Üveggyapot basszuscsapdák

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Több módon is készíthetünk basszuscsapdát. A legegyszerűbb és legolcsóbb nagy mennyiségű üveggyapotot a falaktól és mennyezettől jó messzire felszerelni. Ahogy korábban szó volt róla, 10cm vastag, a faltól kb. 40cm távolságra lévő 705-FRK típusú üveggyapot meglehetősen effektív lehet egészen 125Hz-ig. Ugyanakkor sok szoba küzd jelentős problémákkal 125Hz alatt, ráadásul a legtöbbünk számára 40cm szabad hely elvesztése körben a falak mentén és mennyezetnél szintén nem kívánatos. Szerencsére ennél sokkal hatásosabb és kisebb basszuscsapdák is léteznek. Kis költségvetéssel rendelkező stúdiók azonban alkalmazhatnak a sarkaknál tömör üveggyapotot ahogy az alábbi ábra mutatja és ezzel csak a sarkakban vesztenek egy kis teret. Mivel a basszus a sarkokban sűrűsődik fel a leginkább, ezért az egy ideális hely bármely basszuscsapda számára.

Az ábra felülnézetből mutatja a sarkot. Ilyen elrendezés mellett a meglehetősen nagy légrés segít a mélyhangok elnyelésében. Erre a feladatra a 705-FRK jobb, mint a 703, hiszen a cél a mélyfrekvenciák leghatásosabb elnyelése. Ezzel szemben a magashangokat vagy elnyeletni, vagy eltéríteni tudjuk attól függően hogy a lap papíros oldalát befele, vagy kifele fordítjuk. Ezzel pedig a szoba élénkségét befolyásolhatjuk. 5 cm vastag 705-ös üveggyapot alkalmazása megfelelő, de a 10cm-es még jobb. Két 5cm-es lap összeillesztése ugyanolyan elnyelést eredményez, mint egy 10cm vastagságúé, tehát szükség esetén így is elérhetjük a kívánt vastagságot. FRK típus esetén viszont ilyen esetben az egyik lapról el kell távolítani a papír réteget úgy, hogy csak a kíül lévő panel külső részén legyen.

A sarkokon kívül - ahogy a fenti ábra mutatja -  helyezhetjük az üveggyapotot a fal és a mennyezet találkozásához, ugyaolyan effektív megoldáshoz jutunk. Mindkét megoldás esetén csavarokkal rögzíthetjük az üveggyapotot egy 2,5x5cm-es profilú facsíkokhoz, amelyet előtte a falra ragasztunk, vagy csavarozunk. A facsíkok profilja látszik a fenti képben, mint tömör fekete négyszög. Nagyon kellemes tulajdonsága ennek az egyszerű megoldásnak, hogy az üveggyapot mögött lévő légrés mértéke a geometria miatt változó, így biztosított, hogy az üveggyapot panel felületének legalább egy része biztosan elegendő távolságra van egy adott frekvencia elnyeléséhez.

Jobb alacsonyfrekvenciás elnyelést érhetünk el, ha 705-FRK-t papíros felével a szoba fele közvetlen a falra szereljük - nem átlósan a sarokba. Ugyanakkor ez a megoldás valamelyest visszaveri a közepes és magas frekvenciákat. Jó megoldás erre, hogy felváltva tesszük fel a paneleket, azaz minden második panel néz papírral a szoba fele, így azt is elkerülhetjük, hogy túl "halott" legyen a szoba. A papírral a szoba fele felfekvő paneleket 2.5x10cm profilú facsíkokra rögzítsük, hogy legyen mögöttük egy kis légrés. A sarokban lévő panelek esetén a papírnak a légrés fele kell lennie, hogy a lehető legtöbb mélyfrekvenciát nyelje el.

Befejezetlen pincék esetében kihasználhatjuk a tartógerendék és a mennyezet közötti légrést. Helyezzük az üveggyapot lemezeket a gerendák közé. Rövid szegek, vagy csavarok is képesek a lapot a fejükkel megtartani, így csak helyükre kell őket csúsztatni. Ezek után fedjük be az üveggyapotot valamilyen szövettel, mint ahogy az az alábbi ábrán is látható. Másik megoldás az lehet, hogy a teljes rést bolyhos üveggyapottal töltjük ki (kb. 30cm vastagság) - az eredmény valószínűleg hasonló lesz.

Álmenyezettel még könnyebb dolgozni: egyszerűen töltsük fel a réseket bolyhos üveggyapottal. 30cm vastagságú R38-as tökéletes, ha akad ennyi hely. Ha nem is töltjük fel így a teljes mennyezetet, legalább fal és pfalon találkozását béleljük végig. Mivel az üveggyapot ilyenkor nem látható nem is kell szövettel elfednünk.

Másik nagyszerű és olcsó megoldás - már amennyiben sok helyünk van - göngyölített bolyhos üveggyapot halmozni a sarokba. Ezek a göngyölegek nem drágák és egymásra pakolva igen nagy helyet tudnak betölteni. Ami még jobb - bárhol beszerezhetők és még csak ki sem kell őket csomagolni! Hagyjuk a göngyöleget az eredeti fólai csomagolásukban és állítsuk be őket ahova csak beférnek, a sarkak közelébe, bárhova. Rakjuk őket egymásra egészen a plafonig a legjobb elnyelés érdekében.

Audio Innovations Alto (mk2)

Azzal kezdeném, hogy nem terveztem semmiféle erősítő beszerzését. Valamiért mégis (azóta is) böngészem időnként az aprókat. És hát feltűnt egy ilyen UFO olyan baráti áron, hogy egyszerűen muszáj volt megvennem. Főleg mert azon pár készülék közé tartozik (régi, plexi előlapos Meridián CD játszókkal együtt például), melyek egyszerűen formájuk okán is beégtek az agyamba. Meg hát sok jót is lehet róla olvasni, amennyiért kínálták egyszerűen nem lehetett félrelőni. Meg még távirányítható is, ami a K.U.K.A-ról nem mondható el. Megvettem na.

Aztán (természetesen miután már megkötett az üzlet) elkezdtem jobban utánakotorni a dolognak. Egyre érdekesebb tények kerültek napfényre. Például hogy ez az erősítő tulajdonképpen egy tranzisztorokkal megvalósíott csöves erősítő, minimális alkatrésszel felépítve. Egy tápsínes megoldás, kimenőkondenzátorral (helló Heed Obelisk), szóval minden, csak nem szokványos. Illetve mindez igaz az mk1 verzióra. Az enyém az mk2. Nem volt ez titok, arra viszont nem gondoltam, hogy ugyanazon elnevezés alatt (lévén mindkettő Alto) gyökeresen más erősítő bújik meg (belső felépítését tekintve). Erre úgy voltam kénytelen rájönni, hogy lelkesedésemben felvettem a kapcsolatot Guy Sergant-al, az első verzió tervezőjével, mivel azt vásárlás után rögtön elhatároztam, hogy az elektrolit kondenzátorokat - az erősítő kora miatt - kicserélem. Tanácsot kértem tőle, milyen típusú kondenzátorokat alkalmazzak a hangzás szempontjából fontos kimeneti kondik cseréjéhez. Ő világított rá, hogy az mk2 verzió (ami legkönnyebben onnan ismerhető meg, hogy nincs az előlapon bekapcsoló gombja) már semmifélre rokonságban nincs az ő által kreált megoldással. Sokkal szokványosabb, duáltápos, kimenőkondi nélküli eset. Kapcsolást nem sikerült hozzá találnom mondjuk...Pöttyet azért csalódtam, de gondoltam most már úgy is mindegy, hátha mégis jó lesz.

Hozzá kell tennem, pont régi emlékeim miatt nagyszerűen ellennék azzal is, ha az erősítő megmarad szobadísznek. Egy darabka hi-fi történelem.

Megjött az erősítő, szét is szedtem (az se feltétlen triviális, de összerakni nehezebb). Íme a belseje:

Ez meg az mk1 verzió belülről:

Láthatóan jóval tisztább, minimalistább tervezés az első verzió. A második cserébe olyan megoldásokat vonultat fel, amik nekem eszembe nem jutnának. A hangfalkábelek például közvetlen a hálózati toroid trafóra fekszenek fel (!), hogy mást ne is említsek. Ehhez képest nem is zajos az erősítő, de az is igaz, hogy ennél kultúráltabb alapzajú gépet sem nehéz találni. Azért nem adtam fel a dolgot, kigyűjtöttem milyen kondenzátor értékekre van szükség és megrendeltem őket. Eddig a pontig a saját rendszerembe be sem kötöttem, az első "meghallgatást" már félig szétborított állapotban ejtettem meg. Meglepődtem. Először is, nagyon rávilágított, hogy a K.U.K.A minden előnye mellett mennyire basszus szegény. Talán az apró simítókondik miatt, ki tudja? Mindenesetre az Alto csak úgy pumpálta hozzá képest a basszust, de nem a rossz értelemben véve. Az énekhangja talán nem olyan jó, mint amit a  K.U.K.A tud (az az erőssége), de nem rossz egyáltalán. Ritmusjátszás nagyon jó, a hosszabb, tördelt, háttérbe eldugott ritmusok összefüggései is nagyon jól megmaradnak. (Bár ez pont az a terület, ahol a Decibel is nagyot alkot, lehet csak azt hallottam ki.) Mindenesetre feltűnt.

Aztán megjöttek a kondik. A tápkondenzátorok voltak a legtrükkösebbek, mivel elég kicsi hely van bent az erősítőben, ezek Mundorf M-Lytic típusok lettek. A kisebb értékek pedig Elna Silmic II-es illetve Nichicon FG gyártmányokra lettek lecserélve (attól függően mi fért be éppen).

Érdekes adalék, a kondik cseréje közben tűnt fel, hogy a panel már otthoni módszerekkel javítva lett egyszer a biztosítékok környékén. Hiába, a használt dolgok előélete nagyon nehezen követhető le. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha erről fogalma sem lett volna az illetőnek akitől vettem.

Összeszerelés után, az új kondikkal hallgatva ugyanazon erősségek maradtak megfigyelhetők. Lehet inkább csak a lelkiismeret nyugtattam meg ezekkel a cserékkel, de hogy ártani nem ártottam vele, az biztos.

Ezek után már csak egy feladat maradt, a hiányzó távirányítót pótolni. Egyetlen gyártó volt, aki halványan utalt rá, hogy támogatja a márka készülékeit (csak az Alto-k voltak távirányíthatók), ez pedig a Logitech. Vettem (nem túl olcsó portéka sajnos) egy 300-as kódjelű távirányítót és valóban, az erősítő összes funkcióját (hangerő, bemenetválasztás, stand-by) kezeli némi konfigurálás után.

Összességében örülök, hogy birtokomba került ez az erősítő. Az Ethosz DAC-al együtt egy nagyon szellős, dinamikus, bántó digitális élek nélküli rendszer épült ki, amit igazán öröm hallgatni.

Zárásul (csak mert az mk2 verzió belsejéről én sehol semmi képet nem találtam) két kép a paneljáról - felülről és alulról is.

Basszus csapdák - áttekintés

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

A basszus csapdákat leginkább a szoba alacsonyfrekvenciás átvitelét felborító állóhullámok és az akusztikus interferenciák csökkentésére használják. Ahogy az első ábrán is látható, az akutsztikus interferencia akkor fordul elő, ha a falakról, mennyezetről, padlóról visszaverődő hanghullámok találkoznak egymással és hangforrásból (például hangfalból) érkező hangokkal. Ha ezt nem kezeljük, akkor a frekvenciaátvitelben számos kiemelés és beszakadás keletkezik, amelyek különbözőek a szoba eltérő pontjain. Előfordulhat, hogy a hallgatási helyen - például - 100Hz-en teljes kioltás jön létre, míg a szoba hátsó részében a 100Hz 2dB-es kiemelésre kerül, a 70Hz pedig részleges kioltásra.

Az akusztikus interferencia következtében a direkt és visszavert hangok összekeverednek. Ez kiemelésekhez és beszakadásokhoz vezet a frekvenciamenetben

Ebben az esetben a hangfal felől érkező pozitív hullám (bal oldal) visszaverődik a falról (jobb oldal) és a visszaverődés ütközik a hangfalból továbbra is érkező hangokkal. A szoba méretétől és a hang hullámhosszától (frekvenciájától) függően a visszavert hangnyomás vagy hozzáadódik  a hangfalból érkező hangnyomáshoz, vagy kivonódik abból. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a szoba különböző pontjai eltérően viselkednek. Hol felerősödik egy frekvenciatartomány, hol kioltásra kerül. A kiemelés mértéke elérheti a 6dB-t is, ha hullámok fázisban összeadódnak és felerősítik egymást. Ellentétes esetben, ha az ütközés kioltást eredményez, a beszakadás még ettől is nagyobb lehet. 25dB mértékű, vagy akár nagyobb kioltás is előfordul kezeletlen szobákban, sőt csaknem teljes hullámkioltások is előfordulnak. Ezen felül a legtöbb szobában nem csak egy-két frekvencián fordulnak elő csúcsok és beszakadások, hanem a teljes basszustartományban. A 2-es diagramm egy barátom 3x5m-es, akusztikailag kezeletlen szobájának frekvenciaátvitelét mutatja. Vegyük észre a kigurások számát és mértékét. Ráadásul mindez csak egy oktávon belül!

Rémálom? Ez az átmeneti görbe teljesen jellemző egy kezeletlen, kisméretű szobára!

A hangullámok ütközését és összeadódását akusztikus interferenciának hívjuk és minden szobában a teljes mélyfrekvenciás tartományon megfigyelhetőek - nem csak azokon, melyek összefüggésben vannak a szoba méreteivel. Az egyetlen dolog ami a frekvenciával változik, hogy a szobán belül hol helyezkednek el a kiemelések és a kioltások.

Az egyetlen mód, hogy megszabaduljunk ezeketől a kiemelésektől és beszakadásoktól - vagy hogy legalább csökkentsük őket - az az, ha megszűntetjük az őket kiváltó visszaverődéseket. Ezt pedig úgy érhetjük el, hogy a falakat, sarkokat alacsonyfrekvenciás elnyelőkkel látjuk el, így azok nem verik vissza a mélyfrekvenciás hangokat a szobába. Ezeket az alacsony frekvenciás elnyelőket hívjuk basszuscsapdáknak. Bár elsőre ellentmondásnak tűnik, a basszuscsapdák használatával nő a basszus, a hallható mélytartomány: A visszaverődések okozta kioltások megszűntetésével a legfeltűnőbb változás, hogy mélyfrekvenciás átvitel jobb lesz, az alacsonyfrekvenciás átvitel egyenletesebb. A basszuscsapdák alkalmazása nemcsak a lehehallgató szobákban fontos, hanem a stúdiókban is, mégpedig ugyanazon okokból - a hangszerek mélyfrekvenciás megszólalásának érdekében, illetve nagyobb stúdiók esetében az alacsonyfrekvenciás késleltetés csökkentésére, amely tisztább hangzás eredményez.

A hangmérnökök az akusztikus interferencia és állóhullámok okozta problémákkal akkor szembesülnek először, mikor rájönnek, hogy a felvételeik nem "hordozhatóak". Azaz azok a felvételek, amelyeket a saját stúdiónkban jó és kiegyenlített hangzásúra kevertünk egészen máshogy szólal meg egy másik helységben. (Természetesen ebben az eltérő hangfalak okozta különbségek is beleszólnak.) Ugyanakkor a mélyfrekvenciás átvitelt a legnehezebb megítélni keverésnél, mert az akusztikus interferenciák jóval nagyobb mértékben befolyásolják, mint a magasabb frekvenciákat. A másik probléma pedig az, hogy a mélyhangok minősége és mennyisége változik ahogy bejárjuk a szobát. A hang az egyik helyen túl vékony, máshol túlteng a basszusban, de sehol sem pontos. Hiába rendelkezünk a legújabb, legdrágább felvételi berendezésekkel, ha nem halljuk valójában mi történik alacsony frekvenciákon. A felvétel hordozhatóságán túl nagy kihívást jelent a basszus hangszerek és a dob egyensúlyának beállítása, ha az akusztikus interferenciák miatt nem tiszta a hangkép. Továbbá, honnan tudhatnánk hogyan szól valójában a zene, ha a szobában mindenhol más és más az alacsonyfrekvenciás átvitel?

Sokan - tévesen- úgy gondolják, hogy közeltéri hallgatásra tervezett hangfalak alkalmazásával megkerülhetik az akusztikai problémákat. Valójában még kis hangerő mellett használt monitor hangfalak esetében is létrehoz állóhullámokat az akusztikus interferencia - a frekvenciamenet ugyanúgy tökéletlen, csak éppen kisebb mértékben. Bár a magasfrekvenciás visszaverődések és visszhangok arányosan csökkennek ahogy egyre közelebbről hallgatjuk a hangfalat, az alacsonyfrekvenciás reflekciók okozta problémák megmaradnak. Ugyanezen logika mentén érthető, hogy egy szubhangszóró rendszerbe illesztése nem oldja meg a mélyfrekvenciás akusztikai problémákat. A mélyláda segíthet a hangfalunk mélyfrekvenciás átvitelét érintő problémán, de nem tudja megoldani az akusztikus interferenciából eredőket. Sőt, általában ront a helyzeten a valós probléma elfedésével.

A másik téves elképzelés, hogy az akusztikai problémák okozta hatásokat kiküszöbölhetjük ekvalizációval. A probléma ezzel az, hogy mivel nincs két hely a szobában ami egyforma frekvenvciavisszaadással rendelkeik, nem fogunk találni egyetlen ekvalizációs görbét, ami mindenhol lináris átvitelt biztosít. 5-10cm-es területen belül is jelentős különbségek figyelhetők meg. De mégha nincs is más célunk, mint arra az egy pontra ekvalizálni ahol ülünk, akkor is szembetaláljuk magunkat egy még nagyobb problémával: igen nagy eltéréseket nem lehet kiegyenlíteni. Ha - tegyük fel - az akusztikus interferencia következtében 60Hz-en 25dB-es beesést mérünk, akkor ugyanekkora kiemelést alkalmazva az ekvalizátoron tulajdonképpen a rendelkezésre álló dinamikai csúcsot is ugyanennyivel csökkentjük. Sőt, egy ekkora kiemelés a hangszóróban is jóval nagyobb torzításhoz fog vezetni. A helyzet pedig még rosszabbá válik a szoba azon helyein, ahol a 60Hz-es frekvencia nincs csillapítva az interferenciák által. De még ha képes is lenne az ekvalizátor (és a rendszer) egy semleges átvitelt előállítani az ehhez szükséges magas Q érték elektromos csengést fog eredményezni az adott frekvencián. Egy kiemelés csillapítása esetén pedig - hasonló okokból - nem fog csökkeni a csúcsérték akusztikus csengése. Az ekvalizálás még a magasabb frekvenciákon sem tud mindig segíteni. Amennyiben a szobában csengő hang van (amely az eredeti hang megszűnése után is hallható), azt ekvalizálással nem lehet megszüntetni, legfeljebb kicsit csökkenteni. Ugyanakkor az ekvalizálás alkalmazható (ha mértékkel használjuk) a szoba természetes rezonanciájából adódó alacsony frekvenciás kiemelések (és csak a kiemelések) megszelidítésére, de semmiképpen sem az akusztikus interferenciákból adódó kioltások és interferenciák kezelésére.

További tévhit, hogy a kis méretű szobák nem képesek igen alacsony frekvenciák visszaadására, így nem is érdemes a kezelésükkel foglalkozni. Populáris (de nem igaz) elmélet, hogy az igen alacsony frekvenciáknak szükségük van egy bizonyos minimális szobaméretre, hogy egyáltalán ki tudjanak alakulni, így kis szobákban elvből sem tudnak előfordulni. A valóság az, hogy bármely szobában létrejöhetnek igen mély frekvenciák, feltéve hogy a reflekciók okozta akusztikus kioltásokat elkerüljük. Basszus csapdák alkalmazásával a falak kevésbé visszaverőek lesznek alacsony frekvenciákra nézve, így a falat elérő hangok elnyelődnek és nem visszaverődnek. A végeredmény pedig pontosan az, mintha nem is lennének falak - vagy mintha nagyon messze lennének - bármi is verődik vissza az nagy mértékben csillapított és ebből kifolyólag nem elég hangos ahhoz, hogy kioltást okozzon.

Egyesek fejhallgatót keverésnél arra használják, hogy megkerüljék a szoba okozta akusztikai hatásokat. A fejhallgatókkal a probléma az, hogy minden túlságosan tiszta és prezenszes és ebből kifolyólag nehéz egyes számokhoz az ideális hangerőt megtalálni. Fejhallgatón keresztül az énekest, vagy a fő dallammot játszó hangszert nagyon tisztán lehet hallani, mégha csendes is, így a zene keverésénél lejebb vesszük a mixben, mint ahogy kellene. Ugyanígy a visszhang és utózengés megfelelő mértékét is nehéz beállítani.

Ne feledjük, hogy állóhullámok és akusztikus interferenciák magasabb frekvenciákon is előfordulnak, mint mondjuk a furulya vagy egy klarinét hangja. Viszonylag könnyen meghallhatjuk ezt a jelenséget és fellépésük helyét szinuszhullámok visszajátszásával (csak ne túl hangosan!). Ezzel a módszerrel azt is felmérhetjük, mennyire fontos az adott szobában a basszuscsapdák alkalmazása. Könnyen készíthetünk különböző alacsony frekvenciás teszt szinuszhullámokat, ha rendelkezünk SoundForge, WaveLab, vagy hasonló audió szerkesztő programmal. Ha ez nem áll rendelkezésre könnyen találhatunk olyan speciális CD lemezt, amelyen a szoba teszteléséhez és analízishez használható különféle hangok és rózsaszín zaj található. A mélyfrekvenciás kezelés szükségességét megállapíthatjuk úgy, hogy egy adott (alacsony) frekvencia lejátszása mellett lassan körbejárunk a szobában. Egyértelmű lesz, hogy mely frekvenciákon fordulnak elő a kiemelések és a beszakadások és hogy hol jelentkeznek legerősebben a problémák. Nincs értelme a hangsugárzó alsó átviteli pontja alatti frekvenciák visszajátszásának (ahol az átvitel már nem tiszta) - én a 60Hz, 80Hz, 100Hz-es sort ajánlom olyan 200-300Hz-ig. Ha számítógép is csatlakoztatva van az audió rendszerhez, akkor letölthető az NTI Minirator program, ami különféle hasznos audió jeleket állít elő.

A basszuscsapdák az alacsonyfrekvenciás átvitel javítása mellett egy másik, ugyanolyan fontos feladatot is szolgálnak. Csökkentik a modális utózengést, amely ahhoz vezet, hogy egyes mély hangok tovább lesznek hallhatóak, mint mások, ez pedig rontja a hang tisztaságát. Az alábbi vízesés diagramm  5x3,5x2,5 méteres laborom modális utózengését mutatja. A diagramm az ETF programmal készült. Mindkét ábrán látható a frekvenciamenet (a grafikon "hátsó fala") valamint a szoba módus sávszélessége és lecsengési ideje. Ahogy látható is, basszuscsapdák alkalmazása csökkenti a csúcsok Q értékét (növeli a csúcsok szélességét) és csökkenti a lecsengési idejüket. Ha a módosunk sávszélessége megnő akkor az egyes basszushangok nem hallatszanak ki annyira az őket körülvevő hangokból. Ez az úgy nevezett "egy hangnemű basszus "(one note bass) probléma.

A másik változás az utózengési idő nagy mértékű csökkenése (a kiemelkedés előrébb "jönnek" időben). Basszuscsapdák nélkül egyes mélyhangok akár a harmadmásodperc hosszan is fennmaradnak, így elfedik az őket követő más basszushangokat. A basszuscsapdák alkalmazásával ez az érték megfeleződik, vagy még kevesebb lesz, kivéve a 35Hz-es, legalacsonyabb tartományt (de még itt is megfigyelhető egy kis javulás).

Általában véve a legtöbb szobába annyi basszuscsapda kell, amennyit csak be tudunk rakni és ki tudunk fizetni. Közép és magasfrekvencián előfordulhat, hogy túl "halott" hangzást hozunk létre túl sok elnyeléssel, de ez alacsonyfrekvencián nem fordulhat elő. A basszuscsapda hatákonysága direkt kapcsolatban van azzal, hogy a szoba teljes felületének mekkora részét kezeljük és ez magában foglalja a falakat, mennyezetet és a plafont is. Azaz ha a felület 30%-át kezeljük az sokkal hatásosabb, mintha csak 5%-al tennénk ezt. A minimum amit ajánlani szoktam, hogy legalább minden sarokba kerüljön basszuscsapda. Még jobb eredmény érdekében pedig a további csapdák állítása ajánlott a falakra és a mennyezetre.

Létezik egyáltalán olyan, hogy merev üveggyapot?

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Tettenérhető némi félreértés a "merev üveggyapot" kifejezést illetően, mivel ez merevség nem a fa, vagy a kemény műanyag merevségét jelenti. A merev jelző sokkal inkább arra szolgál, hogy megkülönböztessen olyan termékeket mint a 703-as a vattaszerű, háztartásokban szigetelésre használt üveggyapottól. A merev üveggyapot ugyanazokból az anyagokból készül, mint a háztartási, de össze van szőve és tömörítve a méret csökkentése és az anyagsűrűség növelésének céljából. 1 cm vastag merev üveggyapot lemez ugyanannyi anyagot tartalmaz, mint 3-6 cm vastag hagyományos üveggyapot. Az alábbi fotó egy kb. 3 cm vastagságú 703-as lemezt mutat, melyet egy kicsit meghajlítottunk. Ahogy látható, ahhoz elég merev ahhoz, hogy megtartsa saját súlyát, de nem annyira merev, hogy ne lehessen meghajlítani vagy összenyomni.

A 703-as "merev" üveggyapot nem is olyan merev

A merev üveggyapot beszerzésénél fontos tudnunk annak anyagsűrűségét hogy össze tudjuk hasonlítani a piacon megtalálható más termékekkel. Az Owens-Coming 703-asának 45kg/m³ a sűrűsége, a 705-ösnek pedig 90kg/m³. Tehát ha más gyártótól veszünk hasonló anyagsűrűségű üveggyapotot, akkor számíthatunk rá hogy adott frekvenciákon hasonló elnyelési képességgel rendelkezik. Az üveggyapotot árusítják közetgyapot, ásványgyapot neveken is, de lényegileg ezek a nevek mind ugyanazt az anyagot jelentik.

Bár az üveggyapot nagyszerű anyag, könnyen vágható egy szikével, mégsem túl kellemes vele dolgozni, mert előfordulhat, hogy a gyapotszálak viszketést okoznak ha érintkeznek a bőrrel. Ezért érdemes kesztyűt viselni és akkor sem visszük az óvatosságot túlzásba, ha maszkot viselünk. Az üveggyapotot általában csavarral és nagyméretű alátétekkel rögzítenek a falra (utóbbiak azért szükségesek, hogy a csavarfej ne húzza át magát az anyagon.) Ha a fal beton lenne, akkor érdemes facsíkokat ragasztani a falra és azokra rögzíteni csavarral az üveggyapot panelt. Utóbbi megoldás abból a szempontból is szerencsésebb, mert akusztikailag is jobb, ha van egy kis távolság a fal és a panel között.

Ha a panel már a helyén van, készíthetünk hozzá egy fakeretet, amelyet szövettel fedünk be, hogy kicsit szépítsünk a megjelenésen. Ha ez túl sok munka lenne, akkor egyszerűen vágjunk megfelelő méretű szövetdarabokat és erősítsük őket az üveggyapot lemez széleihez. Tulajdonképpen bármilyen lyukacsocs szövet megfelel, a poliészter alapú szövetek előnye, hogy nem nyúlnak meg és nem vesztik el alakjukat a páratartalom változásainak hatására. Viszont drágák. Nem szükséges az sem, hogy az anyag teljesen transzparens legyen akusztikailag (mint a hangfalszórók elé való darabok), de a csillogó anyagokat kerüljük, mert sűrűbb szövésük okán visszaverik a magasabb frekvenciákat. Egyszerű teszttel könnyen megvizsgálhatjuk megfelel-e a célnak a szövet: tartsuk a szánk elé és próbáljunk meg rajta átfújni. Ha ez könnyedén sikerül, jó az anyag.