100

Ennyiedik bejegyzés

Az aktualítás most éppen az lenne, hogy az AZ-3 már nincs a házban. Meg sem hírdettem. Csak itt írtam arról, hogy irányt kell választanom. Azért ez azt hiszem sokat elmond az Audio Note-ról, mint márkáról. Szó szerint keresik.

Mégsincs kedvem pont elköszönőt írni a 100-ik bejegyzésnek. Minden vég egyben valami újnak a kezdete is és bár hiányzik a Klonedo és az AZ-3 párosának hangja, bizakodva tekintek a jövőbe. Egyébként is, ha a Model 5-öt vették volna meg nagy valószínűséggel az összes magamnak kreált szabályomat szembeköpve megpróbáltam volna elalkudni valahogy Ear-től a Klonedo-t, amivel anyagi nyomorba taszítottam volna magam egy időre. Nem mintha bántam volna, de mégis...

Közben Ear (szinte szó szerint) kezembe nyomott két pici hangfalat, egy pár JPW Sonata-t. Biztos velem van baj, de szerintem ezek jól szólnak. Egyáltalán nem szabadna olyan jól szólniuk, ahogy teszik. Pedig állványom sincs hozzájuk, csak úgy natúr pihennek a az Ikea-án. Ezen aztán elszégyelltem magam és gyorsan alájuk raktam a Darumákat. Csak vakargatom a fejem és nem értem. Illetve, értem, hallom mibe lehetne hifis szempontokból belekötni, de az meg egyre inkább nem érdekel.  Zene van, ritumus van, boogie van, dallam van, hang van. Persze, nincs akkora terjedelme a hangnak, se annyi részlet nincs, se olyan tér (bár az még talán lehetne is, ha állványra tenném).

Nem általlanak zenélni

De aztán ez a bejegyzés még csak nem is ezekről a kis dobozkákról szól, hanem arról az útról, amiről ez a 100 bejegyzés tanúskodik. Előbb-utóbb azért mindenkinek leesik ebben a hobbiban, hogy mi az irány, merre van az arra. Kezdtem már úgy bejegyzést, hogy nem vagyok én hifista és úgy érzem ez a kijelentés egyre aktuálisabb, egyre mélyebben megül bennem. Talán erről szól az is, hogy ezek az apróságok is meg tudnak fogni. Zavarban vagyok velük és magammal is, mert tudnék együtt élni ezekkel a pofátlan olcsón megszerezhető dobozokkal és már nem érezném, hogy bármiből is kimaradok. Persze, elektronikai oldalról erősen meg vannak támogatva, kicsit csalfa a kép. Ettől független most erősen kívülállónak érzem magam ebben a szubkultúrában. Hangosan kellene ciccegnem, mikor hibádzik a hangkép. Nem mozgatja a tüdőm a mélytartomány, időnként elfedik egymást részletek. De valamiért csak a zenét hallom.

Ugyanakkor mégse mindegy milyen rendszer szól, mert amelyik bánt, rámerőlteti magát azt idő múlva kerülöm, mert fáraszt. Amelyik döglött hangú, az mellett meg elalszom. A kivülállóság abban kezdi felütni a fejét, hogy a többet, jobbat kérdéskör foglalkoztat egyre kevésbé. Ezeknek a kicsi dobozoknak a tanulsága számomra az, hogy nem anyagiak kérdése, hogy megéljem és megtaláljam azt, ami számomra ebben a hobbiban fontos. Talán inkább csak arról van szó, hogy ismerjük, tudjuk mit keresünk és lesz az, szinte pénztárcától független. Mert irány és út sok van, de abból csak pár olyan akad, amin szívesen is járunk.

És hogy ezek után hogyan tovább? Váratlan fordulat következik, olyat teszek, amit még nem! Legyen egyelőre még titok, de a szemfülesebb olvasóknak elrejtettem egy kis utalást a jövőre vonatkozóan.

Addis is:

Más tollával ékeskedni...

Előfok, végfok

Azt, hogy hogyan is került hozzám ez az előfok és végfok nem részletezném, olvasható itt. A lényeg, hogy némi tapasztalatszerző csere-bere keretében egyelőre elköltözött a Model 5 és beköltözött helyette ez a páros*. Hogy mi is ez? Ezt sem ecsetelném sokáig, gazdája ez előbb belinkelt szösszenetben szépen összeszedte már azt is. Fókuszálnék inkább arra mit is működik itt nálam az AZ-3-al a kombó.

Először is, ami az elmúlt pár hét alatt kikristályosodott, hogy nincs az a felvétel, ami rosszul szólna. Helyesbítek: aminek ne jönne át a zenei üzenete. Általában nálam ez úgy van, ha új készülék kerül a rendszerbe jön egy időszak, mikor csak cserélgetem a lemezeket. Amolyan zenei szörfölés, egyik számról asszociálok egy másikra, vagy csak simán eszembe jut: az a felvétel vajon most hogy fog szólni? Nemigen szeretem ezt a pár napot/hetet, mert egyrészt ilyenkor még nagyon pörög bent a kérdőjel (vajon jó vételt csináltam?), másrészt a számonkénti ugrálás nem éppen egy elmélyült zenehallgatás. Hát ez most kimaradt. Amit betettem, az végigment. De ez is amolyan sajátos, sosem tapasztalt módon. Nem ugrott rám a zene (amit én egyébként szeretek), és ami nálam a titka annak, hogy lekösse a figyelmem a zene. Ha csak elprüngyölög a háttérben a zene, akkor hamar unatkozni, vagy gondolkodni kezdem. Szóval itt ilyen nem volt. Észre is vettem, hogy pár szám után elkalandoztak a zenéről a gondolataim. De ahogy csak egy picit a figyelmem a zene felé fordítottam az rögtön "befogadott", behúzott. Ha akarom végig a zenében "maradok", de azt is engedi a rendszer, hogy kicsit visszavonuljak. Ahogy gondolom...nagyon érdekes, hogy ez megint csak minden lemeznél megvan. Ez volt az egyik oka, hogy minden lemez végigment.

A másik - szinte már vicces megfigyelésem az volt, hogy folyamatosan kerestem a hibáját a hangnak, majd mikor lemezről lemezre csak az élmény maradt mentegettem magam, hogy hát persze miért is szólt jól. Közben meg már a legócskább felvételekkel etettem a rendszert. Régi Sziámi lemez (ahol a cintányérnak például olyan hangja van, mintha fél méterről egy bádogvödörbe pisilnénk) - teljesen Sziget hangulata volt. Naná, hát nem volt pénzük széteffektelni a felvételt, biztos azért jó. James Bond filmzenék csokra, az elsők még nagyon régiek és döbbenetesen szóltak. Persze, persze, akkor még egyben játszottak a zenekarok, a szénmikrofon, meg a metró hangosbemondóját megszégyenítő torzítás meg ugye itt nem is lényeg. "Lopott" koncertfelvétel, ami csak magnószalagról maradt meg, onnan került átírásra, keverőpultról szerezve mindenféle mastering nélkül, na ez már konkréten bitang jól szólt. Ok, ez tényleg nincs keverve, nincs is jobb, mint az élő felvétel. A Quimby sorlemezére (Ékszerelmére) már legyintettem, hogy hát persze, azért erre már odafigyeltek, na, nem csoda. És így tovább. Vagy egy hétig próbáltam "szivatni" magammal mindazzal, amit ótvar felvételnek gondoltam, de mindhiába. Aztán raktam be "jobb" felvételeket is, és azok meg hát tényleg piszok jól szóltak.

Szerelem első hallásra

Közben pedig rá se ismertem az AZ-3-ra. Kifordult magából, szárnyakat kapott. Eltűnt minden korábban helyenként erőre kapó nyersesség, dobozhang és csattogás. Egységgé olvadt a hang. A Model 5 kapcsán többször felmerült bennem a gondolat, hogy "túl sok" az AZ-3-nak. Annyi részletet akar leerőltetni a torkán, amivel nem bír az AZ-3. A Klonedo viszont olyan harmónikusan szólítja meg a hangfalat, hogy végül az több felbontást tud eredőben felmutatni, mint a Model 5. Ebből most kéretik nem az leszűrni, hogy a Model 5 rossz erősítő, pusztán arról van szó, hogy a szinergia rengeteget hoz.

Ugyanakkor azt is megemlíteném, hogy a Klonedo nem egy klasszikus (vagy inkább rossz) csöves hang. Nem egy meleg, kerek burok. Sőt, inkább neutrális szikárnak hívnám, ha már. Miközben meg sose bántó. Az életszerű jó szó lenne.

A nagy kérdés persze az, hova is tehetjük magunkban ezt az elő-végfok párost? Mennyiért lehet egy ilyen hangot hazavinni? Attól tartok boltból arcpirítóan drágán. Pusztán a beépített alkatrészek ára is egy kisebb vagyon, ilyen minőségű megépítést sajnos vastagon a hétszámjegyű kategóriában lehet látni.

* Az erősítők mellé érkezett még egy jó kazal Zu kábel is. Nehéz lenne azonban csak róluk írni, mivel nem csereberélgetem őket. Nem tudnám izolálni, mint csinálnak pont a kábelek. Mondjuk annyira nem is érdekel, mert így egyben jó ahogy van ami itt van. Dehogy fogok most nekiállni kábeleket teszegetni. Élvezem amíg itt a Hang.

Csak egy maradhat...

Külön bejegyzést fogok majd róla írni, de most az van, hogy itt van Ear Klonedo-ja valamint a hozzá tartozó előfok és nagyon jó. Piszok jó.

Végleges: az AZ-3 és a Model 5 nem hagyják egymást kifutni. Bármelyik köré lehet egy kitűnő rendszert építeni véleményem szerint, de nem egymással. Egy lehetséges megoldás az AZ-3-al épp kéznél is van, a Model 5-höz meg keresgélni kell, de a két készülék közül a Model 5 szerintem a kevésbé válogatós.

És hogy most mi lesz? A sorsra bízom. A Model 5-öt már meghírdettem, az AZ-3-at megfogom és amelyik marad a köré folytatom rendszerépítést.

Melyik marad, melyik megy?

Shhh...

Több szempontból különleges hobbi ez a mienk. Egyrészt nagyon családbarát, hiszen mennyivel jobb, mint ha kocsmába járnánk zenehallgatás helyett. Ezt így konkrétan több hölgytől is hallottam. Ugyanakkor egy-egy jobb készülék ára sokkolólag hathat szebbik felünkre, szélesebb családi körünkre és az átlag media-markt termékeken szocializálódott ismeretségünkre. Mondjuk az átlag bolti darabcucc szorkettes értékéig még lehet és akár érdemes dicsekednünk legújabb szerzeményünk értékével, a felett viszont könnyen értetlenségbe csap át a dolog. "Mit tud ez az erősítő ennyiért?" - szól a kérdés, s közben látjuk, hogy a kérdő fél eközben azt méregeti hol lehet az érintőképes kijelző eldugva az egy tekerőgomb mellé ami a készüléken van. Mi meg mondhatjuk, hogy hát "szól, azt tudja".

De hogy még kényesebb témára tévedjek, a haladó hifista egyben kitünő kreatív könyvelő is. Hobbitársaim között végzett gyors felmérés során a készülékek beszerzési és "otthoni" ára bizony jelentősen el tud térni. Olyan bombavételekről hallottam már, hogy szinte csuklani kezdtem, de hát a családi béke az fontos, csak szeretetből van az egész na. Akire meg nem vonatkozik, ne vegye magára, de jobb, ha tudja, hogy kissebségben van.

Sőt, ha jobban meggondolom karakterisztikusan a következő megállapítások tehetők, amelyek alkalmazása hobbitárshoz való látogatáskor sem ártalmas:

- A hifi úriemberek sportja, tehát árakról nem beszélünk. Nagyságrendileg sem. Kerüljük tehát az olyan kijelentéseket, hogy "nahát, igazán irigylésre méltó ez XY cucc, bárcsak én is a hobbimra tudnám költeni egy használt kocsi árát!"

- A kábeleknek sincs áruk, említésre sem méltók. Van belőle egy csomó a falban is, nem nagy cucc. Csak udvariasságból nézegetjük, meg hogy mennyire hajlik.

- Lehetőség szerint diszkréten hívjuk fel hobbitársunk figyelmét egy új hírdetésre: "Bakker, most csak 153534552-ért van eladó abból a hangfalból, amit kerestél." Lehet tényleg jó vétel, de egy ilyen kijelentés megnehezíti a későbbi kreatív könyvelést.

- Minden ami csöves az elve csak valami régi, olcsó kacat, pláne ha még teteje sincs. Ajánljunk fel egy olcsó bádogost, hátha...

Nekem mondjuk könnyű dolgom van, mivel kevés randább CD játszó van, mint a Quad és a hangfalaimba is csak csóri papírmembránok jutottak :)

Tapsfogók

Már egy ideje érett bennem, hogy ezt ki nem kerülhetem. Elég a sok teóriából az akusztikát illetően, valamit tenni is kellene végre!

Gyakorlat teszi a mestert

Igaz, nagyban segített lustaságomon, hogy egy hobbitárs kölcsönadott pár általa eszkábált hangelnyelő prototípust és ki tudtam próbálni segítene-e valamit valami hasonló dolog. Kabátbelsőbe varrt közetgyapotról és egy pár szeggel összekalapált könnyű kis faszerkezetről van szó. Négyet kaptam kölcsönbe. 1 pár 10cm-es kőzetgyapottal, a másik kettő pedig 5cm-essel volt ellátva. A csörgő visszhang nem szűnt meg teljesen tőlük, de a csökkent és a hang is határozottan jobb lett. Nekem is kell ilyen! Csak lehetőleg picit több...

Így aztán elment a helyi építési anyag ellátmányozóba kőzetgyapot után érdeklődni. Olyat találtam, hogy 6db 10-cm-es van egy csomagban, nem is sokért. Két bála nem fért be a kocsim hátsó ülésére, meg egyből 12 elnyelőt építeni talán túlzás is lett volna. Így teljesen tudományos alapon úgy döntöttem 6 db elnyelőt fogok építeni.

Második lépésben a párom elment kabátbelsőt venni. Egyrészt meglepő, hogy az eladók tudták, hogy ezt ilyen célra is használják (igen, ilyesmire ezt szokták vinni), másrészt viszont képtelenek voltak kiszámolni mennyi anyag kell 6db 100x60cmx10cm-es téglatest beburkolásához. Így most még csak 5db van meg, a 6-hoz még egyszer meg kell támadni a "rongyboltot".

A kereteket a helyi bútorlapszabászatban vágattam wenge színben, hogy kb. menjen ahhoz a kevés bútorhoz ami már megvan. 100x60x20cm-es kereteket fiam segítségével raktam össze, hadd kötődjön idejekorán a hobbihoz. A 20 cm-es mélység biztosítja a 10cm-es "légrést" a kőzetgyapot mögött, másrészt direkt nem számoltam a keret anyagvastagságával (2x1.8cm). Így a befogó méret nem 100x60cm lett - amekkora a közetgyapot tábla - hanem kicsit keskenyebb, 100cmx56,4cm. Ez azért jó, mert így kellemesen passzentosan lehet berakni a kabátbélésbe rakott közetgyapotot és más rögzítésre nincs is szükség.

Hátulról

Párosan szép az élet

Ez még a 10cm-es prototípus amit kaptam. A tetőteret csillapítja.

Érdekes volt megfigyelni mekkora különbséget jelent a 10cm-es légrés. Elébb készült el a 4 bevarrt közetgyapot mint a keret, így előbb csak magukban ácsorogtak a hangfalak mögött. A csörgő visszhang csökkent már így is, de azért még maradt. Gondoltam sebaj, az irány jó, majd építek többet. Most, hogy keretben vannak, így viszont már tudnom kell mit akarok hallani, hogy egyáltalán felfigyeljek a jelenségre. Job done!

Akusztikai terelők újra...de mi az az erősítő???

Taps!

Ma körbejártam a szobát hangosan tapsolva. Ez nyílván csak aztán jut eszembe, hogy kimérettem a szobát (és rendben találtatott) . Van egy határozott csengése. Nem erős, de hallható. És akárhol tapsolok, mindenhol ugyanakkora és ugyanolyan. Elhatároztam ezt meg kell szűntetni! Aztán leültem egy laza 3 órát zenét hallgatni, de akkor is...

Ezt nekem, mert eddig ezt nem próbáltam

"Mert most a szférák zenéje, a szerelmes rész következik..."*

Így a 90-ik bejegyzésen túl úgy gondoltam ideje megvallanom, hogy én igazából nem vagyok "hifista". Ezt a hobbit inkább eszközként használom a zene megéléséhez és ebből aztán sok minden következik. Például az is milyen hangot/termékeket keresek. A klasszikus hifi paraméterek csak egy pontig érdekelnek, a lényeg inkább az, hogy ne legyen zavaró hangú a rendszer és egységes legyen a hangja (ezt nem is olyan könnyű hozni!).  Ha ez megvan mint alap, akkor már sokkal inkább az érdekel mennyire meséli a zenét a rendszer. Mivel a zenét magát is érzelmi alapon élem meg, ezért nagyon fontos, hogy a rendszer képes legyen ilyen szinten is kommunikálni. Na ez még nehezebb trükk, pláne, hogy mindenféle kacat lemezeim vannak amiket szeretnék is élvezni és nem a hibáit hallgatni. Kezd bonyás lenni a dolog, igaz?

De nem is igazán erről szerettem volna most bejegyzést írni, inkább ennek az egész hobbinak a gyújtópontjáról: a zenéről és a kapcsolatomról a zenével. Személyes dolog ez, éppen ezért (is) nem írok amúgy zenékről. Az már túl intim lenne számomra.

Szóval legelső emlékeim egész kicsi koromban a magnó melletti elavásig nyúlnak vissza. Még édesanyámmal aldutam egy szobában, oly régen volt. Ő tett be mindenféle zenéket, Tanita Tikaram-ra konkrétan emlékszem, de nem is ez a lényeg. Hanem, hogy sötét volt és zene. Egyfajta esti szokás lett. Ez a mai napig elkísér. Este 9 előtt általában nem hallgatok zenét, nem is tudnék. Addig zajlik a családi élet, mindig van tennivaló. De belül is így kívánom.

Aztán nem tudom...bátyám mindig hallgatot valamit, de tényleg nem tudom miket. Jean Micheal Jarre volt, meg Sade is. Ilyesmik. Volt, hogy egy szoba falán keresztül hallgatam amit ő a szomszédban és kopogtam neki, ha hamar abbahagyta. Volt valami randa narancssárga műanyag lemezjátszója.

Általános iskola végén az MTV korszakkal érkezett meg az első "saját" zeném. Teljesen érthető okokból találtam rá első kedvencemre a tinédzserkor hajnalán: Prince - Gett Off. Na, aki látta esetleg ennek a számnak a klippjét, az tudja hogy elment volna a Pro7-en este erotikus filmnek. (Sajna nem tudom youtube-ról linkelni, mert a művész úr folyamatosan törölteti onnan minden zenéjét).

Na, ők ketten szerepeltek a klippben, ennél jellemzően kevesebb ruhában.
Nekem mindenre elég indok volt.

Nyílván ennyi elég is egy fejlődő szervezetnek, hogy ráismerjen az értékre :) A meglepetés akkor jött, mikor megvettem életem első kazettáját, a Diamonds and Pearls albumot. Emlékszem 600 Ft-ba került és ezzel egyben a legdrágább volt. Jackson és Madonna kiadványai is csak 580-ba fájtak. Ennek az árnak aztán nagyon fontos szerepe lett, az album ugyanis egyáltalán nem tetszett. Fogalmam se volt ki is ez a Prince és mit várhatok tőle. Gondoltam kapok még több olyan számot, mint a Gett Off. Nagyon nem így lett, de hát olyan sokba volt az a kazetta...Ráadásul csak az az egy volt, hát hallgatni kellett (nyílván valami vacak pár száz forintos walkman-en). És lassan elkezdtek azok a számok is tetszeni, amik addig nem. Végül egyenesen azok lettek a kedvencek (Insatiable például), amiket ki sem állhattam első hallásra. Ezeket még ma is igen szeretem, szemben a Gett Off-al, amit nemigen hallgatok. Ezzel helyből és egyből megkaptam azt a leckét, hogy vannak zenék/zenészek akiknek időt kell adni, különben sok igazán jó zenétől fosztjuk meg magunkat. Ez a felfedezés (mármint Prince), aztán az én kis "dolgom" lett, rajtam kívül senki nem hallgatta (leginkább csak b@zizta) és a 2007-es Londoni koncertig szinte egy kezemen meg tudtam számolni azokat, akik egyáltalán elviselték a zenéjét. Egyre mélyebre kerültem a zenéjében. Tudni kell róla, hogy nagyon "termékeny" zenész és sokáig szinte minden lemeze más stílusban készült mint az előző. Vegyítette a pop/funk/rock/jazz/blues és ki tudja még milyen zenéket. Egyfajta vákuumba kerültem vele. Szó szerint évekig tartott, mire végigjártam és megismertem főbb kiadványait. Még nekem is, aki alapvetően szerettem a zenéjét sokszor kellett nekifutnom egy-két lemezének, hogy "megérkezzen". Így aztán sok minden elmasírozott mellettem, ami fiatalkorom, a korosztályom zenéje volt.

A hifi iránti igényemet is Prince rakta le. A 90-es években sokkal több zenét szeretett volna kiadni, mint megtehette volna. A kiadó korlátozta évi 1 lemezre. Ebből aztán az lett, hogy egyre sűrűbb, egyre több rétegen zajló zenét vett fel (mondjuk a Lovesexy-vel kezdődően). Így mikor hozzájutottam bátyám sokkal jobb walkman-jéhez, bizony döbbenten tapasztaltam, hogy mennyi minden van a felvételen, amit korábban nem hallottam. Szokása volt az egyszerűbb, fülbemászóbb ritmusokat mélyen eltemetni a mixben, ami így inkább csak tudatt alatt hatott talán, nem tudom. De olyat is gyakran csinált, hogy egy-egy érdekes dallamot csak egyszer vett elő, mondjuk épp a szám végén. Olyat, amiből mások slágert gyártottak volna. Szóval kellett a minőség is, ami akkoriban egyre jobb sétálómagnókban és Sony Fontopia fülhallgatókban merült ki. Itt aztán be is fejezném taglalni Prince zenéjével kapcsolatos dolgaimat, mert sose lenne vége. Mai napig nagyra értékelem, 60-nál több kiadványom van tőle.

Az egyeduralmat aztán a főiskola elején Tori Amos törte meg. Bizonyos tekinteben szöges ellentéte volt Prince-nek (talán azért is, mert nő). Zenéje helyenként teljesen spontánnak tűnt és messze nem volt olyan bonyolult és elvont mint amit megszoktam, de nagyon emberi és női volt. Tori sokat beszélt a koncerteken és ez a közvetlenség ott volt a stúdió lemezein is. Mindenkori kedvencem tőle a "Boys for Pelé", amit megint csak meglepetés volt, mivel a Professiona Widow remix-e miatt vettem meg, amit akkoriban szénné játszott az MTV. Ismételten egészen más zene volt a lemezem, mint amire számítottam, de ez is betalált.

Valami egészen más volt, mint bármi addig...

Ő alapozta meg a szeretetem az alternatív zenék felé és neki is nagyon sok lemezét beszereztem. Aztán jöttek a főiskola budapesti évei és a város zenéje, a Depeche Mode. A mai napig emlékszem azokra az estékre, amikor hétvégén fentmaradtam a kollégiumban és este az ablakban ülve hallgattam a Music for the Masses-t a város fényeit nézve. A Depeche hozta be azt a keserédes melankóniát a zenei életembe, ami mai is mindenféle formákban fontos része a gyűjteményemnek. Első lemezem tőlük az Ultra volt, ami (gondolom ezért) mai napig a kedvencem.

Populáris zene, amit mégis mindenki rétegzenének él meg.

Ha jól meggondolom ezekben a fő irányzatokból kibogozható majd minden zeném ami van. Néha persze nagyobb elhajlásokkal. Laurie Anderson például nyílván nem köthető egyből hozzájuk, de hogy csak a magyarokat említsem példának a Tereskova lemezemen visszaköszön Tori szemtelensége egy kicsit megfűszerezve. Az Air alapjai ott vannak a szintetizátoros zenében, a Jamiroquai balról köszön Prince-nek, hogy Beck-ről ne is beszéljek. Bowie például kicsit kilóg, de őt még nem is tudtam teljesen befogadni, próbálkozom vele. Vannak persze a koromból akadó furcsaságok, hogy mondjuk egy Massive Attack remix-ből találtam vissza a Doors-ra ami szintén nagy kedvencem lett.

Nincs amúgy sok lemezem, nemrég katalogizáltam őket, filmzenékkel de klasszikus zene nélkül 338 kiadványom van. Ezek között vannak 6 lemezes dobozok is, de rengeteg pár számos kislemez is. Prince, Tori és Depeche esetében a kislemezeket is gyűjtöttem, akár japán kiadásokat, lényeg a B-oldalas dalak megszerzése volt. Jellemző, hogy ha egy művész/zenekar megtetszik, akkor beszerzem majd az egész diszkográfiáját. Most éppen a Moby, Faithless vonal épül nagy tempóban. Azt hiszem talán egy sincs közöttük, ami audiofil felvételnek mondható. Amin én is meglepődtem, hogy tavaly 72 lemezt vettem és idén is már 20 fölött vagyok, pedig még csak február van.

Az úgy nezvezett "komolyzenét" illetően nagyon az elején vagyok a történetnek, de nem is siettetem. Majd megjön az is. Orosz romantika, pár alapmű, 10-20 lemez.

Szóval így. Nincs Jazz at the Pawnshop, se Diana Krall, meg ilyenek. Ennek tükrében tessék értelmezni mindazt, amit itt írkálok. (A bejegyzés írása alatt a The Weeknd: Triology 1-es és 3-as mixtape-ja szólt.)

*Idézet Müller Péter Sziámi "Halandzsa" című számából.