2010. január 16., szombat

AKG K501


Bár a Beyerdynamic-al jól elvoltam elkapott a külföldi fejhallgatós hifi fórumokon is divatos hozzállás: legyen több fülesünk és válasszuk mindig a kedvünkhöz, kiválasztott zenéhez éppen legmegfelelőbbet. Ez a mentalítás a hangfalas világhoz szokott embernek elsőre bizony furcsa, hiszen hangfalakat nemigen van módunk ki-be tologatni a szobából,  a fejhallgató azonban sokkal kisebb dolog. És alapvetően azért olcsóbb is.

Ekkoriban a Beyerdynamic mellett átalakításra került a K141-es AKG is szimmetrikus meghajtásra és néha ő is előkerült. Érezhetőek voltak a korlátai, mégis minden hibájával együtt nagyon egybe volt a hangja és sok kellemes emlékem fűződött hozzá. Valamint sok dologban pont az ellentetje volt a Sennheiserek hangvilágának, sokkal jobban élt a hangja. Ezért úgy gondoltam nézzünk körül az AKG háza táján. Az 501 az akkori csúcsmodell volt, felkutattam hát egy apróhirdetésben egy szép példányt. Olyan 30e körül vettem.

Sok kiritka éri ezt a fejhallgatót, hogy vékony, egyesek még azt is megjegyzik rá, hogy egyáltalán nincs basszusa. Nos, a Beyerdynamic mellett elmondhatom, hogy valóban nem képviselte azt a súlyt, nyomatékot a mélytartományban, mint a Beyer. Viszont a középtartomány, az énekhang...az páratlan. Olyan nyitottsággal rendelkezik ez a fejhallgató, amit azóta sem hallottam más típusnál. Márpedig nekem ez a tartomány a legfontosabb. Bár eleinte csak rövid időkre használtam és maradtam inkább a Beyer mellett egyre többet vettem elő csodálatos nyitottsága miatt. Aztán egyszer azon kaptam magam, hogy a Beyer kezdett zavarni. Hogy az a basszus ugyan sok, de valójában nem is megy mélyre. Véleményem szerint ez az AKG bevállalja, hogy nem hazudik. Pontos, fogott és igen mély visszaadással rendelkezik. És megmarad fejhallgatónak. Nem akar hangfal lenni hangzásra. Cserébe igen jól keveri a stúdiós igazmondást a zenemeséléssel. Amióta ezt a fülest ismerem minden más amit hallok hazudik nekem. Viszont az is igaz, hogy kell neki a meghajtás. Minnél jobb, annál többet mutat ő is. Szerencsére fejhallgató erősítő terén jól álltam.

Mellé még egy elég örök darab, ma is napi használatban van.

De hogy kicsit elkalandozzak ebben az időszakban azért több mást is meghallgattam, például alkalmam nyílt a fejemre kapni a híres AKG K1000-et.


Lévén ez a készülék már inkább egy fejhangszóró mint fejhallgató a meghajtása is legtöbbször minimum kisteljesítményű végfokról történik. Az én szimmetrikus füleserősítőm éppen csak bírt volna vele. Egy állat. Sokat vártam a meghallgatástól lévén a fejhallgatók (egyik) szent gráljaként emlegetik. A meghallgatás egy kis hifis bolt (szerűségben) történt. Erősítőnek egy régebbi Electrocompaniet volt bekötve, 2x100W körüli típus volt. Megjegyeztem, hogy azért ez túlzás, sokat azonban nem adtak a véleményemre. Pedig hát a fórumokon óva intették a leendő felhasználót, hogy félvezetős erősítőt használjon, lévén nagyon háklis a füles. Inkább kis teljesítményű csöves végfok pár wattal, vagy valami egyéb finomság. De muszáj volt az árusító döntésével élnem, marat a 100W-os végfok. Gondoltam majd hozzáképzelem amit nem tud megmutatni. Az tudni kell erről a fejhangszóróról, hogy ez csak úgy csücsül az ember fején mint Pompom Picur fején. A hangszórók nem is érnek a fülhöz, így hangszigetelés semmilyen irányban sincs. Mondjuk ez ránézésre is egyértelmű azt hiszem. Vagy talán mégsem, mivel az eladó úr és (a beszélgetés hangneméből következtetve) régebbi kuncsaftja/barátja zavartalanul társalgott tovább fenhangom míg én próbáltam megítélni az amúgy 150e körül meghírdetett fejhallgatót. Bevallom olyannyira elegem lett ebből a hozzáállásból, hogy öt perc után távoztam. Nem is igen emlékszem a hangra amit hallottam, de az is biztos, hogy nem sodort magával annyira, hogy feltétlen bírtokolni akarjam.

Aztán, hogy kerek legyen a történet és lezárjam eddigi tapasztalataim a fejhallgatókat illetően egyszer csak megjelent az AKG-nek egyből két új csúcsmodellje is, a 601 és a 701. Hangos volt a fülhallgatós társadalom az újjongástól, az első röpke tesztek/értékelések mérték nélküli hozsannázások voltak. Elmentem a magyar képviseletbe és két hang elég volt, hogy ledöbbenjek. A 701-el kezdtem, olyan volt mintha egy Sennheisert hallgattam volna. Sehol a csodálatos nyitottság, volt viszont rengeteg meggyőző (ám annál kevésbé valós) basszus. Hát meghallgatatott a sok kritika, lett basszus. A 601 fura mód valamivel jobb, bár nyersebb volt. Igaz, talán az a nyersesség még jól is állt neki. De az 501-et ezekre lecserélni értelme nem lenne, más irány. Nehezen hajtható Sennheiser. Ez a megjelenésekor egy eretnek kijelentés volt (kaptam is érte), de érdekes módon az évek most nekem adtam igazat, utána lehet olvasni mi az összvélemény a head-fi fórumon, ami talán a legnagyobb netes gyülekezőhelye a személyi sztereó rajongóinak (és aminek akkoriban magam is aktív tagja voltam.)

Végül a kíváncsiság kedvéért rendeltem két 701-es párnát, ami csodálatos módon két mozdulattal feltehető az 501-esre. Vastagabb, sűrűbb anyag. Valamivel jobb hangszigetelés, valamivel több basszus és némi romlás a középtartomány nyitottságában áll a mérlegen. Felesleges volt, de nem is árt sokat. Kicsit talán kényelmesebb.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó cikk! Csak mostanában találtam a blogra, végig fogom olvasni a bejegyzéseket. Én magam is üzemeltetek egyet a hifi.host56.com címen.

    Mostanában kezdem a fejhallgatózást egyébként, egy szerencsétlen (vagy szerencsés) üzlet okán. Egy AKG K340-es fejhallgató került hozzám, amit a tulajdonosa hibásnak tartott. Annyit kell tudni erről, hogy az egyik legnagyobb AKG, elektrosztatikus/dinamikus hibrid. 600 ohmos darab, a CD lejátszók kimenetéről nem lehet meghajtani. Sőt nem egy fejhallgató erősítőt kellett próbálnom, mire végül egy DIY készülék meg tudta hajtani. De van otthon a szekrényben egy 501-es is, még dobozban pihen, eddig nem használtam, a cikk okán elő fogom venni és pár száz óra járódás után összehasonlítom a két fülest.

    VálaszTörlés
  2. Nem ismeretlen nekem az "Ez a Te hangod", szoktam böngészni :) Úgy tűnik kicsi a világ...

    A K340-et egyébként legendák övezik a head-fi fórumon. Igaz, általában szimmetrikusan hajtják és átkábelezik, de vannak igen tapasztalt fülesmegszállottak akik szerint a legjobb(!) 5 füles között van a világon. Vagyis volt egy pár éve, azóta sok minden változhatott, jöttek új gyártók is például...ettől független kíváncsi leszek hogy tetszik.

    501 meg becsapós. Ha egyszer rászokik az ember az ízére nehéz jobbat találni. Nekem még mindig nem sikerült.

    VálaszTörlés