Quad 21L

Sorban ő lett a következő, még mindig az előtt, hogy zenehallgató szobám megnyithatta volna ajtaját idénre. Vele tudatosan kicsit szembementen azon saját szabályommal, hogy "fél megoldást ne". Már eleve a vásárlásakor az volt bennem, hogy nem fog maradni sokáig. Különösebben nem aggódtam azonban. Hibátlan, teljesen újszerű állapotban jutottam hozzá jó áron. Gondoltam jön-megy.

De hogy akkor miért is vettem meg? Leginkább a kíváncsiság miatt. A hangfalam egy DIY megoldás. Egyedi, nem termék. Ráadásul vidéken élek, nem tudok részese lenne a Pesten vagy Szegeden zajló hifis életnek. Referencia tehát kb. semmi. Ebből könnyen keveredik ki, hogy eltorzul a hallás. Rááll a fül valamire, ami - ha csak kicsit is -de hamis. Az egyedi termék okán pedig tényleg semmi reflekció nincs, rajtam kívül más alig-alig hallotta. Kérdésem tehát az volt: itt ez a nemzetközi sajtóban is elismert termék, vajon mennyivel tud tényleg jobb lenni a hangfalam? Mert hogy jobb lesz, abban majdnem biztos voltam, lévén egy közel félmilliós Dynaudio-t cseréltem be rá, attól is jobb volt. Ez a Quad azért mégsem az a kategória. Kivéve, persze ha valami nagy hülyeséget csináltam annó.

Nem is kellett csalatkoznom, mikor végre felállítottam a Quad CD-Alto láncot és bekötöttem a két hangfalat próbaképpen egymás után. 5 percet sem maradt a Quad. Vékony, semmi, testetlen hangja volt a DIY Dynaudio hangfalhoz képest. Képtelen volt beszólni a szobát. Viszont gyönyörű darab, kicsit azért fájt a szívem érte, hogy mennie kell. Az eredmény azoban annyira egyértelmű volt, hogy rögtön másnap fel is adtam a hírdetést.

Ennek ellenére csak minden nap úgy kezdtem a zenehallgatást, hogy Quad be, majd 5 perc és némi fejcsóválás után ki. Egyszerűen nagyon gyengén szerepelt, de már annyira, hogy nem hagyott nyugodni a gondolat. Mert hát vegyük végig: a rendszer kezdődik egy új áron kicsit több, mint 350e CD játszóval, követi egy erősítő, ami a 2000-es években 160e-ért ment majd zárja ez az új áron kb. 250e-es hangfal. Ez összesen - állvánnyal együtt - majd 800e. És ezért egy hallgathatatlan hang? Értem én, hogy jobb az én hangfalam, de ezt akkor sem tudom elhinni. Aztán az ötödik nap után már nem kötöttem be a Quad-ot. Visszakerült a Velodyne is a rendszerbe a DIY hangfal mellé és jól elvoltam.

Aztán újabb pár nap után valami hiányozni kezdett. Hasonló volt ez, mint mikor Beyerdynamic fülhallgatóm után szép lassan átálltam az 501-es AKG-re. Fene se tudja miért, de elkezdtem tolakodónak hallani a DIY hangfal magastartományát és úgy általában nem voltam benne biztos, hogy egységes a hangja. Pedig ez korábban eszembe se jutott a Quad pedig ugye hogy is mutathatott volna utat? De azért megint elővettem és aktív tologatásba kezdtem. A rendszer - csak úgy mint tavaly - a szoba hosszanti irányába, a rövid fal mentén volt felállítva, tehát a tetőtér lejtős fala a hangfalak mögött volt. Először megpróbáltam közelebb vinni a hangfalat a hátsó falhoz, de sokat nem nyertem a dologgal. Basszus se lett, de legalább - várható módon - összezavarodott a hangkép. Eztán fogtam a hangfalakat és pont ellenkezőleg jól elhúztam a hátsó ferde faltól. Majd 4 méterre kihúztam őket.

Ez volt a nyerő taktika, bár csak vak találgatás volt. A 16 cm-es mélynyomók melett nem gondoltam erre a megoldásra, lévén a 20cm-es középmélyekkel szerelt DIY hangfal is csak a Velodyne segítségével állta meg a helyét ugyanebben a pozícióban. Azzal ugyanis, hogy ennyire kihoztam a hangfalat az történt, hogy még jobban "magára" maradt a térben és csökkent a mögötte lévő fal "tölcsér" hatása, amely kiemelte a közép, közép-magas tartományt a reflexiók révén. Az új helyén sokkal több teljesítményt kért  ugyanahhoz a középhang erősséghez (nálam ez a meghatározó) és ezzel mozogni kezdett a membrán is. Ettől megjöttek a mélyek is és kezdett helyrebilleni az egész hangkép.

Pontosan az az egységesség jelent meg, aminek a hiánya elkezdett zavarni a DIY hangfalnál. A Quad mindenben rosszabb volt és egyben mégis jobb. Összességében se annyi mélye nem volt mint a másiknak, az énekhangok se váltak le olyan természetesen a dobozról, talán egyedül a magastartomány volt az, amely kicsit "nyugodtabb" lett. Viszont a zene üzenete egyszerűen erősebben jött át. Annyira így volt ez, hogy egyáltalán nem is érdekeltek az előbb taglalt gyengeségek. Megvolt az üzenet, jobban mint a DIY hangfalnál és ez fontosabbnak tűnt.

Beköthettem volna persze a Velodyne mélynyomót, hogy segítsek rajta, de nem vitt rá a lélek. Valami működött és nem akartam belenyúlni. Nem a legjobb hozzáállás, ha szigorúan nézve a hifizést nézzük, de nem volt kedvem tovább mocorgatni a rendszert.

Általában véve kialakult bennem az érzés, hogy ez a Quad hangfal nagyon sokat tud, csak talán ritkán kerül elé megfelelő elektronika. Az Alto-val nem volt hiányérzetem. Még azt is kitűnően lehetett hallani, hogy hogy változik az Alto hangja bekapcsolás után. Kb. 20 perc kell neki, hogy felmelegedjen és kisimuljon a hangja. Mégis, éreztem, hogy több van a hangfalban. Ezt erősítette meg bennem ez a kép, amibe belebotlottam. Itt egy ettől is kisebb Quad hangfalat is láthatunk:

Úgy döntöttem megtartom a hangfalat. És kb. ennyit az A/B tesztek értelméről a részemről. Majd 2 hét kellett, hogy rákapjak az új hangra.

Quad 99 CDP-2

Vele kezdődött a rendszerfelújítás, még valahol február magasságában. Németországból került hozzám, használtan, de makulátlan állapotban. (Az utolsó legyártott példányok közül való). CD játszóról van szó, de egyben digitális előfok is, amennyiben rendelkezik 3 optikai és 3 koaxális bemenettel, valamint (digitális) hangerőszabályozással. Azaz ha csak digitális forrásaink vannak más nem is kell, csak ez a doboz, meg egy végfok. 

Ránézésre az egyedi és a ronda között egyensúlyozik, ahogy egy barátom találóan említette, olyan mint egy 10e forintos műholdvevő egység. A kép árnyalódik, ha kézbefogjuk, hiszen masszív felépítmény, nem műanyag a háza és súlya is van. Továbbá működés közben semmit nem hallunk a CD pörgető mechanikából.

Belső felépítése is igen érdekes, hiszen mint minden Quad-ban ebből a szériából "fejjel lefele" vannak az alkatrészek benne, azaz minden - még a trafó is! - a készülék tetejéhez van rögzítve és onnan lóg le. Így:

Az útód (Elite CDP) viszont már a hagyományos felépítést követi.

A neten némi kutakodás után belefutunk egy stereophile tesztbe. A szerző itt kitér arra is, hogy miért létezik CDP és CDP-2 verzió. Ennek fő oka, hogy az eredeti CDP egy kifejezetten audió célokra fejlesztett 1x sebességű Philips futóművet használt - szándékosan kerülve a többszörös olvasási sebességgel bíró olvasókat. Sajnos nem sokkal a CDP bevezetése után a Philips megszűnette a kiválasztott olvasót és pontosan abba az irányba folytatta fejlesztéseit, amit a Quad kerülni kívánt (sokszoros olvasási sebességű CD/DVD meghajtók.) Nem volt hát más - továbbra is ragaszkodva az eredeti tervezési irányhoz - saját olvasót kellett specifikáltatni, amivel Jon Green-t, a Philips optikai részlegének akkori vezető fejlesztőjét bízták meg. De ha már, akkor alapon új szoftver is készült az új olvasóegységhez. Ez lett a CDP-2. A változtatásokat egyébként az eredeti CDP tulajdonosoknak is elérhetővé tették.

Ez az egyetlen tagja az új rendszeremnek, amit rövid ideig hallgattam a tavalyi rendszerben (az Alto-val és a DIY hangfallal). Ellenben majd 5 hónap állás után a hangfal megint csak el volt lustulva, leginkább ez jellemezte sajnos akkor a hangot. Ami viszont már akkor is hallható volt, hogy semmi digitális kiabálás nincs a hangban mégis sokkal nyitottabb, dinamikusabb mint az Ethosz D/A volt.

Persze hamar sort kerítettem arra, hogy kipróbáljam mi szól jobban: Eredeti lemez a lejátszóban, vagy a Quad optikai bemenetlre kötött MacBook Decibel-el és veszteségmentes Apple fájlokkal. Igen hamar vége is lett a kisérletezésnek. A számítógépes rendszer alapvetően jól szólt, sőt, ha nem hallom később lemezről a zenét egyszerűen elfogadtam volna, hogy ez ennyi és így jó. CD lemezről azonban sokkal több átjött a zenéből és itt nem kifejezetten a hifi paraméterekre gondolok, mert azzal nem volt gond a számítógépes rendszernél sem. Ennyi, lemezt kell venni. Persze lehetne kisérletezni USB-Coax átalakítóval, az is lehet, hogy egy alapvetően számítógépes rendszerhez fejlesztett aszinkron USB D/A már fordítana a témán. Itt és most azoban a Quad van és egyáltalán nem bánom, hogy beszerzem azokat a lemezeket amiket rendszeresen hallgatok. "Próbára" pedig bőven több mint jó az Airport Express optikai kimenete veszteségmentes fájlokkal.

Működését illetően néha kicsit kómótos. Mortal Kombat-ot megszégyenítő kombókat felesleges is leütni a távirányítón (előre szám, hátra szám, hangerő le, stop, lejátszás, lemezkiadás) úgy is ignorálja a szerkezet.

A hangminőség és a sokoldalú felhasználhatóság azt üzente nekem, hogy a Quad értéket ad a pénzemért. Valós mérnöki munka, professzionális gyártási háttér valamint elkötelezettség a zene iránt plusz nem akármilyen történelem. Nem nehéz megszeretni.

Ja és nem világít velem szemben egy sebészeti kék lézer mint a legtöbb manapság kapható lejátszónál. Stand-by piros, működés zöld. Értem én, hogy 10 éve menő volt a kék LED, ötéve meg a fehér, de erről a lóról már le lehetne szállni a gyártóknak. (E mellett megjegyzem, hogy ennek a CD játszónak az utódja is fehér színűre cserélte a visszajelző LED-ek színét. Meg világít a Quad felirat is. Fehéren.)

Quad Damage*

A hosszú csend után ezzel a bejegyzéssel kezdenék neki az év eleje óta folyamatban lévő rendszerátalakításom dokumentálásának. Elemeit ugyan egyesével szereztem be, de zenehallgató szobám sajátossága miatt - télen fűtés hiányában nem használható egyelőre - április végén tudtam először használatba venni az új szerzeményeket. Addig csak gyűltek az új jövevények, de használatba (nálam) nem kerültek.

Mielőtt belecsapnék az egyes elemek taglalásának, előbb néhány egyszerű szabály, amelyek alapján nekiláttam a rendszerfrissítésnek.

- Csak használtat. Szilárd meggyőződésem, hogy egy szint felett nem házibuliba veszik a cuccokat, főleg ha a kevésbé ismert márkákat nézzük. Sokkal inkább hasonszűrő audiofilek mint én, akik vigyáznak a dolgaikra. (Tényleg csak zárójelben meggyejzem, hogy azért tőlünk nyugatabbra a tuningolás kevésbé nemzeti sport, érdemes nem csak idehaza nézelődni. A választék is nagyobb).


- Csak eladhatót. Tehát semmi egyszeri prototípus, garázs és konyhaasztal "termék". Legyen nemzetközi piacon is ismert, mert a hazai piac időnként - mint most is - egyszerűen kómába esik. Ez talán fura kritérium lehet, az ember nem eladni vesz valamit. Sok oka lehet azonban, hogy később mégis erre kényszerül (például változik az ízlése).


- Félmegoldást ne! Olyan elemeket kívántam beszerezni, amelyek köré egy teljes rendszert ki lehet építeni és amelyek a növekvő, fejlődő rendszer stabil építőelemei. Tehát ha CD játszót veszek, akkor az a CD játszóm, ne kelljen megint fél év múlva venni. Egy teljes rendszer sok elemből áll, hadd fejlődjön a többi.


- Csak olyat, ameddig a takaró ér. Mert abból se sül ki semmi jó - leginkább csak frusztráció - ha egy elemünk 5x annyiba kerül, mint a többi, de a rendszer többi része nem tud hozzá felnőni. A rendszer egészére vonatkoztatva kell nézni az anyagi lehetőségeinket.


Az utolsó két pont aztán szépen behatárolja - ha végiggondjuk milyen rendszert szeretnénk - hogy komponensenként mennyit is költhetünk. Ami nekem mindebből kikerekedett, hogy középtávon lehetőségem van egy (talán) középkategóriás hi-fi rendszer kiépítésére, de ettől nagyobb álmokat - jelenlegi anyagi kereteim között - nem érdemes dédelgetni. Ezek szerint álltam neki a komponensek kiválasztásának.

* a poszt címe kicsit más szubkultúrából merít, mint ami jelen blog tárgya, ugyanakkor nem szabadult a fejemből a szójáték, bármilyen erőltett is. A bejegyzés címe egyaránt utal arra a gyártóra, akiről a következő posztokban több szó is fog esni, valamint előrevetíti, hogy alapvető változások következnek. A kifejezés amúgy a már kultikus Quake nevű lövöldözős játékból érkezik. A játékos a pálya bizonyos pontjain hozzájuthatott egy különleges segítséghez, melynek pontosan "Quad damage" volt a neve. Hatása rendkívül egyszerű: aki megkaparintja, az bizonyos ideig 4x-es sebzést okoz, ezzel újraírva az esélyeket a nyereségére.

Audio Technika ATH-M50

Itt a tél, ami nálam - egyelőre legalábbis - egyet jelent a fülhallgatózással. Merthogy a kartondobozból épített zenehallgató szobám az emeleten még nem rendelkezik fűtéssel ugye. Ilyenkor kerül tehát elő hűséges társam, az 501-es AKG. Megvan azért a maga varázsa ennek a saját kis világnak is. A fülhallgatózás egész tinédzserkorom végigkísérte, első hifi élményeim is ehhez fűződnek...Beleburkolództam tehát este belső magányomba, feltettem a legújabb P.J. Harvey lemezt és elmerültem a zenében. Mikor vége lett a lemeznek, akkor tűnt fel, hogy a hálószoba ajtaja csukva, pedig én nyitva hagytam. Magyarázat: egy szobával arrébb felsírt a legkisebb. Máskor feleségem ébredt meg egy esti Nine Inch Nails lemezre és folytathatnám. Nyitott fülhallgató a csendes vidéken egész szépen be tudja cincegni az egész házat.

Aztán mikor azt vettem észre, hogy már válogatom a lemezeket fejben: mi lesz zavaró, mi nem?, akkor döntöttem, kell egy zárt fejhallgató. Volt ez November elején. Nekiálltam túrni a head-fi.org-ot, mit lehetne választani. Próbáltam olyan felhasználók javaslatait keresni, akik egyrészt sok fülhallgatót ismernek, másrészt az 501 is szerepel köztük. Fura dolgokra bukkantam. Aki szerette az 501-et, az drágább fülesekkel sem jött ki, mindenhonnan hiányolta azt a mágikus középtartományt. Már a százezres kategóriában nézegettem a zárt Denon-okat és Audio Techika-kát, de addig sem jutottam el, hogy valamelyik az ajánlások alapján komolyan érdekeljen. 1 hónapon át ment a hullámvasút. Bújtam egy kicsit a fórumokat, elment a kedvem, szünet, megint fórumbújás és így tovább.

Aztán pragmatikusra váltottam, mert úgy éreztem így nem lesz soha semmi. Feledtem az AKG viszonyítást, belőttem egy alacsony büdzsét (nagyon akkor se bánjam, ha mellé lövök) és innen kezdtem csemegézni. Az adott árkategórián belül az M50-es Audio Technika volt a legszimpatikusabb, s mikor feltűnt egy kitűnő állapotú használt példány, na azt már jelnek vettem. Lesz ami lesz.

Általában minimum 1-2 hónapot várok míg írok valamiről, kell egy kis idő, míg leülepszik bennem mit is gondolok egy új jövevényről. Ez a füles 2 hete van meg, de minden este szinte hajnalig a fejem van, szóval tettem bele elég órát, hogy érezzem a karakterét. Ilyen:

De hogy kerül ide Brad Pitt?

Mert ha az 501-es maga az igazmondó juhász, aki sose, még véletlenül se hazudik, addig az M50-es ferdít, becsap és még cinkosul kacsint is hozzá: Hazudok. Tetszik, mi? És tényleg. A legjobb példa erre a basszus. Egy fejhallgató, ha lineáris akkor nem szólhat úgy, nem teheti oda a hangsúlyokat, ahova egy hangfalas rendszer teszi. Mert másképp működik. Mert nem érezhetjük a hanghullámokat a csontunkban, a tüdőnkben. Ez leginkább az igazi szub tartományt érinti. Az AKG-n éppen ezért hallom, kottázni tudom, nyilván nem érzem és nyilván más, mintha hangfalon hallgatnám. Az M50 meg letépi a fejem. Vákuumot csinál a dobhártyámra, ha úgy van kedve és csinál szub tartományt is. Üt, vág, nyomul. A végén pedig nem tudunk mást tenni, mit vigyorgunk. Jófajta "fun mid-fi". Nem is akarja titkolni, sőt magával ránt a mocsárba. Még azt is elhiteti, hogy az egész hang hű reprodukció hülyeség. Hát nem csak zene van? És ha olcsó vagyok, akkor már nem is jó? Forget hi-fi...it's shit.  De azért egészen mégsem csúszik ki a talaj a talpa alól és éppen ezért nem lesz pár nap múlva a sarokba dobva. Mert a középtartomány, az énekhang, ha nem is olyan mint az AKG-é, de megtalálható a hangokban az énekes. Ott van, érted, érzed, ember. És ha nagyon tótágast áll a világ ebbe lehet kapaszkodni. A felbontása is jó, zárt konstrukciójából kifolyólag mást emel ki, mint egy nyílt fülhallgató, szépen követi a rétegről rétegre a bonyolultabb zenéket. Egyedül a magas tartomány az, ahol kivillan Mr. Pitt letörött foga. Néha-néha bizony a nagy lelkesedésben túl csörgőssé, túl hangsúlyossá tud válni. De persze semmi megbocsájthatatlan. Ez is a játék része.

Összegezve: egyet tudok érteni a head-fi.org-os ajánlásokkal. Highyl recommenden 5 starts editors choice of the month moon award in die Spitzenklasse zwischen Absolutreferenz. Vagy nem. De nem mindegy? Üss meg...

Kozmetika

Jut eszembe még egy apróság, ez is még a nyárról...

Lecseréltem a teljes kábelezést CAT7-esre és ha már ott voltam újragyártottam a keresztváltó dobozát. Csatlakozók Nakamichi típusok. Ebből vettem annyit, hogy a hangfal elég olcsó hatású műanyag csatlakozóit is le tudjam majd cserélni, ha kedvem/időm úgy tartja.

Apple Airport Express

Nyár óta megvan, de nem akartam róla írni, míg nincs vele hosszabb távú kapcsolatom. Ez a legújabb, 802.11.n-et ismerő verzió.

Itthon már van a földszinten egy Airport Extreme, ami a fő WiFi router-em. Ehhez kapcsoltam az Express-t. Kapásból 3 féle képpen lehet konfigurálni őket: "Join existing Network", "Extend Network", "Create Distributed Wireless Network". Amit még tudni kell, hogy a beton födém miatt (gondolom) az emeleten igen-igen gyenge volt a WiFi jelerősség.

Az első két kapcsolódási lehetőség beállítása gyerekjáték, két kattintás és működik. Ellenben nem hozta a várt eredményt, a jelerősség annak ellenére gyenge maradt, hogy egy szobában voltam az Express-el. Mintha továbbra is a lenti router lett volna a jelforrás. Pedig csak egy hálózat volt, aminek tagja volt az Express is. A harmadik lehetőséget tart a legtovább beállítani, mert mindkét router-nek meg kell mondani ki a másik (MAC cím alapján). Ráadásul konfigurálás alatt nincs WiFi, ezért mindegyiket LAN kábelen keresztül lehet adminisztrálni. Kicsit macerás, de stablian megjött a térerő.

Ezek után a "standard" módon használtam fel az Express-t, optikai kimenetét rákötöttem az Ethosz D/A átalakítóra, az iPhone pedig távirányítóként szolgált a számok kiválasztásához. Ennek a felállásnak megvan az az előnye, hogy a MacBook így lennmaradhatott a földszinten. Így azt a minimális zajt sem hozta fel, amit a 7200-es merevlemez csinál benne. Hátrány viszont, hogy a Decibel-t (korábban ugye AyreWave) nem tudtam használni, mivel a zene küldése közvetlen iTunes-ból mehet.

A hangminőséggel végül is nem volt gondom, bár zavart, hogy nem tudtam a Decibel-t kihasználni. A nagyobb gond inkább az volt, hogy a 3 hónap alatt, amíg így használtam a rendszert, volt 2-3 alkalommal is jelkiesés, azaz megakadt a zene. Nem tudom mi lehetett az oka, a jelerősség stabil volt. Az első alkalom után átmenetileg kikapcsoltam a Time Machine szolgáltatást, hátha az generált nagy hálózati forgalmat (a külső merevlemez, amire a mentések kerülnek az Extreme-re volt kötve, tehát az is WiFi-n forgalmazott adatot.) Sajnos nem is olyan sokára megint előfordult az akadozás és ezen a ponton nekem el is dőlt a kérdés. Airport Express marad, később kelleni fog, hogy legyen az emeleten használható jelerősség. Zenére viszont nem fogom be.

Velodyne VA68X2E

Előjáték

Miután belaktam újdonsült szobám és lecsillapodott az újdonság varázsa - bár tetszett amit hallottam - csak az járt a fejemben, vajon ennyi van a rendszerben, vagy lehetne még jobb?

És itt hadd szakítsam meg rögtön a történetet egy gondolattal - mégpedig azt illetően milyen fontos is lenne a jó kereskedő, aki ismeri a portékáját mint a tenyerét. Merthogy ő lenne az, aki a termék megvásárlását követően otthonunkban is tudna segíteni kihozni azt a megvásárolt elemből, rendszerből, ami tényleg benne van. Igazából sokszor ő jobban tudja (kellene tudnia) mit vettünk, mint mi magunk. Hiányukban könnyen elvészhet a megvásárolt érték jó része és sokszor ez csak apróságokon múlik, nem is kerül pénzbe. Például a hangfal helyének megtalálása tipikusan ilyen történet. Gondolhatjuk azt, hogy megtaláltuk a legjobb helyet, de bizonyosak csak akkor lehetnénk, ha mi is sok környezetben, sok helyen, ideális párosítások mellett hosszú időt együtt töltenénk a darabbal. Talán egyszer az is megtörténik majd, hogy veszek egy új rendszert. Egybe az egészet, szőrőstűl-bőröstül. Nem fogom rá sajnálni azt a kis plusz pénzt amiben esetleg kerül, hogy meghívjam hozzám installálni a kereskedőt. Szerintem egyik legjobb befektetés...zárójel bezárva.

Használtpiacról összevásárolt cuccaim mellett azoban maradt a magam füle és tapasztalata. Elkezdtem hát vadul tologatni a hangfalat - ez aztán tényleg nulla forint - hol szól a legjobban? A játék nálam alapvetően a körül a kompromisszum körül forgott, hogy mennyire engedjem rá a hátsó falra a hangfalat. Merthogy hiába meglehetősen nagy darabok, nagyon gyors és száraz basszusuk van, valamint nem is vállalnak fel többet, mint amit tényleg torzításmentesen és tisztán tudnak odalent. Ergo, időnként, akárhogy kerülgettem a  dolgot soványnak hangzott az előadás. Fülnek nem is annyira, mint érzetre. Hiányzott a súly. Próbáltam tehát közelebb falhoz, hátra, kb. 1 méter távolságról indultam. Lementem 70cm-re, alig valami különbség a mélyben, közép zavarosabb, magasnak mindegy volt. 50cm, jött valami súly és kicsit javult a közép érthetősége, de mélységében laposabb lett a színpad, szélesség is csökkent. 20cm, felkeményedett a hangzás, basszus még több, még mindig nem elég, ellenben ráadásul időnként lebeg is, oda a kontrolláltság. A színpad kétdimenziós lett, a ritmika egyáltalán nem volt rossz, de összességében nem volt élethű már a hangzás. Inkább amolyan hifis. Teljesen elveszett a levegő a rendszerből, szembe volt egy falni hang, mintha egy vászonra lett volna fröccsentve. Meg az is tudtam, hogy középtartományban ettől jóval jobb felbontást mutatott a rendszer mikor 1 méterre volt, szövegértés is jobb volt.

Vissza 1 méterre, basszus kevesebb, de igazából a falnál sem az jött meg, amit szerettem volna. Mi van, ha tovább távolodunk, még jobban elhúzzuk a hangfalat? Basszust - sejthető módon - nem nyertem a dologgal, de kiderült a levegősséget, átláthatóságot illetően bőven voltak még tartalékok a rendszerben. Nem mértem le, de szerintem több mint két méterre vannak a hangfalak most a faltól. Itt volt képes hang levállni a dobozról, korábban nem igazán. Megjelent az igazi, szellős, átlátható megszólalás, ahol helye van mindennek. Nem volt visszaút, ezt nem tudom beáldozni, ez kell. Meg nem volt igazán basszus sem. Tettem egy rövid próbálkozást azzal, hogy a reflex kijáratot lezártam, ezáltal kicsit poroszosabb lett a hang, de lényegileg semmiben nem lett jobb, viszont még kevesebb lett a basszus. A tere még egy kicsit tovább javult az által, hogy picit hátrafele megdöntöttem a hangfalat.

Aztán így hallgattam zenét. Elkönyveltem, hogy ezek a böszme nagy hangfalak úgy szólnak mint egy kis monitor. Kivéve néha, mikor megtalálták egymást a lemezzel egy-egy alkalommal. Akkor besunnyogott valami döbbenetesen mély és súlyos, szinte csak érezhető hang. Azt hiszem valami nincs teljesen rendjén a doboz hangolásával, mert pont a hallható basszustartomány gyenge, alatta meg megint van élet. De, legalább elrontva sincs, egyszerűen csak kevés.

Így éldegéltünk én és a rendszerem, míg fel nem bukkant egy hírdetés, ami felkeltette az érdeklődésem. A bejegyzés tárgya, egy Velodyne szub. Nem vagyok nagyon jártas a szubok világában, de két márkanév eljutott hozzám is, mint zenére alkalmas gyártmányok. Rel és Velodyne. Nem házimozi, nem bumm-tucc, zene. A meghírdetett darab régi típus,10 éves múlt már, de legalább elérhető volt árban, lecsaptam rá. Maximum továbbadom, ha nekem nem kell.

Első randi

Késő este , 10 óra fele vettem át Budán, kutyafuttában épp a Limarból jövet (ahol kollégának sikerült "némileg" jobb rendszert beszerezni, mint amit a Saturnban hasonló áron kinézett.) Mikor megláttam a szubot ledöbbentem milyen kicsi. Kombi autóval voltunk, a csomagtérben már volt két bedobozolt Martin Logan Source, ami ilyen formában nem kicsi. Már a Limárnál vakartuk a fejünk utastársammal, hova fog még ide beférni egy szub? Alig volt hely. Simán befért. Kb. mint egy négyzetesre kisarkított focilabda, esetleg kicsit nagyobb. Ha nem lettem volna annyira fáradt, azt hiszem adtam volna egy ötöst bánatpénznek, hogy foglaltam a szubot két hétig és otthagytam volna. Semmit nem néztem ki belőle, ez az igazság. Hazafele már fejben feladtam a hírdetést.

Éjfélre értem haza, még kétszer jobban hulla voltam, de azért felvittem az emeltere, letettem oda, ahova én elképzeltem, hogy jó lesz, bekötöttem úgy, ahogy én jónak gondoltam (jelszinten), bekapcsoltam...és szinte semmi. Működött, de mintha ott se lett volna, semmi. Kicsi, na, elveszik a szobában, az álló hangfalaim 5x akkorák (darabja) mint ez, hülyeség volt elhozni, de veszett több is mohácsnál, majd eladjuk...

Párkapcsolat terápia


Persze teljesen anti-hifista lettem volna, ha nem döntöttem volna úgy, hogy kicsit azért játszom a dologgal. Ez, meg az, hogy mégiscsak Velodyne. Hát ennyire semilyen nem lehet. Okés, hogy ide kicsi, de ez konkrétan nulla produkció. Pozitív eredményt nem vártam, hisz nem lesz békából herceg, na...

Először is olvasgattam. Az első dolog, ami feltűnt, hogy mind a REL, mind a Velodyne azt mondja: ne a jelszintet használd! Kösd be a hangfalszintű bemenetet. Magyarázat: Íly módon az erősítő hangképe, sebessége, stb...bekerül a szub elé, így koherensebb lesz megszólalásra. Bullshit, gondoltam én a mérnök. Ez egy csomó torzítás így plusszban. Ráadásul az erősítőm jól megemeli a jelszintet csak azért, hogy a szub bemete meg visszaossza, nehogy túlvezérlelje a saját erősítőjének a bemenetét? Hülye azért nem vagyok...

Tovább olvasgatva két módszert találtam a szub elhelyezését illetően. Nagyon ötletesnek és szimpatikusnak tartottam azt az elképzelést, hogy tegyük a szubot oda, ahonnan a zenét hallgatjuk (azaz a fotelba, olyan magasságba ahol a fülünk lesz) és kússzúnk körbe a szobában a földön. Ahol a legerőssebb és legtisztább basszust halljuk, oda kell tenni a szubot. Ugyanezt fogjuk majd a székben ülve is hallani. Szobán jelenlegi állapotában azoban ilyen kúszásra nem ajánlott, hisz ahol nincs szőnyeg ott pizony még csak pőre beton van, elég poros műsor lenne.

Második, kevésbé egzaktnak tűnő módszer: tegyük a sarokba, vagy fal mellé a szubot úgy, hogy a hangszóró - ha nem csak lefele néz- a fallal párhuzamosan előre irányuljon. Hallgassuk meg. Váltsunk a fázison, ha több lett a basszus az a jobb beállítás. Fordítsuk el kilencven fokban a szubot, most nézzen a szoba fele a hangszoró. Ha még több a basszus, még jobb. Esetleg még egy kör a fázisváltóval, mert így meg lehet a másik állás jobb. Valahogy így. Meg talán meg annyi útravalónak, hogy ne essünk abba a hibába, hogy túl magasra tesszük a szub működési frekvenciáját, inkább alulról emeljük. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy túlságosan beleszól a középbasszus tartományba, aminek következtében visszavesszük a hangerőt és ezzel lekorlátozzuk az igazán mély hangok energiáit. Meg szélsőséges esetben még lokalizálható is lesz füllel a szub ha túl magasra megy.

Nekiálltam hát így. Mivel tetőtér, ezért sarok kifejezetten nincs, fal melletti pozíciót kerestem. Eredetileg a hifiállvány mellé raktam le, csak úgy, minden faltól bő méterre, oldara több is volt. Ott ugye meg se mukkant látszólag. Arréb vittem másfél métert, rátoltam a falra úgy, hogy a membrán a szoba fele nézzem és bumm...ez mi a fene? Még sok is lett! Mármint a középbasszus. Az igazán mély basszus meg nem jött meg. Ráadásul ha kikapcsoltam az erősítőt valamiért a szub kimenet kiadott valami brumm-ot, ettől a szub sose kapcsolt ki automatikusan, hanem brummogott ugye. Kezdeti lelkesedés múltával tettem megint ide-oda szubot, a székemmel egy vonalba, mégiscsak amennyire lehet sarokba, de az őserő még nem jött meg. Nem "energizálta" a szobát.

Vad, kontrollálatlan szex


Ekkor jutottam el gondolatilag odáig, hogy ha már ennyit szórakoztam a dologgal, akkor már végül is kipróbálhatom azt is, mi van, ha bekötöm hangfalszinten. Ott búgni sem fog az erősítő, legalább nem kell kézzel kapcsolgatnom a szubot. Ekkor már egyébként eldöntöttem, hogy marad a szub, mert sokkal jobb volt a hang vele, mint nélküle, de teljesen körbe akartam járni a kérdést.

És milyen jól tettem! Szembe minden mérnöki logikámnak bizony tényleg nem kicsit jobb hangfalszintről megvezérelni. Jobb a meghatjás is, úgy tűnik sokkal több energia szabadul fel. Megjött a súly ami eddig nem volt. Plusz jobb az integráció, tényleg együtt játszik a szub a rendszerrel, egység van. Ezen a ponton ez a kis méregzsák már képes volt basszusnehézzé tenni a rendszer hangzását. Egyszerűen elnyomott mindent, ha úgy akarta. Itt azoban cselhez folyamodtam, nem csökkentettem a szub hangerejét, hanem fokozatosan húztam el a falaktól, befele a szoba fele. Ezzel csökkent a basszusmennyiség amit hallottam, de nem a levegő mennyisége, ami mozgott. Fokozatosan vált kevésbé hangsúlyossá a mélyregiszter, de közben mégsem vált kicsivé a hang. Tulajdonképpen feltekertem maximumra a teljesítményt, az átviteli frekvenciát a lehető legalacsonyabb szinten korlátoztam és ehhez a beállításhoz kerestem helyet. Ha kicsit irodalmibb nyelven szeretném megfogalmazni hogyan is szól most ez a szub, akkor minden bizonnyal azt mondanám: állat!

Az ágyban merengve kellemes zsibbadságban

Így aztán nem kellett kompromisszumot kötnöm a front hangfalaim elhelyezését illetően sem, jöhetnek nyugodtan befele a szobába. Tér, levegő, transzparencia, folyékony hang. Meg basszus is, ráadásul a jobbik fajtából, olyan lendülettel és energiával, ami passzív megoldásból nehezen képzelhető el. Win-win.