Townshend kúra

Még a nyár során két lépcsőben teljes Townshend kezelésben részesítettem a rendszerem. Azaz tulajdonképpen (szinte) mindent végigpróbáltam, amit a cég manapság kínál.

Kicsit lassabban gyűltek a tapasztalatok, de mostanra nagyjából összeállt a kép.

Nulladik lépésként kialakítottam saját elképzeléseim szerint egy új készülékállvány rendszert. Ennek a központi eleme a Townshend rugók alkalmazása volt. A cél a minnél "tömörebb" és minnél kisebb felületet mutató, izolált állvány elkészítése. Ismét a már jól beváltt Söund Arts készítette el rajzaim alapján a meglehetősen minimális/kicsi állványkákat.

Az első elem egy egyszerű szub-állvány, ami saját rugózást kapott, erre került az audio PC. Az állványnak nincsenek polcai, 5cm széles gránit csíkokat helyeztem fel úgy, hogy pont passzoljanak a készülék lábai alá. A gránit lapocskák gyurmaragasztóval lettek csatolva a fém állványhoz, az állvány maga pedig homokkal lett sűrűn feltöltve. Kongatásra jó nagy nehéz semmi jön vissza.

Először még bútorlap csíkok voltak, míg a gránit elkészült

A rugókat 8-as hernyócsavarral az állványba előkészített menetbe lehet rögzíteni, így a teljesen masszív a felépítmény. A PC alatt a 4 db sárga színjelölésű rugómat használtam.

A vízszintezést a rugók saját gyári megoldásával oldottam meg

Erre kis állványra "épült rá" egy picit nagyobb, második állvány, ami fizikailag sehol nem érintkezik az elsővel és saját rugói vannak.

Kicsit jobban megnézve láthatóak a belső állvány rugói is a külsők mögött

Ezt már úgy terveztem, hogy a középső szinten fogadja a DAC-ot a legtetejére pedig az előfok kerül. Szintén megtöltöttem homokkal és szintén nagyon halott hangja van. Rendeltem egyébként sörétolmot az állvány feltöltéséhez, de annyira sokára (rendelés után majd 2 hónappal) jött meg, hogy feladtam és homokot használtam. Lehet egyszer még kicserélem a "töltetet".

PC és DAC a helyén az új állványban.

Az végfokok alá az Avantgarde-ok alá készítetett álványkákat használtam fel. Kellően stabilan tartják a végfokat. Ők is megkapták a homoktöltést.

Egyik oldal, a gyurmaragsztó "pötyökkel"

Ezek négy kis gyurmaragasztó "pötty" egyébként pár óra után úgy összegyógyul az erősítővel meg az állvánnyal, hogy meg lehet emelni az egészet egyben az erősítőnél fogva. Szét lehet választani őket sérülés nélkül, de erő kell hozzá.

Az első csomag megérkezése után lett teljesen belakva az állvány, az előfokkal együtt.

Itt már az előfokkal és a fractal összekötőkkel

Meg kell mondjam az egész Townshend történetben ez a lépés lepett meg a legjobban. Mármint mikor az elektronikák rugókra kerültek. Nem játszottam végig, hogy csak az erősítők, vagy csak a forrás van rugón, egyben próbáltam ki. Pontosan ugyanazt hallottam, mint amit hangfal alatt csinálnak (mármint amit az Avantgarde-nál tapasztaltam). Lazult, oldódott a hang, nőtt a felbontás, megjelent egyfajta "lebegés". Csak pozitív változást hozott és nem elhanyagolható mértékűt. Ha akarom persze mögé tudok valamit magyarázni (főleg a csöves erősítő esetén, hogy ott miért jó a rezgéscsillaptás), de ettől fontosabb a tapasztalat.

A másik nagyon érdekes dolog, hogy az Audiopax-nak a felújítása után is maradt egy minimális mechanikus trafózúgása. (Tényleg minimális). Ez a "zúgás" az első hetekben kitolódott valahova jobbra, a hangfalon kívülre (azaz onnan hallottam). Továbbra is az erősítőből jött, nem a hangfalból, mégis elvándorolt arréb a térben. Majd pár hét után teljesen megszűnt. Mármint a trafózaj. Ennek is örültem azért.

Ezzel el is érkeztünk az első csomaghoz, ami tulajdonképpen az előfokból és a két fractal összekötő kábelből állt. (Előző posztomhoz híven újonnan szereztem be őket). Az előfok egy fém "táskában" érkezett, a két összekötő kábel pedig egy pizzásdoboz méretű kerek, műanyag dobozban.

Gyári csomagolás

Az új vásárlásból kifolyólag a legaktuálisabb verzió érkezett. Egy kis "+" jel utal erre a nevében. Azaz Allegri+. Kicsit nagyobb a háza, mint a régebbi tipusnak, állítólag vannak belül is változtatások. Került bemenetből a készülék elejére is, erről a legkönnyebb megismerni.

Aki nem hallott volna erről a szinte kultikus előfokról, annak dióhélyban annyit róla, hogy ez egy passzív előfok, azaz elektronika nincs benne. A passzívak közül azonban egy ritkább fajta, mert transzformátoros típus, és azon belül is a ritkább, azaz autotranszformátoros. A sima transzformátoros megoldásoktól (TVC) rögtön megkülönböztethető azzal, hogy egyenfeszültséget is átvisz. Neten hosszas értekezéseket lehet találni a különféle passzív megoldások előnyeiről és hátrányairól. Az autotranszformátoros megoldások mellett szól általában, hogy nem nyelnek le semmit a dinamikából, sávszélekből, felbontásból.

Egyfajta impedanciaváltóként működnek. Teljes hangerőn tulajdonképpen egy darab drótként viselkednek és ahogy tekerjük le a potit úgy kapcsolunk a transzformátor egymás után következő kiállásaira. (Amiből jelen esetben 24 darab van). A kimenő és bemenő impedancia hányadosa pedig ennek arányában folyamatosan nő, azaz minél kisebb a hangerő annál kisebb a kimeneti és annál nagyobb a bemeneti impedancia. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy -6dB állásnál a D/A átalakítóm a végfokaim bemeneti ellenállásának négyszeresét "látja", a az erősítő pedig a D/A átalakító kimeneti ellenállásának negyedét. Ez nagyon nem tipikus viselkedés egy passzív eszköztől és talán pontosan ezért nem veszt a rendszer a dinamikájából (sem) a tesztek szerint.

Hátrányuk meg az áruk. Igazán olcsó nincs is egyáltalán tudtommal.

Mindig kérdés az ilyenfajta fix fokozatokkal rendelkező hangerőszabályzók esetén, hogy vajon mennyire finoman tudnak szabályozni. Ha nagy ugrások vannak két fokozat között előfordulhat, hogy pont a kellemes hangerőt nem találjuk. Egyik még kicsit halk, utána meg már kicsit sok. Nálam ilyen probléma nincs. Sőt, ha hangosítani akarok általában kettőt tekerek a potin, mert egy kattanás tényleg csak nüansz. 24 fokozat ide, nekem bőven elég.

Ugyanakkor van egy sokkal izgalmasabb téma ennek a kérdésnek a hátterében. Mégpedig a rendszer (és nem az előfok!) erősítési struktúrája. Vagy nem tudom hogy hívjam. Sok rendszerrel találkozhatunk, ahol a hangerő potit csak az alsó sávban tudjuk használni. 10 óra állásnál már disco van. Erre gondolok. Mekkora a forrás kimenő jele, onnan mekkorát erősít az erősítő és végül milyen érzékeny a hangfal. Nagyjából ez a hármas. Mert ha a forrás mondjuk kiad magából manapság általánosnak tekinthető 2V-ot, az erősítőnk meg fél voltos bemeneti feszültség mellett adja le a teljes maximális feszültséget a kimeneten, akkor érezni, hogy itt a potinak bizony valahol a 10-edre osztás a feladata. Ha ezt esetleg még meglőjük hátulról egy érzékeny hangfallal, akkor még tovább le kell osztani a jelet. Csinálunk a rendszerünkben egy fel-le hintát a jellel. A D/A mondjuk kiad 2V-ot, aztán a potival letekerjük úgy, hogy az erősítő bemenetén legyen belőle 100mV, azt meg jól felerősíti az erősítő. Mi a gond ezzel? Leginkább az, hogy a poti végénél visszaosztjuk a már felerősített jelet közelebb a zajszinthez, majd onnan meg jól felerősítjük. Nyílván zajjal együtt.

Ebben a rendszerben az előfok normál zenehallgatásnál éppen fél állás alatt van, de csendesebb lemez és bugihangulat esetén már csak 3-4 fokozat van tartalékban a teljes feltekerésig. Azaz itt nem osztódik feleslegesen vissza a jel. Ezért leginkább az Audiopax erősítő a felelős, mert nincs neki feleslegesen nagy erősítése. Pontosan a fentebb leírtak miatt és mert a gyártónak is egyértelmű volt, hogy sokan párosítják Avantgarde hangfallal, az meg minden zajt megmutat. Ahhoz, hogy ez így működjön nyílván kell egy érzékeny hangfal a túloldara, különben kevés lehet végül a kivehető hangerő. A Rethm 96dB/m, ez még pont jó. Ettől sokkal érzéketlenebb hangfal itt már lehet nem lenne ideális. Szóval a hol áll a hangerő poti kérdése valójában egy teljes rendszert átfogó kérdés.

Visszatérve a Townshend-ra a fractal kábelekkel meg úgy voltam, hogy nem akartam okosabb lenni a gyártónál. Feketén-fehéren leírják, hogy ha hallani is akarjuk mit csinál valóban az előfok, akkor elé-mögé kerüljön ugyanaz a kábel, ami benne van. Nyílván üzeltileg érhető (részükről) az irány, de van benne logika is. Rosszat én Townshend kábelről meg amúgyse hallottam (jót viszont igen), szóval ezt én így egy csomagként kezeltem.

A hangbéli dolgokról viszont nehéz írni. Egyrészt mert ez a motyó úgy semleges, hogy közben tényleg nem mutogatja magát. Beraktam a rendszerbe és semmi. Mármint a jó értelemben. Egyszerűen a rendszer része lett, nem kiabál ki semmerre, nem hívja fel magára a figyelmet. Szabályozza a hangerőt.

Aztán pár hét után próbaképpen visszaraktam a saját kis passzív tákolmányom, előtte-mögötte a Kondo kábelekkel. Az pöttyet arconcsapott. Fefele mindig nehezebben hall az ember (én biztos), a visszalépést viszont könnyű észrevenni. Elnehezedett a hang, elveszett egy jó darab a könnyedségéből, gyorsaságából, ritmusából. Gyors "aha" élmény volt, ment vissza a Townshend a helyére.

Másrészt az is van ilyenkor, hogy nem csak azt hallani mit tud az új eszköz (jelen esetben előfok), hanem azt is, hogy mit "szabadít" fel a teljes rendszerből. Az előtte és utána lévő eszközökből.

Ez az előfok a kábelekkel együtt összességében olyan cucc, amit el lehet adni, mert nem csinál semmi különöset aztán meg lehet utána mindig bánni, mert hiányzni fog.

Nagyjából egy hónap múlva érkezett angliából a második csomag. Ennek a tartalma egy pár Fractal hangfalkábel, egy pár szupermagas és a Rethm hangfalak súlyához választott rugós elcsatolás (speaker bar) volt.

Kábel a bőrőndben, szupermagas és alul a rugók

Ezek közül talán a hangfalkábel a legritkább idehaza. Sajnos borzasztó drága. Max maga szereli készre, ami azt jelenti, hogy az ő órabérét is meg kell fizetni a felhasznált anyagok mellett. Méretre készül. Nevezett borzasztó ár miatt igyekeztem a legrövidebbett rendelni, ami még elég lehet. Mivel a monoblokkok közel helyezhetők a hangfalakhoz és mivel a hangfalam csatlakozói lent vannak elméletileg 1 méter is elég. Ennyit rendeltem. Aztán kicsit rápánikoltam, hogy mennyire fogom tudni így tologatni a hangfalat ha úgy kívánná és gyorsan utánarendeltem, hogy legyen másfél méter. Cserébe inkább időben hátratoltam a szupermagast meg a rugókat. Erre azt kaptam válaszul, hogy az elégedett ügyfél a legjobb ügyfél, 1 méter árában megkapom a másfelet. A gyakorlatban aztán még ettől is picit hosszabb lett a kábel. Nagy pirospontot adtam magamban ezért a cég hozzáállásának.

Nem a legfiligránabb kábel amit valaha láttam.

A kábelnek nem csak az ára különleges. Belső felépítését tekintve két speciális kezelésen átesett (ezért fractal) réz szalag alkotja, amelyek nagyon közel halandnak egymáshoz. A kábel burkolata úgy lett kialakítva, hogy a lehető legkevesebb ponton legyen érintkezés a vezetővel és megfelelő mechanikai csillapítást nyújtson. A végeken pedig jókora fémhenger található, amelyben - valószínűsíthetően - egyfajta Zobel hálózat található, hogy ne gerjessze be a felépítéséből jókora induktivítással rendelkező kábel az erősítőt. Azt biztos nem lehet rá mondani, hogy újracsomagolt OEM.

Belső felépítés

Szintén a felépítésnek köszönhetően ez az a kábel, amivel lehet "tolni". Bár lehet hajlítani, de elég merev kábel és csomót sem fogunk rá kötni.

Ez volt az első, amit a hármasból bekötöttem. Semlegesnek, simának éreztem a hangot. Itt könnyebb volt egyből változást hallani, de talán inkább azért, mert az előző hangfalkábelem kicsit erősebb saját karakterrel rendelkezik.

Elég gyorsan nyugtáztam a történteket, aztán ugrottam a következő csomaghoz. Ez egyébként hiba volt, ettől több időt kellett volna adni ennek a lépésnek (mint később kiderült).

Szóval jöttek következőnek a rugók a hangfalak alá. Ennek azért volt némi előjátéka, hiszen voltak a "háznál" rugók, amikkel előtte is próbálkoztam.

Először így...

Aztán így

Próbáltam azokból az elemekből építkezni (sarokelemek, rugók), amik már megvoltak. Alapvető problémát jelentett, hogy túl sok rugóval tudtam csak a stabilítást megoldani. Ennyi rugó a 60kg-os Avantgarde alá kellett, a Bhaava 40 alatt van. Nem adja ki magát a matek. Ideig használtam így a hangfalat, de végül nem tetszett amit hallottam. Valahogy feszült, ideges lett a hang, elhúzott magasba a tónus. Ezt nagyon furáltam mert egyáltalán nem ezt tapasztaltam, mikor az Avantgarde-okat rugóra tettem. Betudtam annak, hogy nem jó a súlyarány. Az egész rugós/izolációs történetben a hangfal lenne a legkönyebben magyarázható történet. Mármint, hogy miért segítenek a rugók.

A rendelt "speaker bar"-okkal viszont már a megfelelő súly arányt tudtam beállítani 4db zöld rugó/hangfal használatával.

"Speaker bar"

Örömmel konstatáltam, hogy ellentétben a házi próbálkozásokkal a megfelelő mennyiségű rugó esetében nem tűnt felborultnak a hangkép. Szórakozásból még annyit eljátszottam, hogy a hallgatói pozícióból csináltam REW-el egy mérést a rugók felszerelése előtt és után. Számomra semmi lényeges különbséget nem tudtam találni az áviteli görbékben, de simán lehet, hogy csak én nem tudom azokat jól olvasni.

Lényeg a lényeg, hamarost fekerültek a szupermagasak is.

A legkisebb doboz

Feketében rendeltem őket és kicsit talán ezt vártam a legjobban, hogy megtapasztaljam mit csinál. Erről is sokat lehet olvasni mindenfele, magyarul is. A Rethm-höz elvileg nagyon adja magát (mármint papíron).

Egyrészt mert egy szélessávú ugye nem megy olyan magasra, segíthet neki az átvitel felső sávjában a szupermagas. A Townshend supertweeter már 6Khz-től jelen van a hangképben!

Másrészt (és ennek köze van a viszonylag alacsony 6Khz-es ponthoz) a szupermagas egy ismert pszichoakusztikai hatást használ ki. Agyunk a magasabb frekvenciák esetén két időben nagyon közel érkező hang közül mindig a korábbit észleli, a később érkezőt figyelmen kívül hagyja. Ez csak magas frekvencián működik és csak nagyon kis időeltéréssel. Ezért ha egy hagyományos (mondjuk dóm) hangszóróval párhuzamosan egy gyorsabb magassugárzót is használunk, akkor csak az utóbbit fogjuk hallani.

Meg nyílván ráadásul mindenki akit ismerek és aki ismeri ezt a cuccot arról számolt be, hogy felül tulajdonképpen nem is hallja az ember, a méytartomány viszont sokat javul tőle. Szóval furafajta dolog, érdekelt mit csinál nálam.

Rugókkal, szupermagassal megtámogatott Rethm

Hát nagy fejvakarás, az lett belőle. Azt vettem észre, hogy hangkarakter, amiért megvettem a Rethm-öt már szinte nyomokban sem volt fellelhető. Az alapvetően alul mély és onnan építkező "piramis" hangból lett egy oszlop, ami mintha felül még kicsit szélesebb is lett volna, mint lent. Ha ez az analógia valahogy érthető. Ráadásul egy-egy lemez elkezdett karcosan szólni, zavaróan. Mondhatnánk, hogy hát ez van a lemezen, de ez sem ilyen egyszerű. Igazán jó rendszerek a "rossz" lemezekről is a zenét mutatják, nem a hibát. Sőt, továbbmenve általában az derül ki, hogy nem is a felvétel volt rossz, hanem a rendszer hiperexponált valamelyik részére az átvitelnek és az zavar (jogosan).

Szóval voltak felvételek, ahol érezhető volt a pozitív hatása a szupermagasnak. Egyfajta légies erő, dinamikai szabadság, szárnyalás pluszban. Másokon meg már hallgathatlan volt nekem. Cserébe nélküle mindig hallgatható maradt a rendszer.

2 nap kísérletezés után felhívtam Max-ot, beszélgettünk mi lehet. Mondta próbáljam ki csak a szupermagast. A hallgatói pozícióból 3-4 erősségi állás között nem szabad egyáltalán hallgatni. Én nagyjából 3 méterről hallgatom a hangfalakat és bizony hallottam őket. 4-es állásnál még a dalszöveget is ki tudtam venni. Próbálkoztam vele, hogy mennyire van egy síkban a hangfal elejével, a hangszóróval, mennyire van befordítva a zenehallgató szék fele. Minden, ami eszembe jutott. Nem egyszer jártam úgy, hogy estefele befejezvén a zenehallgatást azt mondtam: most megvan végre, ez az. Aztán másnap bekapcsoltam a rendszert és megint nem tetszett.

Itt épp a hallgatói pozíció felé fordítva a szupermagas

Alapvetően nagyon fárasztó volt ez a "hifizés". Mindig ott lebegett a kérdés, kipróbáltam-e mindent és miért pont nálam nem működik. Többször elraktam dobozába "tartalékba" a szupermagast, aztán elővettem pár nap múlva, ha eszembe jutott valami. (Mondjuk HQPlayer zavarhatja-e, meg ilyenek. Jobb egyébként nem használni vele!)

Aztán eladtam. Meghírdetni sem kellett, kerestek pont ilyet. Nyílván jó nagy veszteséggel, mivel újonnan vettem. De legalább nem egy buherált termék cserélt gazdát.

Most jön a tanulság...

És ezen a ponton ugarnék vissza oda, ahol bekötöttem a hangfalkábelt. Gyakorlott öreg rókák már rég látják mi a probléma ezzel a történettel. Túl gyorsan lettek a változások alkalmazva a rendszerben.

Hangfalkábel be, ok, ez jó, rugókra a hangfal, szupermagas, mindez nagyjából 2 napon belül. Ahol meg is torpant ugye a történet.

A szupermagas eladását követően több hónaig hallgattam a rendszert változatatás nélkül. Néha kicsit (centiket) tologattam a hangfalat ide-oda. De ez meg sokszor azért volt, mert nem vártam meg azt a 20-25 percet míg bemelegszik a végfokom. Leültem, nem tetszett picit, tologattam rajta, aztán fél óra múlva vissza oda-ahol volt. 3-ik ilyen kör után azért megtanultam a leckét.

De augusztus körül kezdett bennem megfogalmazódni, hogy mi lenne, ha kipróbálnék 2 szubot. Valahogy néha a legalja, súlya hiányzott. Azért a tudatos énem tiltakozott a komplexitás további növelése ellen. Már így is volt a rendszerben két monoblokk meg két akítv méllyel rendelkező hangfal. Hát kell még két erősítő?

Mígnem aztán - hónapok elteltével - kíváncsiságból levettem a rugókról a hangfalat, visszaraktam a gyári kis tüskékre. Nem kell ide semmilyen szub. Nem is értettem a dolgot. Megint vissza a rugó. Zene indít, de hát megvan a mély. Aztán beleülök kicsit a zenébe és megint hiányzik valahogy a fundamentum, az alapzat. Tüskére vissza, megvan.

Kisebb mértékben ugyan, de a gyári megoldás is azt csinálja, mint a "tákolmányaim", amivel korábban próbálkoztam. Míg az Avantgarde alatt semmi negatívumát nem hallottam a rugóknak, a Rethm ezt sem engedi be végső soron. Ez egy "füllel" készített termék. Van mögötte tonális, megszólalási koncepció. Tervezője pontosan tudta miért pont olyan lett amilyen. Ha belenyúlok ebbe a koncepcióba (akár a szupermagassal, akár a rugókkal) kidobom az ablakon ezt a tudatos tervezést. Amiért amúgy megvettem.

A "speaker bar"-okat nem adtam el, nem is hírdetem. Tönkre nem mennek, kenyeret nem kérnek. Még várok velük, hátha vár rájuk még valami.

A történet azonban meg mindig nem ér véget. Most ott vagyunk, hogy a Townshend termékekből a rendszerben van az előfok, a két összekötő kábel és a hangfalkábel. És innen jött az, hogy meg kellett tanulnom mit csinál a hangfalkábel. Ami az első lépés kellett volna, hogy legyen.

Amelett, hogy sima, semleges hangja van, tulajdonképpen csak úgy mellékesen sokkal, de sokkal több infót hoz le, mint az előző kábel. De nem a nüanszok szintjén, nem is a lecsengéseknél. Hanem a térlekpézéssel kapcsolatban. Vagy ahhoz leginkább közelebbi dolog. A lényeg, hogy a Jim Smith könyvből aranyszabályként vett 83% hangalbázistávolság itt tényleg csak kiinduló pont. Mert amíg az előző hangfalkábelemnél ez egy szinte tökéletes arány volt a megfelelő tonalítás eléréséhez, a Townshend hangfalkábbel felállított rendszer nagyjából 90%-ra kérte magát. Magyarán széjelebb kellett húzni a hangfalakat.

A korábbi kábelemmel ilyen bázistávolságnál elkezdett elvékonyodni a hang. Kicsit két oldalas ping-pong effektus és némileg lyukas színpadkép kíséretében. A Townshend kábellel meg varázsol egyet a rendszer hírtelen. Hatalmas levegőt vesz és lebegve ott is marad a föld felett. Ezt meg kellett találni. Ez lett volna az első lépés. És akkor innen tovább.

Beraktam megint a rugót pár hét után, sajnos ezzel a hangfallal továbbra sem jó páros. Azt viszont már nem tudom meg, hogy most mit csinálna a szupermagassal.

Összességében nagyon szeretem azt a hangot ami most nálam van. Nem viszket semmi. Húz, hív magához a rendszer. Egyszerre pihentet és feltölt a zenehallgatás vele.

A hobbi tecnikai aspektusát nézve is végig tudtam járni, amit kitűztem. A rendszer egyszerre egy teljesen aktív konfiguráció, hiszen minden hangszórónak saját erősítője van. A szélessávúaknak az Audiopax-ok, a mélynyomóknak a beépített erősítők. Mindemelett az analóg jelút nehezen lehetne ettől direktebb, egyszerűbb. A D/A átalakító analóg fokozata egy visszacsatolás nélküli, kétfokozatú csöves/MOSFET-es kapcsolás ami egy trafós hangerőszabályzáson keresztül kapcsolódik a csöves végfokokhoz. Ezek pedig keresztváltó nélkül direktben hajtják a szélessávú hangszórókat. Ettől kevesebb elektornikával nehéz megúszni a dolgot. Ez egy nyitott, direkt, élő hangot eredményez, amit én nagyon szeretek.

(A bejegyzés margójára meg: szevasztok egy délutános A/B tesztelők...)

Sparkler...

...rögtön ide az elejére: ez egy szimpátia poszt. Egyrészt a termékek felé, másrészt a termékek mögött álló lelkesedés irányába.

Az a maroknyi ember aki olvassa ezt a blogot tudja, hogy nem szoktam "megbízásból" bejegyzést írni. Másnál tett látogatásaim tapasztalati sem tartoznak ide. Az is csak ritkán, ha nálam van valami kölcsönbe és nem marad végül. Ez a blog egy nagyon körülhatárolható tartalom mentén írodik, aminek a középpontjában a saját rendszerem építése és az azzal kapcsolatos tapasztatok állnak.

Most mégis kivételt tettem, szimpátia okán. Még azt se mondhatni, hogy nincs itthoni sajtója a Sparkler-nek, az Earblog és az Audiolife is több posztban foglalkozik a termékekkel.

Vásárolni sem akartam, megvan az irányom, megyek azon tovább. Szóval sehogyse illik ide a dolog. A szimpátia azonban emberi dolog és kicsit részese akartam lenni a Sparkler sztorinak. Kicsit bele akartam szagolni mi is ez.

A termék felöli szimpátia nyílván a 47Lab-os kellemes emlékeimből indul ki. Az összefüggéseket a két cég között taglalja a két említett blog, meg hát elég csak a termékekre ránézni. A termék mögött álló lelkesedés pedig...nem a mai világra jellemző dolog. A forgalmazás hobbiból történik, a bemutató termékek beszerzése magánzsebből, ahogy a kiállítások díja is. Ehhez hinni kell ezekben a termékekben, kockázatot vállalni és mögé állni. Tudván, hogy ezek nagyon rétegtermékek, szinte borítékolható, hogy nullára kijönni is varázslat. Éppen ezért érződik át erősen az a szinte már már alig fellelhető lendület, akarat, ami nem a profitra éhezik. Teljesen más az origója a történetnek. És ez szimpatikus, mert egy másfajta világból köszön ide ez a történet. Egy sokkal naívabb, emberibb és pozitívabb világból, mint amivel oly ritkán találkozunk. Így aztán én is kivételt képeztem és kipróbáltam milyen együtt élni egy Sparkler rendszerrel.

Merthogy a teljes rendszer ideköltözött és jól is történt ez így, mert az én rendszeremmel való keverés műszaki alapokon is eleve nehéznek bizonyult.

A Bhaava beépített erősítője nem szerette az integrált erősítő kimenetét, ráadásul a hangerőpoti lépcsői nem ilyen érzékeny hangfalakhoz lettek tervezve. Ellenállásosztós létraháló, egy-kettő és túl hangos. Volt egy adag jó értelemben vett simaság a hangban, nem csapkodott a rendszer, nem siette el a történéseket. De hiányzott valahogy az aurája a megszólalásnak. Túlságosan lábújhegyen járt minden.

A CD játszónak Sparkler féle árammeghajtásos (nem feszültséggenerátoros elvű) kimenete volt,  ő ezért eleve csak a saját erősítővel volt jóban. Ugyanakkor a mostani modellek (azaz az összes DAC, mindkét CD játszó és az MC fonó)  automatikusan vált a két kimenet között, attól függően, hogy mi van mögé kötve.

A DAC bedobható volt a rendszerbe, probléma nélkül ment vele a zenehallgatás a Luxor PC kimenetéről, de annak meg érezhetően sok volt, hogy lógott rajta egy kábel, egy passzív előfok, még egy kábel meg két csöves monoblokk.

Kicsit játszottam ilyen kombókkal lehetett volna is találni ezt azt (mondjuk mit csinál az Audipax végfok a kicsi Sparkler hangfallal), de engem igazából a koncept érdekelt. Hogy némi analógiával éljek nem egy-egy szám a lemezről, hanem a teljes album.

Luxor PC > Sparkler rendszer

Úgyhogy összeraktam a rendszert, amit először a Luxor PC szolgált ki forrásként. Hiába szinte nevetségesen kicsik a Sparkler hangfalai nem hiába ők a rendszer részei. A hangerő indulásnak is három kattanással feljebb kúszott, de egészen 12 óráig is el lehetett kergetni a rendszert. Megindult a vér, kinyújtóztatta a rendszer a lábait, mondhatni lábujjhegyről stabil harci állásba helyezkedett. Gondoltam jól kifogok rajta egy fejenátdobással és ráindítottam a Low Double Negative lemezére, mit kezd ez a rendszer a Tempest-el. Amolyan zajzene szerű intellektűel zúzás. És hozta. Szikáran, bátran. Pont a lágyabb "Fly" mutatta meg, hogy annak a számnak a lebegéséhez kicsit több mély kellett volna. De ne feledjük, nem kis légtérben szólalt meg a rendszer.

Aztán valahogy jött  Nils Frahm "Human Range" és kikékredzkedtek a hangfalak egészen a Rethm helyére.

Csak bátran...de kellett neki a tér, megjelent a mélység is felvételben. Egészen döbbenetes, ahogy ezekből a tényleg parányi hangszórókból az emberi hang (sőt, kórus) teljes értékeűen és súllyal szólal meg. Amolyan fejvakarós élmény.

A csúcs talán a Larking Grimm "Chasing an Illusion" track-je volt. Ez a szám (nekem) vagy totálisan hallgathatatlan, vagy üt. Nincs közte semmi átmenet. És ez a miniatür liliputi kis rendszer bizony lerakta. Úgy ahogy kell, hogy utána nem is tud mit berakni az ember. Az aznapi zenélés véget ért ennél a számnál.

Nagyjából még 2 napig hallgattam ezt a felállást és arra jutottam, hogy bizonyos szempontból ellenpontozza a Sparkler rendszer a sajátomat. A Sparkler-en simán bevállaltam volna a keményebb rock-ot, a zúzást, egyáltalán nem intellektüelkedte el a dolgot. Ezt a Bhaava nem akkora döggel csinálja. Viszont  az elektromos zenéken néha kevés a lazaság.

Ebből hiányzott egy kis csipőrázás, fülledtség. Ugyanakkor nem vagyok biztos, hogy ez kisebb szobában is így lett volna.

Aztán beraktam a CD játszót is a láncba. Ehhez ugye elő kellett vennem a CD lemezeimet, amiket már jó ideje nem pörgetek.

Moloko Statues-al kezdtem.Ami elsőre szembejött, hogy lendületesebb, felnőttebb lett a megszólalás és elkezdte kérni a hangerőt a rendszer. Viszont ez ebben a légtérben nem jó taktika ezeknek a parányi hangfalaknak. Hangerőpoti itt már félálláson volt. Meghallgattam több számot is PC-ről és CD-ről is. A CD-vel nyitotabb, nagyobb sodrású, de kicsit izgágább volt a hang. Ugyanez PC-ről (Sparkler DAC)-al színesebb, de kicsit befordulósabb.

A fő irányvonal a CD-vel maradt, csak felnőtebb lett a hang a saját DAC-hoz képest. Nagyjból 1 hetet éltem együtt a rendszerrel és összességében egy Sheila E interjú az, ami valahogy nekem leírja ezt a rendszert. A "ghost notes', a "szellem hangok". Ez a rendszer tudta mikor kell szerepelnie és mikor nem. Tudott bánni a zenében a csendek hangsúlyával, nem zizegte túl a feladatot. Ugyanakkor szikár és gyors, mégse hideg. Ez komoly fegyvertény.

Aztán meg - csak úgy zárójelben a végére - mindig érdekes megtapasztalni mennyi út vezet Rómába...nem csak egy.

Rethm Bhaava

A Rethm-re (mint gyártóra) úgy figyeltem fel, hogy az Avangarde tölcsérek kapcsán felbukkant az Audiopax mint kedvelt párosítás, az Audiopax kapcsán meg a Rethm, mint azzal jól együttműködő hangfal. Így valahogy. Nem nehéz rátalálni név alapján a cég honlapjára, de itt van. A monakói székhelyű Sound Galleries például összesen két fajta hangfalat forgalmazott: Avantgarde és Rethm. Mellé Audipax elektronikát. (A Rethm újabban már nincs fent a weboldalon, de youtube-on található pár videó ilyesféle demókról, például ez). Összenő ami összetartozik, Silvio (Audiopax) és Jacob (Rethm) mondhatni baráti kapcsolatot ápolnak.

Ránézésre különleges konstrukciók. Eredhet ez talán abból, hogy mindkét alapító tag az építészet irányából érkezett az audió világába. 2000-ben jelent meg az első Rethm hangfal, Lowther szélessávú hangszóróval és aktív mélyszekció nélkül. Egészen 2007-ig történt az eredeti konstrukció finomítása, akkor jelent meg a Saadhana, majd Maarga, immár már aktív szub egységekkel. Ezt követte 2010-ben a váltás a Lowther hangszórókról a saját házon belül fejlesztett szélessávú egységekre.  2011-ben jelent meg az új sorozatból a Trishna, majd 2012-ben az új Maarga, 2013 az új Saadhana. Ezek a legújabb verziók láthatóak az alábbi képen.

Kétségtelen nem segít a kiigazodásban, hogy a termékek úgy kapnak jelentős fejlesztéseket, hogy a nevük nem változik. Nekem úgy tűnik, inkább szinteket jelölnek ezek a különös nevek. A Trishna jelentése: "a keresés vágya", Maarga: "az út, a módszer", Saadhana: "elkötelezettség a gyakorlásban". Mind zenei értelemben véve, tulajdonképpen a zene tanulásának fokait jelentik általában véve ezek a szavak, szanszkrit eredetijükben.

Ehhez a trióhoz érkezett legfrissebb tagként a Bhaava (jelentése: érzelem, érzés). Megint egy újragondoldás. Hagyományosabb, hangfalszerűbb megjelenés és egy ősrégi Phillips hangszóró újkori verziójának (Boston HQ48002P) alkalmazása a főbb ismertetőjelei. A hangszóró némileg módosítva lett, erről leginkább a membrán közepén látható fa fáziskúp árulkodik. Maga a hangszóró 7 inch-es, azaz kicsit nagyobb, mint 17cm.

A lyukak a magasfrekvenciás diszperziót segítik

A mélyszekciót két darab, isobarik elven műkődő, a hangfaltestbe 45 fokban beépített 20cm-es membrán és egy AB osztályban működő 70W-os erősítő adja. A mélynyomók saját, a szélessávú hangszórótól akusztikailag elcsatolt kamrában dolgoznak és a hangfal alján látható kúpszerű nyíláson át csatolódnak a külvilághoz.

E fentiekből kifolyólag a tölcsérekhez hasonlóan az Rethm is kér táplálást és találunk a szubhoz tartozó beállításokat is hátul.

Bekapcsoló gomb, hangerő és frekvenciállítási lehetőség. Meg egy fehér LED

A két potméter közül a felső a szub hangerejét szabályozza, az alsóval pedig a felső frekvenciát lehet beállítani, ameddig szól a szub. 50Hz-nél maxol a legalsó állás, 200 Hz körül a legfelső. Én a középsőt használom, hangerő kicsit fél alatt. A szélessávú hangszórón nincs keresztváltó, az megy le ameddig tud. A beállítás viszonylag könnyen ment, elég hamar meglett az érték aminél megállapodtam. Tölcséreknél ez valahogy hosszabb folyamat volt.

Meglepő módón ez úttal a fehér LED sem zavaró, mivel nem szemben világít. Kellemes hatást ad este hangulatfény mellett. Fotózni mondjuk telefonnal nem könnyű, de kb így.

További érdekessége a konstrukciónak, hogy ez egész fém előlap leszedhető, 6db mágnes tartja a helyén.

A neten könnyen lehet információkat, teszteket találni, de él az örök igazság, hogy igazán csak a saját tapasztalat számít. Ugyan meglehetősen jól elvoltam az Avantgarde/Audiopax párosommal, de furdalt a kíváncsiság...miféle szinergia lehet a Rethm-el?

Aztán feltűnt a Rethm honlapján, hogy van hazai értékesítő, a szegedi székhelyű Sound Mania. A magyar cég honlapján ugyan nincs fent a gyártó a forgalmazott márkák között, de egy telefonhívást gondoltam megér. Kiderült az együttműködés nem csak elméletben létezik. Nemrég érkezett raktárra egy Bhaava és később egy Trishna-t is láttam vásárlóra várva. A Sound Mania alapvető filozófiája, hogy a termékeket a vásárló otthonában kell elsősorban kipróbálni, ezért a bemutatótermi demózást nem is nagyon favorizálja. Ellenben ennyi tapintható, megnézhető, kipróbálható (hazavihető) magas minőségű audio terméket egy forgalmazónál se láttam, pedig csak a kínálat töredékével találkoztam személyesen.

A megszokott folyamat ilyenkor az, hogy az érdeklődő leteszi letétben a termék árát, erről készül egy kis feljegyzés, aztán lehet hazavinni kipróbálni a kiszemelt eszközt. Ha nem tetszik, akkor természetesen a pénz visszajár. Én is így tettem, leszurkoltam a pár Bhaava árát, szereztem egy nagyobb autót és hazacipeltem őket a téli szünetre. Megállapodás szerint majdnem 3 hetet lett volna nálam próbára, ami azért sem volt hátrány, mert a hangfalak nem estek túl a bejáratáson.

Odahaza aztán ledobtam a szobába tessék-lássék a hangfalakat, nézzük milyen a karaktere. Első megszólalásra egy meglehetősen óvatos hangot hallottam, az énekhangon némi keménységgel. Nem volt rossz, de az Avantgarde után csak azt hallottam, ami nincs. Kb. mintha félbevágták volna a hangot. Majdnem szó szerint, mivel sokkal lentebb volt a hangkép, kisebb a dinamika, a felbontás...tulajdonképpen minden. Mindemelett nem volt egy rossz hang, de érezhetően nagyon más ligában játszott a tölcsér és a legkisebb Rethm. (Elárulom, nem lesz mesebeli fordulat, azért ez kijelentés nagyrészt így is marad).

Ugyanakkor a Rethm legendás ismert arról, hogy nagyon hosszú bejáratási időre van szüksége. Kellemestől kissé magasabb hangerő mellett sem mozognak láthatóan a fő hangszórók (a két mélysugárzót nem látjuk). Ilyen kis kitérések mellett nagyon lassan formálódik a hangszóró felfüggesztése, mechanikai konstrukciója.

Úgyhogy 2-3 napon át 9-10 órákat ment folyamatosan a zene. Most először kapcsolatam be a Roon rádió funkcióját, amely a zenetáramból tett javaslatokat játszotta le miután lejártak a kiválasztott lemezek. A 3-ik nap környékén éppen ez okozott megelepetést, folyton leragadtam a hangfal előtt. Akármit dobott a Roon valahogy lekötött. Ez azért alapvetően jó jel. A másik bizalomra okot adó jelzés az volt, hogy ezek a "leragadások" volt hogy 2-3 órán át is eltartottak.

Ez lett aztán a Rethm hangzás egyik legfontosabb jellemzője. Nagyon nem fárasztó hallgatni. Akármilyen zenét lehet vele akármeddig és akármilyen állapotban hallgatni. Mondjuk metált nem próbáltam, mert azt nem hallgatok, de minden mást.

Mindemellett az első kb 1 hónapban úgy tudtam leginkább megfogalmazni, hogy ugyanazt csinálja, mint az asztalomon a táskarádió méretű Bose hangszórócska, csak nagyban. Lifestyle hi-fi, de utóbbi jelzőt nem is tudom mennyire akartam volna stresszelni. Viszont élvezet volt hallgatni. Nagyon pozitív egy cucc. Hangkarakterét illetve teljesen ellentétes a legtöbb hangfallal, amit ismerek, mert alulról építkezik a hangja. Lent van a legtöbb energia és mint egy piramis, felfele kevesebb. Ez alatt nem azt értem, hogy bummog, vagy sötét hangú. A Sennheiser HD600-as feljhallgató nekem sötét hangú volt - és unalmas. Hiányzott belőle nekem az élet, amitől érdekelt amit hallok. A Bhaava úgy hozza ezt a mélyebb tónusú hangzást, hogy közben mégis friss, dinamikus és érdekes.

Ettől független a legtöbben első hallgatásra biztosan úgy éreznék itt valami hiányzik. Pontosan a fentiekből kifolyólag nincs meg a hangjában az a csillogás, erő ott felül, amihez hozzá lehetünk szokva. Mondhatni kontrasztos volt az Avantgarde-al. Közben meg mégis ott van minden és arra gondolok, hogy a templom harangja is úgy zúg valahogy, hogy inkább mélyebb az a hang. A falunkban tradícionális karácsonyi kórust hallgatva sem éreztem azt a megszólalást, amit akár otthon. Lentről építkezett minden, még az asszonykórus is.

Lépésről lépsére, napról napra lopta be magát a szívembe a Rethm. Nem tudja azt, amit az Avantgarde, ami kishijján berakja a koncertet a maga hús-vér valójában a szobába. Meg sem próbálja igazán ezt a feladatot komolyan venni.

Végül meghírdettem az Avantgarde-okat, amire korábban sosem gondoltam volna. Ebből egyrészt itthon kisebb értetlenség keveredett. A párom, a gyerekek mindenki ellenezte. Nem is értettem a heves ellenreakciókat. Megszerették a tölcsért. A hangját, a jelenlétét a szobámban. Másrészt sokan kérdezték látván a hirdetést: mit vettem, ami "lenyomja" a tölcsért. Csak egy-két embernek válaszoltam, mert totálisan félrement volna az üzenet. Továbbra sem játszik egy kategóriában a két hangfal.

Aztán eltelt még több idő és megnyílt a hangfal. Megjött az ereje a középtartománynak, feljebb került a hangkép is. Eddig békésen elvolt úgy, hogy a hátulja kb. 60 cm-re volt a hátsó faltól, ahol a tölcsér is állt. Elkezdte kérni magának a teret. Kisétált egészen idáig a szobába, mögötte immár egy méter.

Kicsit azért számítottam erre. Egyszer csak jönni fog a bejegyzés a "Get Better Sound" könyv tanulságairól. A könyvet olvasva buzdultam fel azon hogy kimérem a szobám saját magam. Vettem kalibrált mikrofont állvánnyal és megtanultam (nagyjából) használni a REW-et. Első lépésnek a székem helyét kerestem meg, utána jött a hangfal. Már az Avantgarde-nál látszott, hogy bekérnék magukat oda, ahol most a Rethm áll. De az Avantgarde ott nem volt jó. A kisebbik gond volt, hogy közel kerültem így hozzájuk, 2 és fél méterre, mert engem nem zavart. (Elvileg a 3 méter azért ajánlott). Az már jobban, hogy a szobám nyitott mennyezeti része elkezdett beleszólni a hangba. A helyett, hogy tisztult volna a középtartomány ahogy húzom egyre el a hátsó faltól a hangfalt (ebben az esetben a tölcsért), a 60 cm átlépése után elkezdett valahogy kiabálni és összezavarodni a hang. Erről a tapasztalásról majd írok még másik bejegyzésben hosszabban, most csak annyi, hogy ez volt. A Rethm meg probléma nélkül meg tud szólalni ezen a helyen és az egy hangszórós megoldás miatt elméletileg sem áll fent a veszélye, hogy szétszólnak a hangszórók a közelség miatt. Másképp teríti a hangot, mint a tölcsér, jobban passzol ehhez a szobához. Ezt nem szabad alábecsülni.

Ha zenével kellene jellemeznem a Bhaava-t, akkor azt hiszem ennek a számnak a hangulata hozza legjobban a karakterét.

Furcsa keveréke a belsőséges, intim megszólalásnak, ami ugyanakkor friss és dinamikus. Introvertált és felemelő. Meg legfőképpen valahogy pihenető hallgatni. Újabban mixtape-eket hallgatok. Nagyon szeretem például az electric adolescence dolgait. Kétségkívül kevésbé valóságszagú megszólalás, mint a tölcsér, de nagyon rákaptam az izére.

Hogy egy másik példát hozzák, Low - fly.

Leszámítva, hogy a Double Negative egy fantasztikus lemez, most csak a hangzásról beszélve a fenti számot az Avantgarde olyan energiákkal tolmácsolta, hogy tényleg félő volt eltűnik a szoba. Letaglozó. A Rethm az egészet valahogy más mennyiségbe csomagolja. Mégsem hibádzik az üzenet.

Szóval másképp jó, de jó. Mindemellett van egy olyan érzésem, hogy a tölcsért és a Bhaava-t egymás után meghallgatva 100-ból 99 ember a tölcsért választaná. Mert azok meg ilyenek. Lenyűgözőek, lehengerlőek. Ha annó a Quad 21L-ről azt írtam, hogy meg kell hozzá érkezni, akkor a Rethm-re ez kétszeresen igaz. Még akkor is, ha univerzálisabb, kevésbé válogatós mint a Quad volt.

Nekem betalált és idővel abbahagytam elemezni miért. Nem adtam vissza a foglalónak letett árat.