2013. február 1., péntek

Hivox@Carboncopy

Mint az egy korábbi bejegyzésemben előrevetítettem megpróbálom több oldalról körbejárni a mostani rendszeremet.

Második lépésként a szobaakusztikát vettem kicsit jobban gorcső alá - méghozzá objektív módon. Ehhez segítségül hívtam a Hivox-ot. A cég fő motivátora és tulajdonosa szívesen foglalkozik ezzel a témával, önzetlenül is sokakat segítve.

A cél tehát egy akusztikai mérés volt, kíváncsi voltam találunk-e valami anomáliát. Az előző bejegyzésben mutatott felálláshoz képest már megint kicsit másként álltak a hangfalak. Távolabbra kerültek, de továbbra is alkalmaztam azt az ötletet, hogy szőnyegen álljanak. (A közelebb felállított hangfalak energikusabban szóltak, széljelebb téve viszont több tér jutott a hangoknak kibontakozni. Ízlések és pofonok). A gyerekeknek is napi szokás feljönni 5-10 percet táncolgatni, szóval elkerültek a földről az elektronikák. A Galgahang állványt használtam fel kicsit szokatlan módon, mivel saját üveglapjait nem vettem igénybe. Az állvány keretére először tettem kicsi gumi műszerlábakat, arra jött a márványlap amit annó a hangfalak alá készítettem, erre a Daruma és végül az edzett üveg. Így nem csörömpöl. Szóval ebből a felállásból indultunk a méréssel. Ez abból állt, hogy laptop-on keresztül rózsaszín zajjal vezéreltük meg a rendszert, majd közeltéri és távolabbi (a hallgató pozícióban történő) méréseket végeztünk.

A tevékenység rendkívül egyszerű és nagyon szemléletes. Főleg, mikor a hallgató pozícióból zajlik a mérés és közben finomállítgatjuk/forgatjuk a hangfalat hiszen valós időben látjuk a számítógép képernyőjén, hogy hogyan változik a rendszer átviteli görbéje. Ugyanakkor sokat első körben nem is tudtunk állítani, hiszen az eredmény egyáltalán nem volt rossz. A közeltéri mérések pedig kifejezetten kiegyenlített átvitelt mutattak. Persze ehhez kellett némi magyarázat is, mert nem szakember számára egy ilyen görbe nem sokat mond:
sárga: hallgató pozíció, világos kék: közeltéri mérés, sötétkék: hátsó tölcsérkijárat
Én leginkább jó nagy egyenletlenséget láttam benne, de megnyugtattak, hogy ez a görbe bizony egy tisztességes átvitelt mutat. A sárga görbén a 80-100Hz körüli kiugrás a szoba, de az sem vészes.

Miután ezt így jól megállapítottuk leültünk kicsit zenét hallgatni, ahol sor került arra is, hogy rámutassak arra, ami nekem a fejfájást okozza aktuálisan. Ehhez azonban két dolgot is meg kell jegyezni: először is, nagyon ráált már a fülem erre a nyavalyára, úgy tűnt sokkal érzékenyebb vagyok erre, mint aki először hallja. (Most, most, most volt! Az a hang, na...elindítom mégegyszer, eleje fele lesz...). Mondjuk úgy, rá kellett mutatnom a dologra, hogy egyértelmű legyen, nem ugrott rá a hallgatóságra a jelenség. Másodszor pedig: mostanság rákattantam az Amorf Ördögök lemezekre, főleg hogy sikerült beszerezni a Molylepke Minibárt és a Cellux Szimfóniákat is. Ezek amolyan...nem is tudom milyen zene, én szeretem, de hogy nem audiofil felvétel az tuti. Egyébként nincs is tán nekem olyanom és el is várom, hogy a rendszerem minden lemezzel megszólaljon. Ugyanakkor talán mégis kicsit csapda egy ilyen nem éppen referencia felvételhez belőlni a rendszert.

Lényeg a lényeg, a probléma megtalálása után három apróságot vittünk még végbe. Először a közvetlen a hangfalak mögött lévő könyvesdobozokat egy sorral magasabbra építettük és kicsit előrébb húztuk, hogy elférjen a plusz sor (kb. ilyen magas lesz majd akkor is, ha nem papírdobozok lesznek a bútorok). Aztán az eredetileg műszobasarok bútorlapjaimat beraktuk hangterelőknek az oldalfalakra az elsődleges reflexiós ponthoz. (Az mi? Zenehallgató székből amikor az oldalfalmentén tükörből látszik a magassugrázó, na az.) Illetve előrébb húztuk a bordó szőnyeget, hogy a két hangfal között se legyen csupasz padló. Valahogy így:
Terelnek a terelők
Még egy sor könyv.
Ez hallhatóan hozott a konyhára, csillapodott a rendszer kicsit harsány hangja. Összegezve érdekes tapasztalat volt és kiderült, hogy ebben a felállásban így nincs jelentős probléma már most sem az akusztikával. A tetőtér csúcsát érdemes lehet csillapítani, de nagy befolyása a hangra nem lesz. A közeltéri mérések azt is megmutatták, hogy mindkét hangszóró (magas és mélyközép is) igen jó minőségű és a váltó sem rondít bele a képbe. Ha valami zavaró marad még most a hangban (és ehhez még azért le kell ülnöm pár lemezhez), akkor az sokkal inkább rendszerszinergia kérdése lesz...az ítélet mindenestre most még várat magára, mert az élmény még nagyon friss (pár órája volt a mérés).

5 megjegyzés:

  1. Haliho,

    ismet egy izgalmas cikk. Tudnad esetleg tovabb reszletezni a diagrammot, illetve hogy mit olvasott ki belole a szakember? Azt latom, hogy jellegre helyes a hangfal es a hallgatoi pozicional mert amplitudo, de pontosan milyen informaciot hordoz a diagramm? Gondolom az elmelet vmi olyasmi lehet, h pont a hangsugarzonal mert "zene" soha nem lesz tokeletesen ugyan olyan egy attol tavolabbi hallgatoi pontban, mivel beleszol a helyseg akusztikaja, azaz vmilyen zavar keletkezik. Es pont ezen dolgozol eppen, ha jol sejtem :)

    udv.
    Gege

    u.i.: Amorf Ordogok nekem is bejon, sztem meg soha nem hallgattam a rendszeremen, de akkor ma este itt az ido...

    VálaszTörlés
  2. A mérések tercsávos rózsazajjal készültek, és egyrészt a zaj véletlenszerű jellege miatt vannak egyenetlenségek, másrészt az elkerülhetetlen környezeti visszaverődések miatt. Ami kiolvasható, az a hangsugárzó meglepően jó átvitele, valamint a szoba viszonylag kis hatása, ugyanis 4-5dB eltérés a mélyfrekvenciás tartományban még elég jónak számít.
    Szabó Zoltán
    Hivox kft.

    VálaszTörlés
  3. Illetve még ami látszik, hogy a hátsó tölcsér kijárat elég sokáig megy frekvenciában, sokkal feljebb, mint egy hagyományos reflex port.

    És ezzel kezd is talán összeállni a kép mi a bibi. A hangfal "természetes" helye nálam a hosszú falon lenne, mert ott van egyenes fal, amihez hozzá tudom állítani. Ugyanakkor pont ezen hosszú fal felett van a tetőrész, ami - pont a falhoz közel - hallhatóan visszhangos. Ha már kicsit beljebb tapsolok a szobában, ott már szinte nem is. Na most a hangfal ha a falhoz közel és a tetőrész alatt áll, ráadásul a tölcsérkijáratán keresztül jó széles frekvenciasávban "szórja" a hangot, abból csörgés lesz. De ha már mondjuk ugyanezen falnál behúzom a hangfalat a szobába 80-90 cm-re, akkor már nincs gáz, ezért nem volt gond a Quad-al. Az AZ-3-at a "segédsarkak" segítségével próbáltam behúzni a szobába, de sajnos az nem igazi fal, attól meg bebúg. Már ha ebből így érthető valami.

    A ferde fal előtt viszont harsány a hang, egy középkiemelés miatt (lásd még a Quad hangfalnál mikor erről írtam).

    A legszomorúbb az egészben, hogy az az érzésem, egy normál téglalap alakú szobában gyerekjáték lenne beállítani ezeket a hangfalakat.

    VálaszTörlés
  4. Haliho,
    Kerdesem: a 4-5dB-es elteres a kozelterben, illetve a bass reflex port-nal mert ertek kozott ertendo igaz? Nekem ez nem tunik akkora nagy csodanak, elvegre egyik sincs tul messze a hangforrastol. Ellenben a hallgatoi pontban felvett gorbe eltereset hogyan lehet ertekelni, pontosan mit olvas ki belole a szakember? Arra vagyok kivancsi, hogy van-e okolszabaly, hogy milyen jellegu gorbe a megfelelo/melyik nem, illetve, hogy magabol a gorbebol lehet-e kovetkeztetni a szoba vmilyen tulajdonsagara? Elnezest a sok kerdesert, de nagyon erdekel a tema.

    A hangfal poziciorol: tobbszor elolvastam az utolso kommentedet, talan ertem, hogy akkor most melyik fal melyik is :) Ahogy itt a posztban latom a foton, nos nekem is pont igy allnak: a ferde fal alatt. Nalam is legalabb 80-100cm-re el kellett huzni a faltol, hogy megnyiljanak, mondjuk nekem eleve eleg magasak a dobozok, igy 50cm-nel kozelebb nem is tudom ratolni a ferde falra. Nalam a ferde fal a hosszabb, igy oldaliranyban gyakorlatilag szabad terben allnak a hangfalak, ha jol sejtem nalad ez pont forditva van.
    Na csak magamat is meg akarom nyugtatni, hogy ha Ti is elegedettek voltatok ezzel az elrendezessel, akkor talan en is nyugodtabban dolhetek hatra, kezemben a taviranyitoval :)

    udv.
    Gege

    VálaszTörlés
  5. Az első kérdéscsoport talán inkább Zolinak szól, én inkább a második bekezdésre reagálnék...

    Szóval az AZ-3 nem egy hétköznapi konstrukció, még akkor sem, ha annak néz ki. Ez egy negyedhullámos hátulterhelt tölcséres hangfal a maga saját beállítási trükkjeivel, szabályaival. Amik tulajdonképpen pont úgy lettek kitalálva, hogy egy átlag szobában könnyen megtalálják a helyüket. A tetőtér sajnos épp nem a egy átlag szoba. Valószínűleg nehéz így szavakból követni ezt a sok falat (rövidet/hosszút), terveztem amúgy is fotókkal egy külön összefoglalást. A lényeg, hogy nekem (és ez az én személyes véleményem) még most sem állt össze. De ez én vagyok az én szobám és az AZ-3 együtt. Sok rendszert láttam már a tetőtérben a ferde falhoz felállítva és nincs vele gond, tehát az elrendezés hozhat jó eredmény. A lényeg a lényeg, neked tetszen :) (Annál több látogató jár itt, mint amiről itt beszámolok és többeknek is tetszik a hang ami itt van. Lehet velem van a baj, hogy nekem nem :) De még nem adtam fel!

    VálaszTörlés