Audiopax Model 88

Mikor végigfutottam gondolatban mit is kellene írnom erről az erősítőről beugrott, hogy az eddigiektől eltérően érdemes lenne magáról a márkáról, a készülék felépítéséről is írni, nem csak a hangjáról. Idehaza nem túl ismert a típus. Legalábbis senkinek nem csillant fel a szeme akinek említettem mire tettem szert. Még a jártasabbaknak sem. Ennek egyik oka lehet az is, hogy a gyártó cég Brazil, nem európai.

A hónap nyuszija

Az én történetem a márkával 2003-ra tehető. Akkoriban előfizetője voltam a Hi-Fi+ kiadványnak, másodrészt, hogy az angolom karbantartsam, leginkább mert jók voltak benne a cikkek. Az Audiopax pedig pont ebben az időszakban robbant be a nemzetközi audió világába. Címlapra is került az első ismertebb termékével rögtön. Némi utánkövetéssel megtaláltam a 6moons tesztjét, ahol ugyancsak meleg fogadtatásban részesült. Írt róla Soundstage két cikket is, illetve az Enjoy the Music is górcső alá vette. Végül a 6moons-t alapító Srajan Ebaen külön interjút készített lelkesedésében a konstrukőrrel, Eduardo de Lima-val. 

Ahogy a címlaplányoknál, úgy a hi-fi termékeknél is megvannak a hónap "nyuszija" címre jogosult, ugyanakkor múlandó "sztárok". Hogy ezek közül éppen melyik kerül ki valakinek a falára az sokszor csak a véletlen és az időbeni egybeesések adják ki. Részben tehát ezért is ismertem a márkát. Pont akkoriban voltam aktívabb olvasója a nyomtatott (és netes) audió világnak. Persze nem gondoltam, hogy valaha lesz ilyenem, de felkerült a kívánatos, kipróbálandó készülékek listájára. A régebbi, még több dobozos plexi előlapos Meridián CD játszó (ami sosem volt és már nem is lesz), a Heed Nexus erősítő (volt) és a tölcsérek mellé (van).

Mikor kiválasztottam az UNO-t azért rendesen utána olvastam a neten. Bár elsődlegesen az érdekelet mit írnak a hangfalról egy erősítő neve újra és újra előkerült az Avantgarde tölcsérekkel kapcsolatban és ez nem más volt, mint pont a 2003-as év nyuszija, az Audiopax Model 88. Leginkább abban a kontextusban, hogy hát milyen erősítővel szól igazán jól egy Avantgarde. Valahogy mindig ott volt ez a név, a 10 évvel ez előtti hozzászólásokban és a mostaniakban is. 

Bogár elülteve.

Eldöntöttem megy a Quest Silver, feladtam a hirdetést. Úgy saccoltam értéke miatt nem lesz gyors ügymenet. Talán 1 hónapja hírdettem mialatt egyetlen bizonytalan, ámde pofátlan ajánlatot kaptam. Aztán valahogy szemem elé került a Model 88. Igazából addig el sem gondolkodtam rajta, hogy mi legyen a Note erősítő után. Az Audiopax-ot meglátva nagyon gyorsan megfogalmazódott bennem, hogy ezt kellene kipróbálni. Csak hát az sem éppen egy olcsó darab, sőt tulajdonképpen új ára épp annyi, mint a Quest Silver-nek. Használtan valamivel olcsóbb (ha nagy ritkán felbukkan), hiszen nem akkora név. Gondoltam de jó lenne megvennék a Note-ot, meg tudnám venni az utódot. Csak éppen meddig kell várnom a vásárlóra és meglesz-e még akkor a 88-as? 

A megoldás végül pofonegyszerű volt. Egy angol kereskedőház hirdette az Audiopax-ot. Írtam nekik, hogy hát 1 az 1-be cserével érdekelne. Bíztam az ajánlatban, hiszen garantálva volt némi nyereség és a márka okán könnyebb eladhatóság a kereskedőnek. Le is csapott rá, megegyeztünk.

Itt jött a szokásos bugyibacsoki időszak, hogy minden rendben menjen a postázással. Ne sérüljön meg a Quest kifele, ne téglát küldjenek vissza (bár erre az ismert kereskedőház miatt kicsi volt az esély) és visszafele se legyen sérülés. Nagyon lazán kezelték egyébként a dolgot. Persze cseréljünk, add fel, mi is küldjük. Ennyi. Meg küldtek egy címet, amit alig bírtam kihámozni, hogy itt mi az utca, meg a megye, meg egyáltalán. Gondolom náluk napi ügymemenet a több ezer EUR-os készülékek postázgatása. Végül berekesztettem a parázást, feladtam. Döbbenetesen gyorsan ott volt, hétfőn majdnem este vitték el a csomagot és csütörtök délután már át is vették Angliában. Az én erősítőm csütörtök reggel indult felém, nem várták be mit is küldtem. Más világ. (Az mondjuk igaz, hogy küldtem képeket a csomagolásról, a követési számot, minden ilyesmi.)

A csomag kicsit sérült volt (mármint a doboz) mikor megérkezett, ezért segítséget bevonva végigvideóztuk a kibontás és első bekapcsolás folyamatát, de nem volt semmi gond. Az erősítő közel új állapotban volt (és van). 

Belső értékek

Szóval volt egy Single Ended triódás, 300B-re épülő, visszacsatolás mentes monoblokk párom sok földi jóval (értsd minőségi alkatrészek, felépítés) ellátva. Ez így nagyjából érthető és elképzelhető, hogy mi.

Lett helyette egy másik csöves erősítő monoblokk pár ami...és itt egy nem olyan egyszer történet következik.

Eduadro de Lima bizony alaposan megcsavarta a csöves erősítők szokványos történetét. Részben éppen ezért aratott akkora sikert a Model 88. Több tíz évvel a csöves technika megjelenése után, mikor már közhely volt, hogy kapcsolástechnikailag nincs új a nap alatt egyszer csak mégis lett. Ráadásul a tesztek tanúbizonysága szerint nem öncélú technokratizmus volt a hajtóerő, mert a hangminőség is kiemelkedőnek bizonyult.

Megpróbálom összefoglalni, amit megértettem (és megérthető) a publikálásra került információkból, de nem mondanám, hogy teljes a kép. Az alkalmazott megoldások itt-ott tényleg egyediek és villamos mérnöki múlttal sem követhetők teljesen vissza. 

A történet ott kezdődik, hogy mindegyik monoblokkban két erősítő van (azaz sztereó felállásban 4 erősítőt hallgatunk). Az egy monoblokkba épített két erősítőnek közös hálózati és fütőtranszformátora van, de külön tekercseléssel a két erősítő számra. Ennyi volt a nagyjából közös. Mindegyik erősítőnek van egy saját "pi" szűrője a tápban, azaz passzív tápszűrés kondenzátorral és folytótekerccsel. Mindegyik erősítőnek van saját kimenőtrafója is. Azaz oldalanként kettő kimenőtrafó van. Most jön a durva csavar, ezek sorba vannak kötve a kimenő terminálon. 

Ha csak ránézünk az erősítőre és meglátjuk az oldalanként kettő KT88-at, akkor gondolhatnánk a szokásos párhuzamos kapcsolásról van szó a teljesítmény növelésének érdekében és hát bizony nem.

Ráadásul a két sorba kötött erősítő kicsit eltér egymástól. Nem kapcsolásában, hanem egyes alkatrészek értékeiben, ezzel tudatosan beletervezve egyfajta asszimetriát.

Ami mondhatni szokványos, hogy a KT88-ak Single Ended kapcsolásban, visszacsatolás nélkül működnek, de újabb pofon a high-end pedigrének: pentóda üzemmódban.

Illetve még ez sem igaz, mert a kimenő csövek és a KT88-ak csatolása sem éppen szokványos. Mivel magam nem vagyok járatos az elektronika ezen szegletében, csak annyit tudtam megérteni, hogy a de Lima által LM3-nek nevezett megoldás (Low Mu Triode with Higher Raw Efficiency Emulator) ötvöz egy publikált, de termékben sosem megjelent szuper-ultralineár kapcsolást, a Quad erősítőkben megjelent speciális tekercselést, a Hafler féle csapolással és de Lima saját katódkörbe iktatott ellenállásával. Ezzel lehet a tervező szerint befolyásolni a cső és kimenő trafó csatolását és ezzel a harmonikus torzítást, a torzítás spektrumát és kimeneti ellenállást. A végeredmény egy olyan kimentőtranszofrmátor lett, melyről azt nyilatkozta tervezője, hogy nyugodt abban a tekintetben, hogy nem fogják visszafejteni hogy is épül fel.

Mindez nyakon van öntve azzal az elgondolással, hogy a kicsi trafó nem jó, de a túl nagy sem optimális. Pont jó kell. Például a megfelelő mélyátvitelhez. Így hát a Model 88-ban a high-end körökben megszokott samot tégla méretű és sulyú trafókhoz képest kifejezetten kicsi példányok találhatók. Ugyanakkor a robosztusság is fontos szempont volt, nem tipikus módon nem megy tönkre attól, ha hangfal csatlakoztatása nélkül járatjuk. Mármint nem 10 másodpercig, az erősítő tervezése során 2 napos ilyen stresszen kellett átesnie a konstrukciónak. Azért ezt általában véve nem szokásos, kéretik otthon csöves erősítővel nem kipróbálni!

A fentiek okán szinte csak trafókat, tekercseket látunk belül

Kb. ezt tudtam kihámozni abból, ami nem látszik.

Ugyanakkor maga a megjelenés is egyedi, saját kis talpain áll az erősítő, ami a szellőzést biztosítja, a légáramot lentről fel. Maga a konstrukció is érdekes, az erősítő egyben kiemelhető egy bölcsőszerű foglalatból, ami az alja és az oldala az készüléknek, de semmi több.

Gyári adatok szerint 18kg darabja, el is hiszem. A krómozott felület réz, igen masszív az egész, a tetőn található füleknél meg is lehet emelni, semmi sem csak odabiggyesztett giccs.

A bekapcsolás a hátoldalon található jókora billenőkapcsolóval történik, ami kb. úgy kattan mintha valami labortápot kapcsolnánk be, a KT88-ak késleltetéssel élednek fel, amit újabb relékattanás jelez.

Gondolnánk akkor ennyi is volt, de nem. Mi ez a két potméter?

Ez lenne az úgy nevezett "Timbre Lock" kezelőszerve. A KT88-as csövek áramát lehet velük +-15mA értékben szabályozni, tehát úgy, hogy mindenképpen biztonságos értéken belül maradnak. A szabályzást csak akkor szabad végezni, ha nem szól az erősítő. Ekkor a képen látható két kis kapcsolót elbillentve kigyullandnak a LED-ek és a potméterrel állíthatjuk az értéket, melyet a fény vándorlása a kör mentén mutat. Ha beállítottuk az értéket, akkor a monitor funkciót kikapcsoljuk a kis kapcsolókkal és lehet hallgatózni. Zenehallgatás közben ha be van kapcsolva a Timbre Lock monitor (visszajelző) funkciója, akkor a LED-ek vadul villognak fel-le és tönkre is mehet a kapcsolás. 

És hogy ez mire jó? Egyetlen célt szolgál minden trükk, asszimetria és állítási lehetőség: triódás hangot kreálni annak teljesítménybeli korlátai nélkül. Ennek háttere de Lima több éves kutatása, melynek során a harmonikus torzítások kialakulását vizsgálta és mely nem kis mértékben tisztán matematikai vizsgálódás volt. 

Ebből jöttek aztán olyan teóriák, hogy miképpen is lehetséges az, hogy egy látszólag nagyobb torzítású erősítő (tipikusan SE csöves) hallhatóan tisztábban szól, mint egy mérőpadon lineárisabb félvezetős. Elgondolása szerint a lényeg az, hogy az erősítő a hangfalhoz hasonló torzítási spektrummal kell, hogy rendelkezzen. Ha ez a két torzítás megfelelő fázisban találkozik kioltás jön létre és az eredő rendszertorzítás kisebb lesz, mint a komponenseké magában. Ha másféle torzítások "találkoznak" nem kioltás, hanem összeadás lesz a dologból. Sőt, a hangfal a maga torzításával és egy lineáris erősítővel eredőben torzabban fog szólni, mint egy torzításban összehangolt rendszer. Pontosan ennek a torzítás összhangnak az elősegítését teszi lehetővé a Timbre Lock.

A felhasználói beszámolók és a saját tapasztalatom szerint is egy asszimetrikus (kb. 2 LED távolságra lévő) beállítás az optimális. Nálam a képen látható értékekkel, de ez hangfalról hangfalra és szobáról szobára változik.

De Lima munkásságnak tanulmányozása közben úgy érzi az ember, hogy feneketlen zsákból kerülnek elő az újabb és újabb részletek, elgondolások. Amit itt röviden leírtam messze nem minden és amit érintettem azt is csak felületesen. Akit szakmailag mélyebben érdekel a téma a cikk elején lévő linkekből elindulhat. Kávé, tea szükségeltetik mellé, mert idő lesz.

Ugyanakkor egy ponton túl nem érzem, hogy szükséges ezt az egész témát boncolgatni. A végfelhasználót alapvetően a hangminőség érdekli.

Mi vele ellentétben most már koncentráljunk a tudomány helyett az élvezetekre

A hangot illetően 300B-ről váltva félő volt, hogy lesz némi veszteség a középtartomány megjelenítésében, eltűnik az a bizonyos varázs. Hiszen ez az erőssége a 300B-nek, úgymond az unikuma. Semmi ilyen nem történt. Talán egy kicsit kevésbé romantikus a megszólalás, de hidegnek sem nevezném. Megmaradt a nyitottság a hangban, az apró tonális részletek és a súly amitől emberiek lesznek a hangok. 

A mélytartomány tekintetében némi "csontosodás", szálkásodás figyelhető meg, nem olyan mély a tonalítása mint a Note-nak, viszont sokkal több információval rendelkezik az alsóbb regiszterekben. Ez abból is fakad, hogy jóval gyorsabb mint a 300B kapcsolás. Nem kapkod, de hajt mint egy kis mozdony, megvan a ritmus, ha a zene úgy kívánja itt nincs megállás. Sebességben felveszi a versenyt az Avantgarde Model 5-ösével, ami csövestől nem kis szó.

És innen bizony csak a plussz-ok jönnek. 

Érezhetően lazán, nagy tartalékokkal játszik. Mi sem jellemzi ezt jobban, hogy az erősítőcserével rá kellett jönnöm, hogy van egy két csavar, amit meg kell húznom a tölcséren, mert berezgett a középtölcsér miközben nem hallgattam hangosabban. Ugyanakkor a dinamikai képességeknek köszönhetően halkan is teljesen élvezhető a produkció. (Az már más kérdés, hogy ha nem esik össze a rendszer hangja normál hangerőn akkor minek liliputi elődadással finomkodni...)

Felfele is tiszta a hangzás, bökés szúrás nélkül átlátható a hangkép. Külön élvezet mikor odavágnak a cinntányérnak. Ez azért nem mindig van így.

Ezen felül ekkora teret még semmi nem rajzolt a szobámba, mint ez a kombó. Fel-le, előre-hátra, jobbra-balra. Bármi megtörténhet a szoba falain belül, néha csaknem azon túl is. Nem fontos dolog, de ha van igen szórakoztató. Vagy épp ijesztő. A szobában a hátan mögött van az ajtó, fiam időnként felcaplat közölni valami számára fontos dolgot (megvan a 6-os szintű varázslótorony a falujában...). Azért ilyenkor legkésőbb azt hallom, hogy nyílik az ajtó mögöttem. Épp elmélyülten hallgattam Prince-től a Rainbow Children-t, mikor közvetlen mellettem megszólalt egy hang. Először fel sem fogtam, hogy mi történt, csak hogy valaki mellém lopódzott, úgy kaptam oda a fejem, hogy majdnem belerándult a nyakam. Nem volt ott senki, a szó angol volt és a nevezett művész mondta. Hát ilyen. Eddig azt se hallottam, hogy ez rajta van a lemezen, nemhogy ennyire plakatívan jelenlen meg.

Ehhez persze az is kell, hogy - mint ahogy eddig - minden hangnak, hangszernek van tere, elférnek, a hangkép átlátható sűrűbb zenéknél is.

Igazán jó tölcséres hangot nem olyan könnyű találni. Legényfogó beállítások, installok könnyen összehozhatók, ahol a tölcsér dinamikája és grandiózussága hamar lenyűgözi a hallgatót. A hosszú távú szerelem záloga azonban éppen az, hogy a tölcsér jellegzetességei fel tudjanak oldódni és az egész részévé váljanak, ne kiemelkedő képességnek. Egy tölcsér ugyanúgy el tudni tünni a hangképből - jó esetben - mint bármely más magas minőségű hangfal. Nem kiabál, nem hívja fel magára a figyelmet. Viszont olyan mértékben lecsupaszítva tálalja megfelelő installban a zenét, hogy néha olybá tűnik tényleg nincs hangfal a szobában. (És itt visszajutottunk a megfelelően tálalt dinamikai képességekhez.)

Összeségében azért vagyok kicsit bajban, mert az egyik, ha nem a legjobb hang amit eddig rendszerből hallottam nálam van most. Felfele hallani meg lassú folyamat, hiába élek majd két hónapja együtt az összeállítással még mindig fedezek fel benne értéket.

Végeredményben ami számít, hogy most egyáltalán nincs kedvem hozzányúlni a rendszerhez, működik a szoba - hangfal - erősítő trió és ez nagyon fontos. 

Mindig előre - always forward - de azért most picit megpihennék itt.

U.i.: Sajnos Eduardo de Lima már nem él. Készült még pár készülék, például az ehhez a végfokhoz tartozó tranzisztoros(!) előfok és a külsőre is lenyűgöző Maggiore M100. A cég működik, váltottam velük pár levelet, de messze nincs annyira a figyelem középpontjában mint annó. Azért a tölcséresek falán ott sárgulnak még a poszterek szerte a világban...