Ennek azt hiszem leginkább az az oka, hogy a tetőtéri szobák akusztikája egyrészt eleve nem jó (általában), másrészt a geometriája miatt sokkal nehezebben modellezhető, mint a szokványos téglalap szobák. Szóval kisérletezés van.
Szobaakusztikával persze céges formában is egyre többen foglalkoznak. Megjelentek a helyi gyártók, akik a különféle paneleket készítik és olyan is van aki csak méréssel foglalkozik. Sőt, teljes méréssel összekötött installációt magában foglaló szolgáltatás is akad. Utóbbi nekem nagyon szimpatikus elképzelés, hiszen pont azért és csak azért fizet a vásárló, amire szükség van és a jó eredmény is majdhogynem garantált. Én a Perfect Acoustic-et találtam netes keresgéléseim során. Hívtam is volna őket, csakhogy a plafonnal nem foglalkoznak. Az meg egy tetőtéri szobában pont kiritkus lehet. Sőt, úgy átalában a falhoz odaállítható elnyelők/diffuzorok nehezen alkalmazhatók a ferde falak miatt.
Úgyhogy marad a kisérletezés.
A Rethm megvásárlása körül fogalmaztam azt meg, hogy jobban kikérték magukat a szobába, mint a tölcsérek. Jobban működtek együtt a szobával. Ez eddig oké is, de miért? Mi van ennek hátterében? Egy ideje gyötrön magam a REW-el meg egy UMIK-1-es mikrofonnal, mindenféle méréseket csinálok. Elsőnek én is a hangnyomásgörbére, vízesésdiagrammra koncentráltam de aztán csak eljutottam az RT60 méréshez (is). Ez alapvetően a szobára vonatkozó mérés, a lecsengési időket lehet vele a frekvenciával összefüggésben vizsgálni.* És lám! 200Hz körül majdnem 750msec volt a lecsengés, azaz majdnem egy másodperc. Zenehallgató szobában 300msec körül már oké az érték és kívánatos lenne az egyenletes lecsengés is.
Felcsaptam a gerendákra csak úgy két nagy szivacsot és bizonyhogy a tetőtér volt. Próbáltam már ezt, megint visszajött a dolog. És megint megfulladt a szoba (mármint döglött lett a hang), de valamit kezdeni kellett a lecsengési idővel.
Egyébként méregettem mindenfélét, kifezetten csak a lecsengésre figyelve. Így került ki a szobából a nagyméretű vizipipa és pár kisebb bútor is az első reflekciós pont síkjából. Mind reprodukálható mérési változást hozott.
De vissza a tetőtérre...a szivacsokkal történt kísérletek megmutatták, hogy jobb lenne nagyobb anyagsűrűségű közetgyapotot tartalmazó táblákkal kisérletezni, esetleg kis légréssel, mivel a 200Hz környéke már nagyon alsó határérték ezeknek a paneleknek.
Hírdetésben találtam jó áron 120kg/m3 sűrűségű Rockwool Steprock ND-vel készült paneleket. Vettem 10-et a tetőtérre (4cm közetgyapot vastagság) és még 2-őt a falhoz (5 centiméter vastagság), stratégiai helyekre, amelyeket kikisérleteztem/mértem.
Jó sok panel |
A kihívás nyílván az volt, hogyan fognak felkerülni a helyükre? Kis munkaterületet alakítottam ki a szobámban és első lépésnek mindegyik panelt távtartokkal ellátott rögzítővasakkal szereltem fel.
Furatok átjelölése sablonnal |
Távtartartókkal ellátott rögzítővasak |
A furatok átjelölésére használt sablont vetttem be a tetőtér esetében is. Erről lettek átpontozva a gipszkarton tiplik helyei. A képen látható, hogy még a Bosh lézeres távolságmérőmet is bevetettem. Gyorsan lehetett jelölés nélkül a helyére tenni a sablont.
A végleges verzióban lettek még fogókák is sablonon, hogy könnyebb legyen a helyén tartani míg az átjelölés folyik |
Ezek után a szoba előkészítése és a furatok elhelyzése, tiplizés jött. Nem egy emberes munka volt, a gerendákon töltöttünk jó pár órát. Ez úttal is köszönet a sógormnak! :)
Egyszerűbb volt a gerendákon ücsörögve szerelni |
Tiplik a helyükön |
A gondos mérésnek és kivitelezésnek aztán meg is lett az erdeménye, a bal alsó tipli szisztematikusan fél centivel rossz helyen volt az összes panelnál, így volt némi utómunka. De mikor nincs komplikáció? Végül felkerül az oldalanként 5db panel...
Így... |
Az összes ezen sem látszik, de el lehet képzelni... |
A két falhoz támasztható panel is megtalálta a helyét, ez az ablakkal szembeni falra került...
Mondjuk ez simán felugrott egyből, mindegyik jelölés a helyén volt |
Ez pedig az olvasószékem mögé, elég volt simán csak a falhoz támasztani...
Ezzel sikerült a lecsengéseket nagyjából irányba tenni, bár az eloszlás még mindig nem homogén. De érzetre is csendesebb lett a szoba, hangerőt is jobban bírja.
Ezek után visszatértem a hangnyomásgörbéhez. Az alsóbb regiszterekben mértem egy nagyobb kioltást 45Hz körül és egy kiemelést 140Hz-nél. Körbenézve a szobában meg kellett állapítanom, hogy a felhasznált hangelnyelőim itt semmit nem segítenek, mert az 5cm-es vastagságukkal itt már nem hatásosak. Basszuscsapdát kellene telepíteni. Adta megát az ötlet, hogy "okosítsam" fel a hangfalak mögött álló 4 nagyobb panelt. Próbaképpen beraktam őket kb. 15 centi légréssel és a hátlapjukra rögzített régi, lazább anyagból készült hangelnyelőimmel. Ezt kimérve a 140Hz-es kiemelés szépen megszűnt, a 45Hz maradt. Meg hallhatóan tisztább, gyorsabb, pontosabb lett a mélytartomány.
Úgyhogy nekiálltam valami formát adni ennek az átmeneti megoldásnak.
Ott a szék mögött... |
Ezek után visszatértem a hangnyomásgörbéhez. Az alsóbb regiszterekben mértem egy nagyobb kioltást 45Hz körül és egy kiemelést 140Hz-nél. Körbenézve a szobában meg kellett állapítanom, hogy a felhasznált hangelnyelőim itt semmit nem segítenek, mert az 5cm-es vastagságukkal itt már nem hatásosak. Basszuscsapdát kellene telepíteni. Adta megát az ötlet, hogy "okosítsam" fel a hangfalak mögött álló 4 nagyobb panelt. Próbaképpen beraktam őket kb. 15 centi légréssel és a hátlapjukra rögzített régi, lazább anyagból készült hangelnyelőimmel. Ezt kimérve a 140Hz-es kiemelés szépen megszűnt, a 45Hz maradt. Meg hallhatóan tisztább, gyorsabb, pontosabb lett a mélytartomány.
Úgyhogy nekiálltam valami formát adni ennek az átmeneti megoldásnak.
13cm-es keret, meg a régi hangelnyelőm bele... |
Lábakat is kapott... |
Az új panelek a helyükön |
A dekorfű is fontos. Vagy nem... |
Azt sem zárom ki, hogy nekifutok még ennek a kérdéskörnek, de már csak úgy, ha találok profi céget, aki mér/installál és a tetőteret sem hagyja ki (tippek jöhetnek!).
* nyílván telerakhatnám a blogot REW mérési diagrammokkal, de nem teszem. Mégpedig azért, mert nem értek hozzá. Mérni az egy dolog, értelmezni a mért adatokat meg egy másik. Bár villamosmérnök vagyok végzettségem szerint, mégis mindig tanulok valamit, ha a témával foglakozom. Jeleneg a "több kérdésem, mint válaszom van" fázisban vagyok. Félreinformálni meg nem szeretnék senkit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése