2010. december 24., péntek

Pure Music


Az AyreWave-el történt igen pozitív csalódásom eredményeképpen persze egyből kedvet kaptam kicsit mélyebben beleásni magam a dologba. Legalábbis megismerni egy alternatívát.

A Pure Music szolgáltatásait tekintve egy sokkal komolyabb szoftver. Leírni is sok lenne mi mindent tud. Képes például szoftveres keresztváltás megvalósítására is, csak hogy egy kissé extravagáns képességét ragadjam ki. Meg van hozzá dokumentáció, ami az AyreWave-hez még egyáltalán nincs. És teljes iTunes integráció, azaz nem kell egy külön lejátszási listába kimásolni a számokat, mint az AyreWave esetében. Indíthatjuk a fájlokat ugyanúgy az iTunes-ból. Csak éppen nem az fogja lejátszani, hanem a háttérben (oldalt) megbúvó Pure Music. Ez eddig igen pozitív. Fizetős termék, de 15 napos próbára bárki benevezhet és az ára sem olyan vészesen földtől elrugaszkodott (kicsit több mint 130 EUR a mostani ára ÁFÁ-val).

Az első betöltés után ami rögtön feltűnt, hogy ez az alkalmazás bizony ronda. Nincs mit szépíteni, az ikon is, az alkalmazás is erős tervezői izlésficamról ad tanúbizonyságot. Nézzék csak:


Szerintem ha akarnám sem tudnám sokkal disszonánsabbra csinálni, de lehet csak én nem vagyok elég kreatív. Mindenesetre a sorok közt számomra ez a kivitelezés azt üzente, hogy a készítője inkább műszaki ember, mint design pápa (valamint nincs pénze megterveztetni a programjának kinézetét mással), de ez nem feltétlen rossz, ha a szoftvernek a képességei számítanak igazán. Zenehallgatáskor úgy is kikapcsoljuk a kijelzőt. Pirula lenyelve.

Jöhet tehát a lényeg, a meghallgatás. Nem hifis A/B tesztekkel rugaszkodtam neki a dolognak, egyszerűen csak zenéthallgattam, úgy mint az AyreWave-el is. Aztán majd kialakul egy érzés bennem a dologgal kapcsolatban. Nem húzom tovább a dolgot, szemben az AyreWave-el, amin húz bele a zenébe a Pure Music inkább csak távolított tőle. Fárasztott a zenehallgatás, mintha aggresszív, éles lett volna a hangzás. Én kifejezetten szeretem a direktséget a zenében, nem zsánerem a lekerekített, cukorvatta hangzás, de amit a Pure Music csinált az számomra nem ilyen értelemben őszinte nyersesség. Sokkal inkább valami mesterségesség, valami hideg dolog. Kivette a zene lelkét. Több este is igyekeztem visszatérni a dologra, de 3-4 szám után mindig feladtam. Elment a kedvem a zenétől, fáradtnak éreztem magam (az is voltam persze). Aztán úgy az ötödik nap rögtön utána AyreWave-el folytattam a zenélést. Maradtam még egy órát, vagy kicsit többet.

Aztán persze próbáltam A/B tesztelni. Szokás szerint itt már nehezebb a dolog, mert a zene helyett minden más apróságra kezd figyelni az ember, tornáztatja a rövidtávú memóriáját. De a fent leírt hidegség itt is előjött számomra. Vagy csak már beskatulyáztam magamban a dologot, végül is nem vakteszt volt. Perzse mindegy is, a szoftver teljesítménye az ezt megelőző esték "együttélésekor" dőlt el.

Így hát nekem marad az AyreWave.

6 megjegyzés:

  1. ezt is érdemes kipróbálni : http://code.google.com/p/audirvana/

    VálaszTörlés
  2. pár nap audirvana használat után : minen tekintetben messze felülmúlja az Amarra , Pure Music, Decibel triót . szívesen olvasnék egy teszted Tőled .

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a tippet, mindenképpen meg fogom hallgatni! Bár valójában tényleg nem értem mitől is különbözhetnek ezek a programok ennyire. Írtam az Ayrewave (most Decibel) írójának, próbáltam kicsalni belőle mit csinál másképp, mi az ő egyedi megközelítése a dologban. Egyszerűen annyi választ kaptam, hogy minden bithelyes lejátszónak egyformán kell szólnia.

    Tényleg a fene se érti.

    VálaszTörlés
  4. ezen a forum "folyamon" elég sok info van . én sem vagyok számítás technikus, de ha jól értem, a digitális jel DAC--hoz juttatásában van az elsődleges különbség . http://www.computeraudiophile.com/content/New-OSX-Opensource-audiophile-player-Audirvana
    üdv

    VálaszTörlés
  5. a bithelyes-ség nyílván igaz, de egy korábbi társas tesztelésen arra jutottunk, hogy a bit-helyességen kívül van még egy faktor, az időbeli korrektség , és szerintem ezen csúszik el sok audio player a számítógépeken . mivel a gép nem csak a zene reprodukciót végzi, hanem az operációs rendszer különböző más folyamatokat is intéz, ezért a gyengébb játszókon érezni lehet a reprodukció időbeli korrektségének hibáit . az Audirvana-nak van egy prioritás feature-je, ilyenkor a gépemen semmi más hangal kapcsolatos dolog nem működik - olyan, mintha egy delegált alagút jönne létre a file és a DAC / SPdif driver között . ja, és RAM-ból játszik, és hihetetlen gyorsan betölt / indul . Most már pár éve hallgatok digi zenét Mac-en : ez a program messze a legkorrekteg játszó .
    várom a Te teszted is

    VálaszTörlés
  6. Azt hiszem a Decibelben ezt "Hug" módnak hívják...a lényeg, hogy a lejátszó kisajátítja magának a teljes audio kommunikációt, tehát semmi más program nem tudja azt igénybe venni. Mondjuk bekapcsolva hagyod ezt a funkciót és máris nem lesz a VLC-nek hangja sehogyse, mert esélyt sem kap rá.

    Mindenképpen meghallgatom ezt a programot is...

    VálaszTörlés