"Mert most a szférák zenéje, a szerelmes rész következik..."*

Így a 90-ik bejegyzésen túl úgy gondoltam ideje megvallanom, hogy én igazából nem vagyok "hifista". Ezt a hobbit inkább eszközként használom a zene megéléséhez és ebből aztán sok minden következik. Például az is milyen hangot/termékeket keresek. A klasszikus hifi paraméterek csak egy pontig érdekelnek, a lényeg inkább az, hogy ne legyen zavaró hangú a rendszer és egységes legyen a hangja (ezt nem is olyan könnyű hozni!).  Ha ez megvan mint alap, akkor már sokkal inkább az érdekel mennyire meséli a zenét a rendszer. Mivel a zenét magát is érzelmi alapon élem meg, ezért nagyon fontos, hogy a rendszer képes legyen ilyen szinten is kommunikálni. Na ez még nehezebb trükk, pláne, hogy mindenféle kacat lemezeim vannak amiket szeretnék is élvezni és nem a hibáit hallgatni. Kezd bonyás lenni a dolog, igaz?

De nem is igazán erről szerettem volna most bejegyzést írni, inkább ennek az egész hobbinak a gyújtópontjáról: a zenéről és a kapcsolatomról a zenével. Személyes dolog ez, éppen ezért (is) nem írok amúgy zenékről. Az már túl intim lenne számomra.

Szóval legelső emlékeim egész kicsi koromban a magnó melletti elavásig nyúlnak vissza. Még édesanyámmal aldutam egy szobában, oly régen volt. Ő tett be mindenféle zenéket, Tanita Tikaram-ra konkrétan emlékszem, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy sötét volt és zene. Egyfajta esti szokás lett. Ez a mai napig elkísér. Este 9 előtt általában nem hallgatok zenét, nem is tudnék. Addig zajlik a családi élet, mindig van tennivaló. De belül is így kívánom.

Aztán nem tudom...bátyám mindig hallgatot valamit, de tényleg nem tudom miket. Jean Micheal Jarre volt, meg Sade is. Ilyesmik. Volt, hogy egy szoba falán keresztül hallgatam amit ő a szomszédban és kopogtam neki, ha hamar abbahagyta. Volt valami randa narancssárga műanyag lemezjátszója.

Általános iskola végén az MTV korszakkal érkezett meg az első "saját" zeném. Teljesen érthető okokból találtam rá első kedvencemre a tinédzserkor hajnalán: Prince - Gett Off. Na, aki látta esetleg ennek a számnak a klippjét, az tudja hogy elment volna a Pro7-en este erotikus filmnek. (Sajna nem tudom youtube-ról linkelni, mert a művész úr folyamatosan törölteti onnan minden zenéjét).

Na, ők ketten szerepeltek a klippben, ennél jellemzően kevesebb ruhában.
Nekem mindenre elég indok volt.

Nyílván ennyi elég is egy fejlődő szervezetnek, hogy ráismerjen az értékre :) A meglepetés akkor jött, mikor megvettem életem első kazettáját, a Diamonds and Pearls albumot. Emlékszem 600 Ft-ba került és ezzel egyben a legdrágább volt. Jackson és Madonna kiadványai is csak 580-ba fájtak. Ennek az árnak aztán nagyon fontos szerepe lett, az album ugyanis egyáltalán nem tetszett. Fogalmam se volt ki is ez a Prince és mit várhatok tőle. Gondoltam kapok még több olyan számot, mint a Gett Off. Nagyon nem így lett, de hát olyan sokba volt az a kazetta...Ráadásul csak az az egy volt, hát hallgatni kellett (nyílván valami vacak pár száz forintos walkman-en). És lassan elkezdtek azok a számok is tetszeni, amik addig nem. Végül egyenesen azok lettek a kedvencek (Insatiable például), amiket ki sem állhattam első hallásra. Ezeket még ma is igen szeretem, szemben a Gett Off-al, amit nemigen hallgatok. Ezzel helyből és egyből megkaptam azt a leckét, hogy vannak zenék/zenészek akiknek időt kell adni, különben sok igazán jó zenétől fosztjuk meg magunkat. Ez a felfedezés (mármint Prince), aztán az én kis "dolgom" lett, rajtam kívül senki nem hallgatta (leginkább csak b@zizta) és a 2007-es Londoni koncertig szinte egy kezemen meg tudtam számolni azokat, akik egyáltalán elviselték a zenéjét. Egyre mélyebre kerültem a zenéjében. Tudni kell róla, hogy nagyon "termékeny" zenész és sokáig szinte minden lemeze más stílusban készült mint az előző. Vegyítette a pop/funk/rock/jazz/blues és ki tudja még milyen zenéket. Egyfajta vákuumba kerültem vele. Szó szerint évekig tartott, mire végigjártam és megismertem főbb kiadványait. Még nekem is, aki alapvetően szerettem a zenéjét sokszor kellett nekifutnom egy-két lemezének, hogy "megérkezzen". Így aztán sok minden elmasírozott mellettem, ami fiatalkorom, a korosztályom zenéje volt.

A hifi iránti igényemet is Prince rakta le. A 90-es években sokkal több zenét szeretett volna kiadni, mint megtehette volna. A kiadó korlátozta évi 1 lemezre. Ebből aztán az lett, hogy egyre sűrűbb, egyre több rétegen zajló zenét vett fel (mondjuk a Lovesexy-vel kezdődően). Így mikor hozzájutottam bátyám sokkal jobb walkman-jéhez, bizony döbbenten tapasztaltam, hogy mennyi minden van a felvételen, amit korábban nem hallottam. Szokása volt az egyszerűbb, fülbemászóbb ritmusokat mélyen eltemetni a mixben, ami így inkább csak tudatt alatt hatott talán, nem tudom. De olyat is gyakran csinált, hogy egy-egy érdekes dallamot csak egyszer vett elő, mondjuk épp a szám végén. Olyat, amiből mások slágert gyártottak volna. Szóval kellett a minőség is, ami akkoriban egyre jobb sétálómagnókban és Sony Fontopia fülhallgatókban merült ki. Itt aztán be is fejezném taglalni Prince zenéjével kapcsolatos dolgaimat, mert sose lenne vége. Mai napig nagyra értékelem, 60-nál több kiadványom van tőle.

Az egyeduralmat aztán a főiskola elején Tori Amos törte meg. Bizonyos tekinteben szöges ellentéte volt Prince-nek (talán azért is, mert nő). Zenéje helyenként teljesen spontánnak tűnt és messze nem volt olyan bonyolult és elvont mint amit megszoktam, de nagyon emberi és női volt. Tori sokat beszélt a koncerteken és ez a közvetlenség ott volt a stúdió lemezein is. Mindenkori kedvencem tőle a "Boys for Pelé", amit megint csak meglepetés volt, mivel a Professiona Widow remix-e miatt vettem meg, amit akkoriban szénné játszott az MTV. Ismételten egészen más zene volt a lemezem, mint amire számítottam, de ez is betalált.

Valami egészen más volt, mint bármi addig...

Ő alapozta meg a szeretetem az alternatív zenék felé és neki is nagyon sok lemezét beszereztem. Aztán jöttek a főiskola budapesti évei és a város zenéje, a Depeche Mode. A mai napig emlékszem azokra az estékre, amikor hétvégén fentmaradtam a kollégiumban és este az ablakban ülve hallgattam a Music for the Masses-t a város fényeit nézve. A Depeche hozta be azt a keserédes melankóniát a zenei életembe, ami mai is mindenféle formákban fontos része a gyűjteményemnek. Első lemezem tőlük az Ultra volt, ami (gondolom ezért) mai napig a kedvencem.

Populáris zene, amit mégis mindenki rétegzenének él meg.

Ha jól meggondolom ezekben a fő irányzatokból kibogozható majd minden zeném ami van. Néha persze nagyobb elhajlásokkal. Laurie Anderson például nyílván nem köthető egyből hozzájuk, de hogy csak a magyarokat említsem példának a Tereskova lemezemen visszaköszön Tori szemtelensége egy kicsit megfűszerezve. Az Air alapjai ott vannak a szintetizátoros zenében, a Jamiroquai balról köszön Prince-nek, hogy Beck-ről ne is beszéljek. Bowie például kicsit kilóg, de őt még nem is tudtam teljesen befogadni, próbálkozom vele. Vannak persze a koromból akadó furcsaságok, hogy mondjuk egy Massive Attack remix-ből találtam vissza a Doors-ra ami szintén nagy kedvencem lett.

Nincs amúgy sok lemezem, nemrég katalogizáltam őket, filmzenékkel de klasszikus zene nélkül 338 kiadványom van. Ezek között vannak 6 lemezes dobozok is, de rengeteg pár számos kislemez is. Prince, Tori és Depeche esetében a kislemezeket is gyűjtöttem, akár japán kiadásokat, lényeg a B-oldalas dalak megszerzése volt. Jellemző, hogy ha egy művész/zenekar megtetszik, akkor beszerzem majd az egész diszkográfiáját. Most éppen a Moby, Faithless vonal épül nagy tempóban. Azt hiszem talán egy sincs közöttük, ami audiofil felvételnek mondható. Amin én is meglepődtem, hogy tavaly 72 lemezt vettem és idén is már 20 fölött vagyok, pedig még csak február van.

Az úgy nezvezett "komolyzenét" illetően nagyon az elején vagyok a történetnek, de nem is siettetem. Majd megjön az is. Orosz romantika, pár alapmű, 10-20 lemez.

Szóval így. Nincs Jazz at the Pawnshop, se Diana Krall, meg ilyenek. Ennek tükrében tessék értelmezni mindazt, amit itt írkálok. (A bejegyzés írása alatt a The Weeknd: Triology 1-es és 3-as mixtape-ja szólt.)

*Idézet Müller Péter Sziámi "Halandzsa" című számából.