Pure Music

Az AyreWave-el történt igen pozitív csalódásom eredményeképpen persze egyből kedvet kaptam kicsit mélyebben beleásni magam a dologba. Legalábbis megismerni egy alternatívát.

A Pure Music szolgáltatásait tekintve egy sokkal komolyabb szoftver. Leírni is sok lenne mi mindent tud. Képes például szoftveres keresztváltás megvalósítására is, csak hogy egy kissé extravagáns képességét ragadjam ki. Meg van hozzá dokumentáció, ami az AyreWave-hez még egyáltalán nincs. És teljes iTunes integráció, azaz nem kell egy külön lejátszási listába kimásolni a számokat, mint az AyreWave esetében. Indíthatjuk a fájlokat ugyanúgy az iTunes-ból. Csak éppen nem az fogja lejátszani, hanem a háttérben (oldalt) megbúvó Pure Music. Ez eddig igen pozitív. Fizetős termék, de 15 napos próbára bárki benevezhet és az ára sem olyan vészesen földtől elrugaszkodott (kicsit több mint 130 EUR a mostani ára ÁFÁ-val).

Az első betöltés után ami rögtön feltűnt, hogy ez az alkalmazás bizony ronda. Nincs mit szépíteni, az ikon is, az alkalmazás is erős tervezői izlésficamról ad tanúbizonyságot. Nézzék csak:

Szerintem ha akarnám sem tudnám sokkal disszonánsabbra csinálni, de lehet csak én nem vagyok elég kreatív. Mindenesetre a sorok közt számomra ez a kivitelezés azt üzente, hogy a készítője inkább műszaki ember, mint design pápa (valamint nincs pénze megterveztetni a programjának kinézetét mással), de ez nem feltétlen rossz, ha a szoftvernek a képességei számítanak igazán. Zenehallgatáskor úgy is kikapcsoljuk a kijelzőt. Pirula lenyelve.

Jöhet tehát a lényeg, a meghallgatás. Nem hifis A/B tesztekkel rugaszkodtam neki a dolognak, egyszerűen csak zenéthallgattam, úgy mint az AyreWave-el is. Aztán majd kialakul egy érzés bennem a dologgal kapcsolatban. Nem húzom tovább a dolgot, szemben az AyreWave-el, amin húz bele a zenébe a Pure Music inkább csak távolított tőle. Fárasztott a zenehallgatás, mintha aggresszív, éles lett volna a hangzás. Én kifejezetten szeretem a direktséget a zenében, nem zsánerem a lekerekített, cukorvatta hangzás, de amit a Pure Music csinált az számomra nem ilyen értelemben őszinte nyersesség. Sokkal inkább valami mesterségesség, valami hideg dolog. Kivette a zene lelkét. Több este is igyekeztem visszatérni a dologra, de 3-4 szám után mindig feladtam. Elment a kedvem a zenétől, fáradtnak éreztem magam (az is voltam persze). Aztán úgy az ötödik nap rögtön utána AyreWave-el folytattam a zenélést. Maradtam még egy órát, vagy kicsit többet.

Aztán persze próbáltam A/B tesztelni. Szokás szerint itt már nehezebb a dolog, mert a zene helyett minden más apróságra kezd figyelni az ember, tornáztatja a rövidtávú memóriáját. De a fent leírt hidegség itt is előjött számomra. Vagy csak már beskatulyáztam magamban a dologot, végül is nem vakteszt volt. Perzse mindegy is, a szoftver teljesítménye az ezt megelőző esték "együttélésekor" dőlt el.

Így hát nekem marad az AyreWave.

AyreWave

Amarra, Pure Music... a számítógépes zenehallgatást figyelemmel követők számára ezek a nevek talán már nem csengenek idegenül. Már ha a számítógép alatt a OS X rendszert értünk.

Egy ideje én is játszom a gondolattal, hogy valamelyiket kipróbáljam. Elsősorban engem egy jól megvalósított digitális hangerőszabályozás érdekel, amivel ki tudom váltani egy digitális forrást tartalmazó rendszer esetén az analóg hangerőszabályozást. Hogy ez miért jó? Egyrészt mert tovább egyszerűsödik a jelút, másrészt mert nincs tökéletes együttfutással rendelkező analóg potméter. Harmadrészt meg mert sosem szerettem különösebben azt, hogy a hangerőpotival lecsökkentjük a már meglévő jelünket, hogy a végfok erősítéséhez illeszkedő rendszerhangerőt állítsunk be (szélsőséges esetben hogy ne vezéreljük túl azt.) Nem lenne egyszerűbb akkor már rögötn akkora jellel dolgozni amekkora kell és nem hullámvasutazni a jelszinttel? Az analóg világban történő jelosztás majd erősítés mindig plusz zajforrást jelent. Persze digitálisan is csökkentjük a jelszintet, minden hangerőszabályzás ezt teszi, de elvileg ezt sokkal precízebben meg lehet oldani a digitális világban, mint az analógban. 

A probléma azzal van, hogy a számítógépek zenelejátszásra kitalált alkalmazásai nem kifejezetten audiofil igények kiszolgálására készülnek. Inkább cél a funkcionalítás, a katalogizálás biztosítása. Egyik terület, ami kissé hanyagolva van az pontosan a digitális hangerőszabályozás.

Ezekre (és sok más problémára még) kínál megoldást a felütésben kínált két szoftver és a jelen bejegyzés tárgyát képező AyreWave is. Ez utóbbi igen nagy előnye, hogy - mivel egyelőre még - béta verzió ingyenesen letölthető és használható.

Egy próbát megér, gondoltam. Lett döbbenet. Jelentősen muzikálisabb, zeneileg érthetőbb és "mesélősebb" a hang. Ha valaki úgy kívánja, hát elég könnyű az A/B teszt is. Egyszer az AyreWave-ben indítjuk a zenét, aztán iTunes-ban. A különbség határozott és szerencsére nem hifis beetető módon a mélyekre/magasakra koncentrál, hanem egyfajta zenei kvalításra.

A kezelőfelület és az iTunes integráció az AyreWave esetében mondhatni szegényes, de stabilan működik minden. Aki - akárcsak én - kicsit kétkedve néz ezekre a szoftveres kiegészítőkre próbálja ki, nem fogja megbánni.

Én pedig, amint időm engedni ezek után több lelkesedéssel fogom kipróbálni az alternatív megoldásokat. Addig pedig kiélvezem az ingyen kapott rendszerfejlesztést.

Sign O' The Times

Jó ideje nem frissült már a blog, ennek pedig egy oka van: hifi terén nem sok változás állt be. Egyelőre nem is fog, így "hibernálódik" ez a hely. időnként fog csak feléledni, ha éppen valami változás történik. Mivel azonban nem hifigyűjtő/kereskedő vagyok ez várhatóan nem havonta fog történni. Hiszen most a házon kell sokat alakítani, hogy elérkezhessek ahhoz a ponthoz, mikor megnyithatom a zenehallgató szobát. Onnan lesz értelme igazán mélyen ismét elmerülni a hifiben. Meg hát idén télen immár harmadik alkalommal gyarapodik a család, akit tudja ez mit jelent az első pár hónapban az tudja :)

Az Ethosz D/A átalakítóval egyébként az elmúlt idők tapasztalata alapján is teljes mértékben meg vagyok elégedve, talán ennyi.

Aztán meg hadd lépjek ki a blog keretei közül egyszer, hadd ajánljam e számomra több okból is kedves formációt...mintegy macskakörömben megemlítve.

Zenehallgatás újratöltve

A számítógép, mint zeneforrás használata audiofil körökben legalábbis vitatott. Mint műszaki megoldás ellen és mellett is érvek sokasága sorakozik.

Másik szempont, hogy a műszaki tartalmon továbblépve hogyan alakítja a zenehallgatási szokásokat a számítógép nyújtotta "kényelem". Ezen a fronton számomra sokkal valósabb érvek állnak a számítógép ellen, mint a műszaki oldalon. Tulajdonképpen megszűnik a fogalom, "album", ha éppen úgy akarjuk. Ezzel már bizony lehet veszteni. Nem érdemes eldobni azokat a számokat, amik elsőre nem tetszenek, később sokszor pont ezek bizonyulnak értékesebbnek, időtállóbnak. Egy jó album tanít is. Ezzel sem mondok azonban semmi újat.

Az én problémám a számítógépes zenehallgatással még egy lépéssel visszább kezdődik. Meggyőződésem, hogy a fejlett társadalmakban korunk betegsége, melynek én is áldozata lettem, az információfüggőség. Divat büszkén írni, hogy ki mennyi ideje nem tévézik. Én inkább hallgatok, bár idestova 6-7 éve nem nézek tévét. Esetemben nincs ugyanis mögötte semmi tudatos életformálás. Egyszerűen túl lassú, merev médium lett számomra. Számomra is ilyesztő, hogy egy szendvicset is lemondások árán fogyasztok el valamilyen on-line médium olvasgatása nélkül.

Mi köze ennek a hifihez? Két fronton támad a dolog. Egyrészt az elmúlt években ez a felpörgetett agy-fordulatszám egyre nehezebben tud mit kezdeni az annyira szeretett elmélyült zenehallgatással. Másrészt a forrás maga a számítógép, az információs nexus. Hangfalas zenehallgatással kevésbé probléma a dolog, lévén a gép lekapcsolt fényerő melett a hifiállványom van és az iPhone-ról távirányítom (bár már így is előfordult, hogy ránéztem a levelezésemre, hiszen csak egy érintés azon a fránya a telefonon). Hanem a fejhallgatós zenehallgatás, az az igazi kihívás.

Még szerencse, hogy a zene gyógyítja ezt a fura viszketegséget. Egy-egy zenével eltöltött este után ismerősként köszönt a kellemes fáradtság, az élmények. Csak előtte át kell esni egy holtponton. Sok pozitívuma van az információtechnológiának. De azért, hogy elvette azt a bizonyos nyitottságot a nyugodt zenehallgatáshoz, azért neheztelek rá. 10 évvel ezelőtt ha nem hallgattam napi 1-2 óra zenét nem voltam egész ember. Az utóbbi években szinte feladatként választottam esti időtöltésnek a zenét és nem azért, mert bármi gondom lenne a minőséggel. Talán tudatt alatt nagyon is tudtam, hogy nem szabad elengednem a zenét az életemből. Most azonban, hogy ismét 2-3 este ezzel tellik egy héten kezd kitűnni mennyire hiányzott a zene. Talán nem is voltam egész ember. Talán éppen a határról sikerült visszafordulnom, mielőtt végképp a "számítógép előtt ül" lett volna a hobbim.

Ethosz Mini DAC

Két dolgot szűrtem le kis kitérőmből, amely sorám különböző fej-és fülhallgatókkal hallgattam meg a MacBook kimenetét

1) Az AKG K-501-el igenis jól szól. Nekem már elég jól, bármennyire perverz is a párosítás.
2) A fenti eset egy különös szinergia és nem általános jellegű minőségi mutató a MacBook-ot illetően.

A második megállapításról a legegyszerűbben úgy tudtam meggyőződni, a Marantz helyére a MacBook-ot tettem, csak úgy natúr. Egyébként kicsit jobb volt, legalább nem visított annyira. Korántsem voltam olyan elégedett azonban, mint az AKG esetén. Azért be kell valljam inkább erre számítottam.

Ez annyira így van, hogy december végétől február elejéig terjedő időszakban terveztem is egy D/A átalakítót. Tulajdonképpen semmi különös, mondhatni a standard analóg és digitális szűrő nélküli alaptörténet. Másolhattam is volna netes megoldásokat, de meg akartam érteni dolgot. (Ezúttal is köszönöm Whitefül mindig segítőkész leveleit!). Tulajdonképpen minden készen állt, legvégül elkészült a költségbecslés is. Nos, dobozzal együtt olyan 45-50e. Ha mondjuk semmit nem rontok el és egyből minden működik. Pedig túlkapások sem voltak a tervben. Semmi exotikus szentelt alkatrész. Talán csak az öt független stablizátort és az OSCON kondikat említeném meg, mint igényesség fele mutató utalásokat. Sokat tanultam a tervezése közben, jól is esett vele foglatoskodni. Hogy miért nem épült meg végül? Hát pontosan ezért.

Azért mementónak ideteszem a nyomtatott áramköri terveket.

Merthogy a tervezett anyagköltség feléért használtam hozzájuthattam egy D/A-hoz, ami tulajdonképpen ugyanazon elveket valósítja meg, amelyekkel én is terveztem. Vásároltam még egy optikai/Toslink kábelt a MacBook-hoz és egyben is lett a rendszer, szinte fillérekből. (Az már más kérdés, hogy manapság örülök, ha ennyi jut a hobbimra). Illetve kiegészítőként még a rendszerhez tartozik az iPhone-om, ami a Remote alkalmazással elsőrangú táviránytó.

(Plusz zároljelben hozzátartozik az is a teljes képhez, hogy az átállás miatt le kellett cserélnem az új MacBook gyári 160GB-os merevlemezét egy 500GB-osra, hogy azért elférjenek a zenék. Samsung-ot vettem, sajnos sokkal hangosabban működik mint a gyári, pedig ez is csak 5400-et pörög. Az ilyen rendszerek esetében kötelező archiválásról pedig egy 1TB-os külső vincseszter gondoskodik, amire a Time Machine alkalmazással mentek. Ja, meg két hétig minden nap lemezek másoltam fel a vincseszterre...metaadatok karbantartása, borítók szkennelése/beszerzése. De szerencsére ezen most már túlvagyok.)

Szóval kíváncsian vártam hogyan is szólal meg ez a mindenféle szűrő nélküli D/A átalakító. Valamiért az a kép alakult ki bennem, hogy ezzel a műszaki megoldással egy tiszta, de alapvetően könnyedebb hangzás fog párosulni. Kicsit aggódtam is, hogy nem lesz jó a párosítás az amúgy is igen fogott mélyekkel rendelkező hangfalammal és picit "légies" hangképű K.U.K.A. erősítővel. Boy, I was wrong...Ennyire egyértelműen nem rázta még ki skatulyából magát készülék nálam. Szerettem volna belopni a készüléket kedvesem szívébe is, ezért a bemutatkozó zenélést egyik közös kedvencünkkel kezdtem, az Amorf Ördögök "Betyár a Holdon" lemezével. (Szívből ajánlom mindenkinek!) Nem is értettem, amit hallottam, tán' még az állam is leesett. Az énekhang szerencsére megmaradt közvetlennek, valóban emberinek, talán csak kicsit finomodott, bársonyosabb lett, de nem vesztett éléből, dinamikájából. A magasabb hangok viszont igen finoman, szelíden szólaltak meg, mégsem veszett el belőlük a csillogás. Ezt nagyon értékeltem a Marantz sivítozása után. A mélyszekció viszont egyszerűen ég és föld. Teljesen megváltozott a hangkép, sokkal hangsúlyosabb lett a mélyszekció (vagy talán végre a helyére került?). Nem hifis brummogásról van szó. Inkább hangsúlyról, követhetőségről és jelenlétről.

Második este vagyok fent késő estig, várom hogy csillapodjon a dolog, hogy sorra kerüljenek szép lassan mindenféle albumok. Mindenesetre eddig nagyon bíztató a kép.

Végezetűl pár kép a készülék belsejéről. Merthát természetesen kíváncsi voltam, hogy anyagköltségben mit vonultat fel ahhoz képest, ami én terveztem. Nos, legalább annyit. Jól láthatóan kisszériás, részben "kézműves" termékről van szó, helyenként a csöves erősítőkből átvett légszerelési megoldással. 

Utóirat

Nem hagyott nyugodni a dolog. Létezhet ilyen egyszerű válasz? MacBook > AKG K-501 és ennyi? Több más fülessel is kipróbáltam a MacBook-ot, az eredmény sokkal rosszabb volt. Leginkább a nagyérzékenységű, fülbedugható modellek esetében vérzett el a dolog. Egyszerű Sennheiser CX-300-assal is jól hallható módon súg/zajos a MacBook kimenet. Viszont az továbbra is fenntartom, hogy az 501-es AKG (érzéketlensége miatt is) jó partner a MacBook-hoz. Nem kérdés, hogy lehetne jobbat, de valami váratlan, valószínűtlen szinergia van a két készülék között.

Egyébként nem csak én kergültem meg, tessék link.

Sajnos nagyon hamar átcsap a beszégetés Windows vs. OS X vitába, de igén nagy tapasztalattal rendelkező fórumozók is hasonlók tapasztalatokról számolnak be.

Forget hifi...

Halogatom csak hogy leírjam ami fő bennem pár napja, nehezen tudom valahogy elfogadni a dolgot.

Mivel a lányom most ért abba a korszakba, hogy mindenre (vagy mindennek a hiányára) fel tud ébredni, az utóbbi időben nem nagyon hallgattam hangfalon zenét. Egyrészt hogy ne toljak ki direkt a párommal aki rohangálhat a gyerekhez, másrészt mert én sem tudok úgy elmélyülni a zenében, hogy közben két szobával arréb megy a jövés menés és egyebek. Meg hát ki szeretné, hogy NIN-re aludjon el a 9 hónapos lánya? :) Például ugye.

Gondoltam akkor fejhallgató megint, az 501-es AKG mindig kéznél van. Ekkor jött a nagy csalódás a Marantz lejátszóval kapcsolatban, amiről a legutóbb írtam. Meg a kisebb meglepődés az iPod minőségét illetően, még akkor is, ha csak mp3 szólalt meg róla.

Időközben (pontosan két hete) megjött az új laptop-om. Lecseréltem az éppen három éves fehér MacBook-omat egy új, aluházas 13'-as MacBook Pro-ra. Na, nem azért, mert ennyire felvet a pénz. Béren kívüli juttatásból viszont kijött. Már amikor az előző MacBook-ról írtam itt talán akkor átjött, hogy erősen hajlok egy számítógép alapú rendszerre. E felé tett egyik lépés, hogy ahogy időm engedi digitalizálgatom újra lemezeimet, ezúttal veszteségmentes formátumra. Mondjuk sok van még vissza...Szóval adott az új MacBook, meg visszarakva rá ami megvan veszteségmentesen. Gondoltam egy próbát megér. Barátságos különben a dolog, mert a világító billenytűzet lehetővé teszi, hogy levegyen a teljes kijelzést. Nem kell vakon a megfelelő gombot keresgélni, ha például a hangerőt akarom állítani. (Az elszunnyadó billentyűvilágítást meg a tapipaddal lehet találomra is éleszteni.) Teljes sötétségbe lehet burkolni a gépet, nem kell azzal szembesülnünk, hogy számítógépet hallgatunk.

Próbáltam kiritkus lenni. Főleg mert lenne egy kis mozgásterem. Egy olcsób DAC, esetleg egy külső hangkártya. De igazából arra jutottam, hogy amit hallok teljesen élvezhető. Sőt. Lehet keresni a kákán a csomót persze. A meghajtás lehetne jobb ugyan, de alapvetően nagyon rendben vannak a dolgok. Dinamika, térleképzés rendben. Nem maszatol, nem unalmas, nem is sivít. Órákig lehet hallgatni. Az egyes hangszerek szépen követhetők és ez még csak a hifi része. El lehet merülni a zenében. Hogy mégis mi a legnagyobb kerékkötő? Azt elfelejteni, kiverni a tudatból, hogy mi szól. Hogy ne sértse a hifista büszkeséget, hogy éppen mi tetszik.

Aztán persze az is eszembe jutott tinédzser koromban miket hallgattam és mekorra örömmel. Persze akkor minden új volt. Leginkább a zenehallgatás maga. Emlékszem egy barátommal majdnem összevesztünk a majálison lőtt "egypálcás" feljhallagatón. Mondjuk ettől volt kicsit jobb a Sony Walkman-ek hada amiket elnyűttem. Onnan tudtam, hogy merülőben van az elem, hogy nyávogi kezdett. Nem számított. Most egy kicsit megint így érzem magam. Egyrészről birizgál a dolog, hogy javítsak a hangon. Másrészről élvezem, hogy ennyire súlytalan a dolog és mégis elég.

Úgyhogy most vagy táskarádió effektus van, vagy simán csak annyira elmászott fülem, hogy már azt se tudom mi a hifi. Azt hiszem a lényeg az, hogy nekem jó...

(u.i.: a bejegyzés képe a kedvesem keze munkája. Bár a kép azt gondolom a legtöbb ember számára szomorúságot jelent, nekem valahogy inkább az elvonulás jelenik meg benne. Ami néha persze szomorú, de akkor is nagyon kell. Ilyen "elvonulás a felhjallgatós zenehallgatás is. Ezért a kép.)