Forráscsere 1. - Streaming/TIDAL

Nagyjából átalakult mostanra a lánc eleje. Nem tudom még milyen mélységig lesz érdemes szétbontani a történetet, de az biztos, hogy a végéről kezdeni nem jó taktika.

Tulajdonképpen ezzel kezdődött a dolog:

Lumin A1

Valahol már említettem itt a blog-on, hogy nem szokásom és nem hiszem, hogy illendő lenne vendégeszközökről, vagy látogatásokról írni. Most muszáj kivételt tennem, hiszem ez a Lumin A1-es indította el rendszerem elején azóta történt változásokat.

A készülék nem azért volt nálam, mert eladó, én voltam kíváncsi rá és kölcsönkaptam egy hétre. A hangjáról röviden annyit, hogy van benne valami nagyon jó nyugodtság, egyszerűen jól esik vele zenéthallgatni. Ezen felül valahogy nagyon egyívású tonalításra a Quad CD-vel. Még kicsit hifiztem is, ugyanazt a zenét meghallgattam CD-ről, NAS-ról a Lumin-on keresztül és Tidal-ról. A sorrend nagyjából a NAS (Lumin) > CD (Quad) > Tidal (Lumin) lett. Bár utóbbi teljesen véletlenszerűen volt, hogy nagyon jó volt, meg olyan is, hogy pocsék.

De nem is ez a lényeg. Hanem hogy működött a dolog. Ráadásul teljesen problémamentesen, röccenés nélkül. iPad-ról ment természetesen a távirányítás, a Lumin saját szoftverével. Próbáltam én már ilyet, nem is éppen tegnap. Apróságok miatt nem vált be. Néha kiesett a jel, néha lassan találta meg a könyvtárat a rendszer, ilyesmik. iPad se nagyon volt akkor még, vagy talán éppen.

Mostanra, mára azonban összeállt ebben a készülékben úgy az elképzelés, hogy tényleg stabilan és problémamentesen működik.

És megcsapott. Nem a hangminőség, bár nem volt azzal sem gond. A választás totális szabadsága. Mindig a zene felől közelítettem ezt a hobbit. A zene elérhetősége nem szabad, hogy a szűk keresztmetszet legyen. Akármiért is. Ezért nincs - és nem lesz - analóg rendszerem. Rövid ideig volt, mást se hallgattam, csak ami lemezem volt. Nem az én zenéimet, hanem amilyen lemezeim voltak. Apám Zorán lemeze, meg hegedűs a háztetőn, meg ilyenek. Próbáltam persze beszerezni, amit tudtam, de nem lehetett utolérni a CD kínálatát. Ráadásul másodszor vettem meg egy csomó zeném. Így hát felszámoltam az analógot és némi szokási fázis után visszaálltam CD-re.

De napjainkban már a CD is egyre inkább szűk keresztmetszett.

Lassú folyamat ez és a repedések több irányból indultak a CD-vel való kapcsolatomat illetően. Az első, tulajdonképpen nagyon régi repedés a Bootleg-ek világa. Koncertfelvételek, kiadásra sose került stúdiólemezek sora.

Ez a Diamonds and Pearls lemez egy korábbi konfigurációja egyenesen a stúdió keverőpultjáról

Ez a Purple Rain turné Soundcheck-je. Szintén a keverőpultról. 

Némi képzavarral élve érdemes az arra érdemes előadók nem oly publikus dolgait is felkutatni. Néha jobb, mint ami hivatalosan napvilágra került. Régebben ezeket a lemezeket lemezbörzéken lehetett asztal alól venni, de láttam egy-egy példányt annó a 2000-es években még teljesen normál lemezboltban is. A művészet a jó minőségűeket megtalálni, mert a közönségből telefonnal felvett koncert néha tényleg hallgathatatlan.

Aztán egy másik, már újabb repedés a digitális albumok megjelenése. Hivatalos, megvehető tetszőleges felbontásban (mondjuk Bandcamp-en), vagy fent van TIDAL-on, Apple Music-on, de nincs fizikai kiadvány.

A legfelső a bolti, eredeti fizikai. A másik kettő ugyanúgy hivatlos, de sosem jelentek meg.

Egy példa csak a fenti. A bal oldalinak még volt "artwork"-je egy borítókép formájában, a lemez hátulját, számfeliratozást már én készítettem. A jobb oldali esetén csak a számokat tudtam megvenni, a lemezborítót én készítettem. Van belseje, hátulja. Végül is ez is egy hobbi lehetne. Még nyomdával is felvettem a kapcsolatot, egy időben teljesen belejöttem a "lemezkészítésbe". Ugyanakkor az ilyen írott lemezeknél az írás maga megint egy külön téma lehetne. Plextor íróval, meg aranyozott lemezekkel egyetemben. Meg hogy meddig bírják ezek az írt lemezek. Mindegyikről van másolat (vagy eredeti?) a NAS-on.

A harmadik repedés az elérhetőség. Mármint mióta vadászok a második, kék Hiperkarma CD-re eredetiben? Nincs. De ha veszek valamit azt is Amazon-ról szoktam leginkább rendelni, ha csak nem abszolút mainstraim és véletlen megvan a Media Markt-ban. Mert hát vidéken lemezbolt se nagyon van. Amazon esetén meg sokszor 3 hét is megvan a postázás. Lassú és körülményes lett a lemezek beszerzése. Ja, meg pofátlan árakért adják a lemezeket. A Musicland-os 1500-2000Ft azt gondolom reális. De onnan meg majdnem mindent megvettem már, ami volt nekik és érdekelt engem.

Negyedik...az is van. Gyári CD polcon meggondolta magát, hogy olvasható legyen. Lemezgyűjtői szemmel nézve nincs sok kiadványom, 600 körül...ebben van maxi, meg 10 lemezes doboz is, mindenféle. De már ez is bőven sok ahhoz, hogy mindig mindet hallgassam. Megtaláltam az elsőt pár hónapja, amivel ez lett. Az utolsó előtti track ugrik. Nem piszkos, nem karcos, ránézésre nincs vele semmi gond. És mindig ugyanott és ugyanúgy. Mondjuk ez a legkisebb repedés, de zavart.

És ezek után bekapcsoltam a Lumin-t. Látta a NAS-omon az összes biztonsági másolatot. Azokat a felvételeket, amiket még nem írtam ki lemezre. Meg a TIDAL teljes kínálata. Megcsapott.

Középen lévőnek érzem magam. Sokan már nagyon régóta átálltak a számítógépes/stream alapú zenehallgatásra. Mások erősen elhatárolódnak még tőle. Valahogy nekem se ment könnyen fejbe ráállni a gondolatra, hogy most erre van az út. 

Valahogy így éreztem magam

Aztán elengedtem a dolgot és hagytam magam. Felraktam a TIDAL klienst a telefonomra is. Munkábamenet belehallgatok a héten frissen érkezett lemezek válogatásába. Ami tetszik az be a favoritba. Otthon ugyanebből a kedvenclistából lehet tovább építkezni. Milyen az egész lemez amiből tetszett a szám? Milyen lemeze van még az előadónak? Minden elérhető, csak nyitottság és idő kérdése. 2 hét alatt nagyjából 20 új előadót tettem a kedvenceim közé.

Külön kedvencem volt a Digital Audio Review kezdeményezése, amennyiben megkérte olvasóit, hogy ők vajon milyen számokat tennének be a mücheni High-End shown Diana Krall és a Take 5 helyett. Lett egy szép 200 Track-es olvasói lista, amit egy kattintással importáltam a cikkből a TIDAL-ba. Ebből is esett ki pár jó cucc.

Egy hét után a Lumin visszament gazdájához de nagy űrt hagyott maga után. Tudtam, hogy valami hasonló megoldás kell nekem is.

Úgyhogy szép lassan majd jön az is, hogy mi lett nálam az irány.

Kábelekről (röviden)

Nem nagyon írok kábelekről, vagy az ezekkel kapcsolatos tapasztalataimról. Most se leszek hosszú.

Sokáig igyekeztem nem is nagyon foglalkozni velük, úgymond nem "túlmisztifikálni" a dolgot. Nem is azért, mert nem voltak meg a tapasztalatok, hogy számít és hallani a különbséget. Inkább talán azért, mert nem érzem még késznek a rendszerem arra, hogy értemlesen tudjak foglalkozni a kérdéssel. Amíg a fő elemek sincsenek a helyükön, addig milyen rendszerbe is keresem a kábelt?

Ugyanakkor párszor mostanában szembejött a dolog. Itt volt ugye az eset az Avantgarde gyári összekötő kábelével, ami sajnos eléggé elrontotta a tölcsér hangját. Aztán a Quadlink (bár az egy összetettebb kérdés a plusz elektronika miatt). Ezen kábelek cseréje jól hallható változást, javulást hozott.

Aztán volt közben nálam ez a mostanában divatos fekete-sárga kábel (azt hiszem Belden valamelyik, nem jegyeztem meg a számát). Hát az olyan semmilyen volt. Igaz, nem próbáltam bikábelezve, de a Lexus hangfalkábel azért előrébb volt. Mondjuk legalább nem csapta haza a hangképet.

Nemrég próbának beraktam egy Zu Wylde interkonnektet, mert van a rendszerben egy RCA kábel, ami még inkább DIY. Hivox féle szénkábel alapanyagból csináltam még nagyon rég. Ez van a CD és az előfok között. Gondoltam valami gyári mégiscsak jobb lesz, Zu-ra meg kíváncsi voltam. Mintha egy pokrócot dobtak volna a rendszerre, teljesen bentragadt a zene. És ez nem azt jelenti, hogy a Zu univerzálisan rossz, csak ebbe  rendszerbe, ahogy most van, nem való. Meglepett a mértéke, hogy mennyire nem.

Végül aztán - kissé rezignáltan, tényleg csak az érdeklődés végett - vettem egy második szál Lexus hangfalkábelt. Leginkább azért, mert pont a megfelelő méret volt, pont az erősítő oldalon volt villával szerelve (nem tud két banánt fogadni az Audiopax csatlakozója) és mert ugyanaz a széria, mint a már meglévő.

Banán, villa. Eper, málna, mentol

Éppen ezért volt meglepő, hogy ez meg mekkorát rúgott felfele a hangon. Annyival egyszerűbb lenne, ha nem lennének ilyen tapasztalások és nem hallanám a különbséget. Mondhatni nem is akarom hallani és mégis. Megint tudott nyugodni a hang (nem punnyadni, csak simulni) a keverésben mélyebre elrejtett részletek több tömeggel, egyértelműbben jelennek meg.

Biztos mindenkinek van olyan felvétele, amin a rákevernek a zenére egy suttogás szerű háttéréneket. Miközben zakatol a szám, nem egy gitárás pengetés mellé értem. Ha nincs ilyen felvételed, akkor is van, csak nem hallod még :) Péterfy Bori-tól Prince-án minden katalógusban találni ilyen játékot. Hát ezek a "hangulati" elemek most szépen beúsznak a szobába, szinte tapintható módon. Ilyesmi módon nőtt a rendszer felbontása, nem a szöszözés szintjén.

Ez nekem kicsit elkeserítő, mert egyre biztosabban látom, hogy hosszú távon nem fogom megúszni, hogy komolyan vegyem a kábelezés kérdését. Elbiccelgetek még egy ideig ezzel a Lexus szettel (a hiányzó interkonnektet még be kellene szerezni), de ha egyben lesznek a fő elemek erre sajnos időt kell szánni. Hogy miért sajnos? Tartok tőle a jó ezúttal sem lesz feltétlen olcsó.

És most?

Mielőtt lett volna saját tölcsérem mindig teljesen lenyűgöztek arra a hosszabb-rövidebb időre, míg alkalmam volt hallgatni őket.  A beszerzést megelőzően azonban  mindig-mindig visszatért egy kétely. Vajon mennyire szerethetőek hosszútávon?

Büdös lesz a lehellete öregkorában?

Nemcsak csak saját magam gondolataiból fakadt ez az érzés, mások is felhívták erre a figyelemem. (Megint mások meg csak legyintettek: jó az!)

Számomra ez a kétely leginkább annak kapcsán fogalmazódott meg, hogy a tölcséreknek nagyon "eleven", életszagú a hangja. Nem burkol be semmit semmiféle komfortzónába. Koncert minden alkalommal. De nem fárasztó ez? Akarok én minden este koncertre menni?

Közelít az egy év, hogy birtokomban vannak és szerintem nagyjából fél éve nem nyúltam se az elhelyezésükhöz, se a mélyszekció beállításaihoz.

Immár bőségesen vannak saját tapasztalataim annak kapcsán milyen élmény is ez az "együttélés".

Kezdeném talán onnan, hogy nálam egy rendszer "sorsa" nem akkor és attól dől el, hogy másoknak tetszik-e. Voltak páran meghallgatni kíváncsiságból a rendszert, volt akinek tetszett, voltak akiknek úgy láttam kevésbé. Ebből nem kell nagy ügyet csinálni, nem csak az ízlések különbözőek, az is hogy ki mit keres a hangzásban és ez még idővel változik is.

Mikor melyik?

Ezért ez a kérdés nálam mindig magamban dől el. Mikor felrakok egy lemezt és érzem, hogy nem húz, nem működik. Berakok egy másikat, az sem valahogy. Nem érdekel a zene. A 3-ik lemeznél kikapcsolom a rendszert, mást csinálok, olvasok leginkább. Legközelebb talán már semmi ilyen élmény nincs, minden jó. Még meg is állapíthatnánk, hogy fáradt volt a fejem én nem voltam jó hangulatban. De ha ez - még nem is oly sűrűn - de elő-elő fordul, akkor elbillen valami súly ott bent és érzem, bár még nem feltétlen fogalmazom meg, hogy ez nem egészen az, amit kerestem. Valami mégse jó.

Fel tudom idézni magamban ezt az érzést, mikor valahol mélyen már tudom, hogy eldőlt egy kérdés, amin lamentálok, nincs is igazán már opcióm. Csak éppen ki kell mondani, meg kell tenni. Néha a futással vagyok így. Hazafele azon tépelődőm az autóban mennyire vagyok fáradt, mennyire van hideg, fúj a szél és a többi, aztán mégsicsak mintha egy kikerülhetetlen erő vezérelne öltözöm át, húzom a futóruhát, cipőt és mire kilépek az ajtón már elszállt minden kétely, tudom, hogy ez volt a jó döntést. De mindezt megelőzi egy nagyon jellegezetes gondolati állapot, amikor mélyebben már bizonyosság az, ami a tudatos szinten még "vita tárgya".

Ez az érzés tehát számomra a legerősebb iránymutató, ha arról van szó, megtaláltam-e azt, amit keresek. Így közel fél év állandósult "állapot" után ez az érzés nincs sehol. Úgy tűnik tényleg ez volt a jó döntés.

Ő is érzi már, hogy hideg így a szőnyeg

Mindezek mellett voltak elvárásaim, melyek aztán hol így, hol úgy teljesültek.

Ez egyik ilyen elvárás a tölcsérekkel (vagy ha tetszik, ezzel a rendszerrel kapcsolatban) az volt, hogy képes legyen rekreálni azt a hiperszenzitív zenére nyitottságot, amivel fiatalabb koromban fordultam új (zenei) élmények felé. Gondolok itt a késő tinédzser korra, főiskola...nagyot nyílt akkoriban a világ, nyílván több okból. Az volt a teóriám, hogy egy komoly rendszernek kell rendelkeznie megfelelő "érzelmi kényszerítő" erővel. Képesnek kell lennie kizárnia mindent a zenén kívül. Ebbe benne foglaltatik saját magam is. Direkt kapcsolat a zenéhez, legyen az felemelő vagy éppen lesúlytóan depresszív. Nem szeretném, ha bármi kifékezné ezeket a tapasztalásokat, nálam pontosan ez a cél. Meg talán egyben ez számomra az igazán jó rendszer mércéje. No ez részben valósult meg. Egyszerűen azért - azt hiszem - mert mindenhez hozzá lehet szokni. Valahogy ehhez is. De részben meg azért megvalósult és még mindig sokkal jobban, mint eddig bármelyik rendszermnél. Időnként úgyanúgy fejbeüt az "üzenet", mint ahogy azt annó reméltem. De nem minden alkalommal. Totális érzelmi kényszerítés nincs. Időközben nem is vagyok benne biztos, hogy akarnám-e.

Aztán meg volt pár lemezem, ami egyszerűen valamiért ezzel vagy azzal a rendszerrel nem működött együtt. Nem szólt semmiről, unalmas lett, mikor más rendszeren szerettem. Vagy túl tömör, sokrétű és kibogozhatatlan volt. Esetleg rossz felvétel. Azt reméltem egy igazán jó rendszer nem válogat és megnyitja ezeket a zenéket is. Ez nagyjából így is lett. Talán egy lemez van, amin tényleg annyira rossz a felvétel, hogy az még mindig várat magára, mert továbbra is nehezen hallgatható. Amúgy megnyílt az összes többi. Kicsit különös, de úgy van, hogy mikor elektromos, pörgősebb zenét hallgatok arra gondolok: na most elemében van a rendszer. Szinte el sem tudom képzelni, hogy szólhatna igazán jól egy nagyzenekari mű. Mikor aztán azt hallgatok, akkor meg úgy vagyok vele: nyílvánvalóan az akusztikus hangszerekkel készült felvételek tudnak igazán élményt nyújtani, mert van mit "reprodukálni", van valós alapja annak amit hallok. Egészen addig, míg nem kerül elő valami énekes orientált mű, mert akkor az a legjobban passzoló és így tovább. Ez egy nagyon élvezhető helyzet.

Ez meg egy másik élvezhető helyzet

Korábban kudarcok tárgya volt az "egyszerű" zenék hiteles megszólaltatása. Ahol a fő sodrás tulajdonképpen maga az üzenet és valahogy minél nagyobb felbontású rendszeren hallgattam annál inkább semmibe veszett az egész lényege. Csak hogy egyértelmű legyen, egy példa:

Ezt a számot először, mikor megjelent a sógorom széferében hallottam egy fogalmam sincs hány éves táskarádió szerűségen miközben valamit húztunk/vontunk. Mit mondjak, ütött. Aztán az akkori rendszeremen egy semmi lett belőle mikor beszerztem a lemezt. Most ezek is működnek, szóval ez is pipa. Ez főleg nyers erő, dinamika, sebesség kérdése úgy tapasztalalom. Ha ezekből van bőven, akkor működni fog. Következő állomás a táskarádió, vagy annak valami fejlettebb formája (vagy egy Bose Soundlinke-em, azon is működik). Középen ezek a zenék valahogy nehezen élnek meg. Vagy igen, de akkor meg más nem. Ilyen ez a popszakma. (Csak tényleg zárójelben, most hogy ezt írom átfutott a gondolat rajtam, hogy milyen szépen végig lehetne akár ezzel a számmal trollkodni a high-end kiállítások rendszereinek jó részét).

No és a koncert minden este? Ez tényleg limitál, korlátoz bizonyos értelemben. Kicsit meg kellett tanulni együttélni ezzel a rendszerrel. Pontosabban meg kellett tanulni tudatosabban kezelni a hangerőt. Nincs plafon, hamarabb adja fel a szoba meg a fejem, minthogy torzítani kezdene a rendszer. Ez nagyon adja, hogy azért az átlagosnál hangosabban halgassam, hiszem a valóság illúziója hitelesebb, ha a hangszereknek tényleg van ereje is. És jó is ez és sokszor nagyon élvezem is. De valahogy olyan ez a rendszer, hogy nincs visszafele a hangerőből. Power corrupts. Ha egyszer elkezdtem/elértem a zenehallgatást egy adott szinten, akkor sehogy sincs kedve az embernek halkítani. Kell az a valósághű érzet, mert jó. Viszont ha tényleg fáradt a fejem van, hogy nem esik jól pár perc után. Akárhogy is sok. Szóval a játékszabály: ha fáradt vagyok, alulról indulok. Amíg nem tekerem meg neki, teljesen jó és nincs hiányérzet. Meg elég sokszor van az is, hogy fáradtabb vagyok, óvatosabban kezdek és valahogy hozzámelegszem a zenéhez és közben emelkedik lassacskán a hangerő is.De akkor már jól is esik. Ajtóstúl rontani a házba viszont néha sokkoló tud lenni.

Főleg itt kell figyelni a hangerőre, így hogy a hangszóró a lemezjátszó felett van

Ja, igen, az intelmek. Én nem hallom, hogy visítana a rendszer. Vagy hogy külön szólnának a hangszórók. Lemaradna és külön zenélne a mély. Ezekre vagy nem vagyok érzékeny, vagy nincs ilyen itt, én szempontomból mindegy is. Olyan sincs, hogy 2 méter széles az énekes szája mondjuk. Erre érzékeny lennék, ez zavarna, de nincs.

Összeségében tehát nyugvópontra jutott a rendszerem. Az igazi "győztesek" nyílvánvalóan a Quad-ok ebben a  felállásban. Amolyan "placeholder"-nek, dobtam be őket a rendszerbe, de nem igazán rugózzák ki magukat. Tuti van tovább és lesz is, de nem hajt semmi kényszer semerre.

u.i.1: Nemigen találtam a bejegyzés tarkításához megfelelő képeket, szövegfalnak meg unalmasan nézett ki, úgyhogy ez lett. Akit sért esetleg, attól elnézést.

u.i.2:  E begyejzés címét ez a videó (illetve ennek a paródiája) ihlette. Ezért is én kérek elnézést, de akkor is itt van:

Karma

Hát...ez egy kicsit személyesebb hangvételű bejegyzés lesz, kilépve a "3 hónapja hallgatom, azt tapasztaltam" sémából. Igazából frusztrációm szülte, talán mire kiírom magamból elpárolog.

Szóval volt a feleségemnek egy indiai főnőke. Rándzsid. (Nem tudom, hogy írják igazából a nevét). Neki volt egy a vallásukból eredő mondása, amit elmesélt a párom és megragadt a fejemben. Azt monda: örülj neki, ha sok kicsi bosszúság ér, mert a világon minden egyensúlyra törekszik és ez a sok kicsi bosszúság segít abban, hogy a mindeféle jót ami téged ér ne egy nagy katasztrófa egyensúlyozza ki.

Gyakran eszembe jut, amikor apró bosszúságok érnek. Például úgy becsomózódik a cipőfűzöm, hogy hosszú percekig tart valahogy kijutni a lábbeliből (egy alkalommal csak olló segített).

És eszembe jutott tegnap délután is. Régi barátom érkezett látogatóba. Kezd kialakulni ezen látogatásoknak a rutinja, melynek során a nap nagy részét termálban áztatjuk magunk, a késő délutánt és az estét meg zenehallgatással töltjük. Különösen szeretem ezen alkalmakat, mert vele egészen másképp lehet zenéről beszélgetni, mivel ő maga is zenész, sőt keveréssel is foglalkozik. Szokott is hozni lemezt, amit ő (is) készített, amin ő (is) játszik. Legfőkébb blues, amit leginkább csak vele együtt hallgatok. Nem igazán az én zeném, de vele mégis jó ilyeneket hallgatni. Cserébe én is kínzom az én zenéimmel picit :)

Na szóval leülünk épp, bekapcsolom a rendszert, pár szó róla mi micsoda, mivel legutóbb egy éve járt nálam, sok minden változott.

És a bal oldal nem szól. Vagyis alig-alig. Tegnap este nem volt gondja.

Először meglepődöm, aztán igazán mérges leszek. Valahogy mindig pont akkor történik ilyen, amikor valaki látógatóba jön (mondhatni szerencsére ritkán?). Az AN E-nek akkor ment el a magasa, mikor jött egy kisebb társaság meghallgatni (előtte este jó volt). A Quad 21L-ben akkor kezdett el zsiszegni a magas, amikor korábban ugyan ez a társaság jelent meg (belső kábelezés lett laza belül a hangfalterminálnál). Előtte este jó volt.

Volt egyébként előjele (mármint pár perccel az első hang előtt), mivel az Audiopax-on található LED-es árambeállító a bal oldalt az egyik csőnél nem világított. Be akartam mutatni, hogy lehet beállítani és mi is az a Timbre Lock és nem működött. Mint kiderült azért, mert elszállt az egyik KT88. Így hát hang se lett. Illetve mégis (lásd később), mert ezek nem az eredeti csövek amik az erősítőben vannak, azok elég elhasznált Valve Art csövek voltak. Ezek vadi új TAD 4-esbe válogatott KT88-ak.

Miért azt vettem? Nem a legdrábábbat és legkülönlegesebbet akartam, hanem valamit ami hosszú távon, megbízhatóan húzza az igát. Innen majd lehet próbálgatni jobbra-balra, de kell egy stabil alap. A TAD-nál (a weblap infó alapján) elég sok statikus és dinamikus teszten esnek át a csövek, ezért is mernek 6 hónap garanciát vállalni.

Nekem 3 hónap után elszállt egy a négyből. Írtam nekik, hogy akkor most mit tegyünk? Kíváncsi leszek a válaszra. Minden csőn (és dobozán) rajta van egy-két paraméter. Talán ha azokat elküldöm kapok egy újat, ami illik a sorba?

Feliratok

Ezen is (ez egyébként a fekete bárány)

Ennyi lenne a történet, tovább egyelőre nincs. Meglátjuk mi lesz.

De közben megrohantak az emlékek.

A Ken-Rad VT231-es csövekről, amiket még a Quest Silver-be vettem meghajtónak 55e-ért és kb. 20 órát mentek, mert utána az egyik meghalt.

Oké, régi volt, benne van a pakliban.

De itt a vadonatúj, szintén garanciális Quad CD játszóm távirányítója, ami teljesen rapszodikusan és bosszantó módon csak hangvezérléssel támogatott használatra reagál (múkodj már!!). Garanciális persze ez is. Fel is hívom a majd a hifi barlangot, hogy rossz a táv, mi legyen. Vagy a CD-ben a vevő egység, mert hát honnan tudjam, az is lehet. Gondolom az lesz a válasz, vigyem be. Azaz mehetek Pestre, ami tőlem 160 km csak oda és az üzemanyagköltség egy dolog, az idő meg a másik. És ha minden jól megy akkor eljutunk majd addig, hogy kiderül mi nem jó és gondolom rendelni kell és várni és majd postázzák. Meglátjuk mi lesz.

Vagy hogy kicsit a hifitől arréb lépjek, van nekem egy gyönyörű órám. Az órám. Nyáron vettem, újonnan. Nem vagyok gyűjtő, de egy kell.

Pont ilyen

Meggyőzőbb lenne persze egy saját kép, de ha akarnék sem tudnék csinálni. Szerintem sejthető miért, tegnap adtam le szervízbe. Megállt. Kilehelte a lelkét, megszűnt létezni, kaputt. Nem megy a mechanikája. Természetesen garanciális, hiszen alig pár hónapos. Meglátjuk mi lesz.

Irodai környezetben volt használva, mármint hétköznap, mert hétvégén a saját kis bársonnyal bélelt óraforgatójában ücsörgött. Akkor ugyanis a Polar M400-as órámat használom leginkább. 2015 márciusában vettem 2 év garanciával. Folytassam? Tavaly nyáron egyszer csak nem lehetett már szinkronizálni a számítógéppel az USB kábelével. Kellemetlen, de nem érdekelt, mert Bluetooth-on is van adatkapcsolat, szóval mindegy. Aztán nem lehetet már tölteni sem, ez nagyobb baj. Garanciában cseréléték az USB modulját. Utána jó volt. 2 héttel ez előttig, most megint nem lehet szinkronizálni. Gondolom a következő az lesz, hogy nem lehet tölteni. Szerencsére még márciusig él a 2 év garancia, szóval megint csere lesz. De mit látok, van egy új verzió. A "fontos" alatti részt tessék átfutni. Végül is így érthető. Elvileg erre a verzióra lesz az új USB modullal frissítve. Meglátjuk mi lesz.

Aztán egy szuszra eddig jutottam, kicsit ki is szállt a méreg, nem is tudtam mivel fejezzem be a bejegyzést, úgyhogy nem élesítettem.

Aztán délután belefutottam ebbe a cikkbe. Először csak egyetértően bólogattam, hogy hát pont erről van szó!, aztán már csak nevettem és nevettem. Ugyanez.

Nincs végszó.

Oké, kicsit hifizzünk. Szóval úgy mentődött meg az este, hogy beraktam a régi Valve Art szettből egyet a kihullot TAD helyére. Hogy egyáltalán szóljon. Első szám, egy másik barátomtól kölcsönkapott Cseh Tamás lemezt. Legénytánc.

Szeretem ezzel kezdeni, ha megmutatom valakinek milyen hang van nálam. Persze átverés a dolog, mert egyrészt annyira erős a szövegvilága a számnak, hogy alig van akire nem hat, másrészt annyira jó felvétel és olyan kevés hangszer van benne, hogy kb. egy kvarcórán is működik. Közben meg azért mégis lehet szokni mit is csinál egy tölcsér. Meg melegszik az erősítő.

Szóval "safe choice", ahogy az angol mondaná. Most mégsem volt jó. Érdektelen, szétfolyt semmi lett belőle. Még egy szám (Via Crucis utolsó szám), az se jó. Nem értem. Vendégem illedelmesen hallgat, de ismerjük egymást, nem kellenek szavak, hogy ez nem jó.  Ő leginkább azt tudja, hogy ezért én nem lelkesednék, mert pont az hiányzik, amiről tudja, hogy nekem a legfontosabb. Hogy működjön a zene, hogy legyen hatása. Mind a két szám magában hordozza a katarzis élményét (ehhez azért több kell, mint a kvarcóra) és szánalmasan semmi. Odaballagok az erősítőhöz, elbillentem a Timbre Lock kis karját a csendben. A frissen berakott régi cső beállítása már sehol nincs ahhoz, amire belőttem a berakása után. Korrigálok. Hallgatjuk, jobb. Megint ellenőrzés, megint kis korrekció. Kellett jó fél óra, míg a 3 hónapnyi állás után stabliziálódott a cső és megtartotta azt a beállítást, ami az én szobámhoz/hangfalamhoz jó.

Szó szerint döbbenetesen sokat számított ez az állítási lehetőség, a kuka és a kitűnő közötti skálát járta be a rendszer.

Azért egészen olyan nem lett, mint előtte, kicsit zsúfoltabb minden, keveseb a levegő. De panaszra nem volt gond, vígan elzenélgettünk mad éjfélig.

Aztán reggel támadt egy ötletem és a másik oldalt is kicseréltem az egyik csövet Valve Art-ra.

Elöl a Valve Art, mögötte a TAD

Szimmetrikusan asszimetrikus így a dolog és hát végül is az Audiopax-ban sok minden szól erről az asszimetriáról (lásd előző bejegyzés). Érdekes eredmény lett, mindenképpen elgondolkodtató. Lett egységesen  másmilyenebb hangzás. Miközben az alapok megmaradtak, a felbontás fókusza máshova tolódott, megint más részletek tették magukat nyílvánvalóvá a lemezekről, mint eddig. De ami fontosabb, hogy ez egy másik egységes hangzás. El tudom képzelni, hogy több csőkészlet esetén érdekes ízt lehet ezzel "kikeverni". Eszembe nem jutott volna, ha nem így alakul...

Audiopax Model 88

Mikor végigfutottam gondolatban mit is kellene írnom erről az erősítőről beugrott, hogy az eddigiektől eltérően érdemes lenne magáról a márkáról, a készülék felépítéséről is írni, nem csak a hangjáról. Idehaza nem túl ismert a típus. Legalábbis senkinek nem csillant fel a szeme akinek említettem mire tettem szert. Még a jártasabbaknak sem. Ennek egyik oka lehet az is, hogy a gyártó cég Brazil, nem európai.

A hónap nyuszija

Az én történetem a márkával 2003-ra tehető. Akkoriban előfizetője voltam a Hi-Fi+ kiadványnak, másodrészt, hogy az angolom karbantartsam, leginkább mert jók voltak benne a cikkek. Az Audiopax pedig pont ebben az időszakban robbant be a nemzetközi audió világába. Címlapra is került az első ismertebb termékével rögtön. Némi utánkövetéssel megtaláltam a 6moons tesztjét, ahol ugyancsak meleg fogadtatásban részesült. Írt róla Soundstage két cikket is, illetve az Enjoy the Music is górcső alá vette. Végül a 6moons-t alapító Srajan Ebaen külön interjút készített lelkesedésében a konstrukőrrel, Eduardo de Lima-val. 

Ahogy a címlaplányoknál, úgy a hi-fi termékeknél is megvannak a hónap "nyuszija" címre jogosult, ugyanakkor múlandó "sztárok". Hogy ezek közül éppen melyik kerül ki valakinek a falára az sokszor csak a véletlen és az időbeni egybeesések adják ki. Részben tehát ezért is ismertem a márkát. Pont akkoriban voltam aktívabb olvasója a nyomtatott (és netes) audió világnak. Persze nem gondoltam, hogy valaha lesz ilyenem, de felkerült a kívánatos, kipróbálandó készülékek listájára. A régebbi, még több dobozos plexi előlapos Meridián CD játszó (ami sosem volt és már nem is lesz), a Heed Nexus erősítő (volt) és a tölcsérek mellé (van).

Mikor kiválasztottam az UNO-t azért rendesen utána olvastam a neten. Bár elsődlegesen az érdekelet mit írnak a hangfalról egy erősítő neve újra és újra előkerült az Avantgarde tölcsérekkel kapcsolatban és ez nem más volt, mint pont a 2003-as év nyuszija, az Audiopax Model 88. Leginkább abban a kontextusban, hogy hát milyen erősítővel szól igazán jól egy Avantgarde. Valahogy mindig ott volt ez a név, a 10 évvel ez előtti hozzászólásokban és a mostaniakban is. 

Bogár elülteve.

Eldöntöttem megy a Quest Silver, feladtam a hirdetést. Úgy saccoltam értéke miatt nem lesz gyors ügymenet. Talán 1 hónapja hírdettem mialatt egyetlen bizonytalan, ámde pofátlan ajánlatot kaptam. Aztán valahogy szemem elé került a Model 88. Igazából addig el sem gondolkodtam rajta, hogy mi legyen a Note erősítő után. Az Audiopax-ot meglátva nagyon gyorsan megfogalmazódott bennem, hogy ezt kellene kipróbálni. Csak hát az sem éppen egy olcsó darab, sőt tulajdonképpen új ára épp annyi, mint a Quest Silver-nek. Használtan valamivel olcsóbb (ha nagy ritkán felbukkan), hiszen nem akkora név. Gondoltam de jó lenne megvennék a Note-ot, meg tudnám venni az utódot. Csak éppen meddig kell várnom a vásárlóra és meglesz-e még akkor a 88-as? 

A megoldás végül pofonegyszerű volt. Egy angol kereskedőház hirdette az Audiopax-ot. Írtam nekik, hogy hát 1 az 1-be cserével érdekelne. Bíztam az ajánlatban, hiszen garantálva volt némi nyereség és a márka okán könnyebb eladhatóság a kereskedőnek. Le is csapott rá, megegyeztünk.

Itt jött a szokásos bugyibacsoki időszak, hogy minden rendben menjen a postázással. Ne sérüljön meg a Quest kifele, ne téglát küldjenek vissza (bár erre az ismert kereskedőház miatt kicsi volt az esély) és visszafele se legyen sérülés. Nagyon lazán kezelték egyébként a dolgot. Persze cseréljünk, add fel, mi is küldjük. Ennyi. Meg küldtek egy címet, amit alig bírtam kihámozni, hogy itt mi az utca, meg a megye, meg egyáltalán. Gondolom náluk napi ügymemenet a több ezer EUR-os készülékek postázgatása. Végül berekesztettem a parázást, feladtam. Döbbenetesen gyorsan ott volt, hétfőn majdnem este vitték el a csomagot és csütörtök délután már át is vették Angliában. Az én erősítőm csütörtök reggel indult felém, nem várták be mit is küldtem. Más világ. (Az mondjuk igaz, hogy küldtem képeket a csomagolásról, a követési számot, minden ilyesmi.)

A csomag kicsit sérült volt (mármint a doboz) mikor megérkezett, ezért segítséget bevonva végigvideóztuk a kibontás és első bekapcsolás folyamatát, de nem volt semmi gond. Az erősítő közel új állapotban volt (és van). 

Belső értékek

Szóval volt egy Single Ended triódás, 300B-re épülő, visszacsatolás mentes monoblokk párom sok földi jóval (értsd minőségi alkatrészek, felépítés) ellátva. Ez így nagyjából érthető és elképzelhető, hogy mi.

Lett helyette egy másik csöves erősítő monoblokk pár ami...és itt egy nem olyan egyszer történet következik.

Eduadro de Lima bizony alaposan megcsavarta a csöves erősítők szokványos történetét. Részben éppen ezért aratott akkora sikert a Model 88. Több tíz évvel a csöves technika megjelenése után, mikor már közhely volt, hogy kapcsolástechnikailag nincs új a nap alatt egyszer csak mégis lett. Ráadásul a tesztek tanúbizonysága szerint nem öncélú technokratizmus volt a hajtóerő, mert a hangminőség is kiemelkedőnek bizonyult.

Megpróbálom összefoglalni, amit megértettem (és megérthető) a publikálásra került információkból, de nem mondanám, hogy teljes a kép. Az alkalmazott megoldások itt-ott tényleg egyediek és villamos mérnöki múlttal sem követhetők teljesen vissza. 

A történet ott kezdődik, hogy mindegyik monoblokkban két erősítő van (azaz sztereó felállásban 4 erősítőt hallgatunk). Az egy monoblokkba épített két erősítőnek közös hálózati és fütőtranszformátora van, de külön tekercseléssel a két erősítő számra. Ennyi volt a nagyjából közös. Mindegyik erősítőnek van egy saját "pi" szűrője a tápban, azaz passzív tápszűrés kondenzátorral és folytótekerccsel. Mindegyik erősítőnek van saját kimenőtrafója is. Azaz oldalanként kettő kimenőtrafó van. Most jön a durva csavar, ezek sorba vannak kötve a kimenő terminálon. 

Ha csak ránézünk az erősítőre és meglátjuk az oldalanként kettő KT88-at, akkor gondolhatnánk a szokásos párhuzamos kapcsolásról van szó a teljesítmény növelésének érdekében és hát bizony nem.

Ráadásul a két sorba kötött erősítő kicsit eltér egymástól. Nem kapcsolásában, hanem egyes alkatrészek értékeiben, ezzel tudatosan beletervezve egyfajta asszimetriát.

Ami mondhatni szokványos, hogy a KT88-ak Single Ended kapcsolásban, visszacsatolás nélkül működnek, de újabb pofon a high-end pedigrének: pentóda üzemmódban.

Illetve még ez sem igaz, mert a kimenő csövek és a KT88-ak csatolása sem éppen szokványos. Mivel magam nem vagyok járatos az elektronika ezen szegletében, csak annyit tudtam megérteni, hogy a de Lima által LM3-nek nevezett megoldás (Low Mu Triode with Higher Raw Efficiency Emulator) ötvöz egy publikált, de termékben sosem megjelent szuper-ultralineár kapcsolást, a Quad erősítőkben megjelent speciális tekercselést, a Hafler féle csapolással és de Lima saját katódkörbe iktatott ellenállásával. Ezzel lehet a tervező szerint befolyásolni a cső és kimenő trafó csatolását és ezzel a harmonikus torzítást, a torzítás spektrumát és kimeneti ellenállást. A végeredmény egy olyan kimentőtranszofrmátor lett, melyről azt nyilatkozta tervezője, hogy nyugodt abban a tekintetben, hogy nem fogják visszafejteni hogy is épül fel.

Mindez nyakon van öntve azzal az elgondolással, hogy a kicsi trafó nem jó, de a túl nagy sem optimális. Pont jó kell. Például a megfelelő mélyátvitelhez. Így hát a Model 88-ban a high-end körökben megszokott samot tégla méretű és sulyú trafókhoz képest kifejezetten kicsi példányok találhatók. Ugyanakkor a robosztusság is fontos szempont volt, nem tipikus módon nem megy tönkre attól, ha hangfal csatlakoztatása nélkül járatjuk. Mármint nem 10 másodpercig, az erősítő tervezése során 2 napos ilyen stresszen kellett átesnie a konstrukciónak. Azért ezt általában véve nem szokásos, kéretik otthon csöves erősítővel nem kipróbálni!

A fentiek okán szinte csak trafókat, tekercseket látunk belül

Kb. ezt tudtam kihámozni abból, ami nem látszik.

Ugyanakkor maga a megjelenés is egyedi, saját kis talpain áll az erősítő, ami a szellőzést biztosítja, a légáramot lentről fel. Maga a konstrukció is érdekes, az erősítő egyben kiemelhető egy bölcsőszerű foglalatból, ami az alja és az oldala az készüléknek, de semmi több.

Gyári adatok szerint 18kg darabja, el is hiszem. A krómozott felület réz, igen masszív az egész, a tetőn található füleknél meg is lehet emelni, semmi sem csak odabiggyesztett giccs.

A bekapcsolás a hátoldalon található jókora billenőkapcsolóval történik, ami kb. úgy kattan mintha valami labortápot kapcsolnánk be, a KT88-ak késleltetéssel élednek fel, amit újabb relékattanás jelez.

Gondolnánk akkor ennyi is volt, de nem. Mi ez a két potméter?

Ez lenne az úgy nevezett "Timbre Lock" kezelőszerve. A KT88-as csövek áramát lehet velük +-15mA értékben szabályozni, tehát úgy, hogy mindenképpen biztonságos értéken belül maradnak. A szabályzást csak akkor szabad végezni, ha nem szól az erősítő. Ekkor a képen látható két kis kapcsolót elbillentve kigyullandnak a LED-ek és a potméterrel állíthatjuk az értéket, melyet a fény vándorlása a kör mentén mutat. Ha beállítottuk az értéket, akkor a monitor funkciót kikapcsoljuk a kis kapcsolókkal és lehet hallgatózni. Zenehallgatás közben ha be van kapcsolva a Timbre Lock monitor (visszajelző) funkciója, akkor a LED-ek vadul villognak fel-le és tönkre is mehet a kapcsolás. 

És hogy ez mire jó? Egyetlen célt szolgál minden trükk, asszimetria és állítási lehetőség: triódás hangot kreálni annak teljesítménybeli korlátai nélkül. Ennek háttere de Lima több éves kutatása, melynek során a harmonikus torzítások kialakulását vizsgálta és mely nem kis mértékben tisztán matematikai vizsgálódás volt. 

Ebből jöttek aztán olyan teóriák, hogy miképpen is lehetséges az, hogy egy látszólag nagyobb torzítású erősítő (tipikusan SE csöves) hallhatóan tisztábban szól, mint egy mérőpadon lineárisabb félvezetős. Elgondolása szerint a lényeg az, hogy az erősítő a hangfalhoz hasonló torzítási spektrummal kell, hogy rendelkezzen. Ha ez a két torzítás megfelelő fázisban találkozik kioltás jön létre és az eredő rendszertorzítás kisebb lesz, mint a komponenseké magában. Ha másféle torzítások "találkoznak" nem kioltás, hanem összeadás lesz a dologból. Sőt, a hangfal a maga torzításával és egy lineáris erősítővel eredőben torzabban fog szólni, mint egy torzításban összehangolt rendszer. Pontosan ennek a torzítás összhangnak az elősegítését teszi lehetővé a Timbre Lock.

A felhasználói beszámolók és a saját tapasztalatom szerint is egy asszimetrikus (kb. 2 LED távolságra lévő) beállítás az optimális. Nálam a képen látható értékekkel, de ez hangfalról hangfalra és szobáról szobára változik.

De Lima munkásságnak tanulmányozása közben úgy érzi az ember, hogy feneketlen zsákból kerülnek elő az újabb és újabb részletek, elgondolások. Amit itt röviden leírtam messze nem minden és amit érintettem azt is csak felületesen. Akit szakmailag mélyebben érdekel a téma a cikk elején lévő linkekből elindulhat. Kávé, tea szükségeltetik mellé, mert idő lesz.

Ugyanakkor egy ponton túl nem érzem, hogy szükséges ezt az egész témát boncolgatni. A végfelhasználót alapvetően a hangminőség érdekli.

Mi vele ellentétben most már koncentráljunk a tudomány helyett az élvezetekre

A hangot illetően 300B-ről váltva félő volt, hogy lesz némi veszteség a középtartomány megjelenítésében, eltűnik az a bizonyos varázs. Hiszen ez az erőssége a 300B-nek, úgymond az unikuma. Semmi ilyen nem történt. Talán egy kicsit kevésbé romantikus a megszólalás, de hidegnek sem nevezném. Megmaradt a nyitottság a hangban, az apró tonális részletek és a súly amitől emberiek lesznek a hangok. 

A mélytartomány tekintetében némi "csontosodás", szálkásodás figyelhető meg, nem olyan mély a tonalítása mint a Note-nak, viszont sokkal több információval rendelkezik az alsóbb regiszterekben. Ez abból is fakad, hogy jóval gyorsabb mint a 300B kapcsolás. Nem kapkod, de hajt mint egy kis mozdony, megvan a ritmus, ha a zene úgy kívánja itt nincs megállás. Sebességben felveszi a versenyt az Avantgarde Model 5-ösével, ami csövestől nem kis szó.

És innen bizony csak a plussz-ok jönnek. 

Érezhetően lazán, nagy tartalékokkal játszik. Mi sem jellemzi ezt jobban, hogy az erősítőcserével rá kellett jönnöm, hogy van egy két csavar, amit meg kell húznom a tölcséren, mert berezgett a középtölcsér miközben nem hallgattam hangosabban. Ugyanakkor a dinamikai képességeknek köszönhetően halkan is teljesen élvezhető a produkció. (Az már más kérdés, hogy ha nem esik össze a rendszer hangja normál hangerőn akkor minek liliputi elődadással finomkodni...)

Felfele is tiszta a hangzás, bökés szúrás nélkül átlátható a hangkép. Külön élvezet mikor odavágnak a cinntányérnak. Ez azért nem mindig van így.

Ezen felül ekkora teret még semmi nem rajzolt a szobámba, mint ez a kombó. Fel-le, előre-hátra, jobbra-balra. Bármi megtörténhet a szoba falain belül, néha csaknem azon túl is. Nem fontos dolog, de ha van igen szórakoztató. Vagy épp ijesztő. A szobában a hátan mögött van az ajtó, fiam időnként felcaplat közölni valami számára fontos dolgot (megvan a 6-os szintű varázslótorony a falujában...). Azért ilyenkor legkésőbb azt hallom, hogy nyílik az ajtó mögöttem. Épp elmélyülten hallgattam Prince-től a Rainbow Children-t, mikor közvetlen mellettem megszólalt egy hang. Először fel sem fogtam, hogy mi történt, csak hogy valaki mellém lopódzott, úgy kaptam oda a fejem, hogy majdnem belerándult a nyakam. Nem volt ott senki, a szó angol volt és a nevezett művész mondta. Hát ilyen. Eddig azt se hallottam, hogy ez rajta van a lemezen, nemhogy ennyire plakatívan jelenlen meg.

Ehhez persze az is kell, hogy - mint ahogy eddig - minden hangnak, hangszernek van tere, elférnek, a hangkép átlátható sűrűbb zenéknél is.

Igazán jó tölcséres hangot nem olyan könnyű találni. Legényfogó beállítások, installok könnyen összehozhatók, ahol a tölcsér dinamikája és grandiózussága hamar lenyűgözi a hallgatót. A hosszú távú szerelem záloga azonban éppen az, hogy a tölcsér jellegzetességei fel tudjanak oldódni és az egész részévé váljanak, ne kiemelkedő képességnek. Egy tölcsér ugyanúgy el tudni tünni a hangképből - jó esetben - mint bármely más magas minőségű hangfal. Nem kiabál, nem hívja fel magára a figyelmet. Viszont olyan mértékben lecsupaszítva tálalja megfelelő installban a zenét, hogy néha olybá tűnik tényleg nincs hangfal a szobában. (És itt visszajutottunk a megfelelően tálalt dinamikai képességekhez.)

Összeségében azért vagyok kicsit bajban, mert az egyik, ha nem a legjobb hang amit eddig rendszerből hallottam nálam van most. Felfele hallani meg lassú folyamat, hiába élek majd két hónapja együtt az összeállítással még mindig fedezek fel benne értéket.

Végeredményben ami számít, hogy most egyáltalán nincs kedvem hozzányúlni a rendszerhez, működik a szoba - hangfal - erősítő trió és ez nagyon fontos. 

Mindig előre - always forward - de azért most picit megpihennék itt.

U.i.: Sajnos Eduardo de Lima már nem él. Készült még pár készülék, például az ehhez a végfokhoz tartozó tranzisztoros(!) előfok és a külsőre is lenyűgöző Maggiore M100. A cég működik, váltottam velük pár levelet, de messze nincs annyira a figyelem középpontjában mint annó. Azért a tölcséresek falán ott sárgulnak még a poszterek szerte a világban...

Elköszönő - Audio Note Quest Silver

Hát ez rövid lesz.

Nem igazán a hangja miatt váltam meg tőle. Vagyis nem azért mert azzal valami baj lett volna. A közel egy év együttélés alatt persze volt módom jól kiismerni, de igazán belekötni nem tudnék.

Ha mégis írnom kellene valamit, az egyrészt a ritmusjátszó képesség, ami nem volt az erőssége. (Főleg így utólag). A béke szigete volt, folyt belőle a zene, de olyan állandó sebességgel. Orvosi célzatú rekrecációs foglalkozásokhoz is kitűnő lehetne szívinfarktus után. Kicsit másképp hallgat vele az ember zenét, amolyan eltűnődős nyugalommal.

Vagy talán azt, hogy fél-háromnegyed óra járás után kezdett el igazán zenélni. Az első 10 perc helyenként kifejezetten fájdalmas tudott lenni. Mikor még új volt a tölcsér volt hogy elmozgattam a hangfalakat, mert nagyon nem tetszett, csak hogy egy óra múlva - mikorra bemelegedett az erősítő - visszategyem oda, ahol voltak. Ennyire. Előre bekapcsolás nem ért, zenélnie kellett. És javult, simult, nyílt a hangja még 2 óra zenélés után is. Ez annyira nem illett mondjuk a zenehallgatási szokásaimhoz. Hétköznap 1, esetleg 2 lemezt hallgatok meg. Talán éppen bemelegszik. Lehet persze járatni a rendszert amíg a vacsorát eszem például, de nálam ettől sokkal ötletszerűbb, hogy melyik nap hallgatok zenét. Talán ez volt a legnagyobb gyengesége. De ez inkább fakad a nagy csőből, nem annyira a konstrukcióból. Ha kézmeleg volt a kimentő trafó, akkor volt jó.

Elképzelhető, hogy ezeken segített volna a hozzá tartozó előfok. Bár a bemelegedésen nem hiszem, máson valószínű. Lehet ez így sokkal inkább volt egy kettétört kard, mint egy végfok, mégha egyébként annak is hívják, hívjuk. Csak találgatok itt.

De nem ezek miatt váltam meg tőle, mert ezekkel együtt tudtam élni és a tölcsérrel is kifejezetten szerették egymást.

Hogy akkor mégis miért? Nem érdemes mélyen belemenni, sok köze a termékhez nincs. Pár hobbitársat ismerek, nem is kellett sok mindent mondani, a történet kirakta saját magát. Sajnálom, ha ez valakinek érthetetlen, belterjes dolognak tűnik, mert az is. De bármennyire csekély olvasottságú blog ez, mégis publikus hely és nem minden illik ide.

Végsősoron ez van. Lett más, ami a tölcsérekkel még nagyobb szerelmeben van.

Avantgarde Acoustic Uno Nano

...meg még több egyéb apróság, mert valahogy azok is gyűltek.

Megvalósítani egy álmot..

A történet persze több éve kezdődött. Aki olvassa a blogot, annak nem titok, hogy vonzottak a tölcsérek, írtam is róla, mikor volt nálam Solo kölcsönbe. Azóta szerettem volna kipróbálni milyen az együttélés. Mert hogy rövid távon nagyon leveszi az embert a lábáról az Avantgarde, az világos. Másik dolog együtt élni vele.

Aztán majdnem mégsem vettem, mert nagyon beleszerelmesedtem az AN E hangjába. Mégha régi is volt, akkor is. A bakancslista azonban bakancslista, azért van, hogy végigjárja az ember.

Legyen akkor tölcsér! De melyik és honnan? Egy dolog álmodozni valamiről, más azt valóban meg is szerezni. Ezekből a hangfalakból eleve nem sok van itthon, még kevesebb, ami nem nagyon öreg. Marad a külföld, lehet nézegetni a hifishark-ot például.

Nagyon más érzés volt azzal a szemmel nézegetni a hírdetéseket, hogy vásárlási szándék is van mögötte. Milyen messze van? Vajon tényleg hibátlan? Ráadásul az összes lehetséges jelölt egyszerűen túl messze volt. Mármint nekem...ha én vezetek akkor mondjuk napi 800km még biztonságos. Ha ennél több, akkor kettévágom. Mindegyik 1200km felett volt. Azaz 2 nap oda, 2 nap vissza. Ez nekem túl sok kiesés.

Azért érdeklődni kezdtem. Magánszemélyek és kereskedők a két nagy halmaz. A kereskedő a kommunikáció miatt esett ki. Félszavakból odaugatott válaszok tarkítva az " elküldhetem futárral, de drága lesz neked" megjegyzésekkel nem nyerő.

Magánszemélyeknél előbb persze mindenképpen személyes átvételt preferáltam. Egy hírdető rögtön ki is esett (mindenképpen csak postázni tudott volna, mert épp elköltözött, máshol van a hangfal stb...). Végül két Uno maradt a listán, egy G2-es (ettől egyel újabb kicsit drágábban) és a bejegyzés tárgya. Itt már csak a kommunikáció milyensége és az eladó lekövethetősége döntött.

Ez a példány Finnországból került hozzám. Az eladó egyetemi tanár (megtalálható az aláírásában szereplő egyetem honlapján), költözés miatt adja el (egyetem lapján szintén kint, hogy relokálják), Avantgarde galériában fent a rendszere. Facebook-on megtalálható, levelekre gyorsan és emberi módon válaszol. Megállapodunk, hogy utalok és ő postáz. Nem alkudtam, csak annyit, hogy a megjelölt árban legyen bent a biztosított küldés (mint kiderült ez önmagában kicsit több, mint 400EUR lett neki).

Azért sok minden átfut az emberen, mikor egy nagyobb összeget elutal bele a világba és reméli, hogy végül mégsem téglákat kap a csomagban. Bíztam a megérzésemben, abban ami például a G2-es eladótól távoltartott.

Emberünk egyébként nagyon precíz volt a csomagolást illetően és folyamatosan tájékoztatott róla hogy áll a folyamat. Küldött például ilyen képeket, mikor feladta a csomagot.

Nem kavics van a dobozban

Csak mert így nem látszana mi is van benne

160kg egyébként a pár, muszáj volt palettán küldeni. Összességében már a vásárlás is érdekes tapasztalat volt. Meg azt hiszem szerencsém is volt, mert egyben és épségben érkeztek házhoz a hangfalak.

Mert hogy rövid távon nagyon leveszi az embert a lábáról, az világos...

Legalábbis eddig ez volt a tapasztalatom akárhányszor AA tölcsért hallgattam. Egyszerűen letaglózott az semmi más hangfalhoz nem hasonlítható dinamika, sebesség és erőtlen energiakonverzió amit ezek csinálnak. Éppen ezért fejben arra a kihívásra rendezkedtem be, hogy milyen ez hosszú távon.

Ehhez képest az üzembehelyezés után messze nem az történt, amit vártam. Ideges, átláthatatlan, magasba húzó hang, az lett. Se dinamika se sebesség. Elég kétségbeejtő volt.

Mikor elvitték az E-t ledobtam őket, hogy a vevő meg tudja hallgatni, így ni:

Lezenélte a majdnem huszonéves E, így a szoba közepére dobva.  Sejlett valami a potenciálból, de hogy hámozzam elő? A következő 2-3 hétben több turpisságra is sor került.

Az első, amivel komolyan el kellett játszani az elhelyezés és a szub beállításának sokszöge. Mert ugye nem mindegy, hogy hol a hangfal, ahhoz képest hol ülök, mennyire engedem fel a szubot és hol vágom az alját, mennyi hangerőt adok neki. Ez így nagyon sok paraméter egyszerre.

Ezt mind lehet nyomogatni meg kapcsolgatni

Meglehetősen máshol kötöttem ki végül, mint a gyári ajánlás.

A következő fejbekólintás a kábelezés volt. Nem fektettem eddig túl sok hangsúlyt erre a témára. Most éppen AN Lexus hangfalkábelek vannak meg Lexus IC a rendszerben. Hogy nem írtam külön beszámolót róluk jelzi, hogy bár hallom amit csinálnak, nem tartom kiemelkedő fontos dolognak. Illetve tartottam. Ugyanis szállítanak a hangfalhoz is egy kis kábeldarabkát, amivel az alsó szub/magas részt össze lehet kötni a középtölcsérrel. Amolyan 50 cm-es jumper kábel. Eladóm említette, hogy ezeket ugyan küldi, de neki eszébe se volt sose használni. Gondoltam nekem jó lesz, mit árthat. Aztán a próba kedvéért bekötöttem helyettük a 47 Lab kábelem (úgy is kihasználatlanul hevert, miért ne alapon). Minden előítéletem ellenére a változás nem kicsi volt. Szelidült a magas és végre megjelent némi szellőség a hangban, nem csak ordibált minden. Lett a hangoknak saját kis tere, lecsengése, helye, értelme. Mindez előtte csak valami baltával faragott kiabálás volt - elég elkeserítő élmény volt. Először itt lélegeztem fel, hogy lesz ebből még hang.

Aztán megint csak kábel, de most a Quad előfok és CD között használt Quadlink. Ez kicsit trükkösebb, mert itt nem csak a kábel volt a ludas, ha jól tudom plusz elektronika is belekerül ilyenkor a jelútba mind a CD, mind az előfok esetében. A lényeg, hogy igen egyszerűen tesztelhető mi történik, mert a Quadlink-et meghagyva a CD-t be lehet kötni a normál RCA kimenetéről az előfok egyik AUX bemenetére. Ilyenkor egy bemenetválasztással lehet egyszerűen váltogatni a Quadlink és a normál RCA megoldás között. Döbbenetes mennyit ront a Quadlink megoldás. A Quad által javasolt kábelezéssel felmászik a falra a hang és ott is marad tapétának, megeszi a középtartomány kiállását, a zene prezenszét. Nem is értem. Ennyit a gyári ajánlásról.

A szélen itt megjegyezném, hogy az se semmi, hogy így, Quadlink nélkül csak és kizárólag két távirányítóval használható már a szett. Iszonyat béna megoldás.

Még kábelek...

Itt inkább az északi rendszerető énem játszott közre. Egységes megoldást szerettem volna a tápkábelezésre/elosztóra, de nem akartam vagyonokat költeni rá. Ezért aztán idehaza csináltattam magamnak Kontaset elemekből elosztót. Meg Lapp kábelek, Bals dugók...kellett nekik 2-3 nap, míg lecsillapodtak a helyükön. Elsőre úgy tűnt nagyon hifiznek és szétcsapják a hangot. De az is lehet, csak képzelődtem. Most nem gondolok semmi ilyet a hangról, de külön nem tesztelgettem őket.

Viszont ránézésre meg olyan lett a rendszer, mintha lefejelte volna a padlót Miss Medúza.

Elég kautikus látvány

Elhatároztam, hogy ezzel valamit kezdek. Nyílván óriási fantáziával ebből egy (jókora) doboz lett, ami nemcsak az elosztót, de a feles kábelhosszot is képes elrejteni. Ráadásul így szebben terelhetők külön a tápkábelek meg a jelkábelek.

Tető nélkül, install közben

Benne a felesleg

Egyből szebb

Viszont nem pici

Tovább a minimalizmus útján...

A letisztultságra való törekvésem következtében az eredetileg általam készített, kicsit mancsos-lábas akusztikai elemeket is lecseréltem egy hazai manufaktúra termékeire (KR Akusztika). Valamint egy lépésben megszabadultam az IKEA lebegőpolcoktól is. Zavart, hogy gyűjtik a port és picit nem merőlegesek a falra.

Egyik hátul

Másik hátul

Az elsők meg látszanak a többi képen. Bársony(szerű) bevonattal rendelkeznek, igen szépen vannak megcsinálva, tényleg összehasonlíthatlanul igényesebbek a saját kis tákolmányoknál.

Hangra elsőre kicsit "hidegebb" lett a szoba, talán mert nem olyan vastagok, mint az eredetiek voltak? Némi minimális hangfal tologatással helyrehozható volt a dolog és a végére kicsit levegősebb, frissebb is lett a hang. Bár itt az esztétika legalább olyan fontos volt, mint maga a hatás, lévén eleve nem volt már rossz az akusztika.

De most akkor milyenek a tölcsérek?

Kérdezheti jogosan az olvasó ennyi "kitérő" után. Idézőjelben érthető persze csak a kitérő, mert minden beleszól a hangba és a tölcsérek ezt meg is mutatják.

Összességében ha az előző hangfalammal, a Note E-vel kellene összehasonlítanom azt mondanám, hogy az E azoknak való, akik zenét szeretnének hallgatni. Nagyon barátságos, megbocsájtó hangjuk van, a lényegre, a zene üzenetére koncetrál. Nem hifizik, nem felvágós a hangja. Az Avantgarde nehezen ajánlható ugyanennek a körnek, mert kötelező vele hifizni. Megmutat minden slendriánságot a rendszerben és reagál mindenre. A szubját meg van aki fél évig állítgatja. Cserébe ha sikerül ezen magunkat túlrágnunk ugyanúgy képes a zenére figyelni, de már egy más szinten mint az E. Tudja azt a trükköt, hogy beránt (érzelmileg is) a zenébe. Libabőröztet és bizseregtet, akkor is ha 5 perce még egyáltalán nem voltam ráhangolódva a zenére. Időnként elámít a hifikungfuval, amit szintén csuklóból kiráz. Igazi nagyvonalú hang, ha kell bent a szobában a teljes kórus, de finomságokat se nagyolja el. Sőt, ezeket tudja egyszerre és ettől átütően életszerűen tud szólni. Nem annyira elnéző a felvételi hibákkal, mint az E, sokkal jobban mutatja őket, de nem lesz hallgathatatlan a produkció. Nyers erővel nyer a felbontás és a tiszta hangzás.

Nagyjából 2 hónapja hallgatom őket, amiből az első 3 hét inkább rossz értelembe vett hifizés és "hangkeresés" volt.  Ennyi idő után az tudom mondani, hogy megmarad a zene a megszólalás grandiózussága ellenére emberileg befogadhatónak, nem fáraszt, nem űz. A nagy kérdés nyílván az, hogy mit mondok majd mondjuk 1-2 év múlva. Meglátjuk...

Mindezek mellett biztos vagyok benne, hogy van még tovább ezekkel a hangfalakkal. A Quad-ok hozzák amire szántam őket, nem rántják mélybe a rendszert, de lesz ez még ettől jobb is jobb elektronikával.

Mindenesetre most megint hosszabb szünet következik, mert ezt az évet tettem fel arra, hogy eljussak egy szintre, ahol egy időre (értsd 1-2 évre) megállok és átengedem a terepet a zenének. Van pár száz lemez, amit lehet újra hallgatni...

Ma reggeli fényben