A bejegyzés oka rögtön az első napra vezethető vissza, mikor hazavittem a Shigaraki CD játszót. Mivel éppen nem sokkal előtte szereztem be Best of Nick Cave lemezem, gondoltam kezdjünk is azzal. Végre nem kell a köhögő Quad CD-vel szenvednem. Ugrás a 7-es számra - Into My Arms - (ez meg a Mercy Seat a kedvencem) és putty. Ugrált a szám, nem bírt vele a CD játszó. Az első szám, amit feltettem... Aztán tettem fel több lemezt és számot (azóta ugye folyamatosan), de egyetlen egy más esetben sem volt baj. Mennyire erre az esély?
Sebaj, ilyenre háklis vagyok, így mégse maradhat. De mi lehet a baj? Érdemes egy fejcserével kezdeni, hiszen egy demo készüléket vettem, volt benne tehát már km mikor hozzám került.
Szétnéztem a neten mi kell bele, pl itt meg itt. Meg is tudtam, hogy Sanyo gyártmányú SFP-101N 16P típusú fej kell nekem. Külön kiemelik a fontosságát, hogy figyeljünk, mert van 15P és 16P, utóbbi kell!
Fejet cserélni a Shigarakiban egyébként szerintem valamivel könnyebb, mint analóg lemezjátszóban tűt. (Az egyetlen, amire figyelni kell, hogy az ESD védelemet oldjuk a fejeken).
Hogy ne odaázzam a történet csattanóját, most van egy ilyen gyűjteményem:
Ez így együtt mondjuk egy finom vacsora ára - nem túl drágán mérik őket
Először vettem egy darabot az Amazon-ról. Csere, semmi, meg se mukkant. Régi vissza, úgy megy. Aztán idő múlva egy német specialista cégtől vettem egy Mechanikát fejjel, meg natúrba még egy fejet. Ugyanez. Nem és nem. De azért az feltűnt, hogy mindegyik fej - hiába ugyanaz a jelölés, gyártó (elvileg), picit más.
Jobbra az eredeti
Most is
Illetve a sokadik csere után egyszer csak megszűnt működni a CD a régi fejjel is. No, itt már mérges lettem (meg óvatosabb is). Arra gondoltam hiába figyeltem nagyon, kinyírtam az eredeti fejet egy rossz érintéssel (nagyon érzékenyek ESD-re).
Visszavonulót kellett fújni, hívtam Kürthy Tomit az Analog Audio-tól, hogy hát ez van. Kaptam egy kisebb fejmosást (persze jogosan) minek nyúlkálok én ilyen dolgoba, de elkezdtük intézni a javítást. Végül kiderült, hogy nem zúztam le a fejet, csak a kábele nem bírta a sok ki-be csatlakozást és megtört, azt kellett cserélni.
CD vissza, működik, de ugye maradt az eredeti fej. Mert hogy megnézték is jó az. "Into My Arms" meg továbbra sincs.
CD megint vissza - nekem új fej kell, ha már elkezdtem végigmegyek az úton. Lett bele új fej is. Olyan nevetséges áron, hogy majdnem csuklottam, mikor megtudtam az árát. Kár volt köröket futni maszekba (tanulság 1).
Viszont "Into My Arms" új fejjel se sikerül. Gyorsan belöktük a lemezt a Midnight Blue CD játszóba is, ott okés. Szóval megtudtam, hogy a fejnek tényleg nem volt gondja (tanulság 2). Hogy pont ezzel a számmal mi a baja, azt meg mostanáig sem tudom.
De a legnagyobb tanulság, hogy ne higyjünk el mindent, amit a neten olvasunk. (Ugye érezzük a helyzetkomikumot :) Nézzük csak mit látunk:
Balra a nyerő, a többi nem jó
15-Pin. Nem 16. Minden tökéletesen beköthető, szerelésnél nem tűnik fel a különbség. Csak éppen nem működik. Szóval klónokba, miegymásba lehet jó a 16P, eredeti Shigaraki-ban meg 15P kell (tanulság 3). Nehéz is lett volna nyerni.
Mivel az új fejet is mechanikával együtt kaptam, ezért most lett már két mechanikám is. Még több tartalék alkatrész. Annyira azonban mégsem egyszerű a helyzet, méghozzá ezért:
Shigaraki ugyanis minimum kétféle leszorítóval is rendelkezik. Nekem a fémmentes, esztergált műanyag van. Ezt fel-le szerelni a motor tengelyéről nem is olyan triviális, ráadásul a pozíció nagyon fontos, hiszen a fej-lemez távolságot is meghatározza. Én nem fogom megpróbálni (tanulság 4).
Zárószónak meg talán annyit, hogy egyszer még amiatt az egy darab fránya szám miatt fogok új CD-t venni. De előbb még veszek egy másikat abból a kiadványból, az azért olcsóbb :)
Amolyan gyorsjegyzetként pár szót erről a szerkezetről...Nem hifi célokra (audio stream) vettem, leginkább a család fotók mindenhol elérhetővé tétele és a biztonsági mentések volt a cél. Erre meg is felel. Mielőtt megvásároltam volt bennem azonban egy-két kérdést, amit most már tisztábban látok.
Kompakt megoldás
Az első a működési zaj. Két darab 3TB WD RED merevlemezt szereltem be, ezek elvileg kifejezettten csendes típusok, pont ilyen feladatokra. Tesztekben egyébként is azt olvastam, hogy 1-2 méterről már nem is hallani a NAS-t, olyan csendes. Nekem azonban hangos. Az első "telepítési helye" pont a zenehallgató szobában volt. Ott az internetes modem és mellé egy Airport Extreme, amihez lehet is csak csatlakoztatni. Este sajnos zavaróan hangosan mormogott, még akkor is, ha nem "kotortak" a vincseszterek. (Jobbra mellettem olyan 3 méterre voltak a szobában.)
Aztán még kíváncsi voltam rá, érdemes-e erősebb, drágább típust venni, hiszen ez kifejezetten belépő szint a Synology-nál. Most azt gondolom, ez pontosan ennyire jó, amire vettem. Fotók, mentés. Videót ugyan lejátszik, de grafikus gyorsítók hiányában a 6-7GB-os fájlok már képesek akadni. Szóval attól függ. Ha mondjuk valaki erről szeretne zenét szolgáltatni a hifi-nek, akkor arra valószínűleg* jó, de akkor másra ne is használjuk. Film, fotónézegetés, zene, stb...egyszerre biztos nagy feladat lenne neki.
A WiFi kapcsolatokkal is meggyűlt már a bajom korábban (lásd a blogon régebben az Airport Express). Itt ugyanaz. 99,9%-ban megbízható. De néha, valamiért, franc se tudja miért megröccen. Ez nekem zenéhez elfogadhatatlan, nem szeretném azt várni mikor jön az a "pillanat".Ezen felül 1080p-t valamiért nem is vitt át a WiFi akadásmentesen. Ezért (meg a zajért) leköltözött a TV alá. Ott van egy másik Aiport Extreme. Ide került bekötésre, az Extrem-ről pedig LAN kábel megy a TV-be. Így TV és NAS között ki is marad a WiFi. No, így van gondja a 6-7GB-os fájlokkal. TV-hez USB-n kapcsolt merevlemezről simán megy akármi.
Az általános megbízhatóság hasonló a WiFi-hez, majdnem mindig működik. Csak néha mondjuk duplán kell bejelentkeznie a TV-nek (Samsung-hoz van saját Synology alkalmazás, azt használom). Bár a legfurább az volt, mikor a filmet néztünk, elment a szolgáltatónál az internet és erre hivatkozva abbahagyta a lejátszást. Mi köze az én lokális tartalmamnak a szolgáltatóhoz? Úgy semmi, ahogy valószínűleg a hibának sem, valamiért egy adott ponton ledobta a láncot a film kódolása (?). Merevlemezen probléma nélkül ment a lejátszás.
Összegezve arra jó, amire szántam: családi fotók esetén szerettem volna az adatbiztonságot növelni, azok pótolhatatlanok. Aki komolyabb feladatokat is adnának neki, vegyen erősebbet, ahogy a legtöbben (nem véletlen) teszik.
HiFi-re meg nekem így nem elég megbízható, de ebben a kategóriában nekem momentán a teljes számítástechnika benne van, Apple-el együtt.
A Sonata "túlszeretése" után hírtelen nem tudtam mihez kezdjek. Annyira nem, hogy vagy 2-3 hétig a recsegő Sonata-val próbáltam kisebb hangerőn együttélni, semminthogy valamit vegyek. Eltűnt a fiatalság könnyelmű impulzusvásárlásainak mámora...minden lehetséges jelölt pozitívumai mellé kétszer annyi negatívumot tudtam találni.
Mit is kerestem? Ezúttal nem egy minimonitort, de nem kell feltétlen állónak sem lennie. Valami arányos. 2 utas (esetleg szélessávű egyutas). Semmiképpen sem energiazabáló, mert a Model 5 nem egy erőmű. Mondjuk 89dB felett. Olyan 200e körül max. Az se baj, ha használt, de azért a kereskedői kínálatot, akciókat is átnéztem. Ezek alapján elgondolkodtam egy közepes Klipsh monitoron, illetve beszélgettem egy szimpatikus hobbitárssal az ő eladó japán JBL monitorai kapcsán, de mindkét irányban eléggé hamar túl sok lett a kérdőjel. (Tisztelet a JBL-t áruló kollégának, aki hajlandó volt az én rendszeremmel gondolkodni és megosztani velem a tapasztalait. Hiába a nagy érzékenység, nála bizony kell a kakaó, hogy megnyíljon a hangfal. Megspórolt nekem egy utat.)
Aztán felbukkant ez az AN/E. Szinte minden stimmelt, kivéve az árat, mert az ugye több, mint a duplája volt annak, amit szántam a dologra. Plusz ugye az AZ3-al a Model 5 jól összeveszett (igaz, AN/K-val már nem volt rossz). Sarkam sincs igazán a szobában, régi is lehet...megint elkezdtek dőlni az ellenérvek. Mégis, valamiért tárcsáztam és telefonáltam. Az eladó szimpatikus volt, kiderült, hogy volt peremezésen a hangfal, de azt a hazai kereskedő (Analog Voice) csinálta nemrég, szóval elvileg minden rendben. Kértem képeket, de úgy voltam vele, hogy ha nagy gáz nincs, akkor jöjjenek.
Amíg a képek érkeztek azért felhívtam a már említett Analog Voice-tól Zalánt, emlékszik-e valamire a hangfal kapcsán. Ő is megerősítette, hogy náluk történt a peremezés, a hangfal gyári állapotú, a következő 10 évben várhatóan nem lesz vele gond. Egyébként egyből tudta név szerint kié is a hangfal.
Plusz kiderült, hogy második gazdája (én lennék a 4-ik) nem is olyan messze lakik tőlem, ő vette meg tőlem a Quad CD játszóm. Kicsi a világ na.
Mindenesetre a hangfal lekövethetősége is csak növelte a bizalmam iránta, a képek sem mutattak semmi bajt. Lefixáltuk az időpontot, szereztem egy kicsit nagyobb autót és már utaztak is hangfalak. (Amiknek egyébként a dobozai és az előlapi szövete is megvan. Tényleg vigyázva volt rá.) Utólag azt mondom az eladó kicsit alá is lőtte az árat. Külföldön 5-600e között mennek inkább a hibátlan darabok, itthon meg mint a fehér holló egy-egy ilyen példány. Bár ezt talán ő is érezte, hiszen több jelentkező is akadt az elkövetkezendő pár napban...még szerencse, hogy hamar telefonáltam.
Mit is találtam?
Az E/Sp már nincs ma, talán az E/SPe áll ma a legközelebb hozzá, ami a Note hierarchiarendszerében a harmadik szinten foglal helyet (kis jóakarattal alsó középtájon a létrán). Kétutas hangfal, 90dB feletti érzékenységgel. Félig monitor, félig álló hangfal, de kétségtelen állványos. Hogy klasszikust idézzek: félig disznó, félig ember, félig medve. És hát valljuk be hihetetlen módon nem a megjelenés lehetett a tervezésénél az elsődleges szempont, mert úgy néznek ki, mint valami szökevény Videoton hangfalak. A most kapható verziók funérai sokkal szebbek, de ez a régi...betőrő nem ezt fogja elvinni, na. Egyébként van benne valami mégis szép, talán az arányok, nem tudom. Én meg tudtam szeretni.
Tud szép is lenni valahogy. De tényleg.
A történethez az is hozzá tartozik, hogy jövőre tervezek nagyobb beruházást (tölcsér?) és úgy voltam ennek árnyékában elég lesz valami, amivel elleszek egy évet. Azt is tudtam, hogy olyan dinamikát és közvetlenséget, mint amit az Avantgarde-ok csinálnak úgysem kapok máshol. Szóval kicsit félszívvel álltam neki a történetnek. Legalább olyan jó legyen mint a Sonata és lehessen jobban terhelni.
Az installációt illetően először leraktam őket oda, ahol a Sonata-k álltak. Pár napig így hallgattam, nem is volt rossz kapásból, de éreztem, hogy mégsem az igazi. Kicsit kopogott, tele volt energiával és mégsem volt autorítása a hangnak. Pöttyet súlytalan volt a közepe is.
Aztán azt tettem, amit nagyon ritkán tesz az ember: elolvastam a kézikönyvének ide vonatkozó fejezetét és pontosan a szerint jártam el. Szinte teljesen rátoltam a falra (amennyire ezt nálam a hangelnyelők engedik). A basszus a helyett, hogy búgni kezdett volna ugyan erőteljesebb lett, de gyorsabb is és a középtartomány is megtestesedett. Ugyanakkor szemben a legtöbb hangfallal, amivel ilyesmit próbáltam itt nem zavarodott össze a hangkép, nem esett össze a színpadkép. Talán ha egy-két centit előre húztam, ami kicsit levegősebbé tette a hangképet és beforgattam őket úgy, hogy pont rám nézzenek.
Aztán a hang...
Az első hónapban hetente írhattam volna ide más-más konklúziót: mennyire is jók számomra ezek a hangfalak? Akarva akaratlanul a tölcsérek bennem lévő hangi lenyomatához hasonlítottam őket. Ez hol elégedetlenséget szült (sebesség, dinamika), hol mélyen elgondolkodtam tud-e ilyen koherens, hosszan hallgatható lenni egy tölcsér. Aztán ennek a belső vívódásnak annyival vetettem véget, hogy hát 1 évig ez lesz, hallhatóan nem rossz, inkább élvezni kellene, mint elmezgetni.
Nem a szoba közepén áll
Úgyhogy hallgattam vele zenét. Sokat, sokszor. Tapasztaltabbak tudják, hogy ez már nagyon jó jel. Olyan se nagyon volt még, hogy mozi után kedvem támadt még zenét hallgatni. Ez pedig azért van, mert ez a hangfal borzasztó kellemes, sima hangzást ad (szerencsére a Model 5-el is szeretik egymást). Nem fárasztja a fejet és ez nagyon fontos. Nincs felesleges tüzijáték.
Ami egy laikusnak rögtön feltűnne, hogy semmi kinézete ellenére döbbenetes mélyeket képes produkálni a hangfal. Szó szerint energizálja a szobát. Házimozira is tökéletes lenne. Ugyanakkor nem egy egytónusú masszára kell gondolni, a mennyiség mellé a minőség is jelen van. Mélyre tud annyit, mint egy nagyobb Quadral hangfal, csak éppen van hozzá felbontás is. Elég szürreális ilyesmi dobozokból ezt hallani. IKEA Expedit polcrendszer van körben a szobában, mindegyik tele könyvekkel, tehát viszonylag nagyok és van súlyuk is. Mégis mikor Ákos "Én leszek az éjfél" című nótáját raktam be nagyobb hangerőn (lényegében valami régebbi szinti bal oldalán lévő két gomb (legmélyebb hang és egyel még mélyebb hang) türelmes nyomogatását prezentálja a szám) esküszön a jobb oldalon megkereste a helyét az egyik ilyen 4x4-es elem könyvekkel együtt némi szelíd reccsenés kíséretében.
Amit viszont én nagyon értékelek benne, az az a képessége, hogy minden lemezből zenét csinál. Nincs rossz lemez. Nem hisztizik. Egyszerűen ott van a ritmus, a tónus, a hajtás és közben mégis valahogy sosem aggresszív. Tényleg órákat lehet hallgatni.
Aztán ahogy hallgattam valahogy az jutott eszembe, hogy minden rendszerrel szemben azt az elvárást támasztom, hogy tudja mindazt (és lehetőleg még többett), mint amit az összes eddig ismert rendszer tudott. Mert ott vannak bennem a lenyomatok, hogy hogyan tudott már egyszer szólni egy lemez (van amelyiknek az analitikus, hadaró rendszer talált be, másiknak a a csöves, finom). Ez az elvárás persze hamar csalódáshoz vezet, mert szinte lehetlen teljesíteni. De most mégis...Ez egyik legerősebb bevésődéssel rendelkező rendszer tinédzserkorom Walkman/füles kombinációja volt. Általában valami Sony Walkman, Fontópia fülessel. Egyszerűen azért, mert tinédzser voltam és emócionálisan ilyenkor a legnyitottabb mindenki. (Egyébként meg csak a vicc kedvéért pár jellemzője egy ilyen "rendszernek": akkumulátoros hajtás, analóg forrás, szélessávú hangszóró, nulla teremakusztikai probléma...na mindegy). A lényeg, hogy elővéve a régi-régi lemezeket egyszer csak visszaköszöntek ezek a távoli érzések. A hifi előtti zenei lenyomatok íze. És ilyen még nem volt. Hogy egy PUF lemez egy hifi rendszeren teljesen válallhatóan szólaljon meg és mellé még az is megmaradjon, amiről nekem ez a zene annó szólt. De megtaláltam a Quad/Moby kombinációt és az Ear féle csöves erőstő + AZ3+Péterfy Bori kombót is.
De megtaláltam azt is, amit előtte kevéssé, volt, hogy 2 hétig, csak komolyzenét hallgattam. Ez is új.
Innen jön a jóság
Az Audio Note-ot itt-ott kritika éri nézetei határozottsága, árazása, stb.. végett. Én magam is tudatosan úgy közelítettem a márkához, hogy csak "kívülállóként" ismerkedem vele, hiszen figyelni kell rá, nehogy "beszíppantson" - így a netes hifi társadalom. Aztán így pár hónap után úgy érzem magam, mint a Júdea Népe Front (nem összekeverni a Júdei Népfornttal!). Csalárd imperialista Audio Note! Ránézésre is túl drága, biztos valahogy csal is a hanggal, színez és hazudik. Mondjon le 2 napon belül! Mert hát mit is kaptunk mi tőle? Bármelyik lemezt meghallgathatjuk vele és élmény lesz, az igaz. És nem is visít, azt is be kell látni. Teljes értékű hang, na jó, azt ne vitassuk. Valahogy a zene is átjön, nem csak a hangok és sokféleképpen tud megszólalni, mondjuk ahogy a lemez.
Összefoglalva az E/Sp nem egy nyertes helyzetből indult nálam és heteken át kerestem a fogást rajta. Aztán az lett az érzésem, hogy egyszerűbb lenne csak végre zenét hallgatni és ebben tökéletes partnerre találtam. Végül mi mást is akarunk még egy hifi rendszertől? Nagyon át kell gondolnom innen hova tovább, mert úgy érzem könnyű elrontani azt, ami most itt összeállt. Innen az óvatos, megfontolt menet következik, mert ez már igen nagyon jól van így.
Talán először fordul elő, hog az elköszönés oka egy eszköztől kifejezetten technikai jellegű. A tervem az volt, hogy a jövőre esedékes nagyobb rendszerfejlesztésig ezeket a mini monitorokat használom, de sajnos az erősségük lett a gyengeségük. A Sonata-nak annyira torzításmentes, nyitott és kommunikatív középtartománya van, ami időnként kifejezetten kívánta, hogy megemeljem a hangerőt, betöltsem hangjával a szobát. Sajnos ez a szoba azonban nagy ezeknek a monitoroknak és időnként (nagyon) elfogytak hangerőben. Ekkor visszavettem természetesen, de a baj mégis megtörténhetett, mert a bal oldali hangfal magasa elkezdett recsegni. Előbb még csak nagy-nagy ritkán, aztán egyre többször és egyre kisebb hangerőn is. Bizonyos frekvenciák esetén elég hamar előjött a probléma. Sokat nem nyomoztam egyébként, mert ha zene van sok kompromisszumra képes vagyok (lásd mélytartomány ez esetben), de azért a recsegés az már nem elfogadható természetesen.
Úgyhogy tovább nem kínzom őket, már pihennek. 1 évig szolgáltak nálam és igen szerettem őket, fantasztikus értéket képviselnek.
Az utód már közben helyezkedik a szobában és szokja a rendszert meg a zenéket, hamarosan arról is többet :)
Biztos, mert ahogy hül az idő és nem lehet a kertben molyolni...a lényeg, hogy az jutott egyszer csak eszembe, hogy hány éves is lehet ez a kis Sonata? Tíz? Több? Külsőre hibátlan úgy a doboza, mint a membrán/membránszél, de vajon belül?
Először szét sem szedtem, csak úgy utántúrtam a neten, ez jött szembe. Innen már látni mi van benne. Két dolog lett világos 1) nem sok minden, ez jó 2) viszont van benne elektrolit kondi.
Na most a hangjának semmi baja nincs, de azért mégiscsak na...10 éves elektrolit kondival már műszakilag is illik foglalkozni. Mondják egyesek, meg kb. így is tanítják. Ezután az út már egyenes volt: szétszedtem a saját példányom (jól ugyanaz van benne, mint az idézett linken) és rendeltem új alkatrészeket. Egyébként nagyon könnyen szerelhető egy szerkezet.
Nem szerettem volna átesni a ló túloldalára, de azért 10Ft-os alkatrészt sem akartam belerakni, ha már kinyitom. Mivel eleve nem nagy értékben gondolkodtam nem is vágtam nagy nyomozásba, a Hifi Collective oldaláról választottam alkatrészeket, angliából postaköltséggel együtt volt kb. 5e a mutatvány. 5W-os Mundorf ellenállásból kettő, meg a két darab MCap MKP fóliakondi. Hogy miért pont ezek? Árban kb. jók voltak. Nem vártam eleve sokat a dologtól, az Alto-t is átkondiztam nem is olcsó kondikkal aztán nem is tudom hallottam-e egyáltalán valamit. Inkább tényleg csak karbantartás jelleggel szántam elvégezni a műveletet.
Pár kép ide a bejegyzés közepére...
Eredeti váltó
Baloldali eredeti elektrolit kondi értéke
És a jobb oldal
Új váltó
Ami érdekes volt, hogy ugyan mindkét régi kondi értéke elég rendesen eltér a gyári értéktől (3.3uF), de egymáshoz képest igen becsületesen együttvannak.
Na és hang?
Ahogy mondani szokás, a műtét sikerült, a beteg meghalt. Na, azért ennyire nem drámai a dolog, de ez esetben bizony igen jelentős változást eszközölt a hangban ez az összesen 4db alaktrész. Én nem számítottam erre semmiképpen. Október végén eszközöltem az átalakításokat, szóval üllepedik már egy ideje benne a dolog.
Nézzük csak, eredeti Sonata: játékos, kerek, de élő hang. Az az érzése van az embernek, hogy kb. mindegy mit kötök elé és hova dobom le, ebből zene fog jönni. Szerintem ezért nagyon szerethető. Megvannak a határai úgy a hangterjedelemben, mint hangerőben, nem is nehéz ezeket megtalálni, de nem is erről szól a történet. Mert ami van az egyben van és zenél. Amolyan egészségesen pozitív hozzáállása van. A kedve miatt csinál kedvet magához.
Ez most: megborult az egység. Bizonyos dolgokban óriásit (!) nőt. Lett mélysége a térnek, felbontás is egyel arréb ment, a magastartomány tisztább, útólag azt mondom az eredeti Sonata helyenként tud karcos lenni, ez tisztább és simább. De ez azt is jelenti, hogy belevág egy olyan játszmába, amit nem tud befejezni. Ezekhez a jellemőkhöz már hiányzik az összességében nagyfiúsabb megszólalás. (De akkor azt már valahogy úgy hívnák, hogy Audio Note K.) Meg úgy egyébként is válogatósabb lett valahogy az egész. Már nem érzem azt, hogy minden mindegy, jön majd úgy is a zene. Azt gondolom, ha nem a Model 5 meg a Shigaraki lenne előtte, lehet nem is működne a dolog semennyire. Márpedig ez az igény egy párezres hangfaltól kicsit - hogy is mondjam - nagyképű.
De a legnagyobb változás nem ezen a síkon történt. Ez a kis módosítás elgondolkoztatott...
Vannak azok a rendszerek, amelyek érzelmileg viszonylag közönyösek tudnak maradni, lehetnek akármilyen pontosak, hifi szempontból akár tökéletesek, nem mozgatnak meg semmit bennem.
Aztán jön az, amelyik képes elkapni, ha én is éppen úgy vagyok. Amikor egymásra talál a zene hangulata meg az enyém, akkor van valamiféle "összeborulás", valami plusz. Ilyenkor viszhangra találnak a zene érzelmi üzenetei, elmeregenk rajta, érzem, szinte ott van a levegőben miről is van szó. Ha mondjuk komorabb a zene, akkor belekomorulok én is, ha vidámabb jár a lábam a ritmusra és közben megszűnik az idő. Frissebbnek érzem magam zenehallgatás után, mint előtte, élményeket kapok. Ezt tudta az eredeti Sonata-val a rendszerem.
Ez most mást csinál. Ha úgy van és egymásra talál a zene üzenete az én hangulatommal, akkor valami más történik. Nem elmerengek a dolgon, nem belekomorulok, vagy éppen jobb kedvem lesz, hanem - nem tudom másképp írni - áttelepszik rám az érzés. És az egész olyan ártalmatlanul indul, szinte észre sem vehető az elején. Példának okáért régebbi Hiperkarma lemezt hallgattam (kívülről tudom oda-vissza) és azon kapom magam, hogy ülök és bambulok és rajtam van, bennem van a Bérczesi Robi zazasága, fájdalma és pörgése és egyáltalán az az egész milliő, amit vele a kábítószerek csináltak. Egyik pillanatban még magamban dudolásztam a számot, aztán bammm. Nézek ki a fejemből, szól a zene és nem kívülről szemlélem a dolgot, hanem bennem van. Ilyesztő tud lenni na. Egyébként (ez lehet már csak miattam van), de sajna egyelőre inkább csak "negatív" irányban akaszkodott így belém a rendszer, de úgy viszont már többször is. Még egy simára koptatott DM lemez is képes ilyesmire.
Van egyébként még egy szint. Amikor már nem kell olyan hangulatban lenned. Olyankor azt csinál veled a rendszer, amit akar, illetve amit a zene akar. Kevés ilyen élményem volt. A nagy FAL hangal, amikor már fel-le mászkáltam a Kürthy Tominál a szobában...berakott valami világvége zenét és agyon akart nyomni. Rohadt jól szólt, pszichikailag volt nehéz elviselnem. Meg az Avantgarde tölcsérek tudják ezt és nagy Note rendszerből is hallottam. Ja, meg a Konus Essence. De az nem minden zenén, csak ami ment neki. Aztán ennyi. Vonz is a dolog, mert szerintem ez a high-end lényege (nekem), de hogy végül is jó-e egy ilyennel együtt élni, azt (még) nem tudom. Majd egyszer kiderül.
Visszatérve a bejegyzéshez...én ezek alapján nem ajánlom, hogy bárki beletúrjon a Sonata-ba (például abba, mert most arról írok, de egyébként is). Én hagyom így, mert nyitott egy furi kémlelőlyukat a nagyfiúk világába és ez nekem tetszik. Én eleve erre mennék. De hifis szempontból inkább csak az van, hogy elborult az egyensúly és az örök jókedv is már a múlté...
Mióta is van nálam a Sonata? Valamikor nyár elején került hozzám. Története szerint nem magamnak vettem, hanem egy hifi-vel ismerkedni vágyó kollégámnak. Bár drágább hangfalat keresett én csak rábeszéltem erre a filléres apróságra, mondván pont jó lesz a hobbival való ismerkedéshez. Mondhatni tévedtem, mostanra már tisztán látom, hogy a legritkább esetben "ismerkedő" hangfal a Sonata. Éppen ellenkezőleg, de ennyire ne szaladjunk előre...
A történet úgy folytatódott, hogy a kollégának a Sonata hangja "kicsi" lett. Némi tanácstalanság után - nem tudtam magam rávenni, hogy csimm-bumm kommersz hifit ajánlak, holott tudtam, hogy első bikkre tetszene a delikvensnek - elvittem ismerkedésre a saját Quad hangfalaimat. 100-150e közötti sávban 3 hét aktív piaci kutatás után sem találtam semmit, amit őszinte szívvel ajánlatni tudtam volna. Ez is érdekes...Végül soha nem jött már haza a Quad. Nyílván nem volt pisztoly szorítva a halántékomhoz és elsőre párom is nagyon furálta, hogy megválok tőlük. Tervem se volt mi lesz helyettük. Hogy akkor mégis miért? Egyrészt épp eleget hallgattam ahhoz tölcséreket, hogy soha többet nem tudtam utána úgy élvezni a Quad-ot, mint előtte, másrészt örültem, hogy jó helyre kerül.
Annyit még megígértem, hogy segítek eladni a Sonata-kat, hiszen az én tanácsomra vettük és feleslegessé vált.
Addig is, míg eladom, gondoltam elhozom, pötyögjön nálam, míg kitalálom merre tovább. Volt már nálam, igaz csak rövid ideig. Nagyjából tudtam mire számítsak.
Alany
Mit is lehetne még írni ezekről a törpékről? Némi áttekintésnek ajánlom ear és a halfnote bejegyzéseit. Az első darab hozzám is ear jóvoltából került meghallgatásra. Úgyhogy akkor ezt a részt nem is erőltetném, jöjjön a szubjektum...
Illetve még előtte mégis valami. Sosem volt még monitor hangfalam, csak állók. Így aztán állványom se volt. Végül gyártattam magamnak egyet idehaza. HubAudio fantázianév alatt lehet megtalálni a lehetőséget. Kell egy kis idő, míg elkészül, de a végeredmény egy precízen megmunkált, mutatós termék. Színvilágba kicsit illesztettem is a szobához. Öszeszerelés után feltöltöttem kvarchomokkal, a tüskéivel kis márványlapokon ácsorog, a Sonata és az állvány között pedig kis gumi talpacskák vannak.
Alaposan csomagolt postássúlyzó
Hifi IKEA
Állítmány
Ez a rész ott folytatódik, hogy hozzám került a hangfalka addig míg alapon. Állványom sincs, csak ledobom megint az IKEA Expedit sarkára. Ezúttal Daruma nincs alá, mint a múltkor, a Quad CD helyett a Shigaraki adja a ritmust és a 47 Lab kábelezés se volt még első találkozásunkkor. Mondhatnám, ilyen se sűrűn van, hogy ilyen elektronikák végére ennyire olcsó hangfal kerüljön. A helyzet azonban az, hogy szokott a Sonata ilyen leosztásba kerülni máshol is. Lemez fel és zene. Lemegy a lemez és jó. Jó, mert nyitott, vidám, élő, pörög és mégis nyugodt. Nem zavar a basszus sem, nekem nem kevés. Elmeséli amit el kell. Tudom, hogy szerzek alá állványt, de kicsit tartok tőle, hogy csak a fal közelisége, a kissé beszorított elhelyezés miatt van ilyen hajtós mélye. Félek kilúgozza majd az állvány és elveszik belőle a dög, ami most megvan benne. Viszont nagyobb hangerőn egyértelmű a stabil, rezgésmentes állvány hiánya, kenődik, kicsit búg a hang. De majd 3 hétig így hallgatom és jó.
Állvány megjön, összeszerel, feltölt, berak...Dög maradt, viszont tényleg tisztult a hangkép. De ennél fontosabb is történik. Aurája lett a hangnak. Legutóbb ilyen a teljes Quad rendszernek volt. Nem tudom pontosan megfogalmazni mi ez, vagy mitől van, de van. Persze, kell hozzá, hogy a hangkép stabil legyen, hogy a csendből szólaljanak meg a hangok, hogy a lecsengések természetesek legyek, hogy legyen attack és drive. De közben meg mégse elegek ezek, vagy tetszőleges további hifis paraméterek. A jelenlétérzetre se tudnám fogni a dolgot, nem az a lényeg, hogy itt van a szobámban éreztre az előadó (bár tud ilyet is, ha olyan a felvétel), inkább talán a zene egy más síkjának a kommunikációjáról szól a dolog. Egyfajta lebegés veszi körül az egész reprodukciót, valahogy elvisz valahova a rendszer, egészen közel a zenéhez. Hangsúlyoznám, ennek semmi köze a hifihez és szerintem nem is mindenki hallja ezt (esetleg tanulni kell?). A Quad rednszer tudta ezt, bár egyfajta sajátságos ízzel, de tudta. Reméltem, akkoriban, hogy akik nálam meghallgatják szintén hallják majd. Talán egy ha. Pedig van a dolog, egyértelműen hallom azt is, mikor megvan és azt is, mikor nincs. Mondhatni ez alapján minősítek már hangot. A mostani rendszer tudja - aminek nagyon örülök! - ugyanakkor sokkal kevésbé rendelkezik saját 'ízzel", mint a Quad rendszer. Egyértelműen felnőttebb hang.
Aztán még nagyon élvezhető, hogy megcsodálhatók, izlelgethetők a felvételek sajátosságai. Bámulatos kötéltánc, hogy van a rendszernek egy talicskányi felbontása (érzésem szerint ezt adja az elekronika) és közben mégsem fordul át túl analítíkussá a dolog, szórakoztató, élvezetes marad a produkció (ez meg a Sonata).
Tovább a Model 5-öt a tölcséren kívül még nem hallottam ilyen jól szólni hangfallal. Ezen azért filóztam egy kört miért lehet ez. Arra lyukadtam ki, hogy a Model 5-öt olyan hangfalakhoz tervezték, amelyeknek tulajdonképpen nincs "dobozuk". Az AZ-3-at nagyon bebúgatta, útólag azt mondom még a Quad-ot is valamennyira. A Sonata-nak ugyan van doboza, de borzasztó pici és zárt. Bírnak egymással és szépen átjön a Model5 erőssége is.
Maradt a Sonata-nak azon tulajdonsága is, hogy valahogy majd' minden zenét képes lejátszani. A Prodigy Poison című mulatósát csak provkációból raktam fel és én lepődtem meg a legjobban mekkorát szeletelt meg fenyegetett a rendszer. A nagyon sűrű, nagy volumenű zenékkel persze bajba lehet hozni, de még ott is oly szerethetően vérzik el a rendszer, hogy kicsit lejjebb tekerve a hangerőt azért csak van kedvünk meghallgatni a lemezt. Persze, az az adernalin löket nem lesz meg, mint a tölcséreknél.
Felkíállítójel
Úgyhogy most ez van. Bajban vagyok ezzel a hifi hobbival, mert ha nem - már párdon - a farokméregetés oldaláról közelítem meg a kérdést, akkor kész a dolog. Hónapok óta ülök le elégedetten a rendszer elé. Általában késő este és nem is vagyok biztos benne, hogy egy nagyobb hang jót tenne a fejemnek. Ez a rendszer szinte üdítő, kis hangerőn is egy élmény. Kilőttem magamnak a tölcsért célnak, erre épült az egész rendszer. Van még kb. 2 évem addig, míg nyugodt szívvel adom ki egy tölcsér árát, nem csak hifi van a világon. Aztán addig még meglátom. De most nem is rohannék hírtelen sehova, hadd szóljon a zene!
