Mivel tényleg nagyon szerettem a hangját, ezért felkészültem rá, hogy inkább nélkülözöm egy ideig megint (mint a fejcserénél) és kicseréltetem a mechanikáját. Fel hát Pestre a forgalmazóhoz leadni az árut.
Azért a biztonság kedvéért (és mert a forgalmazó is alapos és nem hamari ember) ráhallgattunk együtt mit is fájlalok én. Én hallottam, ő kevésbé. Nyílván más egy pesti társasházi lakás mint az én vidéki menedékem és ott összességében tényleg nem volt már olyan zavaró. De én akkor is hallottam. Talán mert ha rátalál az ember füle valami zavarra...azt nem engedi.
Összehasonlításképpen ráhallgatunk hogy pörget a Midnight Blue lejátszó. Hangosabban.
Összeállt a kép, nem a készülék hibás, a tervezési koncepcióba ez belefér. Semmi értelme szervízekbe küldözgetni, nem is biztos értenék mi a bajom vele. Ellenben a sok postázásban még baja is eshet. Lassan 40 leszek és már ismerem magam. Tudtam ennek a szerelemnek itt a vége. Nem feltétlen ésszerű döntés, de nálam így van ez.
Úgyhogy feladtam a hírdetést, Shigaraki eladó, majd csak elviszik egyszer. 1 héten belül új gazdára lelt, aki igen boldog a hangjával (érthető módon). Csak éppen erre a gyors lefolyású vállásra nem számítottam. Azért még húztam volna még a románcot. Egy-két búcsú...randi, ilyesmi. E helyett hirtelen elköltözött és volt nincs.
Zenét viszont hallgatni kell, de mivel?
Nyílván elkezdtem böngészni a hirdetéseket, de előbb gyorsan szétnéztem ideahaza mit találok amibe lemezt lehet rakni. Ezek akadtak a horgomra: Pioneer DV-350 és Sony CDP-XE510. Előbbi még jó régen a DVD játszónk volt utóbbit az apósomtól hoztam el még évekkel ez előtt, mert nem működött - nézzek már rá. Neki meg odaadtam a Marantz CD játszóm. Na szóval ez így azért fura. Eléggé...szerény elektronikák. De aztán arra gondoltam játéknak jó lesz. Meg kicsi visszacsatolásnak most hogy hallok ilyen szintű forrásokat, mennyire találom kritikusnak.
Pioneer
Nem is olyan rég már használtam, mert ő volt a futómű a Shigaraki DAC-al, amíg fejcsere volt a műsoron. Így azt tudtam, hogy működik, de eddig eszembe nem volt önmagában ráhallgatni. Nem kerülgetném a témát: nem jó. Gombócos, kb. minden középről szól, érdektelen és színtelen hang. Háttérben el tud tücsörgni. Használtam 1-2 hétig, szoktattam hozzá a fülem, próbáltam pozitívan hozzáállni, az értéket keresni benne. És végül hát annyi, hogy csak kicsit visít, nagyon nem. Ritmikája sincs persze. Ebből nem lett világverő titkos tipp. Next...
Sony
Ez már trükkösebben indult, mert kb. 7 éve úgy raktam le, hogy majd egyszer belenézek miért nem működik. Annó addig jutottam vele, hogy be sem olvassa a lemezt. Előhámoztam a dobozból amibe raktam, leakarítottam. Kicsit szídtam magam, mert a távirányítóját elemmel tettem el, abból meg már szívárgásnak indult a belseje. Szerencsére még menthető volt minden. (Sőt, nyom nélkül!) Bekapcs, lemez berak, működik! Mi a fene. Másik lemez...nem olvassa be. Tálca ki-be, beolvassa. Hát ez valószínű csak piszkos odabent. Tető le, sűrített levegővel átfújtam és azóta működik is.
A hangja nagyon tanúlságos. Egy az egyben a tinédzserkorom hangképe köszönt vissza. Hiszen volt is annó Sony CD játszóm, meg bátyámét is hallgattam. Energikus (kicsit túlmozgásos, amolyan kapkodós hang). Erős felsőbasszus (a birodalmi csillagromboló morgására tessék gondolni) kiemelés, amitől jól egy hangjegyűvé válik a mélytartomány, mert elnyom mindent. Magas cicceg, zizeg, de semminek nincs olyan hangja, aminek köze lenne a valósághoz (se női ének hang, se hangszer). Próbálja szétdobálni a hangot jobbra-balra, de a szétrakott darabokat nem tudja egymással összekötni. Az emberi hang, a középtartomány kicsit hátravonult és semmi nem marad meg az énekesből, se tüdő, se test, csak a hang, mint valami absztrakt dolog. Na erre emlékeztem nagyon, erre az énekhangra. Van egy íze. Egy ideig még szórakoztatott is, felraktam azokat a lemezeket, amiket akkoriban hallgattam. De összeségében ez is pocsék. Másképp, mint a Pioneer és teljesen jól tettenérhető rajta a Hi-Fi, mint negatív jelző legtöbb megtestesülése. Egyébként szerintem lenne akinek tetszene, mert olyan csinn-bumm kicsit. Pioneer kevésbé idegesítő, ezért lehet az a kevésbé rossz.
Plinius CD-101
Közben találtam egy hírdetést, ami felkeltette a figyelmem. Multibit konverteres lejátszó a felsőbb házból, igaz túlmintavételezés van benne, de ez nem kizáró ok. A netes vélemények alapján nem tudtam eldönteni tetszene-e. Aztán úgy voltam vele, gondolkodhatok én ezen a végtelenségig itt a székemben, de az igazságot csak akkor tudom meg, ha kipróbálom. Lebeszéltem a gazdájával, hogy árának letételezése mellett van egy hétvégém kipróbálni. Ha nem tetszik visszavisszem és visszakapom a pénzt. Egymás kezébe csaptunk és ennyi. Szeretem megélni azt, hogy tud még bizalom lenni két ismeretlen közt.
A CD játszó egy atombunker felépítésével vetekszik, a távirányítójával meg végig tudnák gyilkolni a Walking Dead-et, akkor is csak le kellene törölni róla a vért és működne...megépítettség csillagos ötös. Nem ez volt a szempont, de el kell ismerni.
A hang. Nos, ezt az "irányt" ennyire messzire eltolva, megvalósítva még nem volt alkalmam itthon megtapasztalni. Ennek a CD játszónak valami hihetetlen felbontása van. És raádásul úgy rakja a hallgató elé mindezt a temérdek infót, hogy az még emészthető is és megvannak az egymásra hatások is a hangok közt. Energia és hajtás a legmagasabb fokon, lenyűgöző tényleg. Színpadkép a szomszéd falutábláig nyúlik. Dinamika is példás. Talán csak a magastartományban van némi fésületlenség, néha aggresszív tud lenni. De az is lehet a két nap alatt nem melegedett be eléggé, én most inkább ezt mondom. Mert amúgy nem érteném ezt a tonális hibát. Hallatszik, hogy nem véletlen szól úgy a készülék ahogy, biztos nem hagynak ilyen "hibát" a hangban, ha már ennyire stimmel mindenhol máshol.
De egyrészt ebben nem lehettem biztos, 2 napom volt dönteni és az alapján tudtam ítélni amit hallottam. Ugyanakkor talán nem is ez volt a legnagyobb tanulság, ami ezen CD játszó kapcsán elgondolkodtatott. A 47 Lab CD játszó egy analóg és digitális szűrő mentes, multibites megoldás. Ennek a megoldásnak is megvannak a maga megszólalásbeli sajátosságai, amik talán nem mindenki számára ideálisak. Nekem viszont tudott egy dolgot, amit azóta se hallottam más konstrukcióktól: organikus, szinte már analóg megszólalás. Ennek - minden pozitívuma mellett - a Plinius pont az ellentéte. Szinte mindenben amire kitértem jobb, mint a Shigaraki volt, csak ez egy dolog, ez nem volt meg. Berakod James Brown-t és a Plinius odateszi eléd az eseményt. Úgy érzed igen, ez az, így szólhatott aznap este ez a koncert. A Shigaraki-nál ilyen nem jut eszedbe. Abból csak folyik a laza funk. Nekem az utóbbi fontosabb, mint bármilyen egyéb paraméter.
Tanulság 1: Megvan az a hang, az az irány, ami az én fülemnek tetszik és nem tudom már átverni. Ez egyrészt jó, mert tudom mit keresek. Másrészt meg miért mindig az a legdrágább, ami tetszik?
Tanulság 2: A Shigaraki piszok jó. Kicsit tán el voltam vele kényeztetve...
Tanulság 3: Azért azt vegyük észre, hogy mind a Pioneer, de főleg a Sony hosszú évek nem használata után elő lettek rángatva a hajuknál fogva és minden funkciójuk úgy működik, ahogy kell. Zajmentesen, precízen. Ennek tükrében azért elgondolkodtatók azok a "high-end" masinák, amik 4-5 év után elkezdenek kényeskedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése