A Shigaraki erősítő után az ünnepek másik vendégszereplője. 7 estét és nappalt volt nálam, ismét vételi lehetőség nélkül, ismét kíváncsiság végett. Ketten fogtunk össze egy hobbitárssal, hogy 400km-ről idekerüljenek. Mondanom sem kell órási köszönet a tulajdonosnak, hogy volt bizodalma kölcsönadni!
Dilemmák
Nem szeretek a bizonytalan jövőről, sem vágyakról írgatni, de azért annyit megengedek magamnak, többször megfordult már a fejemben, hogy én egy napon szeretnék Avantgarde tölcséreket. Részben ezért is lett a Model 5, amolyan első lépésnek. De melyiket? Uno, Duo, ezek persze szimpatikusak. Hallottam is párat, utánuk is olvastam sokat. Főleg az audiogon fórumait bújtam. Pár dolog világos lett böngészés közben, amit azért amúgy is sejtettem, tudtam:
- rendkívül érzékenyek az eléjük kötött elektronikára, kábelezésre. Trio-ról írták ugyan, de általában jellemző az AA tölcsérekre: "a legjobb 10 rendszer végén amit valaha hallottam Trio volt. És a 10 legrosszabbén is."
- nagyon időigényes feladat belőni a mélyszekciót a tölcsérekkel. Akad olyan, akinek ez sosem jön össze
- Uno/Duo esetén legalább 3 méter hallgatási távolság kell, hogy a két tölcsér hangja összeálljon és ne külön-külön halljuk őket. Ez nem saját tapasztalat, az audiogon-on rendszeresen írogat egy volt AA kereskedő, aki rengeteg rendszert állított be a legkülönfélébb helyeken. Ő konzekvensen ezt képviseli
- Amennyiben minden stimmel az Avantgarde a legjobb hangok között van, amit pénzért meg lehet kapni
Ha kicsit eljátszanék a gondolattal, hogy valójában vehetek-e magamnak egy Uno-t, vagy egy Duo-t, arra jutok, hogy elektronikai oldalról nyugodt vagyok a Shigaraki CD, Model 5 kombóval. A beállításokat illetően csak találgatni tudok, amíg nem az én szobámban próbálgatom, de például a 3 méteres hallgatási távolság éppcsak teljesülni tud nálam. Hosszú falon hallgatom a rendszert, így a szoba keresztben 4,85 méter. A Quad hangfalak eleje 130cm-re van a hátsó faltól, attól a fülem a fotelben kb. 270cm-re és így marad mögöttem kb. 80 cm. Ez így jó is, de látszik, hogy a 3 méter éppen nincsen meg. Valamint egy Uno/Dou bizony sokkal mélyebb hangfal is a pici Quad-nál, még többet megesznek a szobából. Ezek a dilemmák azért nagyon fontosak számomra, mert új Uno/Duo-t biztos nem fogok tudni megengedni magamnak, használtat talán, éppen, évek múlva. Ilyenkor pedig - főleg ha külföldről vásárol az ember - nehéz megoldani, hogy vásárlás előtt saját szobájában csak próbára meghallgassa az árut. Az meg nem lenne kellemes élmény, hogy megveszem és az első nap világos lesz, hogy kicsi a hely.
És itt jön képbe a Solo. Mert:
- Bele van építve szinte minden elektronika, lévén aktív hangfal. XLR bemenetén keresztül kéri a jelet és köszöni meg is van.
- A többi tölcsérhez képest kompakt, kicsi és ami legfontosabb, a két hangszórója szinte pontszerű hangforrásként működik. Itt tuti nincs tölcsérintegrációval gond.
- Ráadásul igen érdekes benne, hogy a mélyközép hangszóró is egy tölcsérben ül. Ebből a szempontból tisztább a koncepció, mint egy Uno/Duo, ahol a mélyek különálló aktív szubot kaptak. Nem mondom, hogy kapásból jobb is, de tuti egységes lesz a hang és a mély is élvezheti a tölcsérek előnyét (érzékenység, ebből következően pedig alacsony torzítás és dinamika)
De azt gondolom elég már a sok felvezetőből, milyen a hang?
Supernatural
Hogy a végén kezdjem, mióta belekeveredtem ebbe a hobbiba foglalkoztat egy kérdés. Van olyan, hogy high-end? Azaz számomra, aminek én szeretném érteni: van olyan, hogy egy rendszer átlép a hifizés küszöbén és valóban, kikerülhetetlenül és félremagyarázhatatlanul többet nyújt, mint mély/közép/magas, tér, stb...Képes-e egy rendszer elmondani magát a zenét? Ahogy mondani szoktam, ha van Isten, akkor annak a földi megjelenési formája leginkább a művészetek és azon belül legerősebben a zene. (Mivelhát a művészetek képesek olyan élményeket okozni, amelyek nem valós megélt tapasztalatok váltanak ki, úgy élünk át valamit, hogy arra priori a "való" világban nem volt módunk. Ez pedig maga a transzcendentális élmény). Szóval tud-e egy rendszer ezen a nyelven beszélni?
Természetesen kaptam erős utalásokat. Egyrészről egy gyengébb rendszer is képes hozzá éppen passzoló zenékkel belekapni ebbe a dologba, érezni is egyből, hogy hoppá, most történt valami. De csak néha-néha. Szeretném remélni, hogy a legtöbb hifistát ezek az élmények hajtják előre, ennek a kiteljesülését keresik. Aztán mind az Analog Voice-nál, mind az Analog Audio-nál tett látogatásaim is ebben erősítettek meg. Meg hát ki ne felejtsem az ős katalizárot, a Konus Audio Essence hangfalat, amit 10-en pár éve hallottam, de azóta itt a fejemben az a hang, az az élmény.
De mégis más az, mikor alkalmam lesz egy ilyen rendszerrel egy kicsit együttélni. Mert a Solo ebben a rendszerben, az én szobámban bizony tudta ezt. Kikerülhetetlenül, minden nap és minden lemezzel, még azzal is, amivel nem szólt jól. És pont ez az utolsó tagmondat jelzi leginkább, hogy már nem hifiről beszélünk. Mert a rendszer átlépett a mély/közép/magas/felbontás/tér kérdésein. Tulajdonképpen itt abba is hagyhatnám ezt a bejegyzést, mert a lényeget el is mondtam.
Egy-két mondatot azonban mégis, a hifi köznyelvén is. A Solo teljes értékű hangafal, nem egy effekt hangszóró, bár a gyártója részben házimozi szatelitnek gyártotta, amíg gyártotta. Erre csak annyi tudok mondani, hogy szóhoz sem jutok, ez akkora overkill. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy soha, egyszer sem mozdult akkorát a mélyközép membrán, hogy az szemmel látható lett volna. Ennek következtében mélytartománya valószínűtlenül tisztán, gyorsan és élethűen szól. De ami a legfontosabb, hogy élő hangot csinál. Leginkább azért, mert sebességben, dinamikában mindent állva hagy, ami egy dobozzal, meg abba épített membránokkal operál (Nyílván ezt azokra a hangfalakra tudom érteni, amiket ismerek). Óriási jelenlét érzete van, szerintem ebből fakad a mágiája. Erre talán legjobb példa, hogy az ünnepek alatt egy projektor is kiegészítette esténként a rendszert, természetesen ilyenkor is a Solo adta a hangot. Párom először pont így, filmnézés közben hallotta a Solo-kat. Szóval leültünk, indul a film, ami egy vígjáték. Így ennek megfelelően kezdésnek a feliratok alatt egy kicsit pörgősebb, vidámabb élőzeneféleség megy aláfestésnek. Eközben pedig New York-ról pörögnek életképek, hogy kicsit képbe kerüljön (jáj, de szar szóvicc) a néző, hol is fog játszódni a film. E helyett egyszer csak azt mondja párom: "De fura. Most először élem azt át, hogy nézek egy majd 2 méteres mozgó képet és nem azt látom, amit a falon megy, hanem a koncertet, ami szól". Hát ennyire élő. Meg annyira, hogy a film után további 2 és fél órát ragadunk fent zenét hallgatni, hajnali kettőig. Párom mérlegelni kezdi hogyan tudnánk valahogy részletre megvenni, én mondogatom neki, hogy most sajnos sehogy. És tényleg sajnálom és azon tűnődöm, hogy ezek a beszélgetések nem fordított szereposztásban szoktak zajlani?
Ennyi.
2014. január 1., szerda
2013. december 26., csütörtök
47 Lab Model 4717
Bevallom itt én kerestem magamnak a bajt. Miután tántongó lukat vertem a családi költségvetésbe a CD játszóval még volt pofám szimplán csak úgy elkérni az erősítőt is. Minden vételi szándék nélkül az ünnepekre. A forgalmazó meg nem általkodott odaadni - köszönet még egyszer!
Egyszerűen úgy éreztem muszáj utánajárnom mit kezd a CD a saját erősítőjével - nálam. Ennek az utolsó szónak persze itt igen nagy hangsúlya van. Egyrészt mert a blogon csak arról írok, amit itthon, nálam van módóm hosszabb ideig hallgatni, másrészt mert minden komponens csak annyira tudja magát itt nálam kifutni, amennyire az itteni rendszer ezt megengedi. Na most én igen szeretem a Quad hangfalaim, azt hiszem erről a kapcsolatról kész irodalom van ezen a blogon, de nyílvánvaló, hogy egy ilyen elektronika (akár a Model 5, akár a Shigaraki erősítő, pláne a CD) "elbírna" jobb hangfallal is. Ebből így most annyi fog kiférni, amennyit a Quad enged. Megjegyzem, a változásokat a rendszerben szépen leköveti, itt inkább olyasmi lehet, hogy nem tudják az elektronikák teljesen kifutni magukat.
Az erősítő műszaki bemutatását nem erőltetném, sok helyen - Magyarul is - találni róla leírásokat. Kicsi és funky, legyen ennyi elég :)
A meghallgatás élményeit viszont ez úttal nem tudom másképp érzékeltetni, csak ha hangsúlynak melléteszem a Model 5-öt is. Egyrészt mert annak jól ismerem a hangját, másrészt mert a Shigaraki sokat tanított a Model 5-ről is. Meg aztán lesz még a végén egy ritka kűr is egy másik összehasonlítással. Úgyhogy vágjunk is bele a tesztelős hifi legmélyebb bugyrába, ABC és egyéb tesztek. Audiolife meg biztos sírva fakad, de ez van :)
47 Lab Model 4717 vs. Avantgarde Acoustic Model 5
Azt már szinte közhely leírnom, hogy a Shigaraki erősítő sem azt a vonalat képviseli, amit külseje alapján gondolnánk (én már picit sem lepődtem meg), ugyanis filigrán külseje ellenére egy valóságos méregzsák, egy ökölnyi méretű energiabomba. Sőt, az energia talán az egyik legmeghatározóbb szó, ami vele kapcsolatban eszembe jut. Üt, rúg, pumpál, fenyeget, rohan ha kell, nem egy öregúr. Viszont sosem bántó, nincs semmi karcos, éles, bántó a hangjában. Ez így önmagában már igen szórakoztató. De emellé még van egy olyan képessége is, hogy valahogy megtalálja, megragadja a zene lényegét, a fő üzenetét és azt tálalja ezzel a mindenképpen élvezetes hozzállásával. Sok hangszeres, sok énekessel és hanggal operáló művek sem képesek kihozni a sodrából. Szegény Quad már annál inkább kapkodja a fejét időnként. A Model 5 ezzel szemben egy szikárabb hang, megvan benne a hajlamosság arra, hogy felkeményedjen a hangja, bár ez lehet csak azért van, mert a Quad azért érzékenységre nagyon nem egy Avantgarde tölcsér. Viszont cserébe dinamikában többet tud, mint a Shigaraki erősítő. Időnként úgy bukkanak elő a hangok a semmiből, hogy az szó szerint ilyesztő tud lenni. Mondjuk ezt én élvezem, de azt hiszem ezzel a kisebbség vagyok. Továbbá a Model 5-be nincs beleépítve a Shigaraki zenelényegfókuszálófluxuskondenztárora, inkább mindent megpróbál megmutatni. Ez egy nagyon nehéz trükk, mert ebből szokott az lenni, hogy darabjaira, szilánkjaira esik a zene a nagy mutatványban és sosem lesz megint egész belőle. De a Model 5 tudja ezt, nem véletlen nem beugró erősítő ő sem.
Van tehát két erősítő, amik számomra meglehetősen másképp állnak hozzá a zenéléshez, de mindketten igazi zenészek. Én egy kicsit mást vártam, mert hát a Model 5 inspirációja Kimura munkássága volt (konkrétan a Gaincard), azt gondoltam jobban egy ívásúak lesznek. De aztán jó is volt így, többet tapasztaltam azt hiszem így.
Volt azonban számomra még egy nyitott kérdés...
Mega Shark vs. Mecha Shark
(47 Lab Model 4717 vs. K.U.K.A.)
A K.U.K.A. erősítőm ugye egy kísérlet volt arra, hogy mit tudok otthon kihozni Kimura koncepciójából. Igyekeztem semmit sem változtatni azon, amit tudtam az eredeti kapcsolásról, tehát nem építettem bele csak azért is nagyobb kondikat, pufferfokozatot, csövet az elejére, stb...maradt a minimál. Sőt, közben csak végfok lett belőle, hiszen a Quad CD játszóval annó fölösleges volt a hangerőszabályzó az erősítőbe. Igaz, csak rövid kisérletként használtam úgy. Jelen helyzetben viszont képbe kellett hoznom passzív Heed előfokomat, mert a 47 Lab CD nem rendelkezik szabályozható kimenettel. A kérdés tehát az, mennyit sikerült átmentenem a K.U.K.A. erősítőbe az eredeti koncepcióból?
Hát nem sokat. Van a K.U.K.A-nak egyfajta simasága, ami távolról emlékeztet a Shigaraki-ra, de sehol a méregzsák energiaforrás, se a zenefókuszáló képesség. A Shigaraki-hoz képest maradt egy távolibb, kevésbé hangsúlyos hang, pont a lényeg veszett el. Én továbbra is azt gondolom, hogy azért, amennyiért meg lehet építeni nem rossz dolog, mert legalább nem visít. De - nekem legalábbis - nem sikerült az eredetit megközelítőleg sem replikálni és ugye ez "csak" a Shigaraki, a Gaincard (amit másolni próbáltam, illetve próbál mindenki) gondolom még egyel "arréb" van.
Egyszerűen úgy éreztem muszáj utánajárnom mit kezd a CD a saját erősítőjével - nálam. Ennek az utolsó szónak persze itt igen nagy hangsúlya van. Egyrészt mert a blogon csak arról írok, amit itthon, nálam van módóm hosszabb ideig hallgatni, másrészt mert minden komponens csak annyira tudja magát itt nálam kifutni, amennyire az itteni rendszer ezt megengedi. Na most én igen szeretem a Quad hangfalaim, azt hiszem erről a kapcsolatról kész irodalom van ezen a blogon, de nyílvánvaló, hogy egy ilyen elektronika (akár a Model 5, akár a Shigaraki erősítő, pláne a CD) "elbírna" jobb hangfallal is. Ebből így most annyi fog kiférni, amennyit a Quad enged. Megjegyzem, a változásokat a rendszerben szépen leköveti, itt inkább olyasmi lehet, hogy nem tudják az elektronikák teljesen kifutni magukat.
Az erősítő műszaki bemutatását nem erőltetném, sok helyen - Magyarul is - találni róla leírásokat. Kicsi és funky, legyen ennyi elég :)
A meghallgatás élményeit viszont ez úttal nem tudom másképp érzékeltetni, csak ha hangsúlynak melléteszem a Model 5-öt is. Egyrészt mert annak jól ismerem a hangját, másrészt mert a Shigaraki sokat tanított a Model 5-ről is. Meg aztán lesz még a végén egy ritka kűr is egy másik összehasonlítással. Úgyhogy vágjunk is bele a tesztelős hifi legmélyebb bugyrába, ABC és egyéb tesztek. Audiolife meg biztos sírva fakad, de ez van :)
47 Lab Model 4717 vs. Avantgarde Acoustic Model 5
![]() |
Nagyon ritka kép a blog életében. Belóg a szerző térde a képbe! |
Van tehát két erősítő, amik számomra meglehetősen másképp állnak hozzá a zenéléshez, de mindketten igazi zenészek. Én egy kicsit mást vártam, mert hát a Model 5 inspirációja Kimura munkássága volt (konkrétan a Gaincard), azt gondoltam jobban egy ívásúak lesznek. De aztán jó is volt így, többet tapasztaltam azt hiszem így.
Volt azonban számomra még egy nyitott kérdés...
Mega Shark vs. Mecha Shark
(47 Lab Model 4717 vs. K.U.K.A.)
gegenüber ellen versus...jáj! |
Hát nem sokat. Van a K.U.K.A-nak egyfajta simasága, ami távolról emlékeztet a Shigaraki-ra, de sehol a méregzsák energiaforrás, se a zenefókuszáló képesség. A Shigaraki-hoz képest maradt egy távolibb, kevésbé hangsúlyos hang, pont a lényeg veszett el. Én továbbra is azt gondolom, hogy azért, amennyiért meg lehet építeni nem rossz dolog, mert legalább nem visít. De - nekem legalábbis - nem sikerült az eredetit megközelítőleg sem replikálni és ugye ez "csak" a Shigaraki, a Gaincard (amit másolni próbáltam, illetve próbál mindenki) gondolom még egyel "arréb" van.
2013. december 14., szombat
47 Lab Model 4716 + 4715
Mint ahogy az már sejthető volt a Shigaraki reklámból, az új CD játszóm a 47 Lab-tól került a szobámba. De tulajdonképpen ez már a történet közepe, kezdhetnénk az elején is...
Elhagyni a logikát...
Azt hiszem a 47 Lab az a márka, amelyről mindenki hallott már, annak ellenére, hogy valójában egy pici cég. A neten böngészve jellemzően két megállapítást lehet találni a készülékeiről: zenei a hangjuk (írják, akik hallották), borzasztóan hatalmas lehuzás (írják mások). Mondjuk ez utóbbi kijelentést valljuk be nem nehéz alátámasztani. Legjobb példa erre a Gaincard erősítőjük, ami egy maréknyi semmi anyagért egy vagyon. (Erről már röviden írtam itt.) Én személy szerint egyszerre vonzódtam a termékek különlegességéhez és ahhoz, hogy mennyire bátran megy szembe a hifi dogmákkal a cég filozófiája. Másrészről - mivel villamosmérnök a végzettségem - úgy éreztem képtelen lennék pénzt adni egy ilyen semmit tartalmazó termékért. Nem is keveset ráadásul. Kiváncsiságból persze én is eljátszottam a koncepcióval (lásd K.U.K.A.).
Hogy akkor mégis hogyan, miért? Valahogy eljött az a pont, hogy ráébredtem a hobbim se nem azért van, hogy túl komolyan vegyem (és mondjuk kilóra mérjek ár/érték tartományt), se nem azért, hogy általam kreált mindenféle koncepciókkal keretekbe szorítsam. Az én kettős hobbimnak (zene/hifi) a hifi része leginkább olyan elemekből áll, hogy:
- szóljon jól
- legyen öröm használni
- legyen öröm ránézni
- legyen öröm birtokolni (és ezzel összekötődik, hogy legyen kicsit különleges a készülék)
Azt hiszem az elsőt úgy általában mindenki felvállalja (az is, akinek tulajdonképpen mindegy ez a faktor), a többi meg nem olyan divatos, dehát ez van. Szólhat például akármilyen jól egy Marantz készülék, nekem nem lesz, mert számomra nem lenne öröm birtokolni (nem elég különleges). Mondjuk persze egy nagy adag szubjektivítás van szinte minden szempontban, mert nekem kifejezetten öröm ránézni a bejegyzés tárgyára, míg másnak egy technikaórán összecsapott tákolmánynak látszik. De hát nekem még valami perverz módon a Quad CD játszója és kedves volt, pedig az tényleg csúnya. Biztos mert egyedi volt :)
Ez nem oly régen tisztult le bennem és ezen felismerések nélkül sose lettem volna képes erre a készülékre pénzt kiadni.
Egyébként további alapelveimet is sikerült megtartanom, amennyiben sikerült egy demo példányhoz hozzájutnom Kürthy Tamás és az Analog Audio segítségével (nyílván ez a készülék így sem belépő árkategória), a cég nemzetközi szinten ismert és nem ezer éves példányt vettem. Check, check, chek.
Elhagyni az iskolapadot...
Magáról a készülékről már Ear is írt itt, a halfnote-on is találhatók utalások róla itt-ott. Röviden összefoglalva van a futómű, annak a tápja, a DAC, meg annak a tápja. Utóbbi három - tényleg pici dobozka -a Shigaraki nevű kerámiaféleségből készült - innen a készülék neve. Ez a kerámia ugyanakkor egy elég tömör, "halott" anyagnak tűnik. Meglehetősen sötéten koppan az anyag, nem cseng-bong.
Ezen felül ezen készülék kapcsán lehet egy érdekeset értekezni az analóg és digitális szűrő nélküli DAC-ról meg hogy miért nem jó a PLL szabályozás vagy a túlmintavételezés (angolul itt). Ugyanakkor nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ha ennek a készüléknek a kapcsolási rajzát adtam volna be a diplomamunkám alapjának nem találtam volna értő fülekre (értsd jó nagy karó). Mivelhogy egy átlag CD játszó D/A átalakítója után jöhetnek olyan elemek, hogy analóg/digitális szűrők, analóg kimeneti fokozat(ok), ezekhez külön, fokozatonként extra stabilizált tápegységek és még lehetne cifrázni. No az itt két ellenállás. Mármint a sztereóra értelmezve. És még ráadásul olyan szinusz jel jön ki belőle, amelyen tisztán látszanak a kvantalási lépcsők. Hát nórmális?
Ráadásul történik itt egy csomó más minden, ami teljesen más síkon zajlik, mint amiket egy villamos mérnök mondjuk erősen fontolóra vesz, ha jó CD játszót akar tervezni. Itt ugyanis igen nagy hangsúly van a rezgéscsillapításon (ezért nem pörög "dobozba zárva" a CD lemez és ezért a Shigaraki, mint anyag használata) na meg egy elv következetes végigvitelén (minimalizmus). Ez a készülék nagyon következetesen és gondosan van megtervezve, csak éppen nem a szélesen elfogadott és elvárt normák szerint.
No de hogy működik a gyakorlatban mindez?
Elhagyni az elvárásokat...
Nem tudom, biztos mások is vannak úgy vele, hogy bizonyos elvárásokkal közelít meg dolgokat. Nem feltétlen racionálisan, inkább csak úgy áthallásosan. Mondjuk a 47 Lab már egyszer eljátszotta velem ezt a fejbekólintósan más vagyok, mint gondolnád játékot, hiszen a Storatos kábelszett filigrán megjelenése ellenére tulajdonképpen egy inkább mély tónusú kábel.
Ezt a tradíciót ez az együttes is folytatja. Volt már nekem olyan D/A átalakítóm, ami ezt az elvet "másolta", az Ethosz Audio Mini DAC. Ez a készülék nem akart sokat, de azt tisztességesen csinálta. A részletek helyett inkább a zene folyamára figyelt. Inkább körvonalazott. Ez a hang ezért bennem egyenlő lett ezzel az elvvel. A Shigaraki-t többször hallottam másnál és máshol - nyílván nem véletlen vettem - de azért más az, amikor otthon "ismerkedhetünk" a hanggal, az együttélés során.
No szóval, ez a lejátszó - ellentétben az Ethosz NOS átalakítójával - fejbekólintósan nagy felbontással rendelkezik. Teljes szólamok, dallamok képesek megjelenni, csak kapkodtam a fejem - hol voltak eddig ezek az infók a lemezen? Szándékosan nem írom, hogy részletek, mert helyenként a zene fő elmei szólalnak meg immár másként, különösen igaz ez a mélytartományra. Ami eddig egy hömpölygés volt, vagy csak energia, annak most már körvonala, tónusa, rétegeltsége lett - és e mellett még az energia is megmaradt. Az első pár napban szinte csak olyan lemezeket (albumokat) tettem fel, melyeket akár 20 éve ismerek és hallgatok. Azaz ezeket a lemezeket nagyon sok rendszeren keresztül hallottam, kezdve a Walkman-ekkel tinédszerkoromban át az összes rendszeren, ami ezen a blogon is olvasható. Úgy éreztem kialakult bennem valami "megértés" ezekkel a lemezekkel kapcsolatban. Mindegyik rendszer egy kicsit másképp mutatta meg őket és úgy gondoltam kívül-belül ismerem őket. De mégsem. Ismeretlen ének szólamok éppúgy bukkantak fel, mint a háttérben megbúvó szinti mágiák, amelyek most már nem csak effektként itt-ott elővillannak, hanem saját dallamukat játsza egyszer csak "itt" voltak. És pontosan ez a másik érdekessége ennek a felbontás növekedésnek, azaz hogy ez a rengeteg információ amit ez a forrás szolgáltat olyan természetességgel jelenik meg, hogy abban semmi műviesség, vagy erőfitogtatás nincs. Egyszerűen csak ott van minden. Koncentrálni, figyelni nem kell csak befogadni.
E mellé párosul ugyanakkor még egy sajátosság, mégpedig hogy óriási csendjei vannak a Shigarakinak. Ezt nem csak a lecsengések/elindulások kezelésére értem, hanem akkor is, amikor éppen minden szól. Egyszerre többet hallok a felbontás miatt és mégis, mintha egy csomó minden eltűnt volna. De nem a zenéből, csak a reprodukcióból. Napokig bogoztam ezt magamban és arra jutottam, hogy a torzítások hiányát hallom. Eddig volt zene meg torzítás, most lett zene több infóval és kevesebb torzítás. Két lépés előre. Azt gondolom ezen torzításoknak egy része valóban mechanikai és nem elektromos eredetű lehetett.
Aztán amit lehetett tudni és tényleg úgy van: dinamika és ritmus hegyekben, az is van. Meg több energia is. Ez az a pont, amivel a Quad hangfalak picit nem tudnak mit kezdeni, mert a közép és felső tartományban tartják az iramot a Shigarakival. Mélyben ugyan megindulnak, mégsem tudják azt az energiát végigkövetni amit feljebb. Ettől a balansz picit elbillent, bár itt még a Model 5-ön is gondolkodom, hogy nem miatta billent-e meg egy kicsit felfele az energiamérleg.
Mindenesetre az elmúlt hetekben majd minden estét zenehallgatással töltöttem, már szabályokat kellett hoznom magamnak, hogy 2 lemez és nem több, mert pihenni is kell. Ja és hinni kell a forgalmazónak. Ha azt mondja hagyd bekapcsolva, akkor nem véletlen mondja. Az első napokban a futóművet kikapcsolatam, de csak az lett a vége, hogy az első 30 percben mindig látványosan javult a hang. Pedig a DAC-ot ki sem tudom kapcsolni.
Jelenleg a transzport tápkábele és a digit összekötő semmi extra, ami tyúkbelet itthon találtam, de természetesen már készülgetnek a 47 Lab kábelek - külön öröm, hogy ez már nem egy nagy összeg.
Hát így...szól a zene. Ja és lemezt most már - megint nem - betesszük, hanem feltesszük :)
Elhagyni a logikát...
Azt hiszem a 47 Lab az a márka, amelyről mindenki hallott már, annak ellenére, hogy valójában egy pici cég. A neten böngészve jellemzően két megállapítást lehet találni a készülékeiről: zenei a hangjuk (írják, akik hallották), borzasztóan hatalmas lehuzás (írják mások). Mondjuk ez utóbbi kijelentést valljuk be nem nehéz alátámasztani. Legjobb példa erre a Gaincard erősítőjük, ami egy maréknyi semmi anyagért egy vagyon. (Erről már röviden írtam itt.) Én személy szerint egyszerre vonzódtam a termékek különlegességéhez és ahhoz, hogy mennyire bátran megy szembe a hifi dogmákkal a cég filozófiája. Másrészről - mivel villamosmérnök a végzettségem - úgy éreztem képtelen lennék pénzt adni egy ilyen semmit tartalmazó termékért. Nem is keveset ráadásul. Kiváncsiságból persze én is eljátszottam a koncepcióval (lásd K.U.K.A.).
Hogy akkor mégis hogyan, miért? Valahogy eljött az a pont, hogy ráébredtem a hobbim se nem azért van, hogy túl komolyan vegyem (és mondjuk kilóra mérjek ár/érték tartományt), se nem azért, hogy általam kreált mindenféle koncepciókkal keretekbe szorítsam. Az én kettős hobbimnak (zene/hifi) a hifi része leginkább olyan elemekből áll, hogy:
- szóljon jól
- legyen öröm használni
- legyen öröm ránézni
- legyen öröm birtokolni (és ezzel összekötődik, hogy legyen kicsit különleges a készülék)
Azt hiszem az elsőt úgy általában mindenki felvállalja (az is, akinek tulajdonképpen mindegy ez a faktor), a többi meg nem olyan divatos, dehát ez van. Szólhat például akármilyen jól egy Marantz készülék, nekem nem lesz, mert számomra nem lenne öröm birtokolni (nem elég különleges). Mondjuk persze egy nagy adag szubjektivítás van szinte minden szempontban, mert nekem kifejezetten öröm ránézni a bejegyzés tárgyára, míg másnak egy technikaórán összecsapott tákolmánynak látszik. De hát nekem még valami perverz módon a Quad CD játszója és kedves volt, pedig az tényleg csúnya. Biztos mert egyedi volt :)
Ez nem oly régen tisztult le bennem és ezen felismerések nélkül sose lettem volna képes erre a készülékre pénzt kiadni.
Egyébként további alapelveimet is sikerült megtartanom, amennyiben sikerült egy demo példányhoz hozzájutnom Kürthy Tamás és az Analog Audio segítségével (nyílván ez a készülék így sem belépő árkategória), a cég nemzetközi szinten ismert és nem ezer éves példányt vettem. Check, check, chek.
Elhagyni az iskolapadot...
Magáról a készülékről már Ear is írt itt, a halfnote-on is találhatók utalások róla itt-ott. Röviden összefoglalva van a futómű, annak a tápja, a DAC, meg annak a tápja. Utóbbi három - tényleg pici dobozka -a Shigaraki nevű kerámiaféleségből készült - innen a készülék neve. Ez a kerámia ugyanakkor egy elég tömör, "halott" anyagnak tűnik. Meglehetősen sötéten koppan az anyag, nem cseng-bong.
Transzport és mögötte balra a DAC |
Meg a két táp |
Ezen felül ezen készülék kapcsán lehet egy érdekeset értekezni az analóg és digitális szűrő nélküli DAC-ról meg hogy miért nem jó a PLL szabályozás vagy a túlmintavételezés (angolul itt). Ugyanakkor nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ha ennek a készüléknek a kapcsolási rajzát adtam volna be a diplomamunkám alapjának nem találtam volna értő fülekre (értsd jó nagy karó). Mivelhogy egy átlag CD játszó D/A átalakítója után jöhetnek olyan elemek, hogy analóg/digitális szűrők, analóg kimeneti fokozat(ok), ezekhez külön, fokozatonként extra stabilizált tápegységek és még lehetne cifrázni. No az itt két ellenállás. Mármint a sztereóra értelmezve. És még ráadásul olyan szinusz jel jön ki belőle, amelyen tisztán látszanak a kvantalási lépcsők. Hát nórmális?
Ráadásul történik itt egy csomó más minden, ami teljesen más síkon zajlik, mint amiket egy villamos mérnök mondjuk erősen fontolóra vesz, ha jó CD játszót akar tervezni. Itt ugyanis igen nagy hangsúly van a rezgéscsillapításon (ezért nem pörög "dobozba zárva" a CD lemez és ezért a Shigaraki, mint anyag használata) na meg egy elv következetes végigvitelén (minimalizmus). Ez a készülék nagyon következetesen és gondosan van megtervezve, csak éppen nem a szélesen elfogadott és elvárt normák szerint.
No de hogy működik a gyakorlatban mindez?
Elhagyni az elvárásokat...
Nem tudom, biztos mások is vannak úgy vele, hogy bizonyos elvárásokkal közelít meg dolgokat. Nem feltétlen racionálisan, inkább csak úgy áthallásosan. Mondjuk a 47 Lab már egyszer eljátszotta velem ezt a fejbekólintósan más vagyok, mint gondolnád játékot, hiszen a Storatos kábelszett filigrán megjelenése ellenére tulajdonképpen egy inkább mély tónusú kábel.
Ezt a tradíciót ez az együttes is folytatja. Volt már nekem olyan D/A átalakítóm, ami ezt az elvet "másolta", az Ethosz Audio Mini DAC. Ez a készülék nem akart sokat, de azt tisztességesen csinálta. A részletek helyett inkább a zene folyamára figyelt. Inkább körvonalazott. Ez a hang ezért bennem egyenlő lett ezzel az elvvel. A Shigaraki-t többször hallottam másnál és máshol - nyílván nem véletlen vettem - de azért más az, amikor otthon "ismerkedhetünk" a hanggal, az együttélés során.
No szóval, ez a lejátszó - ellentétben az Ethosz NOS átalakítójával - fejbekólintósan nagy felbontással rendelkezik. Teljes szólamok, dallamok képesek megjelenni, csak kapkodtam a fejem - hol voltak eddig ezek az infók a lemezen? Szándékosan nem írom, hogy részletek, mert helyenként a zene fő elmei szólalnak meg immár másként, különösen igaz ez a mélytartományra. Ami eddig egy hömpölygés volt, vagy csak energia, annak most már körvonala, tónusa, rétegeltsége lett - és e mellett még az energia is megmaradt. Az első pár napban szinte csak olyan lemezeket (albumokat) tettem fel, melyeket akár 20 éve ismerek és hallgatok. Azaz ezeket a lemezeket nagyon sok rendszeren keresztül hallottam, kezdve a Walkman-ekkel tinédszerkoromban át az összes rendszeren, ami ezen a blogon is olvasható. Úgy éreztem kialakult bennem valami "megértés" ezekkel a lemezekkel kapcsolatban. Mindegyik rendszer egy kicsit másképp mutatta meg őket és úgy gondoltam kívül-belül ismerem őket. De mégsem. Ismeretlen ének szólamok éppúgy bukkantak fel, mint a háttérben megbúvó szinti mágiák, amelyek most már nem csak effektként itt-ott elővillannak, hanem saját dallamukat játsza egyszer csak "itt" voltak. És pontosan ez a másik érdekessége ennek a felbontás növekedésnek, azaz hogy ez a rengeteg információ amit ez a forrás szolgáltat olyan természetességgel jelenik meg, hogy abban semmi műviesség, vagy erőfitogtatás nincs. Egyszerűen csak ott van minden. Koncentrálni, figyelni nem kell csak befogadni.
E mellé párosul ugyanakkor még egy sajátosság, mégpedig hogy óriási csendjei vannak a Shigarakinak. Ezt nem csak a lecsengések/elindulások kezelésére értem, hanem akkor is, amikor éppen minden szól. Egyszerre többet hallok a felbontás miatt és mégis, mintha egy csomó minden eltűnt volna. De nem a zenéből, csak a reprodukcióból. Napokig bogoztam ezt magamban és arra jutottam, hogy a torzítások hiányát hallom. Eddig volt zene meg torzítás, most lett zene több infóval és kevesebb torzítás. Két lépés előre. Azt gondolom ezen torzításoknak egy része valóban mechanikai és nem elektromos eredetű lehetett.
Aztán amit lehetett tudni és tényleg úgy van: dinamika és ritmus hegyekben, az is van. Meg több energia is. Ez az a pont, amivel a Quad hangfalak picit nem tudnak mit kezdeni, mert a közép és felső tartományban tartják az iramot a Shigarakival. Mélyben ugyan megindulnak, mégsem tudják azt az energiát végigkövetni amit feljebb. Ettől a balansz picit elbillent, bár itt még a Model 5-ön is gondolkodom, hogy nem miatta billent-e meg egy kicsit felfele az energiamérleg.
Mindenesetre az elmúlt hetekben majd minden estét zenehallgatással töltöttem, már szabályokat kellett hoznom magamnak, hogy 2 lemez és nem több, mert pihenni is kell. Ja és hinni kell a forgalmazónak. Ha azt mondja hagyd bekapcsolva, akkor nem véletlen mondja. Az első napokban a futóművet kikapcsolatam, de csak az lett a vége, hogy az első 30 percben mindig látványosan javult a hang. Pedig a DAC-ot ki sem tudom kapcsolni.
Jelenleg a transzport tápkábele és a digit összekötő semmi extra, ami tyúkbelet itthon találtam, de természetesen már készülgetnek a 47 Lab kábelek - külön öröm, hogy ez már nem egy nagy összeg.
Hát így...szól a zene. Ja és lemezt most már - megint nem - betesszük, hanem feltesszük :)
2013. december 7., szombat
Elköszönő - Quad 99 CDP
Ez is egy első, eddig még sosem váltam meg egy készülékemtől azért, mert felmondta a szolgálatot - márpedig ebben az esetben sajnos ez a tényállás. Április óta a rendszerben nem változott semmi, csak a lemezek gyarapodtak. Működött a dolog, a hangsúly a zenére terelődött, a hifi mint aktív hobbi meg is szűnt tulajdonképpen, eszköz lett.
A Quad CD pár hónapja már jeleit adta betegeskedésének. Időnként nem olvasta be a lemezeket. Ilyenkor szegényem teljesen összezavarodott, majd szégyenében moccani sem akart semmerre a becsődölt helyzetből - stand by ki/be, lemez ki/be és ennyi, ment a műsor. Mondjuk 50 beolvásból egyszer ha. Aztán ebből egyre több lett, már 20-ból 1. Egyetlen egyszer olyat is csinált, hogy "túlpörgette" a lemezt, azt hittem felszáll a polcról. (Ezt is csak hírtelen stand-by módba váltással tudtam orvosolni.)
Nem volt mit tenni, utánakutattam hol a szakszervíz idehaza és eredeti csomagolásában útnak indítottam a gyógyulás felé. Egyszerűen nem akartam elengedni, végre összeállt a hang és erre ez.
Nem szeretném idézni a szakszervízzel folytatott telefonbeszélgetésem, a lényeg, hogy volt egy postadíjam az ördögnek, gyorsan elhoztattam lejátszót. Ekkor még mindig nem tudtam mi legyen, felvettem a kapcsolatot mindenkivel, akiről úgy gondoltam segíthet...szakik, német szervíz, esetleg kimérem magam mi a gond...aztán beletörődtem. 3 hete húzodott már a dolog, az emeleti szobában le is állítottam a fűtést, de ez így nagyon nehéz volt. A Quad kitűnően látja el a feladatát mint DAC, de az nekem nem az igazi, kell a lemez. Kell egy új CD játszó. (Igen, nem DAC, ócska, régimódi CD játszó).
A Quad-tól tehát csupa jó emlékkel váltam meg. Mint DAC kelt el, talán 2 napig hírdettem, igaz nem is próbáltam valami eszement árat kérni érte. Viszont jó helyre került, ez vígasztal.
Ha nem lett volna gondja fogalmam sincs mikor cseréltem le volna. Nem egy felbontás bajnok lejátszó de zenél, megbocsájtó a rossz felvételekkel és e mellé még sokoldalú is. Hetekig keseregtem raja, hogy ennyi volt.
A Quad CD pár hónapja már jeleit adta betegeskedésének. Időnként nem olvasta be a lemezeket. Ilyenkor szegényem teljesen összezavarodott, majd szégyenében moccani sem akart semmerre a becsődölt helyzetből - stand by ki/be, lemez ki/be és ennyi, ment a műsor. Mondjuk 50 beolvásból egyszer ha. Aztán ebből egyre több lett, már 20-ból 1. Egyetlen egyszer olyat is csinált, hogy "túlpörgette" a lemezt, azt hittem felszáll a polcról. (Ezt is csak hírtelen stand-by módba váltással tudtam orvosolni.)
Nem volt mit tenni, utánakutattam hol a szakszervíz idehaza és eredeti csomagolásában útnak indítottam a gyógyulás felé. Egyszerűen nem akartam elengedni, végre összeállt a hang és erre ez.
Nem szeretném idézni a szakszervízzel folytatott telefonbeszélgetésem, a lényeg, hogy volt egy postadíjam az ördögnek, gyorsan elhoztattam lejátszót. Ekkor még mindig nem tudtam mi legyen, felvettem a kapcsolatot mindenkivel, akiről úgy gondoltam segíthet...szakik, német szervíz, esetleg kimérem magam mi a gond...aztán beletörődtem. 3 hete húzodott már a dolog, az emeleti szobában le is állítottam a fűtést, de ez így nagyon nehéz volt. A Quad kitűnően látja el a feladatát mint DAC, de az nekem nem az igazi, kell a lemez. Kell egy új CD játszó. (Igen, nem DAC, ócska, régimódi CD játszó).
A Quad-tól tehát csupa jó emlékkel váltam meg. Mint DAC kelt el, talán 2 napig hírdettem, igaz nem is próbáltam valami eszement árat kérni érte. Viszont jó helyre került, ez vígasztal.
Ha nem lett volna gondja fogalmam sincs mikor cseréltem le volna. Nem egy felbontás bajnok lejátszó de zenél, megbocsájtó a rossz felvételekkel és e mellé még sokoldalú is. Hetekig keseregtem raja, hogy ennyi volt.
Utolsó út |
2013. december 5., csütörtök
2013. április 28., vasárnap
Múlt, jelen és jövő
= Quad 21L. Mármint a hangfalat illetően és persze nem örökre, de jó időre.
Az elmúlt hetekben egyre több és több óra "került" a Quad-ba, ami bizony el is volt lustulva, mivel előző gazdájánál inkább csak álldogált. Szóval pörögtek a lemezek, megtalálták a helyüket a hangfalak és kicsit ki is simult a hangjuk.
Az első pár nap azt állapítottam meg, hogy a hang jóval kisebb, mint amit a Klonedo+AZ-3 párostól megszokhattam. Leginkább az energiák hiányoztak. Az énekhang a sarokban sincs hozzá képest. Oda a nagy érzékenységgel járó apró hangerőn élvezetes zenehallgatás is. Pozitív oldalon viszont ezzel a hangfallal nem veszik össze a Model 5, nincs búgás, dobozhang. Ugyanakkor időnként picit mégis aggresszív volt a hang, de csak picit. Basszusban viszont meglepő mit tol a Model 5. Sokkal mélyebbre megy a 21L most, mint annó 909-essel. Sőt az energia is több lett. Ami azért is meglepő, mert a Model 5 27W-os, a 909 meg 140W-ot tudott 8 Ohm-ra. 4-re meg 200-at. De ez inkább tonalítás kérdése, mint teljesítmény. A Model 5 egy jóval lineárisabb, neutrálisabb erősítő, mint a 909. Amannak a közepei értek aranyat, alul felül konyult a lendület, de nagyon szerethetően. Érdekes volt, hogy ennek ellenére képes volt a hangkép a Model 5-el nagyobb hangerőn összezavarodni. Gondoltam, na ez már a teljesítményre utal. De aztán mégse, csak túl messze voltak a hangfalak. Fél méterrel közelebb költözve már ilyen probléma nincs. Sőt, most valamivel hangosabban is hallgatom a rendszert, mint az AZ-3-al.
Miután aztán megtalálta minden a helyét és én is "csak" zenét hallgattam a rendszerrel kezdte megszokni a fülem a lefele utat és ma már nincs hiányérzet. Sőt, a finombeállítgatásokkal a Quad megint előhúzta kalapjából az eltűnős trükköt, brutális teret rajzol, teljesen levállik róluk a zene. A pakolgatások során a következőket követtem el:
- Visszakerültek a Galgahang állványra a saját üvegeik (edzettek azok is), arra Daruma és arra megint edzett üveg.
- A márványlapok megint beköltöztek a hangfalak alá (próbáltam alattuk is a Daruma-t, de nem jött be. Megette az erejét)
- Ebben a felállásban jól esik a hangszóróselyem, ha a helyén van. Picit lágyabb talán a hang.
- A hangafak nem pont rám néznek, picit látni a belső oldalukat.
A sokkal jobb azonban sokkal drágább is, annak meg még nincs itt az ideje. Nem vagyok én se megszállot, se szent őrült, hogy csak erről szóljon az élet. Úgyhogy most hosszútáv kezdődik, remélem kibírom ha majd a célösszeg fele már meglesz és nem költöm el :) Annyit elárulok, hogy több éves etapról van szó...
Szóval félidő következik, pörgesse most más a nagyvilágot! A blogírás amúgy számomra élvezetes dolog lenne, csak éppen nem szeretnék arról írni, hogy teszem azt olvastam egy cikket a neten a kedvenc márkám egy termékéről...sok hozzáadott érték nem lenne benne.
* Oly sokszor elhangzik ez a bizonyos " ez a rendszer zenél, amaz hifizik" klisé. Itt van például én mit értek ez alatt. A következő szám a Magashegyi Underground "Ezer Város" című, csak a neten fellelhető újragondolás lemezéről való. Szándékosan lo-fi, ez itt a koncepció része. Amelyik rendszeren csak a hibákat halljuk és hogy torz, pocsékul szól, az nekem a rossz értelemben vett hifi. Ahol pedig a zenét halljuk, az meg nem.
2013. április 22., hétfő
47 Laboratory Storatos kábleszett
Azaz minden ami a mostani rendszerembe kell. 1 db összekötőkábel, 2 db tápkábel és hangszórókábel. Még mikor a Zu kábeleket próbálgattuk nálam, akkor is jól érezhető volt, hogy legjobb eredményt akkor kaptuk, ha a rendszer elejétől a végéig egy logikát követett. Szóval szinergia a kábelezésben.
A 47 Laboratory kábele több szempontból is megfelelt nekem. Egyrészről nem egy világvége az ára, még egy ilyen teljes szett esetén sem. Másrészt igen jó kritikákat találni róla mindenhol. Harmadrészt meg van annyira különc dolog a maga lehetetlen vékony vezetőivel, hogy muszáj volt kipróbálnom.
A probléma csak az, hogy ezt rajtam kívül még így gondolhatják páran, mert használtam nem lehet találni. Ismerek olyat, akinek van. Már sokkal jobb, Kondo kábelt használ. Mégsem adja el a 47 Lab-ot, mert az árához képest óriás, lehet vele együtt élni ha úgy van a Kondo árnyékában is. Egyszerűen nem éri meg eladni.
Szóval egyik szabályom megszegve újonnan vásároltam. Ehhez el is vándoroltam itthoni felelőhelyére, az Analog Audio főszállására. (Erről az élményről még a bejegyzés végén ejtenék azért pár szót.)
A kábelek maguk az életben egyáltalán nem tűntek törékeny dolognak, sőt elég erős tartásuk van. Az összekötőkábel és a hangfalkábel a 0.4mm-es verzióból készült, a tápkábel 0.6-os szálakból, természetesen védőfölddel.
A kábeleket az Analog Audio-nál készítették elő. A hangfalkábel a minimalizmus keretében semmilyen csatlakozót nem kapott, a csupaszolt kábelvégek kaptak viszont ezüstözött forrasztást. Az összekötőkábelnél és a tápkábelnél szintén az volt a cél, hogy a lehető legkevesebb fém kerüljön a hang útjába, hasonlóan az eredeti műanyagdugós megoldáshoz (ami sajnálatosan igen megdobta volna a kábelek árát). A szerelt csatlakozók ugyan jó minőségű, stabil darabok, de súlyos, fukszos megjelenésre ne számítson senki.
A kábelszálak valós fizikai tulajdonságaival akkor szembesültem, mikor úgy döntöttem kicsit hosszabban blankolom a kábelt, mint ahogy kaptam, hogy ezzel egyből kiváltsam a Quad által használt kis rudacskákat. Lustaságból szikével álltam neki a feladatnak, amibe valami japán fekete pengét vettem, hogy tuti éles legyen. Hát nem csak blankoltam, de vágtam is egyből a kábelt. A szigetelő rész ugyan jól védi a kábelt, de ha azon túljutunk onnan már elég védtelen az a 0.4-es szál. Kábelblankolóval azonban nem volt gond. Most szintén lustaságból simán csak hosszabban van blankolva a kábel és egy kicsit én is megónoztam.
A kábelek a Quad hangfallal együtt kerültek haza. Barátom megesketett, hogy nem fogom egyből bekötni őket, először csak hallgatom a meglévő gatyamadzagokkal a rendszert a régi-új hangfallal. Mert hogy akkor így hallom majd mit hoz a kábel. Természetesen rögtön bekötöttem az összes kábelt, szórakozzanak ilyen játékokkal a hifisták :) Van-e hang, vagy nincs?
A 47 Laboratory kábele több szempontból is megfelelt nekem. Egyrészről nem egy világvége az ára, még egy ilyen teljes szett esetén sem. Másrészt igen jó kritikákat találni róla mindenhol. Harmadrészt meg van annyira különc dolog a maga lehetetlen vékony vezetőivel, hogy muszáj volt kipróbálnom.
A probléma csak az, hogy ezt rajtam kívül még így gondolhatják páran, mert használtam nem lehet találni. Ismerek olyat, akinek van. Már sokkal jobb, Kondo kábelt használ. Mégsem adja el a 47 Lab-ot, mert az árához képest óriás, lehet vele együtt élni ha úgy van a Kondo árnyékában is. Egyszerűen nem éri meg eladni.
Szóval egyik szabályom megszegve újonnan vásároltam. Ehhez el is vándoroltam itthoni felelőhelyére, az Analog Audio főszállására. (Erről az élményről még a bejegyzés végén ejtenék azért pár szót.)
A kábelek maguk az életben egyáltalán nem tűntek törékeny dolognak, sőt elég erős tartásuk van. Az összekötőkábel és a hangfalkábel a 0.4mm-es verzióból készült, a tápkábel 0.6-os szálakból, természetesen védőfölddel.
IC, hangfalkábelek, majd a végén alig látszik már a tápkábel |
Itt egy kicsit jobban látszódik a tápkábel |
Pont annyi a vezető rész, amennyi a két csatlakozó között látszik. |
Ilyetén módon persze tényleg nem tudok arról beszámolni, hogy pont a kábelek mit csinálnak. Annyi viszont biztos, hogy vastagságuk (vagy éppen vékonyságuk) ellenére egyáltalán nem vékony a hangjuk. A Model 5-el karöltve olyan mélyre ereszkednek a Quad hangfalak, amire a 909-el és az Excalibur kábellel nem voltak képesek. Tényleg meglepő ebbe belegondolni. Hogy aztán ezen felül mennyiben járul hozzá a hangfalhoz...fogalmam sincs. Mindenesetre sehol nem érzem, hogy szorítanan a cipő, ami benne van a rendszerben az ki is jön ezekkel a kábelekkel. Ettől többet pedig én nem is kérek tőlük. Nem döglött a hang, nem hifizik és ebben a kábelek is benne vannak.
And now something completely different...
Azért pár szó arról az Analog Audio-s látogatásról. Jó három órát volt lehetőségem alapvetően három különféle rendszer és vendéglátóm társaságában eltölteni. Fényképezni nem volt kedvem, az Analog Voice-nál is csak a látogatás végén lőttem szégyenlős egyetlen képet. Valahogy nem illet nekem oda a csattogtatás, képelkedés.
Némi eszmecsere után lehetőségem nyílt egy 47 Laboratory Shigaraki alapú rendszert meghallgatni, előbb ALR/Jordan, majd a talán a legkisebb FAL hangfalak társaságában. Kábelnek 47 Lab és Tiglon került sorra (azért a Tiglon 3x drágábban tényleg jobb volt, mint a 47 Lab). Nekem innen a FAL neutralításával jobban tetszett, mint az ALR/Jordan álló hangfala, bár könnyen el tudom képzelni, hogy az utóbbi több hallgató tetszését nyerné el. Van tüdejük a Jordan-oknak, az már biztos. A FAL viszont úgy eresztette át magán a zene lényegét, hogy hiányosságai másodlagossá váltak. Tudnék azzal a hanggal élni.
Ezt követően ráhallgattunk egy Model 5/Duo hangfalpárosra. Itt csak analóg forrás volt, így saját lemezt nem tudtam berakni, de amit hallgattunk (francia szakítós szám) számomra lenyűgöző volt. Végtelen felbontás és könnyedség, dinamikai finomságok hegyekben és látszólag (hallólag) nulla torzítás. Összesen két dolog szól a rendszer ellen. Az ára, meg hogy a legtöbb lakótérben nehézkes lehet két ekkora tölcséres hangfalat lerakni. A hangjába nem hogy nem tudtam belekötni, de egyenesen elvarázsolt. Állat, na.
Eztán jött a "nagy" rendszer. Amit megjegyeztem, hogy volt ott 47 Lab Flatfish és D/A, Kondo integrált erősítő és két hangfal. Mármint a szó szoros értelmében két fal, FAL hangszórókkal. Biztos zavaros, de akkor is valahogy így :) Meg csupa ezüst kábelezés, valami nagyon komoly analóg forrás és minden Darumán pihent. Nem is ez volt a lényeg (úgy is elérhetetlen árkategória a számomra, csillagokat is számolgathanék ennyi errővel, hogy melyik lesz enyém), hanem a hang. Nos, ez a rendszer nagyon komolyan vette amit csinált, nem engedett eltávolodni a zenétől, teljesen bevont. Már-már veszélyes mértékig. A sok szakítós szám után (amit bevallom én kezdtem egy Péterfy Bori számmal) itt kaptam egy depresszívebb számot...hát egy idő után sétálnom kellett a szobában, mert hatni kezdett. Ez meg arra volt jó, hogy megtapasztaljam, ezek a hangFALak (de olcsó szóvicc) mindenhonnan ugyanúgy szólnak. Viszont Prince-től a Strollin legalább akkora pozitív löket volt, mint amennyire letaglozó a világvége szám előtte. Ezzel a rendszerrel már vigyázni kell, mert ez ráncigálja az embert a hangulatok közt ahogy csak akarja. Élmény volt ilyet is hallani...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)