Az a maroknyi ember aki olvassa ezt a blogot tudja, hogy nem szoktam "megbízásból" bejegyzést írni. Másnál tett látogatásaim tapasztalati sem tartoznak ide. Az is csak ritkán, ha nálam van valami kölcsönbe és nem marad végül. Ez a blog egy nagyon körülhatárolható tartalom mentén írodik, aminek a középpontjában a saját rendszerem építése és az azzal kapcsolatos tapasztatok állnak.
Most mégis kivételt tettem, szimpátia okán. Még azt se mondhatni, hogy nincs itthoni sajtója a Sparkler-nek, az Earblog és az Audiolife is több posztban foglalkozik a termékekkel.
Vásárolni sem akartam, megvan az irányom, megyek azon tovább. Szóval sehogyse illik ide a dolog. A szimpátia azonban emberi dolog és kicsit részese akartam lenni a Sparkler sztorinak. Kicsit bele akartam szagolni mi is ez.
A termék felöli szimpátia nyílván a 47Lab-os kellemes emlékeimből indul ki. Az összefüggéseket a két cég között taglalja a két említett blog, meg hát elég csak a termékekre ránézni. A termék mögött álló lelkesedés pedig...nem a mai világra jellemző dolog. A forgalmazás hobbiból történik, a bemutató termékek beszerzése magánzsebből, ahogy a kiállítások díja is. Ehhez hinni kell ezekben a termékekben, kockázatot vállalni és mögé állni. Tudván, hogy ezek nagyon rétegtermékek, szinte borítékolható, hogy nullára kijönni is varázslat. Éppen ezért érződik át erősen az a szinte már már alig fellelhető lendület, akarat, ami nem a profitra éhezik. Teljesen más az origója a történetnek. És ez szimpatikus, mert egy másfajta világból köszön ide ez a történet. Egy sokkal naívabb, emberibb és pozitívabb világból, mint amivel oly ritkán találkozunk. Így aztán én is kivételt képeztem és kipróbáltam milyen együtt élni egy Sparkler rendszerrel.
Merthogy a teljes rendszer ideköltözött és jól is történt ez így, mert az én rendszeremmel való keverés műszaki alapokon is eleve nehéznek bizonyult.
A Bhaava beépített erősítője nem szerette az integrált erősítő kimenetét, ráadásul a hangerőpoti lépcsői nem ilyen érzékeny hangfalakhoz lettek tervezve. Ellenállásosztós létraháló, egy-kettő és túl hangos. Volt egy adag jó értelemben vett simaság a hangban, nem csapkodott a rendszer, nem siette el a történéseket. De hiányzott valahogy az aurája a megszólalásnak. Túlságosan lábújhegyen járt minden.
A CD játszónak Sparkler féle árammeghajtásos (nem feszültséggenerátoros elvű) kimenete volt, ő ezért eleve csak a saját erősítővel volt jóban. Ugyanakkor a mostani modellek (azaz az összes DAC, mindkét CD játszó és az MC fonó) automatikusan vált a két kimenet között, attól függően, hogy mi van mögé kötve.
A DAC bedobható volt a rendszerbe, probléma nélkül ment vele a zenehallgatás a Luxor PC kimenetéről, de annak meg érezhetően sok volt, hogy lógott rajta egy kábel, egy passzív előfok, még egy kábel meg két csöves monoblokk.
Kicsit játszottam ilyen kombókkal lehetett volna is találni ezt azt (mondjuk mit csinál az Audipax végfok a kicsi Sparkler hangfallal), de engem igazából a koncept érdekelt. Hogy némi analógiával éljek nem egy-egy szám a lemezről, hanem a teljes album.
 |
| Luxor PC > Sparkler rendszer |
Aztán valahogy jött Nils Frahm "Human Range" és kikékredzkedtek a hangfalak egészen a Rethm helyére.
Csak bátran...de kellett neki a tér, megjelent a mélység is felvételben. Egészen döbbenetes, ahogy ezekből a tényleg parányi hangszórókból az emberi hang (sőt, kórus) teljes értékeűen és súllyal szólal meg. Amolyan fejvakarós élmény.
A csúcs talán a Larking Grimm "Chasing an Illusion" track-je volt. Ez a szám (nekem) vagy totálisan hallgathatatlan, vagy üt. Nincs közte semmi átmenet. És ez a miniatür liliputi kis rendszer bizony lerakta. Úgy ahogy kell, hogy utána nem is tud mit berakni az ember. Az aznapi zenélés véget ért ennél a számnál.
Nagyjából még 2 napig hallgattam ezt a felállást és arra jutottam, hogy bizonyos szempontból ellenpontozza a Sparkler rendszer a sajátomat. A Sparkler-en simán bevállaltam volna a keményebb rock-ot, a zúzást, egyáltalán nem intellektüelkedte el a dolgot. Ezt a Bhaava nem akkora döggel csinálja. Viszont az elektromos zenéken néha kevés a lazaság.
Ebből hiányzott egy kis csipőrázás, fülledtség. Ugyanakkor nem vagyok biztos, hogy ez kisebb szobában is így lett volna.
Aztán beraktam a CD játszót is a láncba. Ehhez ugye elő kellett vennem a CD lemezeimet, amiket már jó ideje nem pörgetek.
Moloko Statues-al kezdtem.Ami elsőre szembejött, hogy lendületesebb, felnőttebb lett a megszólalás és elkezdte kérni a hangerőt a rendszer. Viszont ez ebben a légtérben nem jó taktika ezeknek a parányi hangfalaknak. Hangerőpoti itt már félálláson volt. Meghallgattam több számot is PC-ről és CD-ről is. A CD-vel nyitotabb, nagyobb sodrású, de kicsit izgágább volt a hang. Ugyanez PC-ről (Sparkler DAC)-al színesebb, de kicsit befordulósabb.
A fő irányvonal a CD-vel maradt, csak felnőtebb lett a hang a saját DAC-hoz képest. Nagyjból 1 hetet éltem együtt a rendszerrel és összességében egy Sheila E interjú az, ami valahogy nekem leírja ezt a rendszert. A "ghost notes', a "szellem hangok". Ez a rendszer tudta mikor kell szerepelnie és mikor nem. Tudott bánni a zenében a csendek hangsúlyával, nem zizegte túl a feladatot. Ugyanakkor szikár és gyors, mégse hideg. Ez komoly fegyvertény.
Aztán meg - csak úgy zárójelben a végére - mindig érdekes megtapasztalni mennyi út vezet Rómába...nem csak egy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése