. Na most végre lett ideológia hozzá!
Addig is nagyon hamar eljutottam, hogy ha komolyan veszem a hordozhatóságot, akkor ez nem lehet egy nagyobb darab otthoni füles, hanem inkább a fülbedugható fajta. Idegenül IEM, azaz "In Ear Monitor". Ezek nagyon hasonlóak a telefonokhoz kapható kis füldugaszokhoz, de azért mégis mások. Nem a hallójárat elején csücsülnek a fülben, hanem picit be is csúsznak. Ettől olyan jó (ideális esetben) a külső zajok elnyomása. Mondhatni füldugók is egyben.
Nosza neki head-fi.org. Régebben még magam is aktív tagja voltam, mikor az 501-es AKG-vel csapattam. Jól megváltozott, megnőtt az oldal és gyártók kínálata is. Azt hiszem trendi a fülesezés valamilyen formája.
Valami nem teljesen kezdő, amolyan középkomoly fülest szerettem volna, amit azért nem teszek le 5 perc múlva, hogy hát na...sok-sok olvasás és levelezgetés után végül egy Campfire modell mellett döntöttem. Én eleve nem vagyok egy komolyzene/jazz megszállott, sőt kifejezetten sok elektronikát/indie és egyéb alternatív nyalánkságot hallgatok, ezért direkt ritmusosabb, lazább, mesélősebb darabot kerestem. Nem a neutralítás volt a cél.
Meglepően egy irányba kezdtek húzni a hivatalos és nem hivatalos tesztek/vélemények a Polaris 2-vel kapcsolatban. Bugi van benne, nem szégyenlős alul egyáltalán és leginkább bevállaltan "fun" hangzás. Árban pont befért az elképzelésbe, úgyhogy megrendeltem jól. Technikai részletektől kímélnék mindenkit, neten ezer helyen fent van hány meghajtó van benne és mi minden van a dobozban, ha kinyitjuk. Jól megépített, átgondolt konstrukció ami nekem még bumfordiságával és látható csavarjaival együtt is (vagy éppen ezért) tetszik.
De mivel rendszerben gondolkodunk, mire kössük? Nyílván telefonra közvetlen lehet, de vajon mennyi potenciált dobunk ki ezzel az ablakon? Lehetne valamilyen DAP (Digital Audio Player), de az még egy eszköz és hogy kerül rá zene? A kiinduló pont a Tidal volt, ahhoz szeretnék ezen a rendszeren is hozzáférni. Ahhoz meg még mindig az okostelefon a legjobb felület, ráadásul az van is. Céges szabályként almás, második privátot nem tartok.
Úgyhogy adta magát az Audioquest USB memória méretű D/A és fülhallgató sorozata, ami éppen akkor bővült a Cobalt-al. Van még a Red meg a Black, de én a Cobalt-ot akartam, mert a Polaris is kék, meg a Cobalt is. Ez is egy rendszerszemlélet :)
Ezen felül már csak egy dolog kellett, hogy életre keljen a rendszer, mégpedig egy speciális kábel, ami iPhone Lightning csatlakozójából csinál USB-t, amibe be lehet dugni a Cobalt-ot. Azt hiszem kamera adapternek hívják és egy nettó lehúzás az egész. De sajna kell.
"Rendszer" |
Ez így minden egyben belefér a Polaris gyári tokkjába, ami meg a pont becsúszik a pénztárcám alá a táskámba ami mindig nálam van. "Ezt is elviszem magammal".
Ott van benne minden |
Érdekes tapasztalás lett a dologból, mert ez így ahogy van bizony piszok jól szól. Nyílván bírni kell a fülesezést, ez egy más élmény, mint a hangszórózás, de erősen elgondolkodtató volt a dolog. Ennek a kis rendszernek egy nagyon pörgős, jó értelemben vett harapós hangja van. Hangfalas karaktert időző mélyekkel, ami nyílván egy csalás, de roppant élvezetes. És nem herél ki semmit, nem visít, nem analizál. Egy mindenevő. Sokat hallgattam vele a Karen O/Daner Mouse dúó "Lux Prima" lemezét, a Late Night Tales sorozatot vagy éppen a Siriusmo "Comic"-ját. Nem éppen audiofil csemegék (oké, Late Night Tales mondjuk jó). Csak a zene, semmi hifizés. A szállodai szobá teraszán, a nyaraláson fantasztikus kilátás mellett vagy éppen munkába sétálva. Tisztára mint tinédzserkoromban. Menetelés a Purple Rain-ra. Egy életérzés, amibe nem tudott úgy mellesleg az audiofil énem sem belekötni.
Úgy hirtelenjében nem is értettem miért ülünk otthon egy fallal szemben. A szituatív zenehallgatás nagyon erős élmény. A nyár nagyjából ezé a "rendszeré" volt. A másikat, a "nagyot" alig kapcsoltam be.
Aztán vége lett a nyárnak, kellemesebb lett a klíma idefent és...szerintem úgy két hónapja elő sem vettem az utazószettem. Hallgatom a zenét a fallal szemben és nagyon élvezem. Most megint azt, a hangfalazást, a "nagyrendszert". Mert azért az mégis más.
De azért minden nap nálam van. Ha akárhova vetne a sors, ott van. És lesz jövő nyár is. Kicsit azért már várom. Ezért is. Ha most csak annyi pénzem lenne, amennyiből ez a zsebrendszer kijön én erre mennék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése