Zajcsökkentés

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.


A zaj csökkentésének, illetve a hang kiszűrődésének részletes tárgyalása meghaladja ennek a cikksorozatnak a lehetőségeit, de azért megosztanék egy-két tippet ami talán hasznos lehet az otthoni stúdió tulajdonosoknak. Amennyiben a stúdiónak aktív szellőztető rendszere van, akkor a felvétel során a mikrofon mindenképpen kerüljön távol a szellőztető nyílásoktól. Ha a szellőztetőknek állíthatóak a lamellái, állítsuk őket úgy, hogy ne arra fújják a levegőt, amerre a mikrofon van. A legjobb azoban az, ha a felvétel előtt beállítjuk a szobában a megfelelő hőmérsékletet és a felvétel idejére kikapcsoljuk a rendszert. A szünetekben pedig újra be lehet természetesen kapcsolni. Gyakran a radiátorok is adnak ki magukból különféle hangokat ahogy melegednek fel, illetve hülnek le, használjuk őket is a felvétel előtt.


További problémás zajforrás sok stúdióban a számítógépek ventillátorainak a zaja. Erre megoldás lehet, hogy kicseréljük a számítógép tápegységét kiszajú, vagy éppen passzív hűtéssel szerelt tápegységre, de talán egyszerűbb, ha prémium márkájú számítógépet veszünk. Ezek gyakran sokkal csendesebbek mint olcsóbb társaik. A legutóbbi számítógépeim mind Dell típusúak voltak és meglehetősen csendesek. A többlettköltség amit a számítógépre kell költeni hamar megtérül, hiszen nem kell tápegységet cserélnünk, vagy zajszigetelőt építenünk.


A biztonság kedvéért szövettel borított 703-as üveggyapotot rögzítettem az asztalomra a képen látható módon. Így a ventillátorok zaja közvetlen elnyelődik, nem is jut a szobába. A Dell tápegységeivel és ezzel a megoldással készíthetek úgy felvételeket, hogy a mikrofon közvetlen felém (és a számítógép fele) néz és még így is alig-alig hallatszik valami zaj a gépből. Egy újabb 703-as táblát tehetnék a gép elé is a felvétel idejére, így még tovább csökkentve a kiszűrődő zajt.

Ha már mindent megtett a zaj csökkentése érdekében, de az még mindig túlságosan hallható a felvételen, akkor fontolja meg a digitális zajcsökkentés használatának lehetőségét. Sok program van, ami figyelemreméltó hatékonysággal távolítja el az állandó jellegű zajokat - nemcsak a súgást, de a búgást de a légkondícionáló rendszer mormogását is. Én a Sonic Foundry Noise Reduciton plug-in modulját használom, de más megfizethető termékek is vannak, amelyek kitűnően alkalmazhatóak.


Ezzel ér véget Ethan Winer akusztikával foglalkozó oldalának fordítása. Az eredeti oldal széljegyzetek és rengeteg további hivatkozás segítségével még mélyebbre ás a témát illetően, angolul tudóknak melegen ajánlom!

Élő vagy "halott" hangzás - melyik a legjobb és hol?

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.


Ha már látott fényképet profi szinten kivitelezett felvevő szobáról akkor észrevehette, hogy a padlózat anyaga szinte mindig visszaverő anyag, mint például fa vagy linóleum. A kemény anyagú padlózat kellemes légkört teremt dobok, gitárerősítők és akusztikus hangszerek felvételénél. Ugyanígy, az auditórumi színpadok, iskolai együttesek termei szintén visszaverő képességgel rendelkező padlóval bírnak. Ahogy korábban már említettük, az "élő" hangzás csak a közepes és magas frekvenciákra vonatkozik. Nem tudom eléggé hangsúlyozni a visszeverő képeséggel rendelkező padlózat fontosságát akusztikus hangszerek felvételenél - amennyiben a természetes hangzás a cél. Ha például egy nappaliban készülne a felvétel és a párja nem támogatná a szönyegek felszedését, akkor tegyen a szönyegre egy kb. 1.5x2.5 méteres vékony furnérlemezt. 


A visszahallgató szobák padlózata néha szőnyegezett, olykor fa, gyakran pedig a kettő kombinációja. Ezekben a helységekben a mennyezet kialakítása is változó, néha teljesen visszaverő, teljesen elnyelő vagy éppen ezek kombinációja. Nincs egy biztos, helyes módja annak hogyan kezeljünk egy szobát, mivel a mérnökök különféle élénkségű hangzást kedvelnek. Ugyanakkor sosem szabad egy szobát teljesen halottnak (vagy mondhatjuk úgy, süketnek) kialakítani, mert az biztosan természetellenes hangzáshoz vezet. Az egyetlen helyzet, amikor ez célravezető lehet, amikor vokálok felvételére használt kis fülkét tervezünk, illetve ha a lehallgató szobánk nagyon kicsi, értsd kisebb mint 3x3 méter. Ha egy szoba nagyon kicsi, akkor a visszaverődések túl rövidek ahhoz, hogy használhatóak legyenek és dobozhangzást eredményeznek. Ebben az esetben a legjobb megoldás az összes falfelületet teljes mértékben elnyelőkkel borítani, a hiányzó "légkört" pedig később, elektronikusan hozzáadni a felvételhez.


Egy átlagos szobában a keményebb és puhább anyagok keverékét ajánlom a falakra. Ne legyenek nagy összefüggő felületek, amik csak puhák, vagy csak kemények. Javaslom az elnyelő anyagok csíkban alkalmazását, vagy a sakktábla mintát, félméterenként váltogatva a kemény és puha anyagot. Ettől egyformán neutrális lesz a szoba mindenhol. Az elnyelő felületek közti távolság változtatásával közvetlen hathatunk a szoba hangzásának élénkségére. Amennyiben 705-FRK (vagy hasonló merev üveggyapot) kerül felhasználásra, akkor akár az egész falfelületet bevonhajtuk vele. A szoba élénkségét pedig változtathatjuk azzal, hogy papírral befelé, vagy kifelé szereljük fel őket. 


A kemény és puhább felületek váltogatása panel csadpák esetén is ajánlatos - tegyünk üveggyapot elnyelőt két csapda közé. Saját otthoni stúdiómban is ezt a megoldást választottam, azaz először egy alacsony frekvenciákra méretezett basszus csapdát szereltem fel, aztán egy üveggyapot táblát aztán egy közép-basszusra hangolt csapdát, majd megint üveggyapot. Ez felépítés ismétlődik. Itt említeném meg, hogy a panel csapdákat horizontálisan is felszerelhetjük, ha például könyvespolcok, vagy egyéb bútorok megakadályoznák a vertikális elrendezést. Mivelhogy a fal és mennyezet, illetve a fal és a padló alkotta sarok pont annyira saroknak számít mint bármely másik sarok, ezért panel csapdák fal mentén (a padlóhoz vagy mennyezethez közel) való elhelyezése hatékony megoldás.


Természetesen sok stúdiónak van nagy "élő" hangzással bíró területe és nincs is ezzel semmi baj! Ha a szoba elég nagy ahhoz, hogy elkerülhetőek legyenek a közel lévő falak között fellépő gyors visszhangok, akkor egy egész falnyi visszaverő felület jó megszólalást (nagy hangot) is eredményezhet. Még a kisebb szobákban is egy kemény padló akár egy, vagy több csupasz fallal is lehet jó. A cselló tanárom - aki egy abszolút kezdő az audio dolgokat illetően - teljesen elkápráztatott a kis manhattani apartmanjában készült felvételeivel. Ezeket úgy készítette, hogy hátát a szoba sarkának vettete miközben játszott. Mikrofonja egy oclsó szeteró típus volt amit pár méterre heyezett el a csellótól. A valóságos hangzás kulcsa - különösen akusztikus hangszerek esetén - némi térérzet beépítése a felvételbe - mégha a nagyobb szobák visszhangzása nem is éppen a legsemlegesebb.


Bár legtöbbször ajánlott a kemény és puha felületek váltogatása a falakon, gyakran javaslom az egész mennyezet elnyelő anyagokkal való borítását, különösen akkor, ha alacsonyan van a mennyezet. Amellett, hogy így kiiktatható a padló és mennyezet között fellépő visszhang, a teljes elnyelés kialakítása következtében akusztikusan sokkal magasabbnak tűnik így a belmagasság. A legtöbb házi stúdió tulajdonosát a hidegrázás kerülgeti, ha szóba kerül, hogy még alacsonyabbra kerüljön a mennyezetük (az elnyelők által), de tényleg sokat használ a hangzásnak ez a megoldás. Még ha az egész mennyezetet 5-10cm vastag ügeggyapottal borítjuk is (amelyek mögött még légrést is hagyunk), hangzásra sokkal magasabbnak fog tűnni a szoba. Nincs a között különbség, hogy a visszhangok mértékét a nagyobb belmagasság okozza, vagy éppen a mennyezetre szerelt elnyelők, mégha alacsonyan is van a mennyezet. Vastag, sűrű üveggyapot használata esetén a a mélyebb frekvenciák esetén hallik a szoba magassabbnak, vékonyabb esetében ez inkább a közép-magas frekvenciákra lesz igaz. Légrés és vastag üveggyapot alkalmazása esetén ugyancsak a mélyfrekvenciás hangzás változik előnyére.


Másik előnye a mennyezet teljes elnyelésre való kialakításának, hogy így csökkenthető a "fésűs" szűrés, ami akkor fordul elő amikor például dobot mikrofonozunk felülről. Hiszen ekkor a mikorofon közel kerül a plafonhoz. Ha a plafon visszaverő tulajdonságokkal rendelkezik, akkor a hang két irányból érkezik a mikrofonba: direkt úton a hangszer felől és visszaverődés módján a plafonról. Bár a távolságot illetően a különbség nagyon kicsi, a reflekciók számos kiemelést és beszakadást okoznak az átvitelben ami jól hallható is. (Amikor a reflekciók a kiemelések és beszakadások sorozatát okozzák, akkor ezt a jelenséget fésűs szűrésnek hívjuk, mert a frekvenciaátviteli görbe egy fésűhöz lesz hasonlatos.)

A szoba kialakítása, elrendezése - szimmetria

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.


Hacsak nem azt tervezi, hogy monóban rögzítsen és keverjen felvételeket, akkor a szoba szimmetriája és a hangfalak elhelyezése nagyon fontos. Amennyiben a két hangfal nem egyformán szimmetrikusan helyezekedik el a szobában, akkor a frekvenciaátvitelük különböző lesz és a sztereó hangkép sem lesz kiegyenlített. Azon szobákban, amelyek téglalap alakúak érdemes a hangfalakat a rövidebb fal mentén felállítani, ahogy az alábbi ábrán látható. Így távolabb kerül a hallgató pozíció a hátsó faltól, ahol a mélyfrekvenciás kiemelések és kioltások a legerősebbek.

A szimmetria számít! Egy ideális keverőszobában a hangfalak egyenlő távolságra vannak a falaktól és a sarkaktól, valamint a lehallgatási pozícióval egyenlő oldaló háromszöget alkotnak. A bal oldali elrendezés jobb, mert a szobához képest szimmetrikusabb. A jobb oldali megoldás további hátránya, hogy a hallgató pozíció mögötti fal-fal találkozás fókuszáló hatása is ront az eredményen.

A melett, hogy a hangfalakat szimmetrikusan helyezzük el, figyeljünk arra is, hogy a keverő konzolt és a széket is úgy helyezzük el, hogy a fülünk egyforma távolságra legyenek a hangfaltól. Ugyanígy, az akusztikai megoldások - legyen az elnyelő vagy diffuzór - egyforma mértékben kell, hogy legyenek mindkét oldalon. Sok esetben nem lehet teljesen szimmetrikus elrendezést kialakítani, de a lehetőség szerint törekedni kell erre. Különösen a szoba első felében, ahonnan az elsődleges visszaverődések érkezhetnek. Ami a szoba hátuljában történik valószínűleg kevésébé fontos.


Bár a fenti ábrán látható szoba négyszögletes, jobban kedvelem a ferdén futó mennyezetet, mivel az eleve elterelést erdeményez így csökkentve a visszhangot és csörgő hangot. Mások azzal érvelnek, hogy jobbak a párhuzamos falak, mert könnyebben megjósolhatók esetükben a szoba módusai, a fellépő elkerülhetetlen visszhangot pedig elnyelőkkel kezelik. De ahogy már korábban említettem, a szobai módusok ismerete önmagában nem mindig meghatározó információ. Továbbá párhuzamos falak esetében mindenképpen kezelni kell a falakat elnyelőkkel, aminek következtében nem biztos, hogy képesek leszünk a szoba megfelelő élénkségét megtartani (azaz túl halott lesz a hangzás).


A csúcsos tetőszerkezet pedig jobb, mint a lapos, sima, mivel így elkerülhetők azok a visszhangok és csörgő hangok amik abból adódnak, hogy a mennyezet párhuzamos a padlóval. Úgyanakkor a tető csúcsa egyfajta fókuszáló szerepét is betölti - hasonlóan a parabola antennához - ami már nem olyan kívánatos tulajdonság. Éppen ezért jó ötlet elnyelőket vagy diffúzorokat szerelni a csúcspontba, ahogy az alábbi fotón is látható.

Ezek a mini csapdák a szerző otthoni stúdiójában kerültek felszerelésre, hogy elkerülhető legyen a tetőszerkezet fókuszáló hatása

Heves viták övezik a lehallagató szobákkal kapcsolatosan azt a nézetet, amely szerint a hangfalakat a falba kellene építeni. A legtöbb stúdió tulajdonos állványra helyezi a hangfalakat, vagy éppen a keverőasztalra teszi és nem is foglalkozik többet a kérdéssel. Más stúdiók viszont közvetlen a falban alakítják ki a hangszórók helyét úgy, hogy végeredményben a hangfal és fal egy síkba kerül. Alapos tudományos tények szólnak a falba építés mellett, mégis vannak mérnökök, akik úgy gondolják egyáltán nem szükséges, illetve még rosszabb hangzást is eredményez. Arra szokták felhívni a figyelmet akik a falba építés ötletét támogatják, hogy íly módon csökken az úgynevezett "hangfalszéli interferencia" (Speaker Boundary Interference"), amely kiemeléseket és beszakadásokat eredményez a mélyfrekvenciás átvitelben. Hiszen ha egy hangfal a szobában van, akkor az arról leválló mélyfrekvenciák eljutnak a hátsó falig, majd onnan visszaverődve és ismét találkozva a hangfal eredeti hanghullámaival interferenciát okozhatnak. (Mert még ha nem is annyira nyílvánvaló, az igazán mély frekvenciák ténylegesen minden irányban terjednek a hangfalból.) Az ötlet támogatói szerint ráadásul még a sztereó térleképzés is javul a közép- és magasfrekvenciás reflekciók csökkenése miatt.


Én történetesen támogatom a falba épített hangfalak ötletét, ugyanakkor tiszteletben tartom azok véleményét is, akik nem így látják a dolgot. Egy dologban azonban mindenki egyetért - a falba épített hangfalak kivitelezése sokkal több munkával jár! Ha e melett a megoldás mellett döntene ne felejtse, hogy a hangfalakat ténylegesen a falba kell építeni. Nem készíthetünk egy könnyű szerkezetű álfalat a hangfalak köré, az eredmény nem lesz ugyanaz.

A szoba kialakítása, elrendezése - a szoba mérete és alakja

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

A szoba egyik legfontosabb tulajdonsága a módusai, azaz azok a frekvenciák melyeken rezonanciák lépnek fel. Ez közvetlen összefüggésben áll a szoba hosszával, szélességével és magasságával. A legtöbb esetben a zenehallgató szobának, vagy stúdiónak szánt szoba egy már elkészült szoba, így ezen módusok és egyéb állandó jellemzők ismerete csak okoskodás. Végül is mi értelme kiszámolni őket, ha úgysem tudunk változtatni rajta? Hiszen minden szobában szükséges a teljes mélyfrekvencia kezelése és még a basszuscsapdák tervezésében sem segít a módusok ismerete. Kivéve, ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megtervezhetjük a zenehallgató szoba méreteit és alakját. Ilyenkor valóban nagy mértékben meghatározhatja a szoba akusztikai tulajdonságait a megfelelő kialakítás.

A szoba mérete és alakja meghatározza a természetes rezonanciáit - ezeket gyakran a szoba módusainak hívjuk. Minden négyszög alakú szobának három alapvető módusa van, melyek a szoba hosszával, szélességével és magasságával vannak összefüggésben. Amennyiben szabálytalan alakú, vagy döntött falú szobáról van szó, akkor átlagolhatjuk a távolságokat, hogy legalább egy durva közelítést kapjunk a szoba módusairól. Ez azt jelenti, hogy ha például a hosszanti fal szögben fut (a szoba egyik végén 3 méteres szélességet, a másik végénél 3.5 méterest eredményezve), akkor vehetünk 3.25 métert mint a szoba átlagos szélességét. Ez ettől bonyolultabb, szabálytalan alakú szobáknak több mint három fő módusuk van és bonyolultabb a számításuk.

Általában véve a nagyobb szobák jobbak akusztikai szempontból, mint a kicsik, mert a módusok közelebb helyezkednek el egymáshoz és így az teljes frekvenciaátvitel kiegyenlítettebb. Akusztikával foglalkozó szakértők minimum 70m³-es szobát ajánlanak. Az alábbi ábra egyetlen dimenzióra - mondjuk a hosszra - kivetítve mutatja a módusokat két különböző szobára. A nagyobb szoba (a diagrammon fentebb) 8.5 méter hosszú, így az alapvető frekvencia - amely a hullámhossz felénél lép fel - 20Hz. A további módusok, hasonlóan a hangszerek felhangjaihoz, 20Hz-es intervallummal lépnek fel. Bár ez sok kis kiemelést okoz, a kiemelések közel vannak egymáshoz, így az átlagos frekvenciaátvitele a szobának elég sima. Hiszen ahogy egy kiemelés csökkeni kezd, a mellette álló már növekedik. (Arra felhívnám a figyelmet, hogy az alábbi két ábra grafikai programban készült közelítő ábrázolás, a csúcsok és beszakadások nem egészen pontosak.)

Nagyobb szobákban (fent) a módusok által okozott csúcsok közelebb vannak egymáshoz,  mint egy kicsi szobában. Az egymáshoz közelebb elhelyezkedő kiemelések egyenletesebb frekvenciaátvitelt eredményeznek.

Ha megnézzük az ábra alján lévő kisebb szoba módusainak a hosszát, akkor láthatjuk, hogy az első kiemelés 60Hz-en történik, amely ismételten a szoba hosszának a feléből származik (3 méter). Így hát a további módusok is 60Hz-es intervallumokkal követik egymást. Látható, hogy az átvitel sokkal hullámosabb, mivel a frekvencia szélesebb sávban kerül elnyomásra, a hullámvölgyek szélesebbek és "mélyebbek" a kiemelések között.

A stúdiók és zenehallgató szobák tervezésénél további igen fontos tényező a magasság, hossz és szélesség aránya. A legrosszabb forma a kocka, ahol mindhárom érték egyforma. A kockában van a legkevesebb módus, ebből kifolyólag a legkevesebb számú kiemelés és így a legnagyobb távolság a kiemelések között. Egy ideális szobában mindhárom szobaméret különböző frekvenciákon okoz kiemeléseket. Így több csúcs jelentkezik, és egészészében nézve egyenletesebb lesz az átvitel. Ez látható az alábbi ábrán.

Egy ideális szoba módusai (fent) kiegyenlítettebb átivtelt eredményez, mint a rossz arányokkal rendelkező szobáé (lent). Kevésbé ideális arányok mellett némely természetes rezonanciák egymástól távol helyezkednek el, mások pedig egy helyre csoportosulnak.

Amelett, hogy az átvitel kevésbe lesz egyenletes, a nagy módustávolságok a basszushangszerek egy bizonyos hangját jobban kiemelik, mint a többi hozzá tartozót. Ez sokkal rosszabb, mint egy enyhébb, sok kiemelés eredményeképpen létrejövő átviteli görbe, amely ha nem is egyenes, de szélesebb tartományban helyezkedik el. Az elv hasonló, mint mikor az EQ-t használjuk egy felvételen a prezensz tartomány kiemelésére. Egy nagyobb sávszélességű kiemelés mindig természetesebben szól, mint egy kis frekvenciatartomány érintő. A kis szélességű kiemelések egyfajta orrhang szerű hangzást okoznak, mintha egy wah-wah pedál működne a kiemelt frekvenciatartomány közepén. Vegyük azt is észre, hogy a szoba méretei a mellett, hogy a frekvenciaátvitelben kiemeléseket okoznak azt is meghatározzák melyek azok a frekvenciák, ahol a szoba saját utózengése a legerősebb. Jobb, ha a szoba utózengése egyenletesen oszlik a teljes frekvenciatartományon, mintha egy pár domináns frekvencia határozná meg, amely természetellenes színezést ad a hangzásnak. Így hát mindezen okokból egy szobának különböző és egymással nem összefüggésben lévő méreteinek (hossz, magasság, szélesség) kell lennie.

Létezik pár "ideális", a szoba magasságára, szélességére és hosszára vonatkozó arány, amelyet professzionális stúdió tervezek ajánlanak. Három ezek közül az arányok között - melyeket L.W.Sepmeyer határozott meg - alább látható.

Magasság   Szélesség    Hossz
1.00            1.14            1.39
1.00            1.28            1.54
1.00            1.60            2.33

Vannak más jó arányok is, de a fentiek azok, amelyekre a leggyakrabban látom, hogy hivatkoznak. Fontos, hogy amennyiben egy szobának álmennyezete van, akkor a szoba magasságát - mély frekvenciák tekintetében - az álmennyezett feletti szilárdabb mennyezett határozza meg. Ugyanígy, pincehelységek esetében, ahol láthatóak az összekötő gerendák a magasságot nem a gerendák alja határozza meg, hanem tényleges mennyezet helye.

Mindezek mellett el kell mondanom, hogy a szobai módusok jelentősségét gyakran túlzásba viszik.  Persze, ne legyen a szoba szélessége egyenlő hosszával, vagy annak egész számú többszörösével (például 5x10m). De a módusok csak azt adják meg, hogy hol lesznek a rezonanciák a legerősebbek. Állóhullámok és akusztikus interferenciák minden alacsony frekcencián fellépnek, független a szoba méretől és alakjától. Így hát mindenképpen a teljes mélytartományt lefedő basszuscsapdákra van szükség, nem elég csak a módusokra kialakítani őket. Az akusztikus interferenciákat illetően az egyetlen dolog, ami a szoba méretétől függően változik, az az, hogy a szobában hol alakulnak ki a kiemelések és beszakadások az adott alacsony frekvencián.

Több ingyenes és web alapú módus kalkulátor található, de amiket én találtam azok mind csak a szoba módusait megadó listát adnak meg. Így még mindig előttünk áll a feladat, hogy elhelyezzük őket egy grafikonon, láthatóvá téve milyen közel is helyezkednek el egymáshoz. A ModeCalc (csupán 57KB) egy szoba módus kalkulátor, amelyet én írtam. DOS és Windows alatt fut. Képes az első tíz módus grafikus ábrázolására, így láthatóvá teszi hogyan helyezkednek el egymáshoz képes a módusok és milyen kihatásuk van egymásra. Minden egyes dimenzióhoz tartozó módust más szín jelöl és ha kettő vagy több módus ugyanazon frekvencia közelében lép fel, akkor a duplikációk egy külön listán jelennnek meg, így nem fedik el egymást. A program használata egyszerű, az F1 gomb megnyomásakor pedig a megjelenik a teljes használati útmutató és segítség arra vonatkozóan hogyan értelmezzük az eredményeket. 

Még jobb basszuscsapdák

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

A basszuscsapdák egy további változata a Helmholtz rezonátor. Ellentétben a habból, üveggyapotból és üveggyapottal töltött hengerektől a Helmholtz rezonátor igen mély frekvenciák elnyelésére is méretezhető. Ez a fajta basszuscsapda a hangolt üreg elvén működik, leginkább csak egy kis frekvenciatartományon hatásos (ott viszont nagyon). Gondoljunk egy üvdítős üvegre, amely a száján keresztül ügyesen megfújva rezonálni kezd - ez az alapötlet. Bár a Helmholtz rezonátort igen hatékonyra is ki lehet alakítani, csak igen kis frekvenciatartományon működik és meglehetősen nagynak kell lennie igazán mély frekvenciák elnyeléséhez. A frekvenciatartományt meg lehet növelni, ha az üreget üveggyapottal töltjük ki, illetve ha több, különböző méretű nyílást készítünk a rezonátorra. Elterjedt megvalósítása az elképzelésnek egy doboz, mely üveggyapottal van feltöltve az előlapi nyílását pedig szellősen elhelyezett, fából kialakított lécek fedik részlegesen. Éppen ezért lécrezonátor a neve. Másik megoldás szintén üveggyapottal megtöltött dobozra épül, de a nyílást egy tábla zárja le a lécek helyett, a táblán pedig sok kicsi lyuk van. Tagadhatatlan, hogy a Helmholtz rezonátor nagyon hatásos tud lenni, de használhatóságát erősen csökkenti az a tény, hogy csak nagyon keskeny frekvenciatartományon működik. Ki lehet úgy alakítani, hogy egy adott szoba domináns frekvenciáját elnyelje, más mélyfrekvenciás hangokra viszont hatástalan lesz. Ugyanakkor az akusztikus interferenciák elkerüléséhez széles sávban szükséges a mélytartomány elnyelése.

Egyik kedvencem a membrán elnyelő, vagy más nevén panel csapda (merthogy az előlapja fa panel). Egyik nagy előnye a membrán elnyelőnek, hogy nem kell vastagnak lennie az igen mély frekvenciák kezeléséhez. A membrán elnyelők is a basszustartomány egy-egy sávjának elnyelésre vannak kialakítva, hiszen a basszustartomány nagyjából négy oktávot fog át. Éppen ezért több, a basszustartomány egyes részeit lefogó membráncsapdára van szükség. Az igen mély frekvenciák elnyelése mellett a fa előlap a magasfrekvenciák elnyelésére is alkalmas. Így még akkor sem lesz túl halott hangzású a szobánk ha a teljes bassus tartomány lefedéséhez szükséges mennyiségű panel csapdát telepítünk.

Az alábbi fotó nyolc panel csapda látható, melyeket a házi stúdióm számára készítettem. A paneleken kívül - melyeket fehérre festettem - elég sok 703-as üveggyapot elnyelő is van, melyet szövettel borítottam. Ami a fényképen nem látszik, az a szoba hátsó sarkaiban elhelyezkedő további négy panel csapda, illetve még négy, amelyek szintén kicsit hátrébb vannak az oldalfalak mentén. A fotón mindkét típusú panel csapda látható - mély basszus és nem annyira mély basszus elnyelésére alkalmas. A vékonyabbak az utóbbiak. A szoba felüleinek jelentős részének elfedéséhez számos elnyelőre volt szükség, mivel ez egy viszonylag nagy szoba (5,5m x 10m). Egy kisebb szobába nyilván kevesebb csapda is elég.

Ebben a szobában egyenlő mértékben vannak nagyon alacsony és nem olyan alacsony frekvenciára tervezett panel csapdák, valamint üveggyapot elnyelők a közép- és magasfrekvenciás hangok kezelésére. A szoba hátsó részében további panel csapdák vannak.

Az alábbi ábra egy tipikus panel membrán felépítését mutatja. Amikor egy a hatásos frekvenciatartományba tartozó hanghullám eléri az előlapot, az vele együtt vibrálni kezd. A hanghullám így elnyelődik, mivel a panelek mozgatásához energiára van szükség. A üvegyapot pedig csillapítja a panelt, hogy az ne vibráljon túl sokáig. Ha engednénk, hogy a panel szabadon vibráljon, akkor könnyebb lenne mozgásban tartani és kevesebb elnyelésre lenne csak képes. Illetve azért sem túl szerencsés a túl hosszú vibrálás, mivel ezzel egy az utózengéshez hasonlatos jelenséget hoznánk létre, azt pedig semmiképpen sem kívánatos!

A furnérlemezzel a hang hatására vibrálni kezd. Az üveggyapot pedig csillapítja a vibrációt.

Az ilyen panelek légmentesen vannak felépítve és a bennük keletkező akusztikus energiát az üveggyapot hővé alakítja. Vegyük észre, hogy az üveggyapot nem közvetlen a hátsó panelre került, így hatásosabb. Minél közelebb van az üveggyapot a membránt képező fához, annál hatásosabban csökkenti annak vibrációját, de fontos, hogy nem szabad hozzáérnie, mert az csökkentené a mozgási szabadságát a panelnek. A panel csapda leghatásosabb működéséhez a panelnek szabadon, minden akadályoztatás nélkül - leszámítva a közleben lévő üveggyapot csillapító hatását - kell tudnia vibrálni.

Van pár ok, ami miatt érdemes zártra építeni a panel csapdákat. Ha van hely, ahol kiszökhet a levegő - mondjuk az előlap és a doboz oldalfalának csatlakozásánál, akkor a membránon áthaladó hangullámok ezeken a réseken át kilépnek, ahelyett hogy az üveggyapot elnyelné őket. A másik - még fontosabb ok pedig az, hogy a rések által a belül kialakult nyomás megszűnik és a helyett, hogy elnyelésre kerülne visszasugárzódik a szobába. Tekintsünk úgy egy panel csapdára, mint egy nyitott ablakra. Ha lyukat vágunk a külső falunkra, majd kartonlappal borítjuk, akkor a kartonlap a közép- és magasfrekvenciás hangokat vissza fogja verni, de a mélyhangokat át fogja engedni. Ezek a mélyfrekvenciák tehát áthaladnak a kartonlapon és nem verődnek vissza a szoba irányába. A zárt membrán csapda ebből a szempontból hasonló, hiszen a panelen áthaladó mélyfrekvenciás hanghullámok a dobozba jutva abból nem kerülnek ki. A legfontosabb ok azonban az, hogy a dobozban lévő levegő mintegy rugóként működik és bármilyen nyílás csökkenti ezt a hatást.

Bár a basszusfrekvenciák kezelésére a legjobb, ha üveggyapotot szerelünk a szoba sarkaiba keresztirányba, a panel csapda más elv alapján működik és segíthet ott, ahol a légrés nem. A panel csapdák esetén a legjobb, ha kettőt teszünk minden sarokba közvetlen a falra, hiszen ez dupla felületet biztosít. A szivacsos anyagokból készült basszuscsapdák - mint az üveggyapot és az akusztikai hab - elnyelik a hangot, ahogy áthaladnak rajtuk. Ezt a fajta csapdát sebesség elnyelőnek nevezzük, mivel a hanghullám sebessége az, amelyet kihasználunk a csillapításhoz. A panel csapda épp ellenkezően működik és nyomás elnyelőnek hívjuk, hiszen a falak mentén a nyomás éri el a maximumát. Felfoghatjuk a panel csapdákat egyfajta "ütközés csillapítónak". A hanghullámoknak, ahogy közelítenek a falhoz nagy a sebességük, de nincs nyomásuk. Mikor pedig elérik a falat nincs sebességük, viszont a nyomás jókorára nő. Hasonló ez ahhoz, mint mikor az autós a fának hajt. Hajthatunk 100km/órával a fa fele - sok sebesség - de mikor elérjük a fát nem lesz sebességünk, viszont lesz egy nagy csomó nyomás!

Ezek után feltehetjük a kérdést: valójában mennyi javulást várhatunk a basszuscsapdák telepítésével? Hacsak nem fedjük az összes falunkat és a mennyezetet 100%-ban, minden problémás frekvencián effektív elnyelő anyaggal - ami tulajdonképpen lehetetlen - maradni fog valami eltérés a tökéletesen egyenletes frekvenciamenethez képest. Ugyanakkor egy ettől sokkal földközelibb megvalósítással is jelentősen csökkenthetjük az átvitel hullámosságát, illetve széthuzhajtuk a kiemelések/csillapítások szélességét így csökkentve az "egytónusú" basszus kialakulásának esélyét. Mérhetően tehát továbbra is maradnak kiemelések és beesések, de a zene sokkal jobban fog szólni és egyenletesebb lesz a szobában mindenhol a basszus. Az alábbi ábrán egy szoba átviteli görbéjét láthatjuk membrán csapdákkal és a nélkül.

A légrés optimalizálása

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Bár a légrés méretének növelése valóban csökkenti az a elnyelt frekvenciatartományt, vékony panelek esetén e melett a magasabb basszusfrekvenciák esetén csökkenti az elnyelést. Egy adott frekvenciára vonatkoztatva a legnagyobb mértékű elnyelés akkor figyelhető meg, ha a légrés a frekvencia hullámhosszának 1/4-e. Az alábbi ábra a hanghullám terjedési sebességét mutatja, amely a nullátmenetnél éri el a maximumát. A hullám legalsó illetve legfelső pontjánál a legkissebb a sebesség, de a legnagyobb a nyomás. A sebesség a hullámforma kezdetétől mérve 1/4-ed periódusnál a legnagyobb. Ekkor keletkezik a legtöbb energia amely a hanghullámokat átpréselheti az elnyelő anyagon.

Ez az oka annak, hogy az elnyelő anyag (mint az üveggyapot panel) jobban működik, ha nem közvetlen a falra rögzítjük őket, hanem hagyunk légrést. Hiszen mikor a hanghullám közelít egy határfelületethez - például a falhoz - a sebesség csökken, majd nulla lesz, mikor eléri azt. Képzeljünk el egy billárd golyót, ahogy a gurul az játékasztalon. A golyó akár 100km/órás sebességel is gurulhat, de azon a ponton, ahol ütközik az asztal falával a sebessége nulla, egyáltalán nem mozdul. Mozgás nélkül pedig nincs energia, amit el lehetne nyelni.

Ugyanígy, ha az üveggyapot panelt pontosan egy merev határfelületre helyezünk, akkor ott nem használ semmit, mert a levegőmolekulák ott nem mozognak. Mivel nincs sebességük, nem túl sokat használ az üveggyapot. Ennek megfelelően a levegőmolekulák sebessége egyre nagyobb ahogy távolabb húzzuk az üveggyapotot a faltól. Ilyenkor az üveggyapot panel csökkenti a terjedési sebességet, amelynek során a hangenergia hővé alakul, ezáltal hang egy része elnyelődik.

Ahogy a fenti ábrán látható - melyet Alton Everest: Master Handbook of Acoustics című kiadványból vettem - az elnyelés maximuma egy adott frekvenciára vonatkoztatva mindig a frekvencia negyed hullámhusszának többszöröse (ez esetben 250Hz-től kezdődően). Ezek után egy magasabb frekvencián csökken, ahol a légrés a hullámhossz felével egyenlő, majd ismét nőni kezd 3/4 hullámhossz értéknél - és így tovább. Ez a szabálytalan elnyelés legerősebben a vékony elnyelő anyagoknál jelentkezik és fokozatosan megszűnik , ahogy egyre vastagabb anyagot alkalmazunk. Az elnyelés csökkenését elkerülhetjük vastagabb elnyelő anyag használatával, vagy akár úgy is, hogy a teljes légrés kitöltjük ahelyett, hogy csak egy vékony panelt raknánk le a fal vagy mennyezet elé. Ha a teljes légrést kitöltjük, akkor az ott használt anyag az összes frekvenciára vonatkoztatva elnyelőként viselkedik, melyeknek 1/4 hullámhossza a légrésen belülre esik.

Megígértem, hogy nem fogok egyenleteket használni, most mégis megteszem. A következő nagyon egyszerű képlet lesz az egyetlen. Ahhoz, hogy megállapítsuk az az ideális légrést egy adott frekvenciára először meg kell határoznunk a hozzá tartozó hullámhosszt.

Hullámhossz méterben = 343/Frekvencia (Hz) 


Ha ez megvan, egyszerűen osszuk el az eredményt 4-el, hogy megkapjuk az optimális légrés értékét. 100Hz hullámhossza például 343/100 = 3,43 méter, ennek az 1/4-e pedig kb. 0.8 méter. A 343-as érték a hang terjedési sebessége (mértéke m/s) levegőben szobahőmérsékleten (20 fok) és átlagos páratartalom mellett.

Egy elnyelő anyag adott vastagságához az ideális légrés egyenlő az anyag vastagságával, mivel így nem keletkezik lyuk az elnyelt frekvenciatartományban. Például: ha egy 10cm vastag üveggyapot lemezt szerelünk fel 10cm légréssel, akkor a magasabb frekvenciák - melyeknek negyed hullámhossza a 10cm-es anyagvastagságon belülre esik - a légréstől függetlenül elnyelődnek. A légrés (elhelyezés) pedig azon a frekvenciák számára optimális, melyeknek negyed hullámhossza 4 és 8 cm közé esik. Ez látható az alábbi ábrán.

A gyakorlatban nem feltétlen kell hullámhosszokat méregetni és légréseket számolgatni. Az első pár centiméternyi légrés hozza úgy is a legtöbb eredményt. A legtöbb ember nem hajlandó a szobájából fél, vagy akár egy méternyi helyet feláldozni a falak mentén. Válasszunk akkor légrést, amit még elfogadhatónak találunk. Ha módunk van anyaggal feltölteni a légrést, annál jobb. Mert bár igaz, hogy a sebesség az 1/4 hullámhossznál a legnagyobb, azért még az 1/8 értéknél is van bőven. Azt is vegyük észre, hogy nem mindegy milyen szögben találkozik a hanghullám az elnyelővel, akár növelheti is az effektív légrés értékét. Továbbá, alacsony frekvenciás hullámok kevésbé fognak elnyelődni, ha nem 90 fokban találkoznak az elnyelővel. Ezért az itt olvasható magyarázatok arra az egyszerűsített helyzetre igazak csak, amikor az ütközés 90 fok melett történik. A valóságban nem mindig ez a helyzet.

Érdemes megemlíteni a basszuscsapdák egy másik elterjedt formáját, a hengereket (vagy sarokhengereket), melyeket boltban is vehetünk és az interneten is számos tervet találhatunk elkészítésüket illetően. Bár ezeket sokszor hívják "basszus csapdáknak", még a legnagyobb hengerek sem igazán használhatóak 100Hz alatt, a kisebbek pedig ettől jóval magasabb frekvenciákon elvesztik hatásosságukat. Marketinget félretéve, a henger elnyelési képessége egyszerűen a benne lévő üveggyapotból adódik. Az ok, amiért egy fél méter átmérőjű henger képes 100Hz-ig működni az az, hogy a  henger átmérőjéből kifolyólag a benne lévő üveggyapot nem közvetlen a falra kerül, ez pedig segít a mélyfrekvenciás alkalmazásban. Ugyanakkor egy henger semmivel sem hatásosabb, mint egy hasonlóan elhelyezett tömör üveggyapot panel.

Üveggyapot basszuscsapdák

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Több módon is készíthetünk basszuscsapdát. A legegyszerűbb és legolcsóbb nagy mennyiségű üveggyapotot a falaktól és mennyezettől jó messzire felszerelni. Ahogy korábban szó volt róla, 10cm vastag, a faltól kb. 40cm távolságra lévő 705-FRK típusú üveggyapot meglehetősen effektív lehet egészen 125Hz-ig. Ugyanakkor sok szoba küzd jelentős problémákkal 125Hz alatt, ráadásul a legtöbbünk számára 40cm szabad hely elvesztése körben a falak mentén és mennyezetnél szintén nem kívánatos. Szerencsére ennél sokkal hatásosabb és kisebb basszuscsapdák is léteznek. Kis költségvetéssel rendelkező stúdiók azonban alkalmazhatnak a sarkaknál tömör üveggyapotot ahogy az alábbi ábra mutatja és ezzel csak a sarkakban vesztenek egy kis teret. Mivel a basszus a sarkokban sűrűsődik fel a leginkább, ezért az egy ideális hely bármely basszuscsapda számára.

Az ábra felülnézetből mutatja a sarkot. Ilyen elrendezés mellett a meglehetősen nagy légrés segít a mélyhangok elnyelésében. Erre a feladatra a 705-FRK jobb, mint a 703, hiszen a cél a mélyfrekvenciák leghatásosabb elnyelése. Ezzel szemben a magashangokat vagy elnyeletni, vagy eltéríteni tudjuk attól függően hogy a lap papíros oldalát befele, vagy kifele fordítjuk. Ezzel pedig a szoba élénkségét befolyásolhatjuk. 5 cm vastag 705-ös üveggyapot alkalmazása megfelelő, de a 10cm-es még jobb. Két 5cm-es lap összeillesztése ugyanolyan elnyelést eredményez, mint egy 10cm vastagságúé, tehát szükség esetén így is elérhetjük a kívánt vastagságot. FRK típus esetén viszont ilyen esetben az egyik lapról el kell távolítani a papír réteget úgy, hogy csak a kíül lévő panel külső részén legyen.

A sarkokon kívül - ahogy a fenti ábra mutatja -  helyezhetjük az üveggyapotot a fal és a mennyezet találkozásához, ugyaolyan effektív megoldáshoz jutunk. Mindkét megoldás esetén csavarokkal rögzíthetjük az üveggyapotot egy 2,5x5cm-es profilú facsíkokhoz, amelyet előtte a falra ragasztunk, vagy csavarozunk. A facsíkok profilja látszik a fenti képben, mint tömör fekete négyszög. Nagyon kellemes tulajdonsága ennek az egyszerű megoldásnak, hogy az üveggyapot mögött lévő légrés mértéke a geometria miatt változó, így biztosított, hogy az üveggyapot panel felületének legalább egy része biztosan elegendő távolságra van egy adott frekvencia elnyeléséhez.

Jobb alacsonyfrekvenciás elnyelést érhetünk el, ha 705-FRK-t papíros felével a szoba fele közvetlen a falra szereljük - nem átlósan a sarokba. Ugyanakkor ez a megoldás valamelyest visszaveri a közepes és magas frekvenciákat. Jó megoldás erre, hogy felváltva tesszük fel a paneleket, azaz minden második panel néz papírral a szoba fele, így azt is elkerülhetjük, hogy túl "halott" legyen a szoba. A papírral a szoba fele felfekvő paneleket 2.5x10cm profilú facsíkokra rögzítsük, hogy legyen mögöttük egy kis légrés. A sarokban lévő panelek esetén a papírnak a légrés fele kell lennie, hogy a lehető legtöbb mélyfrekvenciát nyelje el.

Befejezetlen pincék esetében kihasználhatjuk a tartógerendék és a mennyezet közötti légrést. Helyezzük az üveggyapot lemezeket a gerendák közé. Rövid szegek, vagy csavarok is képesek a lapot a fejükkel megtartani, így csak helyükre kell őket csúsztatni. Ezek után fedjük be az üveggyapotot valamilyen szövettel, mint ahogy az az alábbi ábrán is látható. Másik megoldás az lehet, hogy a teljes rést bolyhos üveggyapottal töltjük ki (kb. 30cm vastagság) - az eredmény valószínűleg hasonló lesz.

Álmenyezettel még könnyebb dolgozni: egyszerűen töltsük fel a réseket bolyhos üveggyapottal. 30cm vastagságú R38-as tökéletes, ha akad ennyi hely. Ha nem is töltjük fel így a teljes mennyezetet, legalább fal és pfalon találkozását béleljük végig. Mivel az üveggyapot ilyenkor nem látható nem is kell szövettel elfednünk.

Másik nagyszerű és olcsó megoldás - már amennyiben sok helyünk van - göngyölített bolyhos üveggyapot halmozni a sarokba. Ezek a göngyölegek nem drágák és egymásra pakolva igen nagy helyet tudnak betölteni. Ami még jobb - bárhol beszerezhetők és még csak ki sem kell őket csomagolni! Hagyjuk a göngyöleget az eredeti fólai csomagolásukban és állítsuk be őket ahova csak beférnek, a sarkak közelébe, bárhova. Rakjuk őket egymásra egészen a plafonig a legjobb elnyelés érdekében.

Basszus csapdák - áttekintés

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

A basszus csapdákat leginkább a szoba alacsonyfrekvenciás átvitelét felborító állóhullámok és az akusztikus interferenciák csökkentésére használják. Ahogy az első ábrán is látható, az akutsztikus interferencia akkor fordul elő, ha a falakról, mennyezetről, padlóról visszaverődő hanghullámok találkoznak egymással és hangforrásból (például hangfalból) érkező hangokkal. Ha ezt nem kezeljük, akkor a frekvenciaátvitelben számos kiemelés és beszakadás keletkezik, amelyek különbözőek a szoba eltérő pontjain. Előfordulhat, hogy a hallgatási helyen - például - 100Hz-en teljes kioltás jön létre, míg a szoba hátsó részében a 100Hz 2dB-es kiemelésre kerül, a 70Hz pedig részleges kioltásra.

Az akusztikus interferencia következtében a direkt és visszavert hangok összekeverednek. Ez kiemelésekhez és beszakadásokhoz vezet a frekvenciamenetben

Ebben az esetben a hangfal felől érkező pozitív hullám (bal oldal) visszaverődik a falról (jobb oldal) és a visszaverődés ütközik a hangfalból továbbra is érkező hangokkal. A szoba méretétől és a hang hullámhosszától (frekvenciájától) függően a visszavert hangnyomás vagy hozzáadódik  a hangfalból érkező hangnyomáshoz, vagy kivonódik abból. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a szoba különböző pontjai eltérően viselkednek. Hol felerősödik egy frekvenciatartomány, hol kioltásra kerül. A kiemelés mértéke elérheti a 6dB-t is, ha hullámok fázisban összeadódnak és felerősítik egymást. Ellentétes esetben, ha az ütközés kioltást eredményez, a beszakadás még ettől is nagyobb lehet. 25dB mértékű, vagy akár nagyobb kioltás is előfordul kezeletlen szobákban, sőt csaknem teljes hullámkioltások is előfordulnak. Ezen felül a legtöbb szobában nem csak egy-két frekvencián fordulnak elő csúcsok és beszakadások, hanem a teljes basszustartományban. A 2-es diagramm egy barátom 3x5m-es, akusztikailag kezeletlen szobájának frekvenciaátvitelét mutatja. Vegyük észre a kigurások számát és mértékét. Ráadásul mindez csak egy oktávon belül!

Rémálom? Ez az átmeneti görbe teljesen jellemző egy kezeletlen, kisméretű szobára!

A hangullámok ütközését és összeadódását akusztikus interferenciának hívjuk és minden szobában a teljes mélyfrekvenciás tartományon megfigyelhetőek - nem csak azokon, melyek összefüggésben vannak a szoba méreteivel. Az egyetlen dolog ami a frekvenciával változik, hogy a szobán belül hol helyezkednek el a kiemelések és a kioltások.

Az egyetlen mód, hogy megszabaduljunk ezeketől a kiemelésektől és beszakadásoktól - vagy hogy legalább csökkentsük őket - az az, ha megszűntetjük az őket kiváltó visszaverődéseket. Ezt pedig úgy érhetjük el, hogy a falakat, sarkokat alacsonyfrekvenciás elnyelőkkel látjuk el, így azok nem verik vissza a mélyfrekvenciás hangokat a szobába. Ezeket az alacsony frekvenciás elnyelőket hívjuk basszuscsapdáknak. Bár elsőre ellentmondásnak tűnik, a basszuscsapdák használatával nő a basszus, a hallható mélytartomány: A visszaverődések okozta kioltások megszűntetésével a legfeltűnőbb változás, hogy mélyfrekvenciás átvitel jobb lesz, az alacsonyfrekvenciás átvitel egyenletesebb. A basszuscsapdák alkalmazása nemcsak a lehehallgató szobákban fontos, hanem a stúdiókban is, mégpedig ugyanazon okokból - a hangszerek mélyfrekvenciás megszólalásának érdekében, illetve nagyobb stúdiók esetében az alacsonyfrekvenciás késleltetés csökkentésére, amely tisztább hangzás eredményez.

A hangmérnökök az akusztikus interferencia és állóhullámok okozta problémákkal akkor szembesülnek először, mikor rájönnek, hogy a felvételeik nem "hordozhatóak". Azaz azok a felvételek, amelyeket a saját stúdiónkban jó és kiegyenlített hangzásúra kevertünk egészen máshogy szólal meg egy másik helységben. (Természetesen ebben az eltérő hangfalak okozta különbségek is beleszólnak.) Ugyanakkor a mélyfrekvenciás átvitelt a legnehezebb megítélni keverésnél, mert az akusztikus interferenciák jóval nagyobb mértékben befolyásolják, mint a magasabb frekvenciákat. A másik probléma pedig az, hogy a mélyhangok minősége és mennyisége változik ahogy bejárjuk a szobát. A hang az egyik helyen túl vékony, máshol túlteng a basszusban, de sehol sem pontos. Hiába rendelkezünk a legújabb, legdrágább felvételi berendezésekkel, ha nem halljuk valójában mi történik alacsony frekvenciákon. A felvétel hordozhatóságán túl nagy kihívást jelent a basszus hangszerek és a dob egyensúlyának beállítása, ha az akusztikus interferenciák miatt nem tiszta a hangkép. Továbbá, honnan tudhatnánk hogyan szól valójában a zene, ha a szobában mindenhol más és más az alacsonyfrekvenciás átvitel?

Sokan - tévesen- úgy gondolják, hogy közeltéri hallgatásra tervezett hangfalak alkalmazásával megkerülhetik az akusztikai problémákat. Valójában még kis hangerő mellett használt monitor hangfalak esetében is létrehoz állóhullámokat az akusztikus interferencia - a frekvenciamenet ugyanúgy tökéletlen, csak éppen kisebb mértékben. Bár a magasfrekvenciás visszaverődések és visszhangok arányosan csökkennek ahogy egyre közelebbről hallgatjuk a hangfalat, az alacsonyfrekvenciás reflekciók okozta problémák megmaradnak. Ugyanezen logika mentén érthető, hogy egy szubhangszóró rendszerbe illesztése nem oldja meg a mélyfrekvenciás akusztikai problémákat. A mélyláda segíthet a hangfalunk mélyfrekvenciás átvitelét érintő problémán, de nem tudja megoldani az akusztikus interferenciából eredőket. Sőt, általában ront a helyzeten a valós probléma elfedésével.

A másik téves elképzelés, hogy az akusztikai problémák okozta hatásokat kiküszöbölhetjük ekvalizációval. A probléma ezzel az, hogy mivel nincs két hely a szobában ami egyforma frekvenvciavisszaadással rendelkeik, nem fogunk találni egyetlen ekvalizációs görbét, ami mindenhol lináris átvitelt biztosít. 5-10cm-es területen belül is jelentős különbségek figyelhetők meg. De mégha nincs is más célunk, mint arra az egy pontra ekvalizálni ahol ülünk, akkor is szembetaláljuk magunkat egy még nagyobb problémával: igen nagy eltéréseket nem lehet kiegyenlíteni. Ha - tegyük fel - az akusztikus interferencia következtében 60Hz-en 25dB-es beesést mérünk, akkor ugyanekkora kiemelést alkalmazva az ekvalizátoron tulajdonképpen a rendelkezésre álló dinamikai csúcsot is ugyanennyivel csökkentjük. Sőt, egy ekkora kiemelés a hangszóróban is jóval nagyobb torzításhoz fog vezetni. A helyzet pedig még rosszabbá válik a szoba azon helyein, ahol a 60Hz-es frekvencia nincs csillapítva az interferenciák által. De még ha képes is lenne az ekvalizátor (és a rendszer) egy semleges átvitelt előállítani az ehhez szükséges magas Q érték elektromos csengést fog eredményezni az adott frekvencián. Egy kiemelés csillapítása esetén pedig - hasonló okokból - nem fog csökkeni a csúcsérték akusztikus csengése. Az ekvalizálás még a magasabb frekvenciákon sem tud mindig segíteni. Amennyiben a szobában csengő hang van (amely az eredeti hang megszűnése után is hallható), azt ekvalizálással nem lehet megszüntetni, legfeljebb kicsit csökkenteni. Ugyanakkor az ekvalizálás alkalmazható (ha mértékkel használjuk) a szoba természetes rezonanciájából adódó alacsony frekvenciás kiemelések (és csak a kiemelések) megszelidítésére, de semmiképpen sem az akusztikus interferenciákból adódó kioltások és interferenciák kezelésére.

További tévhit, hogy a kis méretű szobák nem képesek igen alacsony frekvenciák visszaadására, így nem is érdemes a kezelésükkel foglalkozni. Populáris (de nem igaz) elmélet, hogy az igen alacsony frekvenciáknak szükségük van egy bizonyos minimális szobaméretre, hogy egyáltalán ki tudjanak alakulni, így kis szobákban elvből sem tudnak előfordulni. A valóság az, hogy bármely szobában létrejöhetnek igen mély frekvenciák, feltéve hogy a reflekciók okozta akusztikus kioltásokat elkerüljük. Basszus csapdák alkalmazásával a falak kevésbé visszaverőek lesznek alacsony frekvenciákra nézve, így a falat elérő hangok elnyelődnek és nem visszaverődnek. A végeredmény pedig pontosan az, mintha nem is lennének falak - vagy mintha nagyon messze lennének - bármi is verődik vissza az nagy mértékben csillapított és ebből kifolyólag nem elég hangos ahhoz, hogy kioltást okozzon.

Egyesek fejhallgatót keverésnél arra használják, hogy megkerüljék a szoba okozta akusztikai hatásokat. A fejhallgatókkal a probléma az, hogy minden túlságosan tiszta és prezenszes és ebből kifolyólag nehéz egyes számokhoz az ideális hangerőt megtalálni. Fejhallgatón keresztül az énekest, vagy a fő dallammot játszó hangszert nagyon tisztán lehet hallani, mégha csendes is, így a zene keverésénél lejebb vesszük a mixben, mint ahogy kellene. Ugyanígy a visszhang és utózengés megfelelő mértékét is nehéz beállítani.

Ne feledjük, hogy állóhullámok és akusztikus interferenciák magasabb frekvenciákon is előfordulnak, mint mondjuk a furulya vagy egy klarinét hangja. Viszonylag könnyen meghallhatjuk ezt a jelenséget és fellépésük helyét szinuszhullámok visszajátszásával (csak ne túl hangosan!). Ezzel a módszerrel azt is felmérhetjük, mennyire fontos az adott szobában a basszuscsapdák alkalmazása. Könnyen készíthetünk különböző alacsony frekvenciás teszt szinuszhullámokat, ha rendelkezünk SoundForge, WaveLab, vagy hasonló audió szerkesztő programmal. Ha ez nem áll rendelkezésre könnyen találhatunk olyan speciális CD lemezt, amelyen a szoba teszteléséhez és analízishez használható különféle hangok és rózsaszín zaj található. A mélyfrekvenciás kezelés szükségességét megállapíthatjuk úgy, hogy egy adott (alacsony) frekvencia lejátszása mellett lassan körbejárunk a szobában. Egyértelmű lesz, hogy mely frekvenciákon fordulnak elő a kiemelések és a beszakadások és hogy hol jelentkeznek legerősebben a problémák. Nincs értelme a hangsugárzó alsó átviteli pontja alatti frekvenciák visszajátszásának (ahol az átvitel már nem tiszta) - én a 60Hz, 80Hz, 100Hz-es sort ajánlom olyan 200-300Hz-ig. Ha számítógép is csatlakoztatva van az audió rendszerhez, akkor letölthető az NTI Minirator program, ami különféle hasznos audió jeleket állít elő.

A basszuscsapdák az alacsonyfrekvenciás átvitel javítása mellett egy másik, ugyanolyan fontos feladatot is szolgálnak. Csökkentik a modális utózengést, amely ahhoz vezet, hogy egyes mély hangok tovább lesznek hallhatóak, mint mások, ez pedig rontja a hang tisztaságát. Az alábbi vízesés diagramm  5x3,5x2,5 méteres laborom modális utózengését mutatja. A diagramm az ETF programmal készült. Mindkét ábrán látható a frekvenciamenet (a grafikon "hátsó fala") valamint a szoba módus sávszélessége és lecsengési ideje. Ahogy látható is, basszuscsapdák alkalmazása csökkenti a csúcsok Q értékét (növeli a csúcsok szélességét) és csökkenti a lecsengési idejüket. Ha a módosunk sávszélessége megnő akkor az egyes basszushangok nem hallatszanak ki annyira az őket körülvevő hangokból. Ez az úgy nevezett "egy hangnemű basszus "(one note bass) probléma.

A másik változás az utózengési idő nagy mértékű csökkenése (a kiemelkedés előrébb "jönnek" időben). Basszuscsapdák nélkül egyes mélyhangok akár a harmadmásodperc hosszan is fennmaradnak, így elfedik az őket követő más basszushangokat. A basszuscsapdák alkalmazásával ez az érték megfeleződik, vagy még kevesebb lesz, kivéve a 35Hz-es, legalacsonyabb tartományt (de még itt is megfigyelhető egy kis javulás).

Általában véve a legtöbb szobába annyi basszuscsapda kell, amennyit csak be tudunk rakni és ki tudunk fizetni. Közép és magasfrekvencián előfordulhat, hogy túl "halott" hangzást hozunk létre túl sok elnyeléssel, de ez alacsonyfrekvencián nem fordulhat elő. A basszuscsapda hatákonysága direkt kapcsolatban van azzal, hogy a szoba teljes felületének mekkora részét kezeljük és ez magában foglalja a falakat, mennyezetet és a plafont is. Azaz ha a felület 30%-át kezeljük az sokkal hatásosabb, mintha csak 5%-al tennénk ezt. A minimum amit ajánlani szoktam, hogy legalább minden sarokba kerüljön basszuscsapda. Még jobb eredmény érdekében pedig a további csapdák állítása ajánlott a falakra és a mennyezetre.

Létezik egyáltalán olyan, hogy merev üveggyapot?

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Tettenérhető némi félreértés a "merev üveggyapot" kifejezést illetően, mivel ez merevség nem a fa, vagy a kemény műanyag merevségét jelenti. A merev jelző sokkal inkább arra szolgál, hogy megkülönböztessen olyan termékeket mint a 703-as a vattaszerű, háztartásokban szigetelésre használt üveggyapottól. A merev üveggyapot ugyanazokból az anyagokból készül, mint a háztartási, de össze van szőve és tömörítve a méret csökkentése és az anyagsűrűség növelésének céljából. 1 cm vastag merev üveggyapot lemez ugyanannyi anyagot tartalmaz, mint 3-6 cm vastag hagyományos üveggyapot. Az alábbi fotó egy kb. 3 cm vastagságú 703-as lemezt mutat, melyet egy kicsit meghajlítottunk. Ahogy látható, ahhoz elég merev ahhoz, hogy megtartsa saját súlyát, de nem annyira merev, hogy ne lehessen meghajlítani vagy összenyomni.

A 703-as "merev" üveggyapot nem is olyan merev

A merev üveggyapot beszerzésénél fontos tudnunk annak anyagsűrűségét hogy össze tudjuk hasonlítani a piacon megtalálható más termékekkel. Az Owens-Coming 703-asának 45kg/m³ a sűrűsége, a 705-ösnek pedig 90kg/m³. Tehát ha más gyártótól veszünk hasonló anyagsűrűségű üveggyapotot, akkor számíthatunk rá hogy adott frekvenciákon hasonló elnyelési képességgel rendelkezik. Az üveggyapotot árusítják közetgyapot, ásványgyapot neveken is, de lényegileg ezek a nevek mind ugyanazt az anyagot jelentik.

Bár az üveggyapot nagyszerű anyag, könnyen vágható egy szikével, mégsem túl kellemes vele dolgozni, mert előfordulhat, hogy a gyapotszálak viszketést okoznak ha érintkeznek a bőrrel. Ezért érdemes kesztyűt viselni és akkor sem visszük az óvatosságot túlzásba, ha maszkot viselünk. Az üveggyapotot általában csavarral és nagyméretű alátétekkel rögzítenek a falra (utóbbiak azért szükségesek, hogy a csavarfej ne húzza át magát az anyagon.) Ha a fal beton lenne, akkor érdemes facsíkokat ragasztani a falra és azokra rögzíteni csavarral az üveggyapot panelt. Utóbbi megoldás abból a szempontból is szerencsésebb, mert akusztikailag is jobb, ha van egy kis távolság a fal és a panel között.

Ha a panel már a helyén van, készíthetünk hozzá egy fakeretet, amelyet szövettel fedünk be, hogy kicsit szépítsünk a megjelenésen. Ha ez túl sok munka lenne, akkor egyszerűen vágjunk megfelelő méretű szövetdarabokat és erősítsük őket az üveggyapot lemez széleihez. Tulajdonképpen bármilyen lyukacsocs szövet megfelel, a poliészter alapú szövetek előnye, hogy nem nyúlnak meg és nem vesztik el alakjukat a páratartalom változásainak hatására. Viszont drágák. Nem szükséges az sem, hogy az anyag teljesen transzparens legyen akusztikailag (mint a hangfalszórók elé való darabok), de a csillogó anyagokat kerüljük, mert sűrűbb szövésük okán visszaverik a magasabb frekvenciákat. Egyszerű teszttel könnyen megvizsgálhatjuk megfelel-e a célnak a szövet: tartsuk a szánk elé és próbáljunk meg rajta átfújni. Ha ez könnyedén sikerül, jó az anyag.

Közép- és magasfrekvenciás elnyelők

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Nem kérdéses, hogy a leghatékonyabb közép- és magasfrekvenciás elnyelő a merev üveggyapot. Az Owens-Corning 703-as és 705-ös (vagy ezzel helyettesíthető más gyártmányok) a stúdiótervezők standard megoldása. Amellett hogy különlegesen jó elnyelők még tűzállók is és ha az egész falfelületen alkalmazzuk, akkor a hőszigetelő hatása is jó. 60x120cm-es panelekben kapható 2.5-10cm-es vastagság mellett. Nagyobb táblák is léteznek, de azok szállítása nehézkesebb és inkább a már említett méret felel meg a legtöbb stúdióban. Mint minden elnyelőnél, minél vastagabb az anyag, annál alacsonyabb frekvenciákat lesz képes elnyelni. A 703-as 2.5cm vastag üveggyapot panel 500Hz-ig nyújt megbízható elnyelést. 5cm-es vastagság mellett ez az érték lecsökken 250Hz-re.

Adott vastagság mellett a 703-as üveggyapot kétszer jobb elnyelő az alacsonyabb frekvenciákon mint az akusztikus hab és általában kevesebbe is kerül. Alacsonyabb frekvenciákra még jobb a 705-FRK típus, amely a 125HZ alatti frekvenciákat tekintve sokkal jobb elnyelőként viselkedik, mint a 703-as. Az FRK mozaikszó a Foil Reinforced Kraft (Fóliával Megerősített Nátronpapír) rövidítése. Ez az anyag hasonló, mint a zöldségesnél használt papírzacskó, csak éppen egy oldalára egy vékony fémfólia került rögzítésre. Az FRK-t nem audio célokra fejlesztették, sokkal inkább a háztartásokban használható páragátlónak. Mellékesen az akusztikai viselkedése is jó. Tartsuk fejben, hogy a papír visszaveri a magas- és középfrekvenciákat. Jelen esetben ez akkor fordul elő, ha úgy van felszerelve a falra az FRK, hogy a papíros oldala néz a szoba fele. A 705-öst vásárolhatunk papír réteg nélkül is.

Bár a 703-as és a 705-ös panelek hatékonyabbak, mint az azonos vastagságú hab, általában szövettel borítják a szebb megjelenés végett és hogy az üveggyapot ne kerüljön a levegőbe. Ettől költségesebb lesz, nehezebb lesz legyártani és felszerelni. (Egyébként nem valószínű, hogy az üveggyapot a levegőbe kerülne, hacsak nem sérült az anyag). A 703, 705-FRK (a visszaverő papírréteggel a szoba fele) és egy tipikus habanyag összehasonlítását az alábbi táblában foglaltam össze. Itt szeretném a teljesség kedvéért megjegyezni, hogy az akusztikai célokra készített hablemezek sokszor külcsín és a különböző irányból érkező hangok jobb elnyelése érdekében sajátságos formára vannak alakítva. Ha csökkentjük a hab vastagságát csökkentjük alacsonyfrekvenciás elnyelőképességét is. Az alacsonyfrekvencián megfigyelhető különbség kisebb lenne, ha a merev üvegyapotot ugyanolyan vastagságú tömör habpanelhez hasonlítanánk. Ugyannakkor a habpanelekre kialakított formák elhagyásával azok magasfrekvenciás elnyelését rontanánk el.

A 703-as, 705-FRK és egy átalánosan elterjed, formára alakított akusztikus hab elnyelési együtthatója különböző frekvenciákon. Mindegyik anyag 5cm vastagságú és direkt módon került rögzítésre a falra. Az adatok a gyártók által rendelkezésre bocsájtott értékek. *NRC - Noise Reduction Coefficient (zajcsökkentési együttható).

Nem olyan nehéz megérteni, hogy alacsonyabb frekvenciákon miért is sokkal jobb elnyelő a 705-ös üveggyapot mint a hab. Amelett, hogy a formára alakított habnak a tömege csak mintegy fele a tömör habénak (a forma kialakítása miatt eltávolított anyag miatt) a sűrűséget is figyelembe kell vennünk. Több gyártó erre vonatkozói mérései is azt mutatják, hogy a sűrűbb anyagok jobb elnyeléssel rendelkeznek alacsony frekvencián. Erre példa a Johns-Manville által gyártott tömör üveggyapotokra vonatkozó táblázat. Az akusztikai célokra használt hab sűrűsége harmadannyi, mint a 705-ös üveggyapotnak.

Saját magam által minősített laborban lefolytatott vizsgálatok is megerősítik, hogy a sűrűbb tömör üveggyapot több mint 40%-al több elnyelésre képes 125Hz és az alatti frekvenciákon, mint a kevésbé tömör típusok. Legutóbb ezt a mérési sorozatot folytattam le a cégem tesztlaborjában, amely nyílvánvalóan rámutat az összefüggésre az anyagsűrűség és az alacsony frekvenciás elnyelési képességek között. Az okoktól függetlenül nem kérdéses, hogy adott panelméret és vastagság mellett a 705-FRK számottevően hatékonyabb elnyelő alacsony frekvenciákon mint az akusztikai hab. Ugyanakkor azt is fejben kell tartanunk, hogy az anyagsűrűség is csak egy összetevő, ami közrejátszik az elnyelési képességben. Nyilvánvaló, hogy ha túl tömör anyagot választunk az inkább lesz visszaverő, mint elnyelő. Téves lenne tehát azt a következtetést levonnunk, hogy a nagyobb anyagsűrűség mindig jobb. Ezért mindig a tesztadatoknak kell a végső döntőbíráknak lenniük egy anyag hatákonyságát illetően.

Ahogy az adatok is mutatják, a 96kg/m³ sűrűségű üveggyapot jelentősen jobb mélyfrekvenciás elnyeléssel rendelkezik,
mint a kevésbé sűrű, 48kg/m³-es verzió.

Az elnyelő anyagok mélyfrekvenciás viselkedésének további módja - a sűrűség növelése melett - a megfelelő elhelyezés. Jobb, ha távolabb tesszük őket a faltól, vagy a mennyezettől. Egy adott anyagvastagság mellett a a légrés nagyságának növelése csökkenti az általa elnyelni képes frekvenciasávot. Például az 5 cm vastag 703-as 0.17-es elnyelési tényezővel rendelkezik 125Hz-es frekvencián, ha direkt a falhoz rögzítjük. 40cm-re elhúzva a faltól ez az érték 0.40-re nő, ami majdnem háromszoros javulás. Persze nem sokan kívánnak ennyi helyet erre áldozni a szobájukban. Még a faltól 30cm-re elhúzott legvastagabb (10cm-es) 705-FRK panel, sem fogja a legalacsonyabb frekvenciákat olyan jól elnyelni, mint a célre épített és optimalizált basszus csapdák. A basszus csapdákkal, elnyelési együtthatókkal és az elnyelő anyagok elhelyezésével pedig később még részletesebben fogunk foglalkozni.

Diffúzorok és hangelnyelők

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Diffúzorokat párhuzamos falakkal és alacsony menyezettel rendelkező szobában keletkező visszhangok csökkentésére használják. Bár különféle teóriák léteznek arra vonatkozóan, hogy egy stúdiónak, vagy zenehalltató szobának mennyi természetes viszhanggal kell rendelkeznie az összes hivatásos stúdiótervező egyetért abban, hogy inkább kevesebbel. Ezért a diffúzorokat gyakran használják az elnyelőkkel együtt a visszaverődések megszelidítésére. Ez a megoldás általánosan jobbnak elfogadott, mintha egy süket szobát alakítanánk ki teljes falakat beborító elnyelők alkalmazásával. Számomra az ideális lehallgató szoba egyaránt tartalmaz diffúzorokat és elnyelőket továbbá nincs benne nagyobb egybefüggő felület amely túl élénk, vagy halott hangzású lenne. Az itt használt"élő" és "halott" kifejezések csak a közép- és magasfrekvenciákra vonatkoznak. Az alacsonyfrekvenciás kezelés teljesen más dolog és külön fogunk még róla beszélni.

A legegyszerűbb diffúzor nem más, mint a falakra kis szögben rögzített egy vagy több tábla furnérlemez. Célja, hogy a párhuzamos falak között folyamatosan ide-oda verődő hangot lefojtsa. Másképp kivitelezve a furnérlemezt meg is lehet hajlítani egy íves formára, de ezt nehezebb a heléyre rakni. Valójában ez a megoldás nem is diffúzor, hanem egy terelő, melyről még ejtünk alább pár szót. Igaz ami igaz, a párhuzamos felületek között fellépő visszaverődések csökkentésére tujaldonképpen elég is egy terelő.

Az alábbi fotón egy haljított terelő látható, amelyet a barátommal építettünk az otthoni stúdiójának kontrollszobájába. A kontroll szoba ablakával szemben helyeztük és pontosan akkora, mint az ablak, hogy szimmetrikus maradjon a szoba. Ha ilyen terelőt építene, legyen kéznél bolyhos üveggyapot, amit a terelő és a fal közé tud tenni, hogy az üreg ne rezonáljon. Ideális esetben a hajlításnak ettől erősebbnek kellene lennie, hogy a terelő közepe meszebb kerüljön a faltól. A barátomnak már volt egy kb. centiméter vastag furnérlemeze amit nagyon nehezen tudtunk hajlítani. Egy vékonyabb, fél centi vastag táblát könyebben tudtunk volna nagyobb ívere hajítani.

A fotó az "Avid Recorders" tulajdona

Az igazi diffúzoroknak szabálytalan, bonyolult mintájú felülete van, amely sokkal alaposabban szétszórja a hangokat. Egy másik típus, mely alább látható, különféle mélységű kamrákat alkalmaz. Fontos, hogy a hathatós szóráshoz nem elég csak kis területeket kezelni. Párhuzamos falak esetén nem fogjuk tudni a hallható visszhangokat csökkenteni, ha csak a falfelület pár százalékát vonjuk be diffúzorral.

A fotó a "Real Traps" tulajdona

Tehát, még egyszer elismételve, a kis szögben felrakott hajlított lemezek terelők, nem diffúzorok. Az igazi diffúzor a hangokat frekvenciájuktól függően szétszórja különböző irányokba, míg a terelők az összes hangfrekvenciás hullámot egy irányba küldik tovább. Egy valós diffúzor esetében egyáltalán nem lép fel direkt reflexió és ebből kifolyólag sokkal nyitottabb, transzparensebb, természetesebb hangzással rendelkezik. Mindemelett a stúdiókban van egy további hasznos tulajdonsága is a diffúzornak: csökkenti az egyszerre felvett hangszerek egymásra hatását. Míg egy terelő csak más irányba továbbítja a hangot - akár egy másik hangszert rögzítő mikrofon irányába - a diffúzor sokkal szélesebb tartományba szórja szét a hangot. Így hát akármi is érkezik a nem megfelelő mikrofonba, az csak egy kis része az eredeti hangnak, ami a másik hangszertől származik. A visszhang a szoba teljes területén szóródik szét.

Sajnálatos módon a jobb kereskedelmi forgalomban kapható diffúzorok nem olcsók. Mégis, mi lehetne az alternatív megoldás, ha nincs rá pénz? Alacsony költségvetés mellett a szoba hátsó falának elnémítása lehet az egyetlen megoldás. Ezzel a megoldással legalább csökkenteni lehet az első és a hátsó fal közötti viszhangot. Igaz, ennek az ára fülledt, természetellenes hangzás lesz. De még ez is jobb, mint a dobozszerű hangzás, amit a kezeletlen sima falfelületek okoznak. A másik megoldás a szoba hátsó falát részben visszaverőnek, részben elnyelőnek kialakítani. Ehhez első lépésben teljesen elnémítjuk a falat, majd vékony, függőleges facsíkokkal gondoskodunk arról, hogy a hangok egy bizonyos része visszaverődjön a szobába. A csíkok közti távolságok variálásával csökkenthetjük a visszaverődések szabályszerűségét, amely további hangminőségjavuláshoz vezet.

A gyors, ismétlődő viszhangok - csörgő visszhangok is hívjuk őket - elszinezhetik a szoba hangzását és kiemelik azokat a frekvenciákat, amelyeknek a hullámhossza összemérhető a falak, illetve a mennyezet és a plafon távolságával. A csörgő visszhangokat felismerhetjük ha egy élénk szobában, vagy egy üres lépcsőházban tapsolunk. Ha a szoba nagy méretű valószínűleg inkább egy ismétlődést fogunk hallani - a "csörgést". Kissebb szobák magasabb frekvenciákon rezonálnak, itt inkább valószínű, hogy egy jellemző hangot fogunk hallani, ami az eredeti hang megszűnése után is jelen van. Ez a "csengő" hang. A visszhangok egyértelmű negatív hatásai mellett a csengés egy kellemetlen hangzást eredményez, amely rárakódik a felvételre ami a szobában készül, illetve károsan kihat mindenre, amit a visszahallgatunk a szobában.

A visszhang, csörgő visszhang és a csengés szorosan összefüggnek, hiszen a késleltetési idő és a hangmagasság a szemben lévő falak távolságától függ. Kis távolságok esetén a visszhang hangmagassága egyenes arányban van a távolsággal. Nekem otthon hosszú lépcsőházam van, ahol a falak közötti távolság kb. 1 méter. Ha hangosan tapsolok egy jellegzetes F# hangot hallok, ami kb. 186 Hz. 186Hz hullámhosszának a fele pedig kb. fél méter. Ugyanakkor nagyobb távolságok esetében - attól függően hogy milyen hangforrás váltja ki a visszhangot -  magasabb frekvenciát is hallhatunk, mint amit a távolság indokolttá tenne. Például, ha tapsol, vagy egyéb más módon csak közepes frekvenciákkal "gerjeszti" a szobát akkor a rezonanciák is alacsony/közép frekvencián tudnak létrejönni. Így hát ha a két párhuzamos fal közötti rezonancia mondjuk 50Hz, akkor előfordulhat hogy 200Hz-et, vagy 350Hz-et hall.

Akárcsak a terelők, az elnyelők is a közép- és magasfrekvenciás visszhangok és a csengés csökkentésében segítenek. Ugyanakkor, szemben a terelőkkel, az elnyelők a szoba utózengését is csökkentik. Ettől tisztább lesz a hangzás és sokkal inkább magát a felvételt fogjuk hallani. A szoba saját "hangját" a mimimumra csökkenthetjük. Mert ha például egy túl nagy utózengéssel rendelkező szobában végezzük a keverést, akkor valószínűleg túl kevés utózengetést keverünk elektromosan a felvételre, mert ami hanggal mi dolgozunk már eleve tartalmazza a szoba saját zengéseit. Tovább folytatva az analógiát, ha a szoba a nem elegendő csillapítás miatt túl fényes hangzású, akkor az ott készült felvételek más rendszereken zárt hangzásúnak fognak nagy valószínűséggel hatni a nem helyes magashang beállítások miatt. Összefoglalva, a diffúzorokkal csökkentjük a csörgő visszhangot, a csengést és a kiemeléseket, de nem a szoba természetes légkörének kárára.

Az alacsony frekvenciás elnyelők - más néven basszus csapdák - a nagy térben előfurduló alacsony frekvenciás utózengési idő csökkentésére is használhatók, de gyakrabban fordulnak elő stúdiókban és zenehallgató szobákban a moduláris utózengés* csökkentésére, valamint a mély frekvenciás átvitel javításának érdekében. Ez különösen kis szobákban igaz, ahol legfőbb probléma az alacsony frekvenciás átvitel minősége. Tulajdonképpen a kis szobák egyáltalán nem is rendelkeznek alacsony frekvenciás utózengéssel, sokkal inkább a szoba saját rezonanciafrekvenciáin történő zengés figyelhető meg. 

* A moduláris utózengés (modal ringing) tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szoba méreteiből kifolyólag rendelkezik bizonyos frekvenciákkal, ahol - szűrőként viselkedve - felerősíti, vagy éppen lecsökkenti a hangokat. A jelenség elvi hátteréről kicsit többet meg lehet tudni Winer úr ebben a témában készült videójából (ami persze angolul van). A nyelvet nem beszélőknek is érdemes lehet végignézni - nem mert ismét mesztelen nő tűnik fel! - a videó közepe fel Winer úr egy program segítségével érzékelteti, mit jelent, ha egy kattanó hangot alapul véve egyes frekvenciákat kiemelünk, illetve a kiemelés frekvenciaszélességét változtatjuk.