Komfortzónán kívül

Az egész egy rigolyával kezdődött...vagy azzal, hogy pont a hobbimmal kapcsolatban tényleg maximalista tudok lenni. Szóval az volt, hogy bármennyire szerettem a Shigaraki CD játszó hangját úgy találtam számomra túl hangosan pörgeti a lemezt. Esküdnék rá, hogy hangosabban, mint mikor hozzám került, de mérési protokollom nyílván nincs róla.

Mivel tényleg nagyon szerettem a hangját, ezért felkészültem rá, hogy inkább nélkülözöm egy ideig megint (mint a fejcserénél) és kicseréltetem a mechanikáját. Fel hát Pestre a forgalmazóhoz leadni az árut.

Azért a biztonság kedvéért (és mert a forgalmazó is alapos és nem hamari ember) ráhallgattunk együtt mit is fájlalok én. Én hallottam, ő kevésbé. Nyílván más egy pesti társasházi lakás mint az én vidéki menedékem és ott összességében tényleg nem volt már olyan zavaró. De én akkor is hallottam. Talán mert ha rátalál az ember füle valami zavarra...azt nem engedi.

Összehasonlításképpen ráhallgatunk hogy pörget a Midnight Blue lejátszó. Hangosabban.

Összeállt a kép, nem a készülék hibás, a tervezési koncepcióba ez belefér. Semmi értelme szervízekbe küldözgetni, nem is biztos értenék mi a bajom vele. Ellenben a sok postázásban még baja is eshet. Lassan 40 leszek és már ismerem magam. Tudtam ennek a szerelemnek itt a vége. Nem feltétlen ésszerű döntés, de nálam így van ez.

Úgyhogy feladtam a hírdetést, Shigaraki eladó, majd csak elviszik egyszer. 1 héten belül új gazdára lelt, aki igen boldog a hangjával (érthető módon). Csak éppen erre a gyors lefolyású vállásra nem számítottam. Azért még húztam volna még a románcot. Egy-két búcsú...randi, ilyesmi. E helyett hirtelen elköltözött és volt nincs.

Zenét viszont hallgatni kell, de mivel?

Nyílván elkezdtem böngészni a hirdetéseket, de előbb gyorsan szétnéztem ideahaza mit találok amibe lemezt lehet rakni. Ezek akadtak a horgomra: Pioneer DV-350 és Sony CDP-XE510. Előbbi még jó régen a DVD játszónk volt utóbbit az apósomtól hoztam el még évekkel ez előtt, mert nem működött - nézzek már rá. Neki meg odaadtam a Marantz CD játszóm. Na szóval ez így azért fura. Eléggé...szerény elektronikák. De aztán arra gondoltam játéknak jó lesz. Meg kicsi visszacsatolásnak most hogy hallok ilyen szintű forrásokat, mennyire találom kritikusnak.

Pioneer

Nem is olyan rég már használtam, mert ő volt a futómű a Shigaraki DAC-al, amíg fejcsere volt a műsoron. Így azt tudtam, hogy működik, de eddig eszembe nem volt önmagában ráhallgatni. Nem kerülgetném a témát: nem jó. Gombócos, kb. minden középről szól, érdektelen és színtelen hang. Háttérben el tud tücsörgni. Használtam 1-2 hétig, szoktattam hozzá a fülem, próbáltam pozitívan hozzáállni, az értéket keresni benne. És végül hát annyi, hogy csak kicsit visít, nagyon nem. Ritmikája sincs persze. Ebből nem lett világverő titkos tipp. Next...

Sony

Ez már trükkösebben indult, mert kb. 7 éve úgy raktam le, hogy majd egyszer belenézek miért nem működik. Annó addig jutottam vele, hogy be sem olvassa a lemezt. Előhámoztam a dobozból amibe raktam, leakarítottam. Kicsit szídtam magam, mert a távirányítóját elemmel tettem el, abból meg már szívárgásnak indult a belseje. Szerencsére még menthető volt minden. (Sőt, nyom nélkül!) Bekapcs, lemez berak, működik! Mi a fene. Másik lemez...nem olvassa be. Tálca ki-be, beolvassa. Hát ez valószínű csak piszkos odabent. Tető le, sűrített levegővel átfújtam és azóta működik is.

A hangja nagyon tanúlságos. Egy az egyben a tinédzserkorom hangképe köszönt vissza. Hiszen volt is annó Sony CD játszóm, meg bátyámét is hallgattam. Energikus (kicsit túlmozgásos, amolyan kapkodós hang). Erős felsőbasszus (a birodalmi csillagromboló morgására tessék gondolni) kiemelés, amitől jól egy hangjegyűvé válik a mélytartomány, mert elnyom mindent. Magas cicceg, zizeg, de semminek nincs olyan hangja, aminek köze lenne a valósághoz (se női ének hang, se hangszer). Próbálja szétdobálni a hangot jobbra-balra, de a szétrakott darabokat nem tudja egymással összekötni. Az emberi hang, a középtartomány kicsit hátravonult és semmi nem marad meg az énekesből, se tüdő, se test, csak a hang, mint valami absztrakt dolog. Na erre emlékeztem nagyon, erre az énekhangra. Van egy íze. Egy ideig még szórakoztatott is, felraktam azokat a lemezeket, amiket akkoriban hallgattam. De összeségében ez is pocsék. Másképp, mint a Pioneer és teljesen jól tettenérhető rajta a Hi-Fi, mint negatív jelző legtöbb megtestesülése. Egyébként szerintem lenne akinek tetszene, mert olyan csinn-bumm kicsit. Pioneer  kevésbé idegesítő, ezért lehet az a kevésbé rossz.

Plinius CD-101

Közben találtam egy hírdetést, ami felkeltette a figyelmem. Multibit konverteres lejátszó a felsőbb házból, igaz túlmintavételezés van benne, de ez nem kizáró ok. A netes vélemények alapján nem tudtam eldönteni tetszene-e. Aztán úgy voltam vele, gondolkodhatok én ezen a végtelenségig itt a székemben, de az igazságot csak akkor tudom meg, ha kipróbálom. Lebeszéltem a gazdájával, hogy árának letételezése mellett van egy hétvégém kipróbálni. Ha nem tetszik visszavisszem és visszakapom a pénzt. Egymás kezébe csaptunk és ennyi. Szeretem megélni azt, hogy tud még bizalom lenni két ismeretlen közt.

A CD játszó egy atombunker felépítésével vetekszik, a távirányítójával meg végig tudnák gyilkolni a Walking Dead-et, akkor is csak le kellene törölni róla a vért és működne...megépítettség csillagos ötös. Nem ez volt a szempont, de el kell ismerni.

A hang. Nos, ezt az "irányt" ennyire messzire eltolva, megvalósítva még nem volt alkalmam itthon megtapasztalni. Ennek a CD játszónak valami hihetetlen felbontása van. És raádásul úgy rakja a hallgató elé mindezt a temérdek infót, hogy az még emészthető is és megvannak az egymásra hatások is a hangok közt. Energia és hajtás a legmagasabb fokon, lenyűgöző tényleg. Színpadkép a szomszéd falutábláig nyúlik. Dinamika is példás. Talán csak a magastartományban van némi fésületlenség, néha aggresszív tud lenni. De az is lehet a két nap alatt nem melegedett be eléggé, én most inkább ezt mondom. Mert amúgy nem érteném ezt a tonális hibát. Hallatszik, hogy nem véletlen szól úgy a készülék ahogy, biztos nem hagynak ilyen "hibát" a hangban, ha már ennyire stimmel mindenhol máshol.

De egyrészt ebben nem lehettem biztos, 2 napom volt dönteni és az alapján tudtam ítélni amit hallottam. Ugyanakkor talán nem is ez volt a legnagyobb tanulság, ami ezen CD játszó kapcsán elgondolkodtatott. A 47 Lab CD játszó egy analóg és digitális szűrő mentes, multibites megoldás. Ennek a megoldásnak is megvannak a maga megszólalásbeli sajátosságai, amik talán nem mindenki számára ideálisak. Nekem viszont tudott egy dolgot, amit azóta se hallottam más konstrukcióktól: organikus, szinte már analóg megszólalás. Ennek - minden pozitívuma mellett - a Plinius pont az ellentéte. Szinte mindenben amire kitértem jobb, mint a Shigaraki volt, csak ez egy dolog, ez nem volt meg. Berakod James Brown-t és a Plinius odateszi eléd az eseményt. Úgy érzed igen, ez az, így szólhatott aznap este ez a koncert. A Shigaraki-nál ilyen nem jut eszedbe. Abból csak folyik a laza funk. Nekem az utóbbi fontosabb, mint bármilyen egyéb paraméter.

Tanulság 1: Megvan az a hang, az az irány, ami az én fülemnek tetszik és nem tudom már átverni. Ez egyrészt jó, mert tudom mit keresek. Másrészt meg miért mindig az a legdrágább, ami tetszik?

Tanulság 2: A Shigaraki piszok jó. Kicsit tán el voltam vele kényeztetve...

Tanulság 3: Azért azt vegyük észre, hogy mind a Pioneer, de főleg a Sony hosszú évek nem használata után elő lettek rángatva a hajuknál fogva és minden funkciójuk úgy működik, ahogy kell. Zajmentesen, precízen. Ennek tükrében azért elgondolkodtatók azok a "high-end" masinák, amik 4-5 év után elkezdenek kényeskedni.

Shigamlós történet

A bejegyzés oka rögtön az első napra vezethető vissza, mikor hazavittem a Shigaraki CD játszót. Mivel éppen nem sokkal előtte szereztem be Best of Nick Cave lemezem, gondoltam kezdjünk is azzal. Végre nem kell a köhögő Quad CD-vel szenvednem. Ugrás a 7-es számra - Into My Arms - (ez meg a Mercy Seat a kedvencem) és putty. Ugrált a szám, nem bírt vele a CD játszó. Az első szám, amit feltettem... Aztán tettem fel több lemezt és számot (azóta ugye folyamatosan), de egyetlen egy más esetben sem volt baj. Mennyire erre az esély?

Sebaj, ilyenre háklis vagyok, így mégse maradhat. De mi lehet a baj? Érdemes egy fejcserével kezdeni, hiszen egy demo készüléket vettem, volt benne tehát már km mikor hozzám került.

Szétnéztem a neten mi kell bele, pl itt meg itt. Meg is tudtam, hogy Sanyo gyártmányú SFP-101N 16P típusú fej kell nekem. Külön kiemelik a fontosságát, hogy figyeljünk, mert van 15P és 16P, utóbbi kell!

Fejet cserélni a Shigarakiban egyébként szerintem valamivel könnyebb, mint analóg lemezjátszóban tűt. (Az egyetlen, amire figyelni kell, hogy az ESD védelemet oldjuk a fejeken).

Hogy ne odaázzam a történet csattanóját, most van egy ilyen gyűjteményem:

Ez így együtt mondjuk egy finom vacsora ára - nem túl drágán mérik őket

Először vettem egy darabot az Amazon-ról. Csere, semmi, meg se mukkant. Régi vissza, úgy megy. Aztán idő múlva egy német specialista cégtől vettem egy Mechanikát fejjel, meg natúrba még egy fejet. Ugyanez. Nem és nem. De azért az feltűnt, hogy mindegyik fej - hiába ugyanaz a jelölés, gyártó (elvileg), picit más.

Jobbra az eredeti

Most is

Illetve a sokadik csere után egyszer csak megszűnt működni a CD a régi fejjel is. No, itt már mérges lettem (meg óvatosabb is). Arra gondoltam hiába figyeltem nagyon, kinyírtam az eredeti fejet egy rossz érintéssel (nagyon érzékenyek ESD-re).

Visszavonulót kellett fújni, hívtam Kürthy Tomit az Analog Audio-tól, hogy hát ez van. Kaptam egy kisebb fejmosást (persze jogosan) minek nyúlkálok én ilyen dolgoba, de elkezdtük intézni a javítást. Végül kiderült, hogy nem zúztam le a fejet, csak a kábele nem bírta a sok ki-be csatlakozást és megtört, azt kellett cserélni. 

CD vissza, működik, de ugye maradt az eredeti fej. Mert hogy megnézték is jó az. "Into My Arms" meg továbbra sincs.

CD megint vissza - nekem új fej kell, ha már elkezdtem végigmegyek az úton. Lett bele új fej is. Olyan nevetséges áron, hogy majdnem csuklottam, mikor megtudtam az árát. Kár volt köröket futni maszekba (tanulság 1).

Viszont "Into My Arms" új fejjel se sikerül. Gyorsan belöktük a lemezt a Midnight Blue CD játszóba is, ott okés. Szóval megtudtam, hogy a fejnek tényleg nem volt gondja (tanulság 2). Hogy pont ezzel a számmal mi a baja, azt meg mostanáig sem tudom.

De a legnagyobb tanulság, hogy ne higyjünk el mindent, amit a neten olvasunk. (Ugye érezzük a helyzetkomikumot :) Nézzük csak mit látunk:

Balra a nyerő, a többi nem jó

15-Pin. Nem 16. Minden tökéletesen beköthető, szerelésnél nem tűnik fel a különbség. Csak éppen nem működik. Szóval klónokba, miegymásba lehet jó a 16P, eredeti Shigaraki-ban meg 15P kell (tanulság 3). Nehéz is lett volna nyerni.

Mivel az új fejet is mechanikával együtt kaptam, ezért most lett már két mechanikám is. Még több tartalék alkatrész. Annyira azonban mégsem egyszerű a helyzet, méghozzá ezért:

Shigaraki ugyanis minimum kétféle leszorítóval is rendelkezik. Nekem a fémmentes, esztergált műanyag van. Ezt fel-le szerelni a motor tengelyéről nem is olyan triviális, ráadásul a pozíció nagyon fontos, hiszen a fej-lemez távolságot is meghatározza. Én nem fogom megpróbálni (tanulság 4).

Zárószónak meg talán annyit, hogy egyszer még amiatt az egy darab fránya szám miatt fogok új CD-t venni. De előbb még veszek egy másikat abból a kiadványból, az azért olcsóbb :)

JPW Sonata

Névelő

Mióta is van nálam a Sonata? Valamikor nyár elején került hozzám. Története szerint nem magamnak vettem, hanem egy hifi-vel ismerkedni vágyó kollégámnak. Bár drágább hangfalat keresett én csak rábeszéltem erre a filléres apróságra, mondván pont jó lesz a hobbival való ismerkedéshez. Mondhatni tévedtem, mostanra már tisztán látom, hogy a legritkább esetben "ismerkedő" hangfal a Sonata. Éppen ellenkezőleg, de ennyire ne szaladjunk előre...

A történet úgy folytatódott, hogy a kollégának a Sonata hangja "kicsi" lett. Némi tanácstalanság után - nem tudtam magam rávenni, hogy csimm-bumm kommersz hifit ajánlak, holott tudtam, hogy első bikkre tetszene a delikvensnek - elvittem ismerkedésre a saját Quad hangfalaimat. 100-150e közötti sávban 3 hét aktív piaci kutatás után sem találtam semmit, amit őszinte szívvel ajánlatni tudtam volna. Ez is érdekes...Végül soha nem jött már haza a Quad. Nyílván nem volt pisztoly szorítva a halántékomhoz és elsőre párom is nagyon furálta, hogy megválok tőlük. Tervem se volt mi lesz helyettük. Hogy akkor mégis miért? Egyrészt épp eleget hallgattam ahhoz tölcséreket, hogy soha többet nem tudtam utána úgy élvezni a Quad-ot, mint előtte, másrészt örültem, hogy jó helyre kerül.

Annyit még megígértem, hogy segítek eladni a Sonata-kat, hiszen az én tanácsomra vettük és feleslegessé vált.

Addig is, míg eladom, gondoltam elhozom, pötyögjön nálam, míg kitalálom merre tovább. Volt már nálam, igaz csak rövid ideig. Nagyjából tudtam mire számítsak.

Alany

Mit is lehetne még írni ezekről a törpékről? Némi áttekintésnek ajánlom ear és a halfnote bejegyzéseit. Az első darab hozzám is ear jóvoltából került meghallgatásra. Úgyhogy akkor ezt a részt nem is erőltetném, jöjjön a szubjektum...

Illetve még előtte mégis valami. Sosem volt még monitor hangfalam, csak állók. Így aztán állványom se volt. Végül gyártattam magamnak egyet idehaza. HubAudio fantázianév alatt lehet megtalálni a lehetőséget. Kell egy kis idő, míg elkészül, de a végeredmény egy precízen megmunkált, mutatós termék. Színvilágba kicsit illesztettem is a szobához. Öszeszerelés után feltöltöttem kvarchomokkal, a tüskéivel kis márványlapokon ácsorog,  a Sonata és az állvány között pedig kis gumi talpacskák vannak.

Alaposan csomagolt postássúlyzó

Hifi IKEA

Állítmány

Ez a rész ott folytatódik, hogy hozzám került a hangfalka addig míg alapon. Állványom sincs, csak ledobom megint az IKEA Expedit sarkára. Ezúttal Daruma nincs alá, mint a múltkor, a Quad CD helyett a Shigaraki adja a ritmust és a 47 Lab kábelezés se volt még első találkozásunkkor. Mondhatnám,  ilyen se sűrűn van, hogy ilyen elektronikák végére ennyire olcsó hangfal kerüljön. A helyzet azonban az, hogy szokott a Sonata ilyen leosztásba kerülni máshol is. Lemez fel és zene. Lemegy a lemez és jó. Jó, mert nyitott, vidám, élő, pörög és mégis nyugodt. Nem zavar a basszus sem, nekem nem kevés. Elmeséli amit el kell. Tudom, hogy szerzek alá állványt, de kicsit tartok tőle, hogy csak a fal közelisége, a kissé beszorított elhelyezés miatt van ilyen hajtós mélye. Félek kilúgozza majd az állvány és elveszik belőle a dög, ami most megvan benne. Viszont nagyobb hangerőn egyértelmű a stabil, rezgésmentes állvány hiánya, kenődik, kicsit búg a hang. De majd 3 hétig így hallgatom és jó.

Állvány megjön, összeszerel, feltölt, berak...Dög maradt, viszont tényleg tisztult a hangkép. De ennél fontosabb is történik. Aurája lett a hangnak. Legutóbb ilyen a teljes Quad rendszernek volt. Nem tudom pontosan megfogalmazni mi ez, vagy mitől van, de van. Persze, kell hozzá, hogy a hangkép stabil legyen, hogy a csendből szólaljanak meg a hangok, hogy a lecsengések természetesek legyek, hogy legyen attack és drive. De közben meg mégse elegek ezek, vagy tetszőleges további hifis paraméterek. A jelenlétérzetre se tudnám fogni a dolgot, nem az a lényeg, hogy itt van a szobámban éreztre az előadó (bár tud ilyet is, ha olyan a felvétel), inkább talán a zene egy más síkjának a kommunikációjáról szól a dolog. Egyfajta lebegés veszi körül az egész reprodukciót, valahogy elvisz valahova a rendszer, egészen közel a zenéhez. Hangsúlyoznám, ennek semmi köze a hifihez és szerintem nem is mindenki hallja ezt (esetleg tanulni kell?). A Quad rednszer tudta ezt, bár egyfajta sajátságos ízzel, de tudta. Reméltem, akkoriban, hogy akik nálam meghallgatják szintén hallják majd. Talán egy ha. Pedig van a dolog, egyértelműen hallom azt is, mikor megvan és azt is, mikor nincs. Mondhatni ez alapján minősítek már hangot. A mostani rendszer tudja - aminek nagyon örülök! - ugyanakkor sokkal kevésbé rendelkezik saját 'ízzel", mint a Quad rendszer. Egyértelműen felnőttebb hang.

Aztán még nagyon élvezhető, hogy megcsodálhatók, izlelgethetők a felvételek sajátosságai. Bámulatos kötéltánc, hogy van a rendszernek egy talicskányi felbontása (érzésem szerint ezt adja az elekronika) és közben mégsem fordul át túl analítíkussá a dolog, szórakoztató, élvezetes marad a produkció (ez meg a Sonata).

Tovább a Model 5-öt a tölcséren kívül még nem hallottam ilyen jól szólni hangfallal. Ezen azért filóztam egy kört miért lehet ez. Arra lyukadtam ki, hogy a Model 5-öt olyan hangfalakhoz tervezték, amelyeknek tulajdonképpen nincs "dobozuk". Az AZ-3-at nagyon bebúgatta, útólag azt mondom még a Quad-ot is valamennyira. A Sonata-nak ugyan van doboza, de borzasztó pici és zárt. Bírnak egymással és szépen átjön a Model5 erőssége is.

Maradt a Sonata-nak azon tulajdonsága is, hogy valahogy majd' minden zenét képes lejátszani. A Prodigy Poison című mulatósát csak provkációból raktam fel és én lepődtem meg a legjobban mekkorát szeletelt meg fenyegetett a rendszer. A nagyon sűrű, nagy volumenű zenékkel persze bajba lehet hozni, de még ott is oly szerethetően vérzik el a rendszer, hogy kicsit lejjebb tekerve a hangerőt azért csak van kedvünk meghallgatni a lemezt. Persze, az az adernalin löket nem lesz meg, mint a tölcséreknél.

Felkíállítójel

Úgyhogy most ez van. Bajban vagyok ezzel a hifi hobbival, mert ha nem - már párdon - a farokméregetés oldaláról közelítem meg a kérdést, akkor kész a dolog. Hónapok óta ülök le elégedetten a rendszer elé. Általában késő este és nem is vagyok biztos benne, hogy egy nagyobb hang jót tenne a fejemnek. Ez a rendszer szinte üdítő, kis hangerőn is egy élmény. Kilőttem magamnak a tölcsért célnak, erre épült az egész rendszer. Van még kb. 2 évem addig, míg nyugodt szívvel adom ki egy tölcsér árát, nem csak hifi van a világon. Aztán addig még meglátom. De most nem is rohannék hírtelen sehova, hadd szóljon a zene!

47 Lab Model 4717

Bevallom itt én kerestem magamnak a bajt. Miután tántongó lukat vertem a családi költségvetésbe a CD játszóval még volt pofám szimplán csak úgy elkérni az erősítőt is. Minden vételi szándék nélkül az ünnepekre. A forgalmazó meg nem általkodott odaadni - köszönet még egyszer!

Egyszerűen úgy éreztem muszáj utánajárnom mit kezd a CD a saját erősítőjével - nálam. Ennek az utolsó szónak persze itt igen nagy hangsúlya van. Egyrészt mert a blogon csak arról írok, amit itthon, nálam van módóm hosszabb ideig hallgatni, másrészt mert minden komponens csak annyira tudja magát itt nálam kifutni, amennyire az itteni rendszer ezt megengedi. Na most én igen szeretem a Quad hangfalaim, azt hiszem erről a kapcsolatról kész irodalom van ezen a blogon, de nyílvánvaló, hogy egy ilyen elektronika (akár a Model 5, akár a Shigaraki erősítő, pláne a CD) "elbírna" jobb hangfallal is. Ebből így most annyi fog kiférni, amennyit a Quad enged. Megjegyzem, a változásokat a rendszerben szépen leköveti, itt inkább olyasmi lehet, hogy nem tudják az elektronikák teljesen kifutni magukat.

Az erősítő műszaki bemutatását nem erőltetném, sok helyen - Magyarul is - találni róla leírásokat. Kicsi és funky, legyen ennyi elég :)

A meghallgatás élményeit viszont ez úttal nem tudom másképp érzékeltetni, csak ha hangsúlynak melléteszem a Model 5-öt is. Egyrészt mert annak jól ismerem a hangját, másrészt mert a Shigaraki sokat tanított a Model 5-ről is. Meg aztán lesz még a végén egy ritka kűr is egy másik összehasonlítással. Úgyhogy vágjunk is bele a tesztelős hifi legmélyebb bugyrába, ABC és egyéb tesztek. Audiolife meg biztos sírva fakad, de ez van :)

47 Lab Model 4717 vs. Avantgarde Acoustic Model 5

Nagyon ritka kép a blog életében. Belóg a szerző térde a képbe!

Azt már szinte közhely leírnom, hogy a Shigaraki erősítő sem azt a vonalat képviseli, amit külseje alapján gondolnánk (én már picit sem lepődtem meg), ugyanis filigrán külseje ellenére egy valóságos méregzsák, egy ökölnyi méretű energiabomba. Sőt, az energia talán az egyik legmeghatározóbb szó, ami vele kapcsolatban eszembe jut. Üt, rúg, pumpál, fenyeget, rohan ha kell, nem egy öregúr. Viszont sosem bántó, nincs semmi karcos, éles, bántó a hangjában. Ez így önmagában már igen szórakoztató. De emellé még van egy olyan képessége is, hogy valahogy megtalálja, megragadja a zene lényegét, a fő üzenetét és azt tálalja ezzel a mindenképpen élvezetes hozzállásával. Sok hangszeres, sok énekessel és hanggal operáló művek sem képesek kihozni a sodrából. Szegény Quad már annál inkább kapkodja a fejét időnként. A Model 5 ezzel szemben egy szikárabb hang, megvan benne a hajlamosság arra, hogy felkeményedjen a hangja, bár ez lehet csak azért van, mert a Quad azért érzékenységre nagyon nem egy Avantgarde tölcsér. Viszont cserébe dinamikában többet tud, mint a Shigaraki erősítő. Időnként úgy bukkanak elő a hangok a semmiből, hogy az szó szerint ilyesztő tud lenni. Mondjuk ezt én élvezem, de azt hiszem ezzel a kisebbség vagyok. Továbbá a Model 5-be nincs beleépítve a Shigaraki zenelényegfókuszálófluxuskondenztárora, inkább mindent megpróbál megmutatni. Ez egy nagyon nehéz trükk, mert ebből szokott az lenni, hogy darabjaira, szilánkjaira esik a zene a nagy mutatványban és sosem lesz megint egész belőle. De a Model 5 tudja ezt, nem véletlen nem beugró erősítő ő sem.

Van tehát két erősítő, amik számomra meglehetősen másképp állnak hozzá a zenéléshez, de mindketten igazi zenészek. Én egy kicsit mást vártam, mert hát a Model 5 inspirációja Kimura munkássága volt (konkrétan a Gaincard), azt gondoltam jobban egy ívásúak lesznek. De aztán jó is volt így, többet tapasztaltam azt hiszem így.

Volt azonban számomra még egy nyitott kérdés...

Mega Shark vs. Mecha Shark
(47 Lab Model 4717 vs. K.U.K.A.)

gegenüber ellen versus...jáj!

A K.U.K.A. erősítőm ugye egy kísérlet volt arra, hogy mit tudok otthon kihozni Kimura koncepciójából. Igyekeztem semmit sem változtatni azon, amit tudtam az eredeti kapcsolásról, tehát nem építettem bele csak azért is nagyobb kondikat, pufferfokozatot, csövet az elejére, stb...maradt a minimál. Sőt, közben csak végfok lett belőle, hiszen a Quad CD játszóval annó fölösleges volt a hangerőszabályzó az erősítőbe. Igaz, csak rövid kisérletként használtam úgy. Jelen helyzetben viszont képbe kellett hoznom passzív Heed előfokomat, mert a 47 Lab CD nem rendelkezik szabályozható kimenettel. A kérdés tehát az, mennyit sikerült átmentenem a K.U.K.A. erősítőbe az eredeti koncepcióból?

Hát nem sokat. Van a K.U.K.A-nak egyfajta simasága, ami távolról emlékeztet a Shigaraki-ra, de sehol a méregzsák energiaforrás, se a zenefókuszáló képesség. A Shigaraki-hoz képest maradt egy távolibb, kevésbé hangsúlyos hang, pont a lényeg veszett el. Én továbbra is azt gondolom, hogy azért, amennyiért meg lehet építeni nem rossz dolog, mert legalább nem visít. De - nekem legalábbis - nem sikerült az eredetit megközelítőleg sem replikálni és ugye ez "csak" a Shigaraki, a Gaincard (amit másolni próbáltam, illetve próbál mindenki) gondolom még egyel "arréb" van.

47 Lab Model 4716 + 4715

Mint ahogy az már sejthető volt a Shigaraki reklámból, az új CD játszóm a 47 Lab-tól került a szobámba. De tulajdonképpen ez már a történet közepe, kezdhetnénk az elején is...

Elhagyni a logikát...

Azt hiszem a 47 Lab az a márka, amelyről mindenki hallott már, annak ellenére, hogy valójában egy pici cég. A neten böngészve jellemzően két megállapítást lehet találni a készülékeiről: zenei a hangjuk (írják, akik hallották), borzasztóan hatalmas lehuzás (írják mások). Mondjuk ez utóbbi kijelentést valljuk be nem nehéz alátámasztani. Legjobb példa erre a Gaincard erősítőjük, ami egy maréknyi semmi anyagért egy vagyon. (Erről már röviden írtam itt.) Én személy szerint egyszerre vonzódtam a termékek különlegességéhez és ahhoz, hogy mennyire bátran megy szembe a hifi dogmákkal a cég filozófiája. Másrészről - mivel villamosmérnök a végzettségem - úgy éreztem képtelen lennék pénzt adni egy ilyen semmit tartalmazó termékért. Nem is keveset ráadásul. Kiváncsiságból persze én is eljátszottam a koncepcióval (lásd K.U.K.A.).

Hogy akkor mégis hogyan, miért? Valahogy eljött az a pont, hogy ráébredtem a hobbim se nem azért van, hogy túl komolyan vegyem (és mondjuk kilóra mérjek ár/érték tartományt), se nem azért, hogy általam kreált mindenféle koncepciókkal keretekbe szorítsam. Az én kettős hobbimnak (zene/hifi) a hifi része leginkább olyan elemekből áll, hogy:

- szóljon jól
- legyen öröm használni
- legyen öröm ránézni
- legyen öröm birtokolni (és ezzel összekötődik, hogy legyen kicsit különleges a készülék)

Azt hiszem az elsőt úgy általában mindenki felvállalja (az is, akinek tulajdonképpen mindegy ez a faktor), a többi meg nem olyan divatos, dehát ez van. Szólhat például akármilyen jól egy Marantz készülék, nekem nem lesz, mert számomra nem lenne öröm birtokolni (nem elég különleges). Mondjuk persze egy nagy adag szubjektivítás van szinte minden szempontban, mert nekem kifejezetten öröm ránézni a bejegyzés tárgyára, míg másnak egy technikaórán összecsapott tákolmánynak látszik. De hát nekem még valami perverz módon a Quad CD játszója és kedves volt, pedig az tényleg csúnya. Biztos mert egyedi volt :)

Ez nem oly régen tisztult le bennem és ezen felismerések nélkül sose lettem volna képes erre a készülékre pénzt kiadni.

Egyébként további alapelveimet is sikerült megtartanom, amennyiben sikerült egy demo példányhoz hozzájutnom Kürthy Tamás és az Analog Audio segítségével (nyílván ez a készülék így sem belépő árkategória), a cég nemzetközi szinten ismert és nem ezer éves példányt vettem. Check, check, chek.

Elhagyni az iskolapadot...

Magáról a készülékről már Ear is írt itt, a halfnote-on is találhatók utalások róla itt-ott. Röviden összefoglalva van a futómű, annak a tápja, a DAC, meg annak a tápja. Utóbbi három - tényleg pici dobozka -a Shigaraki nevű kerámiaféleségből készült - innen a készülék neve. Ez a kerámia ugyanakkor egy elég tömör, "halott" anyagnak tűnik. Meglehetősen sötéten koppan az anyag, nem cseng-bong.

Transzport és mögötte balra a DAC

Meg a két táp

Ezen felül ezen készülék kapcsán lehet egy érdekeset értekezni az analóg és digitális szűrő nélküli DAC-ról meg hogy miért nem jó a PLL szabályozás vagy a túlmintavételezés (angolul itt). Ugyanakkor nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ha ennek a készüléknek a kapcsolási rajzát adtam volna be a diplomamunkám alapjának nem találtam volna értő fülekre (értsd jó nagy karó). Mivelhogy egy átlag CD játszó D/A átalakítója után jöhetnek olyan elemek, hogy analóg/digitális szűrők, analóg kimeneti fokozat(ok), ezekhez külön, fokozatonként extra stabilizált tápegységek és még lehetne cifrázni. No az itt két ellenállás. Mármint a sztereóra értelmezve. És még ráadásul olyan szinusz jel jön ki belőle, amelyen tisztán látszanak a kvantalási lépcsők. Hát nórmális?

Ráadásul történik itt egy csomó más minden, ami teljesen más síkon zajlik, mint amiket egy villamos mérnök mondjuk erősen fontolóra vesz, ha jó CD játszót akar tervezni. Itt ugyanis igen nagy hangsúly van a rezgéscsillapításon (ezért nem pörög "dobozba zárva" a CD lemez és ezért a Shigaraki, mint anyag használata) na meg egy elv következetes végigvitelén (minimalizmus). Ez a készülék nagyon következetesen és gondosan van megtervezve, csak éppen nem a szélesen elfogadott és elvárt normák szerint.

No de hogy működik a gyakorlatban mindez?

Elhagyni az elvárásokat...

Nem tudom, biztos mások is vannak úgy vele, hogy bizonyos elvárásokkal közelít meg dolgokat. Nem feltétlen racionálisan, inkább csak úgy áthallásosan. Mondjuk a 47 Lab már egyszer eljátszotta velem ezt a fejbekólintósan más vagyok, mint gondolnád játékot, hiszen a Storatos kábelszett filigrán megjelenése ellenére tulajdonképpen egy inkább mély tónusú kábel.

Ezt a tradíciót ez az együttes is folytatja. Volt már nekem olyan D/A átalakítóm, ami ezt az elvet "másolta", az Ethosz Audio Mini DAC. Ez a készülék nem akart sokat, de azt tisztességesen csinálta. A részletek helyett inkább a zene folyamára figyelt. Inkább körvonalazott. Ez a hang ezért bennem egyenlő lett ezzel az elvvel. A Shigaraki-t többször hallottam másnál és máshol - nyílván nem véletlen vettem - de azért más az, amikor otthon "ismerkedhetünk" a hanggal, az együttélés során.

No szóval, ez a lejátszó - ellentétben az Ethosz NOS átalakítójával - fejbekólintósan nagy felbontással rendelkezik. Teljes szólamok, dallamok képesek megjelenni, csak kapkodtam a fejem - hol voltak eddig ezek az infók a lemezen? Szándékosan nem írom, hogy részletek, mert helyenként a zene fő elmei szólalnak meg immár másként, különösen igaz ez a mélytartományra. Ami eddig egy hömpölygés volt, vagy csak energia, annak most már körvonala, tónusa, rétegeltsége lett - és e mellett még az energia is megmaradt. Az első pár napban szinte csak olyan lemezeket (albumokat) tettem fel, melyeket akár 20 éve ismerek és hallgatok. Azaz ezeket a lemezeket nagyon sok rendszeren keresztül hallottam, kezdve a Walkman-ekkel tinédszerkoromban át az összes rendszeren, ami ezen a blogon is olvasható. Úgy éreztem kialakult bennem valami "megértés" ezekkel a lemezekkel kapcsolatban. Mindegyik rendszer egy kicsit másképp mutatta meg őket és úgy gondoltam kívül-belül ismerem őket. De mégsem. Ismeretlen ének szólamok éppúgy bukkantak fel, mint a háttérben megbúvó szinti mágiák, amelyek most már nem csak effektként itt-ott elővillannak, hanem saját dallamukat játsza egyszer csak "itt" voltak. És pontosan ez a másik érdekessége ennek a felbontás növekedésnek, azaz hogy ez a rengeteg információ amit ez a forrás szolgáltat olyan természetességgel jelenik meg, hogy abban semmi műviesség, vagy erőfitogtatás nincs. Egyszerűen csak ott van minden. Koncentrálni, figyelni nem kell csak befogadni.

E mellé párosul ugyanakkor még egy sajátosság, mégpedig hogy óriási csendjei vannak a Shigarakinak. Ezt nem csak a lecsengések/elindulások kezelésére értem, hanem akkor is, amikor éppen minden szól. Egyszerre többet hallok a felbontás miatt és mégis, mintha egy csomó minden eltűnt volna. De nem a zenéből, csak a reprodukcióból. Napokig bogoztam ezt magamban és arra jutottam, hogy a torzítások hiányát hallom. Eddig volt zene meg torzítás, most lett zene több infóval és kevesebb torzítás. Két lépés előre. Azt gondolom ezen torzításoknak egy része valóban mechanikai és nem elektromos eredetű lehetett.

Aztán amit lehetett tudni és tényleg úgy van: dinamika és ritmus hegyekben, az is van. Meg több energia is. Ez az a pont, amivel a Quad hangfalak picit nem tudnak mit kezdeni, mert a közép és felső tartományban tartják az iramot a Shigarakival. Mélyben ugyan megindulnak, mégsem tudják azt az energiát végigkövetni amit feljebb. Ettől a balansz picit elbillent, bár itt még a Model 5-ön is gondolkodom, hogy nem miatta billent-e meg egy kicsit felfele az energiamérleg.

Mindenesetre az elmúlt hetekben majd minden estét zenehallgatással töltöttem, már szabályokat kellett hoznom magamnak, hogy 2 lemez és nem több, mert pihenni is kell. Ja és hinni kell a forgalmazónak. Ha azt mondja hagyd bekapcsolva, akkor nem véletlen mondja. Az első napokban a futóművet kikapcsolatam, de csak az lett a vége, hogy az első 30 percben mindig látványosan javult a hang. Pedig a DAC-ot ki sem tudom kapcsolni.

Jelenleg a transzport tápkábele és a digit összekötő semmi extra, ami tyúkbelet itthon találtam, de természetesen már készülgetnek a 47 Lab kábelek - külön öröm, hogy ez már nem egy nagy összeg.

Hát így...szól a zene. Ja és lemezt most már - megint nem - betesszük, hanem feltesszük :)

Hosszú éjszakák...

47 Laboratory Storatos kábleszett

Azaz minden ami a mostani rendszerembe kell. 1 db összekötőkábel, 2 db tápkábel és hangszórókábel. Még mikor a Zu kábeleket próbálgattuk nálam, akkor is jól érezhető volt, hogy legjobb eredményt akkor kaptuk, ha a rendszer elejétől a végéig egy logikát követett. Szóval szinergia a kábelezésben.

A 47 Laboratory kábele több szempontból is megfelelt nekem. Egyrészről nem egy világvége az ára, még egy ilyen teljes szett esetén sem. Másrészt igen jó kritikákat találni róla mindenhol. Harmadrészt meg van annyira különc dolog a maga lehetetlen vékony vezetőivel, hogy muszáj volt kipróbálnom.

A probléma csak az, hogy ezt rajtam kívül még így gondolhatják páran, mert használtam nem lehet találni. Ismerek olyat, akinek van. Már sokkal jobb, Kondo kábelt használ. Mégsem adja el a 47 Lab-ot, mert az árához képest óriás, lehet vele együtt élni ha úgy van a Kondo árnyékában is. Egyszerűen nem éri meg eladni.

Szóval egyik szabályom megszegve újonnan vásároltam. Ehhez el is vándoroltam itthoni felelőhelyére, az Analog Audio főszállására. (Erről az élményről még a bejegyzés végén ejtenék azért pár szót.)

A kábelek maguk az életben egyáltalán nem tűntek törékeny dolognak, sőt elég erős tartásuk van. Az összekötőkábel és a hangfalkábel a 0.4mm-es verzióból készült, a tápkábel 0.6-os szálakból, természetesen védőfölddel.

IC, hangfalkábelek, majd a végén alig látszik már a tápkábel

A kábeleket az Analog Audio-nál készítették elő. A hangfalkábel a minimalizmus keretében semmilyen csatlakozót nem kapott, a csupaszolt kábelvégek kaptak viszont ezüstözött forrasztást. Az összekötőkábelnél és a tápkábelnél szintén az volt a cél, hogy a lehető legkevesebb fém kerüljön a hang útjába, hasonlóan az eredeti műanyagdugós megoldáshoz (ami sajnálatosan igen megdobta volna a kábelek árát). A szerelt csatlakozók ugyan jó minőségű, stabil darabok, de súlyos, fukszos megjelenésre ne számítson senki.

Itt egy kicsit jobban látszódik a tápkábel 

A kábelszálak valós fizikai tulajdonságaival akkor szembesültem, mikor úgy döntöttem kicsit hosszabban blankolom a kábelt, mint ahogy kaptam, hogy ezzel egyből kiváltsam a Quad által használt kis rudacskákat. Lustaságból szikével álltam neki a feladatnak, amibe valami japán fekete pengét vettem, hogy tuti éles legyen. Hát nem csak blankoltam, de vágtam is egyből a kábelt. A szigetelő rész ugyan jól védi a kábelt, de ha azon túljutunk onnan már elég védtelen az a 0.4-es szál. Kábelblankolóval azonban nem volt gond. Most szintén lustaságból simán csak hosszabban van blankolva a kábel és egy kicsit én is megónoztam.

Pont annyi a vezető rész, amennyi a két csatlakozó között látszik.

A kábelek a Quad hangfallal együtt kerültek haza. Barátom megesketett, hogy nem fogom egyből bekötni őket, először csak hallgatom a meglévő gatyamadzagokkal a rendszert a régi-új hangfallal. Mert hogy akkor így hallom majd mit hoz a kábel. Természetesen rögtön bekötöttem az összes kábelt, szórakozzanak ilyen játékokkal a hifisták :) Van-e hang, vagy nincs?

Ilyetén módon persze tényleg nem tudok arról beszámolni, hogy pont a kábelek mit csinálnak. Annyi viszont biztos, hogy vastagságuk (vagy éppen vékonyságuk) ellenére egyáltalán nem vékony a hangjuk. A Model 5-el karöltve olyan mélyre ereszkednek a Quad hangfalak, amire a 909-el és az Excalibur kábellel nem voltak képesek. Tényleg meglepő ebbe belegondolni. Hogy aztán ezen felül mennyiben járul hozzá a hangfalhoz...fogalmam sincs. Mindenesetre sehol nem érzem, hogy szorítanan a cipő, ami benne van a rendszerben az ki is jön ezekkel a kábelekkel. Ettől többet pedig én nem is kérek tőlük. Nem döglött a hang, nem hifizik és ebben a kábelek is benne vannak.

And now something completely different...

Azért pár szó arról az Analog Audio-s látogatásról. Jó három órát volt lehetőségem alapvetően három különféle rendszer és vendéglátóm társaságában eltölteni. Fényképezni nem volt kedvem, az Analog Voice-nál is csak a látogatás végén lőttem szégyenlős egyetlen képet. Valahogy nem illet nekem oda a csattogtatás, képelkedés. 

Némi eszmecsere után lehetőségem nyílt egy 47 Laboratory Shigaraki alapú rendszert meghallgatni, előbb ALR/Jordan, majd a talán a legkisebb FAL hangfalak társaságában. Kábelnek 47 Lab és Tiglon került sorra (azért a Tiglon 3x drágábban tényleg jobb volt, mint a 47 Lab). Nekem innen a FAL neutralításával jobban tetszett, mint az ALR/Jordan álló hangfala, bár könnyen el tudom képzelni, hogy az utóbbi több hallgató tetszését nyerné el. Van tüdejük a Jordan-oknak, az már biztos. A FAL viszont úgy eresztette át magán a zene lényegét, hogy hiányosságai másodlagossá váltak. Tudnék azzal a hanggal élni. 

Ezt követően ráhallgattunk egy Model 5/Duo hangfalpárosra. Itt csak analóg forrás volt, így saját lemezt nem tudtam berakni, de amit hallgattunk (francia szakítós szám) számomra lenyűgöző volt. Végtelen felbontás és könnyedség, dinamikai finomságok hegyekben és látszólag (hallólag) nulla torzítás. Összesen két dolog szól a rendszer ellen. Az ára, meg hogy a legtöbb lakótérben nehézkes lehet két ekkora tölcséres hangfalat lerakni. A hangjába nem hogy nem tudtam belekötni, de egyenesen elvarázsolt. Állat, na.

Eztán jött a "nagy" rendszer. Amit megjegyeztem, hogy volt ott 47 Lab Flatfish és D/A, Kondo integrált erősítő és két hangfal. Mármint a szó szoros értelmében két fal, FAL hangszórókkal. Biztos zavaros, de akkor is valahogy így :) Meg csupa ezüst kábelezés, valami nagyon komoly analóg forrás és minden Darumán pihent. Nem is ez volt a lényeg (úgy is elérhetetlen árkategória a számomra, csillagokat is számolgathanék ennyi errővel, hogy melyik lesz enyém), hanem a hang. Nos, ez a rendszer nagyon komolyan vette amit csinált, nem engedett eltávolodni a zenétől, teljesen bevont. Már-már veszélyes mértékig. A sok szakítós szám után (amit bevallom én kezdtem egy Péterfy Bori számmal) itt kaptam egy depresszívebb számot...hát egy idő után sétálnom kellett a szobában, mert hatni kezdett. Ez meg arra volt jó, hogy megtapasztaljam, ezek a hangFALak (de olcsó szóvicc) mindenhonnan ugyanúgy szólnak. Viszont Prince-től a Strollin legalább akkora pozitív löket volt, mint amennyire letaglozó a világvége szám előtte. Ezzel a rendszerrel már vigyázni kell, mert ez ráncigálja az embert a hangulatok közt ahogy csak akarja. Élmény volt ilyet is hallani...

Halfnote@Carboncopy

Az előző bejegyzés gondolatmenetét követve először annak kívántam utánajárni, vajon milyen a beállás nálam? Egyáltalán abba az irányba mutat nálam a hang, amerre a termékek mutatnak?

Egy gyakorlotabb fület szerettem volna megnyerni a próbához, aki ismeri azt a hangot, amit a rendszerem hozhat. Az én tágabb ismeretségi körömben erre a legmegfelelőbb a Halfnote oszlopos tagja, az oldalon is használt kódneveknél maradva: revox.

De miért is éppen pont ő? Nos, a termékeket illetően ugyanazt a CD játszót használja mint én, sőt az erősítő is majdnem ugyan az, csak éppen nála az 5+ verziója van a Model 5-nek. (Több más erősítő mellett.) A hasonlóságok aztán persze itt véget is érnek, de korábban évekig élt AZ-2-essel.

Ami azonban ennél is fontosabb, az az emlék, amit annó a Konus Essence installja jelent. Fültanúja lehettem hogyan állította be a hangfalat a szobámban. Semmi "mágia", ködösítés nem volt a dologban, csak a szokványos tologatás, hallgatózás, de ami közben előbújt abból a hangfalból azt mai napig fel tudom idézni. Pedig 10 éve volt idestova. Mindenkinek, aki akkor ott volt (közeli barátom, feleségem), egyértelmű volt mikor érkezett meg a Hang. Ekkor a hangfal majdnem a pici albérleti szoba közepén állt (szemben a gyártó ajánlásával, miszerint szereti a fal közelségét), nem lehetett több, mint másfél méter köztük és piszok jól szólt. De vajon mennyi próbálkozás után jutottam volna akkor el ehhez a beálláshoz? Talán sose. És ezzel együtt azt a hangot se hallottam volna sose. Itt most nem elsősorban tonális különbségekről beszélek a beállítás alatt (persze, az is van), hanem hogy mikor kezd el kommunikálni, üzenni a rendszer. Mindenesetre hogy egyértelműen és egyszerre hallottuk mikor "kattan össze" a rendszer nekem azt jelentette hasonló a megítélésünk azt illetően mi a jó hang. Ez talán a legfontosabb. Meg hát nem mellesleg rengeteg rendszert hallott már a legkülönfélébb helyeken/szobákban.

A megérkezést követően hamar a rendszerre vetettük magunkat. Ránézésre véleménye szerint is megfelelően lett felállítva a rendszer, az első hangot követően azoban sűrűsödni kezdett a csend. Véleménye sem szerint stimmelt valami, illetve alig stimmelt egyáltalán valami. Fel-le ugrált a székből, igazgatta a hangfalat de nem adta magát a megoldás. Mivel emberünk készült a találkozóra házi kincsestárából előkerült egy-két kábel, hátha majd az...Mind a CD játszó, mind az erősítő kapott egy Kondo KSL SPc tápkábelt, összekötőnek pedig a KSL-Vc ugrott be. Ugyan javult a hang, de a rendszer problémáit nem kompenzálta (most éppen az a felállás volt, ahol terelőkkel viszonylag közel álltak a hangfalak). Aztán gyanússá váltak a Darumá-im, mivel nincsen rajtuk Final matrica. Mivel az is volt kéznél, gyorsan cseréltünk azt is biztosan eredetire. Bár később arra jutottunk az enyémek is igen nagy valószínűséggel eredetiek. Viszont fordítva használtam őket. Azaz a "pogácsa" azon részét tettem alulra, amelyikben ki van alakítva a kis gödör a golyónak. Kétségtelen, hogy úgy egyszerűbb beállítani.

Aztán az én darumáim bekerültek a hangfalak alá. Itt értünk el oda, hogy a sok kis apróság kezdte kiszedni az időnként, csak bizonyos frekvenciáknál megjelenő kontrollvesztést a rendszerből. Nekem ez már majdnem a siker volt, de azért a Hang nem jött meg és ha már ott voltunk miért ne lettünk volna őszinték egymáshoz: ez még nem az.

Hát akkor rakjuk át az egészet a rövid falra. Először udvariasan, de határozottan tiltakozni kezdtem. Magyaráztam, hogy már próbáltam és katasztrofális, aztán meg úgy gondoltam végül is miért ne. Mit veszthetünk?

A Ikea CD polcot nem telepítettük át (amúgy is gyanús lett az is). Némi kreatívkodás után a szőnyegre kerültek a korábban a Quad hangfalak alá használt kis márványlapok, azokra a Darumák (immáron helyesen összerakva), edzett üveg lap és arra a készülék. Kábelnek előkerült egy sárga AN-B is (vicces egy gyártó, na), illetve egy KSL-SPc-ből készült kábel is kerekedett a gyári KSL-VC mellé.

A hangfalakból kikerültek a tüskék és szintén a szőnyegen végezték. Végül pedig a bútorlap terelők következtek. Ez sem volt az igazi, de attól sokkal jobban szólt, mint amit megszavaztam volna a felállásnak, hiszen majdnem ugyan ezt én is felraktam így. Illetve nálam akkor - mivel csak gyors próbának gondoltam a beállást - simán csak a földön voltak az elektronikák, tüskén a hangfalak és ettől jóval messzebb voltak egymástól. Némi hallgatózás után megállapítottuk, hogy energia végre lett rendesen, de van még mindig kis búgásszerűség a hangban. Gyanakodtunk a terelőkre, úgyhogy kikerültek a rendszerből. Egész jó. Némi tologatás, mm-ekkel játszás és szépen letisztult a hang, ami leginkább abban volt mérhető, hogy komplex-ebb zenéket is bírt végre nagyobb hangerő mellett a rendszer. Kb. ez lett a vége:

Hozzá kell tenni, hogy az igazi Hang nem tudott megjönni. Még ez sem az. Nekem egy új AZ-3-am van, ami úgy tűnik alapvetően (igazából nem vagyok ezen meglepődve) csöves erősítőkhöz lett hangolva. Talán jobban, mint a régebbi szériák. Kicsit talán sok is neki az információ, amit a Model 5 odatol neki. Nem tudtam még sokat hallgatni ezt a felállást, de így egy újabb hangzást kaptam a korábbiak mellé, így most sokkal több energiával bír a megszólalás.

És most valami teljesen más...

A hajnalban hajló estének azonban itt nem lett vége, mert előkerült egy pici dobozkából két még kisebb a hangfal: a 47 Lab Lens. Igazából csak játék volt a dolog, hiszen állvány sem volt hozzá kéznél, de némi hangolgatás után bizony meglepő hangot produkált ez a kis törpe.

csak az íze kedvéért

Először leginkább énekhangok terén, ott valami félelmetes nyíltságot és erőt mutatott és nem is kis hangerőn. Teljesen doboztalan hangja van. Aztán meg olyan teret rajzol, hogy azon már helyenként csak nevetni lehetett. Dobtam rá Anima Sound System-et is, halljuk hogy vérzik el, de nem. Nyílván korlátos volt a mélyátvitel, de messze nem annyira, mint a méretei sugallnák. Annál sokkal többet tud. És darálja a ritmust, gyors, pereg, pontoz, ebben is jobb volt, mint az AZ-3. Igazából úgy általában jobban illet ebbe a rendszerbe, mint az AZ-3.

Érdekes volt még hogy mit kezdett a rendszer a két hangfal esetén az összekötőkkel. Az AZ-3-al a végeken a kerekebb, barátságosabb, melegebb KSL-SPc-ből gyártott IC volt a befutó, a drágább, gyári VC nem működött olyan jól. A Lens-re váltva viszont a VC ugrott nem is kicsit előre, pontosabb, precízebb, még eszköztelenebb lett vele a hangkép. Egyértelműen hallható volt, hogy a KSL-ből készült IC inkább békít, mintsem könyörtelenül igazat mondana. 

Szó ami szó, nagyon érdekesre és tanulságosra sikerült a látogatás. Hasonló lehet, mikor egy tapasztalt kereskedő telepíti a berendezést az ügyfél otthonában. Nem tudom ez mennyire elterjedt idehaza, de véleményem szerint egy gyakorlott fül nagyon sokat segíthet a hangzásideál megvalósításában. Főleg, ha ismeri a berendezéseket és tudja mit lehet elvárni tőle. Lehet sok elégedetlen zenehallgatónak nem is kellene más, csak egy jobb beállítás a már meglévő rendszeréhez.

K.U.K.A.

A Naim erősítők eladása után hifi terén hosszú csend következett, leginkább az autós rendszert hallgattam, aminek a forrása az iPod-om volt 192kbit-es mp3-al. Szóval semmi hifi. Mert hát nem is nagyon lett volna hol.

A családi házba való kiköltözés közeledtével azonban egyre inkább foglalkoztatott a dolog, hogy azért csak van egy pár jó hangfalam. A probléma inkább az lett, hogy más sincs, csak a hangfalak. Nagyjából. Első lépésként előbányásztam a sarokban porosodó Marantz CD53-as lejátszót. Újfent jobb minőségű kimeneti IC-ket raktam bele, a diyaudio.com-on döbbenetes mennyiségű információ áll rendelkezésre a típus tuningolását illetően.

Nem volt azonban erősítőm. Egyáltalán semmilyen. Se pénzem, hogy mondjuk a fülhallgató erősítőnél kidolgozott kapcsolást megépítsem "nagyban". Két alternatíva volt. Valami olcsó használt, vagy valami olcsó DIY. Első lépésként körbenéztem milyen alkatrészek vannak otthon, a legolcsóbb nyilván abból kihozni valamit, ami már van.

Volt itthon Black Beauty Alps hangerőszabályzó például, ami egyáltalán nem rossz. Meg készülékdobozok, RCA és hangfalcsatlakozók. Hűtőbordák. Meg még egy csomó tranzisztor, jelszintű IC-k, apróságok, ilyesmik. Azt is tudtam azonban, hogy ha DIY-be vágok, ezúttal nem lesz túl sok időm és biztosra kell mennem, különben csak kidobott pénz lesz az egész.

Így jutottam egy olyan döntésre, amiről korábban nem is álmodtam volna. Teljesítmény IC-s erősítő, vagy ahogy manapság divatos hívni "Gainclone". Minimális befektetés, alig pár alkatrész és ráadásul még sokan dícsérik is. Több mint 10 éve már, hogy megépítettem első, saját tervezésű audio áramköröm. Az is egy fejhallgató ersőítő volt. "A" osztályú és visszacsatolás nélküli, szimmetrikus felépítéssel. Az azt követő 10 évben szinte folyamatosan tanultam, terveztem. Sok minden persze sosem épült meg, de mint hobbiként valahogy folyamatosan megvolt a dolog. És a 10 év alatt kialakult az én "stílusom". Az én tervezési kompromisszumaim, az én döntéseim. Ezeket a mai napig az itt is megírt hídkapcsolású fejhallgató ersítő képviseli a leginkább. Ez az integrált áramkörös erősítő azonban nem az én döntéseimről és nem az én tapasztalataimról szól. Hanem egy bizonyos Junji Kimura nevű úriemberé.

Nem szeretnék itt a 47Lab történetbe belevágni. Egyrészről mert sokan mások megtették helyettem, másrészről meg aki követi az audio világát és nem egy kő alatt élt az elmúlt években az úgy is kívűlről fújja. Harmadrészt pedig nem szeretném a saját magam által épített erősítőt túl sokáig egy lapon emlegetni a GAINCARD-al, mert nem az. Csak az elve hasonló.

És hogy miért K.U.K.A? Hát mert a legtöbb alkatrészt bizony visszamaradt projektekből származik, vagy éppen korábban épített készülékből bontottam hozzá. Szerettem volna egy működőképes erősítőt, de bevallom annyira nem bíztam az eredményben, hogy sokat áldozzak rá. Természetesen direkt nem akartam szabotálni a dolgot. Hiszen lett egy kétdobozos kis erősítő teljesen duál mono felépítéssel, oldalanként egy 150VA-es trafóval, MUR860-as exra gyors egyenirányítókkal, alacsony soros ellenállású pufferkondenzátorokkal és persze a Black Beauty-val. Utólag összeszámolva azonban rá kellett jöjjek, hogy bizony ez egyszerű kis erősítő is 60e forint anyagköltség lett volna, ha mindent frissibe vásárlok.

Aztán a megépítés sem ment teljesen problémamentesen. Egyszerűen semmi nem akart összeálni. Zúgott, a működése bizonytalan volt, egyszer még ki is gyulladt egy IC. Talán túl félvállról vettem. Sose építettem ilyen egyszerű áramkört, talán csak technikus tanonc koromban. Aztán nagy levegőt vettem, megadtam a figyelmet és tiszteletet a dolognak és megépült. Paradox módon az összes megépített berendezésem közül ez lett a leginkább "kész". Hiszen az erősítő eleve tartalmaz mindenféle védelmet amivel az én áramköreim sosem dicsekedhettek.

A hangján pedig meg kellett, hogy lepődjek. Egyáltalán nem rossz. Sőt. A számomra legfontosabb középtartomány kiemelkedően jó. Ugyanakkor összetettebb zenéken mintha kicsit össze tudna zavarodni. De alapvetően erőlködés nélkül hajtja a Dynaudio hangszórókat. És sosem bántó, de nem is unalmas. Igazából sokkal több, mint amire számítottam.  Több helyen is járt "meghallgatáson" ez az erősítő és mindenki talált benne valami szerethetőt, bár komoly megmérettetésről szó sem volt.