Kicsit lassabban gyűltek a tapasztalatok, de mostanra nagyjából összeállt a kép.
Nulladik lépésként kialakítottam saját elképzeléseim szerint egy új készülékállvány rendszert. Ennek a központi eleme a Townshend rugók alkalmazása volt. A cél a minnél "tömörebb" és minnél kisebb felületet mutató, izolált állvány elkészítése. Ismét a már jól beváltt Söund Arts készítette el rajzaim alapján a meglehetősen minimális/kicsi állványkákat.
Az első elem egy egyszerű szub-állvány, ami saját rugózást kapott, erre került az audio PC. Az állványnak nincsenek polcai, 5cm széles gránit csíkokat helyeztem fel úgy, hogy pont passzoljanak a készülék lábai alá. A gránit lapocskák gyurmaragasztóval lettek csatolva a fém állványhoz, az állvány maga pedig homokkal lett sűrűn feltöltve. Kongatásra jó nagy nehéz semmi jön vissza.
Először még bútorlap csíkok voltak, míg a gránit elkészült |
A vízszintezést a rugók saját gyári megoldásával oldottam meg |
Kicsit jobban megnézve láthatóak a belső állvány rugói is a külsők mögött |
PC és DAC a helyén az új állványban. |
Egyik oldal, a gyurmaragsztó "pötyökkel" |
Az első csomag megérkezése után lett teljesen belakva az állvány, az előfokkal együtt.
Itt már az előfokkal és a fractal összekötőkkel |
A másik nagyon érdekes dolog, hogy az Audiopax-nak a felújítása után is maradt egy minimális mechanikus trafózúgása. (Tényleg minimális). Ez a "zúgás" az első hetekben kitolódott valahova jobbra, a hangfalon kívülre (azaz onnan hallottam). Továbbra is az erősítőből jött, nem a hangfalból, mégis elvándorolt arréb a térben. Majd pár hét után teljesen megszűnt. Mármint a trafózaj. Ennek is örültem azért.
Ezzel el is érkeztünk az első csomaghoz, ami tulajdonképpen az előfokból és a két fractal összekötő kábelből állt. (Előző posztomhoz híven újonnan szereztem be őket). Az előfok egy fém "táskában" érkezett, a két összekötő kábel pedig egy pizzásdoboz méretű kerek, műanyag dobozban.
Gyári csomagolás |
Aki nem hallott volna erről a szinte kultikus előfokról, annak dióhélyban annyit róla, hogy ez egy passzív előfok, azaz elektronika nincs benne. A passzívak közül azonban egy ritkább fajta, mert transzformátoros típus, és azon belül is a ritkább, azaz autotranszformátoros. A sima transzformátoros megoldásoktól (TVC) rögtön megkülönböztethető azzal, hogy egyenfeszültséget is átvisz. Neten hosszas értekezéseket lehet találni a különféle passzív megoldások előnyeiről és hátrányairól. Az autotranszformátoros megoldások mellett szól általában, hogy nem nyelnek le semmit a dinamikából, sávszélekből, felbontásból.
Egyfajta impedanciaváltóként működnek. Teljes hangerőn tulajdonképpen egy darab drótként viselkednek és ahogy tekerjük le a potit úgy kapcsolunk a transzformátor egymás után következő kiállásaira. (Amiből jelen esetben 24 darab van). A kimenő és bemenő impedancia hányadosa pedig ennek arányában folyamatosan nő, azaz minél kisebb a hangerő annál kisebb a kimeneti és annál nagyobb a bemeneti impedancia. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy -6dB állásnál a D/A átalakítóm a végfokaim bemeneti ellenállásának négyszeresét "látja", a az erősítő pedig a D/A átalakító kimeneti ellenállásának negyedét. Ez nagyon nem tipikus viselkedés egy passzív eszköztől és talán pontosan ezért nem veszt a rendszer a dinamikájából (sem) a tesztek szerint.
Hátrányuk meg az áruk. Igazán olcsó nincs is egyáltalán tudtommal.
Mindig kérdés az ilyenfajta fix fokozatokkal rendelkező hangerőszabályzók esetén, hogy vajon mennyire finoman tudnak szabályozni. Ha nagy ugrások vannak két fokozat között előfordulhat, hogy pont a kellemes hangerőt nem találjuk. Egyik még kicsit halk, utána meg már kicsit sok. Nálam ilyen probléma nincs. Sőt, ha hangosítani akarok általában kettőt tekerek a potin, mert egy kattanás tényleg csak nüansz. 24 fokozat ide, nekem bőven elég.
Ugyanakkor van egy sokkal izgalmasabb téma ennek a kérdésnek a hátterében. Mégpedig a rendszer (és nem az előfok!) erősítési struktúrája. Vagy nem tudom hogy hívjam. Sok rendszerrel találkozhatunk, ahol a hangerő potit csak az alsó sávban tudjuk használni. 10 óra állásnál már disco van. Erre gondolok. Mekkora a forrás kimenő jele, onnan mekkorát erősít az erősítő és végül milyen érzékeny a hangfal. Nagyjából ez a hármas. Mert ha a forrás mondjuk kiad magából manapság általánosnak tekinthető 2V-ot, az erősítőnk meg fél voltos bemeneti feszültség mellett adja le a teljes maximális feszültséget a kimeneten, akkor érezni, hogy itt a potinak bizony valahol a 10-edre osztás a feladata. Ha ezt esetleg még meglőjük hátulról egy érzékeny hangfallal, akkor még tovább le kell osztani a jelet. Csinálunk a rendszerünkben egy fel-le hintát a jellel. A D/A mondjuk kiad 2V-ot, aztán a potival letekerjük úgy, hogy az erősítő bemenetén legyen belőle 100mV, azt meg jól felerősíti az erősítő. Mi a gond ezzel? Leginkább az, hogy a poti végénél visszaosztjuk a már felerősített jelet közelebb a zajszinthez, majd onnan meg jól felerősítjük. Nyílván zajjal együtt.
Ebben a rendszerben az előfok normál zenehallgatásnál éppen fél állás alatt van, de csendesebb lemez és bugihangulat esetén már csak 3-4 fokozat van tartalékban a teljes feltekerésig. Azaz itt nem osztódik feleslegesen vissza a jel. Ezért leginkább az Audiopax erősítő a felelős, mert nincs neki feleslegesen nagy erősítése. Pontosan a fentebb leírtak miatt és mert a gyártónak is egyértelmű volt, hogy sokan párosítják Avantgarde hangfallal, az meg minden zajt megmutat. Ahhoz, hogy ez így működjön nyílván kell egy érzékeny hangfal a túloldara, különben kevés lehet végül a kivehető hangerő. A Rethm 96dB/m, ez még pont jó. Ettől sokkal érzéketlenebb hangfal itt már lehet nem lenne ideális. Szóval a hol áll a hangerő poti kérdése valójában egy teljes rendszert átfogó kérdés.
Visszatérve a Townshend-ra a fractal kábelekkel meg úgy voltam, hogy nem akartam okosabb lenni a gyártónál. Feketén-fehéren leírják, hogy ha hallani is akarjuk mit csinál valóban az előfok, akkor elé-mögé kerüljön ugyanaz a kábel, ami benne van. Nyílván üzeltileg érhető (részükről) az irány, de van benne logika is. Rosszat én Townshend kábelről meg amúgyse hallottam (jót viszont igen), szóval ezt én így egy csomagként kezeltem.
A hangbéli dolgokról viszont nehéz írni. Egyrészt mert ez a motyó úgy semleges, hogy közben tényleg nem mutogatja magát. Beraktam a rendszerbe és semmi. Mármint a jó értelemben. Egyszerűen a rendszer része lett, nem kiabál ki semmerre, nem hívja fel magára a figyelmet. Szabályozza a hangerőt.
Aztán pár hét után próbaképpen visszaraktam a saját kis passzív tákolmányom, előtte-mögötte a Kondo kábelekkel. Az pöttyet arconcsapott. Fefele mindig nehezebben hall az ember (én biztos), a visszalépést viszont könnyű észrevenni. Elnehezedett a hang, elveszett egy jó darab a könnyedségéből, gyorsaságából, ritmusából. Gyors "aha" élmény volt, ment vissza a Townshend a helyére.
Másrészt az is van ilyenkor, hogy nem csak azt hallani mit tud az új eszköz (jelen esetben előfok), hanem azt is, hogy mit "szabadít" fel a teljes rendszerből. Az előtte és utána lévő eszközökből.
Ez az előfok a kábelekkel együtt összességében olyan cucc, amit el lehet adni, mert nem csinál semmi különöset aztán meg lehet utána mindig bánni, mert hiányzni fog.
Nagyjából egy hónap múlva érkezett angliából a második csomag. Ennek a tartalma egy pár Fractal hangfalkábel, egy pár szupermagas és a Rethm hangfalak súlyához választott rugós elcsatolás (speaker bar) volt.
Kábel a bőrőndben, szupermagas és alul a rugók |
Nem a legfiligránabb kábel amit valaha láttam. |
Belső felépítés |
Szintén a felépítésnek köszönhetően ez az a kábel, amivel lehet "tolni". Bár lehet hajlítani, de elég merev kábel és csomót sem fogunk rá kötni.
Ez volt az első, amit a hármasból bekötöttem. Semlegesnek, simának éreztem a hangot. Itt könnyebb volt egyből változást hallani, de talán inkább azért, mert az előző hangfalkábelem kicsit erősebb saját karakterrel rendelkezik.
Elég gyorsan nyugtáztam a történteket, aztán ugrottam a következő csomaghoz. Ez egyébként hiba volt, ettől több időt kellett volna adni ennek a lépésnek (mint később kiderült).
Szóval jöttek következőnek a rugók a hangfalak alá. Ennek azért volt némi előjátéka, hiszen voltak a "háznál" rugók, amikkel előtte is próbálkoztam.
Először így... |
Aztán így |
A rendelt "speaker bar"-okkal viszont már a megfelelő súly arányt tudtam beállítani 4db zöld rugó/hangfal használatával.
"Speaker bar" |
Lényeg a lényeg, hamarost fekerültek a szupermagasak is.
A legkisebb doboz |
Egyrészt mert egy szélessávú ugye nem megy olyan magasra, segíthet neki az átvitel felső sávjában a szupermagas. A Townshend supertweeter már 6Khz-től jelen van a hangképben!
Másrészt (és ennek köze van a viszonylag alacsony 6Khz-es ponthoz) a szupermagas egy ismert pszichoakusztikai hatást használ ki. Agyunk a magasabb frekvenciák esetén két időben nagyon közel érkező hang közül mindig a korábbit észleli, a később érkezőt figyelmen kívül hagyja. Ez csak magas frekvencián működik és csak nagyon kis időeltéréssel. Ezért ha egy hagyományos (mondjuk dóm) hangszóróval párhuzamosan egy gyorsabb magassugárzót is használunk, akkor csak az utóbbit fogjuk hallani.
Meg nyílván ráadásul mindenki akit ismerek és aki ismeri ezt a cuccot arról számolt be, hogy felül tulajdonképpen nem is hallja az ember, a méytartomány viszont sokat javul tőle. Szóval furafajta dolog, érdekelt mit csinál nálam.
Rugókkal, szupermagassal megtámogatott Rethm |
Szóval voltak felvételek, ahol érezhető volt a pozitív hatása a szupermagasnak. Egyfajta légies erő, dinamikai szabadság, szárnyalás pluszban. Másokon meg már hallgathatlan volt nekem. Cserébe nélküle mindig hallgatható maradt a rendszer.
2 nap kísérletezés után felhívtam Max-ot, beszélgettünk mi lehet. Mondta próbáljam ki csak a szupermagast. A hallgatói pozícióból 3-4 erősségi állás között nem szabad egyáltalán hallgatni. Én nagyjából 3 méterről hallgatom a hangfalakat és bizony hallottam őket. 4-es állásnál még a dalszöveget is ki tudtam venni. Próbálkoztam vele, hogy mennyire van egy síkban a hangfal elejével, a hangszóróval, mennyire van befordítva a zenehallgató szék fele. Minden, ami eszembe jutott. Nem egyszer jártam úgy, hogy estefele befejezvén a zenehallgatást azt mondtam: most megvan végre, ez az. Aztán másnap bekapcsoltam a rendszert és megint nem tetszett.
Itt épp a hallgatói pozíció felé fordítva a szupermagas |
Alapvetően nagyon fárasztó volt ez a "hifizés". Mindig ott lebegett a kérdés, kipróbáltam-e mindent és miért pont nálam nem működik. Többször elraktam dobozába "tartalékba" a szupermagast, aztán elővettem pár nap múlva, ha eszembe jutott valami. (Mondjuk HQPlayer zavarhatja-e, meg ilyenek. Jobb egyébként nem használni vele!)
Aztán eladtam. Meghírdetni sem kellett, kerestek pont ilyet. Nyílván jó nagy veszteséggel, mivel újonnan vettem. De legalább nem egy buherált termék cserélt gazdát.
Most jön a tanulság...
És ezen a ponton ugarnék vissza oda, ahol bekötöttem a hangfalkábelt. Gyakorlott öreg rókák már rég látják mi a probléma ezzel a történettel. Túl gyorsan lettek a változások alkalmazva a rendszerben.
Hangfalkábel be, ok, ez jó, rugókra a hangfal, szupermagas, mindez nagyjából 2 napon belül. Ahol meg is torpant ugye a történet.
A szupermagas eladását követően több hónaig hallgattam a rendszert változatatás nélkül. Néha kicsit (centiket) tologattam a hangfalat ide-oda. De ez meg sokszor azért volt, mert nem vártam meg azt a 20-25 percet míg bemelegszik a végfokom. Leültem, nem tetszett picit, tologattam rajta, aztán fél óra múlva vissza oda-ahol volt. 3-ik ilyen kör után azért megtanultam a leckét.
De augusztus körül kezdett bennem megfogalmazódni, hogy mi lenne, ha kipróbálnék 2 szubot. Valahogy néha a legalja, súlya hiányzott. Azért a tudatos énem tiltakozott a komplexitás további növelése ellen. Már így is volt a rendszerben két monoblokk meg két akítv méllyel rendelkező hangfal. Hát kell még két erősítő?
Mígnem aztán - hónapok elteltével - kíváncsiságból levettem a rugókról a hangfalat, visszaraktam a gyári kis tüskékre. Nem kell ide semmilyen szub. Nem is értettem a dolgot. Megint vissza a rugó. Zene indít, de hát megvan a mély. Aztán beleülök kicsit a zenébe és megint hiányzik valahogy a fundamentum, az alapzat. Tüskére vissza, megvan.
Kisebb mértékben ugyan, de a gyári megoldás is azt csinálja, mint a "tákolmányaim", amivel korábban próbálkoztam. Míg az Avantgarde alatt semmi negatívumát nem hallottam a rugóknak, a Rethm ezt sem engedi be végső soron. Ez egy "füllel" készített termék. Van mögötte tonális, megszólalási koncepció. Tervezője pontosan tudta miért pont olyan lett amilyen. Ha belenyúlok ebbe a koncepcióba (akár a szupermagassal, akár a rugókkal) kidobom az ablakon ezt a tudatos tervezést. Amiért amúgy megvettem.
A "speaker bar"-okat nem adtam el, nem is hírdetem. Tönkre nem mennek, kenyeret nem kérnek. Még várok velük, hátha vár rájuk még valami.
A történet azonban meg mindig nem ér véget. Most ott vagyunk, hogy a Townshend termékekből a rendszerben van az előfok, a két összekötő kábel és a hangfalkábel. És innen jött az, hogy meg kellett tanulnom mit csinál a hangfalkábel. Ami az első lépés kellett volna, hogy legyen.
Amelett, hogy sima, semleges hangja van, tulajdonképpen csak úgy mellékesen sokkal, de sokkal több infót hoz le, mint az előző kábel. De nem a nüanszok szintjén, nem is a lecsengéseknél. Hanem a térlekpézéssel kapcsolatban. Vagy ahhoz leginkább közelebbi dolog. A lényeg, hogy a Jim Smith könyvből aranyszabályként vett 83% hangalbázistávolság itt tényleg csak kiinduló pont. Mert amíg az előző hangfalkábelemnél ez egy szinte tökéletes arány volt a megfelelő tonalítás eléréséhez, a Townshend hangfalkábbel felállított rendszer nagyjából 90%-ra kérte magát. Magyarán széjelebb kellett húzni a hangfalakat.
A korábbi kábelemmel ilyen bázistávolságnál elkezdett elvékonyodni a hang. Kicsit két oldalas ping-pong effektus és némileg lyukas színpadkép kíséretében. A Townshend kábellel meg varázsol egyet a rendszer hírtelen. Hatalmas levegőt vesz és lebegve ott is marad a föld felett. Ezt meg kellett találni. Ez lett volna az első lépés. És akkor innen tovább.
Beraktam megint a rugót pár hét után, sajnos ezzel a hangfallal továbbra sem jó páros. Azt viszont már nem tudom meg, hogy most mit csinálna a szupermagassal.
Összességében nagyon szeretem azt a hangot ami most nálam van. Nem viszket semmi. Húz, hív magához a rendszer. Egyszerre pihentet és feltölt a zenehallgatás vele.
A hobbi tecnikai aspektusát nézve is végig tudtam járni, amit kitűztem. A rendszer egyszerre egy teljesen aktív konfiguráció, hiszen minden hangszórónak saját erősítője van. A szélessávúaknak az Audiopax-ok, a mélynyomóknak a beépített erősítők. Mindemelett az analóg jelút nehezen lehetne ettől direktebb, egyszerűbb. A D/A átalakító analóg fokozata egy visszacsatolás nélküli, kétfokozatú csöves/MOSFET-es kapcsolás ami egy trafós hangerőszabályzáson keresztül kapcsolódik a csöves végfokokhoz. Ezek pedig keresztváltó nélkül direktben hajtják a szélessávú hangszórókat. Ettől kevesebb elektornikával nehéz megúszni a dolgot. Ez egy nyitott, direkt, élő hangot eredményez, amit én nagyon szeretek.
(A bejegyzés margójára meg: szevasztok egy délutános A/B tesztelők...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése