2009. április 28., kedd

Sennheiser HD-600


Most egy kicsit vissza kell mégis ugorjak időben Pestre, két jövevényről elfelejtettem megérkezni, az egyik a címben szereplő fülhallgató, a másik pedig egy hozzá vásárolt fülhallgató erősítő, akiről a következő bejegyzés fog szólni.

Szóval nem emlékszem pontosan, hogy ez a páros a Dynaudio előtt, vagy után jött-e, sem arra, hogy ezt hogy tudtam megbeszélni a feleségemmel. (Így utólag visszanézve pláne. Sőt, veszélyes ez a blog, mert így könnyű lesz felemlegetni mi mindent vettünk már...)

A lényeg, a pesti albérletes, társasházas élet magával hozta az igényt, hogy ha már nem tudok este nyugodtan zenét hallgatni hangfallal, akkor tudjak igazán jó minőségben fülessel. Én ugyanis igazán este szeretek zenét hallgatni, lefekvés előtt, mikor vége a napnak. Napközben nem tudok megülni nyugodtan, mikor van tennivaló.

És megint kitérnék egy pillanatra, eredeti jelöltem ugyanis a Grado RS-1-es füles volt, aminek akkori ára több, mint 200e volt. Fórumokon istenítették és beszámolók alapján azt az élő hangot bírta, amit kerestem a reprodukáló eszközökben. Zsebemben a pénzzel elmentem a hazai forgalmazóhoz, ahol a saját szintén nem olcsó erősítőjével és egy milliós CD játszóval hallgathattam meg. Döbbenetes volt. Kritikán alluli. Akkoriban sok Tori Amos lemezt hallgattam, vittem magammal koncertfelvételt is, ami műfajából adódóan némileg nyersebb felvétel. Hát az egyik hangosabb résznél (zongora, ének, semmi több) konkrétan betorzított a fülhallgató, recsegett. Másik darab nem volt, de nem is érdekelt tovább. Ennyi pénzért nem lehet ilyen minőségbiztosítása egy terméknek. De ha mégis, hát a kereskedőnek észre kellene vennie, hogy hibás a portékája. Lehet, hogy egy hibátlan Grado-val boldog lettem volna, ez a hajó azonban ott elúszott. Ő lett volna az:
Viszont fejben már elköltöttem ezt a 2xx e forintot fülhallgatóra, tehát nyitott voltam az alternatívákra. És itt jött a kontraszt, a Sennheiser akkori csúcsmodellje 60e volt. Szembe a 220 valamennyi ezerrel. Így hát megvettem a Sennheisert.

Fontos mérföldkő lett ez a fülhallgató, mert vele jártam végig azt az utat, amit a Konus Audio Essence-el elkezdtem járni, vele lettem teljesen bizonyos abban, mi az a hangzás, ami nem nekem való, még akkor sem, ha a fél világ oda van érte. Minden pozitívuma ellenére ez a füllhallgató egyszerűen unalmas. Semennyire nem tud lekötni a vele való zenehallgatás. Érdektelenné válik tőle minden. És ennyi. Ezen túl teljesen mindegy milyen fantasztikus mélyei vannak, vagy milyen magasai, terei. Megvásárlása után 1 hónappal már alig használtam.

Végül az 565 Ovation-nál leírt kábelhiba is jelentkezett, volt hogy egy évig dobozában pihent a füllhallgató.

Első tévedés, teljesen felesleges volt megvenni, csak buktam rajta, mikor eladtam később.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése