Elköszönő - Quad 21L

Egészen eddig a blogomra - már ha készülékekről volt szó - alapvetően a megszerzésük kapcsán kerültek fel beszámolók/irományok. Miért vettem meg, mit tapasztalok? Azt mondjuk egyik alapvetésének tartom, hogy semmiről sem számolok be pár órás/napos ismeretség alapján, hiszen azok leginkább csak első benyomások lennének, semmi több.

De vajon miért válik meg valaki egy berendezéstől? Miért dönt végül az eladás mellett és mit keres a következőben? Ez a "fonákoldal" ugyanolyan érdekes lehet, mint a megismerés folyamata. Ezért döntöttem úgy, hogy ettől kezdve vezetem az "Elköszönő" rovatot.

A sort a Quad 21L-el kezdem. Mi jut eszembe ha most visszaidézem? Először is, hogy meg kell találni a helyét. Mármint ténylegesen. Sokat tologattam ezt a hangfalat, de meghálálja a belefektetett energiát, egyre jobb és jobb hanggal örvendeztetett meg. Szereti maga körül a teret, de nem vég nélkül, olyan 80-90 cm között volt neki az ideális távolság a hátsó faltól. Se több, se kevesebb. Oldalfalak nálam igen messze voltak, ebből a szempontból tényleg a szabadban ácsorogott. Meghálálta a teljesítményt is, a 140W-os Quad 909-es végfokkal tovább nyílt, erősödött, gyorsult a hangja (az Alto-hoz képest).

A hangzásra egyáltalán nem hifis, ehhez a hangfalhoz kicsit meg kell "érkezni". Nagyon zenei, de aki nem tud túllépni rajta, hogy nem szedi fel a padlót a basszust és nem szakítja le a csillárt a magas, az nem lesz vele elégedett. Márpedig a hifizés elején a legtöbben ezeket az élményeket keresik és csak később kezdenek más, valami több után kutatni. Első hangfalnak ezért nem tudnám őszintén ajánlani.

Aki viszont zenét akar hallgatni, annak egy igazi kincs azon az áron, ahol ma be lehet szerezni. Karakterét tekintve sosem agresszív, sosem bánt. Ugyanakkor mégsem unalmas, se nem fedett. Éppen ellenkezőleg, kifejezetten fürge, nyitott hangja van. Ezt a párosítást nagyon ritkán hallani! Bevonja a történésbe a hallgatót, "meséli" a zenét. Külön élvezet vele fúvósokat hallgatni, fantasztikusan jól jeleníti meg a rezes hangszereket anélkül, hogy egy bántó hangot kiadna. A Quad végfokkal dinamikában sem volt hiány és a tere is csodálatos, egészen leválik a dobozról. Annyit hallgattam vele zenét amennyit csak tudtam, mert jól esett a zene és hiányzott, ha kimaradt pár nap. Ez is nagyon fontos mutató.

Ennyi dícséret után akkor mégis miért váltam meg tőle? Mint ahogy előző bejegyzésemben írtam, a 16cm-es membránfelület a közel 40nm-es szobában bizony már eléri a határait, van amit egyszerűen nem tud (mondjuk még egy oktáv lefele). Illetve az énekhangok terén valahogy az volt az érzésem, hogy inkább csak "torkot" hallok és kevés "tüdőt", azaz lehetett volna az énekhang testesebb (nem hangszínben!), kicsit hiányzott az énekes maga a hang mögül. Helyenként a szövegérthetősége is lehetett volna picivel jobb.

Hát a fene se tudja merre billen így ez a mérleg, sokat is rágódtam ezen a döntésen. Főleg, hogy igen nagy valószínűséggel az új hangfal másik erősítőt is kér maga mellé (rendszerszinergia). Kezdődik tehát előröl minden megint.

A váltás (részben) azonban már megtörtént, a Quad már nincs itthon. Fél év élményeivel a hátam mögött hasonlóan magas piedesztrára emelem ezt a hangfalat, mint a Naim CD5i-t. Mindkét készüléknek megvolt az a képessége, hogy tucatszám vettem a lemezeket amíg használtam őket. Ettől nagyobb dícséret nem tudom kell-e.

Naim NAC92 + NAP90.3

Igazából ez a történet még akkor kezdődött, mikor még megvolt a Naim CD játszó és a Harman/Kardon erősítő. Az előfokot láttam meg eBay-en és fogalmam sem volt, hogy 40-50e között megkapható. Szinte csak heccből tettem rá tétet, ha ennyiért enyém lesz, hát legyen alapon. Enyém lett. Bécsből hoztam el, személyesen a gazdájától. Aki mondanom sem kell azért adta el, mert felfele lépett a Naim létrán. Persze azt sem tudtam, hogy tápegység sincs az előfokban. Vagy a hozzávaló végfok táplálja, vagy egy külső Naim táp. Egyszóval semmire nem tudtam használni, mégis...nem bántam. Ki is nyitottam a dobozt, nem a mai világ terméke. A minőségellenőr saját kezűleg írta alá, hogy ez a készülék bizony jó.

Szóval csak állt a polcon és közben ment a Harman/Kardon, majd a Naim CD játszó is. Aztán írt az előfok eladója, hogy eladó lenne a hozzá tartozó végfok is. Talán 70e volt. Megvettem persze. Eddigre már nem maradt más a hifimből, mint a DIY Dynaudio hangfal. Szereztem még a Penna segítségével jó áron 2x5 méter NACA5 hangfalkábelt. Bár forrásom csak régi CD játszó volt (a Marantz nem került eladásra) a Naim megint nem okozott csalódást. Talán elvileg 2x30W-ot tud a rendszer ha jól tudom...ettől függetlenül olyan dinamikával, könnyedséggel hajtotta az elvileg teljesítményéhes hangfalam, hogy szinte érthetetlen. És az a klasszikus Naim tulajdonság, hogy nem lehet mit tenni, behúz a zene itt is megvolt. Sőt talán még erősebben, mint a CD játszónál. Mondjuk a Naim-esek közül sokan vallják, hogy szórakoztatóbb, élettelibb hangja volt a régi, úgy nevezett "Olive" szériának. Akárhogy is, hangfalkábellel együtt olyan 150e-be volt az elő/végfok és nem éreztem, hogy nagyon bármerre lépni kellene innen, ha a zene érdekel. Persze, lehet mindenből jobb és több, de aki egy ilyen párossal nem tud zenéthallgatni, az nem is akar. És ez nagy szó egy belépő szintű készülékhez.

A helyzet továbbra is az volt azonban, hogy csak a kis szoba volt, illetve nagy ritkán (de tényleg nagy ritkán) volt alkalmam nagyobb szobába kirakni a rendszert. Azaz többnyire porosodott a rendszer. Ezért lett eladva. Egész máshova ment a pénz, de egy része például a számítógép alapú zenehallgató rendszer kiépítésére. Fillér veszteség nélkül adtam el. Viszont tudom milyen irányba induljak, ha megint ilyen nagyságrendben akarnék erősítőt venni.

MacBook

Ez talán így elsőre idegen egy hifivel foglalkozó blogon...bár ki tudja, talán ma már nem is annyira. Munkahely terén 2007 elején muszáj volt, hogy úgy mondjam "nyitottan" gondolkodni. Egyik irány magában foglalta, hogy szükségem lehet egy laptop-ra. Mivel anyagilag épp egy hosszabb hullámvölgybe érkeztem ismét azzal kellett főzzek amim volt. Így hát nagy szívfájdalom mellett ment a Naim CD játszó. 1 éves lehetett. Kedvezményes bevezetési áron vettem, szinte ugyanennyiért adtam el, veszteség nélkül.

Mikor választanom kellett milyen gép is legyen a laptop szinte csak megérzés alapján választottam a MacBook-ot, OS X-et előtte nem is használtam. Úgy gondoltam Intel architektúra mellett nem lövök nagyon félre maximum felrakok egy Windows-t. Leendő munkámhoz meg nem is jött rosszul, hogy még egy rendszert megismerek.

Viszont már akkor éreztem, hogy ha az első helyen a zene és nem a készülékekhez/megszokáshoz való ragaszkodás áll, akkor előbb-utóbb a számítógép szerepet kap a hifiben is. Ennek oka az, hogy elég sok zeném van, ami egyszerűen nincs meg lemezen, mert nem is lehet meg. Sosem megjelent számok, stúdióból "kikerült" munkafelvételek, keverőpultról "lemásolt" koncertek. Az igazi műértő underground ezen a szinten zajlik csak igazán az erre érdemes előadóknál. Ezeket írhattam naphosszat CD lemezekre persze, de ez kissé kényelmetlen volt. Vagy ott vannak a 2-3 számos kislemezek kítűnő "B" oldalas csemegékkel. Ritkán kerültek elő, hiszen nagyon rövidek, sűrűn kell cserélgetni őket. Apróságok ezek, de mégis befolyásolták a zenehallgatási szokásaimat. Egy rendszernek pedig ebből a szempontból a legmegengedőbbnek kell lennie. Nemcsak hangminősége okán, hanem akár ilyen szempontok szerint is transzparensnek kell lennie.

És hát az Apple partner ebben. Míg Windows-on eszembe nem jutott volna iTunes-t használni  saját környezetében már egyáltalán nem ördögtől való dolog. A rendszer érezhetően az ember keze alá dolgozik és stabil. Meg még ergonómikus is.

Sokszor elhangzik kritikának, hogy a zenerajongónak hiányzik a lemez kézbevétele, a füzet lapozgatása. De ezt nem is értem...ki tiltja meg, hogy mikor kiválasztok egy albumot a számítógépen akkor ha úgy tetszik magát a lemezt is a kezembe vegyem? Ja, hogy kell hozá az eredeti lemez? :) Hát igen...másrészről a digitális "zenetárunkat" is lehet ápolni, karbantartni. Én például az összes lemezborítómat beszkenneltem, ügyelek rá, hogy konzisztens legyen a könyvtár. Külön library-ban vannak az mp3-ak, a veszteségmentes könnyűzene, a komolyzene és az...ömmm...a nem létező kiadványok :) Szóval nem olyan lelketlen dolog ez feltétlen.

Persze a számítástechnika óhatatlanul szerepet kap és szerepet is kell, hogy kapjon. Több száz lemezt beolvasni, a hozzá tartozó adatokat karbantartani nem kis idő. Biztonsági mentés muszáj hogy legyen. Szerencsére az Apple ehhez is kínál beépített megoldást az "Időgép" formájában, csak egy külső vincseszter kell hozzá. Ami esetemben egy Airport Extrem végén csücsül.

A teljes képhez hozzátartozik még egy iPhone, ami egyébként egy kitűnő távirányító a rendszerhez, hiszen a Remote alkalmazás segítségével még a géphez sem kell odalépnünk, hogy keressünk a zenéink között. Nincs ugyanis számomra kiádrándítóbb egy félhomályban kellően elmerült zenehallgatást a monitor éles fényével, egérrel/billenytűvel megbontani.

A MacBook pár hét múlva lesz 3 éves. Bár nagyon sajnáltam eladni a Naim CD játszó jó helyre került az értéke. Minden téren elégedett vagyok vele.

Naim CD5i

Az alábbiakból valahol következik, hogy a digitális front "szétesésekor" már nem jutott eszembe jó ár/érték arányú, ámde értékét esetlegen rosszul tartó magyar termék beszerzése. Régóta látókörben voltak a Naim termékek, bár egyetlen egyet sem hallottam személyesen. Tetszett viszont a termékeket körülvevő kommunikáció. A Naim kapcsán valahogy igen hamar mindig szóba került a zene is és nem csak a hifi. Tetszettek a cég nem standard megoldásai, utaltak egyfajta műszaki önfejűségre, a saját döntések bevállalására.

Lett hát a termékek magyar bevezetésekor egy vadonásúj CD5i a Penna segítségével.

A termék megjelenése, minőségérzete természetesen messze felette volt a magyar termékeknek. Úgy éreztem végre tényleg egy prémium kategóriás készülékem van. Jó volt hozzáérni, használni, vagy akár csak ránézni.

Hazakerülésekor még megvolt a Bodoraudio D/A és a Denon is, akkor éppen működtek (még). Átváltva a Naim CD játszóra (szimmetrikus füles erősítő, AKG-K501) magamban először szitkozódtam egy hangosat. Egy sokkal kevésbé részletező, vékony, erőtlen hangot hallottam. Ha nem lett volna enyém a készülék, ha nem költöttem volna rá el kicsit több, mint 200e Ft-ot itt köszöntem volna meg a szereplést. Mondjuk ha ez például egy egyszerű A/B teszt lett volna.

De muszáj volt bíznom a dologban. Bekapcsolva hagytam a gépet ahogy a gyártó ajánlja és mivel a másik digitális front végképp bemondta az unalmast (az analógot meg már eladtam), hát hallgattam. És arra lettem figyelmes, hogy kezd magával ragadni a dolog. Egy készülék esetén ugye nehéz a bejáratás hatását objektíven megfigyelni, hiszen együtt "érünk" a készülékkel. De a változás (alapvetően) nem hifis paramétereken keresztül jelentkezett, illetve nem is volt fontos igazán, hogy ott változott-e valami.

Hadd térjek ki rá, én hogy ítélek meg egy készüléket. Sajátos módszerem van rá, leginkább mint egy visszatekintés működik és mindenképpen együtt kell élni a készülékkel hozzá viszonylag huzamosabb ideig. Azt tapasztaltam, hogy adott készülékek adott zenéket szeretnek. Felidézem magamban mondjuk a kevésbé jó emlékű Techincs erősítőm, ránézek a lemezgyűjteményemre és szinte látom, érzem melyik lemezhez nyúlnék. Aztán kicsit elmélázok a Heed Canopus emlékén és megváltozik a szelekció. A lemezeken keresztül megjelenik a készülék egyénisége, preferenciája. És ez a döntő számomra. Egy készülék pedig akkor igazán jó, ha ez a szelekció a lehető legszélesebb.

Ezen a területen alkotott a Naim CD játszó fantasztikusat. Olyan lemezeket hallgattam végig lankadatlan figyelemmel és élvezettel, amelyeket előtte 2-ik számnál feladtam. Björk Medulla erre egy jó példa, vagy  éppen a Lauri  Anderson antológia. De közben forogtak a komolyzenei felvételek, a régi kedvencek, sőt az opera sem tűnt emészthetetlennek mint előtte. A CD játszó megvásárlása utáni időszak semmi másról nem szólt, mint új és új zenék felfedezéséről. Létrejött az a kapcsolat, ahol mindegy volt, hogy hifi értelemben hogyan is szól a készülék. A fülem szokott hozzá a vékonynak talált hangzáshoz vagy bejáratódott a készülék? Mindegy, nem ez a lényeg.

Hogy volt-e jobb minőségű hangom otthon? Hifi értelemben talán. Zeneileg biztos nem. Egy A/B teszt alapján ezt soha nem tudtam volna meg.

Már nincs meg a lejátszó, de ma is tud hiányozni. És ha nem akarom véglegesen kidobottá tenni az összes pénzt amit hifi eszközök cseréjére költöttem akkor ezt az irányt nem szabad elfelejteni. A hifis a pénzéért sokszor csak tapasztalatot kap a sok cserebere után. Drága tapasztalások ezek, melyeknek így nézve bizony nagy értékük van.

Persze kérdés el lehet-e A-ból mondjuk H-ba jutni egyből, vagy csak betűről betűre megy együtt a tapasztalással...