MacBook

Ez talán így elsőre idegen egy hifivel foglalkozó blogon...bár ki tudja, talán ma már nem is annyira. Munkahely terén 2007 elején muszáj volt, hogy úgy mondjam "nyitottan" gondolkodni. Egyik irány magában foglalta, hogy szükségem lehet egy laptop-ra. Mivel anyagilag épp egy hosszabb hullámvölgybe érkeztem ismét azzal kellett főzzek amim volt. Így hát nagy szívfájdalom mellett ment a Naim CD játszó. 1 éves lehetett. Kedvezményes bevezetési áron vettem, szinte ugyanennyiért adtam el, veszteség nélkül.

Mikor választanom kellett milyen gép is legyen a laptop szinte csak megérzés alapján választottam a MacBook-ot, OS X-et előtte nem is használtam. Úgy gondoltam Intel architektúra mellett nem lövök nagyon félre maximum felrakok egy Windows-t. Leendő munkámhoz meg nem is jött rosszul, hogy még egy rendszert megismerek.

Viszont már akkor éreztem, hogy ha az első helyen a zene és nem a készülékekhez/megszokáshoz való ragaszkodás áll, akkor előbb-utóbb a számítógép szerepet kap a hifiben is. Ennek oka az, hogy elég sok zeném van, ami egyszerűen nincs meg lemezen, mert nem is lehet meg. Sosem megjelent számok, stúdióból "kikerült" munkafelvételek, keverőpultról "lemásolt" koncertek. Az igazi műértő underground ezen a szinten zajlik csak igazán az erre érdemes előadóknál. Ezeket írhattam naphosszat CD lemezekre persze, de ez kissé kényelmetlen volt. Vagy ott vannak a 2-3 számos kislemezek kítűnő "B" oldalas csemegékkel. Ritkán kerültek elő, hiszen nagyon rövidek, sűrűn kell cserélgetni őket. Apróságok ezek, de mégis befolyásolták a zenehallgatási szokásaimat. Egy rendszernek pedig ebből a szempontból a legmegengedőbbnek kell lennie. Nemcsak hangminősége okán, hanem akár ilyen szempontok szerint is transzparensnek kell lennie.

És hát az Apple partner ebben. Míg Windows-on eszembe nem jutott volna iTunes-t használni  saját környezetében már egyáltalán nem ördögtől való dolog. A rendszer érezhetően az ember keze alá dolgozik és stabil. Meg még ergonómikus is.

Sokszor elhangzik kritikának, hogy a zenerajongónak hiányzik a lemez kézbevétele, a füzet lapozgatása. De ezt nem is értem...ki tiltja meg, hogy mikor kiválasztok egy albumot a számítógépen akkor ha úgy tetszik magát a lemezt is a kezembe vegyem? Ja, hogy kell hozá az eredeti lemez? :) Hát igen...másrészről a digitális "zenetárunkat" is lehet ápolni, karbantartni. Én például az összes lemezborítómat beszkenneltem, ügyelek rá, hogy konzisztens legyen a könyvtár. Külön library-ban vannak az mp3-ak, a veszteségmentes könnyűzene, a komolyzene és az...ömmm...a nem létező kiadványok :) Szóval nem olyan lelketlen dolog ez feltétlen.

Persze a számítástechnika óhatatlanul szerepet kap és szerepet is kell, hogy kapjon. Több száz lemezt beolvasni, a hozzá tartozó adatokat karbantartani nem kis idő. Biztonsági mentés muszáj hogy legyen. Szerencsére az Apple ehhez is kínál beépített megoldást az "Időgép" formájában, csak egy külső vincseszter kell hozzá. Ami esetemben egy Airport Extrem végén csücsül.

A teljes képhez hozzátartozik még egy iPhone, ami egyébként egy kitűnő távirányító a rendszerhez, hiszen a Remote alkalmazás segítségével még a géphez sem kell odalépnünk, hogy keressünk a zenéink között. Nincs ugyanis számomra kiádrándítóbb egy félhomályban kellően elmerült zenehallgatást a monitor éles fényével, egérrel/billenytűvel megbontani.

A MacBook pár hét múlva lesz 3 éves. Bár nagyon sajnáltam eladni a Naim CD játszó jó helyre került az értéke. Minden téren elégedett vagyok vele.

Harman/Kardon HK680

Sokat nem fogok tudni erről az erősítőről írni, pedig könnyen lehet, hogy megérdemelné. Csak éppen túl rövid ideig volt nálam és nem éppen ideális körülmények között. Így nem tudott kialakult vele kapcsolatban az a bizonyos "lemezszelekciós" megérzés. Adva volt a Naim CD játszó, meg a DIY Dynaudio hangfalak és annyira húzta a csőrőm, hogy vajon hogy szólalna meg a hang a hangfalon, hogy kellett egy erősítő. Dynaudio papíron szereti az áramot, sok pénzem nem volt épp, ez illeszkedett a képbe. Brutális erőtartalékok vannak benne, diszkrét kapcsolás, és az a bizonyos Ottala tervezte. Jobb ajánlólevél nem kellett. Mellesleg megjegyzem mai napig talán a legolcsóbb erősítő ami a birtokomban volt és az egyetlen, amit lehetett távirányítani :)

Sajnos a rendszert csak nagyon kis szobában tudtam felállítani, így annyira elnyomott mindent a basszus, hogy értékelhetetlen volt a prezentáció. Nyilvánvalóan nem tetszett amit hallottam és az már csak megérzés volt, hogy amúgy sem tetszene. Talán egy-két alkalommal cipeltem ki a rendszert egy nagyobb szobába, de valahogy érdektelen volt az egész megszólalás, rossz értelemben hifis. Vagy csak simán nem szerették egymást a hangfallal.

50e-ért vettem és pont annyiért adtam el, különösebb nehézségek nélkül.

Naim CD5i

Az alábbiakból valahol következik, hogy a digitális front "szétesésekor" már nem jutott eszembe jó ár/érték arányú, ámde értékét esetlegen rosszul tartó magyar termék beszerzése. Régóta látókörben voltak a Naim termékek, bár egyetlen egyet sem hallottam személyesen. Tetszett viszont a termékeket körülvevő kommunikáció. A Naim kapcsán valahogy igen hamar mindig szóba került a zene is és nem csak a hifi. Tetszettek a cég nem standard megoldásai, utaltak egyfajta műszaki önfejűségre, a saját döntések bevállalására.

Lett hát a termékek magyar bevezetésekor egy vadonásúj CD5i a Penna segítségével.

A termék megjelenése, minőségérzete természetesen messze felette volt a magyar termékeknek. Úgy éreztem végre tényleg egy prémium kategóriás készülékem van. Jó volt hozzáérni, használni, vagy akár csak ránézni.

Hazakerülésekor még megvolt a Bodoraudio D/A és a Denon is, akkor éppen működtek (még). Átváltva a Naim CD játszóra (szimmetrikus füles erősítő, AKG-K501) magamban először szitkozódtam egy hangosat. Egy sokkal kevésbé részletező, vékony, erőtlen hangot hallottam. Ha nem lett volna enyém a készülék, ha nem költöttem volna rá el kicsit több, mint 200e Ft-ot itt köszöntem volna meg a szereplést. Mondjuk ha ez például egy egyszerű A/B teszt lett volna.

De muszáj volt bíznom a dologban. Bekapcsolva hagytam a gépet ahogy a gyártó ajánlja és mivel a másik digitális front végképp bemondta az unalmast (az analógot meg már eladtam), hát hallgattam. És arra lettem figyelmes, hogy kezd magával ragadni a dolog. Egy készülék esetén ugye nehéz a bejáratás hatását objektíven megfigyelni, hiszen együtt "érünk" a készülékkel. De a változás (alapvetően) nem hifis paramétereken keresztül jelentkezett, illetve nem is volt fontos igazán, hogy ott változott-e valami.

Hadd térjek ki rá, én hogy ítélek meg egy készüléket. Sajátos módszerem van rá, leginkább mint egy visszatekintés működik és mindenképpen együtt kell élni a készülékkel hozzá viszonylag huzamosabb ideig. Azt tapasztaltam, hogy adott készülékek adott zenéket szeretnek. Felidézem magamban mondjuk a kevésbé jó emlékű Techincs erősítőm, ránézek a lemezgyűjteményemre és szinte látom, érzem melyik lemezhez nyúlnék. Aztán kicsit elmélázok a Heed Canopus emlékén és megváltozik a szelekció. A lemezeken keresztül megjelenik a készülék egyénisége, preferenciája. És ez a döntő számomra. Egy készülék pedig akkor igazán jó, ha ez a szelekció a lehető legszélesebb.

Ezen a területen alkotott a Naim CD játszó fantasztikusat. Olyan lemezeket hallgattam végig lankadatlan figyelemmel és élvezettel, amelyeket előtte 2-ik számnál feladtam. Björk Medulla erre egy jó példa, vagy  éppen a Lauri  Anderson antológia. De közben forogtak a komolyzenei felvételek, a régi kedvencek, sőt az opera sem tűnt emészthetetlennek mint előtte. A CD játszó megvásárlása utáni időszak semmi másról nem szólt, mint új és új zenék felfedezéséről. Létrejött az a kapcsolat, ahol mindegy volt, hogy hifi értelemben hogyan is szól a készülék. A fülem szokott hozzá a vékonynak talált hangzáshoz vagy bejáratódott a készülék? Mindegy, nem ez a lényeg.

Hogy volt-e jobb minőségű hangom otthon? Hifi értelemben talán. Zeneileg biztos nem. Egy A/B teszt alapján ezt soha nem tudtam volna meg.

Már nincs meg a lejátszó, de ma is tud hiányozni. És ha nem akarom véglegesen kidobottá tenni az összes pénzt amit hifi eszközök cseréjére költöttem akkor ezt az irányt nem szabad elfelejteni. A hifis a pénzéért sokszor csak tapasztalatot kap a sok cserebere után. Drága tapasztalások ezek, melyeknek így nézve bizony nagy értékük van.

Persze kérdés el lehet-e A-ból mondjuk H-ba jutni egyből, vagy csak betűről betűre megy együtt a tapasztalással...

Bodoraudio D/A átalakító

Az előző képek már egy kissé túlmutatattak helyenként a rendszer valós időbeni alakulásán. A kisebb szobába költözés, a szimmetrikus fejhallgató erősítő és a Beyerdynamic/AKG páros megvásárlásakor még megvolt a Pro-ject analóg lejátszó a HT RIAA korrektorral (elemes üzemben), a digitális frontot pedig a Denon CD játszó vitte.
Ennyit használtam a rendszerből, a Forté végfok és a hangfal pedig a sarokban pihent és rövid távon nem is mutatkozott esély arra, hogy használatba kerülnek. Így jött az ötlet, hogy a rendelkezésre álló elemekből a nem használtakat értékesítsem és valami olyat vegyek belőle, amit használni tudok a "most"-ban. A digitális forrás gyengesége pedig fájdalmasan egyértelmű volt az analóg lejátszó mellett.

Akkoriban még viszonylag aktívan fórumoztam és így került képbe a Bodoraudio, ahova többször is belátogattam beszélgetni, zenét hallgatni. Tetszett, hogy adtak a készülék megjelenésére és a hang sem volt éppen rossznak mondható, bár az ott akkoriban felállított Wilson hangfalak nem egészen az én izlésvilágomnak valók voltak. Nekem hiányzott belőlük az a bizonyos élet, bármennyire is tökéletesek voltak hifis értelemben véve.

És végül a Bodoraudio rugalmassága tette lehetővé, hogy a Forté becserélődjön egy D/A átalakítóra. A szerkezet a polcon árválkodott egy feketére festett rézdobozban, amit később kicsit kicsinosítottam. Semmiképpen nem hívnám terméknek, amolyan félig DIY dolog volt. Vagy amolyan nullszéria. Talán egy Marantz készülék mögé lett bekötve. Igyekeztem nem a külsőségekre figyelni, csak a hangra. És elsöprően jó volt amit hallottam. Végre nem éreztem, hogy szinte magamnak kell magyaráznom a két digitális jelforrás között a különbséget. Ez egyértelműen más volt és hallgathatóbb. Mindenféle lemezzel hallgattam, de emlékszem akkor éppen a Prince "Parade" lemeze forgott sokat (Bodor Feriék szerintem őszinte meg nem értése mellett). Nekem akkor érett be az a lemez. És ami addig zavaró volt a magában a felvételben az most organikusan illeszkedett a zenéhez. Például az "I Wonder U" felvezetője, ahol a egy nagyobb társaság beszélget, mulat egy viszhangos teremben hogy végül felülkerekedjen a zene...nem volt többé zavaró a zaj, inkább tudtam úgy hallgatni, mint egy performance-t, az elgondolás egy részét. Volt tehát több konkrét kapaszkódom és egy jó érzéssem a hanggal kapcsolatban. Létrejött a csere.

Ismerős? Dynaudio vs. DIY hangfal. Forté erősítő vs. itthoni gyártó nullszériás "terméke". A hang minden esetben előrelépés volt. "Gazdaságilag" viszont kettő hátra. Itt azért kitérnék rá, hogy abban az élethelyzetben egyetlen dolog érdekelt csak, mégpedig az anyagi lehetőségeimhez képest a legjobb hangminőség elérése. Nem gondoltam a hifire mint befektetésre és semmiképpen sem gondolkodtam csere-bere dolgokban. Ha egyszer valami jó, akkor az jó. Ha pedig így van, akkor mindegy mennyivel szállna ki az ember a készülékből, mert nem száll ki. Gondoltam én akkor. Egyébként tévesen.

Mindenesetre a Bodoraudio D/A otthon is nagyon jól teljesített. Igen jelentős dinamika tartalékai voltak, az AKG fülhallgató új életre kelt. Pörögtek a CD lemezek és egyre kevésbe a fekete lemez. Ennek csak egyik oka volt a digitális lánc javulása, a másik, hogy a zenéim 90% CD volt (és van) meg. A dolog meg mégis alapvetően a zenéről szól. Ha mégsem, hát megette a fene. Örültem hát, hogy végre nem fanyalogva kell elővennem az ezüstkorongokat.

Nem nyitok új bejegyzést neki, de ide tartozik, hogy végül az analóg annyira háttérbe szorult a fenti okok miatt, hogy a lejátszót eladtam és a maximálási elv alapján (amit használok az legyen a legjobb) a Bodoraudio berakott egy nem túl olcsó órajeltuningot a D/A-ba illetve egy tápegységtuningot a Denon CD játszóba. Hang valamelyest jobb lett, bár az az ugrás semmiképpen sem ismétlődött meg, mint amit a D/A átalakító hozott.

Aztán a tuning után nem sokkal elkezdett sávot téveszteni a CD játszó, amit korábban nem csinált. Felnyitva a tetejét mindenképpen gyanús volt, hogy a Bodoraudio által berakott táptuningot körülvevő fekete massza kiszáradt, a berakott áramkör szabadjára indult a dobozban. Aztán nemsokra rá elhallgatott a D/A. Visszakerült a Bodoraudiohoz, ahol rövid határidővel javítottak elmondásuk szerint valami banális hibát. Majd visszakerülte után megint elhallgatott. Visszaadtam, nem kellett többet. Eladták másnak. Rengeteg buktam rajta, ha figyelembe vesszük hogy mennyi volt a D/A-ra költött tuning ára + a Forté erősítő ára és mennyit kaptam kézhez mikor újra gazdára lelt.

Ez volt a pont, mikor a "csak a hang" számít hozzáállásom megfakult.

A képen egy mini füllhallgatós találkozón készült valahol Pesten egy füllhallgatós hifibarátnál. Itt megjelent a Hivox is. A Denon CD játszón láthatók a Hivox termékek (D/A átalakító, fülhalglató erősítő), mellette a saját szimmetrikus fülhallgatóerősítő, rajta a Bodoraudio D/A. Tvább jobbra a Heed passzív előfok végül pedig egy Single Ended csöves fülhallgató erősítő.

AKG K501

Bár a Beyerdynamic-al jól elvoltam elkapott a külföldi fejhallgatós hifi fórumokon is divatos hozzállás: legyen több fülesünk és válasszuk mindig a kedvünkhöz, kiválasztott zenéhez éppen legmegfelelőbbet. Ez a mentalítás a hangfalas világhoz szokott embernek elsőre bizony furcsa, hiszen hangfalakat nemigen van módunk ki-be tologatni a szobából,  a fejhallgató azonban sokkal kisebb dolog. És alapvetően azért olcsóbb is.

Ekkoriban a Beyerdynamic mellett átalakításra került a K141-es AKG is szimmetrikus meghajtásra és néha ő is előkerült. Érezhetőek voltak a korlátai, mégis minden hibájával együtt nagyon egybe volt a hangja és sok kellemes emlékem fűződött hozzá. Valamint sok dologban pont az ellentetje volt a Sennheiserek hangvilágának, sokkal jobban élt a hangja. Ezért úgy gondoltam nézzünk körül az AKG háza táján. Az 501 az akkori csúcsmodell volt, felkutattam hát egy apróhirdetésben egy szép példányt. Olyan 30e körül vettem.

Sok kiritka éri ezt a fejhallgatót, hogy vékony, egyesek még azt is megjegyzik rá, hogy egyáltalán nincs basszusa. Nos, a Beyerdynamic mellett elmondhatom, hogy valóban nem képviselte azt a súlyt, nyomatékot a mélytartományban, mint a Beyer. Viszont a középtartomány, az énekhang...az páratlan. Olyan nyitottsággal rendelkezik ez a fejhallgató, amit azóta sem hallottam más típusnál. Márpedig nekem ez a tartomány a legfontosabb. Bár eleinte csak rövid időkre használtam és maradtam inkább a Beyer mellett egyre többet vettem elő csodálatos nyitottsága miatt. Aztán egyszer azon kaptam magam, hogy a Beyer kezdett zavarni. Hogy az a basszus ugyan sok, de valójában nem is megy mélyre. Véleményem szerint ez az AKG bevállalja, hogy nem hazudik. Pontos, fogott és igen mély visszaadással rendelkezik. És megmarad fejhallgatónak. Nem akar hangfal lenni hangzásra. Cserébe igen jól keveri a stúdiós igazmondást a zenemeséléssel. Amióta ezt a fülest ismerem minden más amit hallok hazudik nekem. Viszont az is igaz, hogy kell neki a meghajtás. Minnél jobb, annál többet mutat ő is. Szerencsére fejhallgató erősítő terén jól álltam.

Mellé még egy elég örök darab, ma is napi használatban van.

De hogy kicsit elkalandozzak ebben az időszakban azért több mást is meghallgattam, például alkalmam nyílt a fejemre kapni a híres AKG K1000-et.

Lévén ez a készülék már inkább egy fejhangszóró mint fejhallgató a meghajtása is legtöbbször minimum kisteljesítményű végfokról történik. Az én szimmetrikus füleserősítőm éppen csak bírt volna vele. Egy állat. Sokat vártam a meghallgatástól lévén a fejhallgatók (egyik) szent gráljaként emlegetik. A meghallgatás egy kis hifis bolt (szerűségben) történt. Erősítőnek egy régebbi Electrocompaniet volt bekötve, 2x100W körüli típus volt. Megjegyeztem, hogy azért ez túlzás, sokat azonban nem adtak a véleményemre. Pedig hát a fórumokon óva intették a leendő felhasználót, hogy félvezetős erősítőt használjon, lévén nagyon háklis a füles. Inkább kis teljesítményű csöves végfok pár wattal, vagy valami egyéb finomság. De muszáj volt az árusító döntésével élnem, marat a 100W-os végfok. Gondoltam majd hozzáképzelem amit nem tud megmutatni. Az tudni kell erről a fejhangszóróról, hogy ez csak úgy csücsül az ember fején mint Pompom Picur fején. A hangszórók nem is érnek a fülhöz, így hangszigetelés semmilyen irányban sincs. Mondjuk ez ránézésre is egyértelmű azt hiszem. Vagy talán mégsem, mivel az eladó úr és (a beszélgetés hangneméből következtetve) régebbi kuncsaftja/barátja zavartalanul társalgott tovább fenhangom míg én próbáltam megítélni az amúgy 150e körül meghírdetett fejhallgatót. Bevallom olyannyira elegem lett ebből a hozzáállásból, hogy öt perc után távoztam. Nem is igen emlékszem a hangra amit hallottam, de az is biztos, hogy nem sodort magával annyira, hogy feltétlen bírtokolni akarjam.

Aztán, hogy kerek legyen a történet és lezárjam eddigi tapasztalataim a fejhallgatókat illetően egyszer csak megjelent az AKG-nek egyből két új csúcsmodellje is, a 601 és a 701. Hangos volt a fülhallgatós társadalom az újjongástól, az első röpke tesztek/értékelések mérték nélküli hozsannázások voltak. Elmentem a magyar képviseletbe és két hang elég volt, hogy ledöbbenjek. A 701-el kezdtem, olyan volt mintha egy Sennheisert hallgattam volna. Sehol a csodálatos nyitottság, volt viszont rengeteg meggyőző (ám annál kevésbé valós) basszus. Hát meghallgatatott a sok kritika, lett basszus. A 601 fura mód valamivel jobb, bár nyersebb volt. Igaz, talán az a nyersesség még jól is állt neki. De az 501-et ezekre lecserélni értelme nem lenne, más irány. Nehezen hajtható Sennheiser. Ez a megjelenésekor egy eretnek kijelentés volt (kaptam is érte), de érdekes módon az évek most nekem adtam igazat, utána lehet olvasni mi az összvélemény a head-fi fórumon, ami talán a legnagyobb netes gyülekezőhelye a személyi sztereó rajongóinak (és aminek akkoriban magam is aktív tagja voltam.)

Végül a kíváncsiság kedvéért rendeltem két 701-es párnát, ami csodálatos módon két mozdulattal feltehető az 501-esre. Vastagabb, sűrűbb anyag. Valamivel jobb hangszigetelés, valamivel több basszus és némi romlás a középtartomány nyitottságában áll a mérlegen. Felesleges volt, de nem is árt sokat. Kicsit talán kényelmesebb.

Beyerdynamic DT-880@600Ohm

Erről a fejhallgatóról igazán nem sok kép maradt fent. Talán csak ez az egy, ahogy egy kicsit későbbi rendszerem mellett lefényképeztem. A kakukktojás akiről még nem esett szó legallul, felette DIY füleserősítő passzív Heed előfokkal, végül legfellül a fejhallgatóerősítő tápegysége.

Elcseréltem rá a HD565 Ovation-t. Ugyan nem hallottam még előtte egyáltalán Beyerdynamic-ot, de azt tudtam hogy a Sennheiser nem az én ízlésem. Nagyon öreg, de hibátlan darab. Mai napig megvan, bár évek óta nem használom. Kicsit talán fel is kellene újítani.

Ami hangját illeti, a szimmetrikus fejhallgató erősítőhöz kötve (némi átkábelezéssel) igencsak megállta a helyét. Élénk magastartománnyal és hihetetlen jó, súlyos mélyekkel rendelkezett. Jól kommunikálta a ritmust is, inkább lendületesebb, modernebb zenéket hallgattam vele. Egy időben az abszolút kedvenc volt.

Aztán emlékszem miután más fejhallgató lett a főszereplő visszatértem hozzá talán egy év elteltével és akkor már nem tetszett. A középtartományt zártnak találtam, a magasakat túl tolakodónak a mélytartományt pedig nem elég pontosnak és nem igazán mélynek, inkább csak mennyiségében soknak. Vagy csak átállt a fejem arra a bizonyos utódra. Viszont amíg ezt hallgattam szerettem nagyon.

DIY fejhallgatóerősítő

Aztán elkezdett mászni a fiam, majd igen hamar járni. Úgy gondolom sok zeneszerető és aktívan hifiző ember életében eljön ez az idő, mikor kompromisszumot kell kötni. Mivel elég szűkösen laktunk akkoriban, esetemben ez a kompromisszum a rendszer egy sokkal kisebb szobába történő átköltöztetése lett, mégpedig azért, hogy egyáltalán megmaradjanak. (Véleményem szerint fiam erős érdeklődése a világ dolgai felé a hifi és rosszabb esetben a fiam végét is jelentették volna, amennyiben mondjuk ráborul a három tüskén ácsorgó hangfal.)

Úgyhogy kisszoba, ahol bizony értelme sem volt felállítani a hangfalakat, se bázistávolság, se hely mögöttük, egyszerűen túl nagyok voltak.

Zene viszont kellett, így maradt a fülhallgatózás. Akkoriban a Sennheiser HD600-as illetve az AVA füleserősítő már nem volt, így szinte pőrén, az ezeréves HD565 Ovation-al próbáltam átszokni a dologra. Nem túl sok sikerrel.
Hiányzott például egy jó fülhallgató erősítő, úgy éreztem a Denon egyszerű kis IC-vel megoldott beépített erősítője nem az igazi. Meglehetősen rövid idő alatt több kis erősítőt is építettem, akkumulátoros táplálású telejsen IC-s megoldást, majd IC feszültségerősítővel, de egyszerű Single Ended "A" osztályú kimenettel elátott füleserősítőket (kicsit hasonló stílusban mint a Heed Canamp).

Egyik sem volt azonban igazán az amit kerestem. És egyikkel sem éreztem, hogy bármit is beleadok a készülékbe, amit fontosnak tartok az audió áramkörök tervezését illetően.

Azt tudni kell, hogy véleményem szerint a mindenféle teóriák kipróbálásra a fejhallgató erősítő az idelis eszköz. Megépítésekor nem kell feltétlen vagyonokot felemésztő tápegységet kreálni (bár lehet, mint látni fogjuk) és közvetlen meg tudjuk hallgatni a végeredményt, elképzelésünk helyességét. Nem befolyásolja végfok, hangfal, szoba, egy jó fejhallgató nagyítóként mutat meg mindent.

Megépült hát a bejegyzés tárgya. Hogy milyen készülék volt ez? Most bizony audio pornó következik az ínyencek és hozzáértők számára. A nyálképződés garantált :)

A kapcsolás teljesen diszkrét felépítésű hídkapcsolás. Ez azt jelentette egyúttal, hogy hagyományos három érintkezős jack csatlakozóval felszerelt fejhallgatót hozzá sem lehetett kötni, mivel itt négy csatlakozás volt szükség (jobb csatorna +/- és bal csatorna +/). A kapcsolás átfogó negatív visszacsatolás nélküli volt és összesen két fokozatú. Az első fokozat egy szuperazonos tranzisztor négyesre (MAT04) felépített áramgenerátorral és jókora emitterellenállással linearizált kaszkód bementi fokozat/feszültségerősítő. A második pedig a híd mindkét irányában egy-egy Single Ended tranzisztoros kimeneti fokozat 100mA körüli nyugalmi árammal és emitterköri linearizáló áramgenerátorral. A kapcsolás nem tartalmazott a jelútban semmiféle kondenzátort, az egyenfeszültséget is átvitte. Bemente alapvetően XLR (szimmetrikus) volt, de a kapcsolás asszimetrikus jelből (ami az RCA kábelen rendelkezésre áll) is szimmetrikus jelet csinált a kimenetre. Tiszta "A" osztály gondolom nem is kérdés.

És volt még hozzá külső táp, 200.000uF simítással. Meg persze volt egy szabályzókör nélküli tranzisztoros tápszűrés közvetlen az erősítőfokozatok közelében.

Nos, ennek a fejhallgató erősítőnek nem volt hangja. Pont úgy szólt, mint az elé kötött CD játszó és a rá kötött fejhallgató. Done, kész. Mai fejjel se tudnék jobb topológiát csinálni, esetleg lehetne JFET-ek használni a bemeneti fokozatban, sőt elvileg egy teljesen csöves OTL is ráhúzható az elképzelésre (úgyanúgy DC átvitellel!), de minek. Egyszer elvittem Zsoltékhoz is a Heed Audio-ba megmérni. Valóban DC-től vitt. -3dB-es pont 700KHz-en volt. Jelalak torzulásokat 1MHz-en se láttunk, tovább nem néztük. Az erősítő zaja, torzítása az éppen akkor ott lévő berendezésekkel nem volt kimutatható.

Sokáig alapköve volt a fejhallgatós rendszeremnek, ma már másra használom dobozát. De az áramköröket elraktam...

Búcsúzóul egy éjszakai kép az erősítő belsejéből. A LED-ek a refenciafeszültségeket adják az áramgenerátoroknak és a bemeneti kaszkód fokozatnak.

Erre a készülékre büszke vagyok.