AVA Audio HP 01

Ezt egy napon vettem a Sennheiser fülessel, hogy majd együtt milyen jók lesznek. Talán 100e volt. Csöves, triódás, visszacsatolás nélküli gép, a kimenet kondival van leválasztva, nem trafóval.

És olyan erős kék LED volt az elején, hogy egyszerűen kikötöttem. Máig nem értem mire jó megvakítani a zenehallgatókat.

A hangja passzolt a Sennheiser füleshez, de talán annyira nem volt dögunalmas, attól azért neutrálisabb volt. De semmi extrát sem nyújtott. Se felbontásban, se semmiben. Végül is el tudok képzelni rendszert ahol jó és embert, akinek tetszik. Nekem a Sennheiserrel együtt maga volt az érdektelenség.

Évekig a PC-re kötve ez szólt mikor éppen mondjuk játszottam a géppel. 

Második tévedés, tök felesleges volt megvenni, együtt adtam el a Sennheiser fülessel, ha jól emlékszem.

Sennheiser HD-600

Most egy kicsit vissza kell mégis ugorjak időben Pestre, két jövevényről elfelejtettem megérkezni, az egyik a címben szereplő fülhallgató, a másik pedig egy hozzá vásárolt fülhallgató erősítő, akiről a következő bejegyzés fog szólni.

Szóval nem emlékszem pontosan, hogy ez a páros a Dynaudio előtt, vagy után jött-e, sem arra, hogy ezt hogy tudtam megbeszélni a feleségemmel. (Így utólag visszanézve pláne. Sőt, veszélyes ez a blog, mert így könnyű lesz felemlegetni mi mindent vettünk már...)

A lényeg, a pesti albérletes, társasházas élet magával hozta az igényt, hogy ha már nem tudok este nyugodtan zenét hallgatni hangfallal, akkor tudjak igazán jó minőségben fülessel. Én ugyanis igazán este szeretek zenét hallgatni, lefekvés előtt, mikor vége a napnak. Napközben nem tudok megülni nyugodtan, mikor van tennivaló.

És megint kitérnék egy pillanatra, eredeti jelöltem ugyanis a Grado RS-1-es füles volt, aminek akkori ára több, mint 200e volt. Fórumokon istenítették és beszámolók alapján azt az élő hangot bírta, amit kerestem a reprodukáló eszközökben. Zsebemben a pénzzel elmentem a hazai forgalmazóhoz, ahol a saját szintén nem olcsó erősítőjével és egy milliós CD játszóval hallgathattam meg. Döbbenetes volt. Kritikán alluli. Akkoriban sok Tori Amos lemezt hallgattam, vittem magammal koncertfelvételt is, ami műfajából adódóan némileg nyersebb felvétel. Hát az egyik hangosabb résznél (zongora, ének, semmi több) konkrétan betorzított a fülhallgató, recsegett. Másik darab nem volt, de nem is érdekelt tovább. Ennyi pénzért nem lehet ilyen minőségbiztosítása egy terméknek. De ha mégis, hát a kereskedőnek észre kellene vennie, hogy hibás a portékája. Lehet, hogy egy hibátlan Grado-val boldog lettem volna, ez a hajó azonban ott elúszott. Ő lett volna az:

Viszont fejben már elköltöttem ezt a 2xx e forintot fülhallgatóra, tehát nyitott voltam az alternatívákra. És itt jött a kontraszt, a Sennheiser akkori csúcsmodellje 60e volt. Szembe a 220 valamennyi ezerrel. Így hát megvettem a Sennheisert.

Fontos mérföldkő lett ez a fülhallgató, mert vele jártam végig azt az utat, amit a Konus Audio Essence-el elkezdtem járni, vele lettem teljesen bizonyos abban, mi az a hangzás, ami nem nekem való, még akkor sem, ha a fél világ oda van érte. Minden pozitívuma ellenére ez a füllhallgató egyszerűen unalmas. Semennyire nem tud lekötni a vele való zenehallgatás. Érdektelenné válik tőle minden. És ennyi. Ezen túl teljesen mindegy milyen fantasztikus mélyei vannak, vagy milyen magasai, terei. Megvásárlása után 1 hónappal már alig használtam.

Végül az 565 Ovation-nál leírt kábelhiba is jelentkezett, volt hogy egy évig dobozában pihent a füllhallgató.

Első tévedés, teljesen felesleges volt megvenni, csak buktam rajta, mikor eladtam később.

Galgahang GH 3013

A költözéssel párhuzamosan vettem egy hifi állványt is, ami már az előző rendszerképen látszik. Magyar gyártámány, három polcos. A három láb feltölthető, például homokkal, ami plussz súlyt ad az állványnak, kevésbé veszi így fel a külső rezgéseket. (Én azonban még nem töltöttem fel, mert még mindig nincs a végleges helyén.) Jó nagy súlyokat is el kellett bírnia később, de nem volt gond.

Hangra sok mindent nem tudok mondani, nem volt előtte álványom és nem is vágott semmiféle változás mellbe, de nem is rontott semmit a hangon. Viszont tetszetős.

Heed Audio PAS 80

Eztán jött a költözés vidékre, aminek fő oka az volt, hogy kisfiam születését vártuk, akit nem szerettünk volna Pesten felnevelni. Bátor döntés volt ez, de nem igazán erre a blogra tartozik. A költözésnek azonban több kihatása volt a hifi-re, ebből rögtön az első, hogy a költözés után lehetőségem nyílt kicsit nagyobb szobában akár jóval nagyobb hangerővel zenét hallgatni.

Ez a hangerő amúgy érdekes kérdés, érdemes zenész barátom mindent hangosan hallgatott, nekem már túlságosan is. Szerintem mert ő a hangszerek valós dinamikájához, hangerejéhez volt szokva. A hifi pedig limitál. Agyban mégpedig, mert hangosan csak a tényleg jó rendszerek képesek zenélni. A nem elég jó kvalítású rendszerek egyszerűen "összeomlanak", zavarosak lesznek, kiabálnak, akaratlanul is letekerjük a hangerőt, nem kellemes hallgatni.

Nem így ez a Dynaudio hangfal. Kétszeresen nem. Egyrészt bírja a hangfal, nem zavarodik bele, másrészt nem hogy bírja, de kívánja a hangerőt. Vidéken nyílt alkalmam rendesen először meghajtani és rá kellett jönnöm, ez a hangfal közepestől nagyobb hangerőn kezd el ritmikailag egyben lenne. Kis hangerőn unalmas. Kell a svung, hogy életre keljen. Melegedtek is rendesen a kis monoblokkok, szinte sajnáltam őket és azon tűnődtem mi tartalék bújhat még meg a hangfalamban, amit ezek a pici téglák nem tudnak kihozni belőlük.

Végül a Heed Audio rugalmasságának köszönhetően került hozzám egy régebbi készítésű PAS 80 kódjelű sztereó végfok, ami mint neve is sugallja csatornánként 80 Watt leadására volt képes. De arra tényleg. Volt benne anyag, lásd kép:

A Dynaudio valóban kinyílt, bár első hallgatásra a Canopus hangját jobban szerettem, a felső tartománya a PAS-nak valahogy hifisebbnek, visítósabbnak tűnt. Újabb tapasztalattal kellett azonban gyarapodjak, ennek az erősítőnek nem hogy jót tett az állandóan bekapcsolt állapott, de recepetre írnám hozzá. Két nap kellett neki, hogy megszelidűljön a hangja. Ekkortól a visításból, rakoncatlankodásból épp csak egy csipetnyi él maradt, ami inkább egyfajta karaktert adott a hangnak, de nem zavarta és ráadásul jól illeszkedett az én "legyen jelen a zene" elvárásomba, unalmas sosem volt az előadás.

Zárásként pedig egy kép erről a rendszerről. Felül a Denon CD játszó, aztán a Heed passzív előfok, amely még a monoblokkok mellől maradt meg és végül a PAS 80 erősítő, kétoldalról természetesen a Dynaudio hangfallal megtámogatva.

Dynaudio Contour 1.8 Mk II.

Miután erősítő vonalon belekóstoltam az igazi audiofil világba egyre inkább úgy éreztem, hogy a házimozi vonalon megbecsült Quadral hangfalam talán mégsem az igazi zenére, leginkább az a tulajdonsága zavart, amit már korábban is említettem, hogy kicsit lentről szólt minden és néha hajlamos volt vándorolni a hangkép. Pédául ha az énekhangnál halk hangoknál szépen középen volt, majd egy hírtelen hangosabb résznél mintha egyik irányba (emlékeim szerint balra) lépett volna az énekes. Ha az ember sok időt tölt zenehallgatással (amit akkor még megtehettem) és rááll a füle a rendszerre és annak hibáira, akkor az ilyen apróságok is bosszantóak tudnak lenni.

Mivel anyagilag megtehettem, új hangfal vásárlása mellett döntöttem, ezúttal azonban nem akartam elaprózni, 600e Ft volt a limit. Ez már sehol nem aprópénz én is komolyabban vettem a dolgot. Plussz feleségem is bevontam a keresésbe, együtt mentünk hallgatózni ide-oda.

Sok hangfalat meghallgattunk, 3-4 bemutató terem meglátogatása után azonban lelkesedés helyett inkább csak csodálkoztam. A jelenlegi hangfalamnál 2 és félszer drágább neves darabok ugyanis leginkább csak mások voltak, jobban nem feltétlen, csaknem feladtam a keresést, mikor az akkori Merlin audió jóvoltából meghallgatthattam egy igen érdekes hangfalat, mégpedig a saját rendszeremen, a lakásunkban, merthogy elhozták hozzánk demóra. Dícséretes hozzáállás. Bár nem ő lett a hangfalam és nem is róla szól a bejegyzés, mégis formáló hatású volt, mai napig bennem él a hangja ennek a darabnak, álljon itt emlékül egy kép:

Ez volt a Konus Audio egyutas hangfala, ami valami valószínűtlen jelenlétérzetet varázsolt a szobába. Müller Péter Sziámi költői estje egyenesen a szobánkban zajlott, ha pedig kimentem a szobából, teljesen az az érzetem volt, hogy maga az előadó szaval a szomszédban, nem holmi hangfal. Ennyire jó volt. Nem lehetett vele háttérzenélni, magával ragadta az embert, az igazi high-end. Két probléma volt vele. 1) 790e volt az ára, tehát túl sok. 2) Nagyon korlátolt volt a mélyvisszaadási képesség az egyetlen kis hangszóróból kifolyólag. Bizonyos zenék, mint Björk, Moloko egyszerűen hallgathatatlanok voltak számomra. Talán egy aktív szubbal, de abból is igen jó kellett volna, hogy ne essen össze a hangkép, az pedig még pénz. Így hát semmi nem lett a dologból, de feleségemnek és nekem is belekerült a fülébe valami, ami után a legtöbb hangfal még nevetségesebb lett. Az életet kerestük a hangzásban, nem a hifit.

Ekkor mintegy véletlen akadtam erre a Dynaudio hangfalra, használt volt amúgy és így került 490e-be. És hozta az egyeket, megvolt Björk hangjának higanyszál jellege a Hunter-en és Müller Péter sem konzervlemez volt, plussz volt basszus, gyors, kontrollált. Tudta a fülem mit keres, a jelenlétet. Ez megvolt, nem is haboztam hát sokat, megvettem.

A vásárláskor egyébként nálam volt öt kicsi dobozom (a négy Canopus monoblokk és a passzív előfok), azzal próbáltam le, a boltos kis hitetlenkedése mellett, mondván azért figyeljünk, nehogy elszáljanak a kis erősítők. Ekkor még csak utaltak egy rövidet arra, ami aztán nyilvánvaló lett később, ennek a hangfalnak kell az áram, a teljesítmény. Nem túl érzékeny darab.

De hazapakolva egyelőre semmi nem tudott zavarni, helyreállt a színpad, tiszta hangzás, jelenlét. A hangerő kérdés meg korlátoltan érdekelt, mivel ekkor még Pesten laktunk albérletben és ez adott egy keretet és határt a zenehallgatásnak.

Ekkoriban könyvtárból hordtam haza a komolyzenei felvételeket, de épp úgy élveztem meglévő könnyűzenei lemezeimet is. 

Heed Audio Canopus MK I.

Kb. ezek után jött el az az időszak, amikor kicsit többet kerestem, feleségemmel kettesben a fiatalok (nagyjából és utólag mindenképpen) gondtalan életét éltük. Feszített tehát a Technics erősítő, ami még mindig nagyon húzta magával a rendszert.

Hogy pontosan hogyan, nem tudom, de János barátommal a Heed Audio egy alkalmi bemutató termében kötöttünk ki, ha jól emlékszem nem is azért, hogy vásároljak, talán szakmai beszélgetést kezdeményeztem Zsolttal (a Heed Audio egyik tulajdonosával) és testvérének lakásán kötöttünk ki, ahol kb. ez várt minket:

A képen az akkor még alig ismert Canopus erősítőcske hajt szintén kísérleti Enigma hangfalakat:

(A képeket egyébként hű társammal, az akkori Sony kéziketyerémmel készítettem, ami lényegileg egy jól megcsinált Palm volt, ezért a gyatra minőség...)

Hát amit ott hallottunk, az sokáig beégett. Feszes ritmika, hangfalaktól teljesen levállt zene. Aztán ahogy később többször, most is megvettem utána a lemezt is, amit Zsolt mutatott, egyben volt minden. Pár nap múlva hát vettem egyből négy ilyen pici kis monoblokkot meg egy passzív előerősítőt. Talán még Zsolték is meglepődtek, kiállítási darabokat tudtak csak nagy hírtelenjében adni. És újból szerencsém volt, kitűnően hajtották a kis téglák a Quadral hangfalakat. Kategóriákkal zeneibb lett a hang. Amit akkor tudott az a rendszer, azzal már egy zeneszerető (és nem hifista) ember élete végéig boldog lehet. Sajnos a Quadral okán a kicsit lentről szóló hangkép még megmaradt, de rengeteg örömöm akadt a rendszerben. Egyetlen negatívum nekem a kék LED volt. Egyszerűen meg lehetett vakulni tőlük az esti zenehallgatások alatt. Sajnos a rendszerről nem is maradt fent kép, csak egy esti, ami pont ezt a jelenséget érzékelteti:

Ekkor egyébként 2003 tavasza van. Végül pedig egy betekintés a színfalak mögé. Egyik erősítő nagyon melegedni kezdett, elmászott a nyugalmi árama, itt éppen ezt elleneőrzöm szép sorjában mindegyiken:

Denon DCD-1450AR

A korábban leírt rendszer hallgathatatlansága okán muszáj volt valamerre lépnem. És bármilyen régi is volt a Tehnics erősítő, megépítésben valahogy sikerült a Marantz CD játszónak allul maradnia, egyszerűen nem volt valami öröm használni. Darab műanyag érzete volt főleg a lemezfiók miatt. És igazából még a módosítások után sem igazán szerettem a hangját. Így hát egy szép szombati napon hírtelen úgy éreztem megfeszülök, ha nem lesz rögtön nyomban új CD játszóm. Akkoriban mindent így vettem, párom nem kis meglepődésére. Kb. kiszámíthatatlan voltam. Nem kis megértés kellett a feleségem részéről, az biztos. És imsét különös felkészülés nélkül vettem meg a címben nevesített CD játékost talán egy Media-Markt-ban, mert ránézésre ez tetszett, meg Denon még csak közelemben sem volt még. Talán kicsivel több, mint 100e volt akkoriban a lejátszó, olcsó sem éppen volt. A hangja viszont számomra sokkal jobb volt, mint amit Marantz adott és a megépítés is magasabb kategória volt. Komolyzenét ezen hallgattam először úgy igazán, többnyire még csak fülhallgatóval. A hangszórós rendszer az erősítő okán még akkoriban nem nőtt fel a kihíváshoz. Sokáig maradt meg forrásnak a lejátszó. Aztán futómű lett csak, végül belekerült egy kissé ingatag működésű Bodoraudió tuning végül kb. 4-5 év használat után adtam el. Ismét mélyen hallgatva a belekerült módosításokról.