Vásárlási alapelvek - 7 év tapasztalata

Hosszú évek után felülírtam a saját magamnak alkotott hi-fi vásárlási alapelveim.

(Ennek a posztnak az elején foglaltam össze még 2012-ben)

Zanzásítva:
- Csak használtat
- Csak eladhatót
- Félmegoldást ne
- Amíg a takaró ér

Az utóbbi 7 év tapasztalatai alapján viszont....

A "csak használtat" nem kevés veszélyt rejt magában. Vegyük sorba...Az Alto erősítőmben alkatrészek voltak cserélve, fogalmam se volt róla. A Quad 21L hangfalamba varázslatos módon DNM hangfalkábel volt (fogalmam se volt róla). Az Avantgarde Model 5 egy prototípus volt (bár gyári, de nem tudtam róla). Mondhatnánk, hogy csak olcsóbb kategória ugye, de...az Audiopax erősítőm bár működött, de zajos volt a trafója (hibátlannak hírdették) ment rá egy talicska pénz, hogy újraszülessen. Az Avantgarde hangfalmba két eltérő EQ kártya volt, ide fél talicska pénzem ment, hogy legyen benne két egyforma. Nyílván az eladó annó elfelejtette megemlíteni, hogy szervizelve volt a hangfal. Az Aqua DAC-om teljesen gyári állapotban érkezett, csak típushelytelen csövekkel...Szóval ez nem kevés bibi. Nem azt mondom, volt hibátlan is (Quad végfok például patika volt), de drágább cuccoknál ez a kockázat fokozottan aggasztó. És sajnos a svindli nemzetközi szinten ugyanúgy megy.

"Csak eladhatót". Ez is nehéz dolog. Alapvetően értékesebb dolgokat nagyon nehéz eladni, mert idehaza nagyon kicsi a piac. Külföldön meg nem bíznak a magyar eladóban. Hiába van visszajelzés az audio-markt-on, hiába csinálunk Skype "bemutatót". Ráadásul a márkanév se garancia semmire...mióta is hírdetem az eredeti Kondo réz összekötőm? 1 éve kb...összességében nem is tudom érdemes-e ilyesmi faktorra figyelni vásárláskor, mert teljesen kiszámíthatatlan hogy mi lesz eladható és mi nem.

"Félmegoldást ne". Ez meg szimplán naív volt. Egyszerűen azért, mert változik az izlés idővel. Szóval mihez képest ne legyen félmegoldást. Mikor megvettem az Avantgarde hangfalaimat szentűl hittem, hogy megérkeztem (esetleg egy nagyobb tölcsér sokkal később). Szóval minőség fontos, az marad, de végső megoldás...az nem tudom van-e.

"Amíg a takaró ér". Ez marad. Nem csak hi-fi van a világon, ez egy hobbi. Helye kell legyen a többi dolgok közt.

Szóval az van, hogy mindezt végiggondolva úgy döntöttem kicsit drágábban ugyan, de új dolgokat veszek, közvetlen gyártótól, kereskedőtől. Van garancia, biztos azt kapom amit meg is vettem. Ráadásul nem abból válogatok, ami van éppen a piacon, hanem amit úgy gondolom, hogy kell. Ez utóbbit pedig - mégpedig hogy kell-e valami - csak otthoni, több napos próbával lehet eldönteni. Ez használt árú vásárlása esetén ritkán lehetséges. A kereskedő/gyártó az, aki tud ebben segíteni.

Azt az utat hagynám, hogy elhozom kipróbálni a kereskedőtől/gyártótól, aztán ha tetszik elkezdek használtan vadászni rá. Az nagyon nem etikus.

A Rethm hangfalam már ennek szellemében került hozzám és azóta is ezt az elvet követem.

Kétségtelen több pénzbe kerül így a vásárlás, de csak azt veszem, ami bevállik.

Értékmérték

Elektroakusztikai (és egyébként) akusztikai eszököket tervezni, készíteni határtudomány. Hisz bármilyen gondos a tervezés és bármennyire akkurátus a mérés - mára már többnyire elfogadott tény - hogy a hangminőség mindezektől független is tud lenni. Ennek legfőbb oka, hogy a végeredmény megítélése szubjektív. Meghallgatjuk, tetszik, nem tetszik. Akik nem műszaki emberek, azoknak meg aztán tényleg tök mindegy mi van a dobozban.

Mondjuk lesz akinek hangra ez

jobban tetszik, mint ez.

Most azt tegyük félre mit érezhet a Levinson konstruktőr csapata (vagy kereskedője) mikor a fenti Gaincard-ot választják produktumukkal szemben - nagyjából azonos árban. Válasszuk inkább a vásárló szemszögét. Mert nem könnyú egy a fentihez hasonló döntést meghozni. Nem kis bátorság és anyagi háttér kell annak az elfogadásához, hogy a fenti esetben pénzünkért alig kapunk kézzel fogható "anyagot". Mert az mégis csak mérték. 23kg anyag. Azért az egy kicsit megnyugtató.

Mi történik akkor ha a vásárlói szemszögünket még tovább szűkítjük és megpróbáljuk - például - hazánk táján értelmezni a kérdést. Evidencia, hogy az anyagi háttér egészen másféleképpen értelmezhető, mint mondjuk tőlünk nyugatabbra. Amennyivel kevesebb a pénz annyival jobban meggondoljuk mire adjuk ki. A fenti példát nézve idehaza azt gondolom tényleg nagyon bátornak kell lenni, hogy a 47 Lab termékét válasszuk. Már ha a kg/forint értéket nézzük. De hát szerencsére ugye a hang számít, a személyes élmény.

De tegyük akkor fel magunknak a kérdést, hogy jut el egy érdeklődő addig, hogy elmegy meghallgatni egy készüléket? A jobbik eset ha a baráti társaságában található készülékeket hallgatja végig. Így elsődleges tapasztalásról beszélhetünk (ha nem is saját rendszerben). Gyakori másik eset, hogy a netet böngészve próbál információkat begyüjteni. Vajon jó a készülék? Ki szereti, miért szereti, ki nem, miért nem...és hát mit kapok a pénzemért. Véleményem szerint ezen az utóbbi ponton kezd sikamlóssá válni a történet. Amikor egy készüléket tulajdonképpen képek alapján ítélünk meg értékére. Mármint hogy az most átvágás-e ennyiért például. Mert ha mondjuk egy 500e Ft-os hangfalban nincsenek méregdrága alkatrészek a váltóban, akkor az lehúzás. Ha az oldala műanyagelem furnérozva, akkor az gagyi. Ugyan hangról senki nem beszél, értékről viszont igen.

Példák tömkelegével

Tapasztalatom ugyanis az, hogy a készülékek hangja nem csak a mérési eredményeivel nincs egyenes összefüggésben, de az se garantál feltétlen sikert, hogy teleszórják egzotikus, drága és/vagy sok alkatrésszel. A jó hanghoz sok minden kell de leginkább egy vízióval rendelkező tervező aki meg is hallgatja amit csinál és jó füle is van. Ez nagyon fontos. Ezért van az, hogy jó konstrüktőrök egyaránt készítenek jó készüléket tranzisztorból, FET-ekkel vagy csövekkel, kimenő trafóval, vagy anélkül. Hát mit garantál akkor itt az, hogy a váltóban az elektrolit kondit kicseréljük másmilyenre. (Leginkább azt, hogy másképpen fog szólni a készülék).

Ugyanakkor ezt a lovat a másik irányban is meg lehet ülni - mint gyártó. Ha telerakom minőségi alkatrészekkel a készülékem, akkor az már eleve ad neki egy autoritást. Hiszen a sokkal drágábakban sincs jobb, sőt! Hát nem megéri? Ebben a versenyben pedig Kína legyőzhetetlen. A gyártótechnológia náluk (mivel Európa majd mindent kitelepített), a munkaerő és az alkatrészek jó része (amit szintén ott gyártanak) pedig piszok olcsó.

A piac persze úgy működik, hogy megtalálja magának egymást az eladó és a vásárló és úgy érzem itt megtaláltatott hazánk. Kaphatunk pénzünkért sokat. Mármint alkatrészben, funérminőségben, súlyban, MKP kondenzátorban és vok méretű toroidtrafókban. Van minden ami kell. Sőt, sok van belőle. Félreértés ne essék, el tudom képzelni - sőt biztos így van - hogy kínában is vannak jó fülü konstruktőrők, de a korszellem kezd veszélyes irányba kanyarodni, ahol a készülékek az értékük és nem a hangjuk alapján kerülnek megítélésre. Nyersanyag/végfelhasználói ár, ha úgy tetszik. (Azt már tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a képlet fennmaradó részében nem csak kis- és nagyker, meg márkanév, meg miegymást kellene megfizetni, hanem a fejlesztést végző emberek bérét is. Ha pedig egy neves fejlesztő dolgozik sokáig egy készüléken, na az pénz. Lenne. Persze az autorouter-el tervezett és tökéletesen kivitelezett SMD nyák nem fog az ő hiányáról árulkodni.)

A kérdés csak az, hogy mikor leülünk zenét hallgatni este a kellemes félhomályban vajon mit számít, hogy mi van a készülékben?

Ezért szembemenve a Zietgeist-al én most csak annyit mondanék itt a blogomon: a fülünkre hallgassunk és merjünk bátrak is lenni.

Zenehallgatás újratöltve

A számítógép, mint zeneforrás használata audiofil körökben legalábbis vitatott. Mint műszaki megoldás ellen és mellett is érvek sokasága sorakozik.

Másik szempont, hogy a műszaki tartalmon továbblépve hogyan alakítja a zenehallgatási szokásokat a számítógép nyújtotta "kényelem". Ezen a fronton számomra sokkal valósabb érvek állnak a számítógép ellen, mint a műszaki oldalon. Tulajdonképpen megszűnik a fogalom, "album", ha éppen úgy akarjuk. Ezzel már bizony lehet veszteni. Nem érdemes eldobni azokat a számokat, amik elsőre nem tetszenek, később sokszor pont ezek bizonyulnak értékesebbnek, időtállóbnak. Egy jó album tanít is. Ezzel sem mondok azonban semmi újat.

Az én problémám a számítógépes zenehallgatással még egy lépéssel visszább kezdődik. Meggyőződésem, hogy a fejlett társadalmakban korunk betegsége, melynek én is áldozata lettem, az információfüggőség. Divat büszkén írni, hogy ki mennyi ideje nem tévézik. Én inkább hallgatok, bár idestova 6-7 éve nem nézek tévét. Esetemben nincs ugyanis mögötte semmi tudatos életformálás. Egyszerűen túl lassú, merev médium lett számomra. Számomra is ilyesztő, hogy egy szendvicset is lemondások árán fogyasztok el valamilyen on-line médium olvasgatása nélkül.

Mi köze ennek a hifihez? Két fronton támad a dolog. Egyrészt az elmúlt években ez a felpörgetett agy-fordulatszám egyre nehezebben tud mit kezdeni az annyira szeretett elmélyült zenehallgatással. Másrészt a forrás maga a számítógép, az információs nexus. Hangfalas zenehallgatással kevésbé probléma a dolog, lévén a gép lekapcsolt fényerő melett a hifiállványom van és az iPhone-ról távirányítom (bár már így is előfordult, hogy ránéztem a levelezésemre, hiszen csak egy érintés azon a fránya a telefonon). Hanem a fejhallgatós zenehallgatás, az az igazi kihívás.

Még szerencse, hogy a zene gyógyítja ezt a fura viszketegséget. Egy-egy zenével eltöltött este után ismerősként köszönt a kellemes fáradtság, az élmények. Csak előtte át kell esni egy holtponton. Sok pozitívuma van az információtechnológiának. De azért, hogy elvette azt a bizonyos nyitottságot a nyugodt zenehallgatáshoz, azért neheztelek rá. 10 évvel ezelőtt ha nem hallgattam napi 1-2 óra zenét nem voltam egész ember. Az utóbbi években szinte feladatként választottam esti időtöltésnek a zenét és nem azért, mert bármi gondom lenne a minőséggel. Talán tudatt alatt nagyon is tudtam, hogy nem szabad elengednem a zenét az életemből. Most azonban, hogy ismét 2-3 este ezzel tellik egy héten kezd kitűnni mennyire hiányzott a zene. Talán nem is voltam egész ember. Talán éppen a határról sikerült visszafordulnom, mielőtt végképp a "számítógép előtt ül" lett volna a hobbim.

A (hang)erő legyen veled

Már korábban írtam, hogy új helyünkön sajna elég üres még a szoba és nyárig ez biztos így is marad, talán tovább is...válság na. Egyszóval kong a szoba, sok a reflexió, visszaverődés szinte minden frekvencián. Mit lehet tenni, hogy mégis legyen valahogy? Hát hiába a nagy szoba, közeltéri hallgatás, lehetőleg minden direktbe kapjak. Másrészt a hangerő...van hogy 10 perc is eltellik, mire belövöm a megfelelőt, másik lemeznél előről. Jelen esetben felülről határolt a dolog, hamar "telítődik" így a szoba. Pedig kell egy bizonyos hangmennyiség, hangtömeg...Nálam ez valahogy úgy működik, hogy az énekhanghoz lövöm be a rendszert mindig. Az kb. legyen valóságos hangerejű. Mintha a szobában énekelne az előadó, vagy ahhoz közeli. Tessék csak kipróbálni, ha suttog suttogjon, ha kiabál, hát kiabáljon. A többi meg majd jön melllé. Tapasztalatom szerint ez már az átlagosnál hangosabb, teljesen alap rendszerek biztosan összezavarodnak bele.

Amúgy meg Hesse Demian-ja most éppen jobban leköt, mint a zene.

A másik út

Van egy alapvető kérdés, ami sokszor eszembe jut a hifizés/zenehallgatás kapcsán. Meddig tekinthető egy hobbi ártalmatlannak, egészségesnek? Hol van a józan ész határa? A hifizés ebből a szempontból kicsit egyedi megítélés alá esik, mivel fizikailag közvetlen nem ártalmas. Nem szakítja el a családtól a hobbit űző illetőt, ez is jó.  Alapvetően "ártalmatlan", idős korban is művelhető. Mégsem gondolom, hogy ne kellene néha a józan ész górcsöve alá venni mennyi áldozatot is hozunk ezért a hobbiért. Gyakran elhangzanak olyan érvek, hogy inkább tápkábelre költsön százezreket, semminthogy eligya, szerencsejátékba ölje, vagy ilyesmi. Persze, ha innen nézzük és egy eleve rossz helyzetet veszünk kiinduló alapnak akkor valóban jobb. Az én megítélésem szerint azoban kell lennie egy egészséges "ennyi és ne tovább" hozzáállásnak ennél a hobbinál is, mint mindenhol máshol.

A hifi azonban még valami más miatt is kitűnik a technikai hobbik közül. Ez pedig a hifihez kapcsolódó zene, illetve az azon keresztül megjelenő művészet. Ki hogy éli meg, de a véleményem szerint ha van Isten, akkor leginkább a művészeteken, zenén, festményeken, szobrokon, irodalmon keresztül érhető tetten. A zene talán mind közül a legnagyobb kényszerítő erővel bíró. Fülünket nem tudjuk oly könnyedén becsukni mint a szemünket. Értelmünkre sincs sokszor szükség, maguktól mozognak odabent ősrégi kapcsolatok.

Könnyen összekeveredhet a két halmaz, a zene értékén keresztüli határokat nem ismerő üzenet és a bizonyos fokig azt lehetővé tevő technika. Nem is olyan nehéz megérteni, hogy ha valakinek csak egy adott típus/márka/műszaki megoldás teszi lehetővé a zene (és azon keresztül annak üzenetének) legtisztább megértését, akkor szinte vallásosan fog ahhoz ragaszkodni. Legalábbis mindenképpen érthetetlenül túlságosan ahhoz képest, hogy egy technikai eszközről van szó. Minél erősebb ez a fajta különös kötődés annál inkább nem számít mi mennyibe kerül. Hiszen valójában már nem azért a kábelért fizetjük ki egy csúcs laptop árát, hanem ahhoz a bizonyos megértéshez akarunk közelebb kerülni. Ez az a terület, ahol már semmi sem támadható és minden védhető. Tulajdonképpen ugyanúgy hitről beszélünk, mint bármely vallás estén. Logika tehát nincs a pályán. Lehet panelban bútorok nélkül millós hangfallal együtt lakni, egész család 2 hetes nyaralását alátétre költeni.
 
Mégis... a művészetek megértéséhez más út is van azon kívül, hogy egyre tökéletesítjük azt az eszközt, amely így egyre sikeresebben képes velünk feltétel nélkül megértetni az üzenetet. Egy üzenetet nem csak közölni kell (zene+berendezés), hanem befogadni is (hallgató). Javíthatjuk a közlés és befogadás hatásfokát, erejét úgy, hogy egyre tökéletesebben közlünk (= jobb berendezés), de úgy is, hogy egyre jobb befogadók leszünk. Az utóbbi talán a nehezebb út, de ebben sem vagyok biztos. Idő és önismeret kell hozzá, az biztos. És ha így, akkor azt is megérthetjük némely zeneszerető miért nem akad fent a táskarádión, egyáltalán miért nem érdekli a hifi mint olyan. Az egyenlet befogadó oldala lehet olyan szintű, hogy egyáltalán nem szükségeltetik az oly tökéletes igehírdetés.
 
Aztán már csak azt kell helyére tenni, hogy hol a saját határunk. Mi az amire tényleg szükségünk van a befogadáshoz. Minden készülékfétisizmus nélkül. Ez nehéz, főleg ha valaki korábban aktívan hifizett, hiszen lehet visszatalálunk a táskarádióhoz...

Just do it?

Elnézve a jobb oldali kis kimutatást elég hangsúlyosan szerepel a blogon a DIY (azaz Do It Yourself - csináld magad) kifejezés. Mégse mondanám, hogy különösebben logikus dolog erre az ösvényre lépni.

Hogy véleményemet kicsit perspektívába tudjam helyezni annyi személyes információ ide tartozik rólam, hogy villamosmérnök a végzettségem. Anno még a diplomamunkám is egy erősítő tervezése volt. Hobbi szinten maradt meg ez az érdeklődés, időnként tervezgettem ezt-azt, még ritkábban meg is építettem. Általában saját ötletek valósítottam meg, próbáltam ki. Mások elképzeléseinek megépítése (mint a K.U.K.A. esetében) sose volt igazán szimpatikus. Mindez csak annyiban érdekes, hogy hivatásos audio tervezőnek nem lennék hívható, de a DIY mozgalomhoz kapcsolódó, teljesen hobbi szinten az elektronikával foglalkozó társasághoz sem tudnék csapódni.

És hogy kinek is nem logikus a DIY? Hát annak, aki zenét szeretne hallgatni és közben adni szeretne a minőségre is. Plusz nem ellensége a pénztárcájának. Gondolom főleg ez az utolsó kijelentés lehet furcsa a DIY kapcsán, ami tapasztalatom szerint sokszor összekapcsolódik a fejekben a töredékáron drága berendezést fogalomával.

Miért gondolom ezt?

Nos, a távolról indulva a DIY a lerosszabb pénzbefektetés amit audio-val kapcsolatban tehet valaki. Feltéve ha nem pofátlan olcsó dolgot épít. Ez esetben nem veszít sokat a dolgon, ha a padláson porosodik a mű fél év múlva. Olcsó építés esetében azoban ritkán éri meg egyáltalán nekiállni a kétes minőség miatt. Továbbá (újra)értékesítési lehetősége A DIY készülékeknek közel zéró. Talán még anyagáron sem lehet eladni őket. Hiába van bennük adott esetben mindenféle ezotérikus és megszentelt alkatrész, az nem a nívóját emeli egy ilyen helyzetben a készüléknek, hanem még valószínűtlenebbé teszi az eladást. A magasabb ár mellett ugyanis egyre több névvel rendelkező, használt készülék is beszáll a ringe. DIY erősítőt valószínű el lehet adni 10e-ért (már ha valaki megbízik benne annyira, hogy elé meri kötni a hangfalának), 150e-ért már közel reménytelen a dolog. Márpedig ezt az anyagköltséget korántsem lehetetlen összehozni jó minőségű csatlakozókkal, rendes táppal, pufferkondikkal, hűtőbordával és dobozzal, hogy magáról az elektronikáról ne is beszéljünk. Már ha valaki "komolyan" veszi az építést.

Én azonban a gazdasági kérdések mellett is nagyobb problémának látom, hogy egy-egy ilyen vállalkozás végkiemeneteleként előálló termék hangja zsákbamacska még a készítője számára is. Ha nem így lenne, akkor pontosan tudná milyen részmegoldás mit hogyan befolyásol majd a végleges hangban (és a rendszerben, amibe kerülni fog). Én nem is tudom ilyen ember él-e a földön. Komolyabb cégeknél pont ezért vannak a meghallgatásos tesztek és finomhangolások. De vajon egy DIY projektbe belevágó ember készül-e ilyen "finomhangolásra"?

Ehhez ugyanis nagy pénztárca kell. Például hogy több példányban megépítse a készüléket, megvizsgálandó az egyes alaktrészek kihatását a hangra. Különféle NYÁK rajzolatok? Perdöntő lehet hogy jó-e egy NYÁK, vagy nem. Ez nyílván nem éri meg DIY szinten, csak sorozatgyártásnál kifezetődő sajnos.

És kell még a finomhangoláshoz fül. Meg hozzá referencia. Referencia, mint élő kapcsolat a zene természetes megszólalásával. Értsd rengeteg koncertélmény, a hangszerek valós megszólalásának igen jó ismerete. Meg referencia, mint referencia készülék, amit bármikor előhúzhatunk, hogy támpontot adjon a hangolás során. Nem tartanám életszerűnek, hogy egy komoly rendszerrel rendelkező ember DIY-re adja a fejét. Azért, hogy talán, hosszú hónapok munkájával csináljon egy olyat, mint ami már van?

Nem egyszerűbb már kész termékeket egymás mellé rakni és eldöntni melyik áll a legközelebb hozzánk? Már ha az számít, hogy a pénzünkért olyan hangot kapjunk amit szeretnék.

Hogy akkor mégis miért?

Ezt ezen a blogon leginkább saját esetemre vonatkoztatva tudom megválaszolni, de mint az elején írtam én nem feltétlen tartozom a DIY tábor túlnyomó többségéhez. Szóval az én esetemben a miért-re a válasz: azért, mert szeretek alkotni, készíteni valamit, amit működik. Ez nem is feltétlen csak elektronika, készítettem bútort is. Viszont ez az érzés, az alkotás folyamata nálam akkor komplett, ha megértem miért építek valamit olyanra, amilyen lesz. Ideális esetben teljesen saját kútfőből építek, de legalább hozzárakom a sajátom a teljes képhez. Ez a lényeg számomra. Hogy egy gyakori középiskolás matematika fordulattal éljek: vegyük észre, hogy...nem célom ezekkel a készülékekkel kiváltani a nevesebb gyártók termékeit. Nem is gondolom, hogy erre hivatottak. Van ami jobban sikerül (lásd szimmetrikus fejhallgató erősítő), van aminek az anyagárából használtan tudtam volna jobbat venni.

A legtöbben azoban nem akarnak újítani és ezzel rizikózni. Megbízható, kipróbált kapcsolásokat építenek. Vagy gondolják, hogy teszik azt. De én akkor már inkább azt mondom, hogy ha már mindenképpen építés, akkor KIT. Ott még valamilyen szinten garantált az eredmény. Szerencsés esetben még meg is hallgatható a készülék bevásárlás előtt. Máskülönben mindenképpen talány mibe öljük a pénzünket és időnket amíg meg nem szólal (jó esetben) a végeredmény.

Ezért én úgy tartom a DIY-t érdemes egy hobbinak tekinteni. A minőségi zenehallgatást meg egy másiknak. Ha szerencsénk van összeér a két halmaz anélkül, hogy gazdaságilag telejesen irrális áron hoznánk létre az adott minőségi szintet. Én azonban, ha lehetőségem van rá nem erre a szerencsére alapozom a dolgot. Már amennyiben tényleg a zenehallgatás a cél.

Jobb a több?

Elég korán ellentmondásba keveredtem az úgynevezett "hifizéssel". Van ugyanis az a furcsa jelenség, hogy egyes hifi rendszerek annyira idegesítően, fárasztóan tudnak megszólalni, hogy szó szerint kedvét veszik az embernek a zenétől. Nem feltétlen a legolcsóbb rendszerek ezek. Tartózkodnék tőle hogy olyan hatalmasakat mondjak: pocsék milliókat érő rendszer. De a százezer forintos kategóriában nagyon könnyen össze lehet ilyet állítani. Nekem ilyen volt a Marantz CD53, az a régi 70-es évek beli Technics erősítő és a Quadral összeállítás. Az erősítő volt a hunyó egyébként, de a lényeg inkább az, hogy ez a százpárezer forintos kategória az, amit egy nem audiofil, de azért "igényesebb" vásárló kiad egy rendszerre. Az eredmény pedig gyakran kiábrándító. Hovatovább ezt legtöbbször fel sem ismeri a hallgatója, csak épp szép lassan elhagyja a zenehallgatást.

Mert mit is tud egy ilyen rendszer? Hát először is van sok lenyűgőző basszusa, amit én "csillagromboló" effektusnak hívok. Jó vastag 40-50Hz közötti kiemelés. Minden finomkodás nélkül. Ritmuskövetés szinte semmi. Basszusgitár, szintetizátor, nagybögő egyremegy. De legalább mellbevág. Szélsőséges esetben akkor is, ha nincs is basszus a felvételben. Szám elején elindul a mélynyomó a végén meg leáll. Csak amíg szünet van. És van sok csilingelő, susogó magas, lehet villogni a Lemon Tree elején az üvegtöréssel. Csak éppen külön él a zenétől az egész felső sáv. A dob és a cintányér ritmusa szinte sosincs egyben. Meg hát ami közte van. Például az érthetetlen énekhang. Egyszerűen követhetelen a dalszöveg. Szó szerint érthetetlen. Szól egy massza, énekel valaki, de hogy mit?

Viszont brummog, csilingel és tud jó hangos is lenni. Távirányítható és sokszor bizony igen ismert nevekről van szó, tehát magyarázni sem kell a típust. Ez a hifi, van, vettem, ott van a polcon, áldoztam rá pénzt, nem kínai gagyi. Néha bekerül egy lemez hangulatnak ha jönnek a barátok meg szól karácsonykor a betlehemes lemez. Régebben összeállított rendszereknek jellemzően a mai napig része a kazettás magnó is, ami persze 10 éve be sem volt kapcsolva. (Négyfejes, számkeresős)

Nem tudom kárhoztatni érte a tulajdonosát. Én se hallgatnám. Mert idegesít és fáraszt.

Des ott az érem másik oldala. A konyhában/műhelyben megbújó kis rádió. Nyiltan felvállalhatjuk, hogy pocsék a hangminősége. Még talán recseg is. Mégis, pont a maga elvonatkoztatásában szerethetőbb. Nem akar több lenni, mint ami. Szól belőle a zene és ha az "I feel good" kerül sorra akkor mi is fütyüljük meg dúdoljuk vele, a szomorú vasárnapra meg kicsit csendben maradunk, mert szomorú. A legtöbb hifi rendszer ezt nem tudja. Mert valljuk be egy százezer forintos kommersz rendszer többet akar, mint amit tud. Agyonnyom a felesleges effektjeivel, amik egy jottányit sem visznek közelebb a zenéhez. Lehet ennyiből is rendszert építeni, de ahhoz "underground" kell. Furcsa kis dobozkák, amik nem arra törekednek, hogy elkápráztassanak. Sokkal inkább a zene egy kis szeletét, a szövetének legalább egy részét meg akarják mutatni. Néhol egészen nyílvánvaló auditív korlátokkal, mint például az olcsóbb egyutas rendszerek. De ugyan ki vesz ilyen rendszert? Utcáról senki, egy ilyen rendszerhez előélet, tapasztalatok és kialakult ízlésvilág kell. (Hol kössek kompromisszumot, hogy nekem jó legyen?)

Túl kell élni a tömeghifit valahogy. Ha szerencsénk van ez úgy sikerül, hogy megmarad a zeneszeretet. Másoknak azonban azzal ér véget az elmélyültebb zenehallgatás világa felé tett nyitás, ha egy ilyen rendszer a birtokába kerül. Jó esetben azért a konyhában náluk is megmarad a táskarádió...

Present perfect?

Ezzel elértünk  jelenbe...azaz a jelenlegi rendszer egy ősrégi, kissé megpiszkált Marantz CD53, a K.U.K.A. erősítő és a DIY Dynaudio hangfal. Plussz még a Galgahang állvány. Kábelezés teljesen általános, mondhatni semmi különös.

Ha most visszatekintek a készülékekre amik a birtokomban voltak, azt hiszem elmondhatom, hogy voltak ennél jóval nívósabb darabok. Persze a jelen is csak egy lépés a jövő felé...igaz a legnagyobb baj a jelenlegi rendszerrel, hogy túl visszhangos szobában van helye, lévén kevés a bútor. E végett egyelőre nem is tudom igazán kritikusan megítélni a rendszer hangját.

Elért viszont a blog is egy fordulóponthoz, hiszen vége a múltbatekintő készülékfelsorolásnak. Jön viszont két új címke, a speaker's corner mintjárára az "Így gondolom" valamint a technika iránt érdeklődőknek a "Műhely".