A szoba kialakítása, elrendezése - a szoba mérete és alakja

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

A szoba egyik legfontosabb tulajdonsága a módusai, azaz azok a frekvenciák melyeken rezonanciák lépnek fel. Ez közvetlen összefüggésben áll a szoba hosszával, szélességével és magasságával. A legtöbb esetben a zenehallgató szobának, vagy stúdiónak szánt szoba egy már elkészült szoba, így ezen módusok és egyéb állandó jellemzők ismerete csak okoskodás. Végül is mi értelme kiszámolni őket, ha úgysem tudunk változtatni rajta? Hiszen minden szobában szükséges a teljes mélyfrekvencia kezelése és még a basszuscsapdák tervezésében sem segít a módusok ismerete. Kivéve, ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megtervezhetjük a zenehallgató szoba méreteit és alakját. Ilyenkor valóban nagy mértékben meghatározhatja a szoba akusztikai tulajdonságait a megfelelő kialakítás.

A szoba mérete és alakja meghatározza a természetes rezonanciáit - ezeket gyakran a szoba módusainak hívjuk. Minden négyszög alakú szobának három alapvető módusa van, melyek a szoba hosszával, szélességével és magasságával vannak összefüggésben. Amennyiben szabálytalan alakú, vagy döntött falú szobáról van szó, akkor átlagolhatjuk a távolságokat, hogy legalább egy durva közelítést kapjunk a szoba módusairól. Ez azt jelenti, hogy ha például a hosszanti fal szögben fut (a szoba egyik végén 3 méteres szélességet, a másik végénél 3.5 méterest eredményezve), akkor vehetünk 3.25 métert mint a szoba átlagos szélességét. Ez ettől bonyolultabb, szabálytalan alakú szobáknak több mint három fő módusuk van és bonyolultabb a számításuk.

Általában véve a nagyobb szobák jobbak akusztikai szempontból, mint a kicsik, mert a módusok közelebb helyezkednek el egymáshoz és így az teljes frekvenciaátvitel kiegyenlítettebb. Akusztikával foglalkozó szakértők minimum 70m³-es szobát ajánlanak. Az alábbi ábra egyetlen dimenzióra - mondjuk a hosszra - kivetítve mutatja a módusokat két különböző szobára. A nagyobb szoba (a diagrammon fentebb) 8.5 méter hosszú, így az alapvető frekvencia - amely a hullámhossz felénél lép fel - 20Hz. A további módusok, hasonlóan a hangszerek felhangjaihoz, 20Hz-es intervallummal lépnek fel. Bár ez sok kis kiemelést okoz, a kiemelések közel vannak egymáshoz, így az átlagos frekvenciaátvitele a szobának elég sima. Hiszen ahogy egy kiemelés csökkeni kezd, a mellette álló már növekedik. (Arra felhívnám a figyelmet, hogy az alábbi két ábra grafikai programban készült közelítő ábrázolás, a csúcsok és beszakadások nem egészen pontosak.)

Nagyobb szobákban (fent) a módusok által okozott csúcsok közelebb vannak egymáshoz,  mint egy kicsi szobában. Az egymáshoz közelebb elhelyezkedő kiemelések egyenletesebb frekvenciaátvitelt eredményeznek.

Ha megnézzük az ábra alján lévő kisebb szoba módusainak a hosszát, akkor láthatjuk, hogy az első kiemelés 60Hz-en történik, amely ismételten a szoba hosszának a feléből származik (3 méter). Így hát a további módusok is 60Hz-es intervallumokkal követik egymást. Látható, hogy az átvitel sokkal hullámosabb, mivel a frekvencia szélesebb sávban kerül elnyomásra, a hullámvölgyek szélesebbek és "mélyebbek" a kiemelések között.

A stúdiók és zenehallgató szobák tervezésénél további igen fontos tényező a magasság, hossz és szélesség aránya. A legrosszabb forma a kocka, ahol mindhárom érték egyforma. A kockában van a legkevesebb módus, ebből kifolyólag a legkevesebb számú kiemelés és így a legnagyobb távolság a kiemelések között. Egy ideális szobában mindhárom szobaméret különböző frekvenciákon okoz kiemeléseket. Így több csúcs jelentkezik, és egészészében nézve egyenletesebb lesz az átvitel. Ez látható az alábbi ábrán.

Egy ideális szoba módusai (fent) kiegyenlítettebb átivtelt eredményez, mint a rossz arányokkal rendelkező szobáé (lent). Kevésbé ideális arányok mellett némely természetes rezonanciák egymástól távol helyezkednek el, mások pedig egy helyre csoportosulnak.

Amelett, hogy az átvitel kevésbe lesz egyenletes, a nagy módustávolságok a basszushangszerek egy bizonyos hangját jobban kiemelik, mint a többi hozzá tartozót. Ez sokkal rosszabb, mint egy enyhébb, sok kiemelés eredményeképpen létrejövő átviteli görbe, amely ha nem is egyenes, de szélesebb tartományban helyezkedik el. Az elv hasonló, mint mikor az EQ-t használjuk egy felvételen a prezensz tartomány kiemelésére. Egy nagyobb sávszélességű kiemelés mindig természetesebben szól, mint egy kis frekvenciatartomány érintő. A kis szélességű kiemelések egyfajta orrhang szerű hangzást okoznak, mintha egy wah-wah pedál működne a kiemelt frekvenciatartomány közepén. Vegyük azt is észre, hogy a szoba méretei a mellett, hogy a frekvenciaátvitelben kiemeléseket okoznak azt is meghatározzák melyek azok a frekvenciák, ahol a szoba saját utózengése a legerősebb. Jobb, ha a szoba utózengése egyenletesen oszlik a teljes frekvenciatartományon, mintha egy pár domináns frekvencia határozná meg, amely természetellenes színezést ad a hangzásnak. Így hát mindezen okokból egy szobának különböző és egymással nem összefüggésben lévő méreteinek (hossz, magasság, szélesség) kell lennie.

Létezik pár "ideális", a szoba magasságára, szélességére és hosszára vonatkozó arány, amelyet professzionális stúdió tervezek ajánlanak. Három ezek közül az arányok között - melyeket L.W.Sepmeyer határozott meg - alább látható.

Magasság   Szélesség    Hossz
1.00            1.14            1.39
1.00            1.28            1.54
1.00            1.60            2.33

Vannak más jó arányok is, de a fentiek azok, amelyekre a leggyakrabban látom, hogy hivatkoznak. Fontos, hogy amennyiben egy szobának álmennyezete van, akkor a szoba magasságát - mély frekvenciák tekintetében - az álmennyezett feletti szilárdabb mennyezett határozza meg. Ugyanígy, pincehelységek esetében, ahol láthatóak az összekötő gerendák a magasságot nem a gerendák alja határozza meg, hanem tényleges mennyezet helye.

Mindezek mellett el kell mondanom, hogy a szobai módusok jelentősségét gyakran túlzásba viszik.  Persze, ne legyen a szoba szélessége egyenlő hosszával, vagy annak egész számú többszörösével (például 5x10m). De a módusok csak azt adják meg, hogy hol lesznek a rezonanciák a legerősebbek. Állóhullámok és akusztikus interferenciák minden alacsony frekcencián fellépnek, független a szoba méretől és alakjától. Így hát mindenképpen a teljes mélytartományt lefedő basszuscsapdákra van szükség, nem elég csak a módusokra kialakítani őket. Az akusztikus interferenciákat illetően az egyetlen dolog, ami a szoba méretétől függően változik, az az, hogy a szobában hol alakulnak ki a kiemelések és beszakadások az adott alacsony frekvencián.

Több ingyenes és web alapú módus kalkulátor található, de amiket én találtam azok mind csak a szoba módusait megadó listát adnak meg. Így még mindig előttünk áll a feladat, hogy elhelyezzük őket egy grafikonon, láthatóvá téve milyen közel is helyezkednek el egymáshoz. A ModeCalc (csupán 57KB) egy szoba módus kalkulátor, amelyet én írtam. DOS és Windows alatt fut. Képes az első tíz módus grafikus ábrázolására, így láthatóvá teszi hogyan helyezkednek el egymáshoz képes a módusok és milyen kihatásuk van egymásra. Minden egyes dimenzióhoz tartozó módust más szín jelöl és ha kettő vagy több módus ugyanazon frekvencia közelében lép fel, akkor a duplikációk egy külön listán jelennnek meg, így nem fedik el egymást. A program használata egyszerű, az F1 gomb megnyomásakor pedig a megjelenik a teljes használati útmutató és segítség arra vonatkozóan hogyan értelmezzük az eredményeket. 

Még jobb basszuscsapdák

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

A basszuscsapdák egy további változata a Helmholtz rezonátor. Ellentétben a habból, üveggyapotból és üveggyapottal töltött hengerektől a Helmholtz rezonátor igen mély frekvenciák elnyelésére is méretezhető. Ez a fajta basszuscsapda a hangolt üreg elvén működik, leginkább csak egy kis frekvenciatartományon hatásos (ott viszont nagyon). Gondoljunk egy üvdítős üvegre, amely a száján keresztül ügyesen megfújva rezonálni kezd - ez az alapötlet. Bár a Helmholtz rezonátort igen hatékonyra is ki lehet alakítani, csak igen kis frekvenciatartományon működik és meglehetősen nagynak kell lennie igazán mély frekvenciák elnyeléséhez. A frekvenciatartományt meg lehet növelni, ha az üreget üveggyapottal töltjük ki, illetve ha több, különböző méretű nyílást készítünk a rezonátorra. Elterjedt megvalósítása az elképzelésnek egy doboz, mely üveggyapottal van feltöltve az előlapi nyílását pedig szellősen elhelyezett, fából kialakított lécek fedik részlegesen. Éppen ezért lécrezonátor a neve. Másik megoldás szintén üveggyapottal megtöltött dobozra épül, de a nyílást egy tábla zárja le a lécek helyett, a táblán pedig sok kicsi lyuk van. Tagadhatatlan, hogy a Helmholtz rezonátor nagyon hatásos tud lenni, de használhatóságát erősen csökkenti az a tény, hogy csak nagyon keskeny frekvenciatartományon működik. Ki lehet úgy alakítani, hogy egy adott szoba domináns frekvenciáját elnyelje, más mélyfrekvenciás hangokra viszont hatástalan lesz. Ugyanakkor az akusztikus interferenciák elkerüléséhez széles sávban szükséges a mélytartomány elnyelése.

Egyik kedvencem a membrán elnyelő, vagy más nevén panel csapda (merthogy az előlapja fa panel). Egyik nagy előnye a membrán elnyelőnek, hogy nem kell vastagnak lennie az igen mély frekvenciák kezeléséhez. A membrán elnyelők is a basszustartomány egy-egy sávjának elnyelésre vannak kialakítva, hiszen a basszustartomány nagyjából négy oktávot fog át. Éppen ezért több, a basszustartomány egyes részeit lefogó membráncsapdára van szükség. Az igen mély frekvenciák elnyelése mellett a fa előlap a magasfrekvenciák elnyelésére is alkalmas. Így még akkor sem lesz túl halott hangzású a szobánk ha a teljes bassus tartomány lefedéséhez szükséges mennyiségű panel csapdát telepítünk.

Az alábbi fotó nyolc panel csapda látható, melyeket a házi stúdióm számára készítettem. A paneleken kívül - melyeket fehérre festettem - elég sok 703-as üveggyapot elnyelő is van, melyet szövettel borítottam. Ami a fényképen nem látszik, az a szoba hátsó sarkaiban elhelyezkedő további négy panel csapda, illetve még négy, amelyek szintén kicsit hátrébb vannak az oldalfalak mentén. A fotón mindkét típusú panel csapda látható - mély basszus és nem annyira mély basszus elnyelésére alkalmas. A vékonyabbak az utóbbiak. A szoba felüleinek jelentős részének elfedéséhez számos elnyelőre volt szükség, mivel ez egy viszonylag nagy szoba (5,5m x 10m). Egy kisebb szobába nyilván kevesebb csapda is elég.

Ebben a szobában egyenlő mértékben vannak nagyon alacsony és nem olyan alacsony frekvenciára tervezett panel csapdák, valamint üveggyapot elnyelők a közép- és magasfrekvenciás hangok kezelésére. A szoba hátsó részében további panel csapdák vannak.

Az alábbi ábra egy tipikus panel membrán felépítését mutatja. Amikor egy a hatásos frekvenciatartományba tartozó hanghullám eléri az előlapot, az vele együtt vibrálni kezd. A hanghullám így elnyelődik, mivel a panelek mozgatásához energiára van szükség. A üvegyapot pedig csillapítja a panelt, hogy az ne vibráljon túl sokáig. Ha engednénk, hogy a panel szabadon vibráljon, akkor könnyebb lenne mozgásban tartani és kevesebb elnyelésre lenne csak képes. Illetve azért sem túl szerencsés a túl hosszú vibrálás, mivel ezzel egy az utózengéshez hasonlatos jelenséget hoznánk létre, azt pedig semmiképpen sem kívánatos!

A furnérlemezzel a hang hatására vibrálni kezd. Az üveggyapot pedig csillapítja a vibrációt.

Az ilyen panelek légmentesen vannak felépítve és a bennük keletkező akusztikus energiát az üveggyapot hővé alakítja. Vegyük észre, hogy az üveggyapot nem közvetlen a hátsó panelre került, így hatásosabb. Minél közelebb van az üveggyapot a membránt képező fához, annál hatásosabban csökkenti annak vibrációját, de fontos, hogy nem szabad hozzáérnie, mert az csökkentené a mozgási szabadságát a panelnek. A panel csapda leghatásosabb működéséhez a panelnek szabadon, minden akadályoztatás nélkül - leszámítva a közleben lévő üveggyapot csillapító hatását - kell tudnia vibrálni.

Van pár ok, ami miatt érdemes zártra építeni a panel csapdákat. Ha van hely, ahol kiszökhet a levegő - mondjuk az előlap és a doboz oldalfalának csatlakozásánál, akkor a membránon áthaladó hangullámok ezeken a réseken át kilépnek, ahelyett hogy az üveggyapot elnyelné őket. A másik - még fontosabb ok pedig az, hogy a rések által a belül kialakult nyomás megszűnik és a helyett, hogy elnyelésre kerülne visszasugárzódik a szobába. Tekintsünk úgy egy panel csapdára, mint egy nyitott ablakra. Ha lyukat vágunk a külső falunkra, majd kartonlappal borítjuk, akkor a kartonlap a közép- és magasfrekvenciás hangokat vissza fogja verni, de a mélyhangokat át fogja engedni. Ezek a mélyfrekvenciák tehát áthaladnak a kartonlapon és nem verődnek vissza a szoba irányába. A zárt membrán csapda ebből a szempontból hasonló, hiszen a panelen áthaladó mélyfrekvenciás hanghullámok a dobozba jutva abból nem kerülnek ki. A legfontosabb ok azonban az, hogy a dobozban lévő levegő mintegy rugóként működik és bármilyen nyílás csökkenti ezt a hatást.

Bár a basszusfrekvenciák kezelésére a legjobb, ha üveggyapotot szerelünk a szoba sarkaiba keresztirányba, a panel csapda más elv alapján működik és segíthet ott, ahol a légrés nem. A panel csapdák esetén a legjobb, ha kettőt teszünk minden sarokba közvetlen a falra, hiszen ez dupla felületet biztosít. A szivacsos anyagokból készült basszuscsapdák - mint az üveggyapot és az akusztikai hab - elnyelik a hangot, ahogy áthaladnak rajtuk. Ezt a fajta csapdát sebesség elnyelőnek nevezzük, mivel a hanghullám sebessége az, amelyet kihasználunk a csillapításhoz. A panel csapda épp ellenkezően működik és nyomás elnyelőnek hívjuk, hiszen a falak mentén a nyomás éri el a maximumát. Felfoghatjuk a panel csapdákat egyfajta "ütközés csillapítónak". A hanghullámoknak, ahogy közelítenek a falhoz nagy a sebességük, de nincs nyomásuk. Mikor pedig elérik a falat nincs sebességük, viszont a nyomás jókorára nő. Hasonló ez ahhoz, mint mikor az autós a fának hajt. Hajthatunk 100km/órával a fa fele - sok sebesség - de mikor elérjük a fát nem lesz sebességünk, viszont lesz egy nagy csomó nyomás!

Ezek után feltehetjük a kérdést: valójában mennyi javulást várhatunk a basszuscsapdák telepítésével? Hacsak nem fedjük az összes falunkat és a mennyezetet 100%-ban, minden problémás frekvencián effektív elnyelő anyaggal - ami tulajdonképpen lehetetlen - maradni fog valami eltérés a tökéletesen egyenletes frekvenciamenethez képest. Ugyanakkor egy ettől sokkal földközelibb megvalósítással is jelentősen csökkenthetjük az átvitel hullámosságát, illetve széthuzhajtuk a kiemelések/csillapítások szélességét így csökkentve az "egytónusú" basszus kialakulásának esélyét. Mérhetően tehát továbbra is maradnak kiemelések és beesések, de a zene sokkal jobban fog szólni és egyenletesebb lesz a szobában mindenhol a basszus. Az alábbi ábrán egy szoba átviteli görbéjét láthatjuk membrán csapdákkal és a nélkül.

A légrés optimalizálása

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Bár a légrés méretének növelése valóban csökkenti az a elnyelt frekvenciatartományt, vékony panelek esetén e melett a magasabb basszusfrekvenciák esetén csökkenti az elnyelést. Egy adott frekvenciára vonatkoztatva a legnagyobb mértékű elnyelés akkor figyelhető meg, ha a légrés a frekvencia hullámhosszának 1/4-e. Az alábbi ábra a hanghullám terjedési sebességét mutatja, amely a nullátmenetnél éri el a maximumát. A hullám legalsó illetve legfelső pontjánál a legkissebb a sebesség, de a legnagyobb a nyomás. A sebesség a hullámforma kezdetétől mérve 1/4-ed periódusnál a legnagyobb. Ekkor keletkezik a legtöbb energia amely a hanghullámokat átpréselheti az elnyelő anyagon.

Ez az oka annak, hogy az elnyelő anyag (mint az üveggyapot panel) jobban működik, ha nem közvetlen a falra rögzítjük őket, hanem hagyunk légrést. Hiszen mikor a hanghullám közelít egy határfelületethez - például a falhoz - a sebesség csökken, majd nulla lesz, mikor eléri azt. Képzeljünk el egy billárd golyót, ahogy a gurul az játékasztalon. A golyó akár 100km/órás sebességel is gurulhat, de azon a ponton, ahol ütközik az asztal falával a sebessége nulla, egyáltalán nem mozdul. Mozgás nélkül pedig nincs energia, amit el lehetne nyelni.

Ugyanígy, ha az üveggyapot panelt pontosan egy merev határfelületre helyezünk, akkor ott nem használ semmit, mert a levegőmolekulák ott nem mozognak. Mivel nincs sebességük, nem túl sokat használ az üveggyapot. Ennek megfelelően a levegőmolekulák sebessége egyre nagyobb ahogy távolabb húzzuk az üveggyapotot a faltól. Ilyenkor az üveggyapot panel csökkenti a terjedési sebességet, amelynek során a hangenergia hővé alakul, ezáltal hang egy része elnyelődik.

Ahogy a fenti ábrán látható - melyet Alton Everest: Master Handbook of Acoustics című kiadványból vettem - az elnyelés maximuma egy adott frekvenciára vonatkoztatva mindig a frekvencia negyed hullámhusszának többszöröse (ez esetben 250Hz-től kezdődően). Ezek után egy magasabb frekvencián csökken, ahol a légrés a hullámhossz felével egyenlő, majd ismét nőni kezd 3/4 hullámhossz értéknél - és így tovább. Ez a szabálytalan elnyelés legerősebben a vékony elnyelő anyagoknál jelentkezik és fokozatosan megszűnik , ahogy egyre vastagabb anyagot alkalmazunk. Az elnyelés csökkenését elkerülhetjük vastagabb elnyelő anyag használatával, vagy akár úgy is, hogy a teljes légrés kitöltjük ahelyett, hogy csak egy vékony panelt raknánk le a fal vagy mennyezet elé. Ha a teljes légrést kitöltjük, akkor az ott használt anyag az összes frekvenciára vonatkoztatva elnyelőként viselkedik, melyeknek 1/4 hullámhossza a légrésen belülre esik.

Megígértem, hogy nem fogok egyenleteket használni, most mégis megteszem. A következő nagyon egyszerű képlet lesz az egyetlen. Ahhoz, hogy megállapítsuk az az ideális légrést egy adott frekvenciára először meg kell határoznunk a hozzá tartozó hullámhosszt.

Hullámhossz méterben = 343/Frekvencia (Hz) 


Ha ez megvan, egyszerűen osszuk el az eredményt 4-el, hogy megkapjuk az optimális légrés értékét. 100Hz hullámhossza például 343/100 = 3,43 méter, ennek az 1/4-e pedig kb. 0.8 méter. A 343-as érték a hang terjedési sebessége (mértéke m/s) levegőben szobahőmérsékleten (20 fok) és átlagos páratartalom mellett.

Egy elnyelő anyag adott vastagságához az ideális légrés egyenlő az anyag vastagságával, mivel így nem keletkezik lyuk az elnyelt frekvenciatartományban. Például: ha egy 10cm vastag üveggyapot lemezt szerelünk fel 10cm légréssel, akkor a magasabb frekvenciák - melyeknek negyed hullámhossza a 10cm-es anyagvastagságon belülre esik - a légréstől függetlenül elnyelődnek. A légrés (elhelyezés) pedig azon a frekvenciák számára optimális, melyeknek negyed hullámhossza 4 és 8 cm közé esik. Ez látható az alábbi ábrán.

A gyakorlatban nem feltétlen kell hullámhosszokat méregetni és légréseket számolgatni. Az első pár centiméternyi légrés hozza úgy is a legtöbb eredményt. A legtöbb ember nem hajlandó a szobájából fél, vagy akár egy méternyi helyet feláldozni a falak mentén. Válasszunk akkor légrést, amit még elfogadhatónak találunk. Ha módunk van anyaggal feltölteni a légrést, annál jobb. Mert bár igaz, hogy a sebesség az 1/4 hullámhossznál a legnagyobb, azért még az 1/8 értéknél is van bőven. Azt is vegyük észre, hogy nem mindegy milyen szögben találkozik a hanghullám az elnyelővel, akár növelheti is az effektív légrés értékét. Továbbá, alacsony frekvenciás hullámok kevésbé fognak elnyelődni, ha nem 90 fokban találkoznak az elnyelővel. Ezért az itt olvasható magyarázatok arra az egyszerűsített helyzetre igazak csak, amikor az ütközés 90 fok melett történik. A valóságban nem mindig ez a helyzet.

Érdemes megemlíteni a basszuscsapdák egy másik elterjedt formáját, a hengereket (vagy sarokhengereket), melyeket boltban is vehetünk és az interneten is számos tervet találhatunk elkészítésüket illetően. Bár ezeket sokszor hívják "basszus csapdáknak", még a legnagyobb hengerek sem igazán használhatóak 100Hz alatt, a kisebbek pedig ettől jóval magasabb frekvenciákon elvesztik hatásosságukat. Marketinget félretéve, a henger elnyelési képessége egyszerűen a benne lévő üveggyapotból adódik. Az ok, amiért egy fél méter átmérőjű henger képes 100Hz-ig működni az az, hogy a  henger átmérőjéből kifolyólag a benne lévő üveggyapot nem közvetlen a falra kerül, ez pedig segít a mélyfrekvenciás alkalmazásban. Ugyanakkor egy henger semmivel sem hatásosabb, mint egy hasonlóan elhelyezett tömör üveggyapot panel.

Üveggyapot basszuscsapdák

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Több módon is készíthetünk basszuscsapdát. A legegyszerűbb és legolcsóbb nagy mennyiségű üveggyapotot a falaktól és mennyezettől jó messzire felszerelni. Ahogy korábban szó volt róla, 10cm vastag, a faltól kb. 40cm távolságra lévő 705-FRK típusú üveggyapot meglehetősen effektív lehet egészen 125Hz-ig. Ugyanakkor sok szoba küzd jelentős problémákkal 125Hz alatt, ráadásul a legtöbbünk számára 40cm szabad hely elvesztése körben a falak mentén és mennyezetnél szintén nem kívánatos. Szerencsére ennél sokkal hatásosabb és kisebb basszuscsapdák is léteznek. Kis költségvetéssel rendelkező stúdiók azonban alkalmazhatnak a sarkaknál tömör üveggyapotot ahogy az alábbi ábra mutatja és ezzel csak a sarkakban vesztenek egy kis teret. Mivel a basszus a sarkokban sűrűsődik fel a leginkább, ezért az egy ideális hely bármely basszuscsapda számára.

Az ábra felülnézetből mutatja a sarkot. Ilyen elrendezés mellett a meglehetősen nagy légrés segít a mélyhangok elnyelésében. Erre a feladatra a 705-FRK jobb, mint a 703, hiszen a cél a mélyfrekvenciák leghatásosabb elnyelése. Ezzel szemben a magashangokat vagy elnyeletni, vagy eltéríteni tudjuk attól függően hogy a lap papíros oldalát befele, vagy kifele fordítjuk. Ezzel pedig a szoba élénkségét befolyásolhatjuk. 5 cm vastag 705-ös üveggyapot alkalmazása megfelelő, de a 10cm-es még jobb. Két 5cm-es lap összeillesztése ugyanolyan elnyelést eredményez, mint egy 10cm vastagságúé, tehát szükség esetén így is elérhetjük a kívánt vastagságot. FRK típus esetén viszont ilyen esetben az egyik lapról el kell távolítani a papír réteget úgy, hogy csak a kíül lévő panel külső részén legyen.

A sarkokon kívül - ahogy a fenti ábra mutatja -  helyezhetjük az üveggyapotot a fal és a mennyezet találkozásához, ugyaolyan effektív megoldáshoz jutunk. Mindkét megoldás esetén csavarokkal rögzíthetjük az üveggyapotot egy 2,5x5cm-es profilú facsíkokhoz, amelyet előtte a falra ragasztunk, vagy csavarozunk. A facsíkok profilja látszik a fenti képben, mint tömör fekete négyszög. Nagyon kellemes tulajdonsága ennek az egyszerű megoldásnak, hogy az üveggyapot mögött lévő légrés mértéke a geometria miatt változó, így biztosított, hogy az üveggyapot panel felületének legalább egy része biztosan elegendő távolságra van egy adott frekvencia elnyeléséhez.

Jobb alacsonyfrekvenciás elnyelést érhetünk el, ha 705-FRK-t papíros felével a szoba fele közvetlen a falra szereljük - nem átlósan a sarokba. Ugyanakkor ez a megoldás valamelyest visszaveri a közepes és magas frekvenciákat. Jó megoldás erre, hogy felváltva tesszük fel a paneleket, azaz minden második panel néz papírral a szoba fele, így azt is elkerülhetjük, hogy túl "halott" legyen a szoba. A papírral a szoba fele felfekvő paneleket 2.5x10cm profilú facsíkokra rögzítsük, hogy legyen mögöttük egy kis légrés. A sarokban lévő panelek esetén a papírnak a légrés fele kell lennie, hogy a lehető legtöbb mélyfrekvenciát nyelje el.

Befejezetlen pincék esetében kihasználhatjuk a tartógerendék és a mennyezet közötti légrést. Helyezzük az üveggyapot lemezeket a gerendák közé. Rövid szegek, vagy csavarok is képesek a lapot a fejükkel megtartani, így csak helyükre kell őket csúsztatni. Ezek után fedjük be az üveggyapotot valamilyen szövettel, mint ahogy az az alábbi ábrán is látható. Másik megoldás az lehet, hogy a teljes rést bolyhos üveggyapottal töltjük ki (kb. 30cm vastagság) - az eredmény valószínűleg hasonló lesz.

Álmenyezettel még könnyebb dolgozni: egyszerűen töltsük fel a réseket bolyhos üveggyapottal. 30cm vastagságú R38-as tökéletes, ha akad ennyi hely. Ha nem is töltjük fel így a teljes mennyezetet, legalább fal és pfalon találkozását béleljük végig. Mivel az üveggyapot ilyenkor nem látható nem is kell szövettel elfednünk.

Másik nagyszerű és olcsó megoldás - már amennyiben sok helyünk van - göngyölített bolyhos üveggyapot halmozni a sarokba. Ezek a göngyölegek nem drágák és egymásra pakolva igen nagy helyet tudnak betölteni. Ami még jobb - bárhol beszerezhetők és még csak ki sem kell őket csomagolni! Hagyjuk a göngyöleget az eredeti fólai csomagolásukban és állítsuk be őket ahova csak beférnek, a sarkak közelébe, bárhova. Rakjuk őket egymásra egészen a plafonig a legjobb elnyelés érdekében.

Audio Innovations Alto (mk2)

Azzal kezdeném, hogy nem terveztem semmiféle erősítő beszerzését. Valamiért mégis (azóta is) böngészem időnként az aprókat. És hát feltűnt egy ilyen UFO olyan baráti áron, hogy egyszerűen muszáj volt megvennem. Főleg mert azon pár készülék közé tartozik (régi, plexi előlapos Meridián CD játszókkal együtt például), melyek egyszerűen formájuk okán is beégtek az agyamba. Meg hát sok jót is lehet róla olvasni, amennyiért kínálták egyszerűen nem lehetett félrelőni. Meg még távirányítható is, ami a K.U.K.A-ról nem mondható el. Megvettem na.

Aztán (természetesen miután már megkötett az üzlet) elkezdtem jobban utánakotorni a dolognak. Egyre érdekesebb tények kerültek napfényre. Például hogy ez az erősítő tulajdonképpen egy tranzisztorokkal megvalósíott csöves erősítő, minimális alkatrésszel felépítve. Egy tápsínes megoldás, kimenőkondenzátorral (helló Heed Obelisk), szóval minden, csak nem szokványos. Illetve mindez igaz az mk1 verzióra. Az enyém az mk2. Nem volt ez titok, arra viszont nem gondoltam, hogy ugyanazon elnevezés alatt (lévén mindkettő Alto) gyökeresen más erősítő bújik meg (belső felépítését tekintve). Erre úgy voltam kénytelen rájönni, hogy lelkesedésemben felvettem a kapcsolatot Guy Sergant-al, az első verzió tervezőjével, mivel azt vásárlás után rögtön elhatároztam, hogy az elektrolit kondenzátorokat - az erősítő kora miatt - kicserélem. Tanácsot kértem tőle, milyen típusú kondenzátorokat alkalmazzak a hangzás szempontjából fontos kimeneti kondik cseréjéhez. Ő világított rá, hogy az mk2 verzió (ami legkönnyebben onnan ismerhető meg, hogy nincs az előlapon bekapcsoló gombja) már semmifélre rokonságban nincs az ő által kreált megoldással. Sokkal szokványosabb, duáltápos, kimenőkondi nélküli eset. Kapcsolást nem sikerült hozzá találnom mondjuk...Pöttyet azért csalódtam, de gondoltam most már úgy is mindegy, hátha mégis jó lesz.

Hozzá kell tennem, pont régi emlékeim miatt nagyszerűen ellennék azzal is, ha az erősítő megmarad szobadísznek. Egy darabka hi-fi történelem.

Megjött az erősítő, szét is szedtem (az se feltétlen triviális, de összerakni nehezebb). Íme a belseje:

Ez meg az mk1 verzió belülről:

Láthatóan jóval tisztább, minimalistább tervezés az első verzió. A második cserébe olyan megoldásokat vonultat fel, amik nekem eszembe nem jutnának. A hangfalkábelek például közvetlen a hálózati toroid trafóra fekszenek fel (!), hogy mást ne is említsek. Ehhez képest nem is zajos az erősítő, de az is igaz, hogy ennél kultúráltabb alapzajú gépet sem nehéz találni. Azért nem adtam fel a dolgot, kigyűjtöttem milyen kondenzátor értékekre van szükség és megrendeltem őket. Eddig a pontig a saját rendszerembe be sem kötöttem, az első "meghallgatást" már félig szétborított állapotban ejtettem meg. Meglepődtem. Először is, nagyon rávilágított, hogy a K.U.K.A minden előnye mellett mennyire basszus szegény. Talán az apró simítókondik miatt, ki tudja? Mindenesetre az Alto csak úgy pumpálta hozzá képest a basszust, de nem a rossz értelemben véve. Az énekhangja talán nem olyan jó, mint amit a  K.U.K.A tud (az az erőssége), de nem rossz egyáltalán. Ritmusjátszás nagyon jó, a hosszabb, tördelt, háttérbe eldugott ritmusok összefüggései is nagyon jól megmaradnak. (Bár ez pont az a terület, ahol a Decibel is nagyot alkot, lehet csak azt hallottam ki.) Mindenesetre feltűnt.

Aztán megjöttek a kondik. A tápkondenzátorok voltak a legtrükkösebbek, mivel elég kicsi hely van bent az erősítőben, ezek Mundorf M-Lytic típusok lettek. A kisebb értékek pedig Elna Silmic II-es illetve Nichicon FG gyártmányokra lettek lecserélve (attól függően mi fért be éppen).

Érdekes adalék, a kondik cseréje közben tűnt fel, hogy a panel már otthoni módszerekkel javítva lett egyszer a biztosítékok környékén. Hiába, a használt dolgok előélete nagyon nehezen követhető le. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha erről fogalma sem lett volna az illetőnek akitől vettem.

Összeszerelés után, az új kondikkal hallgatva ugyanazon erősségek maradtak megfigyelhetők. Lehet inkább csak a lelkiismeret nyugtattam meg ezekkel a cserékkel, de hogy ártani nem ártottam vele, az biztos.

Ezek után már csak egy feladat maradt, a hiányzó távirányítót pótolni. Egyetlen gyártó volt, aki halványan utalt rá, hogy támogatja a márka készülékeit (csak az Alto-k voltak távirányíthatók), ez pedig a Logitech. Vettem (nem túl olcsó portéka sajnos) egy 300-as kódjelű távirányítót és valóban, az erősítő összes funkcióját (hangerő, bemenetválasztás, stand-by) kezeli némi konfigurálás után.

Összességében örülök, hogy birtokomba került ez az erősítő. Az Ethosz DAC-al együtt egy nagyon szellős, dinamikus, bántó digitális élek nélküli rendszer épült ki, amit igazán öröm hallgatni.

Zárásul (csak mert az mk2 verzió belsejéről én sehol semmi képet nem találtam) két kép a paneljáról - felülről és alulról is.

Basszus csapdák - áttekintés

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

A basszus csapdákat leginkább a szoba alacsonyfrekvenciás átvitelét felborító állóhullámok és az akusztikus interferenciák csökkentésére használják. Ahogy az első ábrán is látható, az akutsztikus interferencia akkor fordul elő, ha a falakról, mennyezetről, padlóról visszaverődő hanghullámok találkoznak egymással és hangforrásból (például hangfalból) érkező hangokkal. Ha ezt nem kezeljük, akkor a frekvenciaátvitelben számos kiemelés és beszakadás keletkezik, amelyek különbözőek a szoba eltérő pontjain. Előfordulhat, hogy a hallgatási helyen - például - 100Hz-en teljes kioltás jön létre, míg a szoba hátsó részében a 100Hz 2dB-es kiemelésre kerül, a 70Hz pedig részleges kioltásra.

Az akusztikus interferencia következtében a direkt és visszavert hangok összekeverednek. Ez kiemelésekhez és beszakadásokhoz vezet a frekvenciamenetben

Ebben az esetben a hangfal felől érkező pozitív hullám (bal oldal) visszaverődik a falról (jobb oldal) és a visszaverődés ütközik a hangfalból továbbra is érkező hangokkal. A szoba méretétől és a hang hullámhosszától (frekvenciájától) függően a visszavert hangnyomás vagy hozzáadódik  a hangfalból érkező hangnyomáshoz, vagy kivonódik abból. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a szoba különböző pontjai eltérően viselkednek. Hol felerősödik egy frekvenciatartomány, hol kioltásra kerül. A kiemelés mértéke elérheti a 6dB-t is, ha hullámok fázisban összeadódnak és felerősítik egymást. Ellentétes esetben, ha az ütközés kioltást eredményez, a beszakadás még ettől is nagyobb lehet. 25dB mértékű, vagy akár nagyobb kioltás is előfordul kezeletlen szobákban, sőt csaknem teljes hullámkioltások is előfordulnak. Ezen felül a legtöbb szobában nem csak egy-két frekvencián fordulnak elő csúcsok és beszakadások, hanem a teljes basszustartományban. A 2-es diagramm egy barátom 3x5m-es, akusztikailag kezeletlen szobájának frekvenciaátvitelét mutatja. Vegyük észre a kigurások számát és mértékét. Ráadásul mindez csak egy oktávon belül!

Rémálom? Ez az átmeneti görbe teljesen jellemző egy kezeletlen, kisméretű szobára!

A hangullámok ütközését és összeadódását akusztikus interferenciának hívjuk és minden szobában a teljes mélyfrekvenciás tartományon megfigyelhetőek - nem csak azokon, melyek összefüggésben vannak a szoba méreteivel. Az egyetlen dolog ami a frekvenciával változik, hogy a szobán belül hol helyezkednek el a kiemelések és a kioltások.

Az egyetlen mód, hogy megszabaduljunk ezeketől a kiemelésektől és beszakadásoktól - vagy hogy legalább csökkentsük őket - az az, ha megszűntetjük az őket kiváltó visszaverődéseket. Ezt pedig úgy érhetjük el, hogy a falakat, sarkokat alacsonyfrekvenciás elnyelőkkel látjuk el, így azok nem verik vissza a mélyfrekvenciás hangokat a szobába. Ezeket az alacsony frekvenciás elnyelőket hívjuk basszuscsapdáknak. Bár elsőre ellentmondásnak tűnik, a basszuscsapdák használatával nő a basszus, a hallható mélytartomány: A visszaverődések okozta kioltások megszűntetésével a legfeltűnőbb változás, hogy mélyfrekvenciás átvitel jobb lesz, az alacsonyfrekvenciás átvitel egyenletesebb. A basszuscsapdák alkalmazása nemcsak a lehehallgató szobákban fontos, hanem a stúdiókban is, mégpedig ugyanazon okokból - a hangszerek mélyfrekvenciás megszólalásának érdekében, illetve nagyobb stúdiók esetében az alacsonyfrekvenciás késleltetés csökkentésére, amely tisztább hangzás eredményez.

A hangmérnökök az akusztikus interferencia és állóhullámok okozta problémákkal akkor szembesülnek először, mikor rájönnek, hogy a felvételeik nem "hordozhatóak". Azaz azok a felvételek, amelyeket a saját stúdiónkban jó és kiegyenlített hangzásúra kevertünk egészen máshogy szólal meg egy másik helységben. (Természetesen ebben az eltérő hangfalak okozta különbségek is beleszólnak.) Ugyanakkor a mélyfrekvenciás átvitelt a legnehezebb megítélni keverésnél, mert az akusztikus interferenciák jóval nagyobb mértékben befolyásolják, mint a magasabb frekvenciákat. A másik probléma pedig az, hogy a mélyhangok minősége és mennyisége változik ahogy bejárjuk a szobát. A hang az egyik helyen túl vékony, máshol túlteng a basszusban, de sehol sem pontos. Hiába rendelkezünk a legújabb, legdrágább felvételi berendezésekkel, ha nem halljuk valójában mi történik alacsony frekvenciákon. A felvétel hordozhatóságán túl nagy kihívást jelent a basszus hangszerek és a dob egyensúlyának beállítása, ha az akusztikus interferenciák miatt nem tiszta a hangkép. Továbbá, honnan tudhatnánk hogyan szól valójában a zene, ha a szobában mindenhol más és más az alacsonyfrekvenciás átvitel?

Sokan - tévesen- úgy gondolják, hogy közeltéri hallgatásra tervezett hangfalak alkalmazásával megkerülhetik az akusztikai problémákat. Valójában még kis hangerő mellett használt monitor hangfalak esetében is létrehoz állóhullámokat az akusztikus interferencia - a frekvenciamenet ugyanúgy tökéletlen, csak éppen kisebb mértékben. Bár a magasfrekvenciás visszaverődések és visszhangok arányosan csökkennek ahogy egyre közelebbről hallgatjuk a hangfalat, az alacsonyfrekvenciás reflekciók okozta problémák megmaradnak. Ugyanezen logika mentén érthető, hogy egy szubhangszóró rendszerbe illesztése nem oldja meg a mélyfrekvenciás akusztikai problémákat. A mélyláda segíthet a hangfalunk mélyfrekvenciás átvitelét érintő problémán, de nem tudja megoldani az akusztikus interferenciából eredőket. Sőt, általában ront a helyzeten a valós probléma elfedésével.

A másik téves elképzelés, hogy az akusztikai problémák okozta hatásokat kiküszöbölhetjük ekvalizációval. A probléma ezzel az, hogy mivel nincs két hely a szobában ami egyforma frekvenvciavisszaadással rendelkeik, nem fogunk találni egyetlen ekvalizációs görbét, ami mindenhol lináris átvitelt biztosít. 5-10cm-es területen belül is jelentős különbségek figyelhetők meg. De mégha nincs is más célunk, mint arra az egy pontra ekvalizálni ahol ülünk, akkor is szembetaláljuk magunkat egy még nagyobb problémával: igen nagy eltéréseket nem lehet kiegyenlíteni. Ha - tegyük fel - az akusztikus interferencia következtében 60Hz-en 25dB-es beesést mérünk, akkor ugyanekkora kiemelést alkalmazva az ekvalizátoron tulajdonképpen a rendelkezésre álló dinamikai csúcsot is ugyanennyivel csökkentjük. Sőt, egy ekkora kiemelés a hangszóróban is jóval nagyobb torzításhoz fog vezetni. A helyzet pedig még rosszabbá válik a szoba azon helyein, ahol a 60Hz-es frekvencia nincs csillapítva az interferenciák által. De még ha képes is lenne az ekvalizátor (és a rendszer) egy semleges átvitelt előállítani az ehhez szükséges magas Q érték elektromos csengést fog eredményezni az adott frekvencián. Egy kiemelés csillapítása esetén pedig - hasonló okokból - nem fog csökkeni a csúcsérték akusztikus csengése. Az ekvalizálás még a magasabb frekvenciákon sem tud mindig segíteni. Amennyiben a szobában csengő hang van (amely az eredeti hang megszűnése után is hallható), azt ekvalizálással nem lehet megszüntetni, legfeljebb kicsit csökkenteni. Ugyanakkor az ekvalizálás alkalmazható (ha mértékkel használjuk) a szoba természetes rezonanciájából adódó alacsony frekvenciás kiemelések (és csak a kiemelések) megszelidítésére, de semmiképpen sem az akusztikus interferenciákból adódó kioltások és interferenciák kezelésére.

További tévhit, hogy a kis méretű szobák nem képesek igen alacsony frekvenciák visszaadására, így nem is érdemes a kezelésükkel foglalkozni. Populáris (de nem igaz) elmélet, hogy az igen alacsony frekvenciáknak szükségük van egy bizonyos minimális szobaméretre, hogy egyáltalán ki tudjanak alakulni, így kis szobákban elvből sem tudnak előfordulni. A valóság az, hogy bármely szobában létrejöhetnek igen mély frekvenciák, feltéve hogy a reflekciók okozta akusztikus kioltásokat elkerüljük. Basszus csapdák alkalmazásával a falak kevésbé visszaverőek lesznek alacsony frekvenciákra nézve, így a falat elérő hangok elnyelődnek és nem visszaverődnek. A végeredmény pedig pontosan az, mintha nem is lennének falak - vagy mintha nagyon messze lennének - bármi is verődik vissza az nagy mértékben csillapított és ebből kifolyólag nem elég hangos ahhoz, hogy kioltást okozzon.

Egyesek fejhallgatót keverésnél arra használják, hogy megkerüljék a szoba okozta akusztikai hatásokat. A fejhallgatókkal a probléma az, hogy minden túlságosan tiszta és prezenszes és ebből kifolyólag nehéz egyes számokhoz az ideális hangerőt megtalálni. Fejhallgatón keresztül az énekest, vagy a fő dallammot játszó hangszert nagyon tisztán lehet hallani, mégha csendes is, így a zene keverésénél lejebb vesszük a mixben, mint ahogy kellene. Ugyanígy a visszhang és utózengés megfelelő mértékét is nehéz beállítani.

Ne feledjük, hogy állóhullámok és akusztikus interferenciák magasabb frekvenciákon is előfordulnak, mint mondjuk a furulya vagy egy klarinét hangja. Viszonylag könnyen meghallhatjuk ezt a jelenséget és fellépésük helyét szinuszhullámok visszajátszásával (csak ne túl hangosan!). Ezzel a módszerrel azt is felmérhetjük, mennyire fontos az adott szobában a basszuscsapdák alkalmazása. Könnyen készíthetünk különböző alacsony frekvenciás teszt szinuszhullámokat, ha rendelkezünk SoundForge, WaveLab, vagy hasonló audió szerkesztő programmal. Ha ez nem áll rendelkezésre könnyen találhatunk olyan speciális CD lemezt, amelyen a szoba teszteléséhez és analízishez használható különféle hangok és rózsaszín zaj található. A mélyfrekvenciás kezelés szükségességét megállapíthatjuk úgy, hogy egy adott (alacsony) frekvencia lejátszása mellett lassan körbejárunk a szobában. Egyértelmű lesz, hogy mely frekvenciákon fordulnak elő a kiemelések és a beszakadások és hogy hol jelentkeznek legerősebben a problémák. Nincs értelme a hangsugárzó alsó átviteli pontja alatti frekvenciák visszajátszásának (ahol az átvitel már nem tiszta) - én a 60Hz, 80Hz, 100Hz-es sort ajánlom olyan 200-300Hz-ig. Ha számítógép is csatlakoztatva van az audió rendszerhez, akkor letölthető az NTI Minirator program, ami különféle hasznos audió jeleket állít elő.

A basszuscsapdák az alacsonyfrekvenciás átvitel javítása mellett egy másik, ugyanolyan fontos feladatot is szolgálnak. Csökkentik a modális utózengést, amely ahhoz vezet, hogy egyes mély hangok tovább lesznek hallhatóak, mint mások, ez pedig rontja a hang tisztaságát. Az alábbi vízesés diagramm  5x3,5x2,5 méteres laborom modális utózengését mutatja. A diagramm az ETF programmal készült. Mindkét ábrán látható a frekvenciamenet (a grafikon "hátsó fala") valamint a szoba módus sávszélessége és lecsengési ideje. Ahogy látható is, basszuscsapdák alkalmazása csökkenti a csúcsok Q értékét (növeli a csúcsok szélességét) és csökkenti a lecsengési idejüket. Ha a módosunk sávszélessége megnő akkor az egyes basszushangok nem hallatszanak ki annyira az őket körülvevő hangokból. Ez az úgy nevezett "egy hangnemű basszus "(one note bass) probléma.

A másik változás az utózengési idő nagy mértékű csökkenése (a kiemelkedés előrébb "jönnek" időben). Basszuscsapdák nélkül egyes mélyhangok akár a harmadmásodperc hosszan is fennmaradnak, így elfedik az őket követő más basszushangokat. A basszuscsapdák alkalmazásával ez az érték megfeleződik, vagy még kevesebb lesz, kivéve a 35Hz-es, legalacsonyabb tartományt (de még itt is megfigyelhető egy kis javulás).

Általában véve a legtöbb szobába annyi basszuscsapda kell, amennyit csak be tudunk rakni és ki tudunk fizetni. Közép és magasfrekvencián előfordulhat, hogy túl "halott" hangzást hozunk létre túl sok elnyeléssel, de ez alacsonyfrekvencián nem fordulhat elő. A basszuscsapda hatákonysága direkt kapcsolatban van azzal, hogy a szoba teljes felületének mekkora részét kezeljük és ez magában foglalja a falakat, mennyezetet és a plafont is. Azaz ha a felület 30%-át kezeljük az sokkal hatásosabb, mintha csak 5%-al tennénk ezt. A minimum amit ajánlani szoktam, hogy legalább minden sarokba kerüljön basszuscsapda. Még jobb eredmény érdekében pedig a további csapdák állítása ajánlott a falakra és a mennyezetre.

Létezik egyáltalán olyan, hogy merev üveggyapot?

A bejegyzés Ethan Winer oldalának fordítása. A bejegyzéssorozat itt kezdődik.

Tettenérhető némi félreértés a "merev üveggyapot" kifejezést illetően, mivel ez merevség nem a fa, vagy a kemény műanyag merevségét jelenti. A merev jelző sokkal inkább arra szolgál, hogy megkülönböztessen olyan termékeket mint a 703-as a vattaszerű, háztartásokban szigetelésre használt üveggyapottól. A merev üveggyapot ugyanazokból az anyagokból készül, mint a háztartási, de össze van szőve és tömörítve a méret csökkentése és az anyagsűrűség növelésének céljából. 1 cm vastag merev üveggyapot lemez ugyanannyi anyagot tartalmaz, mint 3-6 cm vastag hagyományos üveggyapot. Az alábbi fotó egy kb. 3 cm vastagságú 703-as lemezt mutat, melyet egy kicsit meghajlítottunk. Ahogy látható, ahhoz elég merev ahhoz, hogy megtartsa saját súlyát, de nem annyira merev, hogy ne lehessen meghajlítani vagy összenyomni.

A 703-as "merev" üveggyapot nem is olyan merev

A merev üveggyapot beszerzésénél fontos tudnunk annak anyagsűrűségét hogy össze tudjuk hasonlítani a piacon megtalálható más termékekkel. Az Owens-Coming 703-asának 45kg/m³ a sűrűsége, a 705-ösnek pedig 90kg/m³. Tehát ha más gyártótól veszünk hasonló anyagsűrűségű üveggyapotot, akkor számíthatunk rá hogy adott frekvenciákon hasonló elnyelési képességgel rendelkezik. Az üveggyapotot árusítják közetgyapot, ásványgyapot neveken is, de lényegileg ezek a nevek mind ugyanazt az anyagot jelentik.

Bár az üveggyapot nagyszerű anyag, könnyen vágható egy szikével, mégsem túl kellemes vele dolgozni, mert előfordulhat, hogy a gyapotszálak viszketést okoznak ha érintkeznek a bőrrel. Ezért érdemes kesztyűt viselni és akkor sem visszük az óvatosságot túlzásba, ha maszkot viselünk. Az üveggyapotot általában csavarral és nagyméretű alátétekkel rögzítenek a falra (utóbbiak azért szükségesek, hogy a csavarfej ne húzza át magát az anyagon.) Ha a fal beton lenne, akkor érdemes facsíkokat ragasztani a falra és azokra rögzíteni csavarral az üveggyapot panelt. Utóbbi megoldás abból a szempontból is szerencsésebb, mert akusztikailag is jobb, ha van egy kis távolság a fal és a panel között.

Ha a panel már a helyén van, készíthetünk hozzá egy fakeretet, amelyet szövettel fedünk be, hogy kicsit szépítsünk a megjelenésen. Ha ez túl sok munka lenne, akkor egyszerűen vágjunk megfelelő méretű szövetdarabokat és erősítsük őket az üveggyapot lemez széleihez. Tulajdonképpen bármilyen lyukacsocs szövet megfelel, a poliészter alapú szövetek előnye, hogy nem nyúlnak meg és nem vesztik el alakjukat a páratartalom változásainak hatására. Viszont drágák. Nem szükséges az sem, hogy az anyag teljesen transzparens legyen akusztikailag (mint a hangfalszórók elé való darabok), de a csillogó anyagokat kerüljük, mert sűrűbb szövésük okán visszaverik a magasabb frekvenciákat. Egyszerű teszttel könnyen megvizsgálhatjuk megfelel-e a célnak a szövet: tartsuk a szánk elé és próbáljunk meg rajta átfújni. Ha ez könnyedén sikerül, jó az anyag.