Hosszú évek után felülírtam a saját magamnak alkotott hi-fi vásárlási alapelveim.
(Ennek a posztnak az elején foglaltam össze még 2012-ben)
Zanzásítva:
- Csak használtat
- Csak eladhatót
- Félmegoldást ne
- Amíg a takaró ér
Az utóbbi 7 év tapasztalatai alapján viszont....
A "csak használtat" nem kevés veszélyt rejt magában. Vegyük sorba...Az Alto erősítőmben alkatrészek voltak cserélve, fogalmam se volt róla. A Quad 21L hangfalamba varázslatos módon DNM hangfalkábel volt (fogalmam se volt róla). Az Avantgarde Model 5 egy prototípus volt (bár gyári, de nem tudtam róla). Mondhatnánk, hogy csak olcsóbb kategória ugye, de...az Audiopax erősítőm bár működött, de zajos volt a trafója (hibátlannak hírdették) ment rá egy talicska pénz, hogy újraszülessen. Az Avantgarde hangfalmba két eltérő EQ kártya volt, ide fél talicska pénzem ment, hogy legyen benne két egyforma. Nyílván az eladó annó elfelejtette megemlíteni, hogy szervizelve volt a hangfal. Az Aqua DAC-om teljesen gyári állapotban érkezett, csak típushelytelen csövekkel...Szóval ez nem kevés bibi. Nem azt mondom, volt hibátlan is (Quad végfok például patika volt), de drágább cuccoknál ez a kockázat fokozottan aggasztó. És sajnos a svindli nemzetközi szinten ugyanúgy megy.
"Csak eladhatót". Ez is nehéz dolog. Alapvetően értékesebb dolgokat nagyon nehéz eladni, mert idehaza nagyon kicsi a piac. Külföldön meg nem bíznak a magyar eladóban. Hiába van visszajelzés az audio-markt-on, hiába csinálunk Skype "bemutatót". Ráadásul a márkanév se garancia semmire...mióta is hírdetem az eredeti Kondo réz összekötőm? 1 éve kb...összességében nem is tudom érdemes-e ilyesmi faktorra figyelni vásárláskor, mert teljesen kiszámíthatatlan hogy mi lesz eladható és mi nem.
"Félmegoldást ne". Ez meg szimplán naív volt. Egyszerűen azért, mert változik az izlés idővel. Szóval mihez képest ne legyen félmegoldást. Mikor megvettem az Avantgarde hangfalaimat szentűl hittem, hogy megérkeztem (esetleg egy nagyobb tölcsér sokkal később). Szóval minőség fontos, az marad, de végső megoldás...az nem tudom van-e.
"Amíg a takaró ér". Ez marad. Nem csak hi-fi van a világon, ez egy hobbi. Helye kell legyen a többi dolgok közt.
Szóval az van, hogy mindezt végiggondolva úgy döntöttem kicsit drágábban ugyan, de új dolgokat veszek, közvetlen gyártótól, kereskedőtől. Van garancia, biztos azt kapom amit meg is vettem. Ráadásul nem abból válogatok, ami van éppen a piacon, hanem amit úgy gondolom, hogy kell. Ez utóbbit pedig - mégpedig hogy kell-e valami - csak otthoni, több napos próbával lehet eldönteni. Ez használt árú vásárlása esetén ritkán lehetséges. A kereskedő/gyártó az, aki tud ebben segíteni.
Azt az utat hagynám, hogy elhozom kipróbálni a kereskedőtől/gyártótól, aztán ha tetszik elkezdek használtan vadászni rá. Az nagyon nem etikus.
A Rethm hangfalam már ennek szellemében került hozzám és azóta is ezt az elvet követem.
Kétségtelen több pénzbe kerül így a vásárlás, de csak azt veszem, ami bevállik.
2019. szeptember 22., vasárnap
2019. július 20., szombat
"Get Better Sound"
Nem tudtam értelmesen lefordítani. Ez is ilyen sajátságossága az angol nyelvnek - amiért egyébként szeretem. Mert hát: "jobb hang", az csak "better sound". Hiányzik a cselekvést jelentő ige: "get". Szerezd meg. Aktív jelentése van, tenni kell érte. Nem kapjuk, pláne nem lesz (magától). Szóval nem találtam rá értelmes, pont ennyire tömör, mégis mindent leíró mondatot. Mert hát a "Mit tegyünk a jobb hangzás érdekében" annyira mégse üt, mégis nagyjából ez felel meg neki. (Valakinek van frappánsabb megoldása jöhet kommentbe).
Szóval ez egy könyv, meg opcionálisan hozzá egy DVD. Szerzője a nálunk talán kevésbé ismert Jim Smith, aki amerikában elég sokat foglalkozott hifi kereskedelemmel és az ezzel összekötödő installációs feladatokkal. Sokáig ő forgalmazta odaát az Avantgarde hangfalakat és még például az Audiopax erősítőket is hozzájuk. (Újfent kicsi a világ). A lényeg, hogy önéletrajzában nem 100-as, hanem több ezres nagyságrendben beszél rendszertelepítésekről. Magánembereknél, kiállításokon vegyest. Tehát feltehetően sokkal többet látott és tapasztalat, mint mondjuk én.
A könyv kiindulási alapja pontosan ez. A szerző elmondása szerint egész pályafutása alatt összesen ha pár rendszerrel találkozott, ami megfelelően volt installálva. Azaz úgy, hogy a már megvásárolt eszközök meg is tudták mutatni mit tudnak valójában. Célja pedig az, hogy megtanítsa az olvasót az hi-fi rendszerek telepítésének trükkjeire. Ígérete szerint mindenképpen sokkal jobb hanghoz jutunk a könyv segítségével, mégpedig újabb holmik/cuccok/bigyók/mifenék vásárlása nélkül. Install tisztán.
Abban rögtön szimpatizáltam az íróval, hogy az installáció fontosságát ennyire előre helyezi. Én is nem egyszer megtapasztaltam, hogy a semmilyen hangból hogy lehet némi szakértelemmel, de leginkább tapasztalattal igen jó hangot csinálni.
Ezzel pedig eljutunk a fő kérdéshez: helyettesítheti a tapasztalatot egy könyv? Nem arról van szó, hogy meg kell tanulni hogyan teszünk arréb egy hangfalat pár centivel. Talán még csak nem is arról, hogy minek milyen kihatása van a hangra. Kisérletezéssel ez tényleg tanulható, meg hát minden rendszer kicsit egyedi, mindegyiket tanulni kell. A sokkal nagyobb kérdés, hogy meglesz-e ettől valahogy "fejben" a célkép. Mert optimalizálni, változtatni akármeddig lehet, de hol a célegyenes? Mikor vagyunk kész? Mi az, ami elérhető? Célzott tevékenységet nehéz cél nélkül végezni. Nyílván vannak alapok. Ne búgjon/döngjön. Álljon be középre a hang, nem tudom, ilyesmik. Meg is lehet itt állni, ha nem tudjuk mi lehet még. Mert a szokványos hifi paramétereken felül nagyon sok minden van még, tulajdonképpen a lényeg. Amitől érdemes leülni a rendszer elé, amitől érdekes és izgalmas lesz a zenehallgatás. Egyébként pontosan ezt fogalmazza meg a könyv rövid összefoglalója, szóval engem megvett kilóra.
Nehéz persze most egy kicsit erről a könyvről írni, mert ez mégiscsak egy szellemi termék, amit nem illik lefordítva közreadni. Se summázni és úgy (át)értelmezni. Szóval csak nagy vonalakban. Meg rákerestem neten Jim a különféle fórumokon miket osztott meg maga is, ami így végül is ma is bárki számára ingyen hozzáférhető...
Alapvetően nem egy regény jellegű könyvről van szó, hanem tippek gűjteményéről. Számszerint 202 tipp. Ami azért így eléggé erősen félrevezető. Kiiírtam magamnak egy fájlba, amit az én (egyébként elég sok beállítási lehetőséggel rendelkező rendszeremben) tudok alkalmazni. 25.
Ebből 9 pont ami hangolás előtti tevékenység. mint például az AC polarítás csekk, vagy éppen a készülékek izolációjára adott tippek (jelen esetben nálam a Townshend rugók). De ide tartozik a szobaakusztika is. És itt meg is állhatunk egy pillanatra. Itt kicsit kibújik a szög a zsákból. Mert ha az nincs rendben, akkor (mint ahogy a könyv is írja), nem lesz jó hang. Thank you very much, akkor lehet mégis lesz tennivaló, lásd akár ezeken az oldalakon. Szigorúan véve ezzel a témakörrel erős fél évet (ha nem többet töltöttem). Vettem mikrofont meg állványt, megtanultam mérni a REW-el, installáltam elnyelőket és diffúzorokat. Szóval igaz, igaz, de azért szarból nem lesz vár ahogy mondani szokták. Van amit nem lehet megspórolni ha komolyan vesszük az otthoni minőségi zenehallgatást. A fő akusztikai problémák kezelése ide tartozik.
Aztán 3 pont magával az installációval kapcsolatos előkészületről szól. A leglátványosabb valószínűleg az ajánlás egy referencia rács elkészítésére. Erre azért van szükség, hogy gyorsan és reprodukálható módon tudjuk mindkét hangfalat újabb és újabb pozíciókba tenni, a hatást megfigyelni.
A rács kapcsán az én két személyes tapasztalatom, hogy egyrészt ne túl erős ragasztószalagot vegyünk, mert nyomot hagyhat a padlón. Másrészt érdemes több színt használni, mert úgy könnyebb látni pontosan hol vagyunk. És emelgetni kell a hangfalat "elvileg", mert csúsztatva bele tud akadni a ragasztószalagba. Nyílván a tölcséreket nem emelgettem inkább mégse. Megcsináltam a rácsot, mert ki akartam tapasztalni miről van szó, de végül aztán nálam nagyon nem kell. Szimmetrikus a szoba, van elég vizuális támpont a bázisszélesség helyes beállításához. A hátsó faltól való távolságot lézeres távolságmérővel gyorsan csekkolni lehet. Az irányítottságot meg megint másfajta, vízszintező lézerrel sokkal precízebben be lehet állítani, mint bármilyen ráccsal. Sőt, a hangfal függőleges dőlését is (billen-e előre, vagy hátra).
Merthogy a szerző egyik fő krédója, hogy a sztereó hangleképzés csak akkor fog sikerülni, ha távolságok, irányítottságok a lehető legprecízebben stimmelnek. Msec eltérések a két csatorna között már elronthatják az illúziót. Az meg simán előfordul, ha a két hangfal beforgatása között van 3 fok különbség. Végül is...ok. Nem kell hozzá nagy invesztíció, némi gyakorlattal gyorsan csekkolható a dolog.
Aztán megint 9 tippből (ezek azért akár több oldalasak) összeáll az installáció menete. Fórumkon is sokszor kiemeli Jim, ide is leírom akkor: az első és legfontosabb a hallgatási pozíció megtalálása, azaz hogy hol legyen a szék. Mégpedig a mélyhangok szempontjából, azaz hol a legjobb/legegyenletesebb a mélyátvitel a szobában. Ha nincs laza, gyors, tiszta, prezenszes mély, akkor nincs zene. Végül is ez is igaz, persze itt is megbújik a háttérben egy nagy adag kompromisszum. Nincs tökéletes akusztika. Mindemelett a szerző a szék pozíciójának fontosságát egy példával szemlélteti. A hallgatói pozíció olyan, mint a régi tévéken a csatornaválasztó. A hangfal helye meg mint a finomhangolás, ha már megvan a jel.
Jutott hely a 9 tippben az aktív mélyek beállítására vonatkozó tanácsnak is. Hangoljuk női énekhanggal a mélyet. Mármint csak azzal. Csak azt figyeljük hogy mikor lesz kellően életszerű a hang, súllyal és emberi megszólalással. A tipp szerint ha a mélyeket figyeljük és úgy állítjuk a basszust, akkor az adott lemezhez fogjuk mindig hangolni a rendszert és mindig csak tekergetni fogjuk a potikat. Ezt nagyon érdekesnek találtam, de végül nem tudom megértettem-e amit mondani akar. Ugyanis tudok olyan mélyet beállítani, ami csak alul emel de kegyetlen mód, viszont a női énekhangba nem szól bele. Szóval nem csak a mélyhang erőssége a kérdés, hanem a keresztezési frekvencia is, azaz mindkettő együtt nyakonöntve a szoba akusztikai jellemzőivel. De mindenképpen érdekes kísérlet.
Nylíván vannak tippek a bázistávolságra (83% a sok-sok év tapasztalata), a beforgatása, hátsó faltól való távolságra...
Aztán meg kiírtam magamnak még 4 pontot, ami az install utánra vonatkozik. Elég ártalmatlankák, de attól még igazak. Ne várjuk meg, míg teljesen tönkremegy a cső, időnként tekergessük meg az állítópotikat a rendszerben, ilyesmik.
A könyv érdekes kísérletet tesz arra is, hogy valahogy közös referenciát hozzon létre a szerző és az olvasó közt. Egy konkrét lemez példáján szinte számról számra rámutat mire szokott ő figyelni, mikor ezzel az albummal installál. (Tidal-on fent van a nevezett lemez).
Na de és működik? Egyrészt néha olyan érzésem volt, mint mikor közgazdaságtant tanultam és látszólag teljesen logikus dolgokról tanultunk (kereslet-kínálat)...ki nem tudja ezt? Másrészt meg érdemes mégis odafigyelni az apróságokra.
Végeredményben azt hiszem e miatt a könyv miatt adtam el a tölcséreket. Annyit tologattam őket és olyan kritikusan kezdtem el hallgatni a rendszert, ahogy előtte nem. Szó szerint kihifiztem őket a rendszeremből. Csak pár példa a kísérletekre...
A kisérletezés ugyan a tölcsérekkel kezdődött, de Rethm-el is folytatódott, ahogy a képeken is látható. Sokkal könnyebben "olvasható" volt a Rethm viselkedése. A tölcsér hozzá képest igazi hisztis dáma volt. Végső soron azt hiszem jobban mutatta, hogy mi hibádzott az akusztikában és a komponensekben előtte. Azóta sokat javítottam az akusztikán és lett rendes előfok meg kábelezés is (poszt még jön). Szóval lehet érdemes lenne most visszatenni a szobába a tölcséreket...ki tudja.
Szóval ez a könyv...ha komolyan vesszük nagyon szisztematikusan végigvezet a rendszerinstallálás folyamatán.. De előfordulhat (mint esetemben), hogy nagyon mélyre megy majd a nyúlüreg. Megfordulni, megállni viszont nem érdemes.
Belépés saját felelősségre.
Szóval ez egy könyv, meg opcionálisan hozzá egy DVD. Szerzője a nálunk talán kevésbé ismert Jim Smith, aki amerikában elég sokat foglalkozott hifi kereskedelemmel és az ezzel összekötödő installációs feladatokkal. Sokáig ő forgalmazta odaát az Avantgarde hangfalakat és még például az Audiopax erősítőket is hozzájuk. (Újfent kicsi a világ). A lényeg, hogy önéletrajzában nem 100-as, hanem több ezres nagyságrendben beszél rendszertelepítésekről. Magánembereknél, kiállításokon vegyest. Tehát feltehetően sokkal többet látott és tapasztalat, mint mondjuk én.
A könyv kiindulási alapja pontosan ez. A szerző elmondása szerint egész pályafutása alatt összesen ha pár rendszerrel találkozott, ami megfelelően volt installálva. Azaz úgy, hogy a már megvásárolt eszközök meg is tudták mutatni mit tudnak valójában. Célja pedig az, hogy megtanítsa az olvasót az hi-fi rendszerek telepítésének trükkjeire. Ígérete szerint mindenképpen sokkal jobb hanghoz jutunk a könyv segítségével, mégpedig újabb holmik/cuccok/bigyók/mifenék vásárlása nélkül. Install tisztán.
Abban rögtön szimpatizáltam az íróval, hogy az installáció fontosságát ennyire előre helyezi. Én is nem egyszer megtapasztaltam, hogy a semmilyen hangból hogy lehet némi szakértelemmel, de leginkább tapasztalattal igen jó hangot csinálni.
Ezzel pedig eljutunk a fő kérdéshez: helyettesítheti a tapasztalatot egy könyv? Nem arról van szó, hogy meg kell tanulni hogyan teszünk arréb egy hangfalat pár centivel. Talán még csak nem is arról, hogy minek milyen kihatása van a hangra. Kisérletezéssel ez tényleg tanulható, meg hát minden rendszer kicsit egyedi, mindegyiket tanulni kell. A sokkal nagyobb kérdés, hogy meglesz-e ettől valahogy "fejben" a célkép. Mert optimalizálni, változtatni akármeddig lehet, de hol a célegyenes? Mikor vagyunk kész? Mi az, ami elérhető? Célzott tevékenységet nehéz cél nélkül végezni. Nyílván vannak alapok. Ne búgjon/döngjön. Álljon be középre a hang, nem tudom, ilyesmik. Meg is lehet itt állni, ha nem tudjuk mi lehet még. Mert a szokványos hifi paramétereken felül nagyon sok minden van még, tulajdonképpen a lényeg. Amitől érdemes leülni a rendszer elé, amitől érdekes és izgalmas lesz a zenehallgatás. Egyébként pontosan ezt fogalmazza meg a könyv rövid összefoglalója, szóval engem megvett kilóra.
 |
| DVD meg könyv. Elég a könyv. |
Alapvetően nem egy regény jellegű könyvről van szó, hanem tippek gűjteményéről. Számszerint 202 tipp. Ami azért így eléggé erősen félrevezető. Kiiírtam magamnak egy fájlba, amit az én (egyébként elég sok beállítási lehetőséggel rendelkező rendszeremben) tudok alkalmazni. 25.
Ebből 9 pont ami hangolás előtti tevékenység. mint például az AC polarítás csekk, vagy éppen a készülékek izolációjára adott tippek (jelen esetben nálam a Townshend rugók). De ide tartozik a szobaakusztika is. És itt meg is állhatunk egy pillanatra. Itt kicsit kibújik a szög a zsákból. Mert ha az nincs rendben, akkor (mint ahogy a könyv is írja), nem lesz jó hang. Thank you very much, akkor lehet mégis lesz tennivaló, lásd akár ezeken az oldalakon. Szigorúan véve ezzel a témakörrel erős fél évet (ha nem többet töltöttem). Vettem mikrofont meg állványt, megtanultam mérni a REW-el, installáltam elnyelőket és diffúzorokat. Szóval igaz, igaz, de azért szarból nem lesz vár ahogy mondani szokták. Van amit nem lehet megspórolni ha komolyan vesszük az otthoni minőségi zenehallgatást. A fő akusztikai problémák kezelése ide tartozik.
Aztán 3 pont magával az installációval kapcsolatos előkészületről szól. A leglátványosabb valószínűleg az ajánlás egy referencia rács elkészítésére. Erre azért van szükség, hogy gyorsan és reprodukálható módon tudjuk mindkét hangfalat újabb és újabb pozíciókba tenni, a hatást megfigyelni.
 |
| Ráccsal |
 |
| Vizszintező lézer |
Aztán megint 9 tippből (ezek azért akár több oldalasak) összeáll az installáció menete. Fórumkon is sokszor kiemeli Jim, ide is leírom akkor: az első és legfontosabb a hallgatási pozíció megtalálása, azaz hogy hol legyen a szék. Mégpedig a mélyhangok szempontjából, azaz hol a legjobb/legegyenletesebb a mélyátvitel a szobában. Ha nincs laza, gyors, tiszta, prezenszes mély, akkor nincs zene. Végül is ez is igaz, persze itt is megbújik a háttérben egy nagy adag kompromisszum. Nincs tökéletes akusztika. Mindemelett a szerző a szék pozíciójának fontosságát egy példával szemlélteti. A hallgatói pozíció olyan, mint a régi tévéken a csatornaválasztó. A hangfal helye meg mint a finomhangolás, ha már megvan a jel.
 |
| Mérőmikrofon a szoba mélyfrekvenciás viselkedésének vizsgálatához |
Nylíván vannak tippek a bázistávolságra (83% a sok-sok év tapasztalata), a beforgatása, hátsó faltól való távolságra...
Aztán meg kiírtam magamnak még 4 pontot, ami az install utánra vonatkozik. Elég ártalmatlankák, de attól még igazak. Ne várjuk meg, míg teljesen tönkremegy a cső, időnként tekergessük meg az állítópotikat a rendszerben, ilyesmik.
A könyv érdekes kísérletet tesz arra is, hogy valahogy közös referenciát hozzon létre a szerző és az olvasó közt. Egy konkrét lemez példáján szinte számról számra rámutat mire szokott ő figyelni, mikor ezzel az albummal installál. (Tidal-on fent van a nevezett lemez).
Na de és működik? Egyrészt néha olyan érzésem volt, mint mikor közgazdaságtant tanultam és látszólag teljesen logikus dolgokról tanultunk (kereslet-kínálat)...ki nem tudja ezt? Másrészt meg érdemes mégis odafigyelni az apróságokra.
Végeredményben azt hiszem e miatt a könyv miatt adtam el a tölcséreket. Annyit tologattam őket és olyan kritikusan kezdtem el hallgatni a rendszert, ahogy előtte nem. Szó szerint kihifiztem őket a rendszeremből. Csak pár példa a kísérletekre...
 |
| Hangfalok a rövid falon. Nem jó. |
 |
| Egy korai kísérlet a pfalon csillapítására. Így nem jó, megfulladt a szoba |
 |
| Egy nevesebb állvány...nálam így semmi extrát nem mutatott |
 |
| Rendszer középről el... |
 |
| ...balra. Az akkori akusztikával nem volt jó |
Szóval ez a könyv...ha komolyan vesszük nagyon szisztematikusan végigvezet a rendszerinstallálás folyamatán.. De előfordulhat (mint esetemben), hogy nagyon mélyre megy majd a nyúlüreg. Megfordulni, megállni viszont nem érdemes.
Belépés saját felelősségre.
2019. június 13., csütörtök
És megint ausztikáról...
Ha megnézem itt jobbra a blogon használt címkékből álló kis felsorolást az akusztika áll az első helyen. Úgy tűnik örökzöld errefele a téma.
Ezek után már csak tápkábeleket tartalmazó doboz tetejére került egy kisebb panel, mert kívánta a szemem (meg a fülem).
És nagyjából eddig jutottam most. Az elmúlt hetekben elég sok minden fejlesztettem a rendszerem (sasszeműek csomó mindent ki is szúrhatnak a fenti képeken), de az a helyzet az akusztika többet hozott mint minden más. Mondhatni akusztika a király, install a királynő.
Azt sem zárom ki, hogy nekifutok még ennek a kérdéskörnek, de már csak úgy, ha találok profi céget, aki mér/installál és a tetőteret sem hagyja ki (tippek jöhetnek!).
* nyílván telerakhatnám a blogot REW mérési diagrammokkal, de nem teszem. Mégpedig azért, mert nem értek hozzá. Mérni az egy dolog, értelmezni a mért adatokat meg egy másik. Bár villamosmérnök vagyok végzettségem szerint, mégis mindig tanulok valamit, ha a témával foglakozom. Jeleneg a "több kérdésem, mint válaszom van" fázisban vagyok. Félreinformálni meg nem szeretnék senkit.
Ennek azt hiszem leginkább az az oka, hogy a tetőtéri szobák akusztikája egyrészt eleve nem jó (általában), másrészt a geometriája miatt sokkal nehezebben modellezhető, mint a szokványos téglalap szobák. Szóval kisérletezés van.
Szobaakusztikával persze céges formában is egyre többen foglalkoznak. Megjelentek a helyi gyártók, akik a különféle paneleket készítik és olyan is van aki csak méréssel foglalkozik. Sőt, teljes méréssel összekötött installációt magában foglaló szolgáltatás is akad. Utóbbi nekem nagyon szimpatikus elképzelés, hiszen pont azért és csak azért fizet a vásárló, amire szükség van és a jó eredmény is majdhogynem garantált. Én a Perfect Acoustic-et találtam netes keresgéléseim során. Hívtam is volna őket, csakhogy a plafonnal nem foglalkoznak. Az meg egy tetőtéri szobában pont kiritkus lehet. Sőt, úgy átalában a falhoz odaállítható elnyelők/diffuzorok nehezen alkalmazhatók a ferde falak miatt.
Úgyhogy marad a kisérletezés.
A Rethm megvásárlása körül fogalmaztam azt meg, hogy jobban kikérték magukat a szobába, mint a tölcsérek. Jobban működtek együtt a szobával. Ez eddig oké is, de miért? Mi van ennek hátterében? Egy ideje gyötrön magam a REW-el meg egy UMIK-1-es mikrofonnal, mindenféle méréseket csinálok. Elsőnek én is a hangnyomásgörbére, vízesésdiagrammra koncentráltam de aztán csak eljutottam az RT60 méréshez (is). Ez alapvetően a szobára vonatkozó mérés, a lecsengési időket lehet vele a frekvenciával összefüggésben vizsgálni.* És lám! 200Hz körül majdnem 750msec volt a lecsengés, azaz majdnem egy másodperc. Zenehallgató szobában 300msec körül már oké az érték és kívánatos lenne az egyenletes lecsengés is.
Felcsaptam a gerendákra csak úgy két nagy szivacsot és bizonyhogy a tetőtér volt. Próbáltam már ezt, megint visszajött a dolog. És megint megfulladt a szoba (mármint döglött lett a hang), de valamit kezdeni kellett a lecsengési idővel.
Egyébként méregettem mindenfélét, kifezetten csak a lecsengésre figyelve. Így került ki a szobából a nagyméretű vizipipa és pár kisebb bútor is az első reflekciós pont síkjából. Mind reprodukálható mérési változást hozott.
De vissza a tetőtérre...a szivacsokkal történt kísérletek megmutatták, hogy jobb lenne nagyobb anyagsűrűségű közetgyapotot tartalmazó táblákkal kisérletezni, esetleg kis légréssel, mivel a 200Hz környéke már nagyon alsó határérték ezeknek a paneleknek.
Hírdetésben találtam jó áron 120kg/m3 sűrűségű Rockwool Steprock ND-vel készült paneleket. Vettem 10-et a tetőtérre (4cm közetgyapot vastagság) és még 2-őt a falhoz (5 centiméter vastagság), stratégiai helyekre, amelyeket kikisérleteztem/mértem.
 |
| Jó sok panel |
A kihívás nyílván az volt, hogyan fognak felkerülni a helyükre? Kis munkaterületet alakítottam ki a szobámban és első lépésnek mindegyik panelt távtartokkal ellátott rögzítővasakkal szereltem fel.
 |
| Furatok átjelölése sablonnal |
 |
| Távtartartókkal ellátott rögzítővasak |
A furatok átjelölésére használt sablont vetttem be a tetőtér esetében is. Erről lettek átpontozva a gipszkarton tiplik helyei. A képen látható, hogy még a Bosh lézeres távolságmérőmet is bevetettem. Gyorsan lehetett jelölés nélkül a helyére tenni a sablont.
 |
| A végleges verzióban lettek még fogókák is sablonon, hogy könnyebb legyen a helyén tartani míg az átjelölés folyik |
Ezek után a szoba előkészítése és a furatok elhelyzése, tiplizés jött. Nem egy emberes munka volt, a gerendákon töltöttünk jó pár órát. Ez úttal is köszönet a sógormnak! :)
 |
| Egyszerűbb volt a gerendákon ücsörögve szerelni |
 |
| Tiplik a helyükön |
A gondos mérésnek és kivitelezésnek aztán meg is lett az erdeménye, a bal alsó tipli szisztematikusan fél centivel rossz helyen volt az összes panelnál, így volt némi utómunka. De mikor nincs komplikáció? Végül felkerül az oldalanként 5db panel...
 |
| Így... |
 |
| Az összes ezen sem látszik, de el lehet képzelni... |
A két falhoz támasztható panel is megtalálta a helyét, ez az ablakkal szembeni falra került...
 |
| Mondjuk ez simán felugrott egyből, mindegyik jelölés a helyén volt |
Ez pedig az olvasószékem mögé, elég volt simán csak a falhoz támasztani...
Ezzel sikerült a lecsengéseket nagyjából irányba tenni, bár az eloszlás még mindig nem homogén. De érzetre is csendesebb lett a szoba, hangerőt is jobban bírja.
Ezek után visszatértem a hangnyomásgörbéhez. Az alsóbb regiszterekben mértem egy nagyobb kioltást 45Hz körül és egy kiemelést 140Hz-nél. Körbenézve a szobában meg kellett állapítanom, hogy a felhasznált hangelnyelőim itt semmit nem segítenek, mert az 5cm-es vastagságukkal itt már nem hatásosak. Basszuscsapdát kellene telepíteni. Adta megát az ötlet, hogy "okosítsam" fel a hangfalak mögött álló 4 nagyobb panelt. Próbaképpen beraktam őket kb. 15 centi légréssel és a hátlapjukra rögzített régi, lazább anyagból készült hangelnyelőimmel. Ezt kimérve a 140Hz-es kiemelés szépen megszűnt, a 45Hz maradt. Meg hallhatóan tisztább, gyorsabb, pontosabb lett a mélytartomány.
Úgyhogy nekiálltam valami formát adni ennek az átmeneti megoldásnak.
 |
| Ott a szék mögött... |
Ezek után visszatértem a hangnyomásgörbéhez. Az alsóbb regiszterekben mértem egy nagyobb kioltást 45Hz körül és egy kiemelést 140Hz-nél. Körbenézve a szobában meg kellett állapítanom, hogy a felhasznált hangelnyelőim itt semmit nem segítenek, mert az 5cm-es vastagságukkal itt már nem hatásosak. Basszuscsapdát kellene telepíteni. Adta megát az ötlet, hogy "okosítsam" fel a hangfalak mögött álló 4 nagyobb panelt. Próbaképpen beraktam őket kb. 15 centi légréssel és a hátlapjukra rögzített régi, lazább anyagból készült hangelnyelőimmel. Ezt kimérve a 140Hz-es kiemelés szépen megszűnt, a 45Hz maradt. Meg hallhatóan tisztább, gyorsabb, pontosabb lett a mélytartomány.
Úgyhogy nekiálltam valami formát adni ennek az átmeneti megoldásnak.
 |
| 13cm-es keret, meg a régi hangelnyelőm bele... |
 |
| Lábakat is kapott... |
 |
| Az új panelek a helyükön |
 |
| A dekorfű is fontos. Vagy nem... |
Azt sem zárom ki, hogy nekifutok még ennek a kérdéskörnek, de már csak úgy, ha találok profi céget, aki mér/installál és a tetőteret sem hagyja ki (tippek jöhetnek!).
* nyílván telerakhatnám a blogot REW mérési diagrammokkal, de nem teszem. Mégpedig azért, mert nem értek hozzá. Mérni az egy dolog, értelmezni a mért adatokat meg egy másik. Bár villamosmérnök vagyok végzettségem szerint, mégis mindig tanulok valamit, ha a témával foglakozom. Jeleneg a "több kérdésem, mint válaszom van" fázisban vagyok. Félreinformálni meg nem szeretnék senkit.
2019. május 12., vasárnap
High End Show München - 2019
#nincskép#nincshifirőlszó#vagycsakalig
Nekem ez volt az első, hogy elmentem. Csütörtökön kora délután indultam, fél nap munka után...6 óra vezetés. Két órára az útban erősen elgondolkodtam, hogy még mindig kevesebbet autózok, ha most megfordulok, mintha kimegyek.
Érdekelt is meg nem is a dolog. Pesti kiállításokra szoktam eljárni (arra se mindig). Iszonyat a tömeg mindig (néha büdös is van), nagyon ritka a jó hang. Leülni bármi értelmezhető helyre szinte lehetetlen. Nem baj, hogy van, de nem egy nagy élmény.
Aztán hagytam hadd vigyen az út és kiértem estére Ingolstadt-ba, ott volt szállásom. Nagyban segített, hogy hobbitársnál laktam, így nem kellett szállodát fizetnem - még egyszer köszi érte!
A kiállítás 10-kor nyit. Néztem vonat meg metró jegyeket, de nem érte meg. Egy út oda-vissza a vonattal kétszer annyiba kerül, mint a napi parokolójegy a rendezvény mélygarázsában. Meg még a metró. Viszont "csak" 1600 parkolóhely van. Annál rosszabb meg nincs, mint mikor odaér valahova az ember csak nem tud megérkezni. Ezért jó korán beparkoltam pénteken. 7-kor. 3 órával a nyitás előtt. Kerestem a google-val egy közeli kávézót, 1 km-re volt. Jól esett sétálni egyet és közben elkapni a mesztelen Németországot, ahogy a külváros öltözik a pénteki napra. Gyerekek cangával/rollerrel a metróhoz, apu meg valami V6-os döggel például. Autófétis az van. Piciház meg Porshe.
8-kor nyit a kiállítás területén működő saját üzemeltetésű kis étkezde. Fél 9-re értem vissza, már nyitva volt. Gondoltam iszom még egy kávét, mert az első, amiért kutyagoltam egy csomót pocsék volt. És most én vagyok nagyon kocka, vagy nem tudom, de ott ücsörgött magában egy narancslével Srajan Ebaen, a 6moons atyja - ráismertem. May I join? Of course...és beszélgettünk egy erős fél órát hifiről is leginkább, meg kicsit általában. Megkérdeztem venne-e nagyobb Rethm-öt például, mert nemcsak a Bhaava-t tesztelte, ami nekem is van, hanem a nagyobb modelleket is. Legszarabb kérdések egyike az ilyen, de kíváncsi voltam mi sül ki belőle. Ugorjak el indiába a gyárba meghallgatani, Jacob jó arc...azért a nagyobbaknál a közép kicsit túl prezenszes...de sietve hozzáteszi a legújabbat nem ismeri, ott pont ezen dolgoztak, most volt az Axpona-án a bemuatója az új Maarga-nak. A metakommunikációja egy ettől kevésbé óvatos "jól meggondolnám" volt. A többi témánk ettől kicsit értelmesebb volt.
És ezzel a beszélgetéssel valahogy átáltam angolra és úgy maradtam nagyjából. Pedig tudok németül és Németországban voltam és mégis. Emlékeztetnem kellett magam rá, hogy a Voxative-os arccal, vagy az Avantgarde-osokkal tulajdonképpen egyszerűbb a német.
A kiállítás amúgy nem hasonlított a pestire szinte semmiben. Volt ugyan tömeg, de a rengeteg csarnok/szoba felvette. Pénteken nagyon kényelmesen, de szombaton is elment. Meg azt is elhatároztam nem rohanok fel-le meg szobákból ki-be. A kiállítás telefonos alkalmazásában felvettem a favoritokat, azaz azokat a márkákat amik érdekelnek, ezt jártam (nagyjából) végig. Ha nem volt rögtön vér a szobában, akkor leültem 2-3 számra. Mert le lehetett ülni. Ha 5 percet vártam akkor biztos és addig sem voltam a falhoz szorítva a tömeg hátán. Mint annó Budapesten, mondaná a fekete özvegy sasszemnek. Vagy fordítva, nem tudom melyik monjda mindig melyiknek, biztos film lesz ebből a Pestből.
Szóval nem fáradt el a fejem. Pedig mindkét napot becsülettel végigtoltam majdnem egészen zárásig. Szerintem az volt a titka, hogy nem kapkodtam. Hagytam időt a termeknek, az embereknek, beszélgetéseknek, az ebédnek...erre tettem a két napom és belelazultam. Így jó volt. Nem is voltam túl kritikus hangulatomban, csomó egész jó hangot hallottam, egy-kettő nagyon jót is. Volt ahova háromszor mentem vissza, már mosolyogva köszöntek. Mondtam, hogy hát mert very good.
Az árakat meg nem néztem, mert csak agyonnyomott volna. Meg minek is. Hogy keseregjek, hogy nincs ennyim, kinek van, senkinek sincs?
Örülök, hogy nem fordultam vissza.
Aztán ma (vasárnap) itthon. Belöktem a saját rendszerem és teljesen jó. Zenéltem vele vagy 3 órát, Linn teremből meg az Air Tight-osktól is "hoztam" zenét. A St. Vincent "MassEducation" (zongora verzió) lemez, amit már a kocsiban is kétszer meghallgattam hazafele, ez volt a Linn. De ők csak egy szám első 30 másodpercét használták többször, hogy különbségeket demózzanak. A másik meg a Recondite "Placid" lemeze. Ambient elektromos németség, az első track-et toltuk a házigazdával péntek este fél 6-kor nagy egyetértésben. Tényleg jó anyag.
Ha nincs kiskapu, fizetni kell szállást, üzemanyagot, kaját akkor nem feltétlen a legolcsóbb hétvégi kiruccanás a müncheni show, de úgy gondolom egyszer érdemes elmenni. Ha egy mód van rá két napot rászánni. Ha ma is lettem volna, már csak a kedvencekhez mentem volna vissza hosszabb időkre azt hiszem.
Képetek meg hifiséget lehet találni a neten mindenhol. Itt nem volt kedvem vele molyolni, feltöltögetni, ilyesmi. Bocs érte...
Nekem ez volt az első, hogy elmentem. Csütörtökön kora délután indultam, fél nap munka után...6 óra vezetés. Két órára az útban erősen elgondolkodtam, hogy még mindig kevesebbet autózok, ha most megfordulok, mintha kimegyek.
Érdekelt is meg nem is a dolog. Pesti kiállításokra szoktam eljárni (arra se mindig). Iszonyat a tömeg mindig (néha büdös is van), nagyon ritka a jó hang. Leülni bármi értelmezhető helyre szinte lehetetlen. Nem baj, hogy van, de nem egy nagy élmény.
Aztán hagytam hadd vigyen az út és kiértem estére Ingolstadt-ba, ott volt szállásom. Nagyban segített, hogy hobbitársnál laktam, így nem kellett szállodát fizetnem - még egyszer köszi érte!
A kiállítás 10-kor nyit. Néztem vonat meg metró jegyeket, de nem érte meg. Egy út oda-vissza a vonattal kétszer annyiba kerül, mint a napi parokolójegy a rendezvény mélygarázsában. Meg még a metró. Viszont "csak" 1600 parkolóhely van. Annál rosszabb meg nincs, mint mikor odaér valahova az ember csak nem tud megérkezni. Ezért jó korán beparkoltam pénteken. 7-kor. 3 órával a nyitás előtt. Kerestem a google-val egy közeli kávézót, 1 km-re volt. Jól esett sétálni egyet és közben elkapni a mesztelen Németországot, ahogy a külváros öltözik a pénteki napra. Gyerekek cangával/rollerrel a metróhoz, apu meg valami V6-os döggel például. Autófétis az van. Piciház meg Porshe.
8-kor nyit a kiállítás területén működő saját üzemeltetésű kis étkezde. Fél 9-re értem vissza, már nyitva volt. Gondoltam iszom még egy kávét, mert az első, amiért kutyagoltam egy csomót pocsék volt. És most én vagyok nagyon kocka, vagy nem tudom, de ott ücsörgött magában egy narancslével Srajan Ebaen, a 6moons atyja - ráismertem. May I join? Of course...és beszélgettünk egy erős fél órát hifiről is leginkább, meg kicsit általában. Megkérdeztem venne-e nagyobb Rethm-öt például, mert nemcsak a Bhaava-t tesztelte, ami nekem is van, hanem a nagyobb modelleket is. Legszarabb kérdések egyike az ilyen, de kíváncsi voltam mi sül ki belőle. Ugorjak el indiába a gyárba meghallgatani, Jacob jó arc...azért a nagyobbaknál a közép kicsit túl prezenszes...de sietve hozzáteszi a legújabbat nem ismeri, ott pont ezen dolgoztak, most volt az Axpona-án a bemuatója az új Maarga-nak. A metakommunikációja egy ettől kevésbé óvatos "jól meggondolnám" volt. A többi témánk ettől kicsit értelmesebb volt.
És ezzel a beszélgetéssel valahogy átáltam angolra és úgy maradtam nagyjából. Pedig tudok németül és Németországban voltam és mégis. Emlékeztetnem kellett magam rá, hogy a Voxative-os arccal, vagy az Avantgarde-osokkal tulajdonképpen egyszerűbb a német.
A kiállítás amúgy nem hasonlított a pestire szinte semmiben. Volt ugyan tömeg, de a rengeteg csarnok/szoba felvette. Pénteken nagyon kényelmesen, de szombaton is elment. Meg azt is elhatároztam nem rohanok fel-le meg szobákból ki-be. A kiállítás telefonos alkalmazásában felvettem a favoritokat, azaz azokat a márkákat amik érdekelnek, ezt jártam (nagyjából) végig. Ha nem volt rögtön vér a szobában, akkor leültem 2-3 számra. Mert le lehetett ülni. Ha 5 percet vártam akkor biztos és addig sem voltam a falhoz szorítva a tömeg hátán. Mint annó Budapesten, mondaná a fekete özvegy sasszemnek. Vagy fordítva, nem tudom melyik monjda mindig melyiknek, biztos film lesz ebből a Pestből.
Szóval nem fáradt el a fejem. Pedig mindkét napot becsülettel végigtoltam majdnem egészen zárásig. Szerintem az volt a titka, hogy nem kapkodtam. Hagytam időt a termeknek, az embereknek, beszélgetéseknek, az ebédnek...erre tettem a két napom és belelazultam. Így jó volt. Nem is voltam túl kritikus hangulatomban, csomó egész jó hangot hallottam, egy-kettő nagyon jót is. Volt ahova háromszor mentem vissza, már mosolyogva köszöntek. Mondtam, hogy hát mert very good.
Az árakat meg nem néztem, mert csak agyonnyomott volna. Meg minek is. Hogy keseregjek, hogy nincs ennyim, kinek van, senkinek sincs?
Örülök, hogy nem fordultam vissza.
Aztán ma (vasárnap) itthon. Belöktem a saját rendszerem és teljesen jó. Zenéltem vele vagy 3 órát, Linn teremből meg az Air Tight-osktól is "hoztam" zenét. A St. Vincent "MassEducation" (zongora verzió) lemez, amit már a kocsiban is kétszer meghallgattam hazafele, ez volt a Linn. De ők csak egy szám első 30 másodpercét használták többször, hogy különbségeket demózzanak. A másik meg a Recondite "Placid" lemeze. Ambient elektromos németség, az első track-et toltuk a házigazdával péntek este fél 6-kor nagy egyetértésben. Tényleg jó anyag.
Ha nincs kiskapu, fizetni kell szállást, üzemanyagot, kaját akkor nem feltétlen a legolcsóbb hétvégi kiruccanás a müncheni show, de úgy gondolom egyszer érdemes elmenni. Ha egy mód van rá két napot rászánni. Ha ma is lettem volna, már csak a kedvencekhez mentem volna vissza hosszabb időkre azt hiszem.
Képetek meg hifiséget lehet találni a neten mindenhol. Itt nem volt kedvem vele molyolni, feltöltögetni, ilyesmi. Bocs érte...
2019. március 17., vasárnap
Sparkler...
...rögtön ide az elejére: ez egy szimpátia poszt. Egyrészt a termékek felé, másrészt a termékek mögött álló lelkesedés irányába.
Az a maroknyi ember aki olvassa ezt a blogot tudja, hogy nem szoktam "megbízásból" bejegyzést írni. Másnál tett látogatásaim tapasztalati sem tartoznak ide. Az is csak ritkán, ha nálam van valami kölcsönbe és nem marad végül. Ez a blog egy nagyon körülhatárolható tartalom mentén írodik, aminek a középpontjában a saját rendszerem építése és az azzal kapcsolatos tapasztatok állnak.
Most mégis kivételt tettem, szimpátia okán. Még azt se mondhatni, hogy nincs itthoni sajtója a Sparkler-nek, az Earblog és az Audiolife is több posztban foglalkozik a termékekkel.
Vásárolni sem akartam, megvan az irányom, megyek azon tovább. Szóval sehogyse illik ide a dolog. A szimpátia azonban emberi dolog és kicsit részese akartam lenni a Sparkler sztorinak. Kicsit bele akartam szagolni mi is ez.
A termék felöli szimpátia nyílván a 47Lab-os kellemes emlékeimből indul ki. Az összefüggéseket a két cég között taglalja a két említett blog, meg hát elég csak a termékekre ránézni. A termék mögött álló lelkesedés pedig...nem a mai világra jellemző dolog. A forgalmazás hobbiból történik, a bemutató termékek beszerzése magánzsebből, ahogy a kiállítások díja is. Ehhez hinni kell ezekben a termékekben, kockázatot vállalni és mögé állni. Tudván, hogy ezek nagyon rétegtermékek, szinte borítékolható, hogy nullára kijönni is varázslat. Éppen ezért érződik át erősen az a szinte már már alig fellelhető lendület, akarat, ami nem a profitra éhezik. Teljesen más az origója a történetnek. És ez szimpatikus, mert egy másfajta világból köszön ide ez a történet. Egy sokkal naívabb, emberibb és pozitívabb világból, mint amivel oly ritkán találkozunk. Így aztán én is kivételt képeztem és kipróbáltam milyen együtt élni egy Sparkler rendszerrel.
Merthogy a teljes rendszer ideköltözött és jól is történt ez így, mert az én rendszeremmel való keverés műszaki alapokon is eleve nehéznek bizonyult.
A Bhaava beépített erősítője nem szerette az integrált erősítő kimenetét, ráadásul a hangerőpoti lépcsői nem ilyen érzékeny hangfalakhoz lettek tervezve. Ellenállásosztós létraháló, egy-kettő és túl hangos. Volt egy adag jó értelemben vett simaság a hangban, nem csapkodott a rendszer, nem siette el a történéseket. De hiányzott valahogy az aurája a megszólalásnak. Túlságosan lábújhegyen járt minden.
A CD játszónak Sparkler féle árammeghajtásos (nem feszültséggenerátoros elvű) kimenete volt, ő ezért eleve csak a saját erősítővel volt jóban. Ugyanakkor a mostani modellek (azaz az összes DAC, mindkét CD játszó és az MC fonó) automatikusan vált a két kimenet között, attól függően, hogy mi van mögé kötve.
A DAC bedobható volt a rendszerbe, probléma nélkül ment vele a zenehallgatás a Luxor PC kimenetéről, de annak meg érezhetően sok volt, hogy lógott rajta egy kábel, egy passzív előfok, még egy kábel meg két csöves monoblokk.
Kicsit játszottam ilyen kombókkal lehetett volna is találni ezt azt (mondjuk mit csinál az Audipax végfok a kicsi Sparkler hangfallal), de engem igazából a koncept érdekelt. Hogy némi analógiával éljek nem egy-egy szám a lemezről, hanem a teljes album.
Úgyhogy összeraktam a rendszert, amit először a Luxor PC szolgált ki forrásként. Hiába szinte nevetségesen kicsik a Sparkler hangfalai nem hiába ők a rendszer részei. A hangerő indulásnak is három kattanással feljebb kúszott, de egészen 12 óráig is el lehetett kergetni a rendszert. Megindult a vér, kinyújtóztatta a rendszer a lábait, mondhatni lábujjhegyről stabil harci állásba helyezkedett. Gondoltam jól kifogok rajta egy fejenátdobással és ráindítottam a Low Double Negative lemezére, mit kezd ez a rendszer a Tempest-el. Amolyan zajzene szerű intellektűel zúzás. És hozta. Szikáran, bátran. Pont a lágyabb "Fly" mutatta meg, hogy annak a számnak a lebegéséhez kicsit több mély kellett volna. De ne feledjük, nem kis légtérben szólalt meg a rendszer.
Aztán valahogy jött Nils Frahm "Human Range" és kikékredzkedtek a hangfalak egészen a Rethm helyére.
Csak bátran...de kellett neki a tér, megjelent a mélység is felvételben. Egészen döbbenetes, ahogy ezekből a tényleg parányi hangszórókból az emberi hang (sőt, kórus) teljes értékeűen és súllyal szólal meg. Amolyan fejvakarós élmény.
A csúcs talán a Larking Grimm "Chasing an Illusion" track-je volt. Ez a szám (nekem) vagy totálisan hallgathatatlan, vagy üt. Nincs közte semmi átmenet. És ez a miniatür liliputi kis rendszer bizony lerakta. Úgy ahogy kell, hogy utána nem is tud mit berakni az ember. Az aznapi zenélés véget ért ennél a számnál.
Nagyjából még 2 napig hallgattam ezt a felállást és arra jutottam, hogy bizonyos szempontból ellenpontozza a Sparkler rendszer a sajátomat. A Sparkler-en simán bevállaltam volna a keményebb rock-ot, a zúzást, egyáltalán nem intellektüelkedte el a dolgot. Ezt a Bhaava nem akkora döggel csinálja. Viszont az elektromos zenéken néha kevés a lazaság.
Ebből hiányzott egy kis csipőrázás, fülledtség. Ugyanakkor nem vagyok biztos, hogy ez kisebb szobában is így lett volna.
Aztán beraktam a CD játszót is a láncba. Ehhez ugye elő kellett vennem a CD lemezeimet, amiket már jó ideje nem pörgetek.
Moloko Statues-al kezdtem.Ami elsőre szembejött, hogy lendületesebb, felnőttebb lett a megszólalás és elkezdte kérni a hangerőt a rendszer. Viszont ez ebben a légtérben nem jó taktika ezeknek a parányi hangfalaknak. Hangerőpoti itt már félálláson volt. Meghallgattam több számot is PC-ről és CD-ről is. A CD-vel nyitotabb, nagyobb sodrású, de kicsit izgágább volt a hang. Ugyanez PC-ről (Sparkler DAC)-al színesebb, de kicsit befordulósabb.
A fő irányvonal a CD-vel maradt, csak felnőtebb lett a hang a saját DAC-hoz képest. Nagyjból 1 hetet éltem együtt a rendszerrel és összességében egy Sheila E interjú az, ami valahogy nekem leírja ezt a rendszert. A "ghost notes', a "szellem hangok". Ez a rendszer tudta mikor kell szerepelnie és mikor nem. Tudott bánni a zenében a csendek hangsúlyával, nem zizegte túl a feladatot. Ugyanakkor szikár és gyors, mégse hideg. Ez komoly fegyvertény.
Aztán meg - csak úgy zárójelben a végére - mindig érdekes megtapasztalni mennyi út vezet Rómába...nem csak egy.
Az a maroknyi ember aki olvassa ezt a blogot tudja, hogy nem szoktam "megbízásból" bejegyzést írni. Másnál tett látogatásaim tapasztalati sem tartoznak ide. Az is csak ritkán, ha nálam van valami kölcsönbe és nem marad végül. Ez a blog egy nagyon körülhatárolható tartalom mentén írodik, aminek a középpontjában a saját rendszerem építése és az azzal kapcsolatos tapasztatok állnak.
Most mégis kivételt tettem, szimpátia okán. Még azt se mondhatni, hogy nincs itthoni sajtója a Sparkler-nek, az Earblog és az Audiolife is több posztban foglalkozik a termékekkel.
Vásárolni sem akartam, megvan az irányom, megyek azon tovább. Szóval sehogyse illik ide a dolog. A szimpátia azonban emberi dolog és kicsit részese akartam lenni a Sparkler sztorinak. Kicsit bele akartam szagolni mi is ez.
A termék felöli szimpátia nyílván a 47Lab-os kellemes emlékeimből indul ki. Az összefüggéseket a két cég között taglalja a két említett blog, meg hát elég csak a termékekre ránézni. A termék mögött álló lelkesedés pedig...nem a mai világra jellemző dolog. A forgalmazás hobbiból történik, a bemutató termékek beszerzése magánzsebből, ahogy a kiállítások díja is. Ehhez hinni kell ezekben a termékekben, kockázatot vállalni és mögé állni. Tudván, hogy ezek nagyon rétegtermékek, szinte borítékolható, hogy nullára kijönni is varázslat. Éppen ezért érződik át erősen az a szinte már már alig fellelhető lendület, akarat, ami nem a profitra éhezik. Teljesen más az origója a történetnek. És ez szimpatikus, mert egy másfajta világból köszön ide ez a történet. Egy sokkal naívabb, emberibb és pozitívabb világból, mint amivel oly ritkán találkozunk. Így aztán én is kivételt képeztem és kipróbáltam milyen együtt élni egy Sparkler rendszerrel.
Merthogy a teljes rendszer ideköltözött és jól is történt ez így, mert az én rendszeremmel való keverés műszaki alapokon is eleve nehéznek bizonyult.
A Bhaava beépített erősítője nem szerette az integrált erősítő kimenetét, ráadásul a hangerőpoti lépcsői nem ilyen érzékeny hangfalakhoz lettek tervezve. Ellenállásosztós létraháló, egy-kettő és túl hangos. Volt egy adag jó értelemben vett simaság a hangban, nem csapkodott a rendszer, nem siette el a történéseket. De hiányzott valahogy az aurája a megszólalásnak. Túlságosan lábújhegyen járt minden.
A CD játszónak Sparkler féle árammeghajtásos (nem feszültséggenerátoros elvű) kimenete volt, ő ezért eleve csak a saját erősítővel volt jóban. Ugyanakkor a mostani modellek (azaz az összes DAC, mindkét CD játszó és az MC fonó) automatikusan vált a két kimenet között, attól függően, hogy mi van mögé kötve.
A DAC bedobható volt a rendszerbe, probléma nélkül ment vele a zenehallgatás a Luxor PC kimenetéről, de annak meg érezhetően sok volt, hogy lógott rajta egy kábel, egy passzív előfok, még egy kábel meg két csöves monoblokk.
Kicsit játszottam ilyen kombókkal lehetett volna is találni ezt azt (mondjuk mit csinál az Audipax végfok a kicsi Sparkler hangfallal), de engem igazából a koncept érdekelt. Hogy némi analógiával éljek nem egy-egy szám a lemezről, hanem a teljes album.
 |
| Luxor PC > Sparkler rendszer |
Aztán valahogy jött Nils Frahm "Human Range" és kikékredzkedtek a hangfalak egészen a Rethm helyére.
Csak bátran...de kellett neki a tér, megjelent a mélység is felvételben. Egészen döbbenetes, ahogy ezekből a tényleg parányi hangszórókból az emberi hang (sőt, kórus) teljes értékeűen és súllyal szólal meg. Amolyan fejvakarós élmény.
A csúcs talán a Larking Grimm "Chasing an Illusion" track-je volt. Ez a szám (nekem) vagy totálisan hallgathatatlan, vagy üt. Nincs közte semmi átmenet. És ez a miniatür liliputi kis rendszer bizony lerakta. Úgy ahogy kell, hogy utána nem is tud mit berakni az ember. Az aznapi zenélés véget ért ennél a számnál.
Nagyjából még 2 napig hallgattam ezt a felállást és arra jutottam, hogy bizonyos szempontból ellenpontozza a Sparkler rendszer a sajátomat. A Sparkler-en simán bevállaltam volna a keményebb rock-ot, a zúzást, egyáltalán nem intellektüelkedte el a dolgot. Ezt a Bhaava nem akkora döggel csinálja. Viszont az elektromos zenéken néha kevés a lazaság.
Ebből hiányzott egy kis csipőrázás, fülledtség. Ugyanakkor nem vagyok biztos, hogy ez kisebb szobában is így lett volna.
Aztán beraktam a CD játszót is a láncba. Ehhez ugye elő kellett vennem a CD lemezeimet, amiket már jó ideje nem pörgetek.
Moloko Statues-al kezdtem.Ami elsőre szembejött, hogy lendületesebb, felnőttebb lett a megszólalás és elkezdte kérni a hangerőt a rendszer. Viszont ez ebben a légtérben nem jó taktika ezeknek a parányi hangfalaknak. Hangerőpoti itt már félálláson volt. Meghallgattam több számot is PC-ről és CD-ről is. A CD-vel nyitotabb, nagyobb sodrású, de kicsit izgágább volt a hang. Ugyanez PC-ről (Sparkler DAC)-al színesebb, de kicsit befordulósabb.
A fő irányvonal a CD-vel maradt, csak felnőtebb lett a hang a saját DAC-hoz képest. Nagyjból 1 hetet éltem együtt a rendszerrel és összességében egy Sheila E interjú az, ami valahogy nekem leírja ezt a rendszert. A "ghost notes', a "szellem hangok". Ez a rendszer tudta mikor kell szerepelnie és mikor nem. Tudott bánni a zenében a csendek hangsúlyával, nem zizegte túl a feladatot. Ugyanakkor szikár és gyors, mégse hideg. Ez komoly fegyvertény.
Aztán meg - csak úgy zárójelben a végére - mindig érdekes megtapasztalni mennyi út vezet Rómába...nem csak egy.
2019. február 23., szombat
Rethm Bhaava
A Rethm-re (mint gyártóra) úgy figyeltem fel, hogy az Avangarde tölcsérek kapcsán felbukkant az Audiopax mint kedvelt párosítás, az Audiopax kapcsán meg a Rethm, mint azzal jól együttműködő hangfal. Így valahogy. Nem nehéz rátalálni név alapján a cég honlapjára, de itt van. A monakói székhelyű Sound Galleries például összesen két fajta hangfalat forgalmazott: Avantgarde és Rethm. Mellé Audipax elektronikát. (A Rethm újabban már nincs fent a weboldalon, de youtube-on található pár videó ilyesféle demókról, például ez). Összenő ami összetartozik, Silvio (Audiopax) és Jacob (Rethm) mondhatni baráti kapcsolatot ápolnak.
Ránézésre különleges konstrukciók. Eredhet ez talán abból, hogy mindkét alapító tag az építészet irányából érkezett az audió világába. 2000-ben jelent meg az első Rethm hangfal, Lowther szélessávú hangszóróval és aktív mélyszekció nélkül. Egészen 2007-ig történt az eredeti konstrukció finomítása, akkor jelent meg a Saadhana, majd Maarga, immár már aktív szub egységekkel. Ezt követte 2010-ben a váltás a Lowther hangszórókról a saját házon belül fejlesztett szélessávú egységekre. 2011-ben jelent meg az új sorozatból a Trishna, majd 2012-ben az új Maarga, 2013 az új Saadhana. Ezek a legújabb verziók láthatóak az alábbi képen.
Kétségtelen nem segít a kiigazodásban, hogy a termékek úgy kapnak jelentős fejlesztéseket, hogy a nevük nem változik. Nekem úgy tűnik, inkább szinteket jelölnek ezek a különös nevek. A Trishna jelentése: "a keresés vágya", Maarga: "az út, a módszer", Saadhana: "elkötelezettség a gyakorlásban". Mind zenei értelemben véve, tulajdonképpen a zene tanulásának fokait jelentik általában véve ezek a szavak, szanszkrit eredetijükben.
Ehhez a trióhoz érkezett legfrissebb tagként a Bhaava (jelentése: érzelem, érzés). Megint egy újragondoldás. Hagyományosabb, hangfalszerűbb megjelenés és egy ősrégi Phillips hangszóró újkori verziójának (Boston HQ48002P) alkalmazása a főbb ismertetőjelei. A hangszóró némileg módosítva lett, erről leginkább a membrán közepén látható fa fáziskúp árulkodik. Maga a hangszóró 7 inch-es, azaz kicsit nagyobb, mint 17cm.
A mélyszekciót két darab, isobarik elven műkődő, a hangfaltestbe 45 fokban beépített 20cm-es membrán és egy AB osztályban működő 70W-os erősítő adja. A mélynyomók saját, a szélessávú hangszórótól akusztikailag elcsatolt kamrában dolgoznak és a hangfal alján látható kúpszerű nyíláson át csatolódnak a külvilághoz.
E fentiekből kifolyólag a tölcsérekhez hasonlóan az Rethm is kér táplálást és találunk a szubhoz tartozó beállításokat is hátul.
A két potméter közül a felső a szub hangerejét szabályozza, az alsóval pedig a felső frekvenciát lehet beállítani, ameddig szól a szub. 50Hz-nél maxol a legalsó állás, 200 Hz körül a legfelső. Én a középsőt használom, hangerő kicsit fél alatt. A szélessávú hangszórón nincs keresztváltó, az megy le ameddig tud. A beállítás viszonylag könnyen ment, elég hamar meglett az érték aminél megállapodtam. Tölcséreknél ez valahogy hosszabb folyamat volt.
Meglepő módón ez úttal a fehér LED sem zavaró, mivel nem szemben világít. Kellemes hatást ad este hangulatfény mellett. Fotózni mondjuk telefonnal nem könnyű, de kb így.
További érdekessége a konstrukciónak, hogy ez egész fém előlap leszedhető, 6db mágnes tartja a helyén.
A neten könnyen lehet információkat, teszteket találni, de él az örök igazság, hogy igazán csak a saját tapasztalat számít. Ugyan meglehetősen jól elvoltam az Avantgarde/Audiopax párosommal, de furdalt a kíváncsiság...miféle szinergia lehet a Rethm-el?
Aztán feltűnt a Rethm honlapján, hogy van hazai értékesítő, a szegedi székhelyű Sound Mania. A magyar cég honlapján ugyan nincs fent a gyártó a forgalmazott márkák között, de egy telefonhívást gondoltam megér. Kiderült az együttműködés nem csak elméletben létezik. Nemrég érkezett raktárra egy Bhaava és később egy Trishna-t is láttam vásárlóra várva. A Sound Mania alapvető filozófiája, hogy a termékeket a vásárló otthonában kell elsősorban kipróbálni, ezért a bemutatótermi demózást nem is nagyon favorizálja. Ellenben ennyi tapintható, megnézhető, kipróbálható (hazavihető) magas minőségű audio terméket egy forgalmazónál se láttam, pedig csak a kínálat töredékével találkoztam személyesen.
A megszokott folyamat ilyenkor az, hogy az érdeklődő leteszi letétben a termék árát, erről készül egy kis feljegyzés, aztán lehet hazavinni kipróbálni a kiszemelt eszközt. Ha nem tetszik, akkor természetesen a pénz visszajár. Én is így tettem, leszurkoltam a pár Bhaava árát, szereztem egy nagyobb autót és hazacipeltem őket a téli szünetre. Megállapodás szerint majdnem 3 hetet lett volna nálam próbára, ami azért sem volt hátrány, mert a hangfalak nem estek túl a bejáratáson.
Odahaza aztán ledobtam a szobába tessék-lássék a hangfalakat, nézzük milyen a karaktere. Első megszólalásra egy meglehetősen óvatos hangot hallottam, az énekhangon némi keménységgel. Nem volt rossz, de az Avantgarde után csak azt hallottam, ami nincs. Kb. mintha félbevágták volna a hangot. Majdnem szó szerint, mivel sokkal lentebb volt a hangkép, kisebb a dinamika, a felbontás...tulajdonképpen minden. Mindemelett nem volt egy rossz hang, de érezhetően nagyon más ligában játszott a tölcsér és a legkisebb Rethm. (Elárulom, nem lesz mesebeli fordulat, azért ez kijelentés nagyrészt így is marad).
Ugyanakkor a Rethm legendás ismert arról, hogy nagyon hosszú bejáratási időre van szüksége. Kellemestől kissé magasabb hangerő mellett sem mozognak láthatóan a fő hangszórók (a két mélysugárzót nem látjuk). Ilyen kis kitérések mellett nagyon lassan formálódik a hangszóró felfüggesztése, mechanikai konstrukciója.
Úgyhogy 2-3 napon át 9-10 órákat ment folyamatosan a zene. Most először kapcsolatam be a Roon rádió funkcióját, amely a zenetáramból tett javaslatokat játszotta le miután lejártak a kiválasztott lemezek. A 3-ik nap környékén éppen ez okozott megelepetést, folyton leragadtam a hangfal előtt. Akármit dobott a Roon valahogy lekötött. Ez azért alapvetően jó jel. A másik bizalomra okot adó jelzés az volt, hogy ezek a "leragadások" volt hogy 2-3 órán át is eltartottak.
Ez lett aztán a Rethm hangzás egyik legfontosabb jellemzője. Nagyon nem fárasztó hallgatni. Akármilyen zenét lehet vele akármeddig és akármilyen állapotban hallgatni. Mondjuk metált nem próbáltam, mert azt nem hallgatok, de minden mást.
Mindemellett az első kb 1 hónapban úgy tudtam leginkább megfogalmazni, hogy ugyanazt csinálja, mint az asztalomon a táskarádió méretű Bose hangszórócska, csak nagyban. Lifestyle hi-fi, de utóbbi jelzőt nem is tudom mennyire akartam volna stresszelni. Viszont élvezet volt hallgatni. Nagyon pozitív egy cucc. Hangkarakterét illetve teljesen ellentétes a legtöbb hangfallal, amit ismerek, mert alulról építkezik a hangja. Lent van a legtöbb energia és mint egy piramis, felfele kevesebb. Ez alatt nem azt értem, hogy bummog, vagy sötét hangú. A Sennheiser HD600-as feljhallgató nekem sötét hangú volt - és unalmas. Hiányzott belőle nekem az élet, amitől érdekelt amit hallok. A Bhaava úgy hozza ezt a mélyebb tónusú hangzást, hogy közben mégis friss, dinamikus és érdekes.
Ettől független a legtöbben első hallgatásra biztosan úgy éreznék itt valami hiányzik. Pontosan a fentiekből kifolyólag nincs meg a hangjában az a csillogás, erő ott felül, amihez hozzá lehetünk szokva. Mondhatni kontrasztos volt az Avantgarde-al. Közben meg mégis ott van minden és arra gondolok, hogy a templom harangja is úgy zúg valahogy, hogy inkább mélyebb az a hang. A falunkban tradícionális karácsonyi kórust hallgatva sem éreztem azt a megszólalást, amit akár otthon. Lentről építkezett minden, még az asszonykórus is.
Lépésről lépsére, napról napra lopta be magát a szívembe a Rethm. Nem tudja azt, amit az Avantgarde, ami kishijján berakja a koncertet a maga hús-vér valójában a szobába. Meg sem próbálja igazán ezt a feladatot komolyan venni.
Végül meghírdettem az Avantgarde-okat, amire korábban sosem gondoltam volna. Ebből egyrészt itthon kisebb értetlenség keveredett. A párom, a gyerekek mindenki ellenezte. Nem is értettem a heves ellenreakciókat. Megszerették a tölcsért. A hangját, a jelenlétét a szobámban. Másrészt sokan kérdezték látván a hirdetést: mit vettem, ami "lenyomja" a tölcsért. Csak egy-két embernek válaszoltam, mert totálisan félrement volna az üzenet. Továbbra sem játszik egy kategóriában a két hangfal.
Aztán eltelt még több idő és megnyílt a hangfal. Megjött az ereje a középtartománynak, feljebb került a hangkép is. Eddig békésen elvolt úgy, hogy a hátulja kb. 60 cm-re volt a hátsó faltól, ahol a tölcsér is állt. Elkezdte kérni magának a teret. Kisétált egészen idáig a szobába, mögötte immár egy méter.
Kicsit azért számítottam erre. Egyszer csak jönni fog a bejegyzés a "Get Better Sound" könyv tanulságairól. A könyvet olvasva buzdultam fel azon hogy kimérem a szobám saját magam. Vettem kalibrált mikrofont állvánnyal és megtanultam (nagyjából) használni a REW-et. Első lépésnek a székem helyét kerestem meg, utána jött a hangfal. Már az Avantgarde-nál látszott, hogy bekérnék magukat oda, ahol most a Rethm áll. De az Avantgarde ott nem volt jó. A kisebbik gond volt, hogy közel kerültem így hozzájuk, 2 és fél méterre, mert engem nem zavart. (Elvileg a 3 méter azért ajánlott). Az már jobban, hogy a szobám nyitott mennyezeti része elkezdett beleszólni a hangba. A helyett, hogy tisztult volna a középtartomány ahogy húzom egyre el a hátsó faltól a hangfalt (ebben az esetben a tölcsért), a 60 cm átlépése után elkezdett valahogy kiabálni és összezavarodni a hang. Erről a tapasztalásról majd írok még másik bejegyzésben hosszabban, most csak annyi, hogy ez volt. A Rethm meg probléma nélkül meg tud szólalni ezen a helyen és az egy hangszórós megoldás miatt elméletileg sem áll fent a veszélye, hogy szétszólnak a hangszórók a közelség miatt. Másképp teríti a hangot, mint a tölcsér, jobban passzol ehhez a szobához. Ezt nem szabad alábecsülni.
Ha zenével kellene jellemeznem a Bhaava-t, akkor azt hiszem ennek a számnak a hangulata hozza legjobban a karakterét.
Furcsa keveréke a belsőséges, intim megszólalásnak, ami ugyanakkor friss és dinamikus. Introvertált és felemelő. Meg legfőképpen valahogy pihenető hallgatni. Újabban mixtape-eket hallgatok. Nagyon szeretem például az electric adolescence dolgait. Kétségkívül kevésbé valóságszagú megszólalás, mint a tölcsér, de nagyon rákaptam az izére.
Hogy egy másik példát hozzák, Low - fly.
Leszámítva, hogy a Double Negative egy fantasztikus lemez, most csak a hangzásról beszélve a fenti számot az Avantgarde olyan energiákkal tolmácsolta, hogy tényleg félő volt eltűnik a szoba. Letaglozó. A Rethm az egészet valahogy más mennyiségbe csomagolja. Mégsem hibádzik az üzenet.
Szóval másképp jó, de jó. Mindemellett van egy olyan érzésem, hogy a tölcsért és a Bhaava-t egymás után meghallgatva 100-ból 99 ember a tölcsért választaná. Mert azok meg ilyenek. Lenyűgözőek, lehengerlőek. Ha annó a Quad 21L-ről azt írtam, hogy meg kell hozzá érkezni, akkor a Rethm-re ez kétszeresen igaz. Még akkor is, ha univerzálisabb, kevésbé válogatós mint a Quad volt.
Nekem betalált és idővel abbahagytam elemezni miért. Nem adtam vissza a foglalónak letett árat.
Ránézésre különleges konstrukciók. Eredhet ez talán abból, hogy mindkét alapító tag az építészet irányából érkezett az audió világába. 2000-ben jelent meg az első Rethm hangfal, Lowther szélessávú hangszóróval és aktív mélyszekció nélkül. Egészen 2007-ig történt az eredeti konstrukció finomítása, akkor jelent meg a Saadhana, majd Maarga, immár már aktív szub egységekkel. Ezt követte 2010-ben a váltás a Lowther hangszórókról a saját házon belül fejlesztett szélessávú egységekre. 2011-ben jelent meg az új sorozatból a Trishna, majd 2012-ben az új Maarga, 2013 az új Saadhana. Ezek a legújabb verziók láthatóak az alábbi képen.
Kétségtelen nem segít a kiigazodásban, hogy a termékek úgy kapnak jelentős fejlesztéseket, hogy a nevük nem változik. Nekem úgy tűnik, inkább szinteket jelölnek ezek a különös nevek. A Trishna jelentése: "a keresés vágya", Maarga: "az út, a módszer", Saadhana: "elkötelezettség a gyakorlásban". Mind zenei értelemben véve, tulajdonképpen a zene tanulásának fokait jelentik általában véve ezek a szavak, szanszkrit eredetijükben.
Ehhez a trióhoz érkezett legfrissebb tagként a Bhaava (jelentése: érzelem, érzés). Megint egy újragondoldás. Hagyományosabb, hangfalszerűbb megjelenés és egy ősrégi Phillips hangszóró újkori verziójának (Boston HQ48002P) alkalmazása a főbb ismertetőjelei. A hangszóró némileg módosítva lett, erről leginkább a membrán közepén látható fa fáziskúp árulkodik. Maga a hangszóró 7 inch-es, azaz kicsit nagyobb, mint 17cm.
 |
| A lyukak a magasfrekvenciás diszperziót segítik |
E fentiekből kifolyólag a tölcsérekhez hasonlóan az Rethm is kér táplálást és találunk a szubhoz tartozó beállításokat is hátul.
 |
| Bekapcsoló gomb, hangerő és frekvenciállítási lehetőség. Meg egy fehér LED |
Meglepő módón ez úttal a fehér LED sem zavaró, mivel nem szemben világít. Kellemes hatást ad este hangulatfény mellett. Fotózni mondjuk telefonnal nem könnyű, de kb így.
További érdekessége a konstrukciónak, hogy ez egész fém előlap leszedhető, 6db mágnes tartja a helyén.
A neten könnyen lehet információkat, teszteket találni, de él az örök igazság, hogy igazán csak a saját tapasztalat számít. Ugyan meglehetősen jól elvoltam az Avantgarde/Audiopax párosommal, de furdalt a kíváncsiság...miféle szinergia lehet a Rethm-el?
Aztán feltűnt a Rethm honlapján, hogy van hazai értékesítő, a szegedi székhelyű Sound Mania. A magyar cég honlapján ugyan nincs fent a gyártó a forgalmazott márkák között, de egy telefonhívást gondoltam megér. Kiderült az együttműködés nem csak elméletben létezik. Nemrég érkezett raktárra egy Bhaava és később egy Trishna-t is láttam vásárlóra várva. A Sound Mania alapvető filozófiája, hogy a termékeket a vásárló otthonában kell elsősorban kipróbálni, ezért a bemutatótermi demózást nem is nagyon favorizálja. Ellenben ennyi tapintható, megnézhető, kipróbálható (hazavihető) magas minőségű audio terméket egy forgalmazónál se láttam, pedig csak a kínálat töredékével találkoztam személyesen.
A megszokott folyamat ilyenkor az, hogy az érdeklődő leteszi letétben a termék árát, erről készül egy kis feljegyzés, aztán lehet hazavinni kipróbálni a kiszemelt eszközt. Ha nem tetszik, akkor természetesen a pénz visszajár. Én is így tettem, leszurkoltam a pár Bhaava árát, szereztem egy nagyobb autót és hazacipeltem őket a téli szünetre. Megállapodás szerint majdnem 3 hetet lett volna nálam próbára, ami azért sem volt hátrány, mert a hangfalak nem estek túl a bejáratáson.
Odahaza aztán ledobtam a szobába tessék-lássék a hangfalakat, nézzük milyen a karaktere. Első megszólalásra egy meglehetősen óvatos hangot hallottam, az énekhangon némi keménységgel. Nem volt rossz, de az Avantgarde után csak azt hallottam, ami nincs. Kb. mintha félbevágták volna a hangot. Majdnem szó szerint, mivel sokkal lentebb volt a hangkép, kisebb a dinamika, a felbontás...tulajdonképpen minden. Mindemelett nem volt egy rossz hang, de érezhetően nagyon más ligában játszott a tölcsér és a legkisebb Rethm. (Elárulom, nem lesz mesebeli fordulat, azért ez kijelentés nagyrészt így is marad).
Ugyanakkor a Rethm legendás ismert arról, hogy nagyon hosszú bejáratási időre van szüksége. Kellemestől kissé magasabb hangerő mellett sem mozognak láthatóan a fő hangszórók (a két mélysugárzót nem látjuk). Ilyen kis kitérések mellett nagyon lassan formálódik a hangszóró felfüggesztése, mechanikai konstrukciója.
Úgyhogy 2-3 napon át 9-10 órákat ment folyamatosan a zene. Most először kapcsolatam be a Roon rádió funkcióját, amely a zenetáramból tett javaslatokat játszotta le miután lejártak a kiválasztott lemezek. A 3-ik nap környékén éppen ez okozott megelepetést, folyton leragadtam a hangfal előtt. Akármit dobott a Roon valahogy lekötött. Ez azért alapvetően jó jel. A másik bizalomra okot adó jelzés az volt, hogy ezek a "leragadások" volt hogy 2-3 órán át is eltartottak.
Ez lett aztán a Rethm hangzás egyik legfontosabb jellemzője. Nagyon nem fárasztó hallgatni. Akármilyen zenét lehet vele akármeddig és akármilyen állapotban hallgatni. Mondjuk metált nem próbáltam, mert azt nem hallgatok, de minden mást.
Mindemellett az első kb 1 hónapban úgy tudtam leginkább megfogalmazni, hogy ugyanazt csinálja, mint az asztalomon a táskarádió méretű Bose hangszórócska, csak nagyban. Lifestyle hi-fi, de utóbbi jelzőt nem is tudom mennyire akartam volna stresszelni. Viszont élvezet volt hallgatni. Nagyon pozitív egy cucc. Hangkarakterét illetve teljesen ellentétes a legtöbb hangfallal, amit ismerek, mert alulról építkezik a hangja. Lent van a legtöbb energia és mint egy piramis, felfele kevesebb. Ez alatt nem azt értem, hogy bummog, vagy sötét hangú. A Sennheiser HD600-as feljhallgató nekem sötét hangú volt - és unalmas. Hiányzott belőle nekem az élet, amitől érdekelt amit hallok. A Bhaava úgy hozza ezt a mélyebb tónusú hangzást, hogy közben mégis friss, dinamikus és érdekes.
Ettől független a legtöbben első hallgatásra biztosan úgy éreznék itt valami hiányzik. Pontosan a fentiekből kifolyólag nincs meg a hangjában az a csillogás, erő ott felül, amihez hozzá lehetünk szokva. Mondhatni kontrasztos volt az Avantgarde-al. Közben meg mégis ott van minden és arra gondolok, hogy a templom harangja is úgy zúg valahogy, hogy inkább mélyebb az a hang. A falunkban tradícionális karácsonyi kórust hallgatva sem éreztem azt a megszólalást, amit akár otthon. Lentről építkezett minden, még az asszonykórus is.
Lépésről lépsére, napról napra lopta be magát a szívembe a Rethm. Nem tudja azt, amit az Avantgarde, ami kishijján berakja a koncertet a maga hús-vér valójában a szobába. Meg sem próbálja igazán ezt a feladatot komolyan venni.
Végül meghírdettem az Avantgarde-okat, amire korábban sosem gondoltam volna. Ebből egyrészt itthon kisebb értetlenség keveredett. A párom, a gyerekek mindenki ellenezte. Nem is értettem a heves ellenreakciókat. Megszerették a tölcsért. A hangját, a jelenlétét a szobámban. Másrészt sokan kérdezték látván a hirdetést: mit vettem, ami "lenyomja" a tölcsért. Csak egy-két embernek válaszoltam, mert totálisan félrement volna az üzenet. Továbbra sem játszik egy kategóriában a két hangfal.
Aztán eltelt még több idő és megnyílt a hangfal. Megjött az ereje a középtartománynak, feljebb került a hangkép is. Eddig békésen elvolt úgy, hogy a hátulja kb. 60 cm-re volt a hátsó faltól, ahol a tölcsér is állt. Elkezdte kérni magának a teret. Kisétált egészen idáig a szobába, mögötte immár egy méter.
Kicsit azért számítottam erre. Egyszer csak jönni fog a bejegyzés a "Get Better Sound" könyv tanulságairól. A könyvet olvasva buzdultam fel azon hogy kimérem a szobám saját magam. Vettem kalibrált mikrofont állvánnyal és megtanultam (nagyjából) használni a REW-et. Első lépésnek a székem helyét kerestem meg, utána jött a hangfal. Már az Avantgarde-nál látszott, hogy bekérnék magukat oda, ahol most a Rethm áll. De az Avantgarde ott nem volt jó. A kisebbik gond volt, hogy közel kerültem így hozzájuk, 2 és fél méterre, mert engem nem zavart. (Elvileg a 3 méter azért ajánlott). Az már jobban, hogy a szobám nyitott mennyezeti része elkezdett beleszólni a hangba. A helyett, hogy tisztult volna a középtartomány ahogy húzom egyre el a hátsó faltól a hangfalt (ebben az esetben a tölcsért), a 60 cm átlépése után elkezdett valahogy kiabálni és összezavarodni a hang. Erről a tapasztalásról majd írok még másik bejegyzésben hosszabban, most csak annyi, hogy ez volt. A Rethm meg probléma nélkül meg tud szólalni ezen a helyen és az egy hangszórós megoldás miatt elméletileg sem áll fent a veszélye, hogy szétszólnak a hangszórók a közelség miatt. Másképp teríti a hangot, mint a tölcsér, jobban passzol ehhez a szobához. Ezt nem szabad alábecsülni.
Ha zenével kellene jellemeznem a Bhaava-t, akkor azt hiszem ennek a számnak a hangulata hozza legjobban a karakterét.
Furcsa keveréke a belsőséges, intim megszólalásnak, ami ugyanakkor friss és dinamikus. Introvertált és felemelő. Meg legfőképpen valahogy pihenető hallgatni. Újabban mixtape-eket hallgatok. Nagyon szeretem például az electric adolescence dolgait. Kétségkívül kevésbé valóságszagú megszólalás, mint a tölcsér, de nagyon rákaptam az izére.
Hogy egy másik példát hozzák, Low - fly.
Leszámítva, hogy a Double Negative egy fantasztikus lemez, most csak a hangzásról beszélve a fenti számot az Avantgarde olyan energiákkal tolmácsolta, hogy tényleg félő volt eltűnik a szoba. Letaglozó. A Rethm az egészet valahogy más mennyiségbe csomagolja. Mégsem hibádzik az üzenet.
Szóval másképp jó, de jó. Mindemellett van egy olyan érzésem, hogy a tölcsért és a Bhaava-t egymás után meghallgatva 100-ból 99 ember a tölcsért választaná. Mert azok meg ilyenek. Lenyűgözőek, lehengerlőek. Ha annó a Quad 21L-ről azt írtam, hogy meg kell hozzá érkezni, akkor a Rethm-re ez kétszeresen igaz. Még akkor is, ha univerzálisabb, kevésbé válogatós mint a Quad volt.
Nekem betalált és idővel abbahagytam elemezni miért. Nem adtam vissza a foglalónak letett árat.
2019. január 26., szombat
Forráscsere 5 - Luxor Audio PC
Ott maradtunk abba, hogy akkor HQPlayer kell, az meg mindenképpen kér egy PC-t.
Két féle kiépítéssel lehet gondolatban eljátszani. Vagy közvetlen kapcsolódik a HQPlayer-t futtató PC a DAC-hoz, vagy valamilyen végponton keresztül. Utóbbi lehet mondjuk egy SOTM 200-as széria, amire telepítve van a HQPlaer NAA (az az végpont), vagy akár valamilyen SBC-re (Small Board Computer) kialakított végpont.
Ami közös mindkét esetben, hogy kell a rendszer gerincét adó számítógép, ami képes futtatni a HQPlayer-t, illetve az én esetemben akkor már logikus módon a Roon szervert is.
Ezt mind meg tudja tenni a MacBook-om, lehetne ez a gép a "PC". Ez esetben csak egy végpont vásárlására lenne szükség. Ez ellen egyetlen dolog szólt, mégpedig hogy a Roon Core és a HQPlayer futtatása mellett már télen is elkezdte használni a laptop a beépített ventillátorát, mégpedig elég hallható módon. Tehetném másik szobába, de ahhoz meg kábeleznem kellene, mert a hálózati modem-router-PC kábelezés most csak a zenehallgató szobában érhető el. A ház többi részében "csak" WiFi van. Azon "pörgetni" a Tidal/NAS felől beérkező adatcsomagokat, majd vissza a végpont fele a felkonvertált (és ez által még nagyobb sávszélességet lefogó) adatokat ugyan lehet, de nem a legstabilabb megoldás.
További pont volt, hogy laptop használata esetén a Roon szerver csak addig fut általában, amíg zenét hallgatok, különben nem. Így nemigen tud működni az automatikus archiválás. Meg azt sem szerettem, hogy minden zenehallgatás azzal kezdődik, hogy dugdosom az USB kábelt a laptop-ba. Nem nagyon, de kicsit körülményes volt a dolog. Lehetne ez ettől némileg "láthatatlanabbul" is megoldani egy tényleges szerverrrel, ami folyamatosan működik.
Sokan pont erre használnak MacBook helyett (ha már Apple vonalon maradunk) MacMini-t. Elegendő teljesítménnyel bír, kicsi, elegáns. A poszt írásának időpillanatában 2 fajta Mini érhető el, a kisebb konfiguráció 315.000 Ft, a nagyobbik 435.000Ft. Ezt most azért emelem ki, mert a döntésben amit hoztam ennek most különösen nagy szerepe van.
A számítógép alapú zenehallgatásba ugyanis véleményem szerint azzal a gondolattal érdemes belevágni, hogy ami pénzt magára a számítógépre költünk az nagyjából teljes veszteség. Vagy nagyon gyorsan (évente?) cserélgetjük a számítógépet, hogy legalább valami értéke megmaradjon, vagy használjuk amíg működik. Ez utóbbi eset azt jelenti, hogy a) tönkremegy, b) már nem elég modern az időközben kiadott szoftverek futtatásához. Mint ahogy a MacBook Pro-mat is csak kis trükkel tudtam képessé tenni a HQPlayer futtatására az operációs rendszer korlátai miatt. Ugyanez a MacBook Pro egyébként mai napig tökéletesen működik, idén lesz 10 éves(!). Piaci értéke nagyjából nulla.
Ezért fontos jól átgondolni milyen mély a zseb. A MacMini olcsóbbik típusa is elivleg megfelel, de még a Roon szerver esetén is gyakrabban találkozunk az i5-ös processzor ajánlással, ami meg már a drágább modellhez tartozik. HQPlayer-el együtt meg tényleg inkább azt.
Az alternatívákon gondolkodva futottam bele a különféle Intel NUC megoldásokba. Kompakt, pici PC-k tulajdonképpen. MacBook Mini nem Apple módra, de lényegében ugyanaz. Ennek egy specális fajtája a Roon által készített Nucleus. Passzív, igényes ház, saját operációs rendszerrel (ROCK). Ellenben nem fut rajta semmi más, csak a Roon szerver és végpont, hiszen pont ez a lényege. HQPlayer kilőve. És azért ára is van, ahhoz képest, hogy egy belül standard Intel NUC amihez egy pici kapcsolóüzemű tápot adnak, amit megint csak érdemes valószínű lecserélni (újabb kiadás).
Vagy ha már célgép, akkor Audio PC. Ezzel ma sokan foglalkoznak, leginkább egyedileg épített gépekkel, tuningokkal találkoztam. Ezek sokaságától kicsit tartottam. Közös pontjuk az analóg, lineáris tápegység és stabilizátorok, a passzív hűtés, általában valami spéci USB kártya. Esetleg még testreszabott szoftveres környezet. Két megoldást találtam, ami már-már termék jellegű összeszedettséget és a koncepciót mutat. Az egyik a Luxor PC, a másik a Core Audio Daido. Az előbbi 500.000 Ft körüli áron, utóbbi a weboldal szerint 8.200 EUR, azaz kb. 2.6M Ft.
Ha most csak az árak oldaláról nézem azt látom, hogy a Luxor PC alig drágább a nagyobbik MacMini-től. Cserébe - összehasonlítva a MacMini-vel - teljesen passzív a hűtése (az ehhez szükséges ház önmagában 100e felett van kiskereskedelmben), nincs benne kapcsolóüzemű táp, ami teleszórná mindenféle zajjal az audió berendezésekhez használt elosztót és természetesen magát a számítógépet. A feszültségstabilizálás sokkal magasabb szinten megoldott, fütött központi órajelgenerátora van és egy csúcsminőség, audio célokra feljesztett USB kártya is van benne szemben a MacMini alaplapi megoldásával. Némi képzavarral érve almát hasonlítunk körtével. Egy általános felhasználásra tervezett személyi számítógépet egy célgéppel, nagyjából azonos áron. Egy ilyen döntés meghozatalában még kényelmesen érzem magam. A Core Audio megoldása azonban már egyszerűen túl drága (nekem) és ki is lóg a képből. Ez egyszerűen borzasztóan sok pénz, nagy az árbeli ugrás. Gondolom nem is az itthoni piac a cél.
Úgyhogy nyert a Luxor PC.
Ennek a megoldásnak az egyetlen gyorsan érezhető hátránya, hogy az árban nem foglaltatik semmilyen operációs rendszer. Microsoft és Linux a két irány amiben el lehet indulni. Előbbiért én továbbra sem fizetnék pénzt, bár épp most tettem pont ezt fiam laptop vásárlása kapcsán. Volt is szerencsém telepíteni, pofozgatni a gépét. Csak megerősödött bennem az elhatározás, hogy a lehető legkevesebb közösséget szeretnék vállalni a redmondi cég termékeivel.
Úgyhogy némi egyeztetés után felvettem a kapcsolatot a "gyártóval" és megrendeltem egy példányt magamnak. Pár hetet kell várni általában , nem állnak kazalban a kész gépek. Ennek elvileg van annyi előnye, hogy kicsit lehet testre is szabni a megoldást. Én két kéréssel éltem. Egyrészt megkértem a gyártót, hogy ne ragassza fel a termékjelzésül szolgáló matricát, mert nekem bizony nem tetszik a tipográfia/kivitel. Másrészt arra kértem, hogy amennyiben a működést jelző LED kék vagy fehér színű, jó lenne inkább valamilyen más.
Első kérésem természetesen könnyen megvalósítható volt, a másodikat illetően azt a választ kaptam, hogy ugyan fehér a LED, de nagyon diszkréten világít. Hát..oké...bár nem értettem miért nem lehet egy másik színű LED-et berakni, de úgy tűnt ez nem opicó. Meglátjuk...
A Barabás villában tartott parti napjára el is készült a gépem, így kettő legyet egy csapásra alapon ellátogattam a kiállításra és el is hoztam audio PC-met.
Szépen be is rendezkedtem az installálásra. Lelkemet is felkészítettem. Úgy számoltam küzdelemes, nettúrkálós hetek előtt állok míg minden működni fog Linux-al. Pár hetet eleve adtam magamnak arra, hogy minden funkcionalításával feléledjen a gép.
Sajnos a vadonatúj M2-es SSD hibás volt, ami azt jelentette, hogy a próbaképp feltelepített operációs rendszer felment rá (még a gyártónál), nálam már nem jutott túl a gép a BIOS-on. Hardveresen csak az SSD vezérlő chip-je látszódott, maga a háttértár nem. Nem tudom erre mennyi az esély, de láthatóan meg tud történni. Egy ideig próbálgattuk a gyártóval telefonos támogatás keretében feléleszteni a gépet különféle BIOS beállításokkal, aztán be kellett látnunk, hogy ami hardveresen hibás, az nem fog elindulni. Így aztán gép postával vissza, lett bele új SSD, hosszabb tesztelés és vissza hozzám.
Újra felöltöztettem a lelkem a hosszass telepítési procedúrára és nekiláttam. Ubuntu Studio mellett döntöttem. Elsősorban azért, mert a HQPlayer oldalán ez a disztribúció szerepel mint támogatott Linux. (A már megvásárolt HQPlayer licencem egyébként jó Mac-re és Linux-ra, így ezzel sem volt gond. Microsoft-hoz újra meg kellett volna vennen ezt a programot is).
Nagyjából 20 perc múlva fent volt a Linux, USB-ről telepítve. Esküszöm egyszerűbb volt, mint a Microsoft.
Ez után jött a Roon. Ezeket az instrukciókat találjuk a Roon weboldalán a telepítéshez. Telepítő script aztán még két parancssori utasítás (ami kimásolható a weboldalról) a szükséges egyéb csomagok telepítéséhez. Igazából nem kellett hozzá Linux-os tudás, talán csak annyiban segített az IT múltam, hogy nem voltam megijedve egy termináltól. Egyszerűen végig kell csinálni ami le van írva. Nagyjából 10 perc volt és futott a Roon.
Következő feladat volt a hálózati meghajtók (NAS) csatlakoztatása. Egyrészt mert vannak ott zenék, másrészt ott vannak a Roon Back-up-ok, amiből vissza lehet állítani a beállításokat/TIDAL kedvenceket, miegymást. Ez se volt nehéz, a Linux eleve megtalálta a NAS-t, tulajdonképpen csak a bejelentkezést kellett elintézni. Eddigre már az iPad-en elérhető volt az új (még szűz) Roon szerverem. Ott megadtam a NAS útvonalát, bejelentkeztem TIDAL-ba, majd elindítottam a beállítások visszaállítását a legutóbbi mentésből. Ez is lefutott 10 perc alatt, visszakaptam a működő Roon-omat ugyanazzal a képpel, amivel a MacBook-on. Megvoltak a TIDAL-on kedvencbe tett lemezek, a NAS-on lévő zenék, lejátszási listák, lejátszási statisztikák, minden. Kb. 1 órával a telepítés megkezdése után.
Kezdtem úgy érezni ez valami csapda.
De ha már így lendületben voltam gondoltam megpróbálom feldobni a HQPlayer-t is. Telepítő csomagként lehet letölteni, volt vagy 5 perc. Mivel a Roon konfigban amit visszaállítottam már össze volt kötve a két szoftver (egy sor egyébként Roon-on belül), ezért egyből látta is a Roon amint megjelent a gépen. Hát ilyen nincs.
Nem volt más hátra, kész a konfig, de szól-e. Bekötöttem a rendszerbe a gépet, telejesen arra készülve, hogy mindezek ellenére hang nem fog kijönni a rendszerből. Így is lett. Némi próbálkozás után kiderült, hogy lokális lejátszó szoftverrel jön ki hang a gépből (ráadásul a Paul Pang kártya használatával, tehát hardveresen felismerte), csak Roon-on keresztül nem. Fene se értette, mert elvileg elindult a zene, csak nem volt hang. Kiválasztottam, hogy ne a HQPlayer szóljon, hanem közvetlen a Roon, megjött a hang. Szóval valami a HQPlayer-el van. Ennyiben hagytam aznap, sokkal tovább jutottam, mint gondoltam volna.
Másnap újra ránéztem a konfigra, ahogy ilyenkor szokott lenni, pofonegyszerű volt a probléma. A HQPlayer friss telepítés esetén használja a beépített digitális hangerőszabályzóját (amit érdemes teljesen kikpacsolni), nulla hangerő alapbeállítás mellett. Ennyi volt a probléma. Kikapcsoltam a hangerőszabályozást és megjött a hang. Még annyi trükköt találtam, hogy érdemes a Roon-ban ilyenkor a lokális Roon kapcsolatot a DAC fele megszüntetni (azaz nem engedélyezni az eszközöknél), akkor biztos nem konkurál a HQPlayer-el. Egy gombnyomás és kész volt ez is.
Kialakítottam egy monitor/egér/billentyű hozzáférést messzebb a rendszertől, ha nagyon kellene, de nem kellett eddig használnom.
Viszont! Az a fránya fehér LED épp csak annyira volt diszkrét, hogy este érzésre egy zseblámpával szemben ültem. Már megint és ezredszer...miért jó ez? A gép belsejét már első alkalommal megismertem, ilyen az én példányom...
Ami lényegileg ugyanolyan, mint a termék weboldalán található fotó, csak helyet cserélt a trafó és a tápegység panel. A LED-et magában foglaló kis panelke balra lent a házhoz rögzítve található. Megkérdeztem a gyártót, kell-e valamire figyelnem, ha kiszerelem a tápegységet, mert hát csak úgy férek hozzá a LED-hez. A válasz az volt, hogy ragasszam le a LED-et vagy filcezzem be, meg hát amúgy sincs ettől kisebb teljesítményű LED a piacon, minek is cserélném. Tartottunk egy rövid eszmecserét arról, hogy akkor vajon miért nem zöld LED van a zseblámpában, de úgy éreztem felesleges tovább erőltetnem a kommunikációt. Úgyhogy saját szakállamra szétszedtem vadonatújjonan összerakott gépem, hogy kicseréljem a LED-et. Nem volt egyébként semmi gond, csapda, váratlan kipattanó rugó, egyszerűen csavarokkal és némi hővezető pasztával van a házhoz rögzítve a tápegység.
Ezek után már ki tudtam szerelni a LED-et és a bekapcsoló gombot tartó kis panelt.
Kár, hogy az új LED meg nem világított. Nem a LED-el volt baj, valószínűleg az előtét ellenállását kellett volna kicserélni, hogy megfelelő áramot kapjon. De smd panel okán erre inkább nem vállalkoztam. Eredeti LED vissza és - bevallom szégyenlem - piros alkholos filccel jó alaposan beszineztem, körbe mindenhol. Ez meg cserébe működik, megszelidült a készülék fénye. Amolyan borostyánospiros.
A műszaki részről tulajdonképpen ennyi. A telepítés befejezése óta be van kapcsolva a gép, probléma nélkül működik. Teljesen csendes, mintha nem is lenne. A Roon ugyanúgy frissíti magát, a HQPlayer-t még ki kell tapasztalni, mert jött ki valami hibajavításos alverzió, de nem panaszkodik a szoftver, hogy frissíteni kellene. Azt lehet mindig újra kell telepíteni? Majd utánajárok, ha lesz miért.
Az Audio PC a DAC alá költözött be, összekötő kábel továbbra is a AQ Carbon.
Na és a hang? Semlegesen kíváncsi voltam. Én győzelemnek éltem volna meg azt is, ha a MacBook Pro szintjét hozza, csak teljesen csendesen és stabilan. Épp ezért volt meglepő, hogy kb. azt csinálta a hanggal, mintha beraktam volna egy rendes előfokot a rendszerbe a potis passzív megoldás helyett. Kissé simult a hangkép meg kapott egy kis gravitációt. Súlya, lába, talapzata lett a megszólallásnak. Mondanám, hogy megint nőtt a felbontás, de ezt már magam se akarom elhinni, hiszen hanyadszor? Mondjuk úgy valószínű máshova kerültek hangsúlyok és kicsit más dolgokat hallok mint nélküle. Miközben nem úgy érzem, hogy bármit elvesztettem volna, ami eddig megvolt. De a legfontosabb a nyugodt lazaság amit pluszban hozzátesz az eddigi rendszerhez, "folyamatosabb" a zene.
Ez már csak azért is érdekes tapasztalás számomra, mert az Aqua kifejezetten egy USB csatlakozásra felkészített DAC, három szinten sorjáznak benne csak az USB kapcsolathoz tartozó panelek. Mégis meghallani - nem is kicsit - milyen forrás van előtte.
El lehetne játszani azzal is, hogy ezt a gépet tényleg csak szervernek használom és ez után még használok egy végpontot (mint a SOTM), de egyelőre nem kívánkozik innen továbbmozdulni. Ezzel a kiegészítéssel egy stabil, igen hallgatható digitális front-end állt össze. A Luxor PC véleményem szerint egy valódi ár-érték bajnok. A beépített alkatrészek/elemek aránya a végárhoz képest döbbenetesen magas, megépítése is tisztességes.
Én beraktam a legalsó polcomra és ott is marad.
Két féle kiépítéssel lehet gondolatban eljátszani. Vagy közvetlen kapcsolódik a HQPlayer-t futtató PC a DAC-hoz, vagy valamilyen végponton keresztül. Utóbbi lehet mondjuk egy SOTM 200-as széria, amire telepítve van a HQPlaer NAA (az az végpont), vagy akár valamilyen SBC-re (Small Board Computer) kialakított végpont.
Ami közös mindkét esetben, hogy kell a rendszer gerincét adó számítógép, ami képes futtatni a HQPlayer-t, illetve az én esetemben akkor már logikus módon a Roon szervert is.
Ezt mind meg tudja tenni a MacBook-om, lehetne ez a gép a "PC". Ez esetben csak egy végpont vásárlására lenne szükség. Ez ellen egyetlen dolog szólt, mégpedig hogy a Roon Core és a HQPlayer futtatása mellett már télen is elkezdte használni a laptop a beépített ventillátorát, mégpedig elég hallható módon. Tehetném másik szobába, de ahhoz meg kábeleznem kellene, mert a hálózati modem-router-PC kábelezés most csak a zenehallgató szobában érhető el. A ház többi részében "csak" WiFi van. Azon "pörgetni" a Tidal/NAS felől beérkező adatcsomagokat, majd vissza a végpont fele a felkonvertált (és ez által még nagyobb sávszélességet lefogó) adatokat ugyan lehet, de nem a legstabilabb megoldás.
További pont volt, hogy laptop használata esetén a Roon szerver csak addig fut általában, amíg zenét hallgatok, különben nem. Így nemigen tud működni az automatikus archiválás. Meg azt sem szerettem, hogy minden zenehallgatás azzal kezdődik, hogy dugdosom az USB kábelt a laptop-ba. Nem nagyon, de kicsit körülményes volt a dolog. Lehetne ez ettől némileg "láthatatlanabbul" is megoldani egy tényleges szerverrrel, ami folyamatosan működik.
Sokan pont erre használnak MacBook helyett (ha már Apple vonalon maradunk) MacMini-t. Elegendő teljesítménnyel bír, kicsi, elegáns. A poszt írásának időpillanatában 2 fajta Mini érhető el, a kisebb konfiguráció 315.000 Ft, a nagyobbik 435.000Ft. Ezt most azért emelem ki, mert a döntésben amit hoztam ennek most különösen nagy szerepe van.
A számítógép alapú zenehallgatásba ugyanis véleményem szerint azzal a gondolattal érdemes belevágni, hogy ami pénzt magára a számítógépre költünk az nagyjából teljes veszteség. Vagy nagyon gyorsan (évente?) cserélgetjük a számítógépet, hogy legalább valami értéke megmaradjon, vagy használjuk amíg működik. Ez utóbbi eset azt jelenti, hogy a) tönkremegy, b) már nem elég modern az időközben kiadott szoftverek futtatásához. Mint ahogy a MacBook Pro-mat is csak kis trükkel tudtam képessé tenni a HQPlayer futtatására az operációs rendszer korlátai miatt. Ugyanez a MacBook Pro egyébként mai napig tökéletesen működik, idén lesz 10 éves(!). Piaci értéke nagyjából nulla.
Ezért fontos jól átgondolni milyen mély a zseb. A MacMini olcsóbbik típusa is elivleg megfelel, de még a Roon szerver esetén is gyakrabban találkozunk az i5-ös processzor ajánlással, ami meg már a drágább modellhez tartozik. HQPlayer-el együtt meg tényleg inkább azt.
Az alternatívákon gondolkodva futottam bele a különféle Intel NUC megoldásokba. Kompakt, pici PC-k tulajdonképpen. MacBook Mini nem Apple módra, de lényegében ugyanaz. Ennek egy specális fajtája a Roon által készített Nucleus. Passzív, igényes ház, saját operációs rendszerrel (ROCK). Ellenben nem fut rajta semmi más, csak a Roon szerver és végpont, hiszen pont ez a lényege. HQPlayer kilőve. És azért ára is van, ahhoz képest, hogy egy belül standard Intel NUC amihez egy pici kapcsolóüzemű tápot adnak, amit megint csak érdemes valószínű lecserélni (újabb kiadás).
Vagy ha már célgép, akkor Audio PC. Ezzel ma sokan foglalkoznak, leginkább egyedileg épített gépekkel, tuningokkal találkoztam. Ezek sokaságától kicsit tartottam. Közös pontjuk az analóg, lineáris tápegység és stabilizátorok, a passzív hűtés, általában valami spéci USB kártya. Esetleg még testreszabott szoftveres környezet. Két megoldást találtam, ami már-már termék jellegű összeszedettséget és a koncepciót mutat. Az egyik a Luxor PC, a másik a Core Audio Daido. Az előbbi 500.000 Ft körüli áron, utóbbi a weboldal szerint 8.200 EUR, azaz kb. 2.6M Ft.
Ha most csak az árak oldaláról nézem azt látom, hogy a Luxor PC alig drágább a nagyobbik MacMini-től. Cserébe - összehasonlítva a MacMini-vel - teljesen passzív a hűtése (az ehhez szükséges ház önmagában 100e felett van kiskereskedelmben), nincs benne kapcsolóüzemű táp, ami teleszórná mindenféle zajjal az audió berendezésekhez használt elosztót és természetesen magát a számítógépet. A feszültségstabilizálás sokkal magasabb szinten megoldott, fütött központi órajelgenerátora van és egy csúcsminőség, audio célokra feljesztett USB kártya is van benne szemben a MacMini alaplapi megoldásával. Némi képzavarral érve almát hasonlítunk körtével. Egy általános felhasználásra tervezett személyi számítógépet egy célgéppel, nagyjából azonos áron. Egy ilyen döntés meghozatalában még kényelmesen érzem magam. A Core Audio megoldása azonban már egyszerűen túl drága (nekem) és ki is lóg a képből. Ez egyszerűen borzasztóan sok pénz, nagy az árbeli ugrás. Gondolom nem is az itthoni piac a cél.
Úgyhogy nyert a Luxor PC.
 |
| A hónap legsz*r*bb szóvicce katógriát is visszük egyben |
Úgyhogy némi egyeztetés után felvettem a kapcsolatot a "gyártóval" és megrendeltem egy példányt magamnak. Pár hetet kell várni általában , nem állnak kazalban a kész gépek. Ennek elvileg van annyi előnye, hogy kicsit lehet testre is szabni a megoldást. Én két kéréssel éltem. Egyrészt megkértem a gyártót, hogy ne ragassza fel a termékjelzésül szolgáló matricát, mert nekem bizony nem tetszik a tipográfia/kivitel. Másrészt arra kértem, hogy amennyiben a működést jelző LED kék vagy fehér színű, jó lenne inkább valamilyen más.
Első kérésem természetesen könnyen megvalósítható volt, a másodikat illetően azt a választ kaptam, hogy ugyan fehér a LED, de nagyon diszkréten világít. Hát..oké...bár nem értettem miért nem lehet egy másik színű LED-et berakni, de úgy tűnt ez nem opicó. Meglátjuk...
A Barabás villában tartott parti napjára el is készült a gépem, így kettő legyet egy csapásra alapon ellátogattam a kiállításra és el is hoztam audio PC-met.
Szépen be is rendezkedtem az installálásra. Lelkemet is felkészítettem. Úgy számoltam küzdelemes, nettúrkálós hetek előtt állok míg minden működni fog Linux-al. Pár hetet eleve adtam magamnak arra, hogy minden funkcionalításával feléledjen a gép.
 |
| Majdnem pont így |
Újra felöltöztettem a lelkem a hosszass telepítési procedúrára és nekiláttam. Ubuntu Studio mellett döntöttem. Elsősorban azért, mert a HQPlayer oldalán ez a disztribúció szerepel mint támogatott Linux. (A már megvásárolt HQPlayer licencem egyébként jó Mac-re és Linux-ra, így ezzel sem volt gond. Microsoft-hoz újra meg kellett volna vennen ezt a programot is).
Nagyjából 20 perc múlva fent volt a Linux, USB-ről telepítve. Esküszöm egyszerűbb volt, mint a Microsoft.
Ez után jött a Roon. Ezeket az instrukciókat találjuk a Roon weboldalán a telepítéshez. Telepítő script aztán még két parancssori utasítás (ami kimásolható a weboldalról) a szükséges egyéb csomagok telepítéséhez. Igazából nem kellett hozzá Linux-os tudás, talán csak annyiban segített az IT múltam, hogy nem voltam megijedve egy termináltól. Egyszerűen végig kell csinálni ami le van írva. Nagyjából 10 perc volt és futott a Roon.
Következő feladat volt a hálózati meghajtók (NAS) csatlakoztatása. Egyrészt mert vannak ott zenék, másrészt ott vannak a Roon Back-up-ok, amiből vissza lehet állítani a beállításokat/TIDAL kedvenceket, miegymást. Ez se volt nehéz, a Linux eleve megtalálta a NAS-t, tulajdonképpen csak a bejelentkezést kellett elintézni. Eddigre már az iPad-en elérhető volt az új (még szűz) Roon szerverem. Ott megadtam a NAS útvonalát, bejelentkeztem TIDAL-ba, majd elindítottam a beállítások visszaállítását a legutóbbi mentésből. Ez is lefutott 10 perc alatt, visszakaptam a működő Roon-omat ugyanazzal a képpel, amivel a MacBook-on. Megvoltak a TIDAL-on kedvencbe tett lemezek, a NAS-on lévő zenék, lejátszási listák, lejátszási statisztikák, minden. Kb. 1 órával a telepítés megkezdése után.
Kezdtem úgy érezni ez valami csapda.
De ha már így lendületben voltam gondoltam megpróbálom feldobni a HQPlayer-t is. Telepítő csomagként lehet letölteni, volt vagy 5 perc. Mivel a Roon konfigban amit visszaállítottam már össze volt kötve a két szoftver (egy sor egyébként Roon-on belül), ezért egyből látta is a Roon amint megjelent a gépen. Hát ilyen nincs.
Nem volt más hátra, kész a konfig, de szól-e. Bekötöttem a rendszerbe a gépet, telejesen arra készülve, hogy mindezek ellenére hang nem fog kijönni a rendszerből. Így is lett. Némi próbálkozás után kiderült, hogy lokális lejátszó szoftverrel jön ki hang a gépből (ráadásul a Paul Pang kártya használatával, tehát hardveresen felismerte), csak Roon-on keresztül nem. Fene se értette, mert elvileg elindult a zene, csak nem volt hang. Kiválasztottam, hogy ne a HQPlayer szóljon, hanem közvetlen a Roon, megjött a hang. Szóval valami a HQPlayer-el van. Ennyiben hagytam aznap, sokkal tovább jutottam, mint gondoltam volna.
Másnap újra ránéztem a konfigra, ahogy ilyenkor szokott lenni, pofonegyszerű volt a probléma. A HQPlayer friss telepítés esetén használja a beépített digitális hangerőszabályzóját (amit érdemes teljesen kikpacsolni), nulla hangerő alapbeállítás mellett. Ennyi volt a probléma. Kikapcsoltam a hangerőszabályozást és megjött a hang. Még annyi trükköt találtam, hogy érdemes a Roon-ban ilyenkor a lokális Roon kapcsolatot a DAC fele megszüntetni (azaz nem engedélyezni az eszközöknél), akkor biztos nem konkurál a HQPlayer-el. Egy gombnyomás és kész volt ez is.
Kialakítottam egy monitor/egér/billentyű hozzáférést messzebb a rendszertől, ha nagyon kellene, de nem kellett eddig használnom.
 |
| Monitor hosszabb HDMI-vel bekötve, egér/billenytű bluetooth-on kommunikál |
 |
| Enyém |
Ezek után már ki tudtam szerelni a LED-et és a bekapcsoló gombot tartó kis panelt.
 |
| Gyári fehér LED |
 |
| Zöld LED helyette |
A műszaki részről tulajdonképpen ennyi. A telepítés befejezése óta be van kapcsolva a gép, probléma nélkül működik. Teljesen csendes, mintha nem is lenne. A Roon ugyanúgy frissíti magát, a HQPlayer-t még ki kell tapasztalni, mert jött ki valami hibajavításos alverzió, de nem panaszkodik a szoftver, hogy frissíteni kellene. Azt lehet mindig újra kell telepíteni? Majd utánajárok, ha lesz miért.
Az Audio PC a DAC alá költözött be, összekötő kábel továbbra is a AQ Carbon.
 |
| Ott van lent |
Ez már csak azért is érdekes tapasztalás számomra, mert az Aqua kifejezetten egy USB csatlakozásra felkészített DAC, három szinten sorjáznak benne csak az USB kapcsolathoz tartozó panelek. Mégis meghallani - nem is kicsit - milyen forrás van előtte.
El lehetne játszani azzal is, hogy ezt a gépet tényleg csak szervernek használom és ez után még használok egy végpontot (mint a SOTM), de egyelőre nem kívánkozik innen továbbmozdulni. Ezzel a kiegészítéssel egy stabil, igen hallgatható digitális front-end állt össze. A Luxor PC véleményem szerint egy valódi ár-érték bajnok. A beépített alkatrészek/elemek aránya a végárhoz képest döbbenetesen magas, megépítése is tisztességes.
Én beraktam a legalsó polcomra és ott is marad.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)