Dynaudio Contour 1.8 Mk II.

Miután erősítő vonalon belekóstoltam az igazi audiofil világba egyre inkább úgy éreztem, hogy a házimozi vonalon megbecsült Quadral hangfalam talán mégsem az igazi zenére, leginkább az a tulajdonsága zavart, amit már korábban is említettem, hogy kicsit lentről szólt minden és néha hajlamos volt vándorolni a hangkép. Pédául ha az énekhangnál halk hangoknál szépen középen volt, majd egy hírtelen hangosabb résznél mintha egyik irányba (emlékeim szerint balra) lépett volna az énekes. Ha az ember sok időt tölt zenehallgatással (amit akkor még megtehettem) és rááll a füle a rendszerre és annak hibáira, akkor az ilyen apróságok is bosszantóak tudnak lenni.

Mivel anyagilag megtehettem, új hangfal vásárlása mellett döntöttem, ezúttal azonban nem akartam elaprózni, 600e Ft volt a limit. Ez már sehol nem aprópénz én is komolyabban vettem a dolgot. Plussz feleségem is bevontam a keresésbe, együtt mentünk hallgatózni ide-oda.

Sok hangfalat meghallgattunk, 3-4 bemutató terem meglátogatása után azonban lelkesedés helyett inkább csak csodálkoztam. A jelenlegi hangfalamnál 2 és félszer drágább neves darabok ugyanis leginkább csak mások voltak, jobban nem feltétlen, csaknem feladtam a keresést, mikor az akkori Merlin audió jóvoltából meghallgatthattam egy igen érdekes hangfalat, mégpedig a saját rendszeremen, a lakásunkban, merthogy elhozták hozzánk demóra. Dícséretes hozzáállás. Bár nem ő lett a hangfalam és nem is róla szól a bejegyzés, mégis formáló hatású volt, mai napig bennem él a hangja ennek a darabnak, álljon itt emlékül egy kép:

Ez volt a Konus Audio egyutas hangfala, ami valami valószínűtlen jelenlétérzetet varázsolt a szobába. Müller Péter Sziámi költői estje egyenesen a szobánkban zajlott, ha pedig kimentem a szobából, teljesen az az érzetem volt, hogy maga az előadó szaval a szomszédban, nem holmi hangfal. Ennyire jó volt. Nem lehetett vele háttérzenélni, magával ragadta az embert, az igazi high-end. Két probléma volt vele. 1) 790e volt az ára, tehát túl sok. 2) Nagyon korlátolt volt a mélyvisszaadási képesség az egyetlen kis hangszóróból kifolyólag. Bizonyos zenék, mint Björk, Moloko egyszerűen hallgathatatlanok voltak számomra. Talán egy aktív szubbal, de abból is igen jó kellett volna, hogy ne essen össze a hangkép, az pedig még pénz. Így hát semmi nem lett a dologból, de feleségemnek és nekem is belekerült a fülébe valami, ami után a legtöbb hangfal még nevetségesebb lett. Az életet kerestük a hangzásban, nem a hifit.

Ekkor mintegy véletlen akadtam erre a Dynaudio hangfalra, használt volt amúgy és így került 490e-be. És hozta az egyeket, megvolt Björk hangjának higanyszál jellege a Hunter-en és Müller Péter sem konzervlemez volt, plussz volt basszus, gyors, kontrollált. Tudta a fülem mit keres, a jelenlétet. Ez megvolt, nem is haboztam hát sokat, megvettem.

A vásárláskor egyébként nálam volt öt kicsi dobozom (a négy Canopus monoblokk és a passzív előfok), azzal próbáltam le, a boltos kis hitetlenkedése mellett, mondván azért figyeljünk, nehogy elszáljanak a kis erősítők. Ekkor még csak utaltak egy rövidet arra, ami aztán nyilvánvaló lett később, ennek a hangfalnak kell az áram, a teljesítmény. Nem túl érzékeny darab.

De hazapakolva egyelőre semmi nem tudott zavarni, helyreállt a színpad, tiszta hangzás, jelenlét. A hangerő kérdés meg korlátoltan érdekelt, mivel ekkor még Pesten laktunk albérletben és ez adott egy keretet és határt a zenehallgatásnak.

Ekkoriban könyvtárból hordtam haza a komolyzenei felvételeket, de épp úgy élveztem meglévő könnyűzenei lemezeimet is.